Vihar elötti csend

Tartalom: Kamilla súlyos beteg
Műfaj: próza
Figyelmzetetés: nincs
Korhatár: nincs
Megjegyzés: Az első ilyen típusú próbálkozásom, amit vállalni merek. Úgy látszik mostanában ilyen előkaparászós hangulatom van.

Egy kis semmiség

Nem győzöm elég sokat, és elég sokaknak mondani, hogy megvan a gyakorlati államvizsgám, már csak a szóbeli van hátra hetedikén. Nagyon izgalmas lesz, ez is az volt, de megúsztam, szóval:
KÖSZI A DRUKKOLÁST!
Persze még tanulnom kell, de várható tőlem friss. mármint novellányi mennyiségű, mihelyt sikerül eldöntenem magamban, hogy merre hány méter. Ez akkor érdekes igazán, mikor van egy tucat ötleted, jó csak fél, és egész egyszerűen nem tudod melyiket kezd el, mert mindegyiket szeretnéd, és végül egyikkel se jutsz semmire.
Tudom, ne nyavalyogjak, hanem írjam meg, de hova süllyedne ez a világ, ha nem nyávoghatnék ilyen semmiségen? De ez tényleg zárójeles megjegyzés.
A Hannibál sorozatot megrendítve nézem, mert az AXN-en követem nyomon szerdánként, de az eheti részt kihagytam. Valahogy feladtam a dolgot, mikor megláttam a hangszernek beállított hullát.Meg fáradt is voltam még a keddi megerőltetés után, szóval nem hiányzott a túlzott agymunka, amivel a Hannibál nézése együtt jár.
De a jövő hetit már várom, a beharangozó alapján érdekesnek ígérkezik.
És most valami egészen más.
Életemben először és utoljára végigolvastam egy könyvet virtuálisan.
Iszonyú volt.
Jó, bevallom, az okostelefonomon cselekedtem meg, ami mégsem egy e-book olvasó, de akkor is. Ez nálam nem működő képes. Egész egyszerűen nem tudtam olyan mélységig beleélni magam a történetbe, mint amikor ott van a két kezemben. pedig Stephen king Rémkoppantóját végeztem ki íly módon, és King úr könyveibe mindig gond nélkül bele tudtam olvadni. A Borzalmak városa után alig mertem lehúzni a redőnyt, mert egyik porcikám se akart kinézni az ablakon, tehát, hogy olvasás közben elsőre meghallottam, hogy valaki szól hozzám, ez  egy csapás a számomra.
Tulajdonképpen nemcsak az volt a baj, hogy nem tudtam szamárfüleket hajtogatni, nekitámasztani a tányérnak és rendszertelen időközönként megszagolgatni, hanem, hogy világított.
Élesen.
Marha jó, sötétben is tudsz olvasni, nem zavarsz másokat, de ez annyira....steril. Igen ez a jó szó. Steril.
Kevésbé tudtam átélni a szereplők érzelmeit, nem mindig láttam magam előtt kristálytisztán a tájat, és még a szerző hihetetlenül jó stílusa sem fogott meg annyira. Mintha az a fénylő kijelző mindvégig tudatosította volna bennem, hogy ez nem igaz, ez csak történet. Pedig én úgy vagyok a könyvekkel, hogy igazak, révén egy másik univerzumban, bolygón játszódnak. Ha véletlenül találkoznék a Doktorral én nem azt kérném, hogy vigyen el valahova messzire, hanem mutassa meg a könyvtárszobát. Igen, könyvmoly vagyok, na.
De akkor sem fogok többet így olvasni. Na jó, igen, ha betiltják a könyvnyomtatást, és a papírgyártást, vagyis ha a végsőkig rá leszek kényszerítve. De addig a közelébe se megyek. Nem nekem való, az biztos. Túl empatikus vagyok én a technikához, és különben is óvatosan, három lépés távolságból figyeljük egymást, a technológia és én.Nem mintha nem örülnék neki ha van, csak hát jobb szeretem a könyvet.
De attól a regény még zseniális volt. És végre olyan űrlényeket kaptam, amik oké, fejlettebbek nálunk, de mégis kevesebbek, nem értő, hanem építő lények, ahogy oly találóan fogalmaztak. Szóval megépítették minden író álmát a gondolatolvasó írógépet ( tényleg folyattam a nyálam, hogy basszus, ez mennyire nagyszerű), de emellett nem képesek venni egy nyamvadt átalakítót ami a konnektorban folyó váltóáramot egyenáramúvá alakítja. Vagyis ha jól emlékszem a példára. Fizikából mindig kettes voltam. Tehát nem a vulkániak hiperszuper társadalmát kapjuk, hanem egy civakodó fajt, ami épp csak annyiban áll felette az emberiségnek, hogy képesek készíteni olyan fegyvert ami lyukat nyit a tér szövetén. De amúgy nem is rémkoppantók, csak ez a név olyan jó rájuk, mint bármelyik másik.
No, reklám vége, ez majd megy a könyvajánlók közé, ott a helye.
Hát ennyit akartam mondani, majd jövök még.
Visszatérek, muhahaha!

Hajnali gondolatok

Nézd, most hajnal hasad újra,
indulni kell egy újabb útra.
Válladon a bánat, szívedben remény,
hogy megérted egyszer miért tép,
üt, vág s kínoz az élet,
hogy szűken méri az örömöket,
és folyton folyvást a padlón kötsz ki,
ha a világot próbálod jobbá tenni.
Ezernyi kérdés, de nem kapsz választ,
az ég hallgat, de még rád találhat
egy halvány szikra, egy új esély,
hogy valahogy mégis boldog légy.
Csak nézd ahogy a Nap az égen
vörös rózsát csókol az éjre,
s a szikrázó, fényes tündöklésből
hull egy csepp a felejtés kelyhéből.
De használd, hogyha a Sors néha téved,
s kezedbe ad egy új lehetőséget.
Élj és halj, talán tényleg csak ennyi,
amivel itt lent be kell érni.
Vagy ha mégsem, ha mégis van cél,
amiért érdemes, hát ne sajnáld
a Sorsnak gubancos fonalát
s fojtsd meg vele a Halált.
Legyél te is Nap az égen,
ezüst maszkos Hold az éjben,
forrás mélyén csillanó fény,
ember az ördög csalóka tükrén.

Mi mással térhetnék vissza olvasóim körébe, mint egy verssel? Tudom, novellával, meg azzal a megígért fluffal, de mit csináljak, ha ezeket sikerül elöbb befejeznem? Mondjuk ez egy régebbi alkotásom, de illik a hangulatomhoz.

Tükörvilág

Hunyd le most a szemed,
engedd el a lelkedet.
Hallgasd a vér ritmusát,
szíved gyorsuló dalát.
Ne gondolj most a holnappal,
felejtsd el, hogy hasad a hajnal.

Lásd azt, amit nem mertél!
Halld azt, amit nem ismertél!
Gondolni, ugye, sohase merted,
hogy ily furcsa lények léteznek?
S íme! Most itt állnak előtted.
Haragosak, torzak s félelmetesek.

Vagy talán nem is rémisztőek?
Csak kigondolt alakjuk rémiszt meg.
Ugye mire képes a képzelet,
ha erejét szabadon engeded?
Fénylő sötétség, sötétlő fény,
árnyékok, miket elrejt a tér.

Nevetsz vagy sírsz, oly mindegy!
Másképpen úgyse tehetsz!
Ők is te vagy, hiába nézed,
ilyen torz is lehet személyed.
Tükrök melyeket te állítottál,
de belenézni már nem tudtál.

Ha büntetés, íme a vád!
Esetleg feloldozást vársz?
Alkosd meg azt is magad,
de nehogy letagadd önmagad!
Mert mindez a te műved,
hiába is berzenkedsz tőle.

Torz persze, és annyira más,
mert ezek mikre nem gondoltál.
Alig születtek s elenyésztek
a Semmi fiai lettek.
Be nem fejezett gondolat
már örökre így marad.

Menekülnél? Úgyse tudsz!
Önmagad elöl hiába futsz!
S ha felébreszt is a hajnal,
s kineveted gúnyos kacajjal,
ők akkor is tovább várnak,
tükreként sekély világodnak.

Ezúttal két verset hozok nektek, mára és holnapra, mert az álamvizsga riasztó közelségbe került. Mindegy, valami majd csak lesz. Drukkoljatok nekem, jó?

Számosan

Egy lovas vágtatott hegyen-völgyön át,
két kopó üldözte lába nyomát.
Háromfejű sárkány útjába állt.
Négy napon keresztül ölték egymást.
Ötödik hajnalon indult tovább,
hat folyó keresztezte útját,
hét hídon lépkedett át.
Nyolcadik napon elérte célját,
kilenc gyönyörű drágakövet talált.
Tíz napon keresztül nem is ment tovább.
Tizenegyedik napon rálelt az óriás,
tizenkét botütést mért rá.
Tizenhárom kérés semmibe talált,
tizenkét szó hiába ordibált,
tizenegy könnyét hiába hullatta,
tíz kérése szívét nem hatotta.
Kilenc drágakövet nem adta az óriás,
nyolcadik estén kiadta útját.
Hét híd mind romokban állt,
hat folyón zúgott az ár.
Öt szivárvány oszlatta búját,
négy lepke vidám táncot járt.
Háromfejű sárkány azonban rátalált,
Két szemét kivájta a galád.
Egy vak lovas kering a pusztán át.

Ezt egy unalmas fizikaóra közepén irtam, azt hiszem meg is látszik rajta.

Will Graham, mert megérdemli

Én és a címeim.
Miután Hannibálról is ejtettem pár szót, úgy gondoltam a vélemények hatására, hogy Willről is kell egy hasonló.
Aztán ki is találtam a sémát, amire majd fölfűzhetem a lényeget, illetve megalkottam a vázát ennek a bejegyzésnek.
Szóval Will egyáltalán nem átlagos főhős, ahogy erre már jópáran rámutattak, igen ügyesen. Will Grahammal az ember nem tud úgy azonosulni, mint mondjuk Bilbóval. Vagy Eragonnal, hogy ne folyton Tolkiennel jöjjek.
Ez az ember ugyanis képes a tökéletes empátiára, szabályosan átveszi a gyilkos helyét, így jön rá arra, hogy miképp tette, meghatározza a főbb jellemvonásait, olyan segítséget nyújtva ezzel, hogy Jack hülye lenne, ha nem használná ki a rendőrség és a saját érdekeiben.
Csakhogy ez a tulajdonság azzal is jár, hogy képtelen mindent kizárni, nem tud mindig felülemelkedni, és egyáltalán hiányzik belőle az a mentális védőgát ami a hétköznapi embert megakadályozza abban, hogy lelkileg ennyire sérüljön.
Ami a legszebb az egészben, hogy pont ezért tudja tökéletesen megérteni Hannibált, és ezt Hannibál is tudja, és pont azért, vagy talán épp emiatt, szereti.
Azonban nekem Will egy üres papírlap.
Bizonyára ismeritek azt a kifejezést, hogy élete könyve.
Mindenkinek van egy ilyen könyve, és általában találhatók benne gyönyörű, mesterien megrajzolt és kiszínezett iniciálék, gondos gyöngybetükkel telerótt sorok, széles, izgatott betűkkel megtelt lapok, átsatírozások, apró firkálások a lap szélén, néhány széljegyzet a margón, esetleg pár ábra. Ezek a tulajdonságaink, emlékeink, tapasztalataink, győzelmeink és kudarcaink tárháza, ami meghatározza egész személyiségünket, morálunkat, tulajdonságainkat, és igen, az empátiánkat is.
Nem azt mondom, hogy Will könyve teljesen üres, csak éppen valahol, életének egyik fejezetétől kezdve már nem fogott a toll, csak vájatokat karcolt a lapokba, amiket csak akkor lehet látni, ha valaki átsatírozza ceruzával.
Will ezért olyan átkozottul tehetséges médium, már ha megengeditek, hogy ezt a szót használjam.
Mikor megérkezik egy bűnhelyre, nem a könyvet lapozgatja, nem keresi a megfejtést egy széljegyzetben, hanem engedi, hogy a tetthely felett lebegő titokzatos erő beleírja azokat a betűket, amik a gyilkos könyvében is szerepeltek. Az árkok pedig megakadályozzák, hogy végleg úgy maradjon, és lefolyatják a tintát, újra üressé, befogadóvá változtatva.
Nomármost Hannibál megérezte, hogy ez az ember el tudja fogadni olyannak, amilyen. Csakhogy én nem nézem ki belőle, hogy ne próbálná meg manipulálni, persze csak szépen finoman. óvatosan simítja ki a belevésődött mondatokat, és írja újra immár a saját kedve szerint.
persze föl lehet kiáltani, meg el lehet borzadni, de azt hiszem, hogy ez valahol így van rendjén.
Elvégre mindenkinek szüksége van arra, hogy megértsék, és ki is érthetne meg jobban egy olyan figurát, mint Hannibál, ha nem egy olyan személy, akit nem kötnek gúzsba saját életének betűi?

Utazó a ködben

Négy pata keményen dobban,
két szív lüktetve dobban,
négy szempár élesen figyel,
két alak a ködbe vész el.

Fekete éjben, tejfehér ködben,
tünékeny csillag a sötét égen,
pislogva alszik el a gyertyaláng.
Halk léptekkel itt jár a Halál.

Vén kerítés foghíjas vigyora,
betört üveg bús mosolya,
roskadozó ház szomorú lénye,
elrejti őt a köd fehére.

Bizonytalan árnyak a ködben,
remegnek, majd eltűnnek hirtelen,
 Szél sem rezdül, néma a világ,
elnyeli a valóság határát.

Négy pata keményen koppan,
két szív lüktetve dobban,
négy szempár élesen figyel,
két alak a ködbe vész el.

Az előző sikerén felbizdulva itt van egy kicsit régebbi alkotásom is, ami kizárólag azért született meg, mert akkoriban nagyon érdekelt a keretes versszerkezet és kipróbáltam. Ez lett az eredmény. És ige, felbuzdultam az előző sikerén, szóval most előkapirgálom a verseimet, mert van egy rahedli. Majd kiszortírzom a felvállalhatókat, aztán bedobom, hogy addig is kitaláljak valami épeszű novellát. " gúnykacaj a háttérből" Jó, legalábbis olvashatót.

A hangok a fejedből

Kerek ének, kerek élet,
hallod, de mégsem érted,
mit sodor feléd a végzet,
mekkora veszélyt rejtegetsz,
szívedben, eszedben.
Kell, hogy mégis elrejtsen
az eszed, a tudatod,
hogy mégsem hagytad ott
kihunyó eszmeként a barátod.
Ó, ő nem halt meg!
Csak egy ideig úgy tesz.
De aztán visszajön,
az utcán rád köszön.
Meg sem ismered?
Úgy kell neked!
A felejtés ismerős, whisky szagú
kabátjába bújva, az eldugott,
mocskos utcákban járva,
s lassan lépdel mögötted
az őrület.
Megölted.
Egy rossz szót szóltál,
elmentél, vissza nem fordultál.
Most mondd, mire vársz?
Te élsz, ő meghalt már,
s nem lesztek együtt, sohamár.

És igen, megcsináltam. Irtam egy poszt-Reichenbach verset. Ezen magam is meglepődtem, mert az rendben van, hogy random ficek születnek a fandomban, de hogy versek is! Ez nekem is új. Mindegy, azért itt van, olvassátok.

Sokadik típusú találkozások

Tartalom: A Doktor találkozik az Időlordok Halálával egy öngyilkossági kísérlet folyományaként.
Műfaj: elborult

Szereplők: Doktor, Halál, River Song és említés szintjén a Mester

Fandom: Doctor Who?
Figyelmeztetések: nyomokban humort tartalmaz

Korhatár: 12+
Megjegyzés: Terry Pratchett óta kacérkodok ezzel a gondolattal és végre megvalósítottam. Igaz kissé pánikszerűen, és a várható szakvizsga elöl menekülve, ráadásul nem is ezt akartam megírni. De ő jött, látott, győzött, így hát nekem sincs más dolgom, minthogy jó szórakozást kívánjak. Jó szórakozást! Jah és nem érdemes komolyan venni.

Hannibál, hova cibál?

Annak ellenére, hogy a cím nagyon hülyén hangzik, tökéletesen fedi a bejegyzés lényegét, akármennyire hihetetlennek hangzik is, így az elején.
Szerda este úgy voltam vele, hogy megnézem a Hannibál legújabb részét. Így is tettem, bár a reklámok erősen próbára tették akaratomat. Bár legalább nem a mondat közepébe vágták vele, mint a Coolon.
Mindettől eltekintve nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt, mert még mindig nem értem, hova akar kilyukadni, mit akar elmondani nekem.
Mindennek több értelmezése van, de létezik egy fő szál, ami erősebb a többinél, nyilvánvalóbb és valamilyen társadalmi, vallási, felebaráti értéket, tanítást, tanácsot, stb-t hordoz.
Gondoljunk csak egy közismert darabra, legyen mondjuk aaa... Gyűrűk Ura. Egyrészt, mert bőséggel hozhatok példákat, másodrészt, mert ha nem is olvastátok, de látni láttátok, legrosszabb esetben lelkes rajongók beszámolóiból nagyjából ismeritek, ezért aztán nem kell szót vesztegetnem a történetre. Harmadrészt pedig, mert ez jutott az eszembe.
Az egész dolog legelementárisabb vonulata, hogy a kis emberek, alias hobbitok, is tehetnek óriási dolgokat. Olyanokat, amik megváltoztatják a világot. Ez ad erőt és hitet, hogy ne süllyedjünk el végleg az önsajnálat mocsarában.
Aztán ott van a barátság, hogy az igaz barátaidra mindig számíthatsz, történjen bármily szörnyűség. Jó, bevallom, nekem Csavardi Samu a kedvencem, és azért (se) néztem végig a filmet, mert vérzett a szívem a karakterért.
Aztán ott van, hogy gyengeségünket, saját belső démonjainkat le tudjuk győzni, és a segítségkérés sem szégyen.
A család, a hűség, a szerelem is szépen megjelenik, valamint, hogy a Gonosz, legyen bármilyen nagy és hatalmas, egyszer elbukik.
Ezeken kívül még ott rejtőznek azok a személyes utalások, kikacsintások, megoldások, rávezetések a saját életünkre, amelyeket mindig felismerünk, legyenek bármilyen jól álcázva is.
De mit akar mondani Hannibál általánosságban és elrejtve?
Mire akar rávezetni?
És ez rémiszt meg igazán.
Ugyebár Hannibál Lecter pszichológus, intelligens, kifinomult és gyilkos. Itt jelezném, hogyha valamit rosszul tudok szóljatok, mert nem merültem bele a témába. Ráadásul ezt is az amúgy iszonyú jól összevágott képkockákból szűrtem le. Mondjuk nekem elég volt az első epizódban ránézni és menten szirénázni kezdett az ösztönöm a sikíts-és-fuss elvet harsogva. Különben a karakterről beszélek, és nem a megformálójáról, bár a fene tudja, mennyire lehet és érdemes különválasztani a kettőt. Mindenesetre az ipse röhejesen tehetséges, és hozzávágnék egy tucat Oscart izomból.
Oké, én tudom, hogy a klisékből ki kell törni, de akkor is kell, hogy legyen valami mondanivalója, még ha csak annyi is, hogy az élet értelme 42 és repülni könnyű, csak a gravitációról kell elfeledkezni. Talán emiatt is vagyok ennyire szkeptikus, mert még ennyit se sikerült kibogarásznom belőle.
Hacsak nem valamiféle homályos, értsük-meg-embertársainkat dologra akar kilyukadni, vagy arra, hogy mennyire kettős lehet az emberi természet. Ezt követve egy rejtett Jekyll és Hyde utalásra is rábukkanhatok, bár ez már nagyon saját szempont, lévén rommá hallgattam a musicaldalokat, és égen-földön kutatom a könyvet.
Vagy talán csak annyi az egész, hogy az embert vonzza a sötétség, az ismeretlen. De ez a két fogalom tulajdonképpen szinonima, hiszen a sötétség eltakarja a dolgokat, új tulajdonsággal ruházza fel őket, másnak mutatja őket, így az ismerős környezetből is ismeretlen terep válik. Az emberekben rejlő kíváncsiság pedig fel akarja ezt fedezni, így aztán elindul, hogy lássa, csakhogy ahhoz fényre van szükség, így nem a sötétséget csak a félhomályt ismeri meg. Akadnak azonban olyanok, akik látnak a sötétben és nincs szükségük lámpásra. Ők fel tudják fogni az igazi természetét, de ez a tudás megrémiszti az átlagembert. Hiszen ha az oroszlán tudna beszélni akkor sem értenénk mit mondd.
De mindenki el szeret játszani azzal a gondolattal, hogy különleges, és nem fél belenézni a sötétbe.
Csakhogy ha sokáig nézi a sötétség visszanéz rá.
Az ő arcával.
U.I.: Hogy ezek után álmomban vidáman elbeszélgettem Lecterrel, valamint a Sanctuary- Génrejtekben szereplő Teslával, aki egyébként vámpír, és még vidáman együtt nyomoztam a Cobra 11-ben szereplő párossal, az már személyes hibbantságom.

A mélység vonzásában

Tartalom: Moriarty és Sherlock szemtől-szemben, fejenként egy pisztollyal. Jah és John, akire már megint bombát szereltek.
Műfaj: groteszk
Páros: Sheriarty
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: szereplő halála
Megjegyzés: Ez valami teljesen másnak indult, de hogy mi lett belőle, nos, azt nem igazán tudom. Átfutva érzek némi hasonlóságot az 1x1 epizódra, de igyekeztem Moriarty lényegét megfogni. Majd eldöntitek, hogy azért nyomokban hasonlítanak-e.

Pffff....

Már másodszor vágtam bele a Sheriarty átgépelésébe, és ebből kétszer mindig jött egy rohadék vihar és le kellett kapcsolnom a gépet. Mire meg visszalehetett, már se erő, se kedv, se semmi.
Nincs kifogásom az égzengés ellen, listámon előkelő helyet foglal el egy villám lefényképezése, de az időzítése miatt nagyon kiakadtam. Véres, na jó inkább tollas, munkával összeozok, egy általam is vállalhatónak ítélt, többé-kevésbé megfelelőnek tartott pszichopatás valamit, erre jön a villám, meg az égzengés.
Grrr.
De ha holnap reggel is eljátssza, én nem tudom mit csinálok.
Tényleg.

Maradni vagy nem maradni, ez itt a kérdés

Nos templomba kitaláltam az egész bejegyzést, de tartok tőle, hogy ebből csak a töredéke köszön vissza a képernyőn.
Elöljáróban azonban még ennyit, hogy sliver, ha még mindig félreértek valamit, írd le, mert minden előjelű vélemény számít, mert a vita hozzásegít ahhoz, hogy gazdagodjon a világnézetem, több szempontból is nézni tudjam a Világot, és nem mellesleg rákényszerít arra, hogy végiggondoljam mozgatórugóim működését.
Apai ágon szép nagy adag honfiúi, pontosabban honleányi érzületet örököltem, amihez nagyban hozzájárult a mértéktelen mennyiségű Kárpátia, Kormorán hallgatása, meg Ossián, bár Ossián mindenkor és mindenhez, úgyhogy ez csak zárójelben mondom. Az olvasmányaimban Böszörményi Gyula kulcsszerepet játszott, ráadásul az ő hatására fogtam tollat a kezembe először, míg Színia könyvei is ott feküdnek a polcokon. Nem csoda hát ha nagyon erős kötelék alakult ki bennem szülőföldemem iránt. Ez az egyik magyarázat.
Barbacs, az én kis szülőfalum, is hozzátette a maga részét. Nem a legszebb, eléggé eldugott, és be kell vallanom néha erős ingerenciát érzek arra, hogy felpofozzam a polgármestert, de azért szeretem.
Általános iskolásként komplett fantáziavilágot hoztam létre. A Tejcsarnok mellett lévő aprócska, bukszusukkal körbeültetett füves rét a Tündérrét becenevet kapta, mert mikor odasütött a hold, és a levegőt betöltötte a balzsamos éj csöndje, úgy láttam tündérek táncolnak a virágok között.
Aztán ott volt a régi malom omladéka. Ott kísértetek jártak össze, szomorú, de veszélyes lelkek, tudtam, hogyha a kerítést átlépem magukkal visznek a pokolba.
A nagymamámhoz vezető utcában erdő húzódik, egy-két kiugróval. Az egyiken két fa nő, borostyán futja körül törzsüket, és ahogy egymás felé hajlanak olyanok, mint két testvér. Persze az valójában egy kapu, ami megnyílik, ha kezemet a törzsüknek támasztom, és eléggé erősen koncentrálok. Boszorkányok tüzét láttam, lidércfényeket, kentaurokat, csupa mondabeli alakot. A falu közepén álló villában pedig egy régi nemesúr szellem járkál, de maga a ház is él és lélegzik, álmodik, álmát pedig a köré ültetett hatalmas fenyők, és más fák őrzik.
A rétre házat építettek, a malom törmelékét elvitték, a kapu sem nyílik már meg annyiszor, és a ház is többet álmodik, mint egykoron. Ráadásul találtam más, mágikus helyeket, de az elsőket senki sem felejti el végleg. Hát ez is ideköt.
Tulajdonképpen roppant szentimentális, elfogult tudok lenni ha a szülőföldemről van szó, mert képes lennék nekimenni a végtelennek, hogy megvédjem. Én és a túlfejlett heroizmusom ilyenkor azonban csalódottan megállapítjuk, hogy sajnos túl gyenge és egyedül vagyok ehhez. Hát kiélem ilyenekben, mint az a szerencsétlen Konyhafilozófia.
De a dologba még belejátszik a félelem. Nem a haláltól félek, hiszen az természetes dolog, az élet szerves része, hanem a felejtéstől. Hogy elfelejtem hova tartozom, hogy túlságosan rabul ejt egy másik világ.
Gyávaság, hogyne, hiszen korántsem vagyok annyira bátor, mint hiszem. Inkább merész.
De van még egy indok ami tulajdonképpen az egész alapja, és ez a többi csak maszlagnak tekinthető mellette: az ellent mondás.
Mindig mindenki az első szóra bepattant a kék fülkébe, és ez engem egy idő után már picit idegesített, szóval kaptam az alkalmon és kreáltam egy olyan karaktert aki csak azért is nem megy vele.
Jó, ha nagyon megerőltetem magam, csak ez a lényeg. Nem a maradás kedvéért maradni, hanem a csak azért se elvért.
Persze a Kilences doktor más. Mélyen és elszántan irigyeltem Roset, amiért vele utazhat, és ha lehetőségem nyílt volna rá, habozás nélkül megmérgeztem volna, hogy én utazhassak Kilencessel.
A Tizes az utolsó időszakban egész szimpatikus lett, de a Tizenegyestől idegbajt kapok.
Oké, ez egy órával ezelőtt még érthető, összeszedett, világos mondandó volt, erre ez lett belőle. Azért remélem kicsit érthetőbb lettem.
Amúgy értem én a te álláspontodat sliver, nehogy azt hidd, hogy nem, csak hát különbözőek vagyunk, így az indokaink is különbözőek. Azért remélem, ezek ellenére még maradsz, és olvasgatsz.

Konyhafilózófia

Tartalom: Viktória meghívja a Doktort egy ebédre.
Műfaj: próza
Páros: Whoc
Fandom: Doctor Who
Figyelmeztetés: nincs
Korhatár: 12+
Megjegyzés: Ez egy pályázatra el nem készült, de most befejezett mű. Mivel útközben elfelejtettem, hogy melyik Doktorral írtam eredetileg, ezért mindenki azt képzeli oda, aki a legközelebb áll a szívéhez. Tudom, a cím roppant fantáziadús, de már nincs energiám másikat keresni.

Díjazva vagyok

Ezer hála érte lidércékének!

1. Megmondjuk, hogy kitől kaptuk a díjat!
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma!
3. Egy- egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon a díjazásról!

Tehát akinek küldöm:
1. Dr. Tacchan
2. Engel
3. Panda
4. Anna

Boldogságos szombatot!

Ráolvasó

Mondhatni engesztelésül. De inkább csak azért mert. Vagyis sokkal inkább. És különben is Tigris két s, ipszilon.

Bagolynak szárnya,
egérnek mája,
patkánynak farka,
macskának bajsza.
Rakd üvegcsébe,
szórd ételébe!

Gőtének lába,
denevérnek szárnya,
pókoknak mérge,
lidércnek fénye.
Cseppentsd tőrödre,
s nem lesz jövője!

Gombának kalapja,
kecskének szarva,
farkasnak szőre,
kutyának bőre.
Add csak fel rája,
s utazik halálba!

Harcsának szeme,
sárkánynak pikkelye,
csótánynak páncélja,
bogárnak lárvája.
Nem lesz panasza
megdöglik hajnalra!

Van ez így néha!

Tartalom:  Egy lány, akinek viharosra sikerült a magánélete. Egy srác, aki magányra vágyik. És persze a kocsma ahol találkoznak. 
Műfaj: próza
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: nincs
Megjegyzés: Még mindig nem Sheriarty, viszont ez készen van. Szeressétek.

Eszmefuttatás

Megragadt a fejemben a kérdés, hogy miért is lett ilyen népszerű a Hannibál? Egyrészt bizonyára a divatnak köszönhetően, mert éppen most reneszánszukat élik az ilyen stílusban futó sorozatok, filmek, ezt nem is boncolgatnám. Az időzítés ténye, hogy miért éppen most, viszont megfelelő kiindulási alapot kínál.
Az ember mindig is vonzódott a sötétséghez, épp azért, mert a fény teremtménye. Mind a fizikai, mind a metafizikai értelemben vett Fényre szüksége van, hogy életben maradjon. Ha az egyiket, mindegy melyiket, elvesszük, a hatás borzasztó lesz. Gondoljunk csak Gollamra, neki mind a kettő hiányától szenvednie kellett. Egyrészt a hegyek gyökerében éldegélt, nyers halon, és egyéb undorító dolgokkal tartva életben nyeszlett testét, másrészt ott volt a Gyűrű, aki elméjét is sötét árnyékba vonta.
Őt szánjuk azért amivé lett, de a sorozatgyilkososk, pszichopaták, és más, a képernyőket ellepő emberi szörnyek egy másik lapra tartoznak. Ők a saját démonjaink, félelmeink megtestesülési, kivetülései, metaforái, még akkor is, ha ezt senki nem gondolta át így tudatosan.
A világban egyre több a katasztrófa, gyilkosság, bűn és erőszak, és ezek közül csak nagyon kevésnek találunk okot-okozatot, értelmet. Egy cunami elsöpört egy egész várost? Miért? Ki akarta így? miért éppen őket? Nem tudni. Megvannak a kiindulási tényezők, amik együttesen cunamit indítottak el, de hogy konkrétan mi értelme volt, nem lehet tudni.
Valaki fogja magát, megöli a családját, majd magával is végez. Miért? Mi szüksége volt erre? A tudósok és agyfurkászok megállapítják, hogy ilyen-és ilyen okok miatt tette, de hogy egész pontosan miért tette, arra soha nem kapunk választ.
Ugyanezekre a cél nélküli, józan ésszel érthetetlen tettekre próbálunk talán magyarázatot adni a sorozatokon keresztül. Hogy létezik egy Sötétség, egy Felsőbb Akarat, aki irányítja ezeket, vagy az ember saját szabad akaratából, hideg józansággal végiggondolva cselekedte, így van célja, oka, miértje.
 Csakhogy a hétköznapi gonoszsággal, azzal amelyikkel igazából egyikünk se tud mást kezdeni, minthogy elássa jó mélyre és megpróbálja ott tartani, nem lehet mit kezdeni. Miért üti meg valaki a szerettét? Csak azért, hogy fájjon neki. Ez a kisstílű gonoszság az, amit megszemélyesítenek a képernyőnkön rohangászó alakok, és talán megnyugvást ad, hogy mi sosem leszünk olyanok.
Persze vannak akik azt állítják, hogy az ilyen filmeknek köszönhető az a sok bűntett. Ez nem igaz. A fegyver önmagában nem tud ölni, valakinek meg kell húznia a ravaszt. Az, hogy valaki megnézi mondjuk a Gyilkos elméket, még nem jelenti azt, hogy a következő nap foglyul ejt egy családot, vagy fölrobbant egy buszt. Bár elismerem, a hajlandóság mindenkiben megvan az erőszakra, ezt kár volna tagadni, de mindenkiben ott van a határ, az a belénk kódolt parancs, hogy ölni bűn.
Hogy ennek ellenére folyton háboruskodunk, az már azért van, mert mellette ott gomolyog az a bizonyos homály. Én is tudnék ölni, beismerem, de ahhoz nagyon nagy düh kéne, és az a tudat, hogy súlyosan megbántották egyik szerettemet. De tegye fel az a kezét, aki nem védené mg a családját. Tádám, meg is van a manipulálható pont. Kisembernek beadják, hogy a hazádat, a családodat véded, míg valójában csak földet, pénzt akarnak szerezni. Vagy csak hatalmat akarnak, a tudatot magát, hogy bárkit elnyomhatnak. Persze a háborúnak soha nem lesz vége, csak átalakul, más nevet kap. Ez is belénk van kódolva, és aztán bele lehet őrülni a dologba, hogy megértsük a másikat. Mert annyi szempont, ahány ember, ugyanennyi vélemény, és ere még rátesz egy lapáttal a morál is, ami szükséges ugyan, de csak megnehezíti a másik elfogadását. A gyűlöletkampányokról meg nem is beszélek, mert a végén még tényleg megütöm a bokámat.
Szóval csak arra akarok kilyukadni, hogy az ember nem feltétlenül azért néz meg egy Hannibál részt, mert vért akar látni, bár biztos vannak ilyenek is, hanem azért, hogy valami rendszert keressen a káoszban, indokokat és miérteket leljen, valamint megértse a saját bensejében munkálkodó gonoszt.
A gyerek a meséből nem azt tanulja meg, hogy léteznek sárkányok. Azt már régesrég tudja. Hanem azt, hogy le lehet győzni őket.
A felnőttek is pont ezért néznek horrort, vagy legalábbis ami engem illet egész biztosan. Tudom, hogy léteznek démonok, és azt tanulom, hogy le lehet győzni őket.
( A bejegyzés a saját véleményemet tükrözi!)

Élek

Igen, még mindig itt vagyok, még mindig nem tünem el és még mindig nem jutok dűlőre Moriartyval. Hogy valahogy könyebben kezeljem a heklyzetet, meg már Rei is irt ficet, megnéztem a Hannibál első három részét.
És nagyon örülök, hogy fényes nappal cselekedtem meg ezt a dolgot, mert totálisan begazoltam tőle. Persze alaposan el lehet töprengeni a Jó-Rossz, illetve a Fekete- Fehér viszonyán, és minél mélyebbre ásod magad annál jobban, de én akkor is félek tőle. Mivel mások által bizonyítottan empatikus személy vagyok, bár Will az igazi mester ezügyben, azért láttam, hogy ennek az alaknak behúzok egyet és síkitva elrohanok. Aztán utánaolvastam és rájöttem, hogy a pofon kilőve, marad a sikíts-és fuss.  Amúgy rohadtul élethű képi világa, és nem kapják el a kamerát a véres, undorító részleteknél. Kifejezetten örültem, hogy nem szeretem a gombát, mert így nem kell szenvednem semmiféle képpárosításokkal ezügyben.
Mondjuk tényleg tudatborzongató, nem az a néz-valaki-a-sötétben típus, hanem az az intelligensen kegyetlen gyilkos módon. Pedig nem vagyok ijjedős kislány, még a Napkutyát is éjjel olvastam el, és utána oda mertem sétálni a kisasztalhoz letenni a kötetet, majd lekapcsolt lámpánál aludtam el. Szóval ezektől nem riadok meg, de Hannibál egészen más tészta. És én egy mazohista állat vagyok, hogy ezek után még nézni akarom. CSakis és kizárólag Will miat. Meg őszintén remélem, hogy valaki felpofozza végre a riporternőt.
Szóval cimigyen beleástam magam a dolgok közepébe, éás remélem Moriarty lesz oly drága, hogy hajlandónak mutatkozik együttdolgozni velem.
Különben lesz benne nagymonológ, ezt határozottan érzem.
A többivel még jövök!

Csillagok idején

Tartalom: Sherlock és Moriarty együtt nézik a csillagokat és beszélgetnek, egy dombon a lágy, nyári éjszakában.

Műfaj: próza, és ha valaki ezt a cselekmény nélküli izét be tudja határolni, adok neki két puszit.

Páros: Sherlock/Moriarty
Fandom: Sherlock BBC
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: enyhe slash utalás
Megjegyzés: Panda kérésére egy novella. A cím a Jekyll és Hyde musical egyik dala, és a kettő semmilyen összefüggésben nincs egymással. Hivatalosan fanficistának számítom magam, majd megtudjátok miért. Valamint a csillagválasztásnak se néztem utána.  

Mert az eszembe jutott.

Érdekes dologgal szembesültem a minap.

Én minden hétfő este meg szoktam nézni a Murdoch nyomozó rejtélyeit, mert az jó kosztümös krimi, és igazán érdekes a nyomoznivaló bűnügyek is. Szerintem aki szerette a Jeremy Brett féle Sherlock Holmes sorozatot, az ezt is szeretni fogja, már azért is, mert egy hangyaköpésnyivel tempósabb. Na jó, kettővel.
Szóval nézem, nézem, mikor következett Az A Jelenet, ami mellett nem tudtam szó nélkül elhaladni, és amiből leszűrtem, hogy na bezony végleg fanficista lettem. Nem hosszú, nyugi.
Szóval szegény Georgot kikosorazta a szerelme, ezért aztán bement a fönöke, alias Murdoch, irodájába, hogy ezt elpanaszolja. Lezszerül, fél fenékkel, felült az íróasztalra, majd előadta a nagyhalált. Erre Murdoch:
- Eljön velema  bálba, tizedes?
Kész, végem volt. Ki kellett mennem a szobából, hogy a vinnyogásom ne zavarja meg a többieket. Persze a bálon mindketten a saját szerelmükkel lejtettek, a két doktornővel, aminek szintén örültem, mert végre elcsattant a csók Murdoch meg dr. Ogden között, amire legalább annyit vártam, hogy sokat.
De azért ki kellett irnom magamból, mert ez a mondat szinte kényszerített.
Jah azt akartam kihozni még ebből, hogy szerintetek létezik ilyen fanfic. Oké, persze, biztos, na de magyarul is? És egyáltalán kiváncsiak vagytok az enyémre? Ez ostoba kérdés, mert így is, úgy is átgépelem, ha már nem fáj annyira az ínem. most egész jó, de a kézfejem még a sziszegős stádiumban van. Meg különben is nem tudom, miért iszok előre a medve bőrére, mert akkor nem is sikerül. Csak szeretném tudni-e, hogy elviseltek-e egy ilyet is az oldalon. Én igen, ti meg max átlapozzátok. Láétjáétok feleim ez a demokratikus diktatúra, blogom államformája.
Oké, inkább elhúzok pihenni.
Tudjátok mit fogok nézni?
Orosz thrillert!
Az Éjszakai őrjárat, meg a Nappali őrség, vagy valami ilyen verziós című filmet. Egyszer már láttam, nagyon vágott. Valamit tudnak az oroszok is, és ha engem kérdeztek inkább egy ilyen, mint a Paranormál Activty. Az nem is volt félelmetes, inkább gagyinak mondanám. Lehet, hogy már panaszkodtam nektek, szóvl nem is folytatom. Igazából ez az összehasonlítás a thriller nézve sértő, mert pörgős sztori, hideglelős, és odaszegez a képernyő elé, pláne ha valaki szereti az ilyesmit. Mellette szól még az is, hogy el lehet gondolkozni néhány dolgon közben. Létezik könyvben is, de antikváriumba nincsen, könyvesboltba meg még nem néztem. Szóval marad a film.
Mondom még, hogy minden vizsgám sikerült, mehetek államira, jeee! Hogy utána mi lesz, azt nem tudom, de egyelőre örülök ennek. Soha többet nem fogok tanulni műszakit, ezt már most látom. Ölögem volt belőle. Bemásoltam egy lapot a tananyagból, hogy lássátok, mivel kellett küzdenem.

 

Nem friss, hanem díj

Elöljáróban pár dolog. Történeteim vannak, készen, leírva is, de szörnyen fáj a hüvelyk-és a mutatóujjam közötti ín. Lehet, hogy meghúzta, vagy be is gyulladt, szóval pihentetnem kéne. Ami a szép, hogy a kézhátam sincs teljesen okés állapotban. Ez a sok hülye firkálás a vizsgákra, meg közben, meg a szakdoga gépelés, tuti betettek a kezemnek. Szóval most csak egypár kérdést hoznék Lidércke engedélyével, valamint honlapjáról. A szabályok ugyanazok, mint először.

Írj magadról tizenegy dolgot.

1) Fáj a kezem.
2) Idegesít.
3) Befejeztem egy pici, kék, keresztszemes sárkányt.
4) Nekiálltam egy pillangónak.
5) Szeretem a müzliszeletet.
6) Utolsó vizsgám lesz pénteken.
7) Lassan, de határozottan fanficista leszek.
8) Benőtt a kilyukasztott fülem.
9) Mindig elalszok a vonaton.
10) Szeretek fárasztó vicceket mesélni.
11) Bár nem látszik rajtam, de kőkemény rocker vagyok.

Válaszolj tizenegy kérdésre! (Lidércke kérdései, hogy biztosan mindenki tudja)

1)  Az első szín, ami eszedbe jut?
Piros
2) Molly vagy Irene? Miért?
 Molly. Mert feltétel nélkül elfogadja Sherlockot, és reménytelenül szereti. Meg annyira törékeny, kedves, és nem tudom normálisan megfogalmazni. Persze Holmeshoz Adler dukál, de akkor is. De főleg a 2×3 részben látható jelenet miatt, amikor a laborban dolgoznak.
3) Ha választhatnál egy szuperképességet, mi lenne az?
A viharok irányítása, de a villámlással, esővel, széllel, mindennel egybe, ahogy azt kell.
4)  Ki a legnagyobb magyar költő? (Nem ér gondolkozni: az első, aki eszedbe jut a kérdést olvasva.)
Arany János.
5) Mi a régi családi sérelem Sherlock és Mycroft között?
Most mit szeretnél hallani, a hosszabbat, vagy a rövidebbet?  A hosszabb a lélekelmezős és pszichológiai blabla, a rövidebb meg elmarhulja az egészet. A rövidebbet mondom, hogy maradjon elég hely. Mycroft elkommunizálta Sherlock rovargyűjteményét. Vagy a törpikéit, ha jól idézem a sorozatot.
6)  Melyik a kedvenc magyar szavad?
Sose gondolkodtam még ezen, ráadásul egy rakat kedvenc szavam van. De a mezőnyt talán a barátság vezeti.
7)  Mi volt az első fanfic, amit olvastál életedben? (Elég fandom vagy páros, ha nem emlékszel.)
Egész biztos, hogy Harry Potter volt a drága, lévén engem is masszívan beszippantott a láz. Talán a Merengőn akadtam rá, sőt biztos. Annyira azonban nem fogott meg.
8)  Ha választhatnál magadnak egy másik nevet a sajátod helyett, mi lenne az?
Az első írói álnevem, a Gyöngyvér.
9) Toll vagy ceruza?
Toll.
10) Tudod mozgatni a füleid?
Nem.
11) Ha egy címmel kellene bemutatkoznod, melyik jellemezne legjobban? (Létező film, könyv, vers, dal etc. címre gondolok.)
Ezen is filóztam egy jó drabig, és végül maradtam az Egy bolond száz bajt csinál című Rejtő Jenő könyvnél. Már csak a tartalom szempontjából is.

Akkor az én tizenegy kérdésem és még mindig nem értem, miért akadtatok ki az épületes kérdésen. Nagyon épületes volt. Rossz vicc, na mindegy)

1) Kedvenc együttes?
2) Ismered Vavyan Fable-t? Ha nem, tessék olvasni!
3) Milyen zenei irányzatot kedvelsz?
4) Átfestetnéd a hajad?
5) Mit sportolnál a legszívesebben?
6) Mi az álommunkád?
7) Mi a véleményed az időjárásról?
8) Hiszel az álmokban? Miért?
9) Írtál már verset?
10) Szereted a horrort? Miért?
11) Melyik filmben szerepelnél a legszívesebben? Miért?

Küldöm bárkinek aki épp erre jár, és el akarja vinni.