Elbukott győztes

Tartalom: Loki gondolatai a bíróság előtt.
Műfaj: angst őszinte reményeim szerint

Páros: Loki/Thor
Fandom: Avangers
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: Karakterhűtlenség, cselekménytelenség, no slash, és POV

Megjegyzés: És már megint nem azzal foglalkoztam, amivel kellet volna. Igaz ezzel sem akartam, de leírtam az első mondatot a többi meg jött utána. Loki jött, látott, győzött én meg sírva könyörgök, hogy ne részesítsetek testi sértésben ezért.  A címről tilos rosszat mondani, karhatalommal megtiltom.

Vércseppek rezegnek a szám szélén.
A maszk felsebzi az ajkam, mégse tudom abbahagyni az önelégült vigyorgást.
Vesztettem.
Elkaptak.
Mégis én győztem.
Meg vagyok bilincselve, hét lakat alá zártak és megfosztottak leghatásosabb fegyveremtől, a hangomtól, mégis ott ül a rettegés a szemükben.
Egyikük se meri rajtam tartani a tekintetét. Rám néznek, majd gyorsan elkapják a pillantásukat. Zavart, szégyent tükröz minden mozdulatok és félelmet.
Azt hiszik, nem veszem észre.
Azt hiszik, hogy elrejthetik a lármában, az ostoba vitájukban, hogy miképp büntessenek meg, azt hiszik, hogy most ők győztek és hamis bátorsággal el tudják fedni a bizonytalanul dobogó szíveik diszharmonikus zörejét.
Ostobák.
Én vagyok a cselszövés és a tűz istene. Engem nem lehet örökre bezárni, elfojtani, leláncolni, mert mindig feltámadok, újjáéledek, kiszabadulok, és akkor felgyújtom a világot!
Nem egyszerre, hanem apránként. Először csak apró parázs leszek, a szívek mélyén éledő harag és gyűlölet lesz a táplálékom. Halkan suttogok, míg be nem férkőzik minden gondolatukba, hogy lánggá lehessek, és végül felemésztem. Minden egyes szív, minden egyes tudat, minden egyes ember és isten az én játékszerem. Ott vagyok bennük kiirthatatlanul és hiába zártak be, hiába tettek rám hét lakatot és vették el a hangomat, a lényegem, az éjfeketén parázsló tűz, a hazugság ott lüktet bennük is.
Ezért félnek tőlem.
Rettegnek.
Tudják, hogy elég néhány elsuttogott szó, pár befejezetlen mondat és egy-két féligazság, hogy acsargó vadakká változva marakodjanak saját, nem létező igazságukért és becsületükért.
El se tudják képzelni, hogy milyen könnyedén romba tudnám dönteni a drágalátos Azgardjukat!
Az lenne aztán az igazi móka!
Halhatatlanok véres, pusztító harca, soha nem nyugvó küzdelem, sikolyok és kardcsattogás.
Egy idő után unalmassá válna és biztosan lebuknék, hiszen csak a félkegyelműek hiszik, hogy soha nem lepleződnek le, de amíg felfedeznek, és amíg én megunnám, addig tűzbe és vérbe borítanám az egész birodalmat.
Thor, az én drága bátyám, persze megpróbálna megállítani.
A híres testvéri szeretet.
Valamikor a fejébe vette, hogy jófiút csinál belőlem.
Kár, hogy belőlem sose lesz az a csínytevő, de szerethető kistesó, akinek látni akar.
De talán lassan kezdi felfogni, hogy a természetemet nem tudom megváltoztatni.
Persze ha tudnám, se akarnám.
Ezt azonban soha nem fogja belátni.
Igazán szórakoztató hallani, ahogy a bíróság előtt megpróbálja kijárni a lehető legenyhébb büntetést.
Ostoba.
Ez az egész nem számít.
Színjáték azok számára, akik vakok akarnak maradni, miközben igazlátásról prédikálnak.
- Loki! Te vérzel – fordul felém Thor. Hangjában és szemében őszinte aggodalom eseng és szeretnék felnevetni, de a maszk megakadályoz. Lám, hiába vagyok rab, hiába vagyok elítélt én uralkodom. Hiába övé a Mjölnir, hiába ő a király, elég egyetlen vércseppem, egyetlen jele annak, hogy védtelen és esendő vagyok ő már ugrik is.
Szánalmas.
És nagyon sok mindenre felhasználható.
Fogja a köpenyét és letörli az államon végigfutó cseppet.
Óh, drága bátyám!
A szemembe nézel és látom, hogy könyörögsz, hogy szenvedsz és azt hiszed, hogy nemcsak miattam, de helyettem is.
Szántszándékkal felsebzem újra a számat és elégedetten figyelem, ahogy egyre dühösebben szemléli a földre zuhanó vércseppeket.
Talán látja bennük a széttörő vágyakat, az elpusztuló reményeket.
Én csak a zuhanást látom.