Álarcban járva

Oké, szóval ezt Reisuto legújabb munkája a Revü a kegyetlenségről, ihlette. Olvasása közben azon gondolkoztam, hogy milyen dalokat énekelhet Will és végül arra a roppant merész elhatározásra jutottam, hogy majd én megpróbálok írni egyet.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy nálam a rímek maguktól jönnek, a sorozat hangulatát se sikerült megragadnom, hogy a hangzásról ne is beszéljünk, mert van a fejemben egy dallamvilág, de azt visszaadni!
Amilyen könnyű Willel azonosulni olyan nehéz verset, pláne dalszöveget írni a szemszögéből.
Na, jó, őszinte leszek. Ez egy kísérleti, megzenésítetlen dalszöveg akar lenni Hannibál fandomban.
Triplán kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Álarcban járva

Én álarcban járok köztetek,
arcomra néztek és nem sejtitek,
önmagatok tükrébe néztek.

Szememben ott ül minden vétketek.

A sarokból bután bámul rám,
a sötétség éjszínű pókja.
Hálójába beleragadva
összetört álmok ezerszín
pillangója!

Az én szívem is ott hever,
mellkasomból jéghideg kezek
tépték ki s most szenvedek,
mert menekülnék, de nem lehet.

Én álarcban járok köztetek,
arcomra néztek és nem sejtetitek,
önmagatok tükrébe néztek.

Szememben ott ül minden vétketek.

Belőlem épül a Vér Bálványa
egy logikus őrület szent oltára.
Csontjaim vörösen égnek,
húsomból jót falnak a lidércek.

Gúnyos mosoly, beletörődő sóhaj
s már többé nem vigasztal
a tudat, hogy kiszállhattam volna
nem mintha ő, én, hagyta volna.

Én álarcban járok köztetek,
arcomra néztek és nem sejtitek,
önmagatok tükrébe néztek.

Szememben ott ül minden vétketek.

Úgy hittem én vagyok a vadász,
de önmagam csapdájába estem.
Szarvasok űztek messzi helyekre
agancsukról toll libegett le.

És álarcban járok, s tükörbe nézek,
de magamat soha nem pillantom meg.