Sherlock 3x02 -Spoileres beszámoló

Nos, egy hét késéssel ugyan, de megnéztem. Öcsém azt kérte, hogy várjam meg vele, mert ő is nézni akarja, de úgy érzem, hogy ez a hat nap, durván, még így is nagy teljesítmény volt tőlem. Mondjuk a színházzal könnyebb volt túlélnem, és ha őszinte akarok lenni magamhoz még mindig az a történet kering bennem, de azért a Sherlock is kitett magáért.
Végre nem olyan az egész, mintha hozzávágták volna egy slasherhez, hogy írd meg helyettünk, és ezért nem tudok elég hálás lenni.
A harmadik résznél mind bőgni fogunk, csak hogy tudjátok, de erre a végén még kitérek. Most foglalkozzunk az aktuális résszel.
Gondolom, aki már tudta az frissen, melegében megnézte, így nem bízok benne, hogy érdembe hozzá tudnék szólni, de azért megpróbálom. Mivel jómagam ilyenkor spoilereken élek és halok, ezért nagyjából tisztában voltam az eseményekkel, de nem tudtam felkészülni erre.
Szerintem nem is lehetett.
Hogy kellően átlátható legyek, és a kifakadásaimat ne összevissza, csak az aktuális témához intézzem, listába szedem a gondolataimat.
Illene mondanom, hogy SPOILER?!

1) Sherlock
Sherlock életének legnagyobb kihívásával szembesül, mikor John felkéri őt a vőfélyének. Miután felfogta a dolgot, és mi is felfogtuk, hogy a nagy detektív tényleg lefagyott az infótól, Sherlock nekilát a feladat legyűréséhez. Ami nem épp az ő pályája. Moriartyval könnyebben elbánt, hiszen ő csak egy rejtvény volt, egy különleges, briliáns, félelmetes rejtvény, de mégis olyan valami, amit Sherlock ismer. De az esküvők, az érzelmek és minden ilyen, hát...nem igazán az ő területe. Beismerve gyengeségét segítségért kiált, egyenesen Lestrade-nak. Mondanom sem kell, hogy a lehető legrosszabb időpontot választotta.
Sherlock azonban valahogy mégis veszi az akadályt, és itt látható a sorozat leggyönyörűbb, legmeghatóbb, legcsodálatosabb jelenetet: John átöleli Sherlockot.
Oké, most gyorsan túllépünk az elolvadáson, mert van itt még történés. Mivel ez mégiscsak egy krimi, még akkor is ha a drága forgatókönyv író urak el is felejtik néha, így hát kell bele egy gyilkosság.
Személy szerint nekem nagyon tetszett ez a szál, teljesen kreatív és eredeti, már ami az elkövetési módot illeti, a személy már nyilvánvalóbb volt, de hát ilyen is kell néha. Viszont cserébe kapunk Sherlock elmepalotájából, ezúttal bíróságként. Ahol Mycroft a bíró, amiért aranycsillag jár.
Sherlock megoldja a rejtélyt, kimondja, hogy John valóban fontos része volt az életének, afféle iránytű, aki megmutatta, hogy egy élet megmentése fontosabb, mint egy ügy megoldása.
Őszintén szereti Johnt (ezúttal kéretik nem belelátni a slasht részt, mert kénytelen leszek szétcsapni közöttetek), és a kedvéért elvállalja a vőfély szerepét, ott van az esküvőn, mosolyog, majdnem (Hál' Istennek tényleg csak majdnem) felszedi a koszorúslányt, erején felül teljesít ebben a számára nagyon nehéz helyzetben, de mégis, azért ő Sherlock marad. És mikor senki nem látja, illetve csak Molly látja, akkor távozik az esküvőről.
Egyedül, a kabátjába burkolózva.
Emelje fel a kezét, aki nem sóhajtott fel, és nem érezte meg az eljövendő epizódokból áradó szomorúság szellőjét. Jól van, letehetitek.
És itt látszott igazán, hogy ő még mindig Sherlock. Sherlock Holmes az első és utolsó tanácsadó detektív.


2) John
John igazán  önmaga volt ebben a részben. Pontosan az a kemény, határozott katona, akinek megismertük, mindenféle kertelés és mellébeszélés nélkül és jól helyrerakja a népeket.
Ahogy azt kell.

Az is nagyon tetszett, hogy milyen furmányosan szabotálja Sherlock jól eltervezett legénybúcsúját. Mindketten alaposan lerészegednek, és az egyetlen ok, amiért itt közlöm, hogy az előző ponthoz már így is túl sokat írtam. Szóval John és Sherlock részegen az megfizethetetlen, és imádtam az egészet elejétől a végéig, a ki-vagyok-én játéktól kezdve, Sherlock részeg dedukcióin át az őrszobán való ébredésig. Kész voltam teljesen.
Amúgy John már egyre profibban kezeli Sherlockot, tudja mikor kell megállítania, és külön pacsi neki a drámakirálynős beszólásért. 

Az a baj, hogy Johnt nagyon szeretem, ahogy Martint is, és róluk alig tudok beszélni, pedig úgy szeretnék. Talán pont azért, mert csak nézni kell és kész.
Badass úgy ahogy van.

3) Mary
Mary okos egy teremtés, és nagyon aranyosan mutatnak Johnnal, (cöh, még szép, ha egyszer az életben is házasok), és tipikus zsák a foltját. Itt kell mondanom és megjegyeznem valamit, amit, valahol olvastam megerősítve. CAM. A teljes nevet ne várjátok tőlem, de mind jobban teszitek, ha elolvassátok a Mesterzsaroló című Doyle novellát. részemről megnézem, mert nincs itthon a kötet és régen láttam Jeremy Brett arcát. Márpedig ebből következik, hogy Mary rohadtnagy bajban van, mert ez a fickó, ez a könyvben is jó eséllyel pályázott Moriarty lassan kihűlő helyére, mindezt korántsem olyan vonzó sötétséggel, mint Jim. Nem ez az alak egy kicseszett patkány, és én sajnálom Maryt. Nagyon. Rettegek.
Jah és igen gyermekük lesz! Tessék örülni, vagy falat csapkodni a fejjel.


4) Mycorft
A Brit Kormányt mindannyian vágytuk már valami hétköznapi helyzetben látni, de nos, talán a futógép mégsem volt a legbarátibb ötlet. Majdnem leestem a vinnyogástól a székről, mert ez így sokk volt. Nekem.
De ami nagyon eltalált és fantasztikus volt, hogy Mycroft is helyet kapott Sherlock elmepalotájában, mint bíró, mint a Józan Ész. És ebből látszik igazán, hogy minden szokványos testvéri mizéria ellenére, már amennyiben ezeknek lehettek szokványos testvéri mizériái, számít Sherlocknak a bátyja szava.
Köszönöm, még sok ilyen pillanatot kérnék, addig is írok én, mert Mycroft fúha. Nagyon fúha.

5) Minden más
Nos jöjjön a vegyesfelvágott. Mrs. Hudson és Molly szexuális életéről tényleg sokkal több infó érkezett a kelleténél, de nekem akkor se magyarázza be senki, hogy Ted(?) nem pszichopata. Úgy gyanús, ahogy van.
Lestrade változatlanul Lestrade, nagyon bírom a fejit, meg a hozzáállását, meg úgy ahogy van.
Nekem senki se mondta, hogy Sherlock hegedül Marynek és Johnnak, pedig itt is a könnyeimet törölgettem a meghatottságtól.
Csak engem nem lepett meg, hogy Sherlock tud bánni a gyerekekkel? Jó, itt csak egy gyerek van, de ha belegondoltok akkor az eredeti novellákban csupa utcakölyök volt a szeme és a füle, amiből itt ugye a hajléktalanhálózat lett. Kedves jelenet volt, szintén pirospötty érte.
Aztán mikor Sherlock tett egy olyan kijelentést, hogy a nők buknak az egyenruhára, főleg a tengerészgyalogosokra, (ha jól fog az emlékezetem) nekem egyből Candy: lights off! specialja ugrott be. Khm...

Hát azt hiszem mindent elmondtam, ha mégsem, majd szóltok. Összeségében tetszett, sírtam, nevettem rajta, de nagy tétekben fogadok arra, hogy a következő részben bordástól tépik ki a szívünket.
És, hogy miért hallgattam írás közben Guns N' Rosest az számomra is rejtély.

Apropó még valami, olyan coulombo-stílusban: nem megyünk el egyet inni, így közösen valahová? Ránk férne, ránk fog férni, ránk férne már alapon.