Íróasztal



Itt vannak felsorolva azok, amiken jelenleg dolgozom. Mivel nyomorultul lusta vagyok, és képes vagyok órákon keresztül semmit csinálni, ezért ha valamelyiktek valamelyikre, valami csoda és külső befolyás folytán, különösképpen kiváncsi, akkor helyezzen el preciziós rugásokat az alfelemen, és talán hamarabb végzek. Vagy vesztegess meg teával, vagy méz- csapolt- gyümölcssörrel.




Eredendő bűnök, tanult erények 4. fejezet - Megkísért a múlt: Átmeneti nyugalom honol a bunkerben, Kevin fordítgat, Sam és Crowley pedig egész jól elvannak a másikkal. Nem, nem úgy, az még odébb van, egyelőre csak alapozom a kapcsolatukat. Nos, ebbe a viszonylagos idillbe robban be Dean, Cas és Kevinanyu. No most a bunker kapásból a feje tetejére áll, megy a vita, repülnek a szitkok és a tárgyak, de végül elrendeződik a helyzet. Nincs idejük szusszanni, mert Garth jelentkezik, de a hllákon kivül, feltűnik Metatron is, akinek van egy ajánlata Crowley számára.

Mechanikus lelkek: Supernatural steampunk AU. Igen, jól olvasod. Mert a steampunk menő, és ha már a saját regényemet is abban akarom irni, akkor muszáj lesz valahogy ráhangolódnom, és per pillanat a Supnat az, amiben a legotthonosabban mozgok. Korhatárilag 16+, persze lesz benne slash, meg vér és durva beszéd, párosilag pedig Drowley, Destiel és Mooseley, pontosan ebben a sorrendben. Története annyi, hogy Dean talál egy félig kész automant a rég leéégett családi házánál és hazaviszi, hogy befejezze, csakhogy szép csendben beleszeret a készülő műbe, aki sokkal több, mint egy gép. Közben a nyomába erednek a Démonok, akiknek hát persze, hogy Crowley a vezetője, de nem kell aggódni. A vége heppy end lesz.

Aki a végén nevet: Supernatural, angst, vagy talán hurt/comfort, ezt még nem sikerült eldöntenem, de a lényeg az, hogy még mindig a Crowley iránti mániámat élem ki. Volt egy random szerepjátékunk, amit fészes beszélgetésben csapattunk és ketten rávilágítottunk a résztvevőknek, hogy tulajdonképpen miért létjogosult a Drowley, vagy Deanley, kinek, hogy tetszik. Igaz, hogy az egész akkora dráma volt, és a magam részéről az OOC-t se zárom ki, de a lényeg, hogy nekem is lett ihletem egy igazi, Pokol Királya ficcre. Mert amúgy rendszeresen kiabálok a soriban vele, hogy Szedd már össze magad! Korhatárilag, hááát 16+ talán, de semmi extra, ami pedig a párosokat illetti, nah azokból van néhány: Drowley, Destiel, Gavin/Hannah, (ne is kérdezzétek), és így ennyi is, bár lehet, hogy a végére kaptok egy kis Mooseleyt, mert úgy tűnik, hogy Crowelyt mindkét Winchesterrel tudom shippelni. Meg Boobyval is, de ez nem az a történet. Ez az a történet, ahol a cím mindent elárul.

Alku tárgya: Supernatural/Avengers crossower, angst, ahol Loki és Crowley összefog. Mert az mindkét félnek jó, de főleg nekem, meg az olvasóknak is, remélhetőleg. Párosilag Frostironnak terveztem, de a szotri azt mondta, hogy ő inkább Thorki akar lenni, én pedig ráhagytam. Másik felől Drowley kontra Destiel harc megy, és ha ügyes vagyok, akkor Drowley fog győzni, szereplő halálával. Korhatárilag még ingázok a 16+ és a 18+ között.

Lidércfénykergetők: Nah ez az kisregény, amit csak akkor teszek fel, ha valami csoda folytán sikerül befejeznem, ne kelljen megindokolnom, hogy miért. Többnyire csak. Párosilag threesome, igen, mindenki jól olvassa, mghozzá Sam/Gabe/Crowley felállásban. Yepp. Akkor játszódik, mikor Dean lelkét elragadták a pokolkutyák, tehát ebben még csak Destiel se lesz, ami megkönnyítené a fogyasztást. És 18+. Meg dráma dögivel.

Színház az egész világ!: Úgy tűnik, minden, amit különösképpen szeretek egy crack ficben végzi. Ezúttal a színház az áldozatom. Nagyon multifandom, nagyon multiship, nagyon elmeroggyant. Mivel az egyetemi AU-val úgyse jutok semmire, ezért aztán hozom ezt helyette, szintén többfejezetes komolytalankodást. A S.H.I.E.L.D. Színház a Drakula musicalt tűzi programra, ám ezzel nem ér véget a megpróbáltatások sora. Magánéleti válsággal küzdő színészek, beszerzési gondok, lebetegedő karmester, viták és jelenetek a színpadon, alatt, mögött, felett és mindezek tetejébe még a Brit Kormány esernyője is eltűnik a főpróba alatt. Humor, szerelem no meg musical, amire bizton számíthattok, és remélhetőleg mindenkit kellemesen kikapcsol a hétköznapok rohanásából.

Munkahelyi szünet: Agents of S.H.I.E.L.D és Coulson/Fury, egy lájtos kis fluff szösz, amiben az igazgató, meg a legprofibb ügynöke élvezik a rövidke pihenőt. Ha valaki tudja a hivatalos shipnevet, vagy magyar ficet, könyörgöm mondja el, mert én nem nagyon bukkantam rá. Igaz én is Candy egyetlenegy mondata miatt kezdtem elé őket shippelni, amely mondat ráadásul Stucky ficben szerepelt, úgyhogy nincs mentségem. Vonzanak az érdekes párosok. (Bár mondjuk ennél furább, már csak a Loki/Coulson lenne. Vagy Loki/Fury. Oké, ez már a bizarr kategória)

Száműzöttek: A fic, amellyel szintén el vagyok csúszva, de megirom, mert addig úgyse nyughatok. Sherlock BBC és a harmadik évadot úgy nem veszi figyelembe, ahogy van. Tudjátok voltak találgatások még anno, hogy vajon ki lehet Moran, és hát én Kiddynél olvastam egy olyat, hogy valaki Andersonra voksolt, és hát azóta se tudok ettől szabadulni. Bocsánat. Úgyhogy a párosítás az úgy néz ki, hogy Anderson!Moran/Moriarty, néminemű őrülettel kevert Shermor, és leheletnyi Johnlock. A történet abban a két évben játszódik, mikor Sherlock bújkált Moriarty bandája elől, Moran meg vadászott rá. Roadtrip angstal, vérrel és szereplő halálával megspékelve. A fejembe lévő hangok szerint jó lesz ez!

Supernatural - A szappanopera: A cím mindent elárul. Szerintem ha úgy fogjátok fel, mint egy karikatúrát, az sokat segít és talán elfedi azt a tényt, hogy ennél karakter-és sorozathűtlenebb dolgot én még nem irtam. Mindenesetre igyekszem az alaptulajdonságaikra ráerősíteni és azt kiforgatni, bár úgyis csak valami iszonyat elborult dolog lesz belőle, ami vagy nagyon jól sikerül, vagy az olvasóim egy emberként átkoznak ki a fandomból. Mindenesetre én jól szórakozom írás közben, csak nagyon nehéz megtalálnom azt a hangnemet, ami a szappanoperák sajátja, mert a műfaj iránt van bennem bizonyos mértékű ellenszenv. Viszont egyet biztosra mondhatok: fárasztó lesz.

Szülői örömök: Dean és Cas házasok és örökbe fogadnak egy gyereket. Igen. Ez a sztori. Sam és Jessica együtt vannak, Bobby keresztapává avanzsál, Gabe és Crowley együtt törnek a pornóipar élére, de azt még nem döntöttem el, hogy Crowley ember vagy démon. Azt se, hogy a gyerek milyen nemű, és, hogy hol bújkál a cselekmény már megint. Igen, pihent agyam van és az ilyen hülyeségek hamar megragadnak benne. Mentségem most sincs, csak legyintés és vállvonogatás, meg hogy kellenek ilyen ütődöttségek is néha.

A középső királyfi meséje:
Anderson kapcsán merült fel bennem a kérdés, hogy tulajdonképpen a középső királyfi miért hibázik? Az első érthető, de a második? Ő már látja a csapdát, szóval nem lenne kötelező belesétálnia, hogy a harmadik arassa le a babérokat! Hát elkezdtem levezetni magamnak, de félúton rájöttem, hogy ezen még bizony ülnöm kell, hogy végleg letisztuljon a mondanivalóm. A műfaj és a külső is jelentős változásokon megy át, a karakterekről nem is beszélve. Nagyon nem akarom, hogy akár egyikük is kétsíkúnak tünjön, mert bár néha jól esik klisékkel dolgozni, de ez nem az a történet, ahol megengedhetem ezt a luxust. Nonfic, de remélem lesz majd olvasója.

Sorsfordítók:  Ne rémüljön meg senki, ez még mindig a Cupido és a szerelem vonulatot taglalja, csak hirtelen lett egy jobb címem, meg másfél oldal fura hangulatú részletem. Lassú, nem épp fordulatos, talán-talán érdekes nonfic, ami tartalmaz szereplő halálát, és igen erősen hatott rá Ed Sheeran - Give me love című száma. Bár alapvetően nem hiszek a nagybetűs, Első Látásra Szerelem dologban, meg úgy a szerelemben sem igazán, de valahogy eszembe jutott, hogy Cupido lehet-e szerelmes? és hát ebből nőtte ki magát.

Ezeken kívül még felbukkanhatnak random versek, novellák, szöszök, ajánlók és blogbejegyzések, gyakorlatilag bármi, tehát ezt a listát ne vegyétek kőbe vésett akárminek, csak jelzés, hogy elsősorban ezekre koncentrálok. A lista meg sosem lesz rövidebb, de nyugodtan kérj, ha szeretnél, én meg megpróbálom teljesíteni.

2 megjegyzés:

  1. Mivel mondtad, hogy lehet téged rugdosni, ha valami nagyon érdekel, úgyhogy én most rugdosnálak téged egy kicsit a Johnlock fagyis fluff, vagyis a Hőség miatt. :P A hozzátartozó kép nagyon cuki, meg Sherlock és a fagyi is nagyon cuki, meg Johnlock és a fagyi is nagyon cuki, szóval naaaagyon várom ám, hogy mikor fog felkerülni. :) Hajrá, hajrá, kitartást az íráshoz, meg minden máshoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Scale, a hátsóm máris érzi motivációs rugdosásod, szóval neki fogok feküdni és megirom. És a végére agyvérzést kapok. Vagy gutaütést. De fel fog kerülni.
      Köszönöm a bizodalmadat és a biztatást!

      Törlés