Három dolog, mielőtt elkezdenétek.
Ad egy: Ez. Egy. Napló. Nem vagyok oktató, így bármiféle felvilágosítást csak úgy adok, hogy szerintem ez így és így, de ez nem profi nyilatkozat. Ha valaki letéved egy edzésre, nagyon szépen, térden állva könyörgök, hogy csak említés szintjén hivatkozzon rám, mint aki felkeltette az érdeklődését, de technikai dolgokban ne hivatkozzatok erre és rám.
Ad egy: Ez. Egy. Napló. Nem vagyok oktató, így bármiféle felvilágosítást csak úgy adok, hogy szerintem ez így és így, de ez nem profi nyilatkozat. Ha valaki letéved egy edzésre, nagyon szépen, térden állva könyörgök, hogy csak említés szintjén hivatkozzon rám, mint aki felkeltette az érdeklődését, de technikai dolgokban ne hivatkozzatok erre és rám.
Ad kettő: Bármiféle esés és birkózófogást csak hiperlassan és hiperbiztonságos helyen hajtsátok végre. Nem akarok sérülést.
Ad három: Célom egy tábor elmesélése, tehát kéretik így olvasni. Összefüggéstelen, de legalább vegyes.
Jó szórakozást!
Ad három: Célom egy tábor elmesélése, tehát kéretik így olvasni. Összefüggéstelen, de legalább vegyes.
Jó szórakozást!
* * * * * * * * * * * * *
A készülődés nem ment simán, mert sikerült otthon, vagyis Barbacson hagynom a kesztyűmet és erre csak akkor jöttem rá, mikor Győrben az öreganyámnál kerestem. Mert hát abban a hitben voltam, hogy ott van és nem enyhén estem pánikba, mikor kiderült a tévedésem. Igazság szerint addigra már elegem volt a hétköznapjaimból és eszeveszett módon vágytam szabadulni. Ezt a problémát nem ecsetelném, a lényeg a lényeg, hogy anyám behozta a busszal, majd visszament az utolsó járattal.
A kesztyű egy sima, marhabőr védőkesztyű, bármelyik munkavédelmis boltban kapható. Mondanom se kell, hogy a kéz védelmére szolgál, bár a csapat lassan kezd átszokni az úgynevezett „bucikesztyűre” ami, ha jól emlékszem, hokiskesztyű. Ennek a párbajnál veszik nagy hasznát, amikor maszkban, könyökvédőkben, federrel párbajoznak. A feder vívókard, keskenyebb pengéjű, hajlékonyabb pengéjű a hosszúkardnál, és a markolat előtt van a pajzs, ami szintén védelmi feladatot lát el, mint a markolat. Magyarán megakasztja az ütést.
A kesztyű egy sima, marhabőr védőkesztyű, bármelyik munkavédelmis boltban kapható. Mondanom se kell, hogy a kéz védelmére szolgál, bár a csapat lassan kezd átszokni az úgynevezett „bucikesztyűre” ami, ha jól emlékszem, hokiskesztyű. Ennek a párbajnál veszik nagy hasznát, amikor maszkban, könyökvédőkben, federrel párbajoznak. A feder vívókard, keskenyebb pengéjű, hajlékonyabb pengéjű a hosszúkardnál, és a markolat előtt van a pajzs, ami szintén védelmi feladatot lát el, mint a markolat. Magyarán megakasztja az ütést.
Viszont addig, amíg nem fejlődök ilyen szintre, és nincs federem, meg vívómaszkom, addig bőven jó ez a kesztyű.
Imigyen elrendezve a dolgot, lefürödtem és lefeküdtem. Esélyem se volt az alvásra, mert abban a melegben, a hetedik emeleten inkább szenvedésnek minősült a vízszintes helyzet, mint pihenésnek.
Az órám úgy fél ötkor keltett, mert háromnegyed hatkor találkoztunk a Városháza mögött. Közölném, hogy Győrben botrányos lett a tömegközlekedés és az a kipolírozott seggű öltönyös ökör, aki kitalálta maximum csak bottal piszkálhatott meg egy buszt, de fel nem ült, vagy utazott vele az hótziher.
Imigyen elrendezve a dolgot, lefürödtem és lefeküdtem. Esélyem se volt az alvásra, mert abban a melegben, a hetedik emeleten inkább szenvedésnek minősült a vízszintes helyzet, mint pihenésnek.
Az órám úgy fél ötkor keltett, mert háromnegyed hatkor találkoztunk a Városháza mögött. Közölném, hogy Győrben botrányos lett a tömegközlekedés és az a kipolírozott seggű öltönyös ökör, aki kitalálta maximum csak bottal piszkálhatott meg egy buszt, de fel nem ült, vagy utazott vele az hótziher.
Szóval kicuccultunk, mert öreganyám ragaszkodott hozzá, hogy ott legyen az indulásnál.
A kisbuszunkkal mentünk, míg pár embert Dalma apukája fuvarozott.
Heitter Péter vett egy kisbuszt, amit lefestett fekete-vörösre és rápingáltatta a Kard Rendje teljes nevét, azt, hogy tradicionális harcművészet, meg a székhelyeket és gyakorlatilag négy keréken guruló reklámfelület lett, de piszkosul jól néz ki.
Az utasok Pongrácz Tamás, Szolári Tamás (igen, egy rakat Tamásunk és Petink van, de nem tudni, hogy miért), Zsófi, Ági és én voltunk, míg a másik kocsiban Halmai Tamás, Kurucz Dalma és Erik ült.
Elég korán, úgy tíz óra körül odaértünk, lepakoltunk és vártuk a többi csapattagot. Össz-vissz huszonhárman voltunk, ami nem nagy létszám, viszont meglepően jól éreztük magunkat. Életem legjobb edzőtábora volt és még Heitter Peti is ezt mondta, pedig ő ott volt az összesen a kezdettektől fogva. De erről majd a végén, illetve mikor eszembe jut és illeszkedik a szövegbe.
Mindenki megérkezett, letelepedett és átöltözött edzéshez.
Hagyomány, hogy minden egyes edzőtábort rozsdapattintóval kezdünk, ami pontosan az, amit a neve takar. Másfél órás intenzív edzés, tele futással, erősítő gyakorlatokkal, kardioval és minden olyannal, ami fárasztó és tüdőköptető.
Ez attól volt igazán vicces, hogy árnyékban is harmincöt fok lehetett, de legalábbis nagyon meleg és a táj, naná, hogy dimbes-dombos, lankás volt.
Olyan cuki kis feladatokat kaptunk, mint futás, kúszás, persze egymás lába alatt, mert az úgy teljesen romantikus, és az egymás hátán való átmászás, meg versenyfutás a dombra. Kardioban felüléseket, fekvőtámaszokat, guggolásból való felugrást és négyütemű fekvőtámaszt kaptunk. Sokat, sokszor.
Fárasztó volt, de teljesíthető. És hihetetlenül inspiráló, mert tudod, hogy innentől kezdve simán túléled a többi edzést, lévén a legkeményebb részén már túl vagy. És onnantól kezdve remekül tudod bátorítani, ösztönözni magad azzal, hogyha túlélted a rozsdapattintót, akkor ez és ez is menni fog. Ez nem önbecsapás, hanem tény, mert nem adod fel, kitartasz, esetleg lemaradsz, lassítasz, de nem állsz meg. Mikor pedig azt hinnéd, hogy nem bírod tovább, azt veszed észre, hogy de igen. Átlépted, kitoltad a saját határaidat és ez dob nagyot az önbecsüléseden, nem a divatguru.
Utána persze meg kell keresni a tüdőt, de hát ez ezzel jár.
Ami nehezítés volt pár embernek, akik amúgy is elvetemült állatok, az a vívómaszk. Abban kellett végig, vagyis majdnem végig csinálniuk, néha levehették, hogy levegőhöz jussanak. Azt tudni kell, hogy a vívómaszk kiválóan megszűri az oxigént is. Nekem eleddig max tíz percig volt a fejemen, de ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy az összes nyílásomon levegőért kapdossak.
Spontán tapsot azoknak, akik ebben vitték végig.
Ami még hozzátett a mókához, hogy sikerült felszántanom a bal tenyeremet a tarlón, úgyhogy most úgy fest, mintha karddal megvágták volna. Nagyon menő, de már heged.
Nos, miután ezt letudtuk, elmentünk ebédelni, mindenki azt, amit hozott. Reggelit kaptunk, meg vacsorát. Reggelire zsömlét, kenyeret (házit!) kaptunk, szalámit, sajtot, paprikát, paradicsomot, margarint és teát, tejet. Meg egy-egy étkezés erejéig kalácsot, lekvárt, natúr joghurtot és kakaót.
Vacsorára pedig meleg kaját, levest és másodikat. Egyik este még kebabot is sültkrumplival! A szósz a zöldségen lényegében felvizezett tejföl lehetett, de nem reklamáltunk, mert nagyon finom volt.
Ebédre a konzervek, meg a zacskós kaják taroltak, ami teljesen érthető, mert a harmadik napnál az ember nem mindig érez kedvet a rágáshoz.
Miután kipihentünk magunkat úgy-ahogy az egy óra alatt, elkezdődtek az edzések, külön a kezdőknek és külön a középhaladóknak. Én a kezdőknél voltam, mert egy évet jószerével kihagytam az egyetemi mizériák miatt.
Oktatóul megkaptuk Módos Andrást és Heitter Pétert. A csapatunk: Dalma, Zsófi, Zoli, Tibor, Viktor és még néhányan, de a névmemóriám valóban pocsék. Cserébe viszont bárkivel el tudok beszélgetni anélkül, hogy tudnám a nevét. Ez csak egy idő után ciki és leginkább számomra.
A másik csapatban a csapat többi tagja gyakorolt, edzőik Gyuri és Pongrácz Tomi volt.
Az első edzésen alapütéseket vettünk, pontosabban a felsőt és a lépéseket. Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyi mindenre kell figyelni, amíg nem válik készséggé.
Tanulás közben természetesen ittunk vizet, meg mostunk tarkót, arcot, fejkendőt, így aztán ezzel a módszerrel sikeresen kivédtük a napszúrást egész héten.
Lazításképpen játszottunk egy jópofát. Körbe álltuk, a kardot jobb kézbe vettük, heggyel lefelé fordítottuk, majd átdobtuk a mellettünk állónak. Aztán bal kézből dobtuk, immáron kiesősen. Aki nem kapta el az kiesett, vagyis kiállt a körből és ezt azért mondom, hátha valaki rosszra gondolt. Újabb nehezítés következett, mert véggombbal lefelé leállítottuk a kardokat, hogy teljesen függőlegesek legyenek, majd a megadott jelre elengedtük őket és a következő kardhoz rohantunk. Jó kis reflex-és gyorsító gyakorlat volt. Meg vicces, főleg mikor kiesősre ment az egész.
Ezzel befejeztük az első edzést és tisztítottunk.
A tisztításnál a markolatot a szívhez vagy a fejhez emeljük, lappal felénk, a hegy az eget nézi, majd leengedjük, úgy hogy a hegy a földet nézi. Ez tiszteletadás az ellenfél illetve a másik ember előtt és legalább olyan egyedi, mint egy kézfogás. Mindegyik fegyvernemnél megtalálható ez, a birkózásnál az öklünket a szívünkhöz tesszük, úgy hajlunk meg, botnál letesszük magunk mellé a botot és fejet hajtunk, messernél pedig előre visszük ki a pengét. Ebben persze benne van már valami a fegyverből, de hát ez így is van rendjén.
És ha már messer. Örülni fogtok, mert fényt derítek a titokra, ugyanis ez volt a következő edzésen. Illetve párhuzamosan futott a tör, de én inkább erre mentem.
Rögvest megtudjátok miért.
A messer német szó, jelentése kés. Régen a parasztoknak megtiltották, hogy kardot viseljenek, viszont a parasztokat se kellett félteni, mert megtalálták a módját, hogy miképp cselezzék ki a törvényt. Egész egyszerűen hosszabb kést kezdtek készíteni, mert annak a viselését és hosszát nem szabályozták. Szegecselt markolattal bírtak, meg egy kagylóval, aminek a feladata az ujjak védelme volt, és a penge végén van egy hajlítás, de itt még koránt sincs vége a történetnek. Ugyanis ez a fegyver sokkal, kegyetlenebb és véresebb, mint a hosszúkard. A paraszt ugyanis nem ért rá mindig sorjázgatni, meg tisztogatni, így aztán olyan éle lett, mint egy fűrésznek, ráadásul rozsdás is volt. Ergo ha bekaptál egy ilyen ütést, nem csak fél kiló hús szakadt ki belőled, de még vérmérgezést is kaptál.
Romantikus.
A kisbuszunkkal mentünk, míg pár embert Dalma apukája fuvarozott.
Heitter Péter vett egy kisbuszt, amit lefestett fekete-vörösre és rápingáltatta a Kard Rendje teljes nevét, azt, hogy tradicionális harcművészet, meg a székhelyeket és gyakorlatilag négy keréken guruló reklámfelület lett, de piszkosul jól néz ki.
Az utasok Pongrácz Tamás, Szolári Tamás (igen, egy rakat Tamásunk és Petink van, de nem tudni, hogy miért), Zsófi, Ági és én voltunk, míg a másik kocsiban Halmai Tamás, Kurucz Dalma és Erik ült.
Elég korán, úgy tíz óra körül odaértünk, lepakoltunk és vártuk a többi csapattagot. Össz-vissz huszonhárman voltunk, ami nem nagy létszám, viszont meglepően jól éreztük magunkat. Életem legjobb edzőtábora volt és még Heitter Peti is ezt mondta, pedig ő ott volt az összesen a kezdettektől fogva. De erről majd a végén, illetve mikor eszembe jut és illeszkedik a szövegbe.
Mindenki megérkezett, letelepedett és átöltözött edzéshez.
Hagyomány, hogy minden egyes edzőtábort rozsdapattintóval kezdünk, ami pontosan az, amit a neve takar. Másfél órás intenzív edzés, tele futással, erősítő gyakorlatokkal, kardioval és minden olyannal, ami fárasztó és tüdőköptető.
Ez attól volt igazán vicces, hogy árnyékban is harmincöt fok lehetett, de legalábbis nagyon meleg és a táj, naná, hogy dimbes-dombos, lankás volt.
Olyan cuki kis feladatokat kaptunk, mint futás, kúszás, persze egymás lába alatt, mert az úgy teljesen romantikus, és az egymás hátán való átmászás, meg versenyfutás a dombra. Kardioban felüléseket, fekvőtámaszokat, guggolásból való felugrást és négyütemű fekvőtámaszt kaptunk. Sokat, sokszor.
Fárasztó volt, de teljesíthető. És hihetetlenül inspiráló, mert tudod, hogy innentől kezdve simán túléled a többi edzést, lévén a legkeményebb részén már túl vagy. És onnantól kezdve remekül tudod bátorítani, ösztönözni magad azzal, hogyha túlélted a rozsdapattintót, akkor ez és ez is menni fog. Ez nem önbecsapás, hanem tény, mert nem adod fel, kitartasz, esetleg lemaradsz, lassítasz, de nem állsz meg. Mikor pedig azt hinnéd, hogy nem bírod tovább, azt veszed észre, hogy de igen. Átlépted, kitoltad a saját határaidat és ez dob nagyot az önbecsüléseden, nem a divatguru.
Utána persze meg kell keresni a tüdőt, de hát ez ezzel jár.
Ami nehezítés volt pár embernek, akik amúgy is elvetemült állatok, az a vívómaszk. Abban kellett végig, vagyis majdnem végig csinálniuk, néha levehették, hogy levegőhöz jussanak. Azt tudni kell, hogy a vívómaszk kiválóan megszűri az oxigént is. Nekem eleddig max tíz percig volt a fejemen, de ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy az összes nyílásomon levegőért kapdossak.
Spontán tapsot azoknak, akik ebben vitték végig.
Ami még hozzátett a mókához, hogy sikerült felszántanom a bal tenyeremet a tarlón, úgyhogy most úgy fest, mintha karddal megvágták volna. Nagyon menő, de már heged.
Nos, miután ezt letudtuk, elmentünk ebédelni, mindenki azt, amit hozott. Reggelit kaptunk, meg vacsorát. Reggelire zsömlét, kenyeret (házit!) kaptunk, szalámit, sajtot, paprikát, paradicsomot, margarint és teát, tejet. Meg egy-egy étkezés erejéig kalácsot, lekvárt, natúr joghurtot és kakaót.
Vacsorára pedig meleg kaját, levest és másodikat. Egyik este még kebabot is sültkrumplival! A szósz a zöldségen lényegében felvizezett tejföl lehetett, de nem reklamáltunk, mert nagyon finom volt.
Ebédre a konzervek, meg a zacskós kaják taroltak, ami teljesen érthető, mert a harmadik napnál az ember nem mindig érez kedvet a rágáshoz.
Miután kipihentünk magunkat úgy-ahogy az egy óra alatt, elkezdődtek az edzések, külön a kezdőknek és külön a középhaladóknak. Én a kezdőknél voltam, mert egy évet jószerével kihagytam az egyetemi mizériák miatt.
Oktatóul megkaptuk Módos Andrást és Heitter Pétert. A csapatunk: Dalma, Zsófi, Zoli, Tibor, Viktor és még néhányan, de a névmemóriám valóban pocsék. Cserébe viszont bárkivel el tudok beszélgetni anélkül, hogy tudnám a nevét. Ez csak egy idő után ciki és leginkább számomra.
A másik csapatban a csapat többi tagja gyakorolt, edzőik Gyuri és Pongrácz Tomi volt.
Az első edzésen alapütéseket vettünk, pontosabban a felsőt és a lépéseket. Nem tudjátok elképzelni, hogy mennyi mindenre kell figyelni, amíg nem válik készséggé.
Tanulás közben természetesen ittunk vizet, meg mostunk tarkót, arcot, fejkendőt, így aztán ezzel a módszerrel sikeresen kivédtük a napszúrást egész héten.
Lazításképpen játszottunk egy jópofát. Körbe álltuk, a kardot jobb kézbe vettük, heggyel lefelé fordítottuk, majd átdobtuk a mellettünk állónak. Aztán bal kézből dobtuk, immáron kiesősen. Aki nem kapta el az kiesett, vagyis kiállt a körből és ezt azért mondom, hátha valaki rosszra gondolt. Újabb nehezítés következett, mert véggombbal lefelé leállítottuk a kardokat, hogy teljesen függőlegesek legyenek, majd a megadott jelre elengedtük őket és a következő kardhoz rohantunk. Jó kis reflex-és gyorsító gyakorlat volt. Meg vicces, főleg mikor kiesősre ment az egész.
Ezzel befejeztük az első edzést és tisztítottunk.
A tisztításnál a markolatot a szívhez vagy a fejhez emeljük, lappal felénk, a hegy az eget nézi, majd leengedjük, úgy hogy a hegy a földet nézi. Ez tiszteletadás az ellenfél illetve a másik ember előtt és legalább olyan egyedi, mint egy kézfogás. Mindegyik fegyvernemnél megtalálható ez, a birkózásnál az öklünket a szívünkhöz tesszük, úgy hajlunk meg, botnál letesszük magunk mellé a botot és fejet hajtunk, messernél pedig előre visszük ki a pengét. Ebben persze benne van már valami a fegyverből, de hát ez így is van rendjén.
És ha már messer. Örülni fogtok, mert fényt derítek a titokra, ugyanis ez volt a következő edzésen. Illetve párhuzamosan futott a tör, de én inkább erre mentem.
Rögvest megtudjátok miért.
A messer német szó, jelentése kés. Régen a parasztoknak megtiltották, hogy kardot viseljenek, viszont a parasztokat se kellett félteni, mert megtalálták a módját, hogy miképp cselezzék ki a törvényt. Egész egyszerűen hosszabb kést kezdtek készíteni, mert annak a viselését és hosszát nem szabályozták. Szegecselt markolattal bírtak, meg egy kagylóval, aminek a feladata az ujjak védelme volt, és a penge végén van egy hajlítás, de itt még koránt sincs vége a történetnek. Ugyanis ez a fegyver sokkal, kegyetlenebb és véresebb, mint a hosszúkard. A paraszt ugyanis nem ért rá mindig sorjázgatni, meg tisztogatni, így aztán olyan éle lett, mint egy fűrésznek, ráadásul rozsdás is volt. Ergo ha bekaptál egy ilyen ütést, nem csak fél kiló hús szakadt ki belőled, de még vérmérgezést is kaptál.
Romantikus.
A husziták fő fegyvere volt és higgyétek el, rettegtek is tőlük rendesen.
Ez egy egykezes fegyver, jobb kézzel, könyökből és nem csuklóból forgatandó, míg a másik kezet a hátunk mögé tesszük.
Ha előhagyták, azonnal levágták.
A technikái is erre építkeznek. ( Technikának nevezzük azt a mozdulatsort, ami bizonyos feltételek mellett jön létre. Őszintén remélem, hogy nem írtam orbitális baromságot, mert ezt így senki nem mondta, hiszen mi egyenként veszünk technikákat és nincs általános fogalma. Ha valamelyiktek elvetődik edzésre, ezt NE mondja. Köszönöm)
Például üttök egy felsőt, így kötésbe kerültök, vagyis a két penge egymáson van. Ezután, aki a technikát csinálja, megérzi, hogy a másik gyenge, vagyis nem tartja erősen a messert és el lehet nyomni. (Ezek a fogalmak, mindenhol felbukkannak, majd beleírom az értelmező kéziszótárba is.)
A technikát csináló ember feltépi a könyökét, vagyis végrehajt egy alsó ütést, ezzel a penge alulról felfelé elszeli a másik arcát. Ugye ő nem tud mit csinálni, mert végig dominálva van, vagyis nem tehet olyat, amit én nem akarok. Természetesen párbajhelyzetben ez egy pillanatnyi akció és nagyon sok párbajt kell letudnod ahhoz, hogy érezd, mikor tudsz megcsinálni egy technikát. Mert gondolkozni, nem úgy gondolkodsz, mint általában, hanem a tested úgy mozdul, ahogy belé nevelték ezt a tudást. És lehet, hogy csak egy eldeformálódott izé lesz, ami betalál, de akkor is fontosak ezek a gyakorlások, a darabokra szedett helyzetek, mert ezekből tudsz később dolgozni. Amit nem tudsz, azt nem is tudod használni.
Tanultunk olyat is, hogy lecsúsztatás. Igazából a technikák ide-oda vándorolnak, és ami az egyiküknél működik, az lehet, hogy a másiknál is, persze az adott fegyverhez illesztve.
Szóval lecsúsztatásnál a felső ütést kagylóval véded és mivel a másik erős, te megszakadhatsz, akkor se tudod megtartani, így engeded, hadd menjen tovább a pengéje a te pengéd mellett, majd egy előre és oldalra irányuló lépéssel előre viszed a pengét és lezúzod a fejét.
Mutattak néhány, kifejezetten messeres technikát, de mivel ezeket nem gyakoroltuk, így csak a lényegüket írom le. Azért a mentalitást így is szépen el lehet kapni.
Van egy olyan, aminél a bal kézzel elkapod a másik fegyvertartó kezét, majd néhány vágással kibelezed. Na, az a fickó, akin ezt élesben vitték véghez, tuti, hogy nem élte meg a másnapot.
Aztán a másik, mikor kiheréled a másikat. Ezen úgy érzem nincs mit magyarázni.
Végül pedig mutattak egy olyat is, amikor a messeredre felfeszíted az ellenfeledet, és szép kényelmesen kizsebeled. Természetesen az ő fegyvere már rég a porban figyel.
Ez egy gonosz fegyver, de pont ezért szeretjük. Igen, rá, kell érezni, mert elég durva, de ha egyszer megszeretted, akkor nincs visszaút. Ahogy az általunk nyomtatott póló mondja: Gut. Besser. Messer. ( Most elgondolkodtam, hogy esetleg az egyes fegyvernemeket sorozatszereplőkhöz hasonlítom, de rájöttem, hogy ne megy. Persze ti szórakozhatok vele.)
Vívtunk lassú párbajokat, valóban lassúakat és ez jó tapasztalatszerzés volt.
Ezek után szabad párbajok, csaták következtek, aki akar, részt vesz, aki nem az nem alapon. Ebből kimaradtam, mert még nincs védőfelszerelésem, meg fáradt is voltam, pedig Tomi nagyon jó játékot talált ki. Mindenki, akit érdekelt hozott botot, messert, plüsskardot, tőrt és két csapatra oszlottak. Megbeszélték a stratégiát, majd Tomi Tousché! Angard! vezényletére, természetesen a tisztítás után, egymásnak rontottak.
Még életemben nem láttam csatát, ahol ilyen változatos fegyvernemek szerepeltek és be kell, valljam a kicsi szívem összetört, hogy én nem gyakhatom közöttük a másikat. A csata hamar lecsengett, de az félelmetes volt, amikor Halmai Tamás, jó ötvenes, fehérülő borostás, családos férfiember elordította magát, hogy: Vért akarok!
Természetesen ez csak afféle csatakiáltásnak szánta, hiszen mindenki vigyáz mindenkire. Ésszel meg kontrollal csépeljük egymást, vagyis akkorát ütök, amekkorát kapni akarok, mert nem cél, hogy vérezzen a másik. Az, hogy néha-néha előfordul, az egy dolog. De minden félreértés és előítélet ellenére, mi nem vagyunk agresszívak. Érdekes dolog, hogyha valaki kungfuzik, azt egyből betudják ilyen higgadt, nyugodt embernek, bezzeg a kardosok durva állatok. Pedig nem kis önfegyelem szükségeltetik hozzá és kontroll. Vannak itt is állatok, de ezek hamar lekopnak. Nem kezdeményezünk verekedést és nem hőzöngünk, meg ilyenek. Mi lovagok vagyunk, Emberek a szó nagybetűs értelmében. Azokat az értékeket közvetítjük, amik mára már szánalmassá degradálódtak, kikoptak, pedig ezek tesznek, minket emberré. És néha nem is kell ezekre gondolni, elég egy egyszerű példát venni: a lányokat, hölgyeket előre engedik a fiúk, ha kell, leülnek melléd, elbeszélgetnek veled, meghallgatnak és átbeszélik veled a problémát ától cettig. Vagy megkérdezik, hogy jól vagy-e. És fenntartás nélkül, valóban elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Az apró szurkálódások, viccek, benyögések röpködnek, mint a záporeső, de nem rossz szándékkal. Ez a lényeg. „ A fiúk a Rendből” fedőnevű homoszexuális tréfák konkrétan jégesőként kopogtak, de hát mindenen kell nevetni legalább egy sort és én egész biztos vagyok benne, hogyha odakeveredne hozzánk egy ilyen srác, semmi hátrányos megkülönböztetés nem érné. A szívemet teszem rá. Azért vagyok ilyen bátor, mert számtalan példát láttam már az elfogadásra a Renden belül.
Itt is vannak viták, de hát hol nincsenek? Viszont megoldjuk őket és ez az egész működik.
Hoppá, elkalandoztam, de végül is ezt is el akartam mondani.
Viszont ha már csata, meg párbaj, elmondom az általánosan használt pontozást. Minden embernek négy pontja van. A végtagok egyet érnek, a törzs kettőt, fej hármat, nyak azonnali halál. Mindenki magának számolja, és akkor sem szól a másiknak, ha az még a harmadik ütést kapja be a fejére. Az oktatók úgyis elmondják, hogy ez becsületbeli ügy és úgyis érzed, hogy mikor kell meghalnod. A halhatatlanságot mindenki kinövi.
Szóval lementek a csaták, mehettünk kajálni. Persze egyből elindultak a félreérthetetlenül félreérthető viccek és célozgatások, így kissé nehéznek bizonyult a táplálkozás, de végül csak végeztünk.
Az étkezésekre is van szabály, amik a közösség érdekeit szolgálják. Ilyen az, hogy csak akkor mehetsz vissza repetázni, ha mindenki megkapta az adagját és nincs olyan ember, akinek meg tudnád enni a maradék adagját. Ez olyan konyhamalacos módszer, viszont nincs pazarlás.
Ha pedig szabályok, akkor itt van a házirend.
Az edzőtáborban nincs párkapcsolat, így csak izzó, perzselő tekinteteknél maradhatnak a párok. Más helyszíneken, ahol megfordultunk, volt patak, így oda szorultak vissza a párkapcsolatok, de itt ez hiányzott, így az egész ugrott. Azért felemlegettük, néha-néha, úgy viccből.
Ez egy egykezes fegyver, jobb kézzel, könyökből és nem csuklóból forgatandó, míg a másik kezet a hátunk mögé tesszük.
Ha előhagyták, azonnal levágták.
A technikái is erre építkeznek. ( Technikának nevezzük azt a mozdulatsort, ami bizonyos feltételek mellett jön létre. Őszintén remélem, hogy nem írtam orbitális baromságot, mert ezt így senki nem mondta, hiszen mi egyenként veszünk technikákat és nincs általános fogalma. Ha valamelyiktek elvetődik edzésre, ezt NE mondja. Köszönöm)
Például üttök egy felsőt, így kötésbe kerültök, vagyis a két penge egymáson van. Ezután, aki a technikát csinálja, megérzi, hogy a másik gyenge, vagyis nem tartja erősen a messert és el lehet nyomni. (Ezek a fogalmak, mindenhol felbukkannak, majd beleírom az értelmező kéziszótárba is.)
A technikát csináló ember feltépi a könyökét, vagyis végrehajt egy alsó ütést, ezzel a penge alulról felfelé elszeli a másik arcát. Ugye ő nem tud mit csinálni, mert végig dominálva van, vagyis nem tehet olyat, amit én nem akarok. Természetesen párbajhelyzetben ez egy pillanatnyi akció és nagyon sok párbajt kell letudnod ahhoz, hogy érezd, mikor tudsz megcsinálni egy technikát. Mert gondolkozni, nem úgy gondolkodsz, mint általában, hanem a tested úgy mozdul, ahogy belé nevelték ezt a tudást. És lehet, hogy csak egy eldeformálódott izé lesz, ami betalál, de akkor is fontosak ezek a gyakorlások, a darabokra szedett helyzetek, mert ezekből tudsz később dolgozni. Amit nem tudsz, azt nem is tudod használni.
Tanultunk olyat is, hogy lecsúsztatás. Igazából a technikák ide-oda vándorolnak, és ami az egyiküknél működik, az lehet, hogy a másiknál is, persze az adott fegyverhez illesztve.
Szóval lecsúsztatásnál a felső ütést kagylóval véded és mivel a másik erős, te megszakadhatsz, akkor se tudod megtartani, így engeded, hadd menjen tovább a pengéje a te pengéd mellett, majd egy előre és oldalra irányuló lépéssel előre viszed a pengét és lezúzod a fejét.
Mutattak néhány, kifejezetten messeres technikát, de mivel ezeket nem gyakoroltuk, így csak a lényegüket írom le. Azért a mentalitást így is szépen el lehet kapni.
Van egy olyan, aminél a bal kézzel elkapod a másik fegyvertartó kezét, majd néhány vágással kibelezed. Na, az a fickó, akin ezt élesben vitték véghez, tuti, hogy nem élte meg a másnapot.
Aztán a másik, mikor kiheréled a másikat. Ezen úgy érzem nincs mit magyarázni.
Végül pedig mutattak egy olyat is, amikor a messeredre felfeszíted az ellenfeledet, és szép kényelmesen kizsebeled. Természetesen az ő fegyvere már rég a porban figyel.
Ez egy gonosz fegyver, de pont ezért szeretjük. Igen, rá, kell érezni, mert elég durva, de ha egyszer megszeretted, akkor nincs visszaút. Ahogy az általunk nyomtatott póló mondja: Gut. Besser. Messer. ( Most elgondolkodtam, hogy esetleg az egyes fegyvernemeket sorozatszereplőkhöz hasonlítom, de rájöttem, hogy ne megy. Persze ti szórakozhatok vele.)
Vívtunk lassú párbajokat, valóban lassúakat és ez jó tapasztalatszerzés volt.
Ezek után szabad párbajok, csaták következtek, aki akar, részt vesz, aki nem az nem alapon. Ebből kimaradtam, mert még nincs védőfelszerelésem, meg fáradt is voltam, pedig Tomi nagyon jó játékot talált ki. Mindenki, akit érdekelt hozott botot, messert, plüsskardot, tőrt és két csapatra oszlottak. Megbeszélték a stratégiát, majd Tomi Tousché! Angard! vezényletére, természetesen a tisztítás után, egymásnak rontottak.
Még életemben nem láttam csatát, ahol ilyen változatos fegyvernemek szerepeltek és be kell, valljam a kicsi szívem összetört, hogy én nem gyakhatom közöttük a másikat. A csata hamar lecsengett, de az félelmetes volt, amikor Halmai Tamás, jó ötvenes, fehérülő borostás, családos férfiember elordította magát, hogy: Vért akarok!
Természetesen ez csak afféle csatakiáltásnak szánta, hiszen mindenki vigyáz mindenkire. Ésszel meg kontrollal csépeljük egymást, vagyis akkorát ütök, amekkorát kapni akarok, mert nem cél, hogy vérezzen a másik. Az, hogy néha-néha előfordul, az egy dolog. De minden félreértés és előítélet ellenére, mi nem vagyunk agresszívak. Érdekes dolog, hogyha valaki kungfuzik, azt egyből betudják ilyen higgadt, nyugodt embernek, bezzeg a kardosok durva állatok. Pedig nem kis önfegyelem szükségeltetik hozzá és kontroll. Vannak itt is állatok, de ezek hamar lekopnak. Nem kezdeményezünk verekedést és nem hőzöngünk, meg ilyenek. Mi lovagok vagyunk, Emberek a szó nagybetűs értelmében. Azokat az értékeket közvetítjük, amik mára már szánalmassá degradálódtak, kikoptak, pedig ezek tesznek, minket emberré. És néha nem is kell ezekre gondolni, elég egy egyszerű példát venni: a lányokat, hölgyeket előre engedik a fiúk, ha kell, leülnek melléd, elbeszélgetnek veled, meghallgatnak és átbeszélik veled a problémát ától cettig. Vagy megkérdezik, hogy jól vagy-e. És fenntartás nélkül, valóban elfogadnak olyannak, amilyen vagy. Az apró szurkálódások, viccek, benyögések röpködnek, mint a záporeső, de nem rossz szándékkal. Ez a lényeg. „ A fiúk a Rendből” fedőnevű homoszexuális tréfák konkrétan jégesőként kopogtak, de hát mindenen kell nevetni legalább egy sort és én egész biztos vagyok benne, hogyha odakeveredne hozzánk egy ilyen srác, semmi hátrányos megkülönböztetés nem érné. A szívemet teszem rá. Azért vagyok ilyen bátor, mert számtalan példát láttam már az elfogadásra a Renden belül.
Itt is vannak viták, de hát hol nincsenek? Viszont megoldjuk őket és ez az egész működik.
Hoppá, elkalandoztam, de végül is ezt is el akartam mondani.
Viszont ha már csata, meg párbaj, elmondom az általánosan használt pontozást. Minden embernek négy pontja van. A végtagok egyet érnek, a törzs kettőt, fej hármat, nyak azonnali halál. Mindenki magának számolja, és akkor sem szól a másiknak, ha az még a harmadik ütést kapja be a fejére. Az oktatók úgyis elmondják, hogy ez becsületbeli ügy és úgyis érzed, hogy mikor kell meghalnod. A halhatatlanságot mindenki kinövi.
Szóval lementek a csaták, mehettünk kajálni. Persze egyből elindultak a félreérthetetlenül félreérthető viccek és célozgatások, így kissé nehéznek bizonyult a táplálkozás, de végül csak végeztünk.
Az étkezésekre is van szabály, amik a közösség érdekeit szolgálják. Ilyen az, hogy csak akkor mehetsz vissza repetázni, ha mindenki megkapta az adagját és nincs olyan ember, akinek meg tudnád enni a maradék adagját. Ez olyan konyhamalacos módszer, viszont nincs pazarlás.
Ha pedig szabályok, akkor itt van a házirend.
Az edzőtáborban nincs párkapcsolat, így csak izzó, perzselő tekinteteknél maradhatnak a párok. Más helyszíneken, ahol megfordultunk, volt patak, így oda szorultak vissza a párkapcsolatok, de itt ez hiányzott, így az egész ugrott. Azért felemlegettük, néha-néha, úgy viccből.
Aztán tilos a káromkodás, bár ez minden edzésünkön szabály. Ha valakinek kicsúszott a száján az nyom tíz fekvőtámaszt. Ha más vette észre, akkor tizenötöt, ha pedig oktató, akkor harmincat. Azonban ha gondolkodsz, hogy mit mondjál, például a basszus helyett firlefrancot, az nem számít káromkodásnak, mert gondolkodtál.
Ki volt jelölve egy hely, ahova az a két szem dohányos, pontosítok: egy dohányos és egy pipás, hódolhatott a szenvedélyének.
A tábort senki nem hagyhatta el, csak nagyon nyomós indokkal és előzetes bejelentéssel. Általában egy oktató biztosan tudta, hogy hol vagy.
Mindenkinek vigyázni kellett a cuccára, de ha elhagyta, száz fekvőtámaszt, vagy felülést, hat perc alatt kellett teljesítenie. Ez így igazságos, mert tavaly két napig rozsdásodott egy feder a fűben.
Takarodó tizenegy órakor volt, ébresztő meg háromnegyed hatkor.
Nos, hogy így letudtuk a vacsorát, jött az esti szabadfoglalkozás, tűzgyújtás, beszélgetés, kardtisztítás.
A tábor hagyományai közé tartozik a tábortűz gyújtás és zászlóőrzés. Az őrök őrzik a tüzet és a zászlót, a támadók pedig megpróbálják ellopni a zászlót. Mindenkinek ugyanannyi pontja van, de ez inkább a cselvetésről, taktikázásról szól, meg az őrök figyelméről és éberségéről. A támadók nem lehetnek többen, mint az őrök, mert ez így fer. Ha elvitték a zászlót, akkor az őrök nagyon szerencsétlennek, levertek és halottak lettek, ha a támadók vesztettek, végigülték az őrség idejét. Az őrség ideje háromszor két óra volt: tíz órától éjfélig, éjféltől kettőig, kettőtől négyig.
Az első három napban kétfős őrségek voltak, András osztotta be őket, majd a harmadik naptól kezdve mindenki önkényesen vállalhatott őrséget. Mindenkinek legalább kétszer kellett őrségbe menni, de díjvívó a díjvívás előtti éjszakán nem vállalhatott őrséget. Támadni se támadhat. (A díjvívásról még beszélek.) Amúgy támadni Gyurinál lehetett jelentkezni.
Miután feladtam, hogy sorba menjek, egyrészt, mert teljesen összeolvadtak a napok, másrészt meg, úgyis csapongok egy ideje, elmesélem nektek a két legemlékezetesebb támadást.
Az első úgy indult, hogy Dalma és Zoli kényelmesen felsétáltak a tűzhöz, mert mint említettem lankás a terület, hogy ők most ott esznek és beszélgetnek.
Ezt velem is eljátszották tavaly, de most mások voltak a szenvedő kliensek.
Az emberi naivitás mértékét mutatja, hogy mindenki bedőlt nekik.
De tényleg.
Hiába legyintesz, hogy ó, te egészen biztos rájöttél volna a trükkre, mert nem. Tapasztalatból tudom, hogy nem.
Szóval ott ültek teljesen ártatlannak tűnve, majd Dalma lerakta a kaját és Zolival együtt előkapták a tőrüket, levágták az őröket és elvitték a zászlót.
Azok meg még akkor is csak pislogtak, mikor Dalma sűrű bocsánatkérések közepette visszavitte a zászlót, mert annak a tűz mellett a helye.
Végül mindenki jót nevetett, mert hát ez vicces és kreatív és tök jó támadás volt.
A másik már egy nagyobb és hosszabb sztori, ami úgy indult, hogy Dalma kiszúrta, hogy az egyik őrségben Heitter Péter és Pongrácz Tamás lesz. Felcsillant a szeme a csajszinak, aki vaságy nélkül negyvenhárom kiló, de oly harcias, mint egy vadmacska. Szegény Eriket, aki amúgy a párja, rendszeresen ütögeti, meg piszkálja. Kicsit olyan, mint Amy Pond, de vagányabb nála.
Szóval elkezdett ötletelni, mi meg maximálisan támogattuk és kisütöttük a nagy ötletet: zombitámadás!
Andrástól megkérdeztük, hogy lehet-e ezt, mire rábólintott, így hát kutyafuttában beszerveztük a fél tábort, vagyis jó tizenkét embert, végül szerdán összeültünk megtárgyalni a dolgot.
Közben Balázs meg én elmentünk őrködni, mert oda voltunk beosztva, így aznap jó, ha négy órát aludtunk.
De hát nem is azért megyünk edzőtáborba, hogy aludjunk!
A vége az lett a gyűlésnek, hogy Kata és Anna szépen felébreszt mindenkit és ez a riadólánc végigmegy, aztán egymás után, hörögve, lábat húzva, kezet előrenyújtva, vagyis zombisan lerohanjuk őket. És csak két-három nyakcsapásnál fekszünk ki.
Lement az őrség, az előírt, fél óránkénti őrjárattal együtt. Nem történt semmi, így nyugodtan feküdtünk le aludni.
Aztán ébresztőt fújtunk magunknak és azon röhincséltünk egy darabig, hogyha nincs éjjeli edzés, akkor is csinálunk valami murit magunknak.
Ráadásul valaki sikeresen nekidőlt a villanykapcsolónak, de szinte azonnal lecsattintottuk. Aztán kisorjáztunk az ajtón és próbáltunk rendes zombik lenni és nem röhögni azon, hogy tizenkét ember, köztük két oktató, az éjszaka közepén zombirohamosat játszik.
Felcsoszogtunk a tűzhöz, ahol úgy hatan lerohantuk a Petit és lehúztuk a földre. Valaki megharapta, de nem tudni melyikünk élte bele magát ennyire. Persze ez is csak óvatosan és ésszel ment, de na.
Tomi rendesen dolgozott rajtunk és csak elpusztultunk, de addigra rendesen lefáradt mindenki. Mindenesetre előadtunk valami röhejes zombitánc félét fináléképpen, majd meghajoltunk és visszasétáltunk aludni. Persze úgy vigyorogtunk, mint a vadalma, mert nem lettünk lecseszve, sőt ők is élvezték a dolgot, nem csak mi.
Másnap reggel, mikor minden őrség beszámol a történésekről, kiderült, hogy valóban jól sült el a rögtönzött számunk. Peti közölte, hogy egy pillanatra valóban olyan volt, mintha egy filmben szerepelne és megrémült, mikor ráakaszkodtunk. Tomit az viselte meg, hogy nehezen lehetett megölni a társaságot, de mindketten díjazták a történteket.
A hét folyamán többször is előkerült, mint szemléltető eszköz, hogy miképp lehet legyűrni egy nagyobb társaságot, vagy, hogy mennyire jó hangulatban telt az edzőtábor, hogy egy ilyet büntetés nélkül megcsinálhattunk.
Felkerült a legjobb támadások közé a Kard Rendjés zombik rohama.
Igazából ezeket sokkal, de sokkal nagyobb, jobb élmény átélni, mint leírni, de ha ennek csak a negyede átjön, már megérte nektek is elolvasni.
Viszont továbbra is nehéz röhögve hörögni, vagy hörögve röhögni.
Visszatérve a csatákra, a következő napiban már részt vettem, mert azt plüsskarddal vívtuk. Gyuri vezényelte és nem csak az volt, hogy felálltunk egymással szemben, oszt neki a másiknak, hanem szerepjátékosra vettük a figurát.
Az egyik csapat olasz lett, a másik meg német. Mindkét csapat hosszú útról érkezett és betérnek egy kocsmába, ahol persze rögtön hőzöngeni kezdenek. A kocsmát két, egymással szemben lefektetett fatörzs szimbolizálta. A fegyvereket ezeken kívül raktuk le, majd amikor a kocsmáros, alias Gyuri, kitessékelt minket, felkaptuk a fegyvert és jól legyaktuk a másikat. A gyakni amúgy ige, jelentése ütni, lepontozni és minden ilyen, ha esetleg még nem esett volna le. Senkit nem nézek hülyének, csak biztosra megyek.
A következő szituáció az volt, hogy ugyanez a csapat egy sikátorban találkozott. A sikátort is az a két univerzális farönk alkotta. Egyikünk sem engedett, hát ismét harc lett a vége és ezúttal mi németek győztünk. Ez a szitu maradt még egy körre, annyi változtatással, hogy belépett a városőrség is, akik mint magyarok ténykedtek. Tomi, mármint a Pongrácz, kitalálta, hogy engedjük át őket. Vigyorgott, de nem volt csel és ezen ők is rendesen meglepődtek. Megpróbálkoztak azzal, hogy belénk kössenek, de jött a városőrség és így elmaradt a csata, de még így is ők kerültek hátrányba.
Az utolsó szituáció az volt, hogy két nemesúr nagyon utálja egymást és zsoldosokat fogadnak fel, hogy helyettük párbajozzanak. A mi nemesurunk naná, hogy Tomi volt. Elsőnek vágtak le, ami ugye megesik, mire Tomi odajött és játékosan belém rúgott egyet-kettőt, hogy mit heverészek harc helyett és csak azért nem rúgtam vissza, mert a halott nem mozog és különben is meg kellett emésztenem a dolgot.
De jópofa volt, és szeretjük Pongrácz Tomit, akármennyire is kapálózik ez ellen.
Ha pedig ha már nála tartunk, akkor mondok egy példát, hogy lássátok mennyire állat egy ember.
A vizespóló csatában, amiről még beszélek, kinyúlt pólójába belebújt az Erikkel együtt és kvázi ők lettek a kétfejű szörny. Az a hecc, hogy volt náluk egy feder, amit egy-egy kézzel forgattak és állásokat váltogattak, meg teli szájjal röhögtek, velünk együtt.
Aztán a táborban volt két kutya, amik a tulajhoz tartoztak, egy keverék, legalábbis asszem, meg egy magyar vizsla. Szerencsétlen vizslára ráhúzta az egyik bordó pólóját és a Gyuri elkezdett játszani a kutyával, folyamatosan Tominak szólítva az ebet.
Jah, meg találtak egy kiskocsit, beleültették Eriket, Tomi meg Gyuri húzni kezdte. Ezzel elvoltak egy ideig, míg fel nem borultak. Senkinek nem lett baja, viszont jól szórakoztak.
Aztán úgy szerda körül a srácok megőrültek és vacsora után csúnyán ívó versenyt rendeztek. Erik vitte a prímet, mert ő az orrán is vissza tudta fújni. Buzás Peti viszont kancsóból borította magára a vizet.
Aztán ebből kinőtt egy vizespóló verseny, szinte az összes sráccal, meg oktatóval és úgy sikongattak, mint egy csapat kislány. Mi meg röhögtünk és bekiabáltuk, hogy Európa legszebb dokkmunkás felsőtestei! meg, hogy Fiúk a Rendből!
Igazából ez már a fáradság megnyilvánulása volt, de nem intette le őket senki, mert remekül szórakoztunk. Résztvevők és nézők egyaránt.
Na, de itt az ideje valami komolyabbról is szót ejteni, csak hát annyi minden történt! És a fele sem jut eszembe, illetve majd igen, ha végeztem.
Minden reggel úgy nézett ki, hogy ébresztettek minket, ami abból állt, hogy Peti elüvöltötte magát, hogy Ébresztő! A hajókürt lepkefing, ahhoz a hanghoz képest.
Na, a banda felöltözött és felsorakozott reggeli tornához. Életemben nem csináltam annyi fejkörzést, mint ebben a táborban.
Aztán elmentünk reggelizni, majd végighallgattunk egy fejtágító előadást és következett a birkózás!
Birkózást mindig esésgyakorlattal kezdtünk, mert jól esni a legfontosabb készség. Előre, hátra, jobb és bal oldalra mindezt guggolásból és állásból is.
Kemény a lágy anyaföld!
Ami még pluszt hozzátett, az a sárgára aszalódott tűlevelek és tobozok voltak. Minden edzés után komplett, elszáradt karácsonyfát söpörtünk le magunkról.
De ezt nem néztük, hiszen, ne adj Isten, éles helyzetben a tétovázás egyenlő a halállal. A háború dúlta területeken, Irán, Afganisztán, külön oktatják erre az embereket, hogy elkiáltja magát valaki, hogy Földre! és azonnal lehasalnak, mert a következő pillanatban géppisztolylövedékek csapódnak be.
Nálunk a Földre! és a Repülő! működött. A repülő ugyebár bombáz és a bombák egyik edzésen a tobozok voltak. Játszottunk olyat, hogy mindenki felszerelkezett tobozzal és dobálta a másikat, akinek el kellett esni. Ha elkapta, akkor nem, de inkább felrobbantottuk a gránátot.
Hogy is kell esni?
Először is nem szabad rágörcsölni, megfeszíteni az izmokat, mert sérülés lehet belőle. Az ájult ember sem üti meg magát, mert az izmai teljesen lazák és spirálisan csavarodik le, folyamatosan süllyesztve a súlypontját.
Kipróbáltuk, működik, és aki akar, otthon is játszhat ilyet, de csak ésszel, hiszen ha nem lazulsz el teljesen megütheted magad.
Esésnél nem tesszük ki előre a kezet, mert a csukló helyet cserél a könyökkel, a könyök meg a vállal és az egész colstokká avanzsál. Nem éri meg, így hát kezet a mellkasra szorítjuk és csak a végén csapunk ki vele.
Hátra esés guggolásból és állásból: Guggolásból a mellkasodra szorítod a kezet, úgy ahogy a múmiáknál láttad, a fejet lehajtod, és a mellkasodra feszíted, mert ha hátrabicsaklik, akkor lyukas lesz a koponyád, hogyha olyan talajon csinálod. De ha mázlid van, megúszhatod agyrázkódással. Először a fenék ér le, majd a húsos derékrész és végül a váll. Ekkor csapjuk ki egyszerre mindkét kezet, a fejünk még mindig a mellkasra van szorítva a láb meg kalimpál, mint a felfordult bogárnál. Állásból minden ugyanolyan, kivéve, hogy először lesüllyeszted a súlypontod és úgy gördülsz. Nem zuhansz, mert az fájni. Olyan, mintha leguggolnál, illetve egyik lábat a másik mögé teszed és kigáncsolod magad. Leírva szörnyen hangzik, de ha túl vagy úgy negyven esésen, rájössz, hogy egyszerű és csak elmagyarázni nehéz.
Előre esés: Guggolásban és állásban is egyaránt kivágod magad alól a lábad, egyszerre mindkettőt, süllyesztesz és csak a végén teszed magad mellé a kezed, mikor olyan pár centire vagy a földtől, hogy megtartod magad. Az arcod valamelyik irányba néz, mert a mopsz arcplasztika nem menő. És az orrod is jó helyen van, nincs semmi keresnivalója a homlokodban.
Oldalsó esések: A jobb és bal oldal között csak annyi a különbség, hogyha jobb oldalra esel, akkor a jobb lábaddal gáncsolod ki magad, ha a balra, akkor a bal lábbal. Kéz itt is a mellkason és az alsó, húsos résszel csapsz ki, mert az nem fáj annyira, és nem könyökkel. Fej a vállgödörben, hogy ne a földdel menjen az adok-kapok. Tényleg nem bonyolult, csak látni kell, meg gyakorolni. Cserébe viszont épségben maradsz, mikor borítanak.
Borításnál is vannak szabályok, mert azt akarjuk, hogy mindenki hazaérjen. Tehát végigkíséred a testet és leteszed nem pedig odavágod. Aztán h másik azt kéri, hogy ne dobjad, akkor nem dobod.
A birkózófogásainkat is kódexekből merítjük és ettől leszünk olyan piszkosul hitelesek és veszélyesek.
Itt szögezném le, hogy ezek nem önvédelemre valók, ahogy az összes többi sem. Egyrészt az az igazi önvédelem, mikor messziről elkerülöd a veszélyes helyeket, helyzeteket, vagy ha ez nem sikerül sikítasz és futsz. Másrészt elég valószínűtlen, hogy az utcán találsz egy hosszúkardot, vagy messert.
Ha pedig önvédelem, akkor ezzel kapcsolatban is tágítom a fejeteket. A múlt évi edzőtáborban Gyuri és Tomi bemutatott egy késes támadást. Tomi felvett egy fehér pólót, Gyuri meg egy vörös filctollal „szurkálta”. Az egész támadás nem tartott egy percig, de utána Tomi tele volt piros csíkokkal. Belehalt, semmi esélye sem volt.
Nem tudsz mit csinálni, ha olyan közelségbe került, épp ezért fontos, hogy vágj hozzá valamit, széket, üveget, poharat, tűsarkú cipőt és szaladj el. Sikoltozz is, de ne azt, hogy Segítség! mert az emberek nem fognak megmoccanni, pont azért, mert féltik a bőrüket. Azonban ha azt üvöltöd Tűz van! nagyobb eséllyel kapsz segítséget, mert a tűz még mindig közös ellenség.
Az önvédelem azonban nem a verekedésről szól, hanem arról, hogy messziről elkerüld a veszélyes helyzeteket.
Szórakozóhelyen például az ajtóval szemben és a falnak háttal ülj és ha társasággal jöttél, akkor kísértesd magad haza velük, vagy valamelyikükkel, vagy hívj egy taxit. Ha azt veszed észre, hogy körülálltak, ne mutass félelmet. Tudom, nehéz dolog, de próbáld meg, ha ne adj Isten, ilyen szituációba keveredsz, hívd meg őket egy italra. Vagy ha minden kötél szakad, dobd közéjük az üveget, poharat, nyomd meg a tűzcsengőt, ha lehetséges és fuss, ahogy bírsz, míg tömeg közé, vagy jól kivilágított helyre nem érsz.
De semmiképpen ne hősködj.
Persze vannak olyan helyzetek, amikor ott kell maradnod, hogy a barátnőd, barátod el tudjon menekülni, de ne kerülj ilyen helyzetbe.
Miután ezt is elmondtam, folytatom a pusztakézzel.
Vannak egyensúlygyakorlataink, az egyik nagy kedvencem ezek közül a kanadai favágó. Két ember egymással szembe, vívóállásba áll a cipőorruk összeér és megfogják a másik kezét, úgy hogy azonos kézzel a hüvelykujjuk egymás felé néz, az ujjak pedig a kézfejre simulnak. Ezt nem lehet normálisan leírni, de majd lesz itt egy kép.
Remélhetőleg.
Aztán szépen elkezdjük a másiknak azt a pontját keresni, ahol nem stabil. A súlypont előre-hátra, oldalra hintázik, de a láb nem mozdul el. Aztán mikor érzed, hogy a másik nem annyira stabil, kibillented. Rengetegszer kell próbálkozni mire sikerül, hogy rájöjj, de van egy trükk, ami különben bármelyik fegyvernemnél beválik: ha húz, akkor told, ha tol, akkor húzd.
Valójában rásegítesz, hogy arra menjen, amerre ő akar, csak éppen túlságosan is. (Ezért szoktam a fejemet fogni régebben, mikor fantasy filmekben két erő egymásnak feszül. Én tuti csökkenteném az enyémet, ellépnék oldalra, és amíg őt vinné a lendület, levágnám. Kevésbé fárasztó és sokkal hatásosabb. Elismerem látványosnak nem annyira látványos.)
A birkózásról még azt kell tudni, hogy a középkorban kétféle stílus létezett. Az egyik, amit, mi gyakorlunk, ami akkor tényleg a túlélésre szolgált, és a másik, az úgynevezett kastélybirkózás. Ez valamivel lágyabb, hiszen a nemesuraknak nem állt mindig szándékában bántani egymást.
De az első módszer sokkal romantikusabb.
El is mesélem mennyire.
Vagyis az érdekes tény és kitérő után, ami arról a kezdő mozdulatról jutott eszembe, hogy az ellenfél üt egy felsőt, pardon parasztlengőt. A lányokat tanítani kell ütni, de spontán, dühből, olyan parasztlengőt adnak, hogy csak pislogni tud utána a delikvens. Tényleg így van, mert ha például belecsípnek a fenekedbe, fordulatból úgy vágod pofán, hogy az ipari áram se ad akkorát, de ha megkérnek arra, hogy üss egyet, már nem lesz olyan. A srácoknál meg az ösztönök nem működnek úgy, lévén lassan kiveszik belőlük ez az egész része az ösztönöknek. A nők sokkal szadistábbak, ha a családjukat kell megvédelmezni, pont ezért.
Kitérő vége.
Nah, jön a parasztlengő jobb felől, ezt jobb kézzel elvezeted, úgy hogy a kézhátad az ő csuklóján van. Így ráfogsz a csuklójára, még mindig folyamatosan vezetve el melletted, majd belépsz mögéje, test testtel érintkezik, mert nem érdekel, hogy büdös és hagymás babot evett ebédre, majd bal kézzel, egész pontosan a könyök és csukló közötti résszel beütsz a vállgödrébe és spirálisan, folyamatosan lefelé irányítva, leviszed a földre. Éles helyzetben itt törött a könyök, mert azt is meg lehet, sőt kell ütni, és kiugrott az egész váll. A végén még meg is lehet rugdosni, mert, ahogy egy mester mondta: mindig szakíts időt egy rúgásra. Tényleg ártalmatlanabb lesz, ha lerúgod a lépét vagy a máját. Esetleg a heréjét.
A következő technika is hasonlóképpen kezdődik. Jön az ütés, de ezt már bal kézzel kapod el, jobban mondva a karját behurkolod a hónod alá, hogy esélye se legyen megmozdítani. Aztán egyik lábbal belépsz mögé, majd a szabad kezeddel beütsz a torokra. Igen, szembe vagy vele, de ezt gondolom, levettétek. Ettől kibillen hátrafelé a súlypontja, hiszen ezt a fájdalmat, nem tudja akarattal legyőzni és szépen leviszed a földre. De a szemét is ki lehet nyomni, vagy az orrát az agyába építeni, de ez már ízlés kérdése.
Gyakorlás közben pedig megvan az az elégtétel, hogy nálad fejlettebbeket, erősebbeket is le tudsz vinni a földre. Nekem legalábbis jó érzés volt.
Aztán van egy kedvencem, ami nemesen egyszerű. Az ellenfél rámarkol a ruhádra a válladnál, te csuklófogásba, vagyis mindkét kezed a saját csuklódon van és még mindig nem tudom leírni, majd ráütsz a könyökhajlatára. Aztán elsétálsz, még mindig dominálva és ő hason csúszik előtted. Persze herén is lehet rúgni, vagy gyomorszájba, csak a móka kedvéért.
Hát igen, felénk ilyen mazochisták járnak, mert ahelyett, hogy otthon pihennénk, a vörös riasztás kellős közepén is vívunk és küzdünk, de legalább az árnyékban és kellő óvintézkedések mellett. De azért déli negyven fok és másfél óra vívás, az azért mégis negyven fok és másfél óra vívás. ( Egy nap hat másfél órás edzésünk volt, csak úgy mondom).
De élvezzük.
Persze ehhez kell egy ilyen társaság, ami elfogad téged. Egy csapat vagyunk, de a csapatba nem vesznek el az egyének, hanem hozzáadódnak az egységhez. Az ego háttérbe húzódik, de nem tűnik el az, amitől te, te vagy. Az egyén valóban a csapatért van és a csapat is az egyénért.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Ez általában csupa olyan dologból tevődik össze, ami teljesen triviális és hétköznapi, mégis emberi, mint például a becsületkassza. Az edzőtábor alatt csakis és kizárólag alkoholmentes sört fogyaszthatott az, aki szeszre vágyott, aminek 200 Ft volt darabja és Petinek kellett fizetnie. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ne fizesse meg. Az alkoholtilalmat utolsó nap délutánján feloldották, de addig tilos volt az alkohol.
Vagy reggelinél csak annyit vett el, amennyi neki kellett, hagyott a többieknek is.
Meggyőződésem, hogy mi nem csak lovagok, de Emberek vagyunk és ha egyes jóval kiszorítunk valami rosszat, akkor mi jó pár rosszat kipateroltunk.
Ez nem önfényezés, ez tény.
Na, jó, csak egy kicsit.
De vissza az edzésekhez. Melyikről nem regéltem még?
A botról és a birkózásról kardban. A törőn nem voltam, úgyhogy az felejtős. Bocs skacok.
A botot úgy kell fogni, hogy a jobb kezed van a végén és a bal egy jó karnyi távolságba van tőle. Az alapállásai trükkösek, mert néha forgatni kell a bal kezet, hogy a mutatóujj a másikkal szemben álljon. A technikáiból igazából nem vettünk olyan sokat, viszont volt egy, amit mindenképp el akarok mondani nektek. Sajnos ezt nem csinálhattuk párban, de abból az épeszű okból kiindulva, hogyha elszúrjuk a távolságot, vagy az erőt, vagy bármit, akkor csúnya, nagy sérülés lett volna a vége. A lényeg, hogy úgy zúzod be a másik fejét, hogy előtte a kobakod felett megpörgeted, így lendületet adsz, és BUMM! betalálsz.
Mi csak a lengetést gyakorolhattuk, ezért nem tudom pontosan leírni. Viszont ennek is van törése.
A törés a technika védését jelenti, de mivel nincs ultimate technika vagy törés ezért aztán minden törésnek is van egy törése. Ezért van az, hogy az első szándékot, ami mondjuk egy lecsúsztatás, nem fog megvalósulni, mert a másik reagál, lévén félti az életét és csak harmad – vagy negyedszándékú támadás valósul meg.
Botnál a felső ütés úgy nézett ki, hogy negyvenöt fokban tartod a tested előtt, majd kiütsz és a bot vége a hónod aljában lel támasztékra.
Erre egyből a csapat felének felcsillant a szeme, hogy pont, mint a Csillagkapuban! és hamarjában szétlőttük a jaffákat.
Az edzés vége felé meg felakasztott flakonokat püföltünk, hogy érezzük, milyen is egy bottal úgy igazából ütni.
A birkózás kardban tevékenyen idomul a birkózáshoz. Az alap ugyanaz, csak karddal. Erről azt kell tudni, hogy ezeket inkább csatában alkalmazták, amikor nincs idő hosszasan elpiszmogni valakivel és különben is, ha neki nem sikerült elintézni, majd elintézik a többiek, akik melletted, mögötted jönnek.
Lássunk néhány szívmelengető technikát.
Az egyik üt egy felsőt, míg a másik fellövi a kardját, hogy a keresztvas kapja a pengét. Ez nem a fejed fölött történik, hanem előbbre, a hátsó lábad és a kard hegye egy vonalba esik, mert csak így biztonságos. Aztán a keresztvassal ellököd a pengét és miközben az csúszik, te belépsz és közelről megmutatod a véggombot a másiknak.
Fontos, hogy bár darabokra van szedve és lassabban csináljuk, maga a mozgássor folyamatos és erő van bene.
A következő technikánál mindketten felsőt üttök, majd kötésbe érkeztek. Él éllel nem találkozik, mert nem vagyunk a filmkaszkadőrök és nem áll szándékunkba fűrészt csinálni.
Nos, a markolatod belövöd a másik keze közé, míg a pengét a nyakára helyezi. Aztán a markolatot felfelé, a pengét, amit a bal kezeddel fogsz, amit a markolat belövésekor elengedtél és nyomod lefelé. A szenvedő alany lemegy a földre és nagyon gyorsan elveszti a harci kedvét.
Meg a fejét is.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez mennyire romantikus dolog.
És, hogy mennyire tartani kell a kontrollt.
A második ilyen edzés alatt a tőr ment párhuzamosan, és valahogy úgy jött ki, hogy csak fiúk voltak ott. Vége az edzésnek, tisztítottunk és már szedelőzködtünk, amikor azt halljuk, hogy pokoli iszonyat hamisan lalaláznak. Odafordulunk, hát mind a hat srác kézen fogva szökell felénk, nagyjából, mint egy csapat hibbant. Az összképet javította/rontotta, hogy minden szakállasak, bajuszosak voltak és egyiküket se nevezném gizdának. És még a vízcsapot is körültáncolták.
Fiúk a Rendből.
De azért szeretjük őket.
És ha már itt tartunk, az azért, este, a szabadidőnkben kissé sokkolt. hogy Buzás Peti, akinek mindenféle hátsó szándék nélkül szép, hosszú, fekete haja van, és nyelvészprofesszorunk, Tibor, akinek egy új közmondásunkat köszönhetjük, effektive flörtölt egymással. Persze heccből, de ettől még fájdalmas volt látni. Igazából ez élőbe volt igazán kegyetlen, de az a faviccesen fájdalmas módon.
Ezt azonban nem tőlem tudjátok.
Sőt, nem is tudjátok.
Viszont Buzás Peti visszakapta, mert amikor megkért, hogy masszírozzam én orvul átadtam a helyem Ádámnak, aki alaposan megnyomorgatta a vállát. Ugyan kijátszottam magam a bizalmából, de akkor is megérte, mert vicces volt.
Tiborra visszatérve, egy magas, izmos, vörösesszőke hajzatú, szakállú férfit képzeljetek magatok elé, aki random módon benyögte, hogy: ye, ye, ye.
Ezt magas hangszínnel, elnyújtva tette, hogy pár napon belül mindenki átvette, megszoksz vagy megszöksz alapon.
Így is köszöntünk el tőle.
Valaki felvette, remélem meg tudom ezt is szerezni, mert ezt tényleg hallani kell. Mikor anyámnak előadtam telefonon keresztül, kijelentette, hogy nem akarja tudni.
Amiről még beszélni akarok az a díjvívás. Vannak nálunk fokozatok, amik afféle vizsgák, bizonyítások, hogy meddig jutottál el. Mindegyiket akkor teszed le, mikor úgy érzed készen állsz rá. Három fokozata van, mindegyiket jóval nehezebb a másiknál. Idén csak első szinteseink voltak, összesen öten és mindegyikük sikeresen teljesítette.
Tapsoljuk meg őket is.
A díjvívás az edzőtábor utolsó napjára esik és nem arra, amikor már megyünk haza. A díjvívóknak teljesítenie kellett erői, elméleti és gyakorlati teszten.
Az erői egyértelmű, nem kell magyaráznom, hogy futás, fekvőtámasz, felülés és ilyenek szerepeltek. Igazából túra lett volna a futás helyett, de homályos okok miatt ez elmaradt, így mégis rohangálniuk kellett. Hálát adok Istennek, hogy amikor én vizsgáztam, akkor tényleg túráztunk.
Az elméleti rész is világos, számon kérték a tudásanyagot, utoljára pedig jön a gyakorlat, mikor ütéseket, technikákat, vívó- és birkózópárbajokat kell végrehajtani.
Ezeket mindig egy nem díjvívók által előkészített, kitakarított, feldíszített helyen teszik meg. Idén egy tisztást tettünk rendbe és sikerült egy nagyon szakrális hellyé változtatnunk.
Három vívópárbaj volt, plüsskardokkal, a szokásos pontozással: 4 pont összesen, végtagok egy, törzs kettő, fej három, nyak halál. Kettő ellenfelet a díjvívó választott, egyet az oktatók jelöltek ki.
A birkózás kétszer két perces, egy ellenfelet szintén a díjvívó választott, a másikat jelölték. Nem hiába van ez a végén, mert itt a végsőkig meghajtanak. Ez arról szól, hogy mekkora benned a küzdőszellem, és ami a legszebb az egészben, hogy mindenkiből elő lehet piszkálni.
Amikor földre kerül azonnal fel kell állnia, és a két menet között van fél perc pihenő.
Mi, nézők végig bíztatjuk és szurkolunk. Ugyan ebből csak a neved hallod ki, de ez is hihetetlenül sokat ad.Ki volt jelölve egy hely, ahova az a két szem dohányos, pontosítok: egy dohányos és egy pipás, hódolhatott a szenvedélyének.
A tábort senki nem hagyhatta el, csak nagyon nyomós indokkal és előzetes bejelentéssel. Általában egy oktató biztosan tudta, hogy hol vagy.
Mindenkinek vigyázni kellett a cuccára, de ha elhagyta, száz fekvőtámaszt, vagy felülést, hat perc alatt kellett teljesítenie. Ez így igazságos, mert tavaly két napig rozsdásodott egy feder a fűben.
Takarodó tizenegy órakor volt, ébresztő meg háromnegyed hatkor.
Nos, hogy így letudtuk a vacsorát, jött az esti szabadfoglalkozás, tűzgyújtás, beszélgetés, kardtisztítás.
A tábor hagyományai közé tartozik a tábortűz gyújtás és zászlóőrzés. Az őrök őrzik a tüzet és a zászlót, a támadók pedig megpróbálják ellopni a zászlót. Mindenkinek ugyanannyi pontja van, de ez inkább a cselvetésről, taktikázásról szól, meg az őrök figyelméről és éberségéről. A támadók nem lehetnek többen, mint az őrök, mert ez így fer. Ha elvitték a zászlót, akkor az őrök nagyon szerencsétlennek, levertek és halottak lettek, ha a támadók vesztettek, végigülték az őrség idejét. Az őrség ideje háromszor két óra volt: tíz órától éjfélig, éjféltől kettőig, kettőtől négyig.
Az első három napban kétfős őrségek voltak, András osztotta be őket, majd a harmadik naptól kezdve mindenki önkényesen vállalhatott őrséget. Mindenkinek legalább kétszer kellett őrségbe menni, de díjvívó a díjvívás előtti éjszakán nem vállalhatott őrséget. Támadni se támadhat. (A díjvívásról még beszélek.) Amúgy támadni Gyurinál lehetett jelentkezni.
Miután feladtam, hogy sorba menjek, egyrészt, mert teljesen összeolvadtak a napok, másrészt meg, úgyis csapongok egy ideje, elmesélem nektek a két legemlékezetesebb támadást.
Az első úgy indult, hogy Dalma és Zoli kényelmesen felsétáltak a tűzhöz, mert mint említettem lankás a terület, hogy ők most ott esznek és beszélgetnek.
Ezt velem is eljátszották tavaly, de most mások voltak a szenvedő kliensek.
Az emberi naivitás mértékét mutatja, hogy mindenki bedőlt nekik.
De tényleg.
Hiába legyintesz, hogy ó, te egészen biztos rájöttél volna a trükkre, mert nem. Tapasztalatból tudom, hogy nem.
Szóval ott ültek teljesen ártatlannak tűnve, majd Dalma lerakta a kaját és Zolival együtt előkapták a tőrüket, levágták az őröket és elvitték a zászlót.
Azok meg még akkor is csak pislogtak, mikor Dalma sűrű bocsánatkérések közepette visszavitte a zászlót, mert annak a tűz mellett a helye.
Végül mindenki jót nevetett, mert hát ez vicces és kreatív és tök jó támadás volt.
A másik már egy nagyobb és hosszabb sztori, ami úgy indult, hogy Dalma kiszúrta, hogy az egyik őrségben Heitter Péter és Pongrácz Tamás lesz. Felcsillant a szeme a csajszinak, aki vaságy nélkül negyvenhárom kiló, de oly harcias, mint egy vadmacska. Szegény Eriket, aki amúgy a párja, rendszeresen ütögeti, meg piszkálja. Kicsit olyan, mint Amy Pond, de vagányabb nála.
Szóval elkezdett ötletelni, mi meg maximálisan támogattuk és kisütöttük a nagy ötletet: zombitámadás!
Andrástól megkérdeztük, hogy lehet-e ezt, mire rábólintott, így hát kutyafuttában beszerveztük a fél tábort, vagyis jó tizenkét embert, végül szerdán összeültünk megtárgyalni a dolgot.
Közben Balázs meg én elmentünk őrködni, mert oda voltunk beosztva, így aznap jó, ha négy órát aludtunk.
De hát nem is azért megyünk edzőtáborba, hogy aludjunk!
A vége az lett a gyűlésnek, hogy Kata és Anna szépen felébreszt mindenkit és ez a riadólánc végigmegy, aztán egymás után, hörögve, lábat húzva, kezet előrenyújtva, vagyis zombisan lerohanjuk őket. És csak két-három nyakcsapásnál fekszünk ki.
Lement az őrség, az előírt, fél óránkénti őrjárattal együtt. Nem történt semmi, így nyugodtan feküdtünk le aludni.
Aztán ébresztőt fújtunk magunknak és azon röhincséltünk egy darabig, hogyha nincs éjjeli edzés, akkor is csinálunk valami murit magunknak.
Ráadásul valaki sikeresen nekidőlt a villanykapcsolónak, de szinte azonnal lecsattintottuk. Aztán kisorjáztunk az ajtón és próbáltunk rendes zombik lenni és nem röhögni azon, hogy tizenkét ember, köztük két oktató, az éjszaka közepén zombirohamosat játszik.
Felcsoszogtunk a tűzhöz, ahol úgy hatan lerohantuk a Petit és lehúztuk a földre. Valaki megharapta, de nem tudni melyikünk élte bele magát ennyire. Persze ez is csak óvatosan és ésszel ment, de na.
Tomi rendesen dolgozott rajtunk és csak elpusztultunk, de addigra rendesen lefáradt mindenki. Mindenesetre előadtunk valami röhejes zombitánc félét fináléképpen, majd meghajoltunk és visszasétáltunk aludni. Persze úgy vigyorogtunk, mint a vadalma, mert nem lettünk lecseszve, sőt ők is élvezték a dolgot, nem csak mi.
Másnap reggel, mikor minden őrség beszámol a történésekről, kiderült, hogy valóban jól sült el a rögtönzött számunk. Peti közölte, hogy egy pillanatra valóban olyan volt, mintha egy filmben szerepelne és megrémült, mikor ráakaszkodtunk. Tomit az viselte meg, hogy nehezen lehetett megölni a társaságot, de mindketten díjazták a történteket.
A hét folyamán többször is előkerült, mint szemléltető eszköz, hogy miképp lehet legyűrni egy nagyobb társaságot, vagy, hogy mennyire jó hangulatban telt az edzőtábor, hogy egy ilyet büntetés nélkül megcsinálhattunk.
Felkerült a legjobb támadások közé a Kard Rendjés zombik rohama.
Igazából ezeket sokkal, de sokkal nagyobb, jobb élmény átélni, mint leírni, de ha ennek csak a negyede átjön, már megérte nektek is elolvasni.
Viszont továbbra is nehéz röhögve hörögni, vagy hörögve röhögni.
Visszatérve a csatákra, a következő napiban már részt vettem, mert azt plüsskarddal vívtuk. Gyuri vezényelte és nem csak az volt, hogy felálltunk egymással szemben, oszt neki a másiknak, hanem szerepjátékosra vettük a figurát.
Az egyik csapat olasz lett, a másik meg német. Mindkét csapat hosszú útról érkezett és betérnek egy kocsmába, ahol persze rögtön hőzöngeni kezdenek. A kocsmát két, egymással szemben lefektetett fatörzs szimbolizálta. A fegyvereket ezeken kívül raktuk le, majd amikor a kocsmáros, alias Gyuri, kitessékelt minket, felkaptuk a fegyvert és jól legyaktuk a másikat. A gyakni amúgy ige, jelentése ütni, lepontozni és minden ilyen, ha esetleg még nem esett volna le. Senkit nem nézek hülyének, csak biztosra megyek.
A következő szituáció az volt, hogy ugyanez a csapat egy sikátorban találkozott. A sikátort is az a két univerzális farönk alkotta. Egyikünk sem engedett, hát ismét harc lett a vége és ezúttal mi németek győztünk. Ez a szitu maradt még egy körre, annyi változtatással, hogy belépett a városőrség is, akik mint magyarok ténykedtek. Tomi, mármint a Pongrácz, kitalálta, hogy engedjük át őket. Vigyorgott, de nem volt csel és ezen ők is rendesen meglepődtek. Megpróbálkoztak azzal, hogy belénk kössenek, de jött a városőrség és így elmaradt a csata, de még így is ők kerültek hátrányba.
Az utolsó szituáció az volt, hogy két nemesúr nagyon utálja egymást és zsoldosokat fogadnak fel, hogy helyettük párbajozzanak. A mi nemesurunk naná, hogy Tomi volt. Elsőnek vágtak le, ami ugye megesik, mire Tomi odajött és játékosan belém rúgott egyet-kettőt, hogy mit heverészek harc helyett és csak azért nem rúgtam vissza, mert a halott nem mozog és különben is meg kellett emésztenem a dolgot.
De jópofa volt, és szeretjük Pongrácz Tomit, akármennyire is kapálózik ez ellen.
Ha pedig ha már nála tartunk, akkor mondok egy példát, hogy lássátok mennyire állat egy ember.
A vizespóló csatában, amiről még beszélek, kinyúlt pólójába belebújt az Erikkel együtt és kvázi ők lettek a kétfejű szörny. Az a hecc, hogy volt náluk egy feder, amit egy-egy kézzel forgattak és állásokat váltogattak, meg teli szájjal röhögtek, velünk együtt.
Aztán a táborban volt két kutya, amik a tulajhoz tartoztak, egy keverék, legalábbis asszem, meg egy magyar vizsla. Szerencsétlen vizslára ráhúzta az egyik bordó pólóját és a Gyuri elkezdett játszani a kutyával, folyamatosan Tominak szólítva az ebet.
Jah, meg találtak egy kiskocsit, beleültették Eriket, Tomi meg Gyuri húzni kezdte. Ezzel elvoltak egy ideig, míg fel nem borultak. Senkinek nem lett baja, viszont jól szórakoztak.
Aztán úgy szerda körül a srácok megőrültek és vacsora után csúnyán ívó versenyt rendeztek. Erik vitte a prímet, mert ő az orrán is vissza tudta fújni. Buzás Peti viszont kancsóból borította magára a vizet.
Aztán ebből kinőtt egy vizespóló verseny, szinte az összes sráccal, meg oktatóval és úgy sikongattak, mint egy csapat kislány. Mi meg röhögtünk és bekiabáltuk, hogy Európa legszebb dokkmunkás felsőtestei! meg, hogy Fiúk a Rendből!
Igazából ez már a fáradság megnyilvánulása volt, de nem intette le őket senki, mert remekül szórakoztunk. Résztvevők és nézők egyaránt.
Na, de itt az ideje valami komolyabbról is szót ejteni, csak hát annyi minden történt! És a fele sem jut eszembe, illetve majd igen, ha végeztem.
Minden reggel úgy nézett ki, hogy ébresztettek minket, ami abból állt, hogy Peti elüvöltötte magát, hogy Ébresztő! A hajókürt lepkefing, ahhoz a hanghoz képest.
Na, a banda felöltözött és felsorakozott reggeli tornához. Életemben nem csináltam annyi fejkörzést, mint ebben a táborban.
Aztán elmentünk reggelizni, majd végighallgattunk egy fejtágító előadást és következett a birkózás!
Birkózást mindig esésgyakorlattal kezdtünk, mert jól esni a legfontosabb készség. Előre, hátra, jobb és bal oldalra mindezt guggolásból és állásból is.
Kemény a lágy anyaföld!
Ami még pluszt hozzátett, az a sárgára aszalódott tűlevelek és tobozok voltak. Minden edzés után komplett, elszáradt karácsonyfát söpörtünk le magunkról.
De ezt nem néztük, hiszen, ne adj Isten, éles helyzetben a tétovázás egyenlő a halállal. A háború dúlta területeken, Irán, Afganisztán, külön oktatják erre az embereket, hogy elkiáltja magát valaki, hogy Földre! és azonnal lehasalnak, mert a következő pillanatban géppisztolylövedékek csapódnak be.
Nálunk a Földre! és a Repülő! működött. A repülő ugyebár bombáz és a bombák egyik edzésen a tobozok voltak. Játszottunk olyat, hogy mindenki felszerelkezett tobozzal és dobálta a másikat, akinek el kellett esni. Ha elkapta, akkor nem, de inkább felrobbantottuk a gránátot.
Hogy is kell esni?
Először is nem szabad rágörcsölni, megfeszíteni az izmokat, mert sérülés lehet belőle. Az ájult ember sem üti meg magát, mert az izmai teljesen lazák és spirálisan csavarodik le, folyamatosan süllyesztve a súlypontját.
Kipróbáltuk, működik, és aki akar, otthon is játszhat ilyet, de csak ésszel, hiszen ha nem lazulsz el teljesen megütheted magad.
Esésnél nem tesszük ki előre a kezet, mert a csukló helyet cserél a könyökkel, a könyök meg a vállal és az egész colstokká avanzsál. Nem éri meg, így hát kezet a mellkasra szorítjuk és csak a végén csapunk ki vele.
Hátra esés guggolásból és állásból: Guggolásból a mellkasodra szorítod a kezet, úgy ahogy a múmiáknál láttad, a fejet lehajtod, és a mellkasodra feszíted, mert ha hátrabicsaklik, akkor lyukas lesz a koponyád, hogyha olyan talajon csinálod. De ha mázlid van, megúszhatod agyrázkódással. Először a fenék ér le, majd a húsos derékrész és végül a váll. Ekkor csapjuk ki egyszerre mindkét kezet, a fejünk még mindig a mellkasra van szorítva a láb meg kalimpál, mint a felfordult bogárnál. Állásból minden ugyanolyan, kivéve, hogy először lesüllyeszted a súlypontod és úgy gördülsz. Nem zuhansz, mert az fájni. Olyan, mintha leguggolnál, illetve egyik lábat a másik mögé teszed és kigáncsolod magad. Leírva szörnyen hangzik, de ha túl vagy úgy negyven esésen, rájössz, hogy egyszerű és csak elmagyarázni nehéz.
Előre esés: Guggolásban és állásban is egyaránt kivágod magad alól a lábad, egyszerre mindkettőt, süllyesztesz és csak a végén teszed magad mellé a kezed, mikor olyan pár centire vagy a földtől, hogy megtartod magad. Az arcod valamelyik irányba néz, mert a mopsz arcplasztika nem menő. És az orrod is jó helyen van, nincs semmi keresnivalója a homlokodban.
Oldalsó esések: A jobb és bal oldal között csak annyi a különbség, hogyha jobb oldalra esel, akkor a jobb lábaddal gáncsolod ki magad, ha a balra, akkor a bal lábbal. Kéz itt is a mellkason és az alsó, húsos résszel csapsz ki, mert az nem fáj annyira, és nem könyökkel. Fej a vállgödörben, hogy ne a földdel menjen az adok-kapok. Tényleg nem bonyolult, csak látni kell, meg gyakorolni. Cserébe viszont épségben maradsz, mikor borítanak.
Borításnál is vannak szabályok, mert azt akarjuk, hogy mindenki hazaérjen. Tehát végigkíséred a testet és leteszed nem pedig odavágod. Aztán h másik azt kéri, hogy ne dobjad, akkor nem dobod.
A birkózófogásainkat is kódexekből merítjük és ettől leszünk olyan piszkosul hitelesek és veszélyesek.
Itt szögezném le, hogy ezek nem önvédelemre valók, ahogy az összes többi sem. Egyrészt az az igazi önvédelem, mikor messziről elkerülöd a veszélyes helyeket, helyzeteket, vagy ha ez nem sikerül sikítasz és futsz. Másrészt elég valószínűtlen, hogy az utcán találsz egy hosszúkardot, vagy messert.
Ha pedig önvédelem, akkor ezzel kapcsolatban is tágítom a fejeteket. A múlt évi edzőtáborban Gyuri és Tomi bemutatott egy késes támadást. Tomi felvett egy fehér pólót, Gyuri meg egy vörös filctollal „szurkálta”. Az egész támadás nem tartott egy percig, de utána Tomi tele volt piros csíkokkal. Belehalt, semmi esélye sem volt.
Nem tudsz mit csinálni, ha olyan közelségbe került, épp ezért fontos, hogy vágj hozzá valamit, széket, üveget, poharat, tűsarkú cipőt és szaladj el. Sikoltozz is, de ne azt, hogy Segítség! mert az emberek nem fognak megmoccanni, pont azért, mert féltik a bőrüket. Azonban ha azt üvöltöd Tűz van! nagyobb eséllyel kapsz segítséget, mert a tűz még mindig közös ellenség.
Az önvédelem azonban nem a verekedésről szól, hanem arról, hogy messziről elkerüld a veszélyes helyzeteket.
Szórakozóhelyen például az ajtóval szemben és a falnak háttal ülj és ha társasággal jöttél, akkor kísértesd magad haza velük, vagy valamelyikükkel, vagy hívj egy taxit. Ha azt veszed észre, hogy körülálltak, ne mutass félelmet. Tudom, nehéz dolog, de próbáld meg, ha ne adj Isten, ilyen szituációba keveredsz, hívd meg őket egy italra. Vagy ha minden kötél szakad, dobd közéjük az üveget, poharat, nyomd meg a tűzcsengőt, ha lehetséges és fuss, ahogy bírsz, míg tömeg közé, vagy jól kivilágított helyre nem érsz.
De semmiképpen ne hősködj.
Persze vannak olyan helyzetek, amikor ott kell maradnod, hogy a barátnőd, barátod el tudjon menekülni, de ne kerülj ilyen helyzetbe.
Miután ezt is elmondtam, folytatom a pusztakézzel.
Vannak egyensúlygyakorlataink, az egyik nagy kedvencem ezek közül a kanadai favágó. Két ember egymással szembe, vívóállásba áll a cipőorruk összeér és megfogják a másik kezét, úgy hogy azonos kézzel a hüvelykujjuk egymás felé néz, az ujjak pedig a kézfejre simulnak. Ezt nem lehet normálisan leírni, de majd lesz itt egy kép.
Remélhetőleg.
Aztán szépen elkezdjük a másiknak azt a pontját keresni, ahol nem stabil. A súlypont előre-hátra, oldalra hintázik, de a láb nem mozdul el. Aztán mikor érzed, hogy a másik nem annyira stabil, kibillented. Rengetegszer kell próbálkozni mire sikerül, hogy rájöjj, de van egy trükk, ami különben bármelyik fegyvernemnél beválik: ha húz, akkor told, ha tol, akkor húzd.
Valójában rásegítesz, hogy arra menjen, amerre ő akar, csak éppen túlságosan is. (Ezért szoktam a fejemet fogni régebben, mikor fantasy filmekben két erő egymásnak feszül. Én tuti csökkenteném az enyémet, ellépnék oldalra, és amíg őt vinné a lendület, levágnám. Kevésbé fárasztó és sokkal hatásosabb. Elismerem látványosnak nem annyira látványos.)
A birkózásról még azt kell tudni, hogy a középkorban kétféle stílus létezett. Az egyik, amit, mi gyakorlunk, ami akkor tényleg a túlélésre szolgált, és a másik, az úgynevezett kastélybirkózás. Ez valamivel lágyabb, hiszen a nemesuraknak nem állt mindig szándékában bántani egymást.
De az első módszer sokkal romantikusabb.
El is mesélem mennyire.
Vagyis az érdekes tény és kitérő után, ami arról a kezdő mozdulatról jutott eszembe, hogy az ellenfél üt egy felsőt, pardon parasztlengőt. A lányokat tanítani kell ütni, de spontán, dühből, olyan parasztlengőt adnak, hogy csak pislogni tud utána a delikvens. Tényleg így van, mert ha például belecsípnek a fenekedbe, fordulatból úgy vágod pofán, hogy az ipari áram se ad akkorát, de ha megkérnek arra, hogy üss egyet, már nem lesz olyan. A srácoknál meg az ösztönök nem működnek úgy, lévén lassan kiveszik belőlük ez az egész része az ösztönöknek. A nők sokkal szadistábbak, ha a családjukat kell megvédelmezni, pont ezért.
Kitérő vége.
Nah, jön a parasztlengő jobb felől, ezt jobb kézzel elvezeted, úgy hogy a kézhátad az ő csuklóján van. Így ráfogsz a csuklójára, még mindig folyamatosan vezetve el melletted, majd belépsz mögéje, test testtel érintkezik, mert nem érdekel, hogy büdös és hagymás babot evett ebédre, majd bal kézzel, egész pontosan a könyök és csukló közötti résszel beütsz a vállgödrébe és spirálisan, folyamatosan lefelé irányítva, leviszed a földre. Éles helyzetben itt törött a könyök, mert azt is meg lehet, sőt kell ütni, és kiugrott az egész váll. A végén még meg is lehet rugdosni, mert, ahogy egy mester mondta: mindig szakíts időt egy rúgásra. Tényleg ártalmatlanabb lesz, ha lerúgod a lépét vagy a máját. Esetleg a heréjét.
A következő technika is hasonlóképpen kezdődik. Jön az ütés, de ezt már bal kézzel kapod el, jobban mondva a karját behurkolod a hónod alá, hogy esélye se legyen megmozdítani. Aztán egyik lábbal belépsz mögé, majd a szabad kezeddel beütsz a torokra. Igen, szembe vagy vele, de ezt gondolom, levettétek. Ettől kibillen hátrafelé a súlypontja, hiszen ezt a fájdalmat, nem tudja akarattal legyőzni és szépen leviszed a földre. De a szemét is ki lehet nyomni, vagy az orrát az agyába építeni, de ez már ízlés kérdése.
Gyakorlás közben pedig megvan az az elégtétel, hogy nálad fejlettebbeket, erősebbeket is le tudsz vinni a földre. Nekem legalábbis jó érzés volt.
Aztán van egy kedvencem, ami nemesen egyszerű. Az ellenfél rámarkol a ruhádra a válladnál, te csuklófogásba, vagyis mindkét kezed a saját csuklódon van és még mindig nem tudom leírni, majd ráütsz a könyökhajlatára. Aztán elsétálsz, még mindig dominálva és ő hason csúszik előtted. Persze herén is lehet rúgni, vagy gyomorszájba, csak a móka kedvéért.
Hát igen, felénk ilyen mazochisták járnak, mert ahelyett, hogy otthon pihennénk, a vörös riasztás kellős közepén is vívunk és küzdünk, de legalább az árnyékban és kellő óvintézkedések mellett. De azért déli negyven fok és másfél óra vívás, az azért mégis negyven fok és másfél óra vívás. ( Egy nap hat másfél órás edzésünk volt, csak úgy mondom).
De élvezzük.
Persze ehhez kell egy ilyen társaság, ami elfogad téged. Egy csapat vagyunk, de a csapatba nem vesznek el az egyének, hanem hozzáadódnak az egységhez. Az ego háttérbe húzódik, de nem tűnik el az, amitől te, te vagy. Az egyén valóban a csapatért van és a csapat is az egyénért.
Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Ez általában csupa olyan dologból tevődik össze, ami teljesen triviális és hétköznapi, mégis emberi, mint például a becsületkassza. Az edzőtábor alatt csakis és kizárólag alkoholmentes sört fogyaszthatott az, aki szeszre vágyott, aminek 200 Ft volt darabja és Petinek kellett fizetnie. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ne fizesse meg. Az alkoholtilalmat utolsó nap délutánján feloldották, de addig tilos volt az alkohol.
Vagy reggelinél csak annyit vett el, amennyi neki kellett, hagyott a többieknek is.
Meggyőződésem, hogy mi nem csak lovagok, de Emberek vagyunk és ha egyes jóval kiszorítunk valami rosszat, akkor mi jó pár rosszat kipateroltunk.
Ez nem önfényezés, ez tény.
Na, jó, csak egy kicsit.
De vissza az edzésekhez. Melyikről nem regéltem még?
A botról és a birkózásról kardban. A törőn nem voltam, úgyhogy az felejtős. Bocs skacok.
A botot úgy kell fogni, hogy a jobb kezed van a végén és a bal egy jó karnyi távolságba van tőle. Az alapállásai trükkösek, mert néha forgatni kell a bal kezet, hogy a mutatóujj a másikkal szemben álljon. A technikáiból igazából nem vettünk olyan sokat, viszont volt egy, amit mindenképp el akarok mondani nektek. Sajnos ezt nem csinálhattuk párban, de abból az épeszű okból kiindulva, hogyha elszúrjuk a távolságot, vagy az erőt, vagy bármit, akkor csúnya, nagy sérülés lett volna a vége. A lényeg, hogy úgy zúzod be a másik fejét, hogy előtte a kobakod felett megpörgeted, így lendületet adsz, és BUMM! betalálsz.
Mi csak a lengetést gyakorolhattuk, ezért nem tudom pontosan leírni. Viszont ennek is van törése.
A törés a technika védését jelenti, de mivel nincs ultimate technika vagy törés ezért aztán minden törésnek is van egy törése. Ezért van az, hogy az első szándékot, ami mondjuk egy lecsúsztatás, nem fog megvalósulni, mert a másik reagál, lévén félti az életét és csak harmad – vagy negyedszándékú támadás valósul meg.
Botnál a felső ütés úgy nézett ki, hogy negyvenöt fokban tartod a tested előtt, majd kiütsz és a bot vége a hónod aljában lel támasztékra.
Erre egyből a csapat felének felcsillant a szeme, hogy pont, mint a Csillagkapuban! és hamarjában szétlőttük a jaffákat.
Az edzés vége felé meg felakasztott flakonokat püföltünk, hogy érezzük, milyen is egy bottal úgy igazából ütni.
A birkózás kardban tevékenyen idomul a birkózáshoz. Az alap ugyanaz, csak karddal. Erről azt kell tudni, hogy ezeket inkább csatában alkalmazták, amikor nincs idő hosszasan elpiszmogni valakivel és különben is, ha neki nem sikerült elintézni, majd elintézik a többiek, akik melletted, mögötted jönnek.
Lássunk néhány szívmelengető technikát.
Az egyik üt egy felsőt, míg a másik fellövi a kardját, hogy a keresztvas kapja a pengét. Ez nem a fejed fölött történik, hanem előbbre, a hátsó lábad és a kard hegye egy vonalba esik, mert csak így biztonságos. Aztán a keresztvassal ellököd a pengét és miközben az csúszik, te belépsz és közelről megmutatod a véggombot a másiknak.
Fontos, hogy bár darabokra van szedve és lassabban csináljuk, maga a mozgássor folyamatos és erő van bene.
A következő technikánál mindketten felsőt üttök, majd kötésbe érkeztek. Él éllel nem találkozik, mert nem vagyunk a filmkaszkadőrök és nem áll szándékunkba fűrészt csinálni.
Nos, a markolatod belövöd a másik keze közé, míg a pengét a nyakára helyezi. Aztán a markolatot felfelé, a pengét, amit a bal kezeddel fogsz, amit a markolat belövésekor elengedtél és nyomod lefelé. A szenvedő alany lemegy a földre és nagyon gyorsan elveszti a harci kedvét.
Meg a fejét is.
Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ez mennyire romantikus dolog.
És, hogy mennyire tartani kell a kontrollt.
A második ilyen edzés alatt a tőr ment párhuzamosan, és valahogy úgy jött ki, hogy csak fiúk voltak ott. Vége az edzésnek, tisztítottunk és már szedelőzködtünk, amikor azt halljuk, hogy pokoli iszonyat hamisan lalaláznak. Odafordulunk, hát mind a hat srác kézen fogva szökell felénk, nagyjából, mint egy csapat hibbant. Az összképet javította/rontotta, hogy minden szakállasak, bajuszosak voltak és egyiküket se nevezném gizdának. És még a vízcsapot is körültáncolták.
Fiúk a Rendből.
De azért szeretjük őket.
És ha már itt tartunk, az azért, este, a szabadidőnkben kissé sokkolt. hogy Buzás Peti, akinek mindenféle hátsó szándék nélkül szép, hosszú, fekete haja van, és nyelvészprofesszorunk, Tibor, akinek egy új közmondásunkat köszönhetjük, effektive flörtölt egymással. Persze heccből, de ettől még fájdalmas volt látni. Igazából ez élőbe volt igazán kegyetlen, de az a faviccesen fájdalmas módon.
Ezt azonban nem tőlem tudjátok.
Sőt, nem is tudjátok.
Viszont Buzás Peti visszakapta, mert amikor megkért, hogy masszírozzam én orvul átadtam a helyem Ádámnak, aki alaposan megnyomorgatta a vállát. Ugyan kijátszottam magam a bizalmából, de akkor is megérte, mert vicces volt.
Tiborra visszatérve, egy magas, izmos, vörösesszőke hajzatú, szakállú férfit képzeljetek magatok elé, aki random módon benyögte, hogy: ye, ye, ye.
Ezt magas hangszínnel, elnyújtva tette, hogy pár napon belül mindenki átvette, megszoksz vagy megszöksz alapon.
Így is köszöntünk el tőle.
Valaki felvette, remélem meg tudom ezt is szerezni, mert ezt tényleg hallani kell. Mikor anyámnak előadtam telefonon keresztül, kijelentette, hogy nem akarja tudni.
Amiről még beszélni akarok az a díjvívás. Vannak nálunk fokozatok, amik afféle vizsgák, bizonyítások, hogy meddig jutottál el. Mindegyiket akkor teszed le, mikor úgy érzed készen állsz rá. Három fokozata van, mindegyiket jóval nehezebb a másiknál. Idén csak első szinteseink voltak, összesen öten és mindegyikük sikeresen teljesítette.
Tapsoljuk meg őket is.
A díjvívás az edzőtábor utolsó napjára esik és nem arra, amikor már megyünk haza. A díjvívóknak teljesítenie kellett erői, elméleti és gyakorlati teszten.
Az erői egyértelmű, nem kell magyaráznom, hogy futás, fekvőtámasz, felülés és ilyenek szerepeltek. Igazából túra lett volna a futás helyett, de homályos okok miatt ez elmaradt, így mégis rohangálniuk kellett. Hálát adok Istennek, hogy amikor én vizsgáztam, akkor tényleg túráztunk.
Az elméleti rész is világos, számon kérték a tudásanyagot, utoljára pedig jön a gyakorlat, mikor ütéseket, technikákat, vívó- és birkózópárbajokat kell végrehajtani.
Ezeket mindig egy nem díjvívók által előkészített, kitakarított, feldíszített helyen teszik meg. Idén egy tisztást tettünk rendbe és sikerült egy nagyon szakrális hellyé változtatnunk.
Három vívópárbaj volt, plüsskardokkal, a szokásos pontozással: 4 pont összesen, végtagok egy, törzs kettő, fej három, nyak halál. Kettő ellenfelet a díjvívó választott, egyet az oktatók jelöltek ki.
A birkózás kétszer két perces, egy ellenfelet szintén a díjvívó választott, a másikat jelölték. Nem hiába van ez a végén, mert itt a végsőkig meghajtanak. Ez arról szól, hogy mekkora benned a küzdőszellem, és ami a legszebb az egészben, hogy mindenkiből elő lehet piszkálni.
Amikor földre kerül azonnal fel kell állnia, és a két menet között van fél perc pihenő.
Az egyik díjvívónk Viktor volt, aki a második körben megkapta Pongrácz Tomit. Tomi nem hagyta élni és mikor Viktor lekerült a földre és fel akart állni, még pluszba meglökte. Ezt amúgy mindenkinél megcsinálta, részint azért, mert ő ilyen, részint, azért, hogy még jobban felpiszkálja a delikvenst.
Szóval birkóztak Viktorral és úgy sikerült összefejelniük, hogy Viktor szemkörnyéke felrepedt. Tomi azonnal elengedte, de Viktor csak nézett, hogy most mi van, de akkor már láttuk, hogy vérzik. Peti azonnal az ispotályosunkhoz parancsolta, Mihályhoz, aki kimosta, lefertőtlenítette, lekötötte, aztán a srác mehetett vissza a pástra.
Végigcsinálta az egészet.
Mi csak annyit tehettünk, hogy kiüvöltöttük a tüdőnket a bíztatásban és szurkolásban, de azt mondta, hogy ez segített.
Hatalmas tapsot neki is, mert amit művelt az egy gyönyörű példa a küzdőszellemre.
És legalább megúszta agyrázkódás nélkül.
Én is birkóztam, Zsófival. Nekünk is sikerült koccannunk, de ez nem volt komolyabb és nem engedtem pihenni.
Igazából mind az öt díjvívó megérdemel egy tapsot.
Mis is megtapsoltuk őket és volt nekik egy Van itt egy hely!
Ez szintén hagyomány köreinkben, szintén a tisztelet és gratuláció, valamint adott esetben az erőfitogtatás jele. A tagok föld felé ejtik a hegyet, az oktató azt mondja: Van itt egy… mire mindenki az égnek lövi a kardját és teli tüdőből elkiáltja magát, hogy Hely!
Csak úgy zengett bele az egész erdő.
Nem is csapatkiáltás, hanem csapatüvöltés.
De nagyon jó.
Hát ezzel tulajdonképpen mindent elmondtam, ami eszembe jutott, persze, ha kérdésetek van, tegyétek fel és én legjobb tudásom szerint válaszolok majd.
Az utolsó éjszakán fel lett oldva az alkoholtilalom, de mindenki csak módjával ivott, mert a fáradság és alkohol jobban üt bármilyen koktélnál. Két pohár meggybor után, amit mellesleg Erik készített, úgy döntöttem, hogy nekem ennyi elég lesz.
Az éjszakáról jut eszembe egy másik nagyon szép és izgalmas szokás, ami most jutott eszembe, az éjszakai edzés.
Ez pontosan az, amit a neve sugall. Az éjszaka kellős közepén egy Heitter Péter bejött a házba és elkiáltotta magát: Ébresztő!
Erre villámgyorsan mindenki felkapta a cipőt, plüsskardot és kisétáltunk a csillagpettyes éjszakába. Itt menetgyakorlatokat végeztünk egy jó tíz percig. Reménykedtem, hogy most is lerohanjuk a tábortüzet, mint egyik évben, de ez most elmaradt.
Helyette a következő éjszakán vérfarkasosat játszottunk, ami abból állt, hogy miután megvoltak az ütésgyakorlatok, félretettük a plüssöket, és a csapat egyik fele lement térdelésbe, a másik meg ide-oda szaladgált. Akit a négykézlábozók elkaptak az is közéjük állt. Érdekes élmény volt sötétbe esni, mit ne mondjak.
Tomi eközben kitalálta, még az edzések előtt, hogy ellopja pár embernek a cuccát, hogy letesztelje, ki mennyire éber. Hozzánk, lányokhoz nem jött be, de a fiúk megszívták. Viszont utána készültek, mert egy messert nekitámasztottak az ajtónak, oly módon, hogyha kinyitják az ajtót, akkor az egy lábasra dőljön, ó nagy zajt csapva ezzel.
Viszont Heitter Peti kicselezte a védelmi rendszert, mert a levegőbe lőtt ébresztés gyanánt.
Hogy miért hozott magával egy gumilövedékes pisztolyt az örök rejtély marad.
Igazából ennél több minden történt, de hát kissé nehéz minden pillanatra emlékezni, de úgyis valahol bennem mindegyik megmarad.
Az utolsó éjszakán végig beszélgettünk, áttárgyaltuk egymás bajait, örömeit, problémáit és általában meghallgattuk a másikat. Néhány versemet is felolvashattam, igaz, hogy csak a Dalma, Zsófi, Zoli triónak, de ez is hihetetlenül jól esett, hogy nekik is tetszett.
Én még soha nem éreztem ilyen szintű fizikai fájdalmat egy elválás miatt, de most joggal hasogatott a szívem.
Véget ért valami csodálatos dolog és emiatt nagyon szomorú vagyok.
De emellett kimondhatatlanul boldog is, hogy megtörtént és átéltem.
Ahogy már a chatben is írtam, nagyon hangulatos lett! :D Süt a sorokból, hogy klassz kis társaság gyűlt össze, ami gondolom még jobbá tette az egyébként is baromi jól hangzó tábort *_*
VálaszTörlés" az félelmetes volt, amikor Halmai Tamás, jó ötvenes, fehérülő borostás, családos férfiember elordította magát, hogy: Vért akarok!" OMG, micsoda állatokat hoztok ki egymásból :"D Csak viccelek, biztos klassz volt!
A zombis harapásos meg... epic! Jól elvoltatok :D
Köszönöm, hogy megírtad, nagyon tetszett! :DD
Igen, csakis és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.
TörlésMi mind állatok vagyunk, csak éppen konszolidáljuk ezt néha. :)
Köszönöm, hogy olvastad!
Köszönet ezért a kimerítő beszámolóért, számomra nagy élmény volt olvasni, mert eszembe juttatta, milyen jó is az, ha az ember tartozik egy csapathoz, és azt csinálja velük, amit szeret.:)
VálaszTörlésA zombis részen én is jót mosolyogtam, bár engem az eséstechnikák leírása is le tudott kötni, mert az a dzsúdóban is elég fontos. És való igaz, hogy ha az ember készségszinten elsajátítja egyszer, onnantól mindig működik. (Tizenéve nem voltam már edzésen, de az esések, mozdulatok még vissza-visszajönnek.)
Az önvédelmi részért külön köszönet, az jutott eszembe, hogy nincs kedved írni egy ilyen kis önvédelmi-összefoglalót? Szerintem biztos nem csak engem érdekelne, és ez olyan dolog, amiről nem lehet eleget hallani. (Lehet, azért van most bennem ennyire a dolog, mert az elmúlt nyáron két unokahúgomat - egymástól kb. 200 km-re laknak amúgy - is megtámadták, és az egyiket ki is rabolták. Az elkövető mindkét esetben nő volt.)No szóval én a legtöbb leányzót elküldeném valami küzdősportot tanulni, hogy legalább ne a dermedt pánik legyen az első reakció, ha ilyesmi történik.
Ahogy Kiddy is írta, tényleg nagyon hangulatos írás lett, és én is ott voltam egy kicsit a negyven fokban, ahogy olvastam. :D Remélem, később is hírt adsz még a hasonló megmozdulásokról! :)
Úgy érzem kiderült, hogy menthetetlenül szerelmes vagyok a Kard Rendjébe.
TörlésTényleg, te küzdősportoltál! Esni szép és jó dolgo, csak remélni tudom, hogy normálisan megfoglamaztam, mert ami készség szinten megy, azt nehéz leírni.
De szívesen irnék külön posztot az önvédelemhez, gondolkodtam is rajta, de most ezzel elhatároztál. Jézusom, szegény unokahugaid! Még jó, hogy épségben megúszták, és ez a lényeg, még akkor is ha kirabolták. A dermedt pánik meg tényleg a legrosszabb ebben a helyzetben, de reméljük, hogy nem ismétlődik meg ez az eset.
Hírek még várhatók, bár ilyen nagyobb szintű csak a karácsonyi edzés lesz, december tizedikén. Addig meg edzések és spc edzések várhatók. (Messer! Nem üvölti a pusztaságba, áh, dehogy!)
Örülök, hogy köréd varázsolhattam azt a plusz negyven fokot és hogy jól szórakoztál!
hú, na végére értem :D három részletben sikerült, annyira nincs szabaidőm az utóbbi napkban, de minden betűjét élevztem. nagyon tetszett, hogy ilyen részletesen írtál, és nagyon nagyon magával ragadott az egésznek a hangulata. elképesztő élmény lehet, és most bennem van egy "énisakarok" érzés, szóval gratula a beszámolódhoz! a zombison jót nevettem :D
VálaszTörlésaz önvédelmis rész is nagyon jó volt, és ahogy Lidércke is írja, tényleg hasznos lenne egy ilyen bejegyzés. köszönöm, hogy megírtad ezt a beszámolót, nagyon élveztem!
Szeressétek csak szeressétek, mert megérdemli!
TörlésIgazából talán azért sikerült ennyire jól mert élveztem is, hogy írhatom. Bizonyára ez jött át mindenki nagy megelégedésére és örömére.
Az önvédelmis bejegyzés készül, csak még össze kell szednem a tudományomat.
Ó, a zombis! Örök klasszikus lesz!
Köszönöm, hogy minden nehézség ellenére is elolvastad!