Con, Candy, képek

( Kis bocsánatkérés, hogy még mindig ilyenekkel traktállak titeket, csak egyszerűen olyan kis lelkes vagyok, hogy muszáj mindenkinek elmondanom, hogy mik történtek velem. Bár eredetileg is ilyennek gondoltam a blogomat, csak kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy még mindig nem érdembeli friss.)
Mint hirdettem elvoltam conon és ekkora hatalmas nagy buli volt! De az lesz a legjobb ha a pénteki készülődéssel kezdem. Ugye, hosszas vívódás és nyüsszögés után eldöntöttem, hogy oké Crowleyként állítok be, ám sehol nem volt egy piros ingem. Segáz, biztos lehet kapni Győrben egy snassz, egyszínű inget, nem kell kétségbe esni, minden másom van. Ebben a hitben el is indultam, és két órával később az elveimet sírva hajítottam ki egy arra járó városi busz elé, mert nem találtam. Vagy a szín, vagy a szabás, vagy a méret nem stimmelt, esetleg ezeknek kombinációja és már valami feketével is megelégedtem volna, de anyám elköszönt, mert ő ment haza. Nekem az angolig volt egy órám, úgyhogy random módon bejártam a Széchényi teret meg a körületjét, és találtam is egy eldugott turist, amit érdemesnek láttam kipróbálni. A szerencse mellém szegődött, mert potom pénzért lett egy fekete, felül gombos, jó anyagú ingem, amihez az öcsém nyakkendője tökéletesen illett, én meg rájöttem, hogy tetszik ez a stílus, úgyhogy most női nyakkendőket fogok keresni.
Lement rendben az angol, kaját is vettem, úgyhogy vert sereg módjára felvánszorogtam győri öreganyámhoz a hetedik emeletre, és úgy voltam vele, hogy én most angstba fojtom a bánatom. Volt egy címem, úgyhogy kitaláltam, legyen Avangers, mert régen volt már, és valami diliházas, mikor megszólalt a telefonom és Réka hívott, hogy van két jegy. Hát így Candy nem tudott most fizetni, úgyhogy hullámzott rendesen az éter, mire elrendeződött a plusz egy jegy ügye. Dorina, szintén színjátszás, kicsit úgy fest, mint egy elvarázsolt tünde, rábólintott, viszont akkor az anyukája kivitte hajnalok hajnalán, úgyhogy megint egyedül vonatoztam. Mondjuk szeretek egyedül vonatozni, mert akkor aludhatok kedvemre, és nem kell nézelődnöm. Rendben felértem, aztán Réka navigált, hogy melyik metró melyik állomás. Én így próbáltam teleportálni, valahol őszintén reméltem, hogy összejön, de a nyilvánvaló kudarc után inkább vettem jegyet, és elindultam a metró felé. Büszke voltam magamra, hogy egyedül megtaláltam, onnan meg már két szimpatikus cosplayest szemeltem ki magamnak. Onnan tudtam, hogy azok, mert nagyon lila illetve rózsaszín hajuk és érdekes ruhájuk volt. Igazán rendesek voltak, mert megengedték, hogy kövessem őket, sőt lecsekkolták többször is, hogy meg vagyok-e, be is mutatkoztak, de a névmemóriám tudjátok milyen, de azért nagyon köszönöm nekik, hogy megmutatták az utat a Hungexpohoz. Ott szét kellett válnunk, mert nekem Geri hozta ki a jegyet, nekik meg még venni kellett asszem, úgyhogy kölcsönösen jó szórakozást kívántunk egymásnak, és soha többet nem találkoztunk.
Tényleg. Annyi embert egy helyen, aki a közös szenvedélyének hódol én még nem láttam. A sor megvolt vagy fél kilométer, a lehető legkülönösebb figurákkal vegyítve, amiben nekem ki kellett szúrnom egy Gerit. Hála a telefonnak végül is sikerült a manőver, ő jegyet adott nekem, én kifizettem, aztán beszivárogtunk a tömeggel a rendezvényre.
Nem győztem bámulni, hogy micsoda jelmezek szaladgálnak szabadon, bár a háromnegyedét abszolút nem ismertem, de a kidolgozottságuk megérte a tátott szájat. Üvöltött róluk a beléjük fektetett munka, a szeretet, a kitartás, a rengeteg óra, amit a készítésükbe öltek.

Neki az a kütyü a mellkasán zenélt is! És ő maga rakta össze! Fogalmam  sincs, hogy milyen nehéz lehetett, mind elkészíteni, mind viselni, de le a kalappal előtte. Ez az igazi szenvedély, úgyhogy kérdés nem volt innentől kezdve, hogy miként fogom érezni magam. Az egyetlen negatívum, hogy otthon hagytam a fényképezőgépet, szóval előre is elnézést az egyes képek minőségéért, mert a telefonommal készültek.

Felmentünk az emeletre, ahol Réka még készülődött, Geri pedig türelemmel viseltetett iránta. Dorináról kiderült, hogy szintén tud rajongani, ezzel meg is találtam vele a közös nevezőt, mert mindketten telefont ragadtunk és az összes jónak tűnő jelmezt lekaptuk. Szinte az összeset.

Nagyon rabló az úr, bár semmi atrocitás nem történt.

Tetszett a kaszája.

Vagy Csillagkapu, vagy Enterprise, vagy mind a kettő, de nem tudtam megkérdezni, mert nagyon mentek valahová.

Ő valami fejvadász lehetett. Talán. De jól néz ki.

Azért beszélgettünk is, mikor Réka, két fonás között, oldalba bök és a fejével int, hogy lessek csak arra. Arra lestem.

A Doktor! És Rose! Azért a kezem az izgatottságtól remegett, mint észlelhető, de a következő azért jobb lett. Kösz Dorina :)

Nem tudok dönteni, mindkettő egyformán tetszik, mert hát Doktor! Ezzel a kezdődött a napom, és még csak fokozódott, mikor a csajszi közölte, hogy van K-9-ese is. Csak lent van a kocsiba, ám majd felhozza megmutatni. Büszke vagyok magamra, hogy nem kezdtem el ugrándozni.

Aztán szabadon engedtük a flótásokat, visszamentünk Rékához, aki addigra már elkészült a korbáccsal, viszont rájött, hogy valami még nem stimmel a ruhájával, úgyhogy nekiállt varrni is. Részemről üldögéltem, mert már kezdett zsiborogni a lábam, asszem dumáltunk is, mikor Dorina így felsikkantott: - Loki! És Thor!
Na gondolhatjátok, hogy azonnal letámadtuk őket, bár közölték, hogy vannak fegyvereik is, szintén kocsiban, de majd visszajönnek és ezzel eltűntek. Mi meg így néztünk egymásra a rózsaszín ködön át, és azért lassan leesett, hogy nem biztos, hogy visszajönnek. mert hát mégiscsak Lokiról van szó, úgyhogy míg bizonytalanul reméltük, hogy a testvére rá tudja beszélni, hogy nem szép dolog cserbenhagyni a rajongókat, én beneveztem a karaoke versenyre, és találtunk még egy Lokit!

Igen, nagyon elégedett vagyok a helyzetemmel :) 

Ja és mégiscsak visszajöttek, tehát a kicsi szívünk aggódóból átment rajongóba.

Értitek közéjük kellett állnom. Muszáj volt. 

 Annyira rendesek voltak, hogy ezt így megengedték. Most, hogy így visszanézem legszívesebben tapsikolnék örömömben, hogy Loki és fem!Loki. A kicsi rajongó szívem az egekig szárnyalt. Később láttam valahol egy Vasembert,

de Loki nem volt a közelben. Pedig egy Frostironos kép azért az hab lett volna a cseresznye tetején, de nem vagyok telhetetlen, már így is szenzációsan éreztem magam.
Közben azért Réka is összekapta magát és elkészült

Én kis ostoba nem fényképeztem le őket  Gerivel együtt. De van külön Geriről, meg a haverjáról. Meg ne kérdezzétek a cosplayt, nem nagyon ismerem az animéket, mangákat.

A Geri a jobboldali, akinél az a fura kard van, és sötét ruha.
Aztán Rose is visszatért K-9-el aki tényleg mozgott, vagyis húzta maga után. Lenyűgöző.

Úgy érzem a lelkesedésem még így is átjön, annak ellenére, hogyha fényképeznek, max ennyire mosolygok, de simogatok egy K-9-et. 

Bezony, akadt egy TARDIS is. Úgy érzem legközelebb is megyek conra, mert ahol ilyen csodálatosan szép dolgok és emberek vannak, azt többször is látni kell. A boldogságtól becsiccsentettem, mert ahhoz nekem nem kell alkohol.

Jöttün Loki, akit a ruhatárnál vadásztunk le. Ugyanis az is volt, és nagyban megkönnyítette a helyzetünket. Bár azt el se tudom képzelni, hogy akiknek igazán komoly jelmezük volt, hogyan mozogtak egész álló nap és miként mentek WC-re. A szenvedélyük dícséretes és lenyűgöző.

Itt is volt azért sor, mert hát mindenki le akarta fényképezni. Nem is csoda.

Aztán Dorinával ketten leléptünk, mert kisütött a Nap, és kint is voltak emberek, akiket Dorina felismert, én meg követtem, és elsőnek találtunk is egy Avatárt.

Utána pedig Korrát és a jegesmedvéjét, vagy milyét. Nem irigylem, akárki is mászkált abban a bundában.

Nem mentünk messzire, mert folyton fényképeztünk, aztán meg Rékáék is kerestek minket, de csak nagy nehezen sikerült találkoznunk, pedig hol máshol lehetne a keresztutak királya, ha nem a keresztútnál? Ezen én jól elröhincséltem, de végül valami pavilonban futottunk össze. Addig is itt vannak a képek, amiket lőttünk.

Hercegnők, vagyis úgy néznek ki, mint a hercegnők, az meg ott egy barbár. Tetszik a skót kockás ruhája.

Nem volt annyira rossz idő, csak be volt borulva, úgyhogy talán nem fázott abban a szoknyában.

Megnyugtató, hogy nem csak én vittem a minimalista stílust. Death Note, amiről már hallottam. Valahol.

Ha jól dereng, akkor ő egy Sebastian. Sajna nem Moran, hanem egy másik, de ilyen komornyikos kinézettel: ki tudja? Erről jut eszembe, hogy láttam kutyafuttában egy csajt, aki nyakörvvel vezetett maga után egy srácot, de nem tudom kik voltak, bár nekem nagyon MorMor feelingje volt.

Ő pedig egy Topf az Avatarból. Ilyenkor vigyorgok, hogy azért én is ismerek dolgokat.

Annyira jópofa társaság! Johohó meg egy üveg rum!

Ők meg Narutosok. 

Aztán csak találkoztunk a pavilonban Rékáékkal, ahol voltak kirakódósok, mindenféle mangák, kütyük, babák, figurák, ékszerek és az egyik ilyen pultnál, na kit látok?

Cecil! Nézem, mondom magamban fülhallgató, csápok, csak nem? Hát csak de. Én voltam a nyolcadik aki felismerte, ezt ő tudatta velem. Adott egy tippet is, hogy esetleg egy üres nyakörv kéne még, hát majd legközelebb.

Remélem a Rádióvezetőség nem bukik ki azon, hogyha a Rádióssal fényképezkedünk. Hát, amíg nem füstölög, vérzik, vagy válik kivehetetlenné, addig boldog vagyok.

Már csak a karaoke verseny volt hátra, ami persze nem kezdődött el időben, újra kellett indítani az egész rendszert, mert lefagyott, de végül is elkezdtük. A zsűri mondott pár dolgot, hogyan tartsuk a mikrofont meg ilyenek, aztán hozzátették, igaz csak a féltávnál, hogy nem kell aggódni, a színpad még nem evett meg senkit. Hannibál ajánlónkat hallották. :)
Aztán én is sorra kerültem, a Dzsungel könyve - Válj kővé dallal. Nem ment rosszul, élveztem a dolgot, tapsot is kaptam, pukedliztem, aztán rohantam, mert már így is negyed órás késésben voltam. Azért találkoztunk Candyvel, és ez a találka nagyon, nagyon, nagyon eredményesnek bizonyult. Többek között az Arena Plazaban láttunk egy férfit, aki profilból pont úgy festett, mint a fiatal Mycroft. Aztán beszabadultunk a könyvesboltba, ahol nem tudtuk feldolgozni Kifli a viking nevezetű gyerekkönyvet, eltöltöttünk egy órát, aztán alig találtuk meg a mozit, és persze rengeteget beszéltünk, meg nevettünk, úgyhogy az egész napom szenzációs volt és ezt köszönöm Rékáéknak, az összes emberkének akit lefényképezhettem, Candynek, akivel végül találkoztunk és persze nektek is, hogy megoszthattam veletek.
A végére pedig még néhány fénykép: