Előre a Vörös Oroszlánba!

(Challenge - Hetedik történet)

Tartalom: Mabel alaposan berúg a szokott törzshelyén, Wilson kapitány pedig riasztja a személyzetet. Ám a család néhány tagja is felbukkan, akik kalandkeresés és unalom miatt tévednek arra. De ami még rosszabb, hogy Levender is befut, aki még mindig Dolby kapitányt keresi.
Megadott téma: Haverokkal
Szereplők: Mindeki az egy Charles kivételével.

Fandom: Csengetett Mylord?

Korhatár: nincs
Figyelmeztetés: nyomokban angol humort tartalmaz.
Műfaj: humor
Megjegyzés: Tudom, hogy régóta vártok erre, és én igen lusta dög vagyok, hogy csak most hoztam, de remélem afeletti örömötök, hogy végre hoztam, legyűri a késztetést, hogy tésztaszűrőt csináljatok belőlem. Pedig megérdemelném. Ezek után tényleg. Bizonytalanság és önvád level végtelen.

Nyugalom honolt a Meldrum házban. Lord Meldrum a szobájában az Agathával való újabb találkozó részleteit fontolgatta, Poppy, Cissy és Teddy a Kit Kat Clubban szórakoztak, a személyzet pedig lefekvéshez készülődött.

Az edények fényesre súrolva pihentek a helyükön, de Mrs. Lipton mégis talált bennük kivetnivalót.
- Nézzék csak meg! Így itt hagyni egy lábost! – sopánkodott egy tiszta edény felett. A kezében forgatta és kerek képéről csak úgy sütött a rosszallás. – Hiszen csupa ételmaradék az alja! Ez a Mabel napról-napra hanyagabb lesz.
- A külsős személyzetben sajnos nem lehet megbízni – bólogatott Mr. Twelvetrees, anélkül, hogy felállt volna az asztaltól.
- Ki is dobom azt az almahéjat! – döntötte el Mrs. Lipton. – Pedig oda akartam adni neki, hogy süssön belőle süteményt.
- A héjából? – csodálkozott el Ivy. – De abból nem is lehet! Miért nem ad neki inkább egy teljes almát?
- Hogyne, hogy aztán elszemtelenedjen! – horkant fel Mrs. Lipton.
- Tudod Ivy mindenkinek meg kell tanulnia, hogy hol a helye – oktatta ki Mr. Twelvetrees Ivyt. – Ha nem végzi rendesen a munkáját, úgy helyes, hogy nem kap semmit.
- Szerintem akkor is boldog lenne valami rendes ételtől – jelentette ki Ivy. – Szegény olyan sovány!
- Ivy te kedves lány vagy, de ehhez nem értesz – zárta le a beszélgetést Mr. Twelvetrees. Felállt, magára vette a kabátját és elindult a hall felé.
- Remélem Mr. Stokes még nem aludt el a kanapén. Megyek és ellenőrzöm. Mr. Teddyék bármelyik órában itthon lehetnek, és nem várhatja őket szundikálva!
- Hova vezetne ez? – szúrta közbe Henry, mire megkapta ilyenkor szokásos fülesét, ezúttal Mrs. Liptontól.
A következő pillanatban Wilson kapitány rontott be a konyhába, lihegve és sisakját a fején hagyva.
- Wilson kapitány! Miért ez a késői látogatás? – kérdezte hízelegve Mrs. Lipton.
- Mabel! Épp a szokásos ellenőrző körutamat jártam, kicsit nagyobbat, mert páran lebetegedtek az őrsön, és benéztem a Vörös Oroszlánba. Természetesen csak azért, hogy ellenőrizzem, nincs-e verekedés, amikor megláttam Mabelt.
- Mondja már mi történt! – szólt rá Mr. Twelvetrees, rosszat sejtve.
- Berúgott! – nyögte ki végül. – Azonnal magukhoz rohantam, hogy jöjjenek segíteni, még mielőtt valami rossz hírét költené a háznak!
- Miért? Lehet, hogy csupa jót mondd. Főleg Mrs. Liptonról – mondta Henry, de ezzel csak még egy fülest érdemelt ki.
- Szólok Mr. Stokesnak – jelentette ki Mr. Twelvetrees és távozott.
Ivy ijedten pislogott a szemüvege mögül és próbálta felfogni a helyzetet. Remélte, hogy neki nem kell mennie. Sose járt még igazi kocsmában és nem is akart. Apja egyszer kereken megtiltotta, hogy akár a közelébe menjen egynek is, mert ott ronda és illetlen dolgokat művelnek, amikről jobb, hogyha nem tud. Persze Mabelnek segítségre van szüksége és ő jólelkű volt, de egy kocsma! Maga az ördög lakhelye!
- Nem értem, hogy minek jött ide ezért – lépett be Mr. Stokes. – Mindenki úgy szórakozik, ahogy akar, és nem csak a fentiek ihatják le magukat! Az ital nincs társadalmi osztályhoz kötve, és nekünk semmi közünk ahhoz, hogy Mabel mit mondd vagy mit sem.
- Lojálisak kell lennünk a gazdáinkhoz – húzta ki magát Twelvetrees, amitől még nagyképűbbnek tűnt, mint egyébként. – Jó hírükért ugyanolyan felelősséggel tartozunk, mint ők.
- Micsoda jó hír? – képedt el Mr. Stokes. – Lord Meldrum Agathával hetyeg, Mr. Teddy a cselédlányokat üldözi, Miss Poppy férfiakat csavar az ujja köré, Levender meg olyan ostoba, mint az ajtó. Nem hiszem, hogy Mabel sokat tudna rontani.
- Én is mindig ezt mondom – helyeselt Henry. Rögtön összehúzta magát, de ezúttal elmaradt a fülese. Mrs. Lipton ugyanis leesett állal, és a kezében lógatott lábassal, megdöbbenten meredt Mr. Stokesra.
 – De Mr. Stokes!
- Ugyan Blanche ez az igazság!
- Magának én Mrs. Lipton vagyok!
- Na, jönnek, vagy mi lesz? – kérdezte tele szájjal Wilson kapitány. Míg a személyzet veszekedett, ő megtalálta a meggyes lepény maradékát és két kézzel tömte a szájába.
- Természetesen megyünk – vágta rá Mr. Twelvetrees.
- De nélkülem – húzott ki magának egy széket Mr. Stokes. Olyan ábrázattal ült le rá, ami világossá tette, hogy ő onnan egy lépést sem hajlandó tenni.
- Maga a komornyik, úgyhogy jönnie kell – közölte Mr. Twelvetrees. A tekintetével kenyeret lehetett volna szelni, de Mr. Stokest nem hatotta meg. Továbbra is makacsul ült a helyén, mire Mr. Twelvetrees felsóhajtott és odaintett Ivynak.
- Gyerünk Ivy, dolgunk van.
- Hogy mi? Én is menjek? – képedt el a lány és falfehérre sápadt. Még a szemüvege is remegett az orrán.
- Természetesen. Megpróbálod rábeszélni Mabelt, hogy hagyja ott a kocsmát, ha pedig ez nem megy, majd mi ketten, mármint a kapitány és én, kivonszoljuk. Ha már egyszer Mr. Stokes méltóságán alulinak érzi, hogy segítsen.
- Nem érzem méltóságon alulinak – jelentette ki Mr. Stokes. Felállt az asztaltól, félretolta az útból a kapitányt.
- Hozom a kertész oldalkocsis motorját- jelentette ki, majd távozott.
- Gyerünk Ivy, ne csak ülj ott! – szólt rá a komornyik.
Ivy ijedten felkapta a fejét, majd feltápászkodott, egy „Igenis Mr. Twelvetrees”t motyogott az orra alatt, és ő is távozott a konyhából.
A kapitány tisztelget, elköszönt Mrs. Liptontól, és Henryre ügyet sem vetve távozott.
- Leállítom a forgalmat! – szűrődött be az üvöltése a konyhába.
- Henry menj a szalonba. Te fogod fogadni a háziakat, ha hazajönnek! – utasította Henryt Mrs. Lipton.
- Jó kis tapasztalatszerzés lesz ez nekem! – sóhajtotta Henry és elcammogott. Mrs. Lipton fejcsóválva visszatette a lábost a helyére, majd ő is elment aludni.

Az oldalkocsis motor zötyögve, éktelen bűzt árasztva rázkódott végig London utcáin, ki az előkelő negyedből, egyenes a kikötők, kocsmák kétes hírű negyedébe. A kapitány szerencsére értékelhető útleírást adott, így csak egyetlenegyszer tévedtek el.
A Vörös Oroszlán olyan volt, amilyennek elképzelték. Nem mintha ezen az egy alkalmon kívül bármikor is elképzelték volna.
A kocsma cégére egy bután vicsorgó, rozsdavörös oroszlán volt, mélán nyikorgott a nyáresti szélben, és épp, hogy csak a helyén maradt. A falakat vésetek, karcolatok, bicskanyomok csúfították, és jó néhány trágárság, ami láttán Mr. Twelvetrees és Mr. Stokes egyszerre takarták el Ivy szemét, nem akarva, hogy lássa.
A kitört üvegű ablakon ordibálás, pohárcsörgés és röhögés szűrődött ki, meg egy üveg ital, amit egy üvöltés kíséretében hajítottak ki:
- Ez a lötty pocsék!
Épp, hogy csak elkerülte a fejüket.
- Megvárjuk a kapitányt? – kérdezte Ivy, még mindig teljesen vakon.
- Nem, mert akkor itt fogunk megöregedni – felelte Mr. Stokes. Elsőként lépett be a kocsmába, őt követte Ivy és Mr. Twelvetrees.
A sokat látott és próbált kocsmai törzsvendégek, akik közül nem egy könnyedén meghajlította az öntött vasat, és ököllel ütötte el az időt, meg a barátját, ha az túlzásba vitte a potyázást. Erős idegzetűek voltak, nem ijedtek meg a saját árnyékuktól, vagy a rendőrségtől, de a szemük elé táruló látványra nem igazán voltak felkészülve.
Egy kövér, ravaszkás arcú férfi, cilinderben, felöltőben sétált oda a pulthoz és teljes lelki nyugalommal rendelt magának. Mögötte egy sovány, gőgős férfi sétált, olyan megvető tekintettel, hogy többeknek kinyílt a bicska a zsebében. Csak azért nem vágták egyből bele, mert egy tágra nyílt szemű lány kapaszkodott a karjába, aki úgy pislogott ki a szemüvege mögül, mint egy sápadt, csontos bagoly.
- Mr. Stokes! – rikkantott fel Mabel. Az érkezettek felé fordult, bár ehhez igénybe kellett vennie a pultot is, hogy megőrizze az egyensúlyát. Jellegtelen arcvonásai az ital hatása alatt még jobban szétcsúsztak, bár ő ezt nem vette észre. Lelkesen vigyorgott, egészen addig, amíg meg nem pillantotta a másik kettőt.
- Megint le akar vonni a béremből? – kérdezte nehezen forgó nyelvvel Mr. Twelvetreestől. Majd felnevetett, nehéz, köhögésbe fulladó nevetéssel. – Már nem tud, elittam az egészet!
- Azt látom – jegyezte meg tonnányi megvetéssel a hangjában Mr. Twelvetrees. Erre a mellett ülő, közel kétméteres, szintén eléggé ittas férfi felemelkedet és, csak a miheztartás végett, kivágta a kését a pultra.
Mr. Stokes előre látta bajt és közbevágott, még mielőtt bármelyik fél meggondolatlan lépést tehetett volna, odalökte a saját sörét az óriás elé.
- A vendégem egy italra – mondta, és rögtön ki is fizette. A férfi morgott valamit, majd visszaült a helyére, elrakta a bicskáját és magába döntötte a sörét.
Az ő részéről le volt zárva az ügy.
- Mabel, jöjjön haza! – kérte Ivy. Hangja szinte elveszett a többi zaj között, ám Mabel mégis megértette. Megrázta a fejét és kis híján sírva fakadt.
- Ez az én otthonom!
- Mabel, maga részeg. Azonnal jöjjön velünk, vagy hívom a rendőrséget – jelentette ki Mr. Twelvetrees. Mr. Stokes a homlokára csapott és csendben felnyögött.
- Ha jót akar nekünk és magának, itt nem mondja ki azt, hogy rendőrség! – sziszegte, majd a tömeghez fordult. Többen abbahagyták az ivást és a beszélgetést, ami biztos jele volt annak, hogy a közhangulat ellenük fordult.
- Mindenki vendégem egy körre!
Ez hatott, és úgy tűnt, hogy egyelőre biztonságban vannak. Ivy azért továbbra is kapaszkodott Mr. Twelvetrees karjába, részint a félelemtől, részint, azért mert jólesett neki. Boldog volt, hogy ilyen közel kerülhetett a férfihoz, még ilyen körülmények között is. Remélte, hogy eltart egy ideig, míg Mabelt ráveszik arra, hogy eljöjjön erről a rémes helyről, mert addig is úgy érezheti, hogy csak az övé és nem zavar közbe Miss Poppy.
- De klassz egy hely! – hangzott fel, mintegy végszóra a kényeskedő sikkantás.
Mr. Stokes, Mr. Twelvetrees és Ivy egyszerre fordult az ajtó irányában és nem akartak hinni a szemükbe.
A kocsmába ugyanis most sorjázott be Miss Poppy a ledér hölgyek teljes éjszakai eleganciájában, Mr. Teddy az arisztokratikus kíváncsiság kifejezésével az arcán. Mis Cissy Penelopéba karolva és végül Jerry idétlenül vihogva.
Erre senki nem volt felkészülve.
A kocsma törzsvendégei úgy vélték, hogy a kocsmáros most a szokásosnál jóval erősebb italt szolgált fel nekik, attól vannak ilyen hülye rémlátomásaik, a Meldrum ház személyzete, pedig nem tudta hova tenni a dolgot.
- Valóban érdekes – hagyta helyben Mr. Teddy felcsíptetve a lornyonját.
Ettől többen rosszul lettek.
- Mit keresnek maguk itt? – bukott ki Mr. Stokesból a kérdés, mellőzve mindenfajta udvariasságot.
- Meguntuk a Kit Kat Clubbot – magyarázta Miss Cissy. Penelopéval együtt leült a pulthoz, mit sem törődve a rá szegeződő tekintetekkel és kikérte az italát.
- Óh, James! – sikkantotta Miss Poppy és átölelte a férfit. - Ugye megvéd ezektől a durva emberektől? – kérdezte kistányérnyi szemekkel nézve Mr. Twelvetreesre.
Ivy csalódott arccal engedte el a karját, mellkasa előtt összefonta a kezeit, arcáról csak úgy ordított a megvetés.
Nem sokáig foglalkozhatott a macska természetű Poppyval és a kötelességtudat valamint az érzelmei között őrlődő Twelvetreessel, mert Mr. Teddy kapta derékon és fordította maga felé.
- Ivy! Meg tudsz nekem bocsátani, - kérdezte, és le is térdelt. Ivy gyökeret eresztve, de rettenetesen kínosan érezve állt, válla felett apjára sandítva, de az éppen azzal volt elfoglalva, hogy megakadályozza Jerry alkoholhoz való jutását.
- Olyan helyes a sápadt arcod, és az a szemüveg, meg a mosószappan illatod! De én Roset szeretem! Meg tudsz nekem bocsátani valaha drága Ivy?
- Azt hiszem meg – felelte nagy megkönnyebbüléssel Ivy. Legalább Mr. Teddy zaklatásától megszabadult.
Vagyis majdnem.
Mr. Teddyből ugyanis három-négy koktél, ugyanennyi pezsgő és egy korsó sör beszélt, amik nem igazán a jó kommunikációs készségükről híresek. Mr. Teddy tehát átölelte Ivy lábát és sírva fakadt.
- Mr. Stokes! – kiáltott segítségért Ivy, mert ez már meghaladta az ő képességeit.
- Úgyis tudom, hogy haragszol! – zokogta Mr. Teddy. – Sosem fogsz megbocsátani nekem, amiért így bántam veled! Soha többé nem láthatom majd a fénylő arcodat, nem foghatom a munkától repedt kezeidet!
A kocsma fele itt távozott.
Kijózanodva.
Mr. Stokes bocsánatot kérve, nemes egyszerűséggel felemelte Mr. Teddyt és arrébb tette. Mr. Teddy egy padhoz tántorgott és azon bőgött tovább.
- James ugye nem hoztam zavarba? – incselkedet Miss Poppy, miután apró puszit nyomott a férfi arcára. Mr. Twelvetrees azonnal elpirult és csak habogni tudott. – Szeretem, mikor elpirul! – nevetett Poppy.
- Hagyd már békén Poppy! – szólt rá Cissy. Poppy nem is reagált rá.
Mabel ezt a pillanatot választotta arra, hogy újfent megnyilatkozzon.
- Arisztokrata, mindent megtehet. Bezzeg én még egy rendes sonkát sem kapok. Nem is emlékszem mikor ettem utoljára sonkát! – sóhajtott fel és megindult a padló felé.
- Hoppá! – kapta el Mr. Stokes. – Na, eleget ivott már, hazavisszük.
- Megmondtam, hogy nem megyek sehová. Addig nem, míg meg nem mondtam a magamét Mrs. Liptonnak! Maga Mrs. Lipton?
- Nem, én Mr. Stokes vagyok. Holnap szörnyű fejfájása lesz.
Ölbe kapta és megindult vele kifelé, csakhogy újabb váratlan akadály mutatkozott meg.
Levender teljes életnagyságban.
Hálóingben.
- Már csak ez hiányzott! – nyögött fel Mr. Stokes, majd hátraszólt Mr. Twelvetreesnek. – James újabb probléma merült fel!
- Helló öreglány! – köszönt oda Mr. Teddy automatikusan. Majd tovább boncolgatta a cselédlányok természetét egy üvegesedő tekintetű munkásnak.
- Dolby kapitány! – rikoltotta Levender és átölelt egy vadidegen férfit. Szegény csak csuklani tudott, annyira részeg volt, de azért megpróbált kiszabadulni Levender karjaiból. Sokkal boldogabb lett volna, ha egy fiatal lány ölelgeti, de nem volt olyan állapotban, hogy tiltakozhatott volna a bánásmód ellen.
- Tudtam én, hogy újra találkozunk! Most már megtarthatjuk az esküvőt!
Mr. Stokes úgy ítélte meg, hogy per pillanat egész ártalmatlan, és ha nem kerül pia közelébe, valószínűleg nem okoz sok gondot. Bár, hogy miként szökött meg a házból, arra nem tudott rájönni. Az összes felesleges lepedőt eltávolították a szobájából tehát azokon nem mászhatott le, és még az a tökkelütött Henry sem engedhette ki.
Rejtély.
Mabelt lefektette az oldalkocsiba és betakarta a takaróval. Mabel békésen hortyogott, így legalább vele nem kellett foglalkoznia.
Visszament és meglepetten tapasztalta, hogy az alatt a pár perc alatt, míg kint volt a helyzet súlyosra fordult. Poppy Jamest ápolgatta, Ivy Mr. Teddyt próbálta lebeszélni a tettlegességről, Miss Cissy és Penelope éppen csókot váltottak, amivel hazamenetelre késztettek még néhány, becsületesen lerészegedett embert, Jerry pedig knock outolva feküdt a földön.
- Uraim és hölgyeim azonnal hagyják el a kocsmámat! – utasította őket a kocsmáros. Igaz jóval durvábban kérte volni ki magának a verekedést és azt az összetört poharat, de még ő sem heverte ki az eseményeket.
Mr. Stokes néhány fontot nyomott a kocsmáros kezébe, majd felkapta Jerryt és a motorhoz vitte. James és Poppy egymásba karolva sétáltak el, ahogy Miss Cissy és Penelope is. Ivy fürgén iszkolt előre, remélve, hogy lerázhatja a még mindig a bocsánatáért könyörgő Mr. Teddyt.
Miután távoztak a kocsmáros keresztet vetett és hosszú idő után először imádkozni kezdett.
Azért, hogy soha többet ne lássa ezt a bandát a kocsmája környékén.