2014. szeptember 3., szerda

Doctor Who? 8. évad második rész - A dalekban




SPOILEREK! SPOILEREK MINDENHOL!
Úgy tűnik, hogy szerdánként fogok beszámolni az új részekről, és minekután ezt leirtam, biztos, hogy a következő héten más időpontban fog érkezni. De mindegy, az még odébb van, foglalkozzunk az aktuális résszel. Amit megint sikerült élőben néznem, egész jó buli, bár mély bánatomra a következőt nem tudom, mert más programom lesz ( Nyílt nap a kulisszák mögött, immáron ötödszörre, ám erről majd egy másik posztban).

1) Tizenkettes Doktor
Ideje, hogy az ember lánya kitörölje a csillámport a szeméből (nekem nem sikerült, de a szándék a lényeg), felkösse a harci bugyogót, és szembenézzen a ténnyel, hogy a Doktor, ahogy a szabadon vett székely közmondás tartja, nem játék. Nem ő a szőke herceg fehér lovon, bár kétségkivül megöli a szörnyet, csakhogy lehet, hogy a királylányra rádől a torony, és a boldog vég is hiányzik.
Nem tudom kifejezni mennyire hálás vagyok azért, hogy tényleg egy félelmetesebb, sötétebb Doktort kaptunk. Tizes és Tizenegyes után azért szokni kell, bár nekem nem okozott sok gondot, lévén mindig erre vágytam, és megkaptam, egyenest az arcomba. Kicsit nagyon így is sokkolt az az emésztőgödrös jelenet, és hitetlenkedve pislogtam, hogy nem lehet ennyire, de lehetett annyira, és végül is igaza volt. Viszont az ellenérzésem mellett, tetszett a szarkazmusa (vagy irónia? attól tartok ezt a kettőt keverem), és a szóviccei is jók. Úgyhogy még mindig ki vagyok vele egyezve, annál is inkább, mert róla el tudom hinni, hogy megmenti a világot. Bár a dalekot, na azt pont nem sikerült, csak megváltozatni.
Ő is feltette a kérdést, hogy jó ember-e a Doktor, pont emiatt, és ez csak tovább növeli a szememben. Komor, ironikus, beszologatós, kemény Doktor néminemű önismereti gondokkal, hát őt nekem találták ki. Nem babusgatja a lelkedet, de a vészt elhárítja a fejed fölül, és ezért tudok én bizni benne, mert ő is túl akarja élni, nem egy kamikaze pilóta, végre van terve, és hiába minden támadó szemöldöke (nem fogom megunni),azért még mindig érző szívű. (Ezt valahogy többes számba kéne tenni, lévén két szive van, és felteszem, hogy mindeggyikkel érez). Nem biztos, hogy jó, de próbál az lenni, és ez jó, amiben egyet kell, hogy értsek Claraval. Ám őszintén sajnálta azt a lányt, aki feláldozta magát értük, és ajánlom a Doktornak, hogy teljesítse.
Rusty két mondata pedig, feltette az i-re a pontot: Én nem vagyok jó dalek. Te vagy a jó dalek.
Így a Doktornak. Ami a legszörnyűbb, hogy még igaza is van egy szinten.
És még ne akarjam egyből megmenteni. Ami meg szerintem hozzátartozik a Doktorhoz, hogy az ember kicsit meg meg akarja menteni magától.
Capaldi még mindig zseniális a szerepben, úgyhogy követelek minimum még négy évadot vele.

2) Rusty
Sokféle dalekot láthattunk már, az öngyilkostól kezdve az őrülteken át a teletabiig, tudjátok azok a szörnyű szinesek, de egyben nem különböztek: mind meg akarták semmisíteni a világot. Már ahogy ezt egy jó daleknak illik.
Ebben a részben viszont minden szempontból egy újféle dalekot ismerhetünk meg, aki már puszta létével is rengeteg olyan kérdést vet fel, amit érdemes magunkban is végigrágni.
Mert ez a dalek jó.
Aha, komolyan.
Szép húzás volt, magamban gratuláltam is hozzá, de nem vagyok én se hülye, gyanítottam, hogy nem egy áldozata két szép szeméért váltott szemléletet.
Hát nem is, mert megsérült egy születő csillag miatt, de meglátta a szépet, és a sugárzás miatt a többi dalek ellen fordult. A Doktor persze, meg rá akart jönni, befoltozta szépen a sérülést, mire a dalek meggyógyult és hát újra megsemmisített. Azért a Doktor "No!"-zását látni kellett, titpikusan, az a Ne már, megint? kifejezésú volt.
Aztán végül hozzácsatlakozott a dalek lelkéhez, ami ezek szerint van nekik, Clara felszabadította az elnyomott emlékeit, így végül is eljutottunk oda, ahonnan kezdtük: Rusty dalekot irt.
Addig viszont megtudjuk, hogy olyan, hogy jó dalek nem létezik. annál is inkább, mert ami a mi fogalmaink szerint vett jó, az egy daleknak rossz, és fordítva. Emellett felmerül az a kérdés is, hogy megváltozhat-e valaki, vagy azok között a határok között mozgunk, amik a születésünktől fogva bennünk vannak? Hogy egy merőben új perspektíva képes megmutatni a körülöttünk lévő világot, vagy szükségszerűen hozzánk idomul?
Nagyon tetszik, bár le is lombozott, hogy a Doktor lelkének mélyén csak gyűlöletet látott. Bár lehet, hogy azért mert dalek. Mondom, rágódjatok ti is.
Rusty már a második ellenfél, aki a Doktort magát kritizálja meg, illetve vet fel neki kérdéseket önmagával kapcsolatban. Az előző részben ugye a clockwork emberkénk (csak tetszik ez a szó, oké?) kapcsán merült fel, hogy önmaga maradhat-e az, akit ennyiszer kicséreltek, most pedig Rusty feszegette, hogy valóban az-e, akinek hiszi magát (Őőőő...nem. De ez mindenkivel így van.)

3) Clara
Claraval úgy vagyok, mint Kevin Stevevel.
Utálom szegényt.
A színésznőt természetesen nem, sőt egy hősnek tekintem, amiért megpróbálja mindig kihozni a legtöbbet a karakterből, de nem az ő hibája, hogy Clrara egyszerűen csak van. Biodiszlet. Köbö, mint Jane. Viszont legalább a Doktor folyamatosan ledominálja, beszólogat neki, bár az az érzésem, mintha Clara nem is venné észre, hogy tulajdonképpen mit is mondott neki.
Viszont felpofozta a Doktort.
Hát én azt hittem, hogy leszedem a fruska fejét, vagy legalább a Doktor leharapja neki tőből a kezét, de nem. Pedig arra a pofonra semmi szükség nem volt vagy ha igen, akkor sem tőle, hanem a katonanőtől, mert neki jobban meg volt rá az oka, de Claratól úgy jött ki, hogy csak azért tette, hogy lássuk nem hiába van ott a Doktor mellett, de fordítva sült el. Nagyon fordítva, mert most még jobban ki nem állhatom. Pedig néha felszikrázik a remény, de aztán puff, megint ugyanaz az irritálóan édes nőcske lesz. És össze akaraják hozni Danny Pinkkel, aki az új útitárs lesz, de ezt is annyira idegesítő módon, hogy én kértem, könyörögtem, hogy ne, ne, ne irjátok össze őket, de össze fogják, és én nem értem, hogy miért. A Pondoknál azért működött, mert rendesen megharcoltak a másikért, meg voltak hibáik, volt jellemük, de Clara néha akkora egy Mary Sue! És igen, ez a bajom most is, mert nincs megindokolva, hogy miért is kéne nekik összejönniük, és az egész bűzlik az eröltettségtől.
Én elhiszem, hogy vannak olyanok, akik szeretik, és lehet, hogyha megmaradt volna annak a lánynak, akit még anno dalekként láthattunk tán újra megkedvelném, de amíg nem kap rendes jellemet, ne is számítson rokonszenvre tőlem.
Remélem a Doktor örökre otthagyja Glasgowban.

4) Missy és a többiek
Nagyon pofás elméletek keringenek a fészen azzal kapcsolatban, hogy ki a csoda lehet ez a karitatív pszichopata Marry Poppins, és én nyiltan remélem, hogy Clara jövendőbeli énje, ami megkattant, mert a Doktor otthagyta Glasgowban.
Tulajdonképpen főleg a túl sok boyfriendezés miatt vélem így, de volt valahol egy kép, hogy ugyanaz a gyűrű van a két nő ujján, szóval kérlekérlekkérek légy jó kisfiú, irj neki jellemfejlődést és legyen Clara az őrült főellenség! Teljesen jó is lenne, én már felépítettem a headcanonom, két részből, de kit zavar?, hogy a Doktor feladattal hagyta el Clarat, mert tudta a szuflélányról, hogy ha csak úgy lelép, mint kéne, akkor ott bizony a fél Univerzum tönkremegy, így feladatot adott neki? hogy azokat akik az ő hibájából, vagy érte halnak meg, azt töltse fel valami olyanba, mint a Könyvtár (tudjátok, a bolygónyi könyvtár, meg a vasta nerada). Csakhogy Clranak leesik, hogy bizony dobva lett, mint a koszos rongy, és kicsit átmegy zizibe, és az összegyüjtött emberkékből és lényekből valamiféle hadsereget toboroz a Doktor ellen.
Jó ez így nem kiforrott, ráadásul ködös is, de én elnéznék valami hasonlót. Viszont ha kiderül, hogy River regenerációja én sirni fogok, és nem az örömtől. Azt a vonalat már lezártuk, az ötödik évadban, vagy a hatodikban, de még Tizesnél, úgyhogy nem. Viszont akárki is lesz, ajánlom, hogy rendes indoklást kapjon! (De ha nem vigyázok, akkor fogom Morgen idézetét, hozzácsapom az elmélethez és kaptok egy ficet belőle)
Gretchen, aki feláldozta magát azért, hogy a Doktor megmentse a hajót, és aki százszor badassabb nő, mint Clara. De megmenekült, bár a fene tudja, hogy jól járt-e Missyvel. Szurkolok neki, de nagyon.
Danny Pink: szimpatikus, aranyos, néger srác, aki katona volt és tuti, hogy sötőt múltja van. És össze fogják irni Claraval, indokolatlanul, én meg jól felhúzom magam rajta, indokoltan.

A következő részben viszont lesz Robin Hood, meg kardok, és perszehogynem látom egyenes adásban, mikor a Robin Hood volt az egyiok kedvenc könyvem általánosban. Kartal a rettenetes mellett, amit szintén nagyon rég olvastam. A lényeg, hogy továbbra is dúl a Doktor láz a blogon, októbertől lehet, hogy becsatlakozik a Supnat, és még ki tudja még mit találok ki a saját, meg a ti szórakoztatásotokra.
Óh és itt van egy kis agykiégetős meglepi, amiért nem merek a deviantarton Doktoros képet keresni:

2 megjegyzés:

  1. Na, megnéztem most a részt, szóval gondoltam reflektálok némileg erre, meg hát benne is vagyok név szerint *ott ni, mutogat juj*
    Nekem kifejezetten tetszett ez a rész. Az alapötlet a jó dalekkal, és persze, hogy a Doktor rögtön ugrik... No igen. Kicsit azt kívántam, Clara pukkanjon szét abban a nanobigyóban, mert ő kifejezetten idegesített ebben a részben. Danny Pink viszont cuki volt, nem lehetne, hogy csak őt viszi a Doktor, Clarát meg ott hagyják?
    Az meg elképesztő volt, amikor a dalek szemén keresztül mentek be a testébe, huh, hát az nekem valahogy nagyon bejött.
    Missyről csak annyit, hogy kiráz tőle a hideg. Te észrevetted, hogy az első rész végén az a hely a szökőkúttal meg az oszlopokkal teljesen olyan, mint a The Girl Who Waited-ben, amikor Amy ott marad azon a furi helyen és megöregszik? Van is erről egy képem... Itt van ni:
    https://38.media.tumblr.com/8ccbbe9a7fe36eb994e469641f69a6df/tumblr_nbratq7EgL1sgca4io1_400.jpg
    Az elméleted Missyről amúgy nagyon tetszik, remélem így lesz.
    Na gyorsan megnézem a következő részt. Aztán szenvelgek egy sort a bejegyzés alatt arról is... Ha nem alszom el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aha, jó egy rész volt.
      Nem a Doktor lett volna, ha egy ilyet kihagy. Szerintem mindenki azonnal ráharapott a dologra.
      Áh mégiscsak rendes lezárás kéne Clarának, elvégre companion, szóval gyors összeirják Pinkkel (nem tudom komolyan venni ilyen névvel!), és aztán maradnak mindenhol. Bár én Pinket egyedül is megnézném a Doki mellett. Amúgy nem értem, hogy miért nem adnak a Doki mellé a múltból valakit, vagy a jövőből, vagy egy másik bolygóról, pedig a régi érába, amennyit tudok, azért szélesebb volt a paletta ilyen téren. Jó, nincs pénz oké, de na, ez sem lehet mindenre kifogás.
      Jaj az jó volt, mikor bementek! És dalek antitestek. Úr-isten!
      Én nem vettem észre, hogy ugyanaz a helyszín, de ezt a képet már láttam, fészes csoportban mondták az infót. Hát engem nem zavart túlságosan, nem arra koncentráltam.
      Missy egy pszichopata. Érdekes páros lenne Jimmel :D

      Törlés