2014. április 27., vasárnap

Con, Candy, képek



( Kis bocsánatkérés, hogy még mindig ilyenekkel traktállak titeket, csak egyszerűen olyan kis lelkes vagyok, hogy muszáj mindenkinek elmondanom, hogy mik történtek velem. Bár eredetileg is ilyennek gondoltam a blogomat, csak kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy még mindig nem érdembeli friss.)
Mint hirdettem elvoltam conon és ekkora hatalmas nagy buli volt! De az lesz a legjobb ha a pénteki készülődéssel kezdem. Ugye, hosszas vívódás és nyüsszögés után eldöntöttem, hogy oké Crowleyként állítok be, ám sehol nem volt egy piros ingem. Segáz, biztos lehet kapni Győrben egy snassz, egyszínű inget, nem kell kétségbe esni, minden másom van. Ebben a hitben el is indultam, és két órával később az elveimet sírva hajítottam ki egy arra járó városi busz elé, mert nem találtam. Vagy a szín, vagy a szabás, vagy a méret nem stimmelt, esetleg ezeknek kombinációja és már valami feketével is megelégedtem volna, de anyám elköszönt, mert ő ment haza. Nekem az angolig volt egy órám, úgyhogy random módon bejártam a Széchényi teret meg a körületjét, és találtam is egy eldugott turist, amit érdemesnek láttam kipróbálni. A szerencse mellém szegődött, mert potom pénzért lett egy fekete, felül gombos, jó anyagú ingem, amihez az öcsém nyakkendője tökéletesen illett, én meg rájöttem, hogy tetszik ez a stílus, úgyhogy most női nyakkendőket fogok keresni.
Lement rendben az angol, kaját is vettem, úgyhogy vert sereg módjára felvánszorogtam győri öreganyámhoz a hetedik emeletre, és úgy voltam vele, hogy én most angstba fojtom a bánatom. Volt egy címem, úgyhogy kitaláltam, legyen Avangers, mert régen volt már, és valami diliházas, mikor megszólalt a telefonom és Réka hívott, hogy van két jegy. Hát így Candy nem tudott most fizetni, úgyhogy hullámzott rendesen az éter, mire elrendeződött a plusz egy jegy ügye. Dorina, szintén színjátszás, kicsit úgy fest, mint egy elvarázsolt tünde, rábólintott, viszont akkor az anyukája kivitte hajnalok hajnalán, úgyhogy megint egyedül vonatoztam. Mondjuk szeretek egyedül vonatozni, mert akkor aludhatok kedvemre, és nem kell nézelődnöm. Rendben felértem, aztán Réka navigált, hogy melyik metró melyik állomás. Én így próbáltam teleportálni, valahol őszintén reméltem, hogy összejön, de a nyilvánvaló kudarc után inkább vettem jegyet, és elindultam a metró felé. Büszke voltam magamra, hogy egyedül megtaláltam, onnan meg már két szimpatikus cosplayest szemeltem ki magamnak. Onnan tudtam, hogy azok, mert nagyon lila illetve rózsaszín hajuk és érdekes ruhájuk volt. Igazán rendesek voltak, mert megengedték, hogy kövessem őket, sőt lecsekkolták többször is, hogy meg vagyok-e, be is mutatkoztak, de a névmemóriám tudjátok milyen, de azért nagyon köszönöm nekik, hogy megmutatták az utat a Hungexpohoz. Ott szét kellett válnunk, mert nekem Geri hozta ki a jegyet, nekik meg még venni kellett asszem, úgyhogy kölcsönösen jó szórakozást kívántunk egymásnak, és soha többet nem találkoztunk.
Tényleg. Annyi embert egy helyen, aki a közös szenvedélyének hódol én még nem láttam. A sor megvolt vagy fél kilométer, a lehető legkülönösebb figurákkal vegyítve, amiben nekem ki kellett szúrnom egy Gerit. Hála a telefonnak végül is sikerült a manőver, ő jegyet adott nekem, én kifizettem, aztán beszivárogtunk a tömeggel a rendezvényre.
Nem győztem bámulni, hogy micsoda jelmezek szaladgálnak szabadon, bár a háromnegyedét abszolút nem ismertem, de a kidolgozottságuk megérte a tátott szájat. Üvöltött róluk a beléjük fektetett munka, a szeretet, a kitartás, a rengeteg óra, amit a készítésükbe öltek.


Neki az a kütyü a mellkasán zenélt is! És ő maga rakta össze! Fogalmam  sincs, hogy milyen nehéz lehetett, mind elkészíteni, mind viselni, de le a kalappal előtte. Ez az igazi szenvedély, úgyhogy kérdés nem volt innentől kezdve, hogy miként fogom érezni magam. Az egyetlen negatívum, hogy otthon hagytam a fényképezőgépet, szóval előre is elnézést az egyes képek minőségéért, mert a telefonommal készültek.
Felmentünk az emeletre, ahol Réka még készülődött, Geri pedig türelemmel viseltetett iránta. Dorináról kiderült, hogy szintén tud rajongani, ezzel meg is találtam vele a közös nevezőt, mert mindketten telefont ragadtunk és az összes jónak tűnő jelmezt lekaptuk. Szinte az összeset.


Nagyon rabló az úr, bár semmi atrocitás nem történt.


Tetszett a kaszája.


Vagy Csillagkapu, vagy Enterprise, vagy mind a kettő, de nem tudtam megkérdezni, mert nagyon mentek valahová.



Ő valami fejvadász lehetett. Talán. De jól néz ki.
Azért beszélgettünk is, mikor Réka, két fonás között, oldalba bök és a fejével int, hogy lessek csak arra. Arra lestem.


A Doktor! És Rose! Azért a kezem az izgatottságtól remegett, mint észlelhető, de a következő azért jobb lett. Kösz Dorina :)




Nem tudok dönteni, mindkettő egyformán tetszik, mert hát Doktor! Ezzel a kezdődött a napom, és még csak fokozódott, mikor a csajszi közölte, hogy van K-9-ese is. Csak lent van a kocsiba, ám majd felhozza megmutatni. Büszke vagyok magamra, hogy nem kezdtem el ugrándozni.
Aztán szabadon engedtük a flótásokat, visszamentünk Rékához, aki addigra már elkészült a korbáccsal, viszont rájött, hogy valami még nem stimmel a ruhájával, úgyhogy nekiállt varrni is. Részemről üldögéltem, mert már kezdett zsiborogni a lábam, asszem dumáltunk is, mikor Dorina így felsikkantott: - Loki! És Thor!
Na gondolhatjátok, hogy azonnal letámadtuk őket, bár közölték, hogy vannak fegyvereik is, szintén kocsiban, de majd visszajönnek és ezzel eltűntek. Mi meg így néztünk egymásra a rózsaszín ködön át, és azért lassan leesett, hogy nem biztos, hogy visszajönnek. mert hát mégiscsak Lokiról van szó, úgyhogy míg bizonytalanul reméltük, hogy a testvére rá tudja beszélni, hogy nem szép dolog cserbenhagyni a rajongókat, én beneveztem a karaoke versenyre, és találtunk még egy Lokit!


Igen, nagyon elégedett vagyok a helyzetemmel :) 



Ja és mégiscsak visszajöttek, tehát a kicsi szívünk aggódóból átment rajongóba.


Értitek közéjük kellett állnom. Muszáj volt. 


 Annyira rendesek voltak, hogy ezt így megengedték. Most, hogy így visszanézem legszívesebben tapsikolnék örömömben, hogy Loki és fem!Loki. A kicsi rajongó szívem az egekig szárnyalt. Később láttam valahol egy Vasembert,


de Loki nem volt a közelben. Pedig egy Frostironos kép azért az hab lett volna a cseresznye tetején, de nem vagyok telhetetlen, már így is szenzációsan éreztem magam.
Közben azért Réka is összekapta magát és elkészült


Én kis ostoba nem fényképeztem le őket  Gerivel együtt. De van külön Geriről, meg a haverjáról. Meg ne kérdezzétek a cosplayt, nem nagyon ismerem az animéket, mangákat.


A Geri a jobboldali, akinél az a fura kard van, és sötét ruha.
Aztán Rose is visszatért K-9-el aki tényleg mozgott, vagyis húzta maga után. Lenyűgöző.


Úgy érzem a lelkesedésem még így is átjön, annak ellenére, hogyha fényképeznek, max ennyire mosolygok, de simogatok egy K-9-et. 


Bezony, akadt egy TARDIS is. Úgy érzem legközelebb is megyek conra, mert ahol ilyen csodálatosan szép dolgok és emberek vannak, azt többször is látni kell. A boldogságtól becsiccsentettem, mert ahhoz nekem nem kell alkohol.


Jöttün Loki, akit a ruhatárnál vadásztunk le. Ugyanis az is volt, és nagyban megkönnyítette a helyzetünket. Bár azt el se tudom képzelni, hogy akiknek igazán komoly jelmezük volt, hogyan mozogtak egész álló nap és miként mentek WC-re. A szenvedélyük dícséretes és lenyűgöző.


Itt is volt azért sor, mert hát mindenki le akarta fényképezni. Nem is csoda.
Aztán Dorinával ketten leléptünk, mert kisütött a Nap, és kint is voltak emberek, akiket Dorina felismert, én meg követtem, és elsőnek találtunk is egy Avatárt.


Utána pedig Korrát és a jegesmedvéjét, vagy milyét. Nem irigylem, akárki is mászkált abban a bundában.


Nem mentünk messzire, mert folyton fényképeztünk, aztán meg Rékáék is kerestek minket, de csak nagy nehezen sikerült találkoznunk, pedig hol máshol lehetne a keresztutak királya, ha nem a keresztútnál? Ezen én jól elröhincséltem, de végül valami pavilonban futottunk össze. Addig is itt vannak a képek, amiket lőttünk.


Hercegnők, vagyis úgy néznek ki, mint a hercegnők, az meg ott egy barbár. Tetszik a skót kockás ruhája.


Nem volt annyira rossz idő, csak be volt borulva, úgyhogy talán nem fázott abban a szoknyában.


Megnyugtató, hogy nem csak én vittem a minimalista stílust. Death Note, amiről már hallottam. Valahol.


Ha jól dereng, akkor ő egy Sebastian. Sajna nem Moran, hanem egy másik, de ilyen komornyikos kinézettel: ki tudja? Erről jut eszembe, hogy láttam kutyafuttában egy csajt, aki nyakörvvel vezetett maga után egy srácot, de nem tudom kik voltak, bár nekem nagyon MorMor feelingje volt.


Ő pedig egy Topf az Avatarból. Ilyenkor vigyorgok, hogy azért én is ismerek dolgokat.


Annyira jópofa társaság! Johohó meg egy üveg rum!


Ők meg Narutosok. 
Aztán csak találkoztunk a pavilonban Rékáékkal, ahol voltak kirakódósok, mindenféle mangák, kütyük, babák, figurák, ékszerek és az egyik ilyen pultnál, na kit látok?



Cecil! Nézem, mondom magamban fülhallgató, csápok, csak nem? Hát csak de. Én voltam a nyolcadik aki felismerte, ezt ő tudatta velem. Adott egy tippet is, hogy esetleg egy üres nyakörv kéne még, hát majd legközelebb.


Remélem a Rádióvezetőség nem bukik ki azon, hogyha a Rádióssal fényképezkedünk. Hát, amíg nem füstölög, vérzik, vagy válik kivehetetlenné, addig boldog vagyok.
Már csak a karaoke verseny volt hátra, ami persze nem kezdődött el időben, újra kellett indítani az egész rendszert, mert lefagyott, de végül is elkezdtük. A zsűri mondott pár dolgot, hogyan tartsuk a mikrofont meg ilyenek, aztán hozzátették, igaz csak a féltávnál, hogy nem kell aggódni, a színpad még nem evett meg senkit. Hannibál ajánlónkat hallották. :)
Aztán én is sorra kerültem, a Dzsungel könyve - Válj kővé dallal. Nem ment rosszul, élveztem a dolgot, tapsot is kaptam, pukedliztem, aztán rohantam, mert már így is negyed órás késésben voltam. Azért találkoztunk Candyvel, és ez a találka nagyon, nagyon, nagyon eredményesnek bizonyult. Többek között az Arena Plazaban láttunk egy férfit, aki profilból pont úgy festett, mint a fiatal Mycroft. Aztán beszabadultunk a könyvesboltba, ahol nem tudtuk feldolgozni Kifli a viking nevezetű gyerekkönyvet, eltöltöttünk egy órát, aztán alig találtuk meg a mozit, és persze rengeteget beszéltünk, meg nevettünk, úgyhogy az egész napom szenzációs volt és ezt köszönöm Rékáéknak, az összes emberkének akit lefényképezhettem, Candynek, akivel végül találkoztunk és persze nektek is, hogy megoszthattam veletek.
A végére pedig még néhány fénykép:











2014. április 24., csütörtök

Sikítson aki jön conra!


Friss sztori helyett, ami valószínűleg egy versbe torkolli, mert azzal fél óra alatt kész vagyok, szerkesztéssel, mindennel együtt, helyette egy újabb poszt. Szóval párotokról tudom, hogy jönnétek, szóval kérlek, jelezzétek, hogy ki, hova, mikor, mivel érkezne. És most látom, hogy jegy is kell, szóval akkor én szerintem így buktam a programokat, Candy tőled is elézésedet kérem a dolgokért, de azért szeretnék vetni rátok egy pillantást, úgyhogy azért találkozzunk oké?
Én Győrből indulok: 08:22-kor
Budapest-Keletibe érkezem: 09:49-kor
Ha más is ugyanide várható, akkor javaslom csomópontként a nagy kivetítőt, ott középen.
Egyéb ötleteket, alternatívákat, segítő kezeket szivesen látok, úgyhogy ne fogjátok vissza magatokat. Mondanám, hogy viszek sütit, de attól tartok, hogy épp kifogytunk mindenből. Húsvét volt erre is, és az öcsém szerintem mindent elhasznált, dobostortát csinált amúgy, és nekem a tésztája ízlett a legjobban.
Ja és özben Réka hívott, hogy lehet, hogy tud szerezni Candynek meg nekem jegyet, már csak Candyvel kéne tudatnom ezt a helyzetet. Fel is hívom.
Útközben túléltem a rokont, kipihentem magam, vagyis csak döglöttem és végignéztem a Supnat kilencedik évadját, már amennyi van belőle és nem is olyan rosz. Nem lesz a best off évadom, kicsit keveset foglalkoznak ahhoz az angyalokkal meg Castiellel, viszont Crowley szépen jelen van, bár jól esne egy kis több hatalmi csatározás Abbadonnal. Azért én Crowleynak drukkolok, mert oké, hogy egy tapló paraszt, de birom a szövegét, és így elkezdtem shippelni. Sammel. Itt van a dühös morajlás helye, a rothadt gyümölcsök dobálásának. Tudom, győzzelek meg titeket, de az a nagy helyzet, hogy az egész nagyon kezdeti stádiumban van, és nagyjából ennyi az egész, hogy csendben shippelem őket. Nem is csendben, mert Nienornak szoktam kitalálni, aki jószándékúan tűr és hallgat.
Úgyhogy jó kis évad ez, nincs vele sok bajom, tetszenek a nyomozgatós-szörnyölős részek, bár nincs olyan hangulatuk, mint az első három évadban, és így már várom, hogy ki fog meghalni az évad végén. Igazán abbahagyhatnák már, kicsit fárasztó, hogy folyton ide lyukadnak ki. Sokkal érdekesebb lenne ha a változatosság kedvéért simán túlélnék.Oké, befogtam.
Vissza a conra. Kitaláltam, hogy inkább Crowley lennék, igaz, az sem fog összejönni, de így képeket nézegettem deviantarton és hát elkapott a gyorsvonat. Vagy az a hév?
A lényeg az időpont, jelezzetek, aztán majd hozok verset is.
Will nekem megvan az Elveszett próféciák (Good Omens) pdf-ben ha igényt tartasz rá, keress meg ímélben!



2014. április 20., vasárnap

Boldog nyuszit! (És mindenkinek úgy, ahogy szereti)



Vagyis kevés rokont, sok locsolót, vagy sok rokont, kevés locsolót, esetleg sok rokont és sok locsolót, vagy kevés rokont és kevés locsolót. Na mindenki kiválaszthatja a neki leginkább tetsző verziót, személy szerint nekem az első tetszene a legjobban. De a valósághoz inkább az utolsó áll a legközelebb, mert lényegében csak egy rokon van nálunk, és a locsolók is átmentek fehér hollóba. Pedig én szeretném, hogy kiöntsenek, mint az ürgét, mert még sose volt ilyenbe részem. De ez csak a népszerűeknek járt, én meg nagyon nem voltam az, és a volt általános iskolatársaim közül egyikőjüket se látnám szívesen. Elkanyarodtam a témától.
A lényeg, hogy a rokonságot nem nekem találták ki. Hihetetlenül anitszociális tudok lenni, ha rokonokról van szó, és legszívesebben bemásznék a blogomra, körülvenném magam a szerelemtől, italtól kótyagos karakterekkel és jól érezném magam, míg a veszély el nem múlik. Kis családom van, anyámnak van egy testvére, de róla inkább ne beszéljünk, apámnak nincs, a felsőbb ágú rokonok tetemes része már meghalt, szóval nekem nincs nagybácsim, nagynénim, vagy csak nem tudom, hogy ő az, de ha tudnám, akkor se változtatna azon, hogy nem ismerem őket. Olyanok számomra, mint az idegenek, bár ahogy a barbacsi öreganyám szokta volt mondogatni ( akit egyébként össze fogok csomagolni, és magammal viszek egyszer Londonba, mert hát mindig is szeretett volna repülőre ülni): Százszor inkább egy idegen, mint egy rokon.
Nem tudok nem egyetérteni vele. Soha nem volt velük szoros kapcsolatom, és bevallom annyira nem is érdekelnek. Mindkét fél jobban jár, ha szolidan megfeledkezik a másikról, mert nincsenek furcsa beszélgetések Gabi becenevű férfiakról, és Mucus nevezetű nőkről, nincsenek kellemetlen hallgatások, nincsenek feszült beszélgetések a háztartások között, ezek nélkül pedig kevesebb a stressz is. Lehet, hogy vannak közöttetek kivételek, akiknek jobb a kapcsolata a rokonaival, de nekem nem. A győri öreganyám itt van és ezzel ágyő békés napok! Mert apám kiakad, jobban, mint máskor, és morog, meg a levegő is olyan puskaporos, hogy a gázt se merem megnyitni, hogy feltegyem a kávévizet, mert egyből berobbanna. Anyámnak ilyen kompenzációs problémái lehetnek, amúgy teljesen feleslegesen, de ez az érzet világosan jelen van, amit én kiválóan leveszek, hála a beleérző képességemnek, és ez tovább rojtosítja a kissé szakadozott idegeimet. Mert a szervezetem rákészült arra, hogy délig, de legalábbis tízig alszok, egész nap sorozatot nézek, és írok, zenét hallgatok, szóval levethetem a türelmes, megértő arcomat és nem kell játszanom magam. Vagyis ez nálam nem álarc, mert tényleg eléggé türelmes vagyok, és kezdek kételkedni abban, hogy tudok-e mérges lenni még, bár azért én nem próbálkoznék a felhúzásommal, eléggé hirtelen vagyok. Hamar felhúzom magam, de hát ez nem több, mint amikor a szél felfodrozza a tó vizet. Az ingerültségem meg csak felerősödik, mikor a szervezetem lefárad, és úgy érzem, ha még egy megértő bólintást kell kipréselnem magamból emberhalál lesz, na ebbe a gyönyörű állapotba lép be a győri, aki pattog, beszél, zsizseg én meg összeomlok. Szeretem ha békén hagynak, mert úgyse lehet velem normális lenni, mikor ebben az állapotomban vagyok és mindenki jobban jár ha hagynak pihenni, hogy visszanyerjem magam. Ezt azonban a szülők Nem Értik Meg. Még egy indok arra, hogy miért ne legyek szülő. Nem akarom elfelejteni azt, hogy nem kell folyamatosan vigyorognunk, hogy igenis buborékban élünk, hogy vannak olyan részei a természetünknek, amelyik igenis magányra vágyik és nagy ívben tojik a rokonságra. Lehet mondani, hogy luxushisztizek, de a blogomon még mindig önkényuralom létezik és ha itt óhajtom kibeszélni magamból a nevetséges tüskéimet, akkor itt teszem meg.
Különben is már megint a hajammal jön. Most vágattam le a hajamat, de persze nem tetszik neki, mert hogy kövérit. Egész eddig meg azon problémázott, hogy miért nem vágatom le, mert töredezett a vége. Erről ennyit.
Az öcsém szerint meg úgy nézik, pláne a ballonkabátomban, mint egy nyolcvanas évekbeli kémnő és már csak a hangtompítós Sten hiányzik a kezemből. Ez nagy dicséret tőle, mert bele van pistulva az ilyen háborús cuccokba, meg eddig mindenkinek tetszett, szerintem is jól áll, úgyhogy igazából nem érdekel, mit mondd róla. Egyedül az idegesít ezzel a kapcsolatban, hogy a munkatársnőim fele a levágott hajamat azzal hozta összefüggésbe, hogy fiú van a dologban, és neki akarok tetszeni. Az amazon felem egy hörenéssel felgyújtotta az iratokat,  a fejemben biztosan, mert miért hiszik azt, hogy ahhoz hogy változtassak, kell valami túlértékelt párkapcsolati bigyó. Különben sem fogok férjhez menni, nem mintha olyan sok férjelölt lehetne, de megnyugtat a tudat, hogy ezt így kimondom, mert mindenki azzal jön egy idő után, hogy Na és a fiúk?
Megbolondulok.
Szerintem beállok aszexnek, mint Sherlock.
Oké, kicsit fáradt és ideges vagyok, mert nem igazán kaptam meg a nyolc-kilenc óra alvásomat, se a szokott kávémat, és ez frusztrál. Kávé és tea nélkül nem birok működni. Pláne nem ilyen ziláltan.
Ami vigaszt nyújt, hogy jövő héten egész végig szabin vagyok és akkor lehetek annyira antiszoc, amennyire én szeretem, és rendbejövök a conra. Jó lenne tudni részleteket, de nem tudok, de majd kiderítek mindent. És írni is fogok, és veszek magamnak egy lapotopot, aztán egy e-book olvasót is és kiköltözök Írországba. Óh nagy álmok egy kis emberhez!

2014. április 13., vasárnap

Beszámolósdi a bloggertaliról (fényképekkel)


Két dolog mielőtt belevágnék. Ad egy: még nincsenek fent a fényképek, de mihelyt lesznek, ide is bepasszintom őket, hogy ti is élvezzétek őket. Ad kettő: a névmemóriám legalább annyira pocsék, mint a tájékozódási képességem, szóval előre is elnézést kérnék, ha valakit lebélázok, olyat is említek, aki ott sem volt, és ezeknek a variációknak a garmadájáért.
Kicsit előröl kezdem, mert hova vezetne az, hogy a közepébe vágok, mert azért imádkoztunk, hogy ne legyen eső. Bár a fészes csoport fejlécén(? így hívják?) is zuhogott, és persze Crowley hibája volt, és Crowley a markába röhögve vasárnapra szép időt csinált. Egész addig meg esőre állt. Nyuvadj már meg egy kicsit, ámbár azért hűvös lett volna, meg a fű is vizes, szóval inkább az bántott mindenkit, hogy mellette meg süt a Nap.
Azért én vittem sütit, és remélem senkinek nem volt semmilyen allergiája bármelyikre, mert ez esetben nagyon csöndben maradok, nagyon sokáig és szedegetem a kis szívem szilánkjait. Mondjuk azzal is kezdtem, hogy miután kijózanodtam a sokkból, hogy ez sokkal több ember, mint amire számítottam, vagy amit gondoltam, és ezek engem meg fognak enni. Anyámat már amúgy is kikészítettem pénteken, ami egy mentális hurrikánban forgott tova velem, de nem Kansasig, csak Győrig, de addig Candy közölte velem, hogy lebetegedett, amin mindketten bőgtünk egy sort, rám írt Engel, akit nem akartam lekoptatni ezért szerencsétlen a nyakába kapott egy rakat káromkodást, meg némi csontrepesztő hátbaveregetést, közben kínlódtunk a muffinok díszítésével, mert anyám nem vett hozzájuk semmit. Még jó, hogy volt marcipánmassza, meg azok a tortadekor virágocskák, és valamit alkottunk. Öcsémmel karöltve, mert hát mégiscsak ő a cukrász kettőnk közül, díszitgettünk és most először örültem szívből, hogy azért képben van a sorozatokkal, mert ő is tudta, hogy mit akarok. Az egy teljesen másik kérdés, hogy mit sikerült kihoznunk belőle, mert szegénykéket nagyon megviselte az utazás, köszönöm Volán, de akárki is kapta a Sherlockedet, üzenem megszenvedtem vele. Innentől kezdve senkinek sincs fogalma róla, hogy mi volt az övén, de higgyétek el, jobb lesz így. :) És az a lényeg, hogy izlett nem? Öreganyámmal a sajtos tallért csináltuk, szóval az ő nevében is köszönöm, hogy sikerült rátok sóznom, mert nagyon ciki lett volna visszahoznom.
A vonaton nem volt semmi fennakadás, azt a tíz perc kését, meg fel sem veszem, nem is MÁV lett volna, és nem is Pestre mentem volna, ha nem késik, de így legalább kevesebbet kellett várnom a pécsiekre. Szegény Robertát így is halálra zaklattam, hogy ugyan már jöjjenek ide a Nagy Kivetítős Menetrendhez, amibe bele is egyezett, én meg megnyugodtam és úgy a vonat beérkezése után így rájöttem, hogy azt sem tudom, hogy néznek ki! Mert a fész az nem játszik és hát egész más egy képet nézegetni, mint élőben megtalálni az embert, így pánikolva elküldtem a személyleírásomat: ballonkabát, Vigyori macskás vászontáska. Annak ellenére, hogy csak később olvasta el, megismertek, szóval megnyugodtam, és metróztunk és nem tévedtünk el! Egyszer sem! Nagyon jók voltunk.
Megtaláltuk a mekit is, itt történt az, hogy bependerültem középre és dílerkedtem egy sort, aztán meg mentünk a Részeg zsabóba. Az étteremben nem sokan voltak, konkrétan csak mi, de mi aztán annál intenzívebben.
Hát eleinte általános félénkség uralkodott, és kissé bizalmatlanul méregettük a szemünk sarkából a másikat. Én el akartam bújni a sarokba, de persze nem sikerült. Gondolatban, vagy hússzor lehülyéztem magam, hogy miért nem csaptam le a legbelsőbb székre, mert most meg Reiékkel kerültem szembe és kétméteres gazok nőttek a becsomózódott gyomromban, és ezen nem sokat változtatott az, hogy Reinek nem voltak homokóra szemei. Vagy csak eldugta valahova.
Mindenki rendelt, és lassan, nagyon lassan feloldódott a társaság, és innentől kezdve nagyon jó lett a hepaj. Jó lenne tudni, hogy pontosan mikről beszélgettünk, de azt tudom, hogy a kecskék és a fókazsír afféle csatakiáltássá változott, és szó volt mindenről, arról is, amiről nem is tudtad, hogy nem tudod, és utána úgy érezted, hogy jobb volt mikor még nem tudtad, hogy mit nem tudtál, Frankeinsteinről, hogy csak néhányat említsek, és útközben megtudtam, hogy Steve-nek családja van, szóval elméletileg nem szabadna shippelnem Earllel, de megoldom. Rengeteg röhögtünk is, felére sem emlékszem, hogy min, de nagyon jó volt.
Viszont amit muszáj megemlítenem, hogy játszottunk cetlizöset.


Tudjátok, a Sherlock harmadik évad második részében volt, az amikor egy-egy sárga cetlire felírtak valakit és azt a homlokukra ragasztották. Biztos van ennek valami neve, de ne tőlem kérdezzétek mi az. Toll mindenkinél akadt, nálam meg ilyen kis cetlik, mert reggel eltettem, hátha kelleni fog, és hátha kellett. Mindenki írt valakit, vagy valamit, beleszórtuk a kalapba, asszem Mitsukié volt, ha nem akkor bocs, és húztunk. Egyszerre csak egy ember tartotta fel, hogy ne legyen belőle túl nagy összevisszaság. A cetlit körbeadtuk, hogy mindenki tudja és az arcokról olyan gyönyörűen le lehetett olvasni, hogy milyet húzott az illető! Voltak nagy trollságok, például az a szép, hosszú, csodálatos német szó, meg anglia királya, amit én húztam és ezúton is csókoltatom az ötletgazdát. Én Steve Carlsberget írtam, szerintem tetszett a társaságnak.
A cetlikben feltűnően vezetett a Supernatural és WtNV, mint fandom, Kosnyek például kétszer is szerepelt, amit meg tudok érteni, aztán volt még néhány fogalom, meg ugye a fókazsír :) Azt még emlegetni fogjuk egy ideig.


Nagyon jópofa volt, mert a srác, tényleg két srác is volt velünk!, na ő Destielt húzott, de kitalálta, bár nem könnyítettük meg a helyzetet. Mert ez úgy nézett ki, hogy:
- Ember?
- Hááát!
- Angyal?
- Ötven-ötven százalékban igen.
- Főszerepet játszom?
Nagyon segítőkészek voltunk. Az volt az igazi, hogy amíg te nem kerültél sorra, azt gondoltad, hogy ó, hát megy ez! Tök könnyű! Aztán jöttél te és úgy meglőttek, mint vadhajtót a vadászaton, de jól szórakoztunk.
És mellesleg új szintre fejlesztettük a szellemvadászatot: hullahopp karikákba só, és célbadobunk a szellemre. A hatékonyság garantált!


Meg voltak még ilyen eszmefutattások, kár, hogy ezt nem lehet rendesen visszaadni. A társaság szerintem azért jól összerázódott a végére, felengedett, úgyhogy egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, és remélem, mikor legközelebb lesz, még többen leszünk. Ha kell szerzünk autót, vonatot, buszt, tengeralattjárót, repülőt, TARDIS-t, mert úgy az igazi. És nem lesz eső sem. Csakazértsem.
Összeségében köszönöm szépen az élményt, nagyon jól éreztem magam, bár ennek felét sem tudom visszaadni, mert olyan gyorsan elszaladt, hogy azt is tudatosítanom kell magamban, hogy egyáltalán megtörtént. Igaz még a vonaton írtam egy gyors vázlatot, ezért ma fáj a csuklom, meg a rekeszizmaim is izomlázasok és szerintem elfeküdtem a bordáimat is.
És végre megismertem azokat az embereknek egy részét, akiknél random szivárványt és pillangót hányok kommentben, és nem ettek meg, és jó volt és legyen legközelebb is, és béka van, imádás, meg szeretet!
Remélem mindenki épségben hazéért!
Köszönöm az élményt Béláim!

2014. április 9., szerda

Kötelék


Angyal, csillag hull
Lelkedben vihar dúl.
"Hogy vagy?" kérdezem,
Hazudsz, de elhiszem.

Tudod, hogy mennünk kell,
messzire futunk el.
"Kezemet megszorítsd!"
Ne félj! "Ne hagyj itt!"

"Semmi nem maradt,
Nap és Hold alatt."
"Itt vagy még velem."
"Nem kéne, hogy így legyen."

"A világ őrület,
nem lesz jobb vagy szebb.
Hallgass és figyelj,
tedd, amit tenned kell!"

"Aludj, szunnyadj el!
Éjjel szöknöm kell.
Hibáztam, jól tudom!
Seb, könny az arcomon."

"Elrejted mit érzel!"
"Kérlek, engedj el!"
"Meghalsz, nem érted?ˇ"
"Nekem nem jár az élet!"

Csendünkben egy világ,
az óra körbejár.
A szemed izzó mély.
A lelked angyalé.

"Szétváltak útjaink."
Lelked megérint.
"Soha nem felejtelek."
Őrizd meg a hited.

"Látjuk még egymást?"
A szívem nagyon fáj.
"Ha kellenék itt leszek!"
Az Isten legyen veled.


Megpróbálom összefoglalni, hogy végül is mi lenne ez az izé: Supernatural, Destiel, angst fanvers, párbeszéddel.
Ez utóbbi teljesen véletlen volt, de a szerkesztéssel megpróbáltam rendbevágni, remélem érthető lett. A döltbetűk a bámulunk egymás szemébe érzület megnyilvánulása akart lenni, csak hogy teljesen világos legyen.
Maga a vers iratpakolás közben született, mert rémesen unatkoztam, de a musicales beütés nem tudom honnan jött, de átgépelés közben nagyon előttem lebegett a színházi megoldás. Mondanám, hogy elgondolkodok azon, hogy mit tettem, de úgyse használna.

2014. április 6., vasárnap

Én vagyok, hol vagyok, ki vagyok?


Általában az önelemzési dolgaimat, jobb szeretem megtartani magamnak, a füzetemnek, illetve még azoknak se mindig, csak hagyom őket elúszni a semmibe, mert tudom, hogy miután letisztáztam, a lényeg úgyis megmarad, a többi, nos a többi meg úgyis fel fog bukkanni, azokban az időpontokban, mikor épp a nyúlüregből kacsingatok felfelé a béka seggére. Meg a látszat ellenére, én szeretem ha békén hagynak, mikor valami bajom van, és úgy érzem, hogy az önértékelésem, az útkeresésem, tehát mindaz, amihez az egyéniség szó köthető, csak rám tartozik, még akkor is, ha ilyen megértő emberek vesznek körbe. Kényelmetlenül érzem magam, és nagyjából kétszavanként szeretnék bocsánatot kérni, ami nyilvánvalóan rossz beidegződés, de hát ki tudja, hogy az egyéniség valójában, nem sok, beidegződött rossz szokás-e valójában? Szóval most ez egy ilyen fejtegetős, összefüggéstelen poszt lesz, megint, hogy ellensúlyozzam azt a tényt, hogy még mindig nem hoztam a megígért ficeket. Említettem már, hogy vastürelem szükségeltetik hozzám? Remélem igen, vagy legalábbis elégszer ahhoz, hogy itt most az olvasók felsóhajtsanak és elmenjenek teázni.
Pénteken, mielőtt elmennék angolra, be szoktam lépni a könyvtárba, és szemezgetek. Nem veszek ki semmit, mert szokásom úgy tekinteni a kölcsönkönyvre, mint a sajátomra, és csak nagy nehezen viszem vissza, úgyhogy inkább maradok az olvasóteremnél, meg az antikváriumnál, és így legalább nem kell késedelmi díjat fizetnem.
Nos, pénteken Asimov akadt a kezembe, az Én a robot című novellás kötete akadt a kezembe, amit ki is olvastam másfél óra alatt, alig volt kétszáz oldal, és nagyon tetszett. Láttam a filmet is, aminek, szokás szerint, köze nem sok volt a könyvhöz, de én mindkettőt élveztem, mindkettő elgondolodtatott, de természetesen a könyv vett le jobban a lábamról. Igazából mindegyikben szerepelt a három törvény, az abból fakadó problémák és megoldások, de egyik sem ment át Terminátorba. inkább szórakoztató volt, mint félelmetes, és a problémák megoldásai érthetőek és világosak és nemesen egyszerűen voltak. Igazából már csak a sci-fi szakszavak miatt is megérte elolvasni, de egyet sem jegyeztem meg a robotpszichológus kifejezésen kívül. Meg pozitronagy.
A lényeg, amire megpróbálok kilyukadni, az igazából az utolsó novella. Címét ne kérdezzétek, de azért a tartalmát megkapjátok. Az alapfelállás az, hogy a Gépek irányítják a Földet, természetesen a három parancsot a legteljesebb mértékben betartva, tehát ez nem az elnyomott-emberiség felállás, ám mégis valami hiba akad. No nem nagyok, épp ahhoz elegek, hogy felkeltsék a figyelmet, de mivel nem járnak borzasztó következményekkel, csak hát mégis megtörténtek és jó lenne tudni, hogy hogyan vagy miért. Na itt hagyok egy kis teret, hogy elgondolkodhassatok azon, hogy vajon miért hibázott az a Gép, aki a legfejlettebb számítógépek egyike a Földön. Megvan? Végeztetek? Nos, maga a Gép okozta ezeket a hibákat, méghozzá az emberiség érdekeit szem előtt tartva, mert így kikerültek a képből azok az egyének, akik háborút akartak kirobbantani. És ez nekem nagyon tetszik. Már maga a hangneme, aztán meg ez a zseniális megoldás, úgyhogy most Asimovot kutatok az online antikváriumokban.
De nem tudnám megmondani, hogy pontosan mitől tudom, hogy ez egyéniség. Először is, mert a hapek író, és így már alapból jár neki a címke. Most ne beszéljünk azokról az "Ökörszendvics" típusú könyvekről, csak, hogy idézzek a Felhőatlaszból is (és reménykedem, hogy jól írtam, mert ciki ha nem és bukta), mert az nem irodalom, és ha én egy lelkiismeretes fa lennék, akkor álmában szépen kibújnék a belőlem készült papír rostszálai közül és megfojtanám álmában. Hogyha a növények tiltakozhatnak az elfogyasztás ellen, ahogy azt Douglas Adams megálmodta, akkor már simán joguk van ahhoz, hogy megmondják, hajlandóak-e papírrá alakulni ezért és ezért a könyvért. Érdekes lenne, ahogy a szerzők, a menedzserek, meg egy druida kijárulna az erdőhöz és aztán némi varázslat után elkezdenék a tárgyalást. És lennének persze sznob fák, akik csak a már befutott és sikeres íróknak lennének hajlandóak igent mondani, és a csemetéik, mármint az ő magjából nőtt fák, azzal büszkélkednének, hogy melyik rokonuk melyik könyv lett. Valami ilyesmi társalgás folyna közöttük:
- Hallottad? Az az izgága vörösfenyő-família már megint megkaparintotta magának azt a természetrajzi könyvet! Nem is értem az ilyenekbe, hogy nem csap bele a villám?
- Ne húzd fel magad, mert megint hullani kezdenek a leveleid, és még azt hiszik beteg vagy. Tudod, mi történik azokkal, akiket selejtnek hisznek? Megkérdezés nélkül mennek az aprítóba.
- Áh, már beoltottak, és egy kis levélhullás semmi. De az a keszeg kőris az egész lombját elhullajtotta féltékenységében. Szerintem még mindig azt hiszi, hogy majd őt nézik ki maguknak és végre betörhet a nagyok közé. Pedig még alig két méter vastag a törzse.
- Te mire szerződtél? Én most sci-fibe egyezek bele, úgy hallottam, viszik, mint a cukrot.
- Én nem adom alább egy önéletrajznál az rügyezés. (=biztos. ez olyan faszleng. Ez meg félreérthetően hangzik egybeirva)
Azt hiszem, hamar csődbe menne a könyvnyomtatás.
Na, kezdem megérteni mire gondolt a magyartanárom mikor azt mondta, hogy amit mondok az jó, csak nem kapcsolódik a kérdéshez.
Hát, tényleg nem válaszoltam még a feltett kérdésre, bár az is hozzátartozik, hogy még fontolgatom a választ. Azt írtam oldalra, hogy furcsa lány. Ezt mások állították rólam, egész konkrétan az egyetemi csoptársaim, de megkapom, hogy én olyan "évás" vagyok és értetlenül állok a dolog előtt. Mert a saját, betonkemény felfogásom és szubjektív megítélésem szerint nem vagyok különleges. Nem értem mitől lennék az? Hogy egyedi lennék? Nos, épp csak annyira, mint mások. Nem ledegradálni akarom magam, vagy szándékosan olyan helyzetben tüntetni fel magam, hogy úgy tűnjön, mint aki tisztában van azzal a ténnyel, hogy aki hátra áll, azt előre szólítják. Úgyhogy inkább igyekszem megtartani a helyem, ami gyávaságnak tűnhet, talán tényleg gyávaság, de azért nem hiszem, hogy nagyon az lennék. Igazából nagyon nehéz önmagammal egyezségre jutni, hogyha az összes problémát, az összes problémát a lehető legtöbb nézőpontból vizsgálom meg. Lehet ez megszokás, lehet rengeteg könyv elolvasása okozta, lehet, hogy egyszerűen ezt dobta ki a gép. Nem mondanám, hogy ismerem magam, de egész jól kijövök velem, annál is inkább, mert most már kicsit késő másnak lenni.
Anyám mindig győzköd arról, hogy nézzem meg a The Wallt, mert az alapmű, de valahogy, hát nem akaródzom, ezért a múltkor megmutatta azt a részletet, mikor éneklik, hogy nem lesznek téglák a falban. Megrendültem, bár amúgy is hülye napom volt, de nem egészen azért, amit a dal mondott. Előrebocsátom, hogy értem a lényegét, nem vallok szélsőséges elveket, de eszembe ötlött, hogy mindenki a fenenagy szabadságért kapálózik, meg hajtogatja, hogy légy egyéniség, míg az egész el nem megy Brian életésbe. Tudjátok, mikor mondja a tömegnek, hogy ti mind egyéniségek vagytok, a tömeg meg visszaüvölt, hogy igen, mi mind egyéniségek vagyunk. és csak egy csöndes hang a háttérben: Én nem. Nagyon szeretnék én lenni az a hang.
Nos, mindenki szeretné, ha nem lennének falak, korlátok, amik akadályoznának, de tényleg olyan hűdejó lenne ez? És mihez képest lennél szabad, ha megkérdezhetem? Az emberiség egy olyan faj, ami valamilyen, valamihez képest, és igenis szüksége van a szabályokra. Csak amellett mutatkozik meg az emberségük, a jóságuk, a szépségük, hitük, erejük, csak akkor lesznek erősek, ha meg kell, hogy másszanak egy falat. Oké, könnyen papolok, mikor nincsenek világrengető problémáim, és pont ezért érzem kínosan magamat, hogy erről beszélek, de azért jó lenne ha hajlandóak lennénk elfogadni, hogy a ház falai nem azért vannak, hogy ne tudjunk kimenni, hanem azért, hogy békében, biztonságban élhessünk. És azért vannak ajtók, meg ablakok, hogy be tudjunk zárkózni, de ki is tudjuk nyitni.
És én nem szégyellek tégla lenni a falban, csak épp magam akarom megválasztani, hogy melyikben. No, nem is tégla lennék, mert hajlamos vagyok eltűnni, még a horoszkópom szerint is, de habarcsnak azért még elmennék.
Szóval egyéniség. Saját hang, Meg ecetetrákok. Az a téma amiről éjszaka kilométer hosszúságú leveleket írok ma barátaimnak, és drámaian monológizálok a karaktereknek. Egyszer talán tényleg megtalálom, addig is...hát igyekszem, mint az indián.
És bár elsőre nagyon bepánikolok, ha a helyes irányba akarnak visszaterelni, azért megyek én. És jókat gondolkozom azon, hogy most végül is mitől kezdődik az én és hol ér véget az általános emberi jellemző. Valószínűleg valahol ott, ahol a fa kijelenti magáról, hogy ő kőris.
Meg ne kérdezzétek miért pont kőris. Az jutott először eszembe.
A végére pedig, vagyis majdnem a végére, mert Broccoli hozzám vágott egy újabb díjat, én meg átmehetnék már zombiba, akkor talán gyorsabb lennék, egy kérdés.
Mégis miért határolják be az önkeresést és egyéb ilyen dolgokat a kamaszkorra? Miért hiszik azt, hogyha betöltöd a tizennyolcat automatikusan tudod, hogy ki vagy, mit akarsz és miért? Én nyugodt kamasz voltam, bár nem mondom, hogy nem tudtam sírba vinni őseimet, egy-egy ilyen jellegű megmozdulásommal. Tudom, hogy változom, csak sokkal könnyebb lenne, ha látnám a határokat. Bizonyára, mindenkinek könnyebb lenne, de erre nesztek a képetekbe egy Depresszió dal, mert mindenre van egy metál szám.
Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem léptem túl azon, hogy a pottermore a Mardekárba osztott be. Óh, önismeret felsőfokon.

És következzennek Broccoli kérdései! A tizenegy dolgot magamról kihagynám, mert már eleget papoltam magamról.

1) Melyik volt az első könyv, amit egyedül olvastál ki?
Egy gyerekkönyv, Márti és.... hát nem tudom mi volt a teljes címe, de arról volt benne szó, hogy van ez a kislány, Márti, vagy nem is úgy hívták, és neki volt egy szomszédja, akiről azt hitte, hogy boszorkány, de aztán kiderült, hogy csak egy kedves néni és citromdzsemet ettek benne. Vagy lekvárt. Kicsi voltam még, elsős, akkor tanultam meg olvasni és roppant büszke voltam magamra, hogy egyedül elolvastam

2) Ismersz-e olyan művészt, aki szerinted felannyira sem híres, mint kellene lennie?
Nem tudom, hogy úgy a győri színészek ideszámítanak-e, az pedig ismeretségnek, hogy rendszeresen kérek tőlük autogrammot, mert ha igen, akkor ők. Én nem értem miért nem nemzetközileg elismertek, amikor csak szuperlatívuszokban lehet róluk nyilatkozni. Óh, a csodás szubjektivitás.

3) Sorolj fel 5 tulajdonságot, amit fontosnak tartasz , és hozzá 5 embert aki szerinted megtestesíti azokat!
Hajaj, nem lehetne inkább két könnyebbet? A tulajdonság menne, csak az emberek kiválasztása okoz gondot, mert úgy érzem, hogy ezzel beskatulyázom őket. De azért lássuk.
Barátság - HardCandy
Kitartás - Réka
Egyenesség - Tomi
Bátorság -  Dalma
Szeretet - Öreganyám ( a barbacsi. Imádom :) )

4) Van-e olyan álmod, amiről tudod, hogy soha a büdös életbe' nem fog teljesülni? (team optimizmus)
Hogy hivatásos zeneszöveg szerző leszek. Komolyan érdekel a téma, szívesen fejlődnék, de a nullával egyenlő ennek az esélye.

5) Nyisd ki a kedvenc könyvedet az 58. oldalon? Mi a második mondat?
Anthony Sheenard -  A szerencse zsoldosai avagy a négy mázlista gárdista
" Főleg Golikra haragszanak igazán."

6) Tegyük föl, hogy ez az utolsó napod a földön. Mit tennél meg feltétlenül mielőtt megszűnsz létezni?
Beszélnék az összes barátommal telefonon :)

7) Egy szőke, drámaian szétszaggatott ruhájú szőke szépség vagy, akit elraboltak. Ki mentsen meg és hogyan?
Ó a lehetőségek végtelen tárháza! Nos NE a szőke herceg fehér lovon, az biztos. Jobban örülnék egy fickónak, aki motoron jött, és nem szétlő mindenkit aki az útjába kerül, inkább kijátssza az őröket, csak a szörnyet öli meg, és igazi úriember a hölgyekkel, vagyis velem szemben.

8) Szíved szerint milyen stílusban öltöznél a mindennapokon, ha tehetnéd?
Rocker vegyítve némi steam-punkkal.

9) Miben tartod magad a legtehetségesebbnek?
Az önellentmondásban. Abban nagyon jó vagyok. De talán az íráshoz is konyítok valamicskét.

10) Melyik 3 magyar és angol szó szerinted a legszebb és a legcsúnyácskább?
Ne haragudj, de az angol részét ignorálom, mert nem tudok ehhez elég jól és a szókincsem is több, mint hiányos. Magyarban a legszebbek szerintem: hajnal, dal, lélek. És hát a legcsúnyácskábbak: stilfirísz (jó ezt tájszólás, de akkor is csúnya)...
Gondolkozom, de úgyis akkor fog eszembe jutni, miután posztoltam. Ha így lesz javítom, de most csak ez az egy ugrik be.

11) Ha meghalnál, hogyan szeretnéd, hogy emlékezzenek rád?
Lehetőleg olyan személynek tartsanak, aki azért nem volt teljesen reménytelen eset , és mosolyogjanak közben. Na jó először egy kis siratás belefér, de aztán szép lassan lépjenek túl rajtam, de mikor véletlenül szóba kerülnék, ne legyenek szomorúak.

Köszönöm a kérdéseket, taps és ölelés aki ezt végigolvasta, és még egy kis féltégla a képébe, mert csütörtökön láttam Crowleyt. A Good Omensből. Az aluljáróban. és onnan tudom, hogy nem csak én képzeltem oda, mert az emberek kikerülték. Magas volt, bördzsekit viselt, lila inget, fekete, rövid haja volt, napszemüvege, hegyes arccsontjai, szikár termete és úgy vigyorgott, hogy azonnal megértettem a késpenge-mosoly kifejezést. Ránéztem és azonnal Crowley ugrott be, úgyhogy ő volt és punktum. Kiváncsi vagyok hol hagyta a Bentleyt.


2014. április 3., csütörtök

Memento mori


Tartalom: Sam teljesítette a próbákat, de belehalt. Dean őt, míg Castiel az angyalokat gyászolja.
Páros: Destiel
Fandom: Supernatural
Műfaj: egyperces angst
Korhatár: 14+
Figyelmeztetés: enyhe salsh (észre se fogod venni), alternatív nyolcadik évad vége, alkohol
Megjegyzés: Végre befejeztem a nyolcadik évadot, és hordják el magukat a búsba, mert már megint nem tudtak happy endet írni. Legalább egy kicsit. Úgyhogy ez egy feldolgozási és túljutási kényszerből megírt szösz, ahol a szereplők helyettem is isznak.

2014. április 1., kedd

Még mindig díj (és lassan ficc is lesz)


Ezúttal Nienor blogjáról kaptam díjat, aminek örülök, sokat próbált olvasóim nem annyira. Ez van, de azért igyekszem összeszedni magam. Addig is nesztek, még egy adag az arcotokba.

11. dolog rólam
1) Tegnap eldöntöttem, hogy átgépelek néhány oldalt, de aztán leültem Supnatot nézni
2) És mindjárt végzem a nyolcadik évaddal. Crowley kreatív
3) Irtam vagy tizenkét oldalt (kézzel. Először mindig kézzel irom meg.) a WtNV ficből
4) Ebből vagy hatot át kellett húznom, mert kezdett elmenni OC-be, és nem is tudtam folytatni
5) Az én headcanonom szerint Steve idősebb, mint Earl.
6) Desert Bluffs eddig feltünően normálisra sikerült és ezért aggódok.
7) Jövő héten bloggertali!
8) Valaki nyugtasson meg, hogy nem minősül túlreagálásnak, ha vágom a centit
9) Szerintem nem lett rossz a Sherlock szinkronja, bár csak részleteket láttam belőle
10) Mert nagynéném Ezelt nézett közbe, ami ahhoz képest, hogy szappanopera, egész értelmes
11) Megint kaptam egy rakat ruhát

Nienor kérdései:

1)Mit szeretsz az írásban?
Először is magát a folyamatot. Nyugodtan lehet naív kis hülyének tartani, de engem le tud nyűgözni, ahogy a tinta vonalakat, kacskaringókat, pontokat és vesszőket rajzol, amikből értelmes szavak állnak össze. Aztán azt, hogy megnevetetthetek másokat, hogy mesélhetek, hogy megmutathatom az én kis világomat, és megérthetem mindazt, ami körülöttem történik, mert az írás nemcsak tükör nekem, de szürő is. No meg azért is, mert így végre együtt láthatom azokat a karaktereket, akik minden kétséget kizáróan összeillenek.

2) Miért kezdtél el publikálni?
Kiváncsiságból. Egy ideig még az asztalfióknak se mertem megmutatni a dolgaimat, aztán jött ez az internet nevű dolog, én meg részt akartam venni benne. Úgyhogy összekapartam magam és elkezdtem a virtuális teret zaklatni a firkálmányaimmal.

3)Mennyire érint rosszul, ha nem kapsz visszajelzést arra, amit írtál?
Általában nem szoktam kiakadni, nem rendezek hisztit és nem is adom elő a hattyú halálát, de nyilván nem is érzem magam a fellegekben. Elfogadom, hogy nem és kész. Bár az "És az ítélet..."- nél alaposan megviselt, mert teljesen kisérletinek éreztem, és azóta se tudom eldönteni, hogy az most jó, avagy nem.

4) Mit szoktál ilyenkor tenni?
Összeszorítom a fogam és irok tovább. Mivel nem csinálok hisztit, ezért aztán feldolgozási ceremóniát se kellett kidolgoznom.

5)Szerinted mitől jó író egy író?
Egyéni stílusa van, jó ötletei, kitartása, bátorsága, gyakorlata. Biztos van még egy tucat jellemzője, de kicsi vagyok én ahhoz, hogy ezt felmérjem. A maga módján mindenki jó író.

6) Mit szeretsz a blogolásban?
Mindent. Azt, hogy megoszthatom jelentéktelen napjaim még jelentéktelenebb eseményeit, anélkül, hogy úgy kéne rá gondolnom, mint valami naplóra, hogy feltehetem az eszement firkálmányaimat, a verseimet, az ajánlóimat, a véleményeket.

7)Ismersz blogírókat személyesen is?
Igen, igen, igen, igen! HardCandy, aki a valóságban is pontosan olyan bámulatos, kedves és érdekes, mint a blogjában. Na ezt jól megaszontam, de együtt voltunk paintballozni is, ami azért már jelent valamit. Az is, hogy külön csapatban játszottunk. De nagyon örülök, hogy találkoztunk és, hogy nem csalódott bennem.

8)Egy nap mennyi időt fordítasz az írásra?
Ha a konkrét, fizika értelemben gondolod, akkor pár órát, bár ez attól is függ, hogy éppen mennyi szabadidőm van, de egy órát mindenképp áldozok neki. Ha a rajta való filozofálgatást, gondolkodást, a cselekmény szövögetését és társait érted, nos akkor egész nap.

9)Ha kellene, abba tudnád hagyni egyik napról a másikra?
Nem. Van mikor egy hétig, kettőig felé sem nézek, és fizikai fájdalmat okoz leülni és irni, de mindig visszatérek. Mindig akad valami amivel irni lehet, és lesz felület is, ahova irhatok. Csak fantázia és fájdalomküszöb kérdése az egész.

10)Meddig akarod folytatni az írást?
A halálom napjáig. És ha lehetséges még az elkövetkező életeimben is.

11) Szerelem vagy hobbi vagy függőség számodra az írás?
Függőség. Először volt hobbi, aztán szerelem, de most már függőség. És nem akarok "tiszta" lenni.

Az Én kérdéseim (akkor is ha unjátok)
1) Szuperhős vagy. Mesélj magadról!
2) Tegyük fel, hogy azzá változol, amit legutoljára ettél. Mi vagy?
3) Két őr van az ajtó előtt, az egyik mindig igazat mondd, a másik mindig igazat. Milyen kérdést tennél fel nekik?
4) Tegyük fel, hogy bárki lehetsz a kedvenc slash sztoridból. Kit választasz és miért?
5) Megközelítőleg meddig húznád Night Vale-ben? (Ha nem ismered, hagyd figyelmen kívül)
6) Mondd ki az első szót, ami eszedbe jut gondolkodás nélkül!
7) Hivatalos vagy valahova, hova bármilyen járművel eljuthatsz. Mit választasz?
8) Hogy került a bakancs az asztalra?
9) A karakter olvassa a róla írt slasht. Reakciók? Mindkét részről.
10) Melyik a kedvenc sütid?
11) Are you my mummy?