Elsőnek szeretném megköszönni a feliratot és a torrentlinket, nem bírtam volna ki hétvégéig.
Másodszor pedig kezdeném azzal, ami úgy nem igazán jött be. Ebből csak egyetlen egy volt: a patchwork. Komolyan, annyi mindent akartak megmutatni, olyan sok mindent akartak elrendezni, hogy az egész ilyen furán kavarcosra sikerült, tényleg hiányzik belőle, az első két évad nemes letisztultsága.
Én bízom abban, hogy most, miután mindenkit bemutattak nekünk, az évad folytatása levisz minket a legsötétebb mélységekbe, hogy ne is lássuk icipici szívünk összetört darabkáit.
De egyelőre még élvezzük, hogy a helyén van, és hogy Sherlock visszatért!
Mert visszatért, bezony, nem is akárhogy!
Hol is kezdjem?
Jó, az elején, kéne, amikor felidézik nekünk a zuhanást, majd átölelgetnek, természetesen narancssárga pokrcba csavarnak, és leültetnek, hogy ezt most beza nézzed.
Hát néztük.
És lenyeltük az öklünket afeletti izgalmunkba, hogy ne zajongjuk föl az alvókat, meg a szomszédokat és a várost/falut, a folyamatos vinnyogással, átkozódással, megjegyzéssel, és kommentározással.
Aki ezt végig tudta ülni csendben, és nem vágot a képernyőhöz papucsot, zsbekendőt, kislámpát, az nem jól nézte.
Be kell vallanom, én szentül meg voltam győződve arról, hogy az első variácó az igazi, aztán kiderült, hogy ennél jóval egyszerűbb, ami picit csalódás volt, mert a fanok jobbal álltak elő. CSI:Baker Street az ám, és nekem senki ne mondja, hogy Moffaték nem rágták át magukat az összes, vagy szinte az összes fanfictionon, képmahináción és a rajongók egyre őrültebb dolgain, mert ezek olyan szépen kiköszöntek a sztoriból! Komolyan, tuti, hogy ezt csak nekünk, fanoknak írták, fanoktól, de nem zavar.
Annyira.
Mert rohadtul örülök, hogy Anderson a klubvezér, és biztos vagyok benne, hogy megőrült a két év alatt. (A novellákban szerintem John három évet várt. Amúgy számítsatok tőlem post-Reichenbach Andersonra, mert üvölt érte). Legalábbis nagyon úgy festett. Azért Sherlock reagálása tetszett, Anderson kifakadására. Milyen kis hülyén veregette meg a vállát már!
John túllép a két év alatt Sherlockon egyenesen Maryig. Emberek, aki egy rossz szót mer szólni Maryre, vagy az őt alakító színésznőre, akinek per pillanat nem ugrik be a neve, de azt tudom, hogy a valóságban is Martin felesége, azt én forró szurokban hentergetem és tyúktollal díszítem. Pontosan az az elbüvőlően intelligens, kedves, okos nő, akinek Doyle megálmodta, és úgy kell oda, hogy nagyon. Kicsit megijjedtem mikor a taxiban kijelentette, hogy kedveli Sherlockot, de John nem bántotta.
Annál inkább Sherlockot.
A találkozásuk ugyanis tökéletes volt, pont ilyet akartam. Azt hiszem három étteremből is kidobják őket, mert John abszolút jogos dühében átplasztikázta Sherlock arcát. Nem tudtam nem drukkolni Johnnak, innen a székből. Oltárian tetszett, kívánni se lehetett jobbat.
Mindenki megnyugodhat a bajusz végül eltűnt Johnról.
Mrs. Hudson annyira aranyos volt! Kis, színes pillangókat köpdöstem, valahányszor feltünt a képen, mert annyira látszik, hogy ő jobban tisztában van azzal, hogy mi folyik a kis csipet-csapat tagjai között, mint saját maguk. Jah igen, és ő sem hiszi, hogy John túllépet Sherlockon, bár John kategorikusan kimondta, hogy nem meleg. És ez még csak a tizedik percnél volt.
Ami nagyon, nagyon, nagyon tetszett azok a testvéri pillanatok. Konkrétan lefejeltem az asztalt, mikor kiderült, hogy NEM sakkoztak. Basszus.
Jah és milyen kis lezserül nézte már az öccse kínzását! Az eszem megál és csak ácsorog, és ha továbbra is ilyen Holmes-Brothers pillanatokat kapunk, jó sokat, akkor vissza sem szilárdulok az eredeti halmazállapotomba.
Az, hogy ki hogyan reagál a visszatérése, nem volt meglepő, kivéve Lestradet. A maradék szuszt is kiszorította Sherlockból, és annyira látszott, hogy Sherlock még mindig nemtud mit kezdeni ezzel! De azért tetszet, purrnyogtam is rendesen.
Jah igen, amúgy nyomoznak is.
Vagyis nem annyira, legalábbis bőven kapunk Sherlock elmepalotájából, de a bűntény az nagyjából a Gordiuszi-csomó átvágásával egyenértékű.
Cserébe Sherlock egy rohadt nagy ...szott köcsög.
Tényleg.
A troll jelző nem elég erős arra, amit művelt.
F@szfej.
Komolyan.
Tudjátok a metrós jelenetnél.
Mondjuk, alapból is nyitottabb, vagy nem is tudom, érzelmesebb lett, de hát fogjuk ezt a halálra, és élvezzük inkább a többit.
Jah igen, Molly se lépett túl Sherlockon. Áh, dehogy.
Sherlock szülei meg túl normálisak, én gyanítok valami cselt a háttérben, bár aztán ki tudja. Viszont kétlem, hogy ennyire el tudtak volna cseszni két kölyköt is. Fél szememet rajtuk tartom. Különben azok akik játszották Sherlock szüleit, a valóságban Ben szülei. Mit szóltok milyen családias sorozat?
Morant sajnálom, hogy nem kaptunk belőle többet, de talán jobb volt így, mert a fandomnak maradt egy tökéletes Moranja, bár nekem imponál az a Lord titulus.
Nah már kapkodok, mert annyi mindent el akarok mondani, csak már fáradt is vagyok.
Viszont nem tudom ki számolta, hogy hány Doyle-novellára történt utalás. Én igen, de elfelejtettem, meg nem is tudom már a címüket. A sapkás az biztos, meg volt még pár. Sebaj megnézem újra (és újra és újra), aztán majd csak kiszúrja a szemem!
A Sheriarty pedig kánon.
Az a tetőjelenet mennyire jó volt már! Azt a hangot nem tudom leirni, amit kiadtam, annál is inkább, mert egész végig tömtem a számba a papirzsepit, az öklömet, meg a plédet, hogy ne visongjak örömömben.
Összeségében, mindent megkaptunk, amit akartunk, talán lehetett volna egy kicsit komorabb, de bízom benne, hogy ez csak afféle kikacsintás volt a fandomnak, hogy Igen, látunk ám titeket! És nagyon, de nagyon szeretünk is.
Nem kell félni, már láthattuk az átívelő szálat, úgyhogy lesz itt még sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.
De addig élvezzük, hogy mindenki él és boldog, és a Sherlock legyen veletek!
U.I: Tudom, hogy zavaros. Én is az vagyok. Nem leszek ennél világosabb, max csak majd bővítem ha eszembe jut valami.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése