Supernatural 200th epizód - Fan fiction avagy lajongok de dulván

Gyerekek tudjátok, hogy mennyire lelkesedős vagyok. Tudjátok, hogy képes vagyok órákig ömlengeni valamiről, szivárványt meg pillangókat hányni a monitorra és már-már undorító módon boldog lenni. Namármost az a nagy helyzet, hogy elég nagy esélyt látok arra, hogy ezt megugorjam.
Úgyhogy nyomatékosan kérek mindenkit, hogy csak akkor olvassa el ezt a posztot, ha valóban bírja a gyűrődést és kiváncsi egy abszolút szubjektív, összefüggéstelen és a végtelenségig rajongó posztra, meg minden spoilerre, amit csak le lehet lőni a résszel kapcsolatban. Mondjuk eddig se voltam az a nagyon profi ilyen szempontból, de most aztán azt a maradékot is kiszórtam az ablakon.
Természetesen tiszteletben tartom az eltérő véleményeket és meglátásokat, épp ezért figyelmeztettem mindenkit, hogy ne legyen belőle sértődés. Még raktam be ilyen oldaltörést is, vagy mit, pedig ilyeneknél nem szoktam, szóval innentől kezdve mindenki magára vessen, mert én szóltam.

Doctor Who? 8. évad hatodik rész - A gondnok

SPOILER! SPOILER! ÉS SPOILER!
Figyelmeztettek, hogy a sorozat címében nem szerepel kérdőjel, de most vagy visszakeresem és kigyomlálom őket, vagy hagyom így, és ráfogom, hogyha el van rontva, akkor következetesen rontsam el. Ez utóbbit fogom választani.
Hát úgy tűnik kissé elszóltam magam, mert ez a rész is kicsit semmilyen lett. Megnéztem, jó volt, de semmi megrázó élmény. Hogy hogyan fogok irni róla, na azt nem tudom, mert ha rossz lenne, akkor szidhatnám, ha remek lenne ömlenghetnék, de ez szimplán csak jó, és ezzel nem tudok mit kezdeni. Ez nem jelenti azt, hogy meg se próbálom, de nem igérek semmit.
Ugye azzal mindenki tisztában van, hogy ezek a beszámolók abszolút szubjektívek?

1) Tizenkettes
Még mindig asdfghjkl és még mindig ő viszi a hátán az egész showt. Nem fogok belemenni a forgatókönyvbe, meg nem kezdem el, hogy Moffat így meg úgy, mert nem akarom, hogy a jellembeli hiányosságai eltántorítsanak ettől a sorozattól. Amit igenis szeretek, és Tizenkettes egy gyöngyszem, és mikor mosolyog! Hát én elolvadtam. Tökéletes volt az egyensúly, morgott, oltogatott mindenkit, de láttuk végre elérzékenyülni, és ezért megérte az egész. Igazi Doktor volt. Az elejétől a végéig.
Csak magyarázza el nekem valaki, hogy pontosan mi baja van Pinkkel. Mert ez valahogy nem esett le, pedig sasoltam rendesen, nehogy egyetlen szemöldökráncolást is elmulasszak a drága morgósunktól. És ha már nem értés, valaki el tudná nekem magyarázni, hogy mi nem stimmelt ebben az egészben? Van még valami, amit nem tudok hova tenni, valami ami azért zavar rettenetesen, mert azt sem tudom, hogy mi zavar. Mint egy pont a hátad közepén, ami hiába viszket, sehogyse tudod megvakarni. Na pont ilyen érzés. Szóval valaki? Tud segíteni?
Addig is, amíg erre fény nem derül térjünk vissza Tizenketteshez. Aki most megmutatta, hogy a szó szerint és átvitt értelemben is láthatatlanná tud válni. Az elsőben egy karóra segíti, a másodikban meg az a tény, hogy ő lett a suli új gondnoka, természetesen John Smith néven. Még seprűje is volt :)
Persze nem maradhatott felfedezhetetlenül, mert a helyi felforgató elem, egy néger kiscsaj simán kiszúrta a TARDIS-t, és hát nem hagyta riposzt nélkül a Doktor egyetlen mondatát sem. A Doktor meg is mutatta neki az Univerzumot, de ez egy kicsit sok lehetett neki, mert hát behányt a TARDIS-ba. Mindegy, a későbbiekben, esetleg felnőttként, szivesen viszont látnám. Jól van, bárkit szivesebben látnák mellette, mint Clarat.
Az aktuális szörnyet is ügyesen elintézte, rutinmunkának számított nála, nem is vesztegetnék sok szót rá.
A kréta-táblaőrülete most is megnyilvánult, mert neki muszáj volt felmászni az ablakba, hogy közölje Claraval, hogy egy évszámot hibásan irt fel, és váram, hogy mikor ugrik be a terembe és javítja ki. Hát ezt nem tette meg, de Clara igy is égett a diákok előtt. De a legepicebb megmozdulása, a mosoly mellett, mikor leharapta Pink fejét. Mintha mindenki késztetést érezne arra, hogy felbosszantsa, aztán meg csodálkoznak, hogy kiosztja őket. Mondjuk nem volt annyira goromba, mint amennyire lehetett volna, de joggal akadt ki.
Összeségében megint nagyot alakított, nagyon szeretem nézni, és nem csak a szemöldökei miatt, bár elismerem, sokat nyom a latban. Tetszik, ennyi, pont.

2) ClaraPink
Hát gyerekek ez borzasztó. Nem szeretem az olyan szerelmi szálakat, amelyek csak azért vannak, hogy meglegyen a románc, azt pedig egyenesen ki nem állhatom, mikor valakinek az az egyetlen jelleme, szerepe, hogy ehhez asszisztáljon. Lehet, hogy ez zavart ennyire? Hogy Clara is elsikkad, annak ellenére, hogy a Doktor húzza fel, és most kapott még egy ilyen párt? Nem, nem ez az a viszkető pont. Bár egyszerűen nem fér a fejembe, pont ahogy a Doktor is folyton letesitanározta, szerintem joggal.
Egyetlen értékelhető jelenete volt, az amikor olyan hangot ütött meg a Doktorral szemben, amitől nekem kinyilt a bicska a zsebembe. Mert hiába mondta neki a Doktor, hogy ő nem katona, nem tiszt, Pink csak azért is húzta az agyát, és pont azon a módon, amitől nekem automatikusan elkezd viszketni a tenyerem. Egyszerre gyerekes és dühítő. Clara helyében alaposan felképeltem volna, de legalább a Doktor helyrerakta a kiskatonát.
Hiányzik Rory.
Nincs ellenemre, ha valakit utálhatok egy filmben/könyvben/sorozatban/bárakármiben, de csak akkor, ha közben meg rábólinthatok arra, hogy igen, indokkal utálom. És nem azért, mert funkciótlan. Viszont azt nem tagadhatom le, hogy összeillenek Clarával.
Megpróbálom nem élből leirni, talán nem lesz olyan szörnyű az ő párosuk.

3) Missy és az Ígéret Földje
A Doktor mellett a pszichopata beütésű Mary Poppins viszi a prímet, de túl keveset kapunk belőle. Tessék többet mutogatni, és lassan elhinteni a nyomokat, hogy mi az átok ez az Ígéret Földje. Mondjuk az se ártana, ha felbukkanna Gallifrey. Vagy összekapcsolnák a kettőt, és általában többet foglalkoznának ezzel. Jah igen, ezúttal a szörnyi, akinek a Skovox Blitzer nevet adták, ami úgy hangzik, mint egy ukrán maffiózó, által lelőtt rendőr került erre a titokzatos helyre. Missynek ezúttal volt már titkára itt, kiváncsi vagyok, hogy ő is kap-e külön sztorit. Megérdemelné.
Igazából nem derült ki semmi új, de Missy pontosan az a kaliber, akit látsz egy fél percre, és tudod, hogy na, ebből nagy gebasz lesz.

Ez megint rövidre sikerült. Nem volt különösen rossz, de nem is volt kiemelkedően jó. Lehet, hogy vigaszképpen nézek egy-két részt Kilencessel.
A következő részben ismét a Holdra utazunk majd, ahol pókokat kapunk ellenségként, meg egy dillemát, hogy megéri-e feláldozni egyetlen ártatlan embert a többségért.
És még mindig fogalmam sincs, hogy mi zavart.

Doctor Who? 8. évad 5. rész - Időrablás

SPOILER!

Ez is egy rövid poszt lesz, mert bár annak ellenére, hogy az alapötlet igazán tetszett, miszerint a Doktor bankot rabol, eléggé felejthetőnek érzem a végeredményt. Úgy tűnik ez lesz az idei évad fő ismertetőjegye: egy frappáns rész váltakozik, a jóval. Kivéve amikor valami iszonyat baromságot raknak le az asztalra. Nah de lássuk mi is ez a rablásos történet.

1) Sher... Doktor és az ő kompániája
Keserű a szájizem megint, mert nem hiszem el, hogy Moffat nem bírja szétválasztani a két projektjét, pedig nem is tudom, hogyan áll a Sherlockkal. Néha az volt az érzésem, hogy eszébe jutott valamit, amit a Sherlockban felhasználhatna, vagy elfelejtette, hogy most a Doktorral dolgozik, mert néha Tizenkettes kiköpött Sherlock volt, ami még nem lenne kifejezetten baj, de amikor konkrétan ugyanaz visszaköszön a DW-ben, mint a Sherlockban, na az már okod ad a szemöldökráncolásra, hogy stílszerű legyek. A Shut up! még hagyján, de amikor úgy is kezd viselkedni mint Sherlock! A vége felé van egy jelenet, amikor ott van bent Karabraxos bank magántermében és épp rájön, hogy kicsoda is a Tervező, akitől a megbízást kapták, ott pontosan úgy viselkedik, mint Sherlock, mindenkit leüvölt, foyamatosan megy a Shut up! pedig senki meg sem szólalt, körbe-körbe mászkál, pontosan úgy gesztikulál mint a detektív. Szintén karakterhűtlenség, és szintén lehúzta az élményt az élvezhetőről a savanyú elment kategóriába.

Azért hál'Istennek többnyire Capaldi szenzációs játéka megmentette a helyzetet, és hát a harci szemöldök se okozott csalódást. Ráadásul azt hiszem, hogy valahogy Capaldi felhúzza maga mellé Clarat is (jó lenne tudni a színésznő nevét), bár nyilvánvalóan a karakterbeli hiányosságok nem engedik teljes mértékben felemelkedni, de javít a helyzeten. Ahogy az is, hogy Tizenkettes egyfolytában beszólogat neki. Meg úgy mindenki másnak is. Így az egyszeri útitársak Psy, a feljavított ember (USB csatlakozó van a homlokán), és Saibra, mutáns, is megkapják a magukét. Szerencsére jó értelemben is. Psy egy emlékezetvisszaállítót kap, így újra emlékezni tud a szeretteire, akiket manuálisan kitörölt, hogy nehogy bajuk essen az ő haccker élete miatt, míg Saibra egy génelnyomót kap, amit ha bevesz megtarthatja a saját alakját, akkor is ha megérint valakit.

Jó kis csapat ez, tökéletes a betöréshez, még akkor is ha fogalmuk sincs miért is kéne betörniük. Pedig nagyon be akarnak, ha egyszer mind a négyen beleegyeztek a memóriatörlésbe. Személyes kedvencem Psy, aki többször is feltette a kérdést, hogy miért a Doktor a főnök, mire ő benyögte, hogy alapvetően a szemöldökei miatt. Meg egészen jól alkalmazta a megszerzett tudást vészhelyzetben, ráadásul a végén maga a Doktor mutatta neki a "Hívj fel!" egyezményes jelét. Innentől kezdve a személyes headcanonom, hogy ő az új útitárs Clara helyett.
Saibra is kellemes színfolt volt, szó szerint is, bár a képessége neki sem tisztán haszon, hiszen nem érinthet meg senkit anélkül, hogy fel ne venné az alakját, de gyorsan vágott az esze. Csodálatosképpen mind túlélték, és amikor ez kiderült, szégyelltem, hogy a Doktor ennyire meglepődött, már-már lefagyott, mert ez megint olyan Sherlockosra sikeredett. Mindegy, a lényeg, hogy a companion jó lett, és nagyon szivesen viszontlátnám még mindkettőjüket.

2) A Fürkész meg egyéb cselekmények
Úgy érzem, hogy az aktuális idegen ellenfelet kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, például, hogy elmondják milyen fajú, hogy halt ki a népe és igy tovább. Speciel engem jobban érdekelt, mint Karabraxos illegetése, aki klónozza saját magát, és itt már tudni lehet, a nem-is-olyan-nagy-csavart. A Fürkész amúgy ronda, és szó szerint pudingot csinál az emberek ahyából. Tehát nem árt ha megtanulsz semmire gondolni.

A végén persze kiderült, hogy csak azért engedelmeskedett, mert fogva tartották a párját, akiket aztán a Doktor elvitt egy csendes bolygóra. És csak ezért csinálta az egészet. Mondjuk nekem jobban tetszett volna, ha nem egy világbankigazgató érzelmeire apellál, de hát mindegy. Igen, a Doktor volt a Tervező, nekem már ott leesett, mikor azt mondta, hogy ez egy időutazásos rablás. Vagyis mentőakció.

Az igazgatónő klónja jobban tetszett, mint ő maga, olyan negatív elem volt, aki tökéletesen illet a történetbe, a Doktorral szemben.

A memóriaférgekkel már találkozhattunk a karácsonyi epizódban és nem tudom ki hogy van vele, de engem kicsit kezd irritálni, hogy még ilyen sok minden kapcsolódik Tizenegyeshez, legfőképpen maga Clara. Le kéne már zárni gyerekek, és új lappal indítani. Megérdemli.

Óh az még tetszett, hogy amikor a Doktor a Fürkészt használta fel arra, hogy megnyissa a blokkolt emlékeket, felderengete előtte az előző regenerációkból néhány dolog.

Igazából ennyit akartam erről mondani, nem igazán lopta be magát a szívembe. Tizenkettes jellemét nagyon szeretem, Clarat elviselhetővé növeli, bár ő még mindig jobb ha csendben fotoszintetizál a sarokban, és remélem hamarosan lecserélik, mondjuk Psyra. A következő részben valami androidforma takarítógép intéz dühödt támadást az iskola ellen, a Doktor pedig gondnokot alakít. Na tessék, még egy kis Tizenegyes. Valakit megölök most már tuti. Hát, akár még jól is elsülhet.

Doctor Who? 8. évad negyedik rész - Figyelj!

SPOILER RIADÓ!

Mondjuk annyira nem szoktam spoilerezni, mert teljesen lefoglal a széleskörű rajongás, ráadásul hajlamos vagyok úgy kezelni, mintha mindenki látta volna már, de az udvariasság és az illem megkivánja, hogy figyelmeztessek mindenkit.

Igaz ehelyett hozhatnám már a színházas beszámolót, de még mindig nem értem a végére, friss meg nem tudom mikor lesz, lebetegedtem, szóval az íráshoz sem sok kedvet érzek. Mondjuk a Frostironos kihívás véget ért, akkor kirakhatom azt, amit arra irtam. Nem a legjobb, határozottan nem a legjobb, mindenesetre egyszer tán olvasható. A Morgennel közös kihivásra is kéne valamit össszehoznom, azt már tudom, hogy Kilences és regeneráció, lehet, hogy hozzácsapom Tizenkettest is, de ez még nem biztos, csak az ürügyet keresem, hogy irhassak vele. Aztán Gwen kért egy Good Omens angstot, halványlila kiskutyfülem sincs, hogy mi lesz belőle, valszeg katasztrófa, meg van egy rakat Supnat ficem is, amit irnom kéne, nem is beszélve a Coulson/Fury fluffról, mert Candy rászoktatott az Agents of S.H.I.E.L.D.-re. Az a nőszemély feltünően gyakran rángat bele olyan dolgokba, amiket feltünően élvezek. Hm... Mindegy, visszakapta, neki is reklámozom a DW-t. Jah igen, beszélni is kéne a részről? Hát akkor lássuk.

1) Sötétség, félelem és a dolog az ágyad alatt
Először is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy sikeresen kompenzálták a múltkorit, és egyáltalán nem bántam meg, hogy adtam neki még egy esélyt.
A rész remek témát kapott és meg kell hagyni szépen ki is aknázta, és a képi világ sem hagyott maga után kivánnivalót. Na jó, az a gömbhal talán mégis, de ennél nagyobb problémánk sose legyen. Az inditás is szépen sikerült, láthattuk az űrt, ahogy ott lebeg benne a kinyitott ajtajú TARDIS, aminek a tetején a Doktor ücsörgött törökülésben. Öcsémmel, mert hát szintén fan, rögtön lepacsiztunk, hogy ez már döfi, aztán meg sem szólaltunk a végéig, bár én fel-felköhögtem, mire megkaptam, hogy kizökkentettem. Tesók! Szóval a Doktor azt boncolgatta, hogy miért beszélünk néha hangosan, mikor egyedül vagyunk. Miért érezzük szükségét, hogy társalogjunk, mikor nyilvánvalóan senki sem hallja? Vagy mégis? Mi van ha a tökéletes vadász, és a tökéletes védekező mellett létezik egy olyan evolúciós láncszem, ami tökéletesen rejtőzködik? Gondolj csak bele, és nézd meg a részt of curse, hogy amikor egyedül vagy, mégsem vagy egyedül, mert valami figyel. Roppant logikus fejtegetés, de ettől függetlenül nekem Night Vale jutott eszembe, azon belül is az Arctalan Öreg Hölgy Aki A Házadban Él, és annyira nem is éreztem magam bátornak. Elég hátborzongató elképzelni, hogy valami, ami ennyire láthatatlan, folyton követ, vagy legalábbis ott van körülötted, és mikor bizsereg a tarkód, valójában csak az ő lehelete súrolja a bőrödet. Azt hiszem, bölcs dolog, ha tartunk az árnyékunktól.
Ősi félelem ez, hogy van valami a sötétben, valami ami ajtónyikorgásnak, ereszcsatornazörgésnek, óratikktakkolásnak hallunk, mikor pontosan tudjuk, hogy az ajtót bezártuk, az eresz hiányzik, és csak digitális óra van a házban. Enyhén szólva is hátborzongató, és épp ezért brilliáns.
Nem tudom ki álmodta már azt, hogy megfogja a lábát valami az ágy alól. Személy szerint én még nem, de volt valami ehhez hasonló, bár jópár fokkal iszonyúbbnak éreztem, mintha megfogták volna a lábamat, pontosan azért, mert a Sötétség volt. Bónuszképpen kislámpa se volt a közelben, úgyhogy ami engem illet, én hittem a Doktornak, hogy igenis lehet tényleg valami a sötétben, Clara viszont nem. Igaz, ő épp most szúrta el a randiját Pinkkel (miért lett ez a neve? Miért? Vagy csak én hiszem, hogy beszélő név?). A Doktor, hogy meggyőzze hozzákapcsolja a TARDIS-t, egy telepatikus interfész segítségével, és megkéri Clarat, hogy koncentráljon. Clara nem koncentrál, így az ő múltja helyett, amikor először álmodta ezt az álmot, Pink múltjában kötnek ki, egy gyermekotthonban. A Doktor persze könnyedén beszambáz, előkapja a pszichikus papírt, végre(!), és kiderül, hogy bizony a portás is állandóan beszél magában. A hely iszonyú ijesztő, és még rosszabb lesz. Clara, hogy megnyugtassa fiatal barátját, bemászik az ágy alá, bizonyítva, hogy nincs ott senki és a kis krapek is követi.
Hát az ágy alatt tényleg nem volt semmi.
Az ágyon volt.
Takaró alatt.
Azt mondjuk nem értem, hogy mikor besüllyedt az ágy, hogyhogy nem piszkálták meg az ágy alját? Ilyenkor azt szokás. Mindenestre a srác majdnem leszedte arról az akármiről a takarót, de a Doktor közbelépett, s nekem ez volt az egyik legszebb jelenet, mikor a kissráchoz beszélt, mert akkor izig-vérig Doktor volt. Igaz, hogy most végig, de akkor meg aztán tényleg. Az egésznek a lényege az volt, hogy nem baj, ha félsz, mert a félelem erősebbé, gyorsabbá, okosabbá tesz, nem ad teret a kegyetlenségnek, és bátorrá tesz, mindezt, úgy, ahogy arra csak a Doktor képes. ÍGy aztán egyetemesen hátat fordítattok annak a valaminek a takaró alatt, és az végül is eltűnt. Amitől én személy szerint nem lettem nyugodtabb, bár a saját paplanomat körém csavartam, de sosem lehet tudni.
Ezt a benyomást keltette bennem a vége, mikor Clara a gyermek Doktornál lyukadt ki. Sikeresen megfogta az ágy alól a lábát, mire szegény gyerek úgy lesokkolt, ahogy kellett, de aztán Clara megnyugtatta, és elmondta ugyanazt neki, amit a felnőtt Doktor mondott a kis Pinknek. Szóval akármi is van az ágyad alatt, vagy az ágyadon, az egyaránt lehet barát, ellenség, vagy egy Rejtező (ezentúl így fogom hivni). És jobb nem piszkálni.

2) Doktor
Igen, muszáj külön pontba szednem. Az előző részben nehezteltem, hogy nem láthatjuk, de most végre összeszedték magukat, és igazán a Doktor lett. Ráadásul újra előkerült a "Kérdés..." ami ugyan nem olyan jelmondat, mint Tizenegyesnél a Geronimo, vagy Tizesnél az Allons-y, de bőven megfelel. Ráadásul ahogy a fészes csoporta elmésen megállapították, Tizenkettesnek cselekvése van: állandóan irkál valamit a táblára. Ő egy ilyen tipus, összeszedettebb és határtalanul imádom a mimikáját.
Meg a modorát.
Annyira skót a drága! Meg kissé nyers, viszont nem érzéketlen tuskó, akárhogy is annak néz ki. Most kellemesebben adagolták, hogy ő mogorvább Doki, nem olyan brutálul, mint a daleknál, és ez pont jó volt így. Arany középút, maradhat, csak ne veszítsék el.
Azt birtam, mikor a kissrác megkérte Clarat, hogy meséljen neki valamit, mire a Doktor felállt, odalépett a sráchoz, annyit mondott, hogy "Egyszer volt, hol nem volt.", rátette a két ujját a srác homlokára, mire az kidölt, mint egy zsák krumpli. Fantasztikus atyai képességeid vannak drága, de tényleg.
Óh és kiderült, hogy többen voltak testvérek. Bevallom, reménykedtem, hogy na majd most meghalljuk a nevét, de természetesen nem.
Ami viszont nagyon, nagyon, nagyon tetszett, mikor ott voltak az Univerzum végén, az utolsó emberrel, (a Doktor meg volt győzödve róla, hogy ő lesz az utolsó, aki meghal, szegénynek az álma tört össze), és neki feltétlenül ki kellett nyitnia az ajtót, hogy megnézze, hogyan fest a Rejtező, amiből mi szintén nem láttunk semmit, de jobb is így. Semmi nem félelmetesebb, mint az ismeretlen. Jah, előtte beparancsolta Clarat a TARDIS-ba, konkrétan megfenyegette, hogy nem viszi magával soha többé, ha most nem engedelmeskedik neki. Rohadt félelmetes volt, de igazi Doktor, és az az arckifejezés! Említettem már, hogy bele vagyok zúgva a mimikájába? Aha, igen, nem baj, el fogom még mondani.
Aztán persze szent lett közöttük a béke, és annyira jó volt látni, hogy a Doktor őszintén aggódott Clara miatt! Még sincsenek kőből a szivei. Meg mikor lelkesedett valamiért, hát az a vigyor!
Úgyhogy maradjon meg ilyennek és nem lesz gondunk egymással.

3) ClaraPink

Hát igen, az elkerülhetetlen bekövetkezett.
Összeirták őket.
Érdekes módon Clara most nem irritált annyira, mint szokott, bár még mindig neheztelek rá, mert még mindig nem az igazi. Óh ide kapcsolóan találtam valamit, ami szintén illik rá, egy pdf-ben, Gail Carriger - Szégyentelen című regényében, amit egy kicsit szabadon idéznék: " olyan, mint a szuflé: felfuvalkodott, belül nem éppen szilárd, és a legkisebb provokációra összeesik."
Na jó az tetszett, mikor a kis Pinkkel beszélgetett, ott kifejezetten normálisnak tűnt. Ennyi azonban elég is belőle, térjünk át Pinkre.
Sokat segítene a dolgon, ha tudnánk pontosan mi a francot is eszik Claran, mármint a nyilvánvaló okokon kívül, meg kell hagyni Clara azért csinos, de néha semmi más. Szóval ha lenne valami indok, normálisabb felépítése is a kapcsolatuknak, nem csak az, hogy első randi ->elszúrják -> második randi, mert a Doktor volt oly rendes, hogy visszavitte oda -> elszúrják -> végén felmegy Pink lakására és csók. És he? Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de ha többet akarnak, mint egy egyéjszakás kaland, akkor nem kéne valami indok, megmagyarázott vonzódás és háttérsztori? Vagy csak nekem vannak érdekes elvárásaim?

Mindenesetre az nagyon tetszik, mikor Pink lefejeli az asztalt, mikor elcsesz valamit.

Asszem most ennyi jutott eszembe erről a részről, mármint azon kívül, hogy rendkívül megnyugtatónak találom, hogy az ágyam alatt nincs hely, mert nincsenek külön lábai, hanem egy fotelágy. Viszont ha arra megyek haza, hogy van valami a pléd alatt és nem az öcsém, én sikitva fogom lecsapni. Öcsém meg is jegyezte, hogy ezt azért ne merjem megjátszani. Akarja a fene, mert aztán a végén még megtalálná a gázmaszkot, és azt kérdezgetné, hogy Are you my mummy? Amire válaszul kénytelen lennék valami jót kitalálni, mert még nem tudom, mi lenne az illő visszavágás.

Óh a következő fejezet is izginek néz ki, a Doktor bankot rabol, és remélem visszatér a főszál az Ígéret Földje. Ami könnyen lehet, hogy Gallifrey, hiszen az 50. évfordulós rész is úgy ért véget, hogy a Doktor hazafelé tart. Remélem, hogy nem feledkezett meg erről.

Úgy néz ki ez megint ilyen kis kusza lett, de remélem akad, aki élvezi, mert a fészes gráciáim lassan megcsapkodnak, hogy mindig nekik regélem el először az új részt, amikor nem is érintettek, és hát valahol muszáj kiélnem magam. Úgyhogy nyugodtan szálljatok be, mondjátok el a véleményeteket, meglátásaitokat, bármit, ami az eszetekbe jut, tudtommal még nem ettem meg senkit.

Doctor Who? 8. évad harmadik rész - Robotok Sherwoodban

Rövid poszt, de azért SPOILER!

Nagyon örülök, hogy ezúttal volt türelmem várni és kialudni az első mérgemet, mert ha én akkor, azon frissiben leirtam volna a véleményemet, hát a betűk szégyenükben nem jelentek volna meg a képernyőn.

Szögezzük le, így még az elején, hogy én alapvetően szeretem ezt a sorozatot, szeretem Tizenkettetest, és még Clarat is, főleg ha nem kavar sok vizet, a régi éráról nem is beszélve, amit körülbelül mióta meg akarok már szerezni, de, itt jön a de, meg az, ami egész végig a fejemben motoszkált:

Moffat, hogy baszna meg egy jegesmedve! Mi a szar volt ez?
Ezt én nem vagyok hajlandó DW résznek elismerni, nem és nem, a címet meg csak azért raktam be, hogy legyen valami rendszer látszatja a dolognak. Először is hol volt a Doktor? Capaldi igen, őt láttam, megvolt, szépen játszik, puszi a fejbúbjára, de a Doktor csak néhányszor bukkant fel. Az elején mikor azokról a helyekről mesélt, ahová elvihetné Clarát, amikor elfogták a robotok, mikor kiszabadított mindenkit, meg a végén az utolsó öt percben. Közben? Közben nem volt jelen, és talán itt kéne hangsúlyoznom, hogy ez személyes vélemény, ha esetleg még nem esett volna le. Nem, mert akit láttunk, az csak egy kakaskodó öregember volt, aki kényszeresen belemászott minden hülye vitába, és gyakorlatilag csak egymás farkát méregették Hoodocskával.
KA-RAK-TER-HŰT-LEN-SÉG!
Mert a Doktor Nem. Csinál. Ilyet.
Nem is a kanálon vagyok kiakadva, hanem azon, hogy egyáltalán leállt ezzel a fickóval. Aki nem elég, hogy belelőtt a TARDIS-ba, bár az ilyesmi előfordul, hogy levág egy gombot a Doktor kabátjáról, de még folyamatosan röhög, mint valami idegbeteg hiéna és állandóan valamiféle gyerekes feltűnési vággyal veti bele magát az összes jelenetbe. És a Doktor ezzel áll le. Aki küklönben sem lehet Robin Hood, mert olvastam Robin Hood történetét, az indián és pöttyös könyvek helyett is, és ez a vigyori pacák nem ő volt, csak a név ugyanaz maradt. Nyilván nem vártam valami drámai hőst, de akkor is! El nem hiszem, hogy a szigetországi rajongóknak nem szúrta a szemét.
Úha, megint kezdek kiakadni, bocsánat, igyekszem normálisabb lenni.
Szóval a Doktor még egy nyamvadt kanállal is menőbb úgy körülbelül bárkinél és nagyon nem kellett volna sem az ijászkodás, sem a pincejelenet, vagy legalábbis nem így. Ahol Clara hirtelen megint okos lett. Kezdem újrafogalmazni a problémám ezzel a nővel kapcsolatban, méghozzá egy szóban: kirakatbábu. Legtöbbször azért van ott, hogy legyen, aztán valakinek eszébe jutott, hogy neki mintha irtak volna észt is, és akkor hopp! ráhúzzák a gondolkozósapit, és Clara máris okos. De nem azért mert ő okos nő, hanem azért mert megmondták, hogy az legyen. Remélen érthető mit akarok kihozni ebből. Néha igencsak azt akartam a Doktor hagyja ott, hadd bazsalyogjanak Hoodocskával egymásra, de azért a végén, mégis Mariant rántja elő neki. Valószínűleg a kalapjából, mert már indokot nem tudok, hogy hogyan került oda olyan marha gyorsan, bár ez még mindig sci-fi kéne, hogy legyen. Hát talán a következő részekben.
Voltak még szép loikátlanságok, csakhogy a szereplők mellett ez se maradjon ki. Elsőnek ott van, hogy a Doktor miért nem tudta, hogy létező alak volt? Ő aki bejárt teret, időt, meg számolatlanul menti a Földet is, és puszta szórakozásból terem a legkülönfélébb helyeken, ez az infó lemaradt volna neki? Na ne.
Másodszor a Doktor soha nem csak áll és néz. Itt mit csinált, míg a másik két kakaskánk fent harolt? Hát csak állt és nézett. Azt hittem, hogy most azonnal megyek és megváltom a repülőjegyet, aztán lekenek két akkorát Moffatnak, hogy a feje háromszor is körbefordul a nyakán.

A harmadik gyönyörűség az arannyíl. Ha annyira kellett a robotoknak az arany, akkor a városbíró miért aranyból csináltatta? Mert így volt a könyvben is. Ha-ha jó vicc. Jah meg azért, hogy a végén hárman lőhessenek egy nyillal. Illetékest kérdezek: ez kivitelezhető, vagy csak jól néz ki? A vivásról tudom, hogy csak jól nézett ki, bár nem adnák rá három pontnál többet a koreográfusnak. Jó, őket nem szidom, mert nah, tényleg becsületesen dolgoznak. A színészek is, és tényleg nem velük van bajom, hanem azzal aki kitalálta!

Megint felforrtam. Menthetetlenül nem tetszett ez a rész, karakterhűtlen, logikátlan, és az a folyamatos röhincsélés! Te jó ég! Mintha túlságosan ellenpontozni akarták volna a Doktor morózusságát, de nagyon rosszul sült el. Valaki nyugtasson meg, hogy én azért nem vagyok ilyen elviselhetetlen.

Nem is mondanék többet. Nem tetszett, elfelejtem, hogy létezett, várom a következő részt, ami félelmetesebb beütést kapott.

(Kárpótlásul hozok beszámolót a színházi nyilt napról, vidámabb és hosszabb lesz, meg képekkel teletüzdelt ezt megigérhetem)

Doctor Who? 8. évad második rész - A dalekban

SPOILEREK! SPOILEREK MINDENHOL!

Úgy tűnik, hogy szerdánként fogok beszámolni az új részekről, és minekután ezt leirtam, biztos, hogy a következő héten más időpontban fog érkezni. De mindegy, az még odébb van, foglalkozzunk az aktuális résszel. Amit megint sikerült élőben néznem, egész jó buli, bár mély bánatomra a következőt nem tudom, mert más programom lesz ( Nyílt nap a kulisszák mögött, immáron ötödszörre, ám erről majd egy másik posztban).

1) Tizenkettes Doktor
Ideje, hogy az ember lánya kitörölje a csillámport a szeméből (nekem nem sikerült, de a szándék a lényeg), felkösse a harci bugyogót, és szembenézzen a ténnyel, hogy a Doktor, ahogy a szabadon vett székely közmondás tartja, nem játék. Nem ő a szőke herceg fehér lovon, bár kétségkivül megöli a szörnyet, csakhogy lehet, hogy a királylányra rádől a torony, és a boldog vég is hiányzik.
Nem tudom kifejezni mennyire hálás vagyok azért, hogy tényleg egy félelmetesebb, sötétebb Doktort kaptunk. Tizes és Tizenegyes után azért szokni kell, bár nekem nem okozott sok gondot, lévén mindig erre vágytam, és megkaptam, egyenest az arcomba. Kicsit nagyon így is sokkolt az az emésztőgödrös jelenet, és hitetlenkedve pislogtam, hogy nem lehet ennyire, de lehetett annyira, és végül is igaza volt. Viszont az ellenérzésem mellett, tetszett a szarkazmusa (vagy irónia? attól tartok ezt a kettőt keverem), és a szóviccei is jók. Úgyhogy még mindig ki vagyok vele egyezve, annál is inkább, mert róla el tudom hinni, hogy megmenti a világot. Bár a dalekot, na azt pont nem sikerült, csak megváltozatni.
Ő is feltette a kérdést, hogy jó ember-e a Doktor, pont emiatt, és ez csak tovább növeli a szememben. Komor, ironikus, beszologatós, kemény Doktor néminemű önismereti gondokkal, hát őt nekem találták ki. Nem babusgatja a lelkedet, de a vészt elhárítja a fejed fölül, és ezért tudok én bizni benne, mert ő is túl akarja élni, nem egy kamikaze pilóta, végre van terve, és hiába minden támadó szemöldöke (nem fogom megunni),azért még mindig érző szívű. (Ezt valahogy többes számba kéne tenni, lévén két szive van, és felteszem, hogy mindeggyikkel érez). Nem biztos, hogy jó, de próbál az lenni, és ez jó, amiben egyet kell, hogy értsek Claraval. Ám őszintén sajnálta azt a lányt, aki feláldozta magát értük, és ajánlom a Doktornak, hogy teljesítse.
Rusty két mondata pedig, feltette az i-re a pontot: Én nem vagyok jó dalek. Te vagy a jó dalek.
Így a Doktornak. Ami a legszörnyűbb, hogy még igaza is van egy szinten.
És még ne akarjam egyből megmenteni. Ami meg szerintem hozzátartozik a Doktorhoz, hogy az ember kicsit meg meg akarja menteni magától.
Capaldi még mindig zseniális a szerepben, úgyhogy követelek minimum még négy évadot vele.

2) Rusty
Sokféle dalekot láthattunk már, az öngyilkostól kezdve az őrülteken át a teletabiig, tudjátok azok a szörnyű szinesek, de egyben nem különböztek: mind meg akarták semmisíteni a világot. Már ahogy ezt egy jó daleknak illik.
Ebben a részben viszont minden szempontból egy újféle dalekot ismerhetünk meg, aki már puszta létével is rengeteg olyan kérdést vet fel, amit érdemes magunkban is végigrágni.
Mert ez a dalek jó.
Aha, komolyan.
Szép húzás volt, magamban gratuláltam is hozzá, de nem vagyok én se hülye, gyanítottam, hogy nem egy áldozata két szép szeméért váltott szemléletet.
Hát nem is, mert megsérült egy születő csillag miatt, de meglátta a szépet, és a sugárzás miatt a többi dalek ellen fordult. A Doktor persze, meg rá akart jönni, befoltozta szépen a sérülést, mire a dalek meggyógyult és hát újra megsemmisített. Azért a Doktor "No!"-zását látni kellett, titpikusan, az a Ne már, megint? kifejezésú volt.
Aztán végül hozzácsatlakozott a dalek lelkéhez, ami ezek szerint van nekik, Clara felszabadította az elnyomott emlékeit, így végül is eljutottunk oda, ahonnan kezdtük: Rusty dalekot irt.
Addig viszont megtudjuk, hogy olyan, hogy jó dalek nem létezik. annál is inkább, mert ami a mi fogalmaink szerint vett jó, az egy daleknak rossz, és fordítva. Emellett felmerül az a kérdés is, hogy megváltozhat-e valaki, vagy azok között a határok között mozgunk, amik a születésünktől fogva bennünk vannak? Hogy egy merőben új perspektíva képes megmutatni a körülöttünk lévő világot, vagy szükségszerűen hozzánk idomul?
Nagyon tetszik, bár le is lombozott, hogy a Doktor lelkének mélyén csak gyűlöletet látott. Bár lehet, hogy azért mert dalek. Mondom, rágódjatok ti is.
Rusty már a második ellenfél, aki a Doktort magát kritizálja meg, illetve vet fel neki kérdéseket önmagával kapcsolatban. Az előző részben ugye a clockwork emberkénk (csak tetszik ez a szó, oké?) kapcsán merült fel, hogy önmaga maradhat-e az, akit ennyiszer kicséreltek, most pedig Rusty feszegette, hogy valóban az-e, akinek hiszi magát (Őőőő...nem. De ez mindenkivel így van.)

3) Clara
Claraval úgy vagyok, mint Kevin Stevevel.
Utálom szegényt.
A színésznőt természetesen nem, sőt egy hősnek tekintem, amiért megpróbálja mindig kihozni a legtöbbet a karakterből, de nem az ő hibája, hogy Clrara egyszerűen csak van. Biodiszlet. Köbö, mint Jane. Viszont legalább a Doktor folyamatosan ledominálja, beszólogat neki, bár az az érzésem, mintha Clara nem is venné észre, hogy tulajdonképpen mit is mondott neki.
Viszont felpofozta a Doktort.
Hát én azt hittem, hogy leszedem a fruska fejét, vagy legalább a Doktor leharapja neki tőből a kezét, de nem. Pedig arra a pofonra semmi szükség nem volt vagy ha igen, akkor sem tőle, hanem a katonanőtől, mert neki jobban meg volt rá az oka, de Claratól úgy jött ki, hogy csak azért tette, hogy lássuk nem hiába van ott a Doktor mellett, de fordítva sült el. Nagyon fordítva, mert most még jobban ki nem állhatom. Pedig néha felszikrázik a remény, de aztán puff, megint ugyanaz az irritálóan édes nőcske lesz. És össze akaraják hozni Danny Pinkkel, aki az új útitárs lesz, de ezt is annyira idegesítő módon, hogy én kértem, könyörögtem, hogy ne, ne, ne irjátok össze őket, de össze fogják, és én nem értem, hogy miért. A Pondoknál azért működött, mert rendesen megharcoltak a másikért, meg voltak hibáik, volt jellemük, de Clara néha akkora egy Mary Sue! És igen, ez a bajom most is, mert nincs megindokolva, hogy miért is kéne nekik összejönniük, és az egész bűzlik az eröltettségtől.
Én elhiszem, hogy vannak olyanok, akik szeretik, és lehet, hogyha megmaradt volna annak a lánynak, akit még anno dalekként láthattunk tán újra megkedvelném, de amíg nem kap rendes jellemet, ne is számítson rokonszenvre tőlem.
Remélem a Doktor örökre otthagyja Glasgowban.

4) Missy és a többiek
Nagyon pofás elméletek keringenek a fészen azzal kapcsolatban, hogy ki a csoda lehet ez a karitatív pszichopata Marry Poppins, és én nyiltan remélem, hogy Clara jövendőbeli énje, ami megkattant, mert a Doktor otthagyta Glasgowban.
Tulajdonképpen főleg a túl sok boyfriendezés miatt vélem így, de volt valahol egy kép, hogy ugyanaz a gyűrű van a két nő ujján, szóval kérlekérlekkérek légy jó kisfiú, irj neki jellemfejlődést és legyen Clara az őrült főellenség! Teljesen jó is lenne, én már felépítettem a headcanonom, két részből, de kit zavar?, hogy a Doktor feladattal hagyta el Clarat, mert tudta a szuflélányról, hogy ha csak úgy lelép, mint kéne, akkor ott bizony a fél Univerzum tönkremegy, így feladatot adott neki? hogy azokat akik az ő hibájából, vagy érte halnak meg, azt töltse fel valami olyanba, mint a Könyvtár (tudjátok, a bolygónyi könyvtár, meg a vasta nerada). Csakhogy Clranak leesik, hogy bizony dobva lett, mint a koszos rongy, és kicsit átmegy zizibe, és az összegyüjtött emberkékből és lényekből valamiféle hadsereget toboroz a Doktor ellen.
Jó ez így nem kiforrott, ráadásul ködös is, de én elnéznék valami hasonlót. Viszont ha kiderül, hogy River regenerációja én sirni fogok, és nem az örömtől. Azt a vonalat már lezártuk, az ötödik évadban, vagy a hatodikban, de még Tizesnél, úgyhogy nem. Viszont akárki is lesz, ajánlom, hogy rendes indoklást kapjon! (De ha nem vigyázok, akkor fogom Morgen idézetét, hozzácsapom az elmélethez és kaptok egy ficet belőle)

Gretchen, aki feláldozta magát azért, hogy a Doktor megmentse a hajót, és aki százszor badassabb nő, mint Clara. De megmenekült, bár a fene tudja, hogy jól járt-e Missyvel. Szurkolok neki, de nagyon.

Danny Pink: szimpatikus, aranyos, néger srác, aki katona volt és tuti, hogy sötőt múltja van. És össze fogják irni Claraval, indokolatlanul, én meg jól felhúzom magam rajta, indokoltan.

A következő részben viszont lesz Robin Hood, meg kardok, és perszehogynem látom egyenes adásban, mikor a Robin Hood volt az egyiok kedvenc könyvem általánosban. Kartal a rettenetes mellett, amit szintén nagyon rég olvastam. A lényeg, hogy továbbra is dúl a Doktor láz a blogon, októbertől lehet, hogy becsatlakozik a Supnat, és még ki tudja még mit találok ki a saját, meg a ti szórakoztatásotokra.

Óh és itt van egy kis agykiégetős meglepi, amiért nem merek a deviantarton Doktoros képet keresni:

Doctor Who? 8. évad első rész - Mély lélegzet

NINÚ!
SPOILER!
NINÚ!
Szombaton, alias augusztus huszonharmadikán ismét elstartolt a méltán közkedvelt sorozat nyolcadik évadja az új Doktorral, szám szerint a tizenkettedikkel (megmondóemberek kiméljenek), és én is azok között voltam, aki felrobbantotta a netet. Egy ideig számoltam hány szerencsétlenre zúdítom rá, de aztán elvesztettem a fonalat, ráadásul ahelyett, hogy csillapodnék, csak még jobban bepörgök, ahogy közeledik a következő rész vetítési időpontja, vagyis a szombat. Úgyhogy épp ideje, hogy a blogomon is TARDISkék szivárványt hányjak (e kettő nem zárja ki egymást, csak nehézzé teszi az elképzelést). A dolgot jelentőségét növeli számomra, hogy élő, egyenes adásban lestem, mert Capaldi erősen várós volt, és hát miért is ne nézném meg onlinetévébe? Őszinte meglepődésemre többet értettem annál, mint amit nem, bár a magyar felirat azért nagyon kellett, viszont eldöntöttem, hogyha lehetőségem lesz rá, akkor minden sorozatomat megpróbálom így nyomon követni. Nah ez egy értelmes mondat volt, de nézzétek el, be vagyok zsongva. Rá is térek a lényegre.

12. Doktor alias Peter Capaldi
Szerelem első látásra.
Ilyen eddig csak Ecclestonnál fordult elő velem, Tennantnak erősen kellett pedáloznia, hogy elfogadjam, míg Mattre csak az utolsó évadában tudtam Doktorként gondolni. Erre jön Capaldi, semmi mást nem csinál, mint kinyitja a TARDIS ajtaját, rászól Straxra, hogy Psszt, és kész, végem volt. Már akkor tudtam, hogy nagyon szeretni fogom, az epizód végére pedig biztos lettem abban, hogy ez a Doktor egy hihetetlenül badass Doktor. Öregebb, végre, és nem, egyáltalán nem értem meg azokat akik ezen picsognak, könyörgöm több mint kétezer éves! És ha jól tudom a régi érában is váltott fiatal Doktort öreg Doktor, szóval Shut up! Plusz támadó szemöldök. Mert CapaldiDoktorunknak az is van, a fergeteges modora mellé, ami végre nyersebb, komolyabb és ironikusabb. És skót. És nem ölelgetős fajta, viszont fenntartom, hogy egészen olyan, mint egy farkas, főleg mikor vicsorog. Félelmetes egy jelenség, tényleg sötétebb, domináns, de neki is megvan a szerethető oldala, lassan pedig meglátjuk, hogy milyen mondatok lesznek a kulcsmondatai, szerintem a Shut up!, amiről óhatatlanul Sherlock jutott eszembe, valamint az, hogy: " A kérdés az...", meg nagyon remélem a pudingfejűeket is használni fogja. Én egyből a szívembe zártam, mert nagyon jó színész, zseniálisan parádézik, mint Doktor, az öltözéke is pöpec, akárcsak a stílusa, és ha így folytatja felzárkózik az első helyre Eccleston mellé. Annyira megnéznék egy olyan részt, ahol Capaldi és Eccleston együtt "Doktorkodik", mint Tennant meg Smitt! Sajnos ez nem fog megvalósulni, de már maga a gondolat is ütős, főleg ha kapnának egy olyan forgatókönyvet, ahol megmutathatnák az igazi nagyságukat, kő kövön nem maradna, se a képernyőn, se a fangirl szívemben. Összegezve végre elmúlt a Doktorunk kapuzárási pánikja, és Moffat, nem érdekel, hogy egy utolsó, gonosz, rohadék, szívtelen, elborult lelkivilágú, kicseszett zseni vagy, mindent megbocsátok neked, amiért Capaldi lett a 12. Doktor. Ugyan kicsit tartok tőle, de azt hiszem, hogy nagyon jól ki fogunk jönni.
A végére pedig egy kis bizonyíték, hogy már az első epizódja is mennyire mélyen megérintette a rajongókat:

Minél többször nézed meg annál viccesebb, bár én öt körül már kezdtem kételkedni az épelméjűségemben, meg azokéban, akik elkészítették. A lényeg, hogy most egypár hétig Doktor lázban fogok égni, mert Capaldi beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és kecsesen túl is szárnyalta. Természetesen Eccleston örökre az első Doktorom marad, de nagyon örülök, hogy végre megint idősebb lett, aki helyrerakja az embert, és nem fut el sírva a sarokba, ha az ember, akár szeretetből is odamondogat neki, hanem azonnal riposztozik (Bocsánat Matt, azért kedveltelek, a végére, de néha olyan kis mimózának tüntél)

Paternoster Gang:
Avagy a kis, háromfős csapat, akik a viktoriánus Angliában nyomozgatnak. Madame Vastra, a nőnemű homo reptilia, annak a fajnak a tagja, aki még az ember előtt létezett a földön (kis érdekesség: Asimov egyik novellájában, amiben az időutazást boncolgatják szintén megemlítik az értelmes hüllőfajt). A felesége Jenny, aki ember, és vagy százhuszonötezerszer talpraesetebb, mint Clara, no meg Strax aki a szontári harcos nép tagja, és ha a dalekok dudoros borsszórók, akkor ő egy krumpli. És nagyon nagy megmozdulásai voltak. Főleg amikor fejbecsűrte Clarat az újsággal:

Spontán tapsot érdemelt eme tettéért. Az se volt semmi, amikor betoppantak, mint felmentősereg, vagyis hát leereszkedtek, mögöttük meg Strax zuhant lefelé. Úgyhogy ha terveznek még egy spin-offot, akkor én őket kérném főszereplőnek.

SuflegirlClara
Valószínűleg, ha Capaldi nem löki ki egy vulkán felett a fandom fogja halrudacskákkal és pudinggal megfojtani, bár szerintem jóval több haszna lenne, ha Hanci keze alá kerülne, kiváló édességet készítene belőle.
Pedig én az elején tényleg szerettem, amikor a dalekos résznél először találkoztak, erősen sajgott érte a szívem, aztán mikor kiderült a háttértörténete, tetszett ez véletlen vonulat, aztán valahogy fokozatosan lecsúszott, és amit ebben a részben levágott hisztit, hát én a legszivesebben a haját téptem volna. Komolyan, mint egy kis tizenéves, holott neki kéne a legjobban tudnia, hogy milyen amikor a Doktor regenerálódik! Hiszen belépett Trenzaloren az időspiráljába, látta mindegyik életét, most meg nekiáll azon picsulni, hogy jaj de öreg lett! Valaki fogjon vissza, mert leütöm. Az valahol rendben van, hogy Moffat azoknak a rajongóknak akart tükröt tartani, aki szintén fennakadtak ezen a dolgon, de ezzel még azt a kevéske becsületét is elásta, ami maradt neki. És komolyan Mattnek kellett felhivnia, hogy értse meg ott áll Capaldi, most regenerálódva, azt se tudja melyik keze melyik, teljesen össze van zavarodva, hiába minden rettenthetetlensége, segítségre van szüksége, és ez a nő még képes megvádolni a Doktort azzal, hogy hallgatózott! Amikor ő a Doktor, ő hívta fel és csak tudja, hogy mit mondott!
Sirok.
Úgyhogy jogos a kérésem, hogy kapjunk egy normálisabb útitársat.

Valami a cselekményről
Hát olyan átlagos lett szegényké. Igazából Capaldi és Strax viszi a hátán az egészet, de debütnek megfelelt. Kicsit lájtos, kicsit felvezetős, hogy megbarátkozzunk 12. Dokinkkal, a szörnyeket már láthattuk Tizesnél, és nagyon szeretném tudni, hogy most ezekkel mi van. Bár az emberi bőrből varrt hőlégballon a város felett, na az adott az érzülethez rendesen. A végén pedig az a nő, akit én nagyon nem tudtam hova tenni, de fészes csoportban született egy-két pofás tipp, személy szerint a megkettyent-idősebb-Clara elmélet a kedvencem, mert az a sok "boyfriend"-zés nagyon gyanússá teszi, hiszen Clarank úgy bele volt zúgva Mattbe, mint vak ló a gödörbe.
A dinó tetszett, főleg, ahogy Capaldi leállt vele flörtölni, később meg "elreppelte" neki, hogy hazajuttatja. Sajnálom, hogy nem derült ki, honnan szedte Capaldi a ruháját, de ezért bőven kárpótolt a hajléktalannal folytatott beszélgetése. Az étterem nagyon tetszett, és természetesen öcsémmel is kipróbáltuk, hogy mennyi ideig tudjuk visszatartani a lélegzetünk, de bebuktuk. Úgyhogy lesz ez még jobb is, de rosszabbat soha ne kapjon.

Összegezve Capaldi F A N T A S Z T I K U S Doktor, Clarat már megpróbáljuk kibirni addig míg el nem búcsúzik, én meg igyekszem takarékra fogni magamat, de minden egyes rész után kapni fogtok egy ilyet, azért mert megtehetem. És minden egyes alkalommal ki fogom fejezni a vonzalmamat Capaldi iránt, mert két regenerációt kellett várnom rá. Jó Tizest és Tizenegyest is szerettem, meg minden, de nem volt meg ez a rajongás.

Sherlock 3x03 - Beszámoló spoilerekkel

Emberek így kell ezt.
Nem tudom hol bujkáltak ezek eddig, de úgy tűnik előkaparták magukat a harmadik részre, és így kaptunk mindent, mi szem-szájnak ingere, úgymint akció, dráma, feszültség és nyomozás, mindezt a végsőkig feszítve és olyan évadzárót küldtek az arcunkba, ami bőven kárpótolt az előző két rész hiányosságaiért.
Feltűnt, hogy milyen összeszedett vagyok ahhoz képest, hogy csupán pár percre lőttem ki a lejátszót? Ez csak azért van, mert még mindig nem tértem magamhoz, ahogy az öcsém se, mert naná, hogy ketten néztük és idáig hallom a káromkodását, pedig meg se szólal. Csak a párnámat püföli nagy intenzitással és azon nyűglődik, hogy Moriarty meghalt!
Na de menjünk szép sorjában, mert az úgy jó, bár félek, hogy csak az elfojtott torokhangok, félbeharapott káromkodások és a méltató jelzők tömkelegéig fogok eljutni, de azért tehetünk egy próbát.
Kellene mondanom, hogy ekkora nagy SPOILEREK?

1) C. A. Magnussen
Mikor először láttam fotót Lars Mikkelsenről, azt hittem, hogy ő alakítja Hannibal Lectert. Erre kiderült, hogy a testvére annak a színésznek, aki játssza, viszont innentől éreztem, hogy Magnussen karaktere fel fog nőni a sorozat hírnevéhez.
És ez így is lett.
Egy utolsó, undorító, rohadék, akit az ember lánya legszívesebben kiherélne és lenyomná a torkán, hogy megfulladjon, vagy, mindent megtenne azért, hogy ne kerüljön a karmai közé. Egy igazi csúszómászó, valóban a zsarolók királya és ami talán a legfontosabb, hogy ő is rendelkezik elmepalotával. Nem kicsit sikoltottam mikor ez kiderült. Annak ellenére, hogy értesültem már a beszámolókból, de akkor is kisebb sokként ért a dolog, hogy kész, ennyi, nem tudnak mit tenni.
Amúgy nem tudom mi ez a mánia, hogy ez is meg akarja kóstolni az embereket, de azt tudom, hogy szívesen kitéptem volna a nyelvét.
Zseniális volt, óh, hát hogyne, tényleg, le a kalappal előtte, csak kérlek szóljatok amikor elment oké?
Messze felülmúlták a várakozásaimat vele kapcsolatban, és ez így volt rendjén. Félelmetes, kiborító, rendkívül okos, és köszi Sherlock, hogy lelőtted.

2) Mary és JohnAzért veszem így össze kettőjüket, mert úgyis házasok.
Mary megdöbbentett.
Hiába tudtam, hogy mi fog történni, felkészülni nem tudtam, így aztán a százas papirzsepi csomagot gyürkésztem fecnikre megdöbbenésemben, feldúltságomban és általános izgatottságomban. Komolyan ez a nő, nekem annak ellenére is szimpatikus maradt, hogy meglőtte Sherlockot. Tudom, hogy mind ki voltatok akadva, hogy John ilyen könnyen megbocsátott neki, de John is mondta, hogy azért még haragszik rá, de szerintem ez mutatja John igazi nagyvonalúságát, hogy engedi a múltnak maradni azt, ami múlt, és csak az érdekli, hogy mi lesz velük. kettőjükkel.
Oké, nyilván ez nem egy fehér zokni rózsaszínre mosása, de Mary logikusan cselekedett, és végül is szívből szereti Johnt, meg John is őt, és talán jobb is, hogy nem tudunk semmit a múltjáról. Legalábbis egyelőre.
Összességében Mary nagyon komplex, nagyon okos, nagyon profi egy nőszemély, és én örülök, hogy ott van Johnnak. Nem tudom mi lesz velem ha kiírják, valószínűleg mattrészegre iszom magam az első kocsmában. Igaz most is szeretném ugyanezt tenni,d e csak az ökör iszik magában.

John pedig, John hát ő megmutatja, hogy még mindig katona, még mindig a veszély élteti és még mindig badass. Nagyon tetszik ahogy Sherlock rávezeti erre, mert hát igaza van, John erre született, és aki fél perc alatt mozgásképtelenné tesz egy ürgét, az ne mondogassa, hogy ő nyugodt, családi életre vágyik.
Ráadásul Sherlock Holmes egész univerzuma is körülötte forog, ami azért nem kis teljesítmény, és végül is Sherlock őmiatta tér vissza újra meg újra.
A póló ötleteiről meg ne is beszéljünk :)

3) Sherlock
Kapaszkodjatok ez hosszú lesz, bár már most megvan az érzésem, hogy felét sem mondtam el annak, amit akartam, bár az is igaz, hogy azok úgyis csak az artikuláltan rajongás részei.
Sherlock, saját szavaival élve, egy magasan funkcionáló szociopata, de tegye fel az a kezét, aki morálisan ne tartaná helyesnek a döntését.
Bátor döntés volt behozni Moffatéktól a drogot, de öcsém nem akadt ki rajta, ráadásul meg vagyok győződve róla, hogy egyik-másik NCSI részben vannak ennél durvább részek is.
Sherlocknak ráadásul vannak érzései, legalábbis őszintén szereti Johnt, és nem bírja elviselni az üres fotel látványát, John hiányát, így talán meg sem lepődünk azon, hogy csak ő képes visszarángatni az életbe
Fantasztikus ötlet volt a lelövése pillanatait az elmepalotáján keresztül megmutatni, ahol még mindig Mycroft a Józan Ész, viszont helyet kap Moriarty is, mint az Őrület, így nagybetűvel, mindaz, amit Sherlock leláncolva tart magában, de mégis Moriarty mondja ki John nevét, így ő ébreszti rá Sherlockot, hogy mi az igazán fontos. Molly ugye patológus értelemszerű, hogy ott volt, Anderson, na rajta ő is meglepődött, bár én örültem neki.
Aztán Sherlock végre magára talált, brilliáns következtetések, Mary csapdába csalása, és Magnussen lelövése! Egész egyszerűen jó volt megint ilyennek látni,
Ráadásul mindenki tudja, hogy nem azért lőtte le a mesterzsarolót, mert Maryt akarta biztonságba tudni, áh dehogy! Johnt akarta megmenteni és ez sikerült is neki. Amit én még nagyon szerettem, mikor kezet nyújtott Johnnak. Oké, én is ölelést vártam, de ez mégis az elismerés és tisztelet jele volt. Merre is van az az oxigénpalack?
Aztán Sherlock csajozik. Oké, szerintem ez rendben volt. Tudom, hogy mennyire valószínűtlen szerelmesnek látni valakit, akiről ezt gondoltuk volna utoljára, pláne akkor, ha az a valaki Sherlock Holmes, de Janine engem nem idegesített. Szerintem csak a drága fangirl szívünk volt kiakadva, hogy nem mi lehetünk Janine helyében, de amúgy teljesen oké volt. Igaz, hogy Sherlock kihasználta, de Janine továbblépett, és ez így korrekt. Bár nem mondom én is vágtam a pofákat, mint John, mikor ezek ketten enyelegtek, de hát ez így volt eredetileg is megírva.
Aztán Redbeard, a kutya, hát valahol itt olvadtunk cseppfolyóssá az izgalmak közepette.
Mit is mondhatnék még? Sherlock ezúttal végre tisztán, szívből, elméből, őszintén önmaga volt, a minden drámakirálynőzős viselkedésével és a szociopataságával. (ez de hülyén hangzott!)

4) Mycroft
Nekem egyre szimpatikusabb Mycroft, akármennyire is hűvös, közönyös, rideg, távolságtartó, és mentes minden testvéri érzelemnyilvánítástól, mert azért még mindig félti Sherlockot, még mindig ugyanannak a kisfiúnak látja, akit meg kell védenie. És meg is védi, már amikor teheti, és ez az igazi testvéri vonás. Ráadásul be is vallja, hogy szüksége van Sherlockra, meg szereti. Valószínüleg csak én visítottam fel a "sárkányvadász"-os résznél, de ez úgy tetszett, na!
Jah és ahogy eldugják a cigit az is mennyire jó volt már! Komolyan ezer csóközön Moffatnak, amiért ennyi testvéri jelenetet kapunk, csak így tovább. Azért a száműzetéses dolog meredek volt, de végül is visszahívta, szóval minden rendben.
Már amennyire a Brit Kormánynál bármi is rendben lehet.
De szeretjük.

5) Molly
Én rájöttem. Molly a Példaképének tartja Sherlockot, így nagybetűvel, akibe az ember lánya bele tud zúgni, olyan tizenöt-tizenhat éves fruskaként, de aztán kinövi magát. Molly nem nőtte ki, és emiatt lesz szánni való a karaktere, de mégis együtt tudunk vele érezni, hiszen mindannyiunkkal előfordult már ilyen. Csak aztán összeszedtük magunkat, ő meg nem, és ettől viszont idegesítő.
Bár tetszett, mikor felpofozta Sherlockot, talán van remény, hogy elkezdni magát is tisztelni annyira, hogy nem csorgatja a nyálát. (Mi rajongók, természetesen felnőtt, öntudatos, erős idegzetű nők vagyunk :) )
Jah és felbontotta az eljegyzést. Lehet, hogy Tom mégse pszichopata?


6) Úgy alle zusammen
Én megkedveltem a drogos srácot, remélem láthatjuk még a jövőben. De ha kiderül, hogy ő tehet az egész Moriartys mizériáról szembemegyek a fallal.
Apropó Moriarty! Mit szóltok hozzá? Én megrémültem, hogy visszatért, amikor ő halott, nagyon halott, fejbelőtte magát. Különben is ne menjünk már át Dragonballzba, hogy mindenki visszatér ötször!? De persze én is imádtam Andrew alakítását, a hideg futkározott a hátamon, bár még midnig inkább ő, mint Magnussen. A már kifejtetek miatt, és különben is Jim legalább dögös.

Mrs. Hudson, mik ki nem derülnek az öreglányról! Már csak egy felvont szemöldökkel regisztrálom, hogy oké, ilyen is van.
Anderson Sherlock elmepalotájában! A Shenderson shippem tüzijátékokat köpköd a légtérbe.

Hát összességében ennyi lennék, ha valamiről nem beszéltem volna, amiről viszont érdekelne titeket a véleményem, tegyétek fel bátran kommentbe és én majd válaszolok, bár azt hiszem, hogy tényleg csak a neonzöld, vérpiros, Hold nagyságú, körbevilágított, felcimkézett WTF? sikítás maradt le.
Összeségében ez egy igazi évadzáró volt és mind be fogunk csavarodni, mire kijön a negyedik évad. (Csak ilyen legyen annak is a színvonala és boldogan halok meg)
Most pedig látjátok feleim szümtükkel, hol az az italt és oxigénpalack?

Dean R. Koontz - A Rossz hely

Én ma sikeresen kiderítettem, hogy erős idegzetű, felnőtt nő vagyok, bár ez nem látszik annak ellenére, hogy így van.
Legújabb kedvenc íróm a fent említett úriember, akivel az antikváriumban találkoztam, bár ez már a második tőle olvasott regényemben. Azonban még mindig nem értem, hogy tud békésen aludni, már ha még él. Ezt még nem derítettem ki.
Nos, a könyv bemutatását azzal kezdeném, hogy mindenki kaparja elő a leghororrisztikusabb, legrémisztőbb, legundorítóbb könyv/film élményét és szorozza be hárommal, és így talán pontos eredményt kap azt illetően, hogy mennyire félelmetes és bizarr ez a könyv.
Mondhatnám, hogy nagyon, de talán az hihetőbb lesz, ha elárulom, hogy maga a kiadó is fokozottan kéri, hogy csak tizenhat éven felüli, erős idegzetű emberek olvassák.
Nem véletlenül.
Gondolatban kikacagtam őket, hogyha az Állattemetőt is túléltem, akkor ez már csak nem lehet olyan nagy falat? Hát de. Nagyon is de, mert úgy a közepénél már bekúsztam az ágy sarkába és nem mertem még levegőt venni se.
Az egész amúgy úgy zseniális ahogy van, ehhez kétség sem fér, de maga a történet! Úristen! "nyel egyet és zaklatottan körülnéz"
Én azt hittem, hogy ez egy novelláskötet lesz, de nem az, csak éppen mindenki szemszögéből nyomon követhetjük az eseményeket.
Kiindulásképpen kapunk egy amnéziás hapekot, akinél egy rakat készpénz van, ráadásul valami üldözi. Valami kék fény, aminek nagyjából olyan hatása van, mint egy lézersugárnak, és emlékezetkieséses hősünknek alig sikerül csak elmenekülnie. Megpróbáltatásai azzal, hogy viszonylagos biztonságba kerül egy hotelszobában, korántsem érnek véget, mert álmából véresre karmolva ébred fel, és fogalma sincs róla, hol járt, vagy mit csinál. Ez még csak fokozódik mikor egy halom drágakövet talál a zsebében, egy időkiesés után, aztán meg egy hatalmas, undorító, és nagyon futurisztikus bogárral a mellkasán.
Belátja, segítséget kell kérnie.
A magán nyomozó házaspár általában cégekkel foglalkozik és a munkájuk még azzal együtt sem mondható veszélyesnek, hogy megpróbálták megölni őket. Lévén ez nem sokszor, konkrétan egyszer sem fordult elő, ám mikor felbukkan az irodájukban egy nagyon különös ügyfél, a helyzet kezd igazán veszélyesre fordulni.
Egy elmegyógyintézetben, de legalábbis hasonló, valamilyen szinten beteg emberek (Down-kóros és társai), intézetében, egy fiú néz ki a sötétbe és figyeli a Gonoszt.
Egy másik házban egy ikerpár nem beszél, ám nagyon is jól lát a macskák szemével.
És kint az éjszakában valami vadászik, valami vért kíván és ölni akar.
A különböző szálak olyan hátborzongató könnyedséggel csúsznak össze, a karakterek nem csupán tökéletesen felépítettek, de tökéletesen érthetőek a cselekedeteik, még akkor is ha néhányat saját kezűleg beleznél ki, míg másoktól sikítva szaladnál el, a tájleírások pedig egész egyszerűen fenomenálisak, és nem tudok mást mondani, hogy megérte.
Minden perverz, abszurd, hátborzongató, természetfeletti és futurikus pillanata ellenére megérte elolvasnom, bár azt hiszem, egy ideig úgy voltam vele, hogy félrehajítom és soha többet nem nézek felé, de aztán győzött a kiváncsiság, meg az, hogy ez a módszer már az előzőnél se működött.
Ennek eredményeképpen remegő lábakkal és kezekkel mentem mosogatni, mert le akartam foglalni magam ezzel a tevékenységgel, hogy addig se körözzek fel-alá a szobában, magamban motyorászva, hogy ez mennyire beteg, elborult és mégis hihetetlen.
Zseniális, emberek, zseniális, de csak fényes nappal olvassátok és csak akkor ha tényleg éreztek magatokban kellő lelkierőt, mert az nemcsak egyik legfélemetesebb horrorelemekkel átszőtt könyv, hanem kétségkívül az egyik legdurvább megfejtésű krimi, pszichothriller, amit valaha a kezedbe fogtál. És ezt úgy mondom, hogy gyakorlatilag Stephen Kingen kamaszodtam, tehát nem az üres levegőbe beszélek.
Persze a vége az jó. Vagyis majdnem. Olyan életszerűen jó, és nagyon örülök, hogy ennyit kaptam, mert így is borzasztó lelkiállapotban leledztem.
Ha úgy érzed, vérbeli mazohista vagy, és nem tántorít el semmi, akkor tedd magad próbára, aztán majd utána beszélünk.

Sherlock 3x02 -Spoileres beszámoló

Nos, egy hét késéssel ugyan, de megnéztem. Öcsém azt kérte, hogy várjam meg vele, mert ő is nézni akarja, de úgy érzem, hogy ez a hat nap, durván, még így is nagy teljesítmény volt tőlem. Mondjuk a színházzal könnyebb volt túlélnem, és ha őszinte akarok lenni magamhoz még mindig az a történet kering bennem, de azért a Sherlock is kitett magáért.
Végre nem olyan az egész, mintha hozzávágták volna egy slasherhez, hogy írd meg helyettünk, és ezért nem tudok elég hálás lenni.
A harmadik résznél mind bőgni fogunk, csak hogy tudjátok, de erre a végén még kitérek. Most foglalkozzunk az aktuális résszel.
Gondolom, aki már tudta az frissen, melegében megnézte, így nem bízok benne, hogy érdembe hozzá tudnék szólni, de azért megpróbálom. Mivel jómagam ilyenkor spoilereken élek és halok, ezért nagyjából tisztában voltam az eseményekkel, de nem tudtam felkészülni erre.
Szerintem nem is lehetett.
Hogy kellően átlátható legyek, és a kifakadásaimat ne összevissza, csak az aktuális témához intézzem, listába szedem a gondolataimat.
Illene mondanom, hogy SPOILER?!

1) Sherlock
Sherlock életének legnagyobb kihívásával szembesül, mikor John felkéri őt a vőfélyének. Miután felfogta a dolgot, és mi is felfogtuk, hogy a nagy detektív tényleg lefagyott az infótól, Sherlock nekilát a feladat legyűréséhez. Ami nem épp az ő pályája. Moriartyval könnyebben elbánt, hiszen ő csak egy rejtvény volt, egy különleges, briliáns, félelmetes rejtvény, de mégis olyan valami, amit Sherlock ismer. De az esküvők, az érzelmek és minden ilyen, hát...nem igazán az ő területe. Beismerve gyengeségét segítségért kiált, egyenesen Lestrade-nak. Mondanom sem kell, hogy a lehető legrosszabb időpontot választotta.
Sherlock azonban valahogy mégis veszi az akadályt, és itt látható a sorozat leggyönyörűbb, legmeghatóbb, legcsodálatosabb jelenetet: John átöleli Sherlockot.
Oké, most gyorsan túllépünk az elolvadáson, mert van itt még történés. Mivel ez mégiscsak egy krimi, még akkor is ha a drága forgatókönyv író urak el is felejtik néha, így hát kell bele egy gyilkosság.
Személy szerint nekem nagyon tetszett ez a szál, teljesen kreatív és eredeti, már ami az elkövetési módot illeti, a személy már nyilvánvalóbb volt, de hát ilyen is kell néha. Viszont cserébe kapunk Sherlock elmepalotájából, ezúttal bíróságként. Ahol Mycroft a bíró, amiért aranycsillag jár.
Sherlock megoldja a rejtélyt, kimondja, hogy John valóban fontos része volt az életének, afféle iránytű, aki megmutatta, hogy egy élet megmentése fontosabb, mint egy ügy megoldása.
Őszintén szereti Johnt (ezúttal kéretik nem belelátni a slasht részt, mert kénytelen leszek szétcsapni közöttetek), és a kedvéért elvállalja a vőfély szerepét, ott van az esküvőn, mosolyog, majdnem (Hál' Istennek tényleg csak majdnem) felszedi a koszorúslányt, erején felül teljesít ebben a számára nagyon nehéz helyzetben, de mégis, azért ő Sherlock marad. És mikor senki nem látja, illetve csak Molly látja, akkor távozik az esküvőről.
Egyedül, a kabátjába burkolózva.
Emelje fel a kezét, aki nem sóhajtott fel, és nem érezte meg az eljövendő epizódokból áradó szomorúság szellőjét. Jól van, letehetitek.
És itt látszott igazán, hogy ő még mindig Sherlock. Sherlock Holmes az első és utolsó tanácsadó detektív.


2) John
John igazán  önmaga volt ebben a részben. Pontosan az a kemény, határozott katona, akinek megismertük, mindenféle kertelés és mellébeszélés nélkül és jól helyrerakja a népeket.
Ahogy azt kell.

Az is nagyon tetszett, hogy milyen furmányosan szabotálja Sherlock jól eltervezett legénybúcsúját. Mindketten alaposan lerészegednek, és az egyetlen ok, amiért itt közlöm, hogy az előző ponthoz már így is túl sokat írtam. Szóval John és Sherlock részegen az megfizethetetlen, és imádtam az egészet elejétől a végéig, a ki-vagyok-én játéktól kezdve, Sherlock részeg dedukcióin át az őrszobán való ébredésig. Kész voltam teljesen.
Amúgy John már egyre profibban kezeli Sherlockot, tudja mikor kell megállítania, és külön pacsi neki a drámakirálynős beszólásért. 

Az a baj, hogy Johnt nagyon szeretem, ahogy Martint is, és róluk alig tudok beszélni, pedig úgy szeretnék. Talán pont azért, mert csak nézni kell és kész.
Badass úgy ahogy van.

3) Mary
Mary okos egy teremtés, és nagyon aranyosan mutatnak Johnnal, (cöh, még szép, ha egyszer az életben is házasok), és tipikus zsák a foltját. Itt kell mondanom és megjegyeznem valamit, amit, valahol olvastam megerősítve. CAM. A teljes nevet ne várjátok tőlem, de mind jobban teszitek, ha elolvassátok a Mesterzsaroló című Doyle novellát. részemről megnézem, mert nincs itthon a kötet és régen láttam Jeremy Brett arcát. Márpedig ebből következik, hogy Mary rohadtnagy bajban van, mert ez a fickó, ez a könyvben is jó eséllyel pályázott Moriarty lassan kihűlő helyére, mindezt korántsem olyan vonzó sötétséggel, mint Jim. Nem ez az alak egy kicseszett patkány, és én sajnálom Maryt. Nagyon. Rettegek.
Jah és igen gyermekük lesz! Tessék örülni, vagy falat csapkodni a fejjel.


4) Mycorft
A Brit Kormányt mindannyian vágytuk már valami hétköznapi helyzetben látni, de nos, talán a futógép mégsem volt a legbarátibb ötlet. Majdnem leestem a vinnyogástól a székről, mert ez így sokk volt. Nekem.
De ami nagyon eltalált és fantasztikus volt, hogy Mycroft is helyet kapott Sherlock elmepalotájában, mint bíró, mint a Józan Ész. És ebből látszik igazán, hogy minden szokványos testvéri mizéria ellenére, már amennyiben ezeknek lehettek szokványos testvéri mizériái, számít Sherlocknak a bátyja szava.
Köszönöm, még sok ilyen pillanatot kérnék, addig is írok én, mert Mycroft fúha. Nagyon fúha.

5) Minden más
Nos jöjjön a vegyesfelvágott. Mrs. Hudson és Molly szexuális életéről tényleg sokkal több infó érkezett a kelleténél, de nekem akkor se magyarázza be senki, hogy Ted(?) nem pszichopata. Úgy gyanús, ahogy van.
Lestrade változatlanul Lestrade, nagyon bírom a fejit, meg a hozzáállását, meg úgy ahogy van.
Nekem senki se mondta, hogy Sherlock hegedül Marynek és Johnnak, pedig itt is a könnyeimet törölgettem a meghatottságtól.
Csak engem nem lepett meg, hogy Sherlock tud bánni a gyerekekkel? Jó, itt csak egy gyerek van, de ha belegondoltok akkor az eredeti novellákban csupa utcakölyök volt a szeme és a füle, amiből itt ugye a hajléktalanhálózat lett. Kedves jelenet volt, szintén pirospötty érte.
Aztán mikor Sherlock tett egy olyan kijelentést, hogy a nők buknak az egyenruhára, főleg a tengerészgyalogosokra, (ha jól fog az emlékezetem) nekem egyből Candy: lights off! specialja ugrott be. Khm...

Hát azt hiszem mindent elmondtam, ha mégsem, majd szóltok. Összeségében tetszett, sírtam, nevettem rajta, de nagy tétekben fogadok arra, hogy a következő részben bordástól tépik ki a szívünket.
És, hogy miért hallgattam írás közben Guns N' Rosest az számomra is rejtély.

Apropó még valami, olyan coulombo-stílusban: nem megyünk el egyet inni, így közösen valahová? Ránk férne, ránk fog férni, ránk férne már alapon.

Portugál - Egy vérbeli tragikomédia

Léteznek előadások.
Léteznek Előadások.
És léteznek ELŐADÁSOK.
A Portugál minden kétséget kizáróan a legutóbbi csoportot erősíti, és úgy kenterbe verte Sherlockot a top hármas listámon, hogy az most a sarokba bújva sirdogál és sajnálja magát.
Már pusztán az a tény, hogy színházba megyek, képes sok méterrel a föld felé repíteni, és egyszer úgyis hozzámegyek a színházhoz, mert úgyis azt tartják, hogy szerelemből érdemes csak házasodni.
Az egész mizantéria egy író-olvasó, pardon, közönségtalálkozóval kezdődött, ahol az íróval folyt egy beszélgetés, aki nagyon elbűvölő személyiség volt, kellemes hanggal, és kiderült, hogy ő irta a Kék, kék, kék-et, ami egy vándorcirkuszról szólt, szintén tragikomédia, és itt már tudtam, hogy a Portugál tetszeni fog.
Tévedtem.
I m á d t a m.
Bár tualjdonképpen nincs olyan szó, ami kifejezné az érzéseim, az orgazmust, meg úrinő, aki kétségkívül vagyok, nem veszi a szájára.
Gondolom, már kiváncsiak vagytok, hogy mi is történt, de legyetek türelemmel, amíg elmondom, hogy ez eredetileg nem is a nagyszínházban, hanem a Kisfaludy-teremben játsszák, csak most a 150. előadás kedvéért átteték a nagyszinpadra, annál is inkább, mert a teltebbnél is teltebb ház volt, épp csak a színpad szélén nem ültek.
A történet maga egy Isten háta mögötti kis faluban játszódik Irgácson, egy kocsmában. A Kocsmárosnak nincs könnyű dolga, mert hát a helyi flóra-fauna színe-virága ott tobzódik. Sátán, aki a lányát sajnálja, mert verik, Csipesz, aki folyton újítani akar és Pestre megy, Retek, aki rendőr volt, de kényszervallatás miatt kirúgták, így az idegen autósok megbirságolásából él. Felbukkan még Juci, Csipesz felesége, aki biciklivel közlekedik, de folyton mattrészeg, a Pap, aki inkább a misebort, meg unicomot issza, mint vizet és sálakat köt magának, no meg Masni,a Kocsmáros lánya, ki huszonöt éves és Retek el akarja venni.
Ebbe a kis közegbe, ahol tulajdonképpen csak annyi történik, amennyi bárhol máshol a világon, hol a hétfő, hétfő, a csütörtök csütörtök, és a legnagyobb szám a búcsúba a céllövölde, toppan be egy férfi. Fehér ruhában, egy hátizsákkal és szobát szeretne, amíg tovább nem áll Portugáliába.
Masni, ahogy meglátja fülig beleszeret, hiszen az idegen egyáltalán nem olyan, mint a többiek és érdekli Masni.
Retek persze azonnal meg akarja birságolni, majd megverni, mert hát ő is szereti Masnit, még ha csak a maga agresszív, nagyszájú módján is.
Bece, mert Masni így nevezte el, szépen összejön Masnival ahogy illik az első felvonás végig, de mellettük betekintést nyerhetünk Csipesz és Juci életébe is, nevethetünk Sátánon és hallgathatjuk a beszélgetéseket, amelyek épp ugyanolyanok, mint bármelyik másik kocsmában.
Egyik nap, miközben Masni és Bece kint ülnek a tó partján, napoznak és Bece álomszépen mesél Portugáliáról, a portugálokról és a tengerről, Csipesz meg valamivel odébb sütteti a hasát, betoppan Retek, farzsebbe dugott cipővel(!), és közli Becével, hogy megjött a felesége.
És itt ért véget az első felvonás.
A szünetben tényleg meglepték a nézőket, mert a felállított asztaloknál, amelyeket azzal az utánozhatatlan anyagú piros kockás terítőkkel fedtek le, ásványvizet, pogácsát, meg fröccsöt osztottak a színészek.
Ingyen és bérmentve, naná, hogy lecsaptam! Anyám ásványvizet kért, de én úgy voltam vele, hogy egy kis alkohol még nem ártott meg senkinek, szóval fröccsöztem. Úgyse ittam még szeszt színházban, pláne nem ingyen. Finom volt amúgy.
Vettünk egy ropit is és mire elropogtattuk megszólalt a csengő, kezdődött a második felvonás.
A Feleség alaposan lelakta a kocsmát idegességében, mert Bece se szó, se beszéd lépett le tőle Pestről, és el tudjátok képzelni azt a vitatkozást, amit azok ketten levágtak. Sátán végig figyelt, a Kocsmáros töltötte az italt, Retek pedig úgy gondolta, hogy ismét pénzhez juthat.
Most sem jött össze, mert a nő egyrészről ráborította a konyakot, másrészről leköpte, majd elsöpört. Masni meg összetört, bár kibékült Becével a búcsúig. Persze eközben történnek másokkal is dolgok, a Retek egyre jobban felhúzza magát, Sátán borong, mint mindig, Csipesz céllövöldét nyit, Juci, pedig nagy nehezen találja meg, a Pap pedig továbbra is unicomozik.
Az éjszaka sok minden történik.
Bece egyedül megy tovább Portugáliába, bár másnap reggelre kiderül, hogy csak visszamegy Pestre, de mindenképpen otthagyja Masnit, Juci bealszik, így Csipesz le tud lépni szintén Pestre, Retek a Papot faggatja, hogy az önédelemből elkövetett emberölésért mi jár a túlvilágon, de a Pap nem tudja.
Nem talált, se nem Masnit, se nem Becét nem öli meg, bár úgy tűnt, hogy Csipesz halt meg a kezei között véletlenül, de aztán kiderül, hogy azt ölte meg, aki veri a Sátán lányát. El is viszik börtönbe.
A reggel azonban sok mindent tartogat még. A Pap önmagát vádolja, amiért nem tartotta vissza Reteket, a Kocsmáros azért szenved, mert úgy hiszi ő rémisztette el Becét, Sátán pedig elárulja, hogy nem is verték a lányát, Csipesz pedig visszajön és még egyúj cipőt is hozott Jucinak, amit azonnal felpróbál és jószerével mindenki vonul mögötte, hogy elkapják ha esne. A kocsmában csak Masni és Sátán marad. Masni, a papírhajót, amire Bece leírta a címét, mégse dobja ki, leül vele Sátán mellé, a vállára hajtja a fejét és néznek előre, miközben a hátuk mögött morajlik a tenger és elsötétül a színpad.
Ez a leírás közel sem adja vissza azt a kicseszettül, röhejesen brilliáns és tehetséges színészi játékot, az őrjítően jól megírt szövegeket, a bizsergető zenét és a hangulatot.
Ez a darab ugyanis nem egyszerűen megmutatta magát, hogy itt vagyok, engem nézz! Ó, nem.
Ez a darab ugyanis leült melléd és mesélt hétköznapi dolgokról, korántsem hétköznapian. Egyik pillanatban még teli szájal röhögtem rajta, a másikban pedig már a szívem szakadt meg, és ez így ment három órán keresztül, a szívem cafatokban lóg, ahogy a rekeszizmom is, mert annyira emberi, annyira valóságos, és mégis annyira több volt! Felpofozott, megrugdalt, agyonvert, megnevetett, felemelt a Mennyekig, majd ledobott a Pokolig, mindezt úgy, hogy élveztem, átéltem és mégmégmég akartam belőle. Mert nemcsak a főszereplőkre voltam ám kiváncsi, áh dehogy! Az is elkezdett érdekelni, hogy miért hívják Sátánnak Sátánt, mi történhetett vele és a lányával, mi nyomja a Pap lelkét, és CSipesz miért hagyta ott a taxizást?
Ebből is látszik milyen űberfantasztikusan jól van megírva, mert kerek, nagyon kerek, de mégis akarok még belőle, mert annyira megfogott, magával ragadott az egész stílusa, légköre, történése, hogy köpnyi-nyelni, pislogni se tudtam, szikrát sem kaptam, az egész rendszer leállt.
Félelmetes brilliánsságát az is mutatja, hogy mind a valahány, úgy kétszáz főnyi közönség felállva tapsolt a végén.
Állva tapsoltunk.
Én ilyet csak egyszer láttam, az Aranycsapatnál, de maximálisan megértettem, hogy most miért.
Csak épp elmondani nem tudom normálisan, mert nem lehet, mert ezt tényleg látni kell, egyszer-kétszer, sokszor.
Voltak, jó sokan, akik nem másodjára látták, és olyan jó volt hallani, ahogy előre röhögtek egy-egy poénon, meg elnémultak egy-egy drámai elem előtt, szóval igazi rajongók voltak, és ez még csak hozzátett az egész fantasztikus élményhez.
Sírtam, nevettem, röhögtem, zokogtam, égig szálltam, lezuhantam, szilánkokra törtem és összeragasztottak, egyszóval pont azt kaptam, amit vártam, amire vágytam, mindezt olyan magas szinten, hogy csekély és jelentéktelen szókincsem képtelen kifejezni.
Vérbeli tragikomédia.
Életre szóló élmény.
Huh, erről jut eszembe azért egy jelenetet mindenképp ki kell emelnem, mert majdnem leestem a székröl röhögésemben.
Mikor Csipesz meghozta egy zsákban a tűzvörös, magassarkú szandált, amit alig akart kinyitni, na azt Juci úgy húzta fel, hogy olyat nem láttál.
Tényleg nem.
Chaplini magasságokba és még azon túl emelte az egész jelenetet, pedig csak annyi történt, hogy felhúzta a szandált! De mire rákerült a lábára épp, hogy össze nem csomózta a karját meg a lábát. Nem lehet visszaadni, de higgyétek el, ilyet ti még nem pipáltatok.
Mikor vége lett, persze futottunk a buszra anyámmal, de ezt lassan kezdem megszokni, de megérte.
Totál megérte, hogy a hosszú munkanapon leginkább egy mosott és szárított tehénylepényre emlékeztetek, a kedd óta nem múló, csak fokozódó izomlázat és a nem alvást, sokkal jobban, mint a Sherlock.
Toronymagas hosszal vezet a Portugál, mert ehhez nekem szuvenír jogom van.
A végére egy igen frappáns mondás, amit nem sikerült szó szerint megjegyeznem, de valahogy így hangzik és nem tudok nem igazat adni neki:
Az Isten jó nagy adag türelmet adott a nőknek, hogy el tudják viselni a férfit úgy ahogy van.
Menjetek színházba drágáim!

Hobbit 2- Smaug pusztasága, Spoileres beszámoló

Nem szoktam ilyet sűrűn írni, mert mindig igyekszem valami pozitívumot találni és mindenkit biztatni arra, hogy nézze meg, vagy olvassa el, de most nem.
Nem tetszett a film.
Komolyan nem.
Persze Martin Freeman zseniális, egész egyszerűen imádom, rajongok érte, a Sherlockot is főleg miatta nézem, meg ha tehetném rajongói levelet írnék neki, és tényleg, most is lazán hozta Bilbót, minden megvolt benne, amit csak kívánhattam. természetesen Benedict, mint sárkány, lenyűgözően félelmetesre sikeredett, és itt kell megemlítenem, hogy nekem a magyar szinkron ellen se volt semmi kifogásom, jól csinálták a srácok, szóval Smaug is hozta a formáját. Ahogy az összes többi színész is, tényleg, egy rossz szavam nincs rájuk, de itt jön a DE.
DE a történet.
Siralmas.
Félóránként temettem a kezem az arcomba, hogy: Ez nem így volt!
Engem le lehet nyűgözni, meg lehet venni kilóra, el lehet varázsolni, csakhogy a látszólagos megvehetőség mögött komoly elvárások húzódnak. Főleg ha ezek egy könyv adaptációhoz kapcsolódnak.
Mert azon valahogy túltettem magam, hogy kb. háromszáz (!) oldalas könyvből csinál három három órás filmet, azzal a felkiáltással, hogy többet láthatom Martint! Még azt is elviseltem, hogy egy olyan ork kergeti őket át hegyen-völgyön, síkságon, akiről volt egy mondat valahol a könyvben. Nézzétek el, régen olvastam a könyvet, de azért kitűnően emlékszem rá, csak az sikkadt el, hogy hány mondatban szerepelt az ork fővezér.
A látvány gyönyörű volt, lélegzetelállító, de ezt meg mondjuk elvártam.
Viszont ez egy MESE.
Mese egy hobbitról, törpékről, koboldokról, elvarázsolt tájakról, sárkányról, kincsről, emberekről, és NEM hősi eposz.
És nekem valahogy elsikkadt a második filmre, mert Peter Jackson gyakorlatilag megerőszakolta, de minimum saját ízlésére formálta a történetet, és ez nekem nem tetszett. Nem a törp-tünde szerelemről van itt szó, mert ámen, legyenek boldogok, hanem arról, hogy muszáj minden sztoriba szerelem? Mert szerintem egyáltalán nem. Az ember olykor egész jól el van nélküle, és nem is lát bele semmi többet a dologba, és a könyvbe tényleg nem szerepelt. Azért ezt még lenyeltem, mert hát értem kell a popcorn-romantika a néző arcába.
Azt azonban nem bírtam elviselni, amit egyes dolgokkal művelt.
Ott van az első, a bőrváltó. Beorn oldalakon keresztül szerepel, és itt láthatjuk Gandalf bölcs ravaszságát, ahogy szó szerint bemeséli magukat Beorn házába. Azok kedvéért mondom, akik nem olvasták volna a könyvet. A könyvben Gandalf elkezdi mesélni Beornak a kalandjaikat, de úgy csűri-csavari a történetet, hogy mindig növeli a résztvevők számát, és mikor Beorn kijavítja előhívja a törpöt. És ez így megy egészen addig míg mind a tizenhárman bent nem ücsörögnek a házban.
Kedves, aranyos, az egyik kedvenc jelenetem volt.Erre mit csinálnak itt?
Szó szerint átrohannak rajta, és úgy zárkóznak be a medve elől.
Na itt már éreztem, hogy ez nem lesz az igazi.
Folytatódott a dolog a Bakacsin erdővel.
Mert kéremszépen alássan, a könyvben figyelmezteti őket Gandalf meg Beorn is, hogy ne térjenek le az ösvényről, és semmiképp ne igyanak a fekete folyóból, de még a vízhez se érjenek hozzá. Aztán egyikük persze beleesik, pont a kövér törp, asszem Bombur a neve (rengeteg B-betűs név van, no), beleesik és elalszik. És persze megoldják a helyzetet, mert itt lesznek Egy Csapat, itt fogadják el igazán Bilbót, ami mindenképp csak emeli a szintet.
És kihagyta.
Már nem vagyok ideges miatta, csak mélységesen csalódott. Mert elméletileg ez egy könyvadaptáció. Tehát a könyvet viszi filmre. Akkor miért nem tanúsít annyi tiszteletet a könyv iránt, hogy nem vág ki belőle ilyen fontos részeket? és most nem a gyűrűk Ura rendkívül összetett világáról beszélek, hanem egy gyerekmeséről! mert ezt Gyerekeknek írta Tolkien és ebből nőtte ki magát a Gyűrűk Ura. (Amit szintén nem bírtam végignézni filmben és nem a hossza miatt, hanem egész egyszerűen nem tudtam. nem tudom miért). Tehát úgy érzem nem támasztok magas igényt, ha azt mondom, hogy legyen benne minden ami a könyvben. Hogy ezen felül még hozzátoldja a szerelmet, az oké.
És itt vágta el magát a film nálam.
A hordójelent, amin szintén jókat kacarásztam és dörzsöltem a tenyerem, hát az meg olyan volt, hogy "Mit keres a körömreszelő a konyhában?".
Fura.
És még csak szívből nevetni se tudtam rajta, csak elhúzni a számat, hogy ez most mi volt?
Mert amikor Legolas, akiről különben egy árva, nyomorú, kanyi betű sem volt a sztoriban(!), átugrál a törpök fején és úgy nyilazza az orkokat, meg ahogy a törp felugrik hordostúl a partra és pörög, mint a karusszel és úgy kaszabol hát, nem jött át. Mert azt éreztem, hogy ez egy paródiába tök jó lett volna, de a film továbbra is nagyon komolyan vette magát, viszont röhejes volt, de mégse.
Remélem ez így érthető.
Aztán, Tóvárosba zenével, pompával, mindennel fogadták őket, és ők nem fegyverrel hanem effektíve hangszerekkel mentek a tovább a Hegyhez.
A sárkány, na a sárkány az tetszett, de a kérdezz-felelek játék mintha itt se lett volna meg teljes egészében. Aztán nem is kínlódtak ennyit Smauggal, mert Bilbó ellopta az Arkenkövet, beszélgetett egy jót Smauggal, aki a Hordolovagló titulusból leszűrte, hogy Tóvárosból jöhetett, aztán suhant is el pusztítani.
Ráadásul mintha az a olvasszuk-fémbe jelenetet, mintha már láttam volna valahol.
Összességében véve, a rendező úr letörölt minden meseit, amit csak le tudott törölni, és a saját szájize  szerint csavarta.
Az első rész pont ezért tetszett jobban, mert ott még megvolt ez a jellege, és amit Bilbó meg Gollam levágott, hát az fúha.
Jah igen a zen meg a látványvilágba nem tudok belekötni.
Csodálatos, fantasztikus, felemelő volt mindkettő, a színészek is alaposan odatették magukat, de ezeken kívül nem tudok több pozitívumot mondani.
Tulajdonképpen  a harmadik részt csak becsületből fogom megnézni, meg Martin kedvéért.
Inkább elolvasom a könyvet még egyszer, abban nem csalódok.
Hát ez az én véleményem.
Meg még az, így kiegészítésképpen, hogy talán érdemesebb úgy nézni, hogy nem mint egy könyv filmrevitelét, hanem, mint Peter Jackson által rendezett Gyűrűk Ura előzményt, mert úgy talán elviselhetőbb. Nekem nem ment, és nem is tetszett.
(Azért remélem, hogy Martin arca még legalább annyiszor visszaköszön, mint Bené.)

Sherlock 3. évad első rész - Összeszedetten, spoileresen

Amikor az ember nagyon vár valamit, és nagyon sokáig kell rá várnia, hajlamos a vágyott dolgot misztifizálni és tökéletessé tenni. Ez teljesen rendben van, hiszen ezzel újra és újra felidézzük magunknak, nem hagyjuk, hogy a lemondás ködébe vesszen, a baj ott kezdődik, hogyha nem vagyunk képesek felismerni, hogy a valóság és a vágyálmok ritkán járnak kéz a kézben, és az a dolog, amire annyit vártunk, hát, nos, annak is megvannak a maga hibái.
Törzsutas nézők, akik a legelejétől követték a Sherlockot, Johnnal együtt végigvárták a két évet, de egy fél évet szerintem minden rajongó kapott, én másféllel dicsekdhetem. Ebből következik, hogy bizony nem volt könnyű dolga Moffatéknak, ha fel akartak érni a rajongók egyre féktelenebbé váló türelmetlenségéhez, és épp ebből adodik az, ami a legnagyobb hibája, viszont némi bájt is kölcsönöz az egésznek.
A stáb ugyanis legalább három tucat fanfictionon átrágta magát, hogy az elmerogyant képekről és gifekről ne is beszéljünk, csak épp azt nem vették figyelmbe, hogy az ember nem biztos, hogy azért kíván, mert azt akarja, hogy valóra váljon.
Így aztán a részben egymást követik a zabolálanul zseniális, elborult és WTF? jelenetek, de valahogy mégsem áll össze. Talán ha másfél óra helyett, kettőt kapnak, jobban ki tudták volna fejteni az egészet, és elvesztette volna a patchworkos jelleget, meg komolyabbra is vették volna a hangnemet.
Mert az összes epikus jelenetre jutott egy gyökérség, ha ugyan nem kettő.
Moffatnak ugyanis nem volt könnyű dolga, bár elismerem, hogy egy ekkora kalibernek, mint ő illett volna elegánsabban venni az akadályt, és hozni azt a Sherlockot, meg hangszínt, amit az előző két évadban, de szegény, nagyon kedvezni akart minket, így aztán kaptunk gyakorlatilag egy fanfictiont. A szó összes értelmében.
Vissza kellett hozni Sherlockot, be kellett hozni az új szereplőket, ki kellett békíteni a többieket, felvázolni az átívelő szálat, fényt deríteni a hogyanokra és miértekre, ráadásul valamit adni is akart nekünk.
Sikerült.
Mert minden kuszasága, és tájfun-jellege ellenére igenis kellet ez nekünk. Miután Moffat a kénköves pokol hetvenhetedik bugyrába rugdosta le piciny szívünket, most leszállt, összerakta, és egy hatalmas, gigamega ölelés kíséretében visszaadta.
Most pedig, hogy felvázoltam az egyetlen negatívumot az egészből, ideje rátérni azokra a dolgokra, amiknél betömtem az öklöm, a plédem, a papírzsepit a számba, hogy halkabb legyek. (Nem sikerült)

1. John
NEM CSALÓDTAM BENNE! Muszáj ezt így kiüvöltenem magamból, ha már előző éjszaka a csendrendelet miatt nem tehettem meg. A fandom úgyis ezt várta a legjobban, a Nagy Találkozást, és vajon John, hogyan reagál rá.
T ö k é l e t e s volt.
John alaposan átplasztikázta Sherlock arcát, hol fojtogatta, hol lefelejte, amit mi is megtettünk már néhányszor. Nem lehetett nem drukkolni kedvenc ex-katonaorvosunknak.
John az maradt aki volt, bár a tizedik percben már ki kellet jelentenie, hogy nem meleg. Csak épp Sherlockhoz tartozik, és tulajdonképpen ezért volt az egész. Sherlock és John újra együtt, ketten a világ ellen, nyomoznak, száguldoznak, barátok. Kell ennél több?
Valószínüleg, mert Johnt megint elraboljak, és csak kis híja volt, hogy meg nem égették, mint boszorkányt, pedig kétlem, hogy ugyanannyit nyomna mint egy kacsa, vagy fából van. Szegényt minden évadban elrabolják, én meg simán el tudok képzelni egy ilyen beszélgetést bűnözői körökben:
- Mit csináljunk ma fiúk?
- Hát, kirabolhatnánk a bankot főnök.
- Múlt héten is azt csináltuk. Valami máshoz volna kedvem.
- Elrabolhatnánk John Watsont. Az mindig jobb kedvre deríti.
- Nem is rossz ötlet, mehetünk fiúk!
És még a bajusz is eltűnt fellélegezhettek. Martin brillírozik a szerepben, öröm nézni, zseniális és valaki vágjon hozzá már valami díjat, mert röhejesen tehetséges, és én egyre növekvő intezitással imádom.

2. Sherlock
Sherloc egy ...szott nagy köcsög, egy utolsó rohadék, egy nyomorú szocipota, aki vidáman heccelődik, miközben John kis híján felrobban a mregtől. Aztán tényleg majdnem felrobbantak, de persze Sherlock bemutatta az évszázad akcióhúzását, mert miért is ne lehetne a beépített kikapcsológombbal kikapcsolni a bombát? És arra az eposzi méreteket öltött trollkodásra, amit ott levág, meg amit még úgy pluszba elkövet a részben, nincs megfelelő szó.
Sherlock oldottab, lazább és bár ezzel jobban követi az eredeti Doyle-novellákat (a Granada-féle sorozatban, amikor a vöröshajúak klubbjával kinlódtak, pofátlanul kiröhögöte a klienst), viszont az eredetileg felállított, hűvös, távolságtartó, érzéketlen énjével nincs egészen összhangban. Én ezt be tudom annak, hogy annyira örül, hogy végre megint ő lehet a hős, a Nagy Sherlock Holmes, hogy ilyeneket művel.
De kijut neki is a drámából, mert nemcsak megkínozzák, meg ütik-verik, hanem a nyomozásnál kiderül, hogy a két év alatt végig John hangját hallotta a fejében. (Várom erről a ficet, khm, csak úgy mondom). Összeségében Sherlock egy rohadék köcsög, de valahogy úgy vagyunk vele, mint John: szeretjük, de néha nem árt neki egy-két pofon. A CSI: Baker Street, inkább ne is beszéljünk, csak csodáljuk, mert ez az volt. A túlélési trükk pedig triviális, de hát végül is mellette volt még egy jó tucat verziója, arról nem is szólva, hogy egy-két rajongói verziót is bemutatnak.

3. Mary
Mary Morstan csodálatos, gyönyörű, elbűvölő, intelligens, simán megfejt egy titkosírást, kedveli Sherlockot és eszményien mutatnak együtt Johnnal. Az csak tejszínhab a tortán, hogy Amanda a valóságban is Martin felesége.
Nem tudom minek kellett fenyegető leveleket küldözgetni, mert a rendes rajongók érezték magukat rosszul miatta, másrészt meg Mary igenis kell oda, és oké, hogy nem mindenkinek tetszik, de ettől függetlenül ki lehet mondani normálisan és nem ilyeneket irogatni. Szégyen és gyalázat, harapja le ujjukat a technika ördöge.
Jól veszi az akadályokat, és azzal a fajta szeretettel áll John és Sherlock kapcsolatához, ahogy csak egy nő tud. Nem csalódtam benne sem, pont olyan, amilyennek Doyle bácsi megálmodta, és nagyon jó helyen van ott. Nem hiszem, hogy elég hálás tudok lenni a karakteréért, és nem is tudok többet beszélni róla, pedig nagyon szeretem és kedvelem.
De azért megnyugodtam, hogy John őt nem fejelte le a taxiban, bár viccen kívül és komolyan megijedtem. Ebből is látszik, hogy Mary bátor nő, na meg az összes többi cselekedetéből.

4. Holmes-Brothers
Mycroft, is beváltotta minden hozzá fűzött reményemet, a Sherlockkal való beszélgetéseik pedig egyenesen a Valhalláig repítettek. Esélyem sincs felsorolni az összes kedvenc jelenetemet, mert ez kezdődik azzal, hogy higgadtan megvárja míg befejezik Sherlock kínzását, majd a fülébe súgja, hogy ideje hazatérnie, aztán folytatódott a sapkás jelenettel, és korántsem fejeződött be azzal mikor NEM sakkoztak. Az még most is fáj, mert lefejeltem az asztalt, hogy valahogy elfojtsam a kikivánkozó káromkodós megjegyzést. Gatiss, mint Mycroft Holmes bravúrosan alakít, és minden egyes közös pillanatukbl árad az az igazi testvéri érzület. Akinek van testvére az tudja miről beszélek, akinek pedig nincs, annak elárulom, hogy ez a versengés, meg az összetartás, és az egymás idegeinek cibálása ugyanúgy jelen van, és ettől lesz olyan hihető. A maradék hozzáfűznivalóm kimerül a gügyögésben, nyálcsorgatásban és színes, éneklő, lufi alakú szívecskék, izé, szív alakú luficskák fújásában. (Istenem, mennyi Mycroftot fogok irni!)

5. Mrs. Hudson
A házvezető néni rendkívül aranyos, és szerethető, a jelenetei pedig kivétel nélkül szívmelengetőek. Azok a somolygó megjegyzései, ártatlan kérdései és megjegyzései, amik azt sugallják, hogy jobban tisztában van a csipet-csapat viszonyaival, mint ők maguk, nos, az felbecsülhetetlen. Minden másra ott a Master Card.
Amikor John bejelenti, hogy továbblépett és talált magának valaki mást, mire Mrs. Hudson teljes csodálattal megkérdi: Ki a szerencsés fiú?
Itt állítottam le és fulladoztam ki magam a röhögéstől.
A legjobb házinéni, ez tény.

6. Anderson
Mindenkinek hangoztattam, kinyilvánítottam, és huszonötezerkétszázharminchatszor elmondtam, hogy én shippeltem először Andersont meg Sherlockot, és kicseszettül kánhonhű lettem, ami úgyse esik meg gyakran, és azt hittem, hogy milyen vicces lesz, hogy Anderson a fanklub vezetője.
Hát...nem.
Anderson ugyanis beleőrült a bűntudatba, és mi egyszerre szánakozunk rajta, és ismerjük fel benne saját magunkat. Mi vagyunk Anderson, bármennyire is fájó a beismerés. Komolyan megrendültem mikor elkezdett zokogni, legalább annyira, mint amikor Sherlock felfedte magát John előtt, de persze erre is jutott egy komolytalanabb részlet, amikor Sherlock olyan kis hülyén megveregette a kibukott Anderson vállát.
Talán ő volt a legnagyobb pozitív csalódás ami ért a sorozatban. (Anderson POV post-Reichenbach is érkezni fog, csak hogy egyet említsek)

7. Molly
Tartsa fel a kezét, aki szó nélkül el tudott menni a csók mellett. Amiről végül kiderült, hogy fikció, de azért éreztük, hogy járt az. És végül is egy puszit kapott, meg nyomozhatott Sherlockkal, ami szép gesztus volt tőle.
Molly is kijelentette, hogy túllépett Sherlockon, de mi is olyan furán néztünk, mint Lestrade. Főleg miután bemutatta a barátját, akiről várom, hogy kiderüljön, szintén pszichopata lévén csóri Molly mindig belenyúl, és nagyon hasonlít Sherlockra. Nagyon.
Nem tudom Moffaték meddig fájdítják még vele a szívünket, vagy meddig kínozzák még, vagy, hogy mit akarnak vele, de biztos, hogy könnyezünk még vele és rajta.

8. Mindenki más
Morant sajnáltam, hogy kihagyták, mert lehetett volna egy prögős, akciódús rész vele, nem, nem fanfiction alapon, azt már mellőzük kérem(!), viszont nekem az a pár perc is tetszett, mert legalább benne volt.
Ahogy Lestrade megölelte Sherlockot, na az is tetszett, bár nem vártam ezt a felügyelőtöl.
A Holmes-szülők megdöbbentően normálisak, de én nem hiszem el, hogy nem lappang valami a háttérben, mert egy gyereket még el lehet cseszni ilyen brutál módon, na de hogy kettőt? Az tetszett, hogy Ben szülei játszották Sherlock szüleit, tljesen családias lett a rész.
A Tetőjelenet. Sheriarty. Kell részleteznem? Nem mintha tudnám, ugyanis még mindig rózsaszín csillámlón pocsolyának érzem magam. Nos, az öcsémmel ma fogom megnézni, így majd tájékoztatlak titeket arrról, hogy ez miként festett egy abszolút kívülálló számára.

A résznek nyilvánvalóan vannak hiányosságai, összefüggéstelen momentumjai, és lehetett volna ennél kevésbé túlspilázott. Bele lehet kötni, itt-ott érdemes is a rendező orra alá dörgölni, hogy térjen vissza szépen a megszokott vonalra, de azért tegyétek a szívetekre és valljátok be, hogy tetszett, minden tökéletlensége ellenére. Mert szerethető volt, és ezt nemcsak azért mondom, mert alapból is kiszúrom az élet apró örömeit, hanem azért, mert láttam már ennél sokkal, de sokkal rosszabbat, amit ugyanígy vártam. Konkrétan a Hobbitot, amiben akkorát csalódtam, mint ide Mexikó, és nem szoktam ilyet mondani, de most igen: aki olvasta a Hobbitot, az csak akkor nézze meg, ha nagyon, nagyon, nagyon szereti Martint, Benedictet vagy a stábot. Szóval a Sherlock 3x01 négy pontot kap az ötből, mert hiányoztak belőle dolgok és indokok, de mégis szeretve érzem magam.
És tudjátok nekem tetszett, de ne hagyjátok magatokat befolyásolni. Nézzétek meg és döntsetek a saját benyomásaitok alapján. És persze irjatok sok-sok fanfcitiont :)
Részemről boldogan halok meg.
Sherlock legyen veletek!

U.I.: Azért kiváncsi vagyok, hogy mi lehetett a premieren! Gondoljatok bele nézők, plusz a színészek, áháhá mekkora buli lehetett már! Ahogy a forgatás is. Heppem, hogy elképzelem a forgatásokat, csak a magam szórakoztatására. De akkor is. Szörnyen jó lehetett.