Mi vagyunk a Holmes-Brothers!

Mármint az öcsém meg én.
Mint már említettem, na jó elbüszkélkedtem vele, a gyerek is rákapott a Sherlockra, ami nagyon helyes, csak meg kéne vele nézetnem az első két évadot is. Mert a kis huncut, betársult mellém karácsony körül, mikor az AXN-en adták a második évadot, az összes részt, de már csak az utolsó részre, szóval némi háttérinfóval szolgálnom kellett, de tetszett neki, és kapásból legyártott vagy húsz elméletet, hogy miképp élte túl.
Ami poén, hogy az első a gumiköteles-verzió volt
Azt az üvöltést nem lehet visszaadni, amit leadott azon a hajókürt erősségű hangján, mikor a 3x01-et elkezdtük.
De az én meghökkenésemet sem.
A 3x02 valahogy kimaradt, pedig ő is látni akarja a részeg Sherlockot, viszont azóta hallgatom, hogy védi Johnt, hogy ő nem meleg. John szerintem nagyon hálás lehet neki a támogatásért, bár a gyerek tizenöt éves, szóval...
Akárhogy is, nagyon tetszik neki, Mycroftot is bírja, és az utolsó résznél egymás körmét rágtuk le idegességünkben és izgatottságunkban.
Itt mondanám, hogy neki semmi baja nem volt Janinával, de meglepte a tény, hogy Sherlocknak barátnője van.
Most pedig következik a bejegyzés lényege, vagyis az a nagyon magas szintű párbeszéd amit, levágtunk. Kéretik egy konyhát elképzelni, hajnali fél hetet, és kissé kómás fejeket.

Öcsém: Vennünk kéne egy olyan operációs játékot, mert sakkunk már van.
Én: Ja, de ne várd, hogy legyőzöl. Én vagyok Mycroft, az idősebb jogán.
Öcsém: Akkor én meg Sherlock. És nekem van elmepalotám!
Én: Nekem meg esernyőm.
Öcsém: Nekem meg egy barátom, aki lefejelt. Jah és az elmémben ott van James Moriaty is!
Én: De én vagyok a Brit Kormány!
Öcsém: És szükséged van rám.
Én: Száműzetésbe küldtelek!
Öcsém: Négy perc után visszahívtál.
Anyánk: Jól van drágáim, induljunk már.

Hát ilyesfajtán társalgunk, és ez tök jó, hogy így megérti a dolgot, annak ellenére, hogy máskor meg vérre tudunk menni bármilyen hülyeségen. Mint afféle testvérek és szerintem itt látszik meg a zseniális forgatókönyv újabb remekbeszabott része. Hiába, hogy az egyik Holmes a Brit Kormány, a másik meg egy magasan funkcionáló szociopata, hiába húzzák egymást, hiába az ellenségeskedés, azért mégis testvérek maradnak, vigyáznak a másikra és csesztetik is, és ez annyira hétköznapi, annyira emberi, hogy nem véletlenül játszunk mi is ilyet.
(A vérfertőzéses incestet viszont inkább hanyagolnánk. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy volt testvére annak, aki ezt kitalálta, de inkább nem szólalok meg. )

Most viszont írnom kell neki egy Wholockot, mert megmutattam neki azt a képet, amin Anderson parafatábláján ott van bekarikázva a TARDIS, és most ezért rágja a fülem. Jah és ez az ütőkártyája, hogy ő a Doktor.
Meg a teletabi dalekok.
Aki ismeri a sorozatot, annak elmondanám, hogy ezek a színes dalekok neve nálunk.
Tehát irok, irok, irok, még akkor is ha ez nem látszik, mert még mindig nem gépeltem át. Még nem igazán tudom, hogy ez most ellustulás vagy sem, de valószínű, hogy kivételesen az utóbbi. Laptopot kérek karácsonyra.
A regényemen is dolgozom, de a szervezetem tiltakozik bármiféle határidő ellen, úgyhogy kopromisszumot kötök magammal, hogy nincs limit, viszont mindennap dolgoznom kell rajta.
Ami még fejlemény, hogy járni fogok angol nyelvtanfolyamra, mert szükségem van rá, de be vagyok gazolva, hogy nem tudok egy szót sem. Ami nyilvánvalóan nem igaz, mert az alapok megvannak, és fejlődtem is, de azért félek.
Idegesítő egy szokás.
Bár motivációnak nem vagyok híján, de attól még bennem van a majré.
Eredetileg ez egy hosszabb bejegyzés akart lenni, csak mire megírtam fejben, addigra elment a kedvem, hogy le is írjam.
Azért itt hagyok egy gondolatot, míg össze nem kaparom magam:

Az éjszakát nem tudjuk elkerülni, de meg tudjuk őrizni a hajnal reményét.