Doctor Who? 8. évad negyedik rész - Figyelj!

SPOILER RIADÓ!

Mondjuk annyira nem szoktam spoilerezni, mert teljesen lefoglal a széleskörű rajongás, ráadásul hajlamos vagyok úgy kezelni, mintha mindenki látta volna már, de az udvariasság és az illem megkivánja, hogy figyelmeztessek mindenkit.

Igaz ehelyett hozhatnám már a színházas beszámolót, de még mindig nem értem a végére, friss meg nem tudom mikor lesz, lebetegedtem, szóval az íráshoz sem sok kedvet érzek. Mondjuk a Frostironos kihívás véget ért, akkor kirakhatom azt, amit arra irtam. Nem a legjobb, határozottan nem a legjobb, mindenesetre egyszer tán olvasható. A Morgennel közös kihivásra is kéne valamit össszehoznom, azt már tudom, hogy Kilences és regeneráció, lehet, hogy hozzácsapom Tizenkettest is, de ez még nem biztos, csak az ürügyet keresem, hogy irhassak vele. Aztán Gwen kért egy Good Omens angstot, halványlila kiskutyfülem sincs, hogy mi lesz belőle, valszeg katasztrófa, meg van egy rakat Supnat ficem is, amit irnom kéne, nem is beszélve a Coulson/Fury fluffról, mert Candy rászoktatott az Agents of S.H.I.E.L.D.-re. Az a nőszemély feltünően gyakran rángat bele olyan dolgokba, amiket feltünően élvezek. Hm... Mindegy, visszakapta, neki is reklámozom a DW-t. Jah igen, beszélni is kéne a részről? Hát akkor lássuk.

1) Sötétség, félelem és a dolog az ágyad alatt
Először is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy sikeresen kompenzálták a múltkorit, és egyáltalán nem bántam meg, hogy adtam neki még egy esélyt.
A rész remek témát kapott és meg kell hagyni szépen ki is aknázta, és a képi világ sem hagyott maga után kivánnivalót. Na jó, az a gömbhal talán mégis, de ennél nagyobb problémánk sose legyen. Az inditás is szépen sikerült, láthattuk az űrt, ahogy ott lebeg benne a kinyitott ajtajú TARDIS, aminek a tetején a Doktor ücsörgött törökülésben. Öcsémmel, mert hát szintén fan, rögtön lepacsiztunk, hogy ez már döfi, aztán meg sem szólaltunk a végéig, bár én fel-felköhögtem, mire megkaptam, hogy kizökkentettem. Tesók! Szóval a Doktor azt boncolgatta, hogy miért beszélünk néha hangosan, mikor egyedül vagyunk. Miért érezzük szükségét, hogy társalogjunk, mikor nyilvánvalóan senki sem hallja? Vagy mégis? Mi van ha a tökéletes vadász, és a tökéletes védekező mellett létezik egy olyan evolúciós láncszem, ami tökéletesen rejtőzködik? Gondolj csak bele, és nézd meg a részt of curse, hogy amikor egyedül vagy, mégsem vagy egyedül, mert valami figyel. Roppant logikus fejtegetés, de ettől függetlenül nekem Night Vale jutott eszembe, azon belül is az Arctalan Öreg Hölgy Aki A Házadban Él, és annyira nem is éreztem magam bátornak. Elég hátborzongató elképzelni, hogy valami, ami ennyire láthatatlan, folyton követ, vagy legalábbis ott van körülötted, és mikor bizsereg a tarkód, valójában csak az ő lehelete súrolja a bőrödet. Azt hiszem, bölcs dolog, ha tartunk az árnyékunktól.
Ősi félelem ez, hogy van valami a sötétben, valami ami ajtónyikorgásnak, ereszcsatornazörgésnek, óratikktakkolásnak hallunk, mikor pontosan tudjuk, hogy az ajtót bezártuk, az eresz hiányzik, és csak digitális óra van a házban. Enyhén szólva is hátborzongató, és épp ezért brilliáns.
Nem tudom ki álmodta már azt, hogy megfogja a lábát valami az ágy alól. Személy szerint én még nem, de volt valami ehhez hasonló, bár jópár fokkal iszonyúbbnak éreztem, mintha megfogták volna a lábamat, pontosan azért, mert a Sötétség volt. Bónuszképpen kislámpa se volt a közelben, úgyhogy ami engem illet, én hittem a Doktornak, hogy igenis lehet tényleg valami a sötétben, Clara viszont nem. Igaz, ő épp most szúrta el a randiját Pinkkel (miért lett ez a neve? Miért? Vagy csak én hiszem, hogy beszélő név?). A Doktor, hogy meggyőzze hozzákapcsolja a TARDIS-t, egy telepatikus interfész segítségével, és megkéri Clarat, hogy koncentráljon. Clara nem koncentrál, így az ő múltja helyett, amikor először álmodta ezt az álmot, Pink múltjában kötnek ki, egy gyermekotthonban. A Doktor persze könnyedén beszambáz, előkapja a pszichikus papírt, végre(!), és kiderül, hogy bizony a portás is állandóan beszél magában. A hely iszonyú ijesztő, és még rosszabb lesz. Clara, hogy megnyugtassa fiatal barátját, bemászik az ágy alá, bizonyítva, hogy nincs ott senki és a kis krapek is követi.
Hát az ágy alatt tényleg nem volt semmi.
Az ágyon volt.
Takaró alatt.
Azt mondjuk nem értem, hogy mikor besüllyedt az ágy, hogyhogy nem piszkálták meg az ágy alját? Ilyenkor azt szokás. Mindenestre a srác majdnem leszedte arról az akármiről a takarót, de a Doktor közbelépett, s nekem ez volt az egyik legszebb jelenet, mikor a kissráchoz beszélt, mert akkor izig-vérig Doktor volt. Igaz, hogy most végig, de akkor meg aztán tényleg. Az egésznek a lényege az volt, hogy nem baj, ha félsz, mert a félelem erősebbé, gyorsabbá, okosabbá tesz, nem ad teret a kegyetlenségnek, és bátorrá tesz, mindezt, úgy, ahogy arra csak a Doktor képes. ÍGy aztán egyetemesen hátat fordítattok annak a valaminek a takaró alatt, és az végül is eltűnt. Amitől én személy szerint nem lettem nyugodtabb, bár a saját paplanomat körém csavartam, de sosem lehet tudni.
Ezt a benyomást keltette bennem a vége, mikor Clara a gyermek Doktornál lyukadt ki. Sikeresen megfogta az ágy alól a lábát, mire szegény gyerek úgy lesokkolt, ahogy kellett, de aztán Clara megnyugtatta, és elmondta ugyanazt neki, amit a felnőtt Doktor mondott a kis Pinknek. Szóval akármi is van az ágyad alatt, vagy az ágyadon, az egyaránt lehet barát, ellenség, vagy egy Rejtező (ezentúl így fogom hivni). És jobb nem piszkálni.

2) Doktor
Igen, muszáj külön pontba szednem. Az előző részben nehezteltem, hogy nem láthatjuk, de most végre összeszedték magukat, és igazán a Doktor lett. Ráadásul újra előkerült a "Kérdés..." ami ugyan nem olyan jelmondat, mint Tizenegyesnél a Geronimo, vagy Tizesnél az Allons-y, de bőven megfelel. Ráadásul ahogy a fészes csoporta elmésen megállapították, Tizenkettesnek cselekvése van: állandóan irkál valamit a táblára. Ő egy ilyen tipus, összeszedettebb és határtalanul imádom a mimikáját.
Meg a modorát.
Annyira skót a drága! Meg kissé nyers, viszont nem érzéketlen tuskó, akárhogy is annak néz ki. Most kellemesebben adagolták, hogy ő mogorvább Doki, nem olyan brutálul, mint a daleknál, és ez pont jó volt így. Arany középút, maradhat, csak ne veszítsék el.
Azt birtam, mikor a kissrác megkérte Clarat, hogy meséljen neki valamit, mire a Doktor felállt, odalépett a sráchoz, annyit mondott, hogy "Egyszer volt, hol nem volt.", rátette a két ujját a srác homlokára, mire az kidölt, mint egy zsák krumpli. Fantasztikus atyai képességeid vannak drága, de tényleg.
Óh és kiderült, hogy többen voltak testvérek. Bevallom, reménykedtem, hogy na majd most meghalljuk a nevét, de természetesen nem.
Ami viszont nagyon, nagyon, nagyon tetszett, mikor ott voltak az Univerzum végén, az utolsó emberrel, (a Doktor meg volt győzödve róla, hogy ő lesz az utolsó, aki meghal, szegénynek az álma tört össze), és neki feltétlenül ki kellett nyitnia az ajtót, hogy megnézze, hogyan fest a Rejtező, amiből mi szintén nem láttunk semmit, de jobb is így. Semmi nem félelmetesebb, mint az ismeretlen. Jah, előtte beparancsolta Clarat a TARDIS-ba, konkrétan megfenyegette, hogy nem viszi magával soha többé, ha most nem engedelmeskedik neki. Rohadt félelmetes volt, de igazi Doktor, és az az arckifejezés! Említettem már, hogy bele vagyok zúgva a mimikájába? Aha, igen, nem baj, el fogom még mondani.
Aztán persze szent lett közöttük a béke, és annyira jó volt látni, hogy a Doktor őszintén aggódott Clara miatt! Még sincsenek kőből a szivei. Meg mikor lelkesedett valamiért, hát az a vigyor!
Úgyhogy maradjon meg ilyennek és nem lesz gondunk egymással.

3) ClaraPink

Hát igen, az elkerülhetetlen bekövetkezett.
Összeirták őket.
Érdekes módon Clara most nem irritált annyira, mint szokott, bár még mindig neheztelek rá, mert még mindig nem az igazi. Óh ide kapcsolóan találtam valamit, ami szintén illik rá, egy pdf-ben, Gail Carriger - Szégyentelen című regényében, amit egy kicsit szabadon idéznék: " olyan, mint a szuflé: felfuvalkodott, belül nem éppen szilárd, és a legkisebb provokációra összeesik."
Na jó az tetszett, mikor a kis Pinkkel beszélgetett, ott kifejezetten normálisnak tűnt. Ennyi azonban elég is belőle, térjünk át Pinkre.
Sokat segítene a dolgon, ha tudnánk pontosan mi a francot is eszik Claran, mármint a nyilvánvaló okokon kívül, meg kell hagyni Clara azért csinos, de néha semmi más. Szóval ha lenne valami indok, normálisabb felépítése is a kapcsolatuknak, nem csak az, hogy első randi ->elszúrják -> második randi, mert a Doktor volt oly rendes, hogy visszavitte oda -> elszúrják -> végén felmegy Pink lakására és csók. És he? Nem vagyok semmi jónak az elrontója, de ha többet akarnak, mint egy egyéjszakás kaland, akkor nem kéne valami indok, megmagyarázott vonzódás és háttérsztori? Vagy csak nekem vannak érdekes elvárásaim?

Mindenesetre az nagyon tetszik, mikor Pink lefejeli az asztalt, mikor elcsesz valamit.

Asszem most ennyi jutott eszembe erről a részről, mármint azon kívül, hogy rendkívül megnyugtatónak találom, hogy az ágyam alatt nincs hely, mert nincsenek külön lábai, hanem egy fotelágy. Viszont ha arra megyek haza, hogy van valami a pléd alatt és nem az öcsém, én sikitva fogom lecsapni. Öcsém meg is jegyezte, hogy ezt azért ne merjem megjátszani. Akarja a fene, mert aztán a végén még megtalálná a gázmaszkot, és azt kérdezgetné, hogy Are you my mummy? Amire válaszul kénytelen lennék valami jót kitalálni, mert még nem tudom, mi lenne az illő visszavágás.

Óh a következő fejezet is izginek néz ki, a Doktor bankot rabol, és remélem visszatér a főszál az Ígéret Földje. Ami könnyen lehet, hogy Gallifrey, hiszen az 50. évfordulós rész is úgy ért véget, hogy a Doktor hazafelé tart. Remélem, hogy nem feledkezett meg erről.

Úgy néz ki ez megint ilyen kis kusza lett, de remélem akad, aki élvezi, mert a fészes gráciáim lassan megcsapkodnak, hogy mindig nekik regélem el először az új részt, amikor nem is érintettek, és hát valahol muszáj kiélnem magam. Úgyhogy nyugodtan szálljatok be, mondjátok el a véleményeteket, meglátásaitokat, bármit, ami az eszetekbe jut, tudtommal még nem ettem meg senkit.