SZENT LÁSZLÓ NAPOK IS COMING!

Győrben, az Aranyparton és a belvárosban

Jővő héten: 27-29 (péntektől-vasárnapig)

Erre pedig egy részletesebb program.

Erre meg egy profibb kedvcsinálóbb, plusz program.
Úgyhogy édes, drága, rejtőzködő életmódot folytató győri bloggertársaim, meg bárki aki úgy gondolja, vegyetek erőt magatokon, gyertek ki és nézzetek meg minket! Mármint a Kard Rendje Lovagi Kört és Vívóiskolát, aminek jópár éve én is a tagja vagyok, és amiről random ódákat zengek a blogomon is. Kint leszünk, ott leszünk, látványpékséget tartunk alias kipakoljuk az összes fegyverünk és szívélyes mosollyal az arcunkon magyarázunk és oszlatjuk a tévhiteket az érdeklődő közönség fejében. Lesz egy húsz perces bemutatónk is szombaton, úgyhogy megéri arra a napra lejönni.
Mert idén nem fog elmaradni, mint tavaly, és én úgy eldicsekednék a srácokkal! Szóval skacok gyertek le, semmibe nem kerül, mi is találkozunk, ti is láttok szép, romantikus, korhű fegyvereket, végig is tapogathatjátok őket, de ezen kívül kézműves vásár, meg még egy rakat egyesület bemutatóját láthatjátok. Ja és autentikusan vagyunk, de annyira, hogy ennél jobban már csak akkor lehetnénk azok, hogyha a Doktor beugrana velünk a középkorba. Nem is lenne olyan rossz személyesen Meyertől vagy Lichtenauertől tanulni. Lehet, hogy a végére hiányozna rólunk némi bőr, de hát a tudásért ez nem nagy ár.
Azért kértem elsősorban a győrieket, mert tudom, hogy az utazás macera, meg ez főleg ilyen helyi program, de ha valaki fektetne bele időt, energiát és leesne hozzánk annak nagyon, nagyon, nagyon hálás lennék, de tudom, hogy ez már tényleg pofátlanság lenne. Viszont a győri bloggereket, no meg az olvasóimat szeretettel várom! Higgyétek el, EKKORA nagy buli az egész, mindenféle látnivalóval, felvonulásokkal, zenebonával, fegyverekkel. Azt is mondhatnám, hogy a GoT rajongóknak szive csücske lehet, de én még mindig nem jutottam el a sorozatig, viszont a középkor szerelmeseinek mindenképpen megéri.
Igen, ez egy abszolút gátlástalan önreklám, de nem zavar, mert ennyi hirverést tőlem megérdemel a csapat.
Kommentbe kötelező jelezni a jövetelt!

A másik ami így programilag érint az a nyári mondocon. Fogalmam sincs ki leszek, most nézek meg pár animét, hogy kapjak ihletet, de lehet a végén Mycroftnál maradok. Szóval már páran a chetben mondtátok, hogy kint voltatok ti is és nem találkoztunk, ez pedig mélyen megérintett. Úgyhogy szivem kalácsának mazsolái ezúttal nem fogom a véletlenre bízni. Irjátok le, szintén kommentbe, hogy ki jön és kit cosplayez, én meg csinálok egy táblát és onnan hirdetem, hogy Világ bloggerjei egyesüljetek! Igen már-már agresszívan kötődő vagyok, de ezen nem fogok aggódni.

Ne feledjétek: Szent László Nap és Mondocon! Meg egyszer egy blogspotos tali, de arról még nem sok mindent tudok.

Ez a bejegzés most itt fog tündökölni egy héten át, úgysincs semmi ami hozhatnék, és talán mindenkihez eljut. Akkor is jelezzétek ha nem, hogy ne tápláljak felesleges ábrándokat, bár tudnotok kell, hogy megegyeztem Lokival és Crowleyval is, hogy nemleges válaszokat csak roppant nyomós érvek esetében fogadunk el.

Számítok Rátok!

Gut. Besser. Messer. And MASZK!

Vívómaszk.
Tudjátok, olyan, amit a vívók használnak, és most már nekem is van. Ez az Első Dolog Amit A Fizetésemből Vettem. A következő egy laptop lesz.
Én meg belelkesedtem és megkértem anyámat,hogy készítsen pár képet. Jó, elismerem ez nem sokkal haladja meg a kis hp-k lefotózom-magam-a-fürdőben-a-tükör-előtt-állva, de annyira büszke vagyok rá! Már csak azért is, mert viselhetek alatta szemüveget, nem lötyög, kényelmes, és a belseje rózsaszín. Annak az anyagnak, amivel ki van bélelve, na annak a belseje rózsaszín. Nem direkt csináltam, tényleg.
Jah, eleinte úgy volt, hogy a szabad levegőn lesz megejtve a procedúra, de aztán elerett az eső és keresztülhúzta az összes számításomat. Szóval ez a kis előtérben van, azért néz ki úgy, ahogy. És a távolság is kicsi volt, szóval ez semmi szakszerű, csak egy kis baromkodás az öcsémmel.
A lényeg úgyis a maszk!
A kifogásom a hülye kinézetemre, hogy a maszk levételekor nincs olyan, hogy jó frizura. Max csak a filmeken. Meg alapból se vagyok szebb, de reménykedem, hogy a belső kisugárzás, meg a normális, és nem edzős-pihenős ruha viselete sokat dob a latba.

Na, ez a tisztítás a messerrel. Túl magasan van, vagy csak anyám állt rossz helyen. De mindegy, ez most úgyis tiszteletadás a lényeg ezután jön.

 Ez egy alapállás. Hmm...mintha közelebb kéne lennie a térdemhez. Bár ez messer és nem hosszúkard, szóval ez talán nem is olyan nagy baj. Viszont a súlypontom szép mélyen van, amiért most így megdicsérem magam :) Asszem vigyorgok is, bár én igyekzetem félelmetesen nézni. Eh, úgyse megyek színésznek!

Öcsém vállalta a gaz támadó szerepét. Ez az a pont mikor mindketten tetőben várjuk, hogy micsiná' a másik.

Öcsém támad, én védem. 

És a következő mozdulattal leviszem a földre és elnyisszantom a nyakát. 

Nem adja fel a Fekete Lovag mindig győz! elvet követve, és még egyszer támad. Most elkapom a csuklóját is, miközben védem magam.

És megint elveszti a fejét.

Tisztítás a nézők felé. Igen, az öcsém lassan egy fejjel magasabb lesz nálam. Ez azért valahol elkeserítő.

Nos, ennyi lettem volna, én és a maszkom, meg a messerem, ami nagyon romantikus, nagyon véresen romantikus fegyver és nagyon szeretem.
Az mennyire gáz ha én most nagyon menőnek érzem magam?

U.I: William készül a Mystrade, Iwiinak a fluff, Tatiennénak meg az a Doktoros novella. És valamit kezdek az összes többivel is, haladok velük. És lesz valami az oldallal is átalakítás ügyben. Már újraírtam a felső menü sort, és majd át fogom helyezni oldalra. És meg fogom nézni a Thor 2-t is végre és újra lesz Frostiron! Hurrá! (Még mindig jégkrémmárkásan hangzik)
Viszlát!

Kard Rendjés edzéseink 2.

Változatlanul az a meggyőződésem, hogy semmi nem zökkent vissza úgy a valóságba, mint egy fejeden puffanó plüsskard.

Vagy egy fémmel kapott körmös.

Igen, én is a Sherlock körül pörgök, élek és halok, de hiába Martin és Ben BAFTA-díjas szereplése, hiába Moffat és Gatiss rendezése (akiket be kéne zárni egy üres szobába, netelérhetőség nélkül, egy szekérderéknyi papírral és tollal), és a szado-mazo fandom, azért ha kadvívásról van szó, akkor mindez másodrangúvá degradálódik, ha nem egyenes harmadrangúvá.

Egyrészt azért, mert edzésen nem engedhetem meg azt a luxust, hogy nem figyelek oda, másrészt azért, mert ez velem történik és nem csak kívűlállóként nézem.
A rajongás nem játszik.
Ráadásul még mindig nem láttam a második részt, csütörtökig nem is fogom már, viszont megbeszéltem Rékával, hogy csapunk egy mozizós hétvégét. Ő animéket nézet velem, én meg a Sherlockot. Valószínűleg úgy fogom csinálni, hogy előszőr a 2x03-at nézetem meg vele, hogy mégis képben legyen, aztán majd az új évadot. Az egészet nem nézetem meg, mert sok az egy embernek.
Tehát odafele kitárgyaltuk a kölcsönös rajongást, majd átöltöztünk és bementünk a tornaterembe, ahol szembesültünk a létszámmal.
Saccoljatok mennyien lehetünk az új év első edzésén?
Négyen.
Boba, mint oktató, András, aki csak úgy lejött Pestről, Réka meg én. Halmai Tamás csak lenézett, de nem edzett, mert még a karácsonyi edzés alatt kapott egy akkorát, hogy eltört a hüvelykujja.
Azt kell mondjam, hogy ez előfordul, de mutassatok nekem egy olyan sportot, ami veszélytelen. A sakk sem az, mert a konkurencia alaposan kiszúrhat veled, rácsukja az ajtót az ujjadra, vagy valami. De azért menőbb azt mondani, hogy rávágtak egy karddal azért ilyen, mint azt, hogy egy ajtó volt.
Már Tamás se vette annyira zokon, úgyse tud vele ennél többet kezdeni, csak azt fájlalja, hogy nem tud irni.
Az edzés a kiscsoportos létszám ellenére jó hangulatban telt, bár én titkon örültem, hogy nem hajtottak bennünket halálra, bőven jó volt ilyen visszaszokós, magunkratalálós, belelendülős edzésnek, az ünnepek után.
Elsőnek bemelegítettük az izületeinket, majd fogócskáztunk. Mert nem volt szertárkulcsunk, így labdázni se tudtunk.
A szabályok úgy változtak folyamatosan, hogy előkészüljünk a vívásra. A rendes fogócskát nehezítettük, hogy azonnal vissza lehetett adni a fogóságot (tudod, megérint, visszacsapsz, így ő lesz megint a fogó), majd következett az, hogy el is lehetett hárítani, ami mind a pusztakéznél, mind a vívásnál működőképes, a megfelelő módosításokkal persze.
Úgy fél óra játék után kardot/federt (újak kedvéért: fém gyakorlókard, keskenyített penge, a hegy vége visszahajtva egy kicsit és be van tekerve, a markolat felett még egy keresztvas funkcióval bíró kialakítás, majd hozok képet), vettünk a kézbe és elkezdtük az érdemi munkát.
Védtünk.
Jó, ismételtük a védést.
Párokba álltunk, elég nehéz volt választani, a rengeteg ember közül, megbeszéltük, hogy ki támad, így a másik értelemszerűen védett.
A védésnek három esetét ismerjük, és tanuljuk: első esetben, csak féltjük a tyúkszaros életünket, ahogy Heitter Peti szokta volt mondani, és csak ellépünk a kard elől. Hátra, mert ugye nem előnyös dolog, ha egy darab vas áll ki a fejünkből. A második eset, amit most először ismételtünk, hogy lappal, szigorúan csak lappal kivédjük az ütést. Csak a filmekben érintkezik él az éllel, ami jól néz ki, de nulla haszna van. A harmadik eset, amit még vettünk a nap folyamán, hogy védek, de előnyt szerzek, vagyis fáj.
A másiknak.
Ami jó nekünk, ugye.

Úgy gyakoroltunk, hogy a másik ütött meghatározott számű felsőt (felülről lefelé irányuló ütés, még mielőtt valaki ruhaneműnek hinné), mondjuk hármat. Az első ütést védtük simán, a másodiknál felmentünk ökörbe (alapállás, jobb és baloldalra is felvehető, hegy az ellenfél arcába néz, egyik lap lefelé, másik lap felfelé, hüvelykujj alul, markolat és keresztvas fejhez közel, de nem vágod homlokon magad), aztán a következő ütésnél átvisszük másik oldali ökörbe a kardot. A hegy végig az ellenfél arca előtt mozog, nem engeded le, nem viszed le, a lehető legkisebb helyen viszed végig, hogy ne adj esélyt a másiknak. A kaszálás, azok a nagy íves, szép, de teljesen funkciótalan mozdulatok csak a filmekben működik, ahol csak az hal meg, akinek előírták, és nem is igazándiból. Arról nem is beszélve, hogy a testet támadod, nem a kardot. Ettől fügetlenül nincs bajom a filmes vívással, annak is megvannak a maga trükkjei, épp csak az egy másik világ.

Elkalandoztam.
Na ha ennél az átvivős játéknál megfelelő az ütemezés, mert az sem mindegy, a távolság, és az erő, akkor a másik kardja megakad a te keresztvasadban, te meg megborotváltad a homlokát a bőrével együtt. Ez egy csavarás, vagyis technika, de hiba lenne abba a csapdába esni, hogy most már überszuper és legyőzhetetlen vagy, mint a Rambo. A valóságban ugyanis még a pisztolyt is újra kell tárazni, és a technikának megvan a törése, ami előidézi azt, hogy mégis téged vágnak el. Aztán ennek a törésnek is megvan a maga törése, a törés törésének is van egy törése és így tovább a végtelenig.
Tulajdonképpen ez az elme játéka is, hiszen fel kell mérni az ellenfelet, nyílást kell találni rajta, olyan helyzetbe hozni, hogy meg lehessen támadni, technikázni, visszavonulni ha szükséges, aztán újra, mindezt pillanatok alatt. Én mondom gyönyörű.
Fantasztikus.
Én nem tudom mi a jónyavalyát csináltam mielőtt megismertem őket, de az biztos, hogy nem tudnék élni nélkülük. Nem csak azért vagyok rá büszke, mert egy különleges hobbi, vagy mert mélyen emberi az egész közösség, minden hibájával és erényeivel, hanem azért, mert harcolhatok és tanulhatok. Harcolni tanulok. Plusszba még egy olyan hagyományt is örzők, amiről az átlag azt hinné, hogy nincs létjogosultsága. Innen üzenem, hogy igenis van, az egész lovagi szellemmiséggel karöltve.
Ugyanígy vagyok Veletek is csak épp pepitába.
Amúgy megfigyeltem bárakárhányszor szóba kerül a hobbi, én átvedlek utazó ügynökbe, mert a második-harmadik mondatommal már felszólítok mindenkit, hogy jöjjön le edzésre.
Bár elismerem, hogy tíz perc futás után az ember lányának korántsem íly nemes gondolatok járnak a fejében, hanem, hogy megtanuljon levegőt venni a fenekén, lehetőleg másodperceken belül.
De hát ezt is vállaltam, így birom. Valahogy.

Az edzésnél egyedül a bukfencekkel akadtak problémáim, mert hányingerem támadt. Igazából nincs tériszonyom, a vizen sincs problémám, nem bújok az ágy alá viharkor, és nem sikítok minden kis vacak élőlénytől, de ezeket a pörgős, körbe-körbe, átforduló dolgokat nem bírom.

A bújocska különben is jobban tetszett.

Igen, bújócskáztunk egy tornateremben.

Következtessetek.

Hát így, ennyi volt az edzés, ennek ellenére, vagy éppen ezért elfáradtam, mert ugye az ünnepek alatt én se csináltam mást, mint olvastam, meg pihentem, viszont vissza fogok rázódni.

Nem szokásom ilyen kijelentéseket tenni, de...Tudjátok mit? Most se fogok.

Hát ezzel is telnek a hétközheteim kedd estéi, csatakosra hajtom magam és élvezem.

Néha azzal szórakozom, hogy megjegyzem magamnak, hogy Lokit simán lenyomnám, de mással még nem akasztok bajuszt :)

Meg megjegyzem, hogy irni fogok egy Kard Rendje, Sherlock BBC crossovert, de soha nem lesz belőle semmi. Csak úgy kéne.

A Kard Rendje legyen veletek!

Paintball, Kard Rendje, HardCandy, avagy Már megint beszámolok!

Mint azt már beharangoztam, el voltam paintballozni és találkoztunk HardCandyval! Találkoztunk! Mondom, ismétlem, üvöltöm: T A L Á L K O Z T U N K!!!!!!!
És csak egy fénykép készült, mert a játék ideje alatt minden értéket és ruhát bezártunk az autóba.
Na de kezdjük az elején.
Végül is hárman mentünk Győrből, mert csatlakozott a Pongrácz Tomi és én nevezetű duóhoz egy Réka is. Természetesen a vonatunk késett, de csak negyed órát, úgyhogy az még viszonylag jó és tűrhető. A vonaton aludtam egy sort, mert hajlamos vagyok vonaton, buszon, és úgy általában utazás közben szunyálni, és csak akkor jöttem rá, mikor felébredtem, hogy ez egy kicsit botor cselekedet lehetett volna. Mázli, hogy Tomi nem hozott filcet magával, így nem készült nekem bajusz. Ellenben fotó igen. De az még mindig jobb.
Végül odaértünk és itt vártunk Candyékre, mert ő is hozott barátnőt, mert hát úgy jó a buli, ha sokan vannak. Nekik is betett a HÉV, és ezzel együtt összedőlt az a naiv teóriám, hogy van olyan város, falu, település Magyarországon, ahol normális a tömegközlekedés.
Félpercenként hívogattam szerencsétlent, és a következőképpen adtam meg a kinézetünket és a helyzetünket: Egy ballonkabát, egy barna szövetkabát és egy bördzsekit keressetek. itt vagyunk a bejáratnál a szentek alatt, az egyik kezében fagyistölcsér van.
Igen.
De ennek ellenére csak találkoztunk és egymás nyakába borulhattunk.
Gyerekek Hard Candy élőben is pontosan ugyanolyan elbűvölően kedves, aranyos, nyílt és csodálatos személyiség, mint virtuálisan, és én megtiszteltetésnek veszem, hogy eljött. És jól érezte magát. Bár szegényt kisebb sokként érte a Módos Andris testmagassága, meg még úgy-két három srácé. Mit mondhatnék? Tele vagyunk kétajtós szekrényekkel. (Úristen egyre hülyébb mondatokat írok. És ez még csak rosszabb lesz)
Végül is autóval vittek ki minket a pályához, ahol már a résztvevő felírásánál megvolt az alaphangulat. Az egész ilyen totó-lottó, bingó alapon ment, mert Viktor kitalálta, hogy őt a hármashoz írják be. És a továbbiakban csakis random számokat kiabáltunk be, nehogy már sorba menjünk! Mondjuk én lestoppoltam magamnak az egyest, mert volt egy olyan érzésem, hogy azt senki nem akarja.
Ezután következett a két csapatra való felosztás. Candy egy csapatba akart kerülni a barátnőjével (Dominika, ugye? A nevekkel mindig bajban vagyok), és így is lett. Én a kékek közé kerültem be, vagyis ellenséges csapatba. Rögtön felderült az arcom, hogy Háhá lelőhetlek! Mert mi értelme a paintballnak, ha az ember lánya nem képzelheti magát Morannak? Ugye Candy? (Nana Kis Tigris. " Magában vinnyog az emléktől")
Az elképzelés szép és jó volt, bár némileg aljas, de mindezt keresztülhúzták a sisakok. Ugyanis nemcsak egybekezeslábast kaptunk, meg mi lányok, szivacsból készült mellénynek kikiáltott valamit, hanem sisakot is. Vagyis jobb, ha az arcvédőt írok, mert lényegében egy plexidarab volt, meg fekete műanyag, ami eltakarta az arcunk és hátul egy tépőzár fogta össze. Ezen lehetett állítani, bár így is kényelmetlen volt a szemüveggel együtt.
És megvolt az a gyönyörű szokása, hogy egészen addig működött, míg nem vettél levegőt. Ha lélegeztél, bepárásodott, és a külvilág egyetlen nagy tejfölösdobozzá változott. Csak azt érzékelted, hogy süt a Nap, és előtted van valami. Aha, fa.
Az ellenséget csak úgy tudtad meghatározni, hogy füleltél és amerről hallatszott a golyósüvítés megpróbáltál arra célozni.
És ugye a szabályok értelmében nem vehetted le a maszkot. Ki az az állat, aki a szemébe akarja kapni azt a vackot, Ugyanis fáj, ha közelről, úgy három-négy méterről eltalálnak. Olyan nyomot hagy, mint amikor megmar valami és feszül körülötte a bőr. Nekem négy ilyen sebem van, egy az állkapcsomon, amit az épületharcnál szereztem.,
A pályákból sokféle létezett, de a két fő típus a nyílt terep és az épület. Nyílt terepen volt ilyen fedezéktől-fedezékig típusú (fák, autógumik, betontömbök), meg árokrendszer, meg emelkedő, amin partraszállósat játszottunk. Némelyik csalós volt, mert egyenlőtlenül alakították ki és például az árokrendszernél előnybe volt az a csapat akinek nem sütött szemébe a Nap. Mondjuk minden pályán játszottunk egy visszavágót is, de bátran kijelenthetem, hogy még így is mi győztünk több meccset. Igen, a játék a lényeg, de azért jólesett a győzelem is. Pláne ha végig bent tudtam maradni a pályán. Bár ez főleg annak köszönhető, hogy semmit nem láttam a tejfölben és nem mertem megmozdulni sem. Csak feltartottam a fedezék fölé a fegyvert és egyenletesen soroztam az égtájak előttem lévő felét.
Mondjuk volt egy pálya, mikor egy házat, illetve kis bunker tetejét kellett elfoglalni az ellenfélnek. Nah itt megbújtam, kényelmesen ráláttam egy másikra, de nem tudtam eltalálni. Tudtam, hogy ott van, el is találta a karom, de mivel az a szabályok értelmében nem minősült találatnak ezért maradtam és megpróbáltam kipiszkálni. Nem ment. A puska húzott jobbra, balra, fölé, csak oda nem ahova én akartam.
De nagyon élveztem.
A másik kedvenc az a partraszállósdi volt, persze mikor mi voltunk fent. Belapultam a gumik mögé és kényelmesen lődözgettem a lentiekre. Na ennek megvolt a Moran feelingje. Persze utána cseréltünk és minket gyepáltak el, de hát ez is beletartozik.
Az épületharcot annyira nem kultiváltam, mert tök sötét volt és romos és lépcsős, és valaki állbalőtt. Egy V.I.P személyt kellett kivinni, naná, hogy a magasak közül volt valaki, nem vagyok benne biztos, hogy Balázs volt, de nekünk sikerült. Igaz, hogy én úgy jöttem le a lépcsőn, hogy a falhoz lapulva, mire valaki megkérdezte, hogy félek-e a magasban. Udvariasan válaszoltam, hogy nem a magastól, csak attól, hogy levágódok, mert nem látok semmit.
Nem tudom hány órát játszottunk, de még sötétben is nyomtunk egy kört, afféle lőjünk el minden töltényt! megmozdulás keretében. Igazából egy kivilágított épületben lettünk volna, de a többi csapatok akik játszottak is odavártak, tehát mi mentünk terepre. Vicces volt, mert itt még az az illúziód se volt meg, hogy láthatnál ha nem lenne párás a plexi, viszont ezt is élveztük.
Ráadásul összekötöttük a kellemest a hasznossal, mert sebtiben született egy fic Sherlock paintballozik témában.
Candyval beszélgettünk, hogy kell egy militarys fénykép, de végül is nem lett, a fent említett okok miatt. egyetlenegy fénykép készült, a telefonommal.
Pedig még képfeliratot is találtunk ki hozzá. Moriarty tagfelvételt hirdet. Kiképzőtiszt: Sebastian Moran. A túlélők: És itt lett volna a kép.
Nah majd legközelebb.
Rengeteget hülyültünk, nevettünk, beszélgettünk és volt még egy slussz csattanó is a végére. És itt most nem akarok, hogy szegény Réka elesett, hanem, hogy Candy ismeri a Jakus Rollandot, aki Kard Rendjés, csak éppen nem tudta róla. A világ határozottan kicsi.
Remélem te is jól érezted magad és nem bántad meg, hogy elrángattalak :)
(Jah igen, hazajöttem, mert rájöttem, hogy van buszom és nem kell győri öreganyámnál maradni keddig)
A kép meg úgy életérzés akar lenni :)

Kard Rendjés edzéseink 1.

Tegnap este úgy döntöttem, hogy mindenki őszinte  és legnagyobb örömére néminemű beszámolót tartok az edzésekről. Szerintem ennek főleg HardCandy veszi hasznát, mert ő úgyis regényt akar írni, középkorosat, (mellesleg én is akarok valamit kihozni ebből. Muszáj!), és szerintem nem árt ha tud ilyen kis finomságokat. Meg aztán nekem is könnyebben észben marad. Úgyhogy itt van, bele az arcotokba!
Az edzést mindig bemelegítő és/vagy erősítő gyakorlatokkal kezdjük, és futással. Határozottan nem szeretek futni, viszont végig bírtam, ami határozottan arra utal, hogy fejlődök. És ez jó.
Higgyétek el utána már nem fáztunk, de a java még csak ezután jött.
Két padot egymás mellé toltunk, majd fel és le lépkedtünk rá, aztán páros lábbal fel kellett rá ugornunk. De az igazi csemege csak ezután jött. Ráhasaltunk a padra és homorítás, aztán fekvőtámasz és lábemelés. Leírva könnyűnek hangzik, de azért bele lehet fáradni.
Nah ennyit a bemelegítésről, következett a munka.
A padokat félretoltuk, kardot vettük a kézbe és alapállások következtek. Négy alapállás van, ebből három szimmetrikus állás, vagyis mindkét oldalról felvehető. A négy alapállás: tető, ökör, eke, bolond. Az ökör, az eke és a bolond létezik jobb és bal oldalon.
A tető a következőképpen fest: bal láb elöl, jobb láb elől, súlypont süllyesztve, láb rogyaszt, a fegyver a fejed felett van, a penge az eget nézi, a markolat épphogy nem ér a fejedhez, a kezed között kényelmesen kilátsz. Jobb kéz felül, bal kéz alul a markolaton és mindig így fogjuk a fegyvert, akármilyen kezes is vagy.
Ökör: Bal láb elől, jobb láb hátul, súlypont süllyeszt, a penge az ellenfél arcába néz, a kezek kicsivel a fej előtt és oldalra kitolva, mert ez egyszerre véd és ha jön egy ütés, akkor nem épül bele a fejedbe a keresztvas. Jah és igen, a keresztvas szintén észak-dél irányban áll, az előbb említett ok miatt. (Lehet, hogy majd vadászok képet, hogy értsétek). A másik oldalon annyi a változás, hogy jobb láb elöl, bal láb hátul.
És ez a szisztéma működik mindegyik oldalváltásnál.
Eke: Bal láb elől, jobb láb hátul, a markolat a bal térdhez közelít, hegy az ellenfél arcába néz. Másik oldalon értelemszerűen a jobb térdhez közelít.
Bolond: Penge a földet nézi, hegy felfelé, markolat a csípőhöz közelít, de nem ér hozzá, mert a kar nyújtva van, illetve nem teljesen, mert egyrészt szétszedi a kezed, másrészt, mert így még lesz erő és távolság a kezedben, ahhoz, hogy tudj támadni.
Az alapállásokat mindig gyorsan kell felvenni, mert amíg egyik állásból a másikba viszed védtelenebb vagy és közben levághatnak, szóval pattanjon az az állás, by Heitter Peti.
Ezek után jöttek az ütésgyakorlatok.
Mindenki kiválasztott magának egy szimpatikus bordásfalat, bemérte, hogy melyik foka felel meg az ő fejének, majd ütött rá egy felsőt. A felső ütés a következőképpen néz ki. Indítható vállról, de tetőből is. bár vállról mindegyik ütés indítható, de ez most tetőből ment.
Szóval először mindig a kar indul, mert ha előszőr lépsz, akkor az meghatározza, hogy hova fogsz lépni és könnyen leszednek.
Szóval lehúzod a markolatot, és mikor épphogy csak megpillantott a perifériás látásodban, már húzod is előre. A penge mindig, ismétlem, mindig előre mozog, mert ha hátra megy az halott kard és tökéletes baromság, mert úgy lecsapnak, hogy öröm lesz nézni. Ez nem egy film, ez a valóság drágáim.
Szóval az ütés nagyon hasonló, mint amikor baltával fát vágsz, és higgyétek el számtalan módon lehet elszúrni. de ha egyszer berögzült, és jól rögzült be, akkor már nem kellet ezeken filóznod.
A vívásban amúgy is úgy kell gondolkoznod, hogy nem gondolkozol. Na ezt mindenki értette, igaz?
Szóval ha azon filózól, hogy na erre most ilyen ütés, és akkor olyan technika, aztán pedig oldalra lépek, akkor Bamm! vége a párbajnak és te vesztettél. Hagynod kell, hogy a tested magától mozduljon, hogy érezd azt a pillanatot, mikor a másik kardja gyengébb, eltol, és aztán te támadsz.
De ha már párbaj. Tudjátok a filmekben vannak azok a részek, mikor három percen keresztül mást sem látsz, csak azt hogy csépelik egymást, mint állat, meg nagymonologizálnak és általában veszettül vicsorognak.
No most mi háromszor egy percen át vívtunk.
Ne tudjátok meg.
A végére, bocsánat a kifejezésért, még a segglyukamon se kaptam levegőt, pedig bőszen kapdostam utána. Egy párbaj, maximum fél percig tarthatott, de az már hosszúnak számított. Ja és nem is beszélve arról, hogy mi csak plüssförmedvényekkel vívtunk, védőfelszerelés nuku, de a harmadik menetnél alig bírtam megemelni a karom. Ráadásul Kottyán Petivel vívtam, aki jó egy fejjel magasabb nálam és háromszor megütötte a fejem egymás után, kicsit varrógép stílusban, és le kellett állnom, mert megszédültem, egy percre. Persze az adrenalin vitt tovább, de akkor is, félelmetes volt.
És pokolian jó.
Emberek, ha extrém sportoltok, vagy csak kimentek egyet tekerni és van Az a Pillanat. Amikor lihegsz, nincs levegő, az izmaid égnek és valószínűleg a vércukorszinted a padlón és tudod, hogy mindjárt kidőlsz, de nem érdekel, mert é l v e z e d.
A vér, ahogy lüktet benned, a szíved őrült ritmusa, a küzdelem heve, a találatok amiket kapsz, és amiket adsz, ez az ami vonz. A harc.
A küzdelem.
És végső soron nem ezért vonzódunk annyira az olyan életveszélyes párosításokhoz, mint Moran és Jim?
Bocs, elkalandoztam.
Persze az már más tészta, hogy mikor kitisztulsz, és pihensz egy sort, olyan izomlázad lesz, hogy a pólót is alig bírod felvenni, de akkor is megérte.
Nem hiszem, hogy tudnék élni enélkül. Egy hét kihagyás után, már elvonási tüneteim vannak.
Oké, tudjátok, hogy rajongó vagyok.
De az edzésnek még nem volt vége. Leraktuk a kardokat és kézbe vettünk egy-egy darab teniszlabdát.Majd kerestünk egy-egy szimpatikus párt, és az egyik dobálta, a másik meg elütötte, mintha a karja egy fegyver lenne. Ezt nem is ecsetelném, mert az izgalmasabb rész ezután jön.
A védekezést vettük.
Háromféle védekezést ismerünk: az, amikor csak elmész, vagyis nem csinálsz semmit, csak hátralépsz, hogy ne érjen el, mert félted a szaros kis életedet, by Heitter Peti. És tényleg félted.
A második verzió, mikor elütöd a kardját, de nem kerülsz előnybe. Tehát csak védekezel és még az sem lényeges,hogy a penge az ellenfél arcába nézzem. Bár amúgy igen, fontos, hogy veszélyeztesse a másikat, ha győztesen akarsz kikerülni a játékból.
A harmadik, mikor védekezel és előnyt szerzel, gondolom ezt nem szükséges ecsetelnem.
Mi gyakoroltuk az első két verziót.
Az elsőnél az egyikünk csak állt, a másik meg ütött és nem mozdult. Ez igazából a helyes táv felvételét és felmérését segíti, de kell hozzá bizalom is, mert ha nem állítja meg időbe, akkor alaposan fejbe som.
A második résznél, akkor az egyikünk letette a kardot és mikor jött az ütés, ellépett.
Az ütések nem egyidőben érkeztek, egyrészt, hogy a hiba, ha van benne, ne válljon ciklikussá és ne rögzüljön be, másrészt, hogy a reflex valóban az ütésre alakuljon ki.
Aztán a második verzió, hogy elütöd a kardját.
Nem is olyan egyszerű, ez se, bár aki védett az vállról indította az ütést, és hátralépett. Ezzel nemcsak a fegyvert térítette el, de megnövelte a távot is, így kevésbé érezhette fenyegetve magát. A távolság, mint üveggolyó, nagyon fontos.
Ő és ez volt a gyakorlati része a dolgoknak.
Leírva rövid, de jó hosszú ideig csináltuk, mert a gyakorlás a tudás anyja, az unalom meg az édesapja.
Viszont utána volt csata!
A csata jó dolog, finom, szeretjük.
Az egyik csapatkapitány, vagyis királynő, a Réka volt, a másik meg én! "büszkén vigyorogva körülnéz"
Négy-négy emberünk volt, egymásnak háttal leültünk és mikor Peti elüvöltötte magát, hogy Harc! akkor elkezdődött a csata.
Ugye nekem kellett dirigálnom én meg élvezettel üvöltöttem, hogy Jobbra! meg Fordulj rá! és Vonal marad!, aztán azt is, hogy levágtak! Csak a miheztartás végett.
Három csatából, kétszer mi győztünk, és most roppant önelégült fejet vágok.
Ennyi volt az edzés.
Azonban nemcsak a zárt hasznos,mert ilyeneket tanulunk, és jó a társaság és sportolok, hanem mert a jobb oxigénellátás végett eszembe jutnak, nemcsak ötletek, de a megvalósításuk is. Például buszon hazafelé, bevillant, hogy miképp dolgozhatnám ki a SherMort. De elkövettem azt a hibát, hogy meséltem Rékának, szóval össze kell kapnom magam és el kel küldenem neki. Tartok tőle, hogy soha nem fog már ugyanúgy nézni rám.
Csak tudnám, hogy ezen miért vigyorgok. Attól tartok menthetetlen vagyok.
(És elkezdtem nézni a Torchwoodot és attól tartok szörnyen shippelem Jack Hartnesst és Ianto Jonest. Ez még gyógyítható?)

Edzőtábori képek!

Nah miket találtam, nah miket találtam!
Az internet sötét, rejtett és csupa veszély mélységeibe leereszkedve, köszi fészbúk, valamire te is jó vagy, ráleltem ezekre!
Reszkessetek, jönnek a képek, szövegek és végtelen ömlengés az edzőtáborról. (Már megint). És a képek nincsenek időrendi sorrendben, még mielőtt bárki is reménykedne.

Modern lovagok avagy Beszámoló az edzőtáborról

Három dolog, mielőtt elkezdenétek.
Ad egy: Ez. Egy. Napló. Nem vagyok oktató, így bármiféle felvilágosítást csak úgy adok, hogy szerintem ez így és így, de ez nem profi nyilatkozat. Ha valaki letéved egy edzésre, nagyon szépen, térden állva könyörgök, hogy csak említés szintjén hivatkozzon rám, mint aki felkeltette az érdeklődését, de technikai dolgokban ne hivatkozzatok erre és rám.

Ad kettő: Bármiféle esés és birkózófogást csak hiperlassan és hiperbiztonságos helyen hajtsátok végre. Nem akarok sérülést.
Ad három: Célom egy tábor elmesélése, tehát kéretik így olvasni. Összefüggéstelen, de legalább vegyes.
Jó szórakozást!

* * * * * * * * * * * * *

Életem része: középkori kardvívás

Ez még nem a edzőtáborról fog szólni, hanem olyan dolgokról, amik fontosak és szükségesek ahhoz, hogy megértsétek a beszámolót. Igazából ott már csak így sztorizgatni akarok, tehát itt megadom az alapinfókat, afféle értelmező kéziszótárként, hogy ugyan már mégis mi a firlefranc az, hogy pl: felső ütés? Igyekszem majd ahhoz képeket vadászni, de még nem tudom, hogy ki, mikor, hová teszi fel az elkészült fotókat, de ígérem, mihelyt megtalálom, hozom őket. Addig érjétek be régebbiekkel.

Először azt regélnem el, hogy hogyan bukkantam rá a Rendre. Igazából az egész pont annyira prózai és kissé valószínűtlen, mint egy regény kezdő fejezete, amikor a főhős életét örökre megváltoztatja egy csekélység. Nálam ez a csekélység egy plakát volt a gimnázium hirdetőtábláján. Egy marcona páncélos nézett le róla, alatta rövid összefoglaló, hogy mégis mi ez, és végül, ami a legfontosabb, hogy hölgyek jelentkezését is elfogadják. Abban a pillanatban felkiáltottam, hogy: Ezt meg kell néznem! Mit ad Isten, pont aznap volt az egyik edzés, így hát bepakoltam a tesi cuccom és visszabattyogtam a suliba. Egy oktató volt ott meg két másik srác. Alig kezdődött el az edzés, fülig beleestem ebbe az egészbe, és a mai napig szenvedélyesen imádom, mind a vívást, mind a csapatot, mind a szellemiségét.

No, de mi is az a Kard Rendje?
A Kard Rendje 2003 tavaszán alakult meg, pár lelkes embernek köszönhetően, akik akkor még Győrben, a Püspökerdőben gyakoroltak, de aztán hamar átették ezt a Kálvária úti iskola tornatermébe, és ez magával hozta a nagyobb érdeklődést, a csapat növekedését, így aztán szervezett formában működtek tovább. Ekkor még Kard Rendje Nemzetközi Lovagi Hagyományőrző PJT. Innentől kezdve egyre többen akarták kipróbálni, csatlakozni és részt venni ebben az egészben, tehát elindult egy edzés Budapesten, Révkomáromban, Vácon is. Az idők folyamán PJT-ből egyesületté avanzsált, így lett a neve Kard Rendje Lovagi Kör és Vívóiskola Egyesület. Sajnos a nagy csapat 2010-ben kettévált, így aztán új vezetést is kellett választani. Azonban azóta szépen, színvonalasan működünk továbbra is, és mindenkit várunk szeretettel a tagok közé.
Tényleg érdemes megnézni egy edzést, kipróbálni, mert még az is lehet, hogy megtetszik ez az egész vívósdi.
Azonban nehogy azt higgyétek, hogy mi az a kaszkadörcsapdosást oktatjuk, mint amit a filmekben láttok! És nem is vagyunk hagyományörzők, mert mi a harcművészetet tápláljuk elsősorban, meg azt a szellemiséget, amit lovagiasnak szokás nevezni. Bár ha engem kérdeztek, akkor nagyjából lefedi azt a kört, amit az emberségesség.
Fordítóink folyamatosan kutatják a kódexeket, oktatóink meg megpróbálják értelmezni, hogy na akkor ez akkor és ott, mit takarhatott. Ez nehéz feladat, még akkor is, hogyha nagyjából magyarosítva van, mert egész egyszerűen nem úgy van leírva, megfogalmazva, hogy mi is felfogjuk. Egész egyszerűen más nyelvet, nyelvezetet beszéltek és ami nekünk abszolút homály, az nekik akkor tökéletesen érthető volt. Az értelmezést persze az is megnehezíti, hogy ez egy kiveszett harcmodor.
Mi Johannes Lichtenawer és Joachim Meyer kódexei alapján tanulunk. Lichtenawer írt egy vívóverset, amiből Meyer is idéz, de hát ő is vívómester volt, szóval tudta, mit csinál. A legtöbb vívókönyv a XV. században született és ezt a vívóverset magyarázza, ami némi segítség nyújtás, főleg akkor ha találhatók benne metszetek is, hogy körülbelül, hogy is néz ki, mondjuk egy állás.
De kezdjük onnan, hogy a kard és ember felosztása, mert ezek az alapok és csak így érthető meg a többi. ( A feliratot nem kel lesni, csak ez volt normális, mert honlapról, naná, hogy nem tudtam leszedni. De amire akarom, arra jó.)

A kard felosztása a következőképpen néz ki:  végsúly vagy véggomb, aztán a markolat, keresztvas és a penge. A pengét is lehet tagolni hosszú/ igaz élre és rövid/ hamis élre. A hosszú él, az ami feléd néz, hogyha tartod a kardot így a másik, ami lefelé néz. Ezenkívül a penge bír még olyannal is, hogy gyenge és erős rész. Az első tíz centis rész a gyenge rész, míg a markolathoz közeli rész az erős. A középrész az olyan közepes élezésű. 

Persze ennél jóval több tulajdonsággal bír, de egyrészt nem vagyok oktató, hogy teljesen biztos legyek a tudásomban, minden ellenére, és nem akarok hülyeségeket beszélni, másrészt, meg ennyi is bőven elég lesz nektek. Ha többet szeretnétek tudni, menjetek el edzésre, vagy látogassátok meg a honlapot. Én csak olyat fogok mondani, amiben teljesen biztos vagyok, ezért ne sértődjetek meg.

Az ember felosztása ennél jóval egyszerűbb. Először is az egész testet felosztjuk egy függőleges vonallal jobb és bal oldalra, aztán egy vízszintes vonal a deréktájon alsó részre és fölső részre. Hogy a dolog szép legyen a fejet is fel lehet osztani ugyanígy vízszintes és függőleges vonallal. A különbség csak annyi, hogy a vízszintes felosztásnál a felsőt fejnek hívjuk az alsó részt meg fülnek.

No most a kard feladata, hogy egyrészt védje az embert, másrészt a segítségével levághassa azt a gaz, galádot, aki ellene tört. Itt jegyezném meg, hogy soha nem a kardot kell ütlegelni, hanem a mögötte álló embert. A vívás során, ugye az ember kinyitja magát. Vagyis olyan helyzetbe kerül a kardja, ami nem védi az egyik oldalát és arra a nyílásra be lehet támadni. A védtelen felületet ablaknak hívjuk, vagy nyílásnak,d e ha nagyon nagy, akkor akár ajtónak is lehet hívni de ez már nem hivatalos.
Az alapállások arra vannak, hogy védjenek egy-egy nyílást, részt, és ezeken mennek át az ütések. A mellékállásokal is lehet machinálni, de rájuk maximum csak felsorolás szintjén térnék ki, a már említett okok miatt. Jah igen, a kardot mindig úgy fogjuk, akár jobb-akár balkezes, hogy a jobb kéz van a markolat alatt, a bal pedig a véggombnál.
Szóval az alapállások: felső/tető, ökör, eke, bolond.

Felső/tető: A kard a fej felett van, a penge az eget nézi, karunk kényelmesen hajlítva van, de nem annyira, hogy a véggomb a fejünkön pihenjen, és nem is lóg bele a látótérbe. A bal láb van elöl.

Itt megemlíteném, hogy az még nem elég, hogy a kard milyen helyzetben van, a lábnak is fontos szerep jut, hiszen ki akar azon elveszíteni egy mérkőzést, hogy nem állt szilárdan? A vívóállás a következő: bal láb elől, jobb láb alól, súlypont süllyesztve. A két láb nem egymás mögött van, egy síkban, hanem a hátsó láb kissé oldalra van tolva, hogy ne lehessen könnyen kibillenteni. A gerinc egyenes. A lépéseknél is figyelni kell, hogy maradjon ez a helyzet. Három lépésfajta van, amiket nem tudok helyesen leírni, mert sehol nem találtam meg, még honlapon se: sasszé, teljes lépés és a háromszög vagy triangel. A sasszé, mikor az első láb indul és a hátsó csak követi. A teljes lépés, mikor a hátsó láb megelőzi az elsőt, tehát, olyan mikor sétálsz, csak itt éppen süllyesztve vagy. Ezek mehetnek előre-hátra is, míg a triangel inkább oldalirányú lépés. A hátsóval lépsz és utána helyezed az elsőt, a megfelelő pozícióra végig figyelve. Ezeket unásig gyakoroltatják velünk, mert fontos. És ha egyszer megtanulod, álmodból felkeltve is tudni fogod. Tényleg, éjjeli edzéseknél pöpecül bebizonyítottuk.

Ökör: Ez egy szimmetrikus állás, tehát lehet jobb oldali ökör és bal oldali ökör. A jobb oldali ökörnél a bal láb van elöl, hegy az ellenfél arcába néz, mint mindig, hogy veszélyeztesd a másikat, a markolat a fej lett, hogy védje. A bal oldali ökörnél a jobb láb van elöl minden más ugyanaz.

Eke: Szintén szimmetrikus, tehát van belőle jobb és bal oldali. Jobb oldalinál a bal láb van elöl, jobb hátul, a kard véggombja a térdhez közelít, a hegy az ellenfél arcába néz. A másik oldalnál lábcsere történik, de minden marad ugyanúgy. Jah és nem a lap néz a másik felé, hanem az él. Nagyon jópofa, mert ha úgy tartod, ahogy kell, akkor a másik nem tudja felmérni a kard hosszát, lévén csak a hegyet és a markolatot látja. Jó kis becsapósdi.

Bolond: A hegy kivételesen a földön van, de a penge attól még az ellenfelet figyelmeztetni. Jobb és bal oldalon egyaránt létezik. na ki lesz az ügyes, aki kitalálja? Igen, a jobb oldalnál a bal láb van elöl a másiknál fordítva. Ügyesek vagytok.

Mellékállások: Düh, hosszúhegy, váltó, közeli, vaskapu, akadály, lógatott hegy, kulcs, egyszarvú, közép. És biztos, hogy kihagytam valamit, de ha megvertek se jut eszembe.

Nos, az ütéseknél vannak alapütések és vannak a mesterütések. A mesterütések egyszerre támadnak és védenek, tehát itt extrán fontos, hogy jó időben, jó távolságra üsd meg és ha szerencséd van, illetve profi vagy, akkor össze is jön. Még soha nem sikerült párbajban véghezvinnem egyet se, pedig aztán oly egyszerűnek tűnnek! Persze a fafaragás is egyszerű, kivülről nézve.
Minden ütést mindegyik állásból meg lehet csinálni, csak lehet, hogy nem célszerű, mert nem lesz gyors, szűk, pontos, vagy csak szimplán kényelmetlen. Mivel azóta sem lettem oktató, és leírni nehezebb mind megcsinálni, ezért aztán nem tudom normálisan megfogalmazni, lévén tök triviális, már két év után is. De azért igyekszem.

Felső ütés: Tetőből vagy vállról indítjuk általában. Mindig minden esetben a kéz mozdul először, aztán a test és végül a láb, mert így nem árulod el magad. Lehúzod addig míg éppen megpillantod a véggombot a látóteredben. Aztán ütsz egyet, egyenesen az ellenfél fejére. Az ütés közben meg kell billenteni a véggombot is, feltéped, így erőt is viszel bele és nem cseszed szét a karod.

Alsó ütés: Általában ökörből indítjuk, mindkettőből lehet, így szintén beszélhetünk jobb vagy bal oldali ütésből. A penge alulról felfelé érkezik, természetesen először előre indítjuk meg és csak a végén kap ívet, hogy a fejet szelje szét. A csuklókra baromira figyelni kell, mert ha nem jól végzed, vagy nem jól rögzül az izmaidba. akkor csúnyán fájni fog.

Középső ütés: Jobb és bal oldali lehet belőle. A penge vízszintesen halad a nyak és fej irányában. Echte lefejezed a másikat. Kedvenc ütésem, de ez is szépen szét tudja szedni a csuklót, ha rosszul csinálod.

Oké, azt hiszem, letudtam mindent. A többit igazából kifejhetem a beszámolómban is, csak nem akartam ezekkel foglalni a helyet.
Amúgy nemcsak hosszúkarddal foglalkozunk, hanem az úgynevezett spec fegyverekkel is, mint például tőr, messer, bot és még bírkózunk is, amit pusztakéznek hívunk. ezekről is lesz még szó a következő bejegyzésben.
Hát remélem, valamit segített és érdeklődéssel olvastátok.
A végére pedig itt egy videó, hogy lássátok, miért szerettem bele ebbe az egészbe.

( Nem tudtam beleilleszteni a szöveg alá, mert egész egyszerűen nem találta meg a videó beillesztő kis gomb a youtubon. Mindent kidobott, csak azt nem ami nekem kellett volna. Persze ha valaki tud erre egy megoldást, az dobja már el a-mailbe!)

Edzőtábor!

Tudom, nem árasztottam el frissel az oldalt, sőt újra eltűnök! Igazából szombaton indulunk edzőtáborba, Gödöllőre, de nem hiszem, hogy addig lesz időm-energiám, gépelni valami értékelhetőt. Viszont itt van ez a bejegyzés, hogy tudjátok, hogy megyek és mire visszatértek, garantálom, hogy kaptok egy Miért-pont-ez-a-hobbi? című kiselőadást.
A kép a tavalyi edzőtáborban készült, a konyhásnénikkel együtt. Higgyétek el, megérdemelték, elvégre ők láttak el minket minden reggel, meg este kajával, méghozzá nagyon finommal és táplálóval.
Jah igen, az a kendős, gömbölyeg csajszi, aki teli szájjal vigyorog, na az én vagyok. Bezony. Ezt a sokkot, mi?
A kép bal szélén, az a kis fickó, aki a nagydarab szakállas mellől nézdegél mosolyogva, félredöntött fejjel, na ő a Pongrácz Tamás nevezetű egyén, aki hatalmas nagy karakter és simán megérdemelné, hogy egy avatott kéz regényhőssé formálja. Nem kéne sokat alakítania, ő egy valódi egyéniség.
Az a nagydarab szakállas Módos András, az apja a Szabadhegyiben volt igazgató.
Srévizavé mögötte, az a kopasz, idősebb, szintén mosolygó úriember Heitter Péter a győri kard rendje főoktatója, már ha szabad ezt a kifejezést használnom. Tipikusan az az alak, aki ha elmegy az Északi-sarkra ott is van ismerőse, kapcsolata. Amúgy biztonsági szolgálatnál dolgozik, és egy ideig birkózott. Nagyszerű edző, szigorú, mert tényleg követel, de igazságos is. Jah igen, apró infó: az oktatók vörös pólót viselnek.
A mellette álldogáló kopasz, szakállas alak a fia, Heitter Ákos. Boldog párkapcsolatban él, van egy kisfia, de ha lelőttök akkor sem jut eszembe a neve.
A fehér sapkában, szemüvegben álldogáló nőszemély, hivatalos boszorkánk, aki köpéssel gyógyít (elsősegélyes, és van erre egy jó szó, ami nem a szanitéc.) Heitterné Ági. Igen, ő a Heitter Péter felesége.
A hosszú, bongyor hajú srác, akit notóriusan lánynak néznek hátulról a Gonda Gyuri.
Nézzétek el nekem, de pocsék arc-és névmemóriával rendelkezem, ráadásul az itt jelenlévők többségét nem is látom minden edzésen, mert más városban vívogatnak, szóval nem tudom mindegyiküket bemutatni.
Az a komor arcú srác egy Szolári Tamás, de lehet, hogy a jóbarátja, akinek szintén nem jut eszembe a neve, de biztosan, Tamás, esetleg Péter, vagy valami hasonló. Legvégső esetben Béla, bár ez nem valószínű.
Jah igen, az a jobb szélen álló, félig takarásban lévő, szakállas srác Erik. nem a viking, aki az egyik, szintén kardos, barátnőm pasija.
Szóval így ennyi lenne hirtelen, és akaratlanul.
Tehát, többek között, velük leszek együtt edzőtáborban, már alig várom!
Jah még valami! Azok a kardok, amik majd kiszúrják a szemeteket, igaziak. Vagyis élethű másolatok szakavatott fegyverkészítő készítette, kódexekből szedett infók alapján. Természetesen nincsenek kiélezve, így kevésbé balesetveszélyesek, de ha az ember nem figyel oda, nem tartja a kontrollt, akkor csúnya vége lehet a dolognak. Eddig még senkinek nem lett komolyabb baja, de a biztonságot növelik a kesztyűk, bélelt kabátok, amit jobbára csak éles víváshoz veszünk fel, vagyis akkor ha nem ezekkel a plüss förmedvényekkel vívunk:

És persze a fejvédők! Azok is nagyon, nagyon fontosak. (Csak meg ne kérdezzétek ki van a képen, mert nem voltam ott, hogy tudjam)
Mit is akartam még mondani? Jah igazából, úgy ennyit és ezt is teljességgel véletlenül és akaratlanul, de hát ha egyszer már így belejöttem!
Szeretek róluk beszélni, azzal a kellemes tudattal, hogy soha, semmilyen körülmények között, nem fognak idetalálni.Nincsenek kínos részletek, nem, ezt sürgősen verjétek ki a fejetekből, egyszerűen csak arról van szó, hogy jólesik abban a hitben irogatni róluk, hogy nem jönnek rá. Napló, na, értitek.