Szétszakadt valóság

Novellasorozat - 1. történet.

(Challenge- ötödik történet)

/Első történet/Második történet/

Tartalom: Ella és Réka moziba mennek, de nem minden alakul úgy, ahogy tervezték. Konkrétan semmi, mert belebotlanak a Doktorba.
Megadott téma: Közös mozi/játék

Műfaj: sci-fi akar lenni
Páros: Whoc
Fandom: Doctor Who

Figyelmeztetés: nincs
Korhatár: 12+
Megjegyzés: Tacchannak, mert szerintem már kezdett benne kételkedni, hogy megírom. Megjegyzem én is. Különben Ella karakterét őróla mintáztam, bár sajnos nem ismerem személyesen, így bocs, ha tévednék. Mindenesetre ő kedveli a Doktort, szóval talán annyira nem lett iszonyú. Érzéseim azonban így is az iszonyúan pocsék és az egészen olvasható között ingáznak, többnyire az előbbihez állva közelebb. Egyedül a hosszával vagyok elégedett, de aztán lehet, hogy elnyújtottam. Mindegy, nem magyarázkodom, tessék olvasni.

Ella türelmetlenül toporgott a fürdőszoba ajtaja előtt, és cirka fél percenként az órájára pislantott. El sem tudta képzelni, hogy mi tart ennyi ideig barátnőjének, mikor nem is sminkeli magát, ráadásul már egy órája bent van. Ennyi idő alatt még ő is elkészül, pedig nem szokott a szükségesnél több időt tölteni a fürdőben.
Felemelte a kezét, hogy bekopog, és kicsit megsürgeti, de aztán letett róla, mert eszébe jutott, hogy ő is zokon veszi, ha zargatják.
Így hát várt tovább, bár korántsem türelmesen. Már egy hete várta ezt a filmet, és ha most Réka hibájából lekésik a vetítést, szörnyű bosszút áll rajta.
Azt a csekélységet, hogy még bő fél óra van a kezdésig, nem vette a figyelembe.
- Kész is vagyok! – lépett ki Réka. Az utolsó pillanatban, mert Ella már azon volt, hogy fogja magát és elmegy nélküle.
- Na, végre! Azt hittem már téged is beszippantott a kád! – sóhajtott fel megkönnyebbülten. Ebben a minőségben azt is elnézte Rékának, hogy az az I Love Színház feliratú pólóját vette fel.
Utoljára megnézte magát a tükörben, majd kilépett az utcára. Réka követte, bezárta a házat, majd barátnője után sietett, akin erőt vett az izgatottság és futva indult el a mozi felé. Réka integetet és kiabált, hogy várja meg, de a válasz csak ennyi volt:
- Nem lehet, a végén még elkésünk!
Azért Ella lassított, majd a sarkon bevárta barátnőjét. Réka enyhén pihegett, mert a futásban nem vált előnyére sem telt alakja, sem a félig még betöretlen bakancsa. Kicsit irigykedve nézett Ella könnyű topánjára, lenge ingére, és vászonnadrágjára, majd legyintett egyet. Most már nem fordulhat vissza átöltözni.
A hátralévő utat gyors sétában tették meg, hogy egész biztosan időben odaérkezzenek. Mellettük locsolókocsik húztak el, permetezve a bugyogásig felforrt aszfaltot, az előkertekben önműködő locsolócsövek spriccelték a vizet. Réka szívesen aláállt volna az egyiknek, félig heccből, félig azért, hogy lehűljön. Az időjárás ugyanis a fejébe vette, hogy megismerteti a magyarországi lakossággal egy igazi, finn szauna minden szépségét. A probléma ezzel csak annyi volt, hogy az utcán nem lehetett meztelenül járkálni, ruhában pedig elviselhetetlen volt a hőség.
Egy fagyiskocsi haladt el mellettük, csilingelve meg valami ostoba dallamot játszva. Réka biztos volt benne, hogy szép összegre tesz szert a nap végére. Már ha nem fogy el a készlete, és a felbőszült, hőguta szélén álló vásárlók nem lincselik meg.
Megnyalta a szája szélét, de nem javasolta, hogy vegyenek egy adagot. Sejtette, hogy Ella nem venné jó néven, és jelenlegi állapotában megorrolna rá, aztán vagy egy hétig nem szólna hozzá.
Így aztán csak loholt mellette és boldogan lélegzett fel, mikor már ott álltak a pénztárnál. A sort látva fennakadt a szemöldöke, magában kénytelen-kelletlen elismerte, hogy Ellának volt igaza. Így nem fognak bejutni.
Ella azonban nem hagyta magát.
- Csak azért is meg fogjuk nézni a filmet! – horkantotta. Karon fogta a barátnőjét, majd hatásos könyökmunkával előreküzdette magukat a kasszáig, mit sem törődve a mögöttük felhangzó káromkodásokkal, szitkokkal és átkokkal. Rékának ugyan úgy tűnt, mintha csak félgőzzel áradna rájuk a sok mocsokság, mintha csak megszokásból tennék és nem valódi dühből.
Nem követhette a megkezdett gondolatvonalat, mert Ella fizetett és ezúttal a büfé felé húzta. Fejenként egy-egy adag popcornnal és kólával a kezünkben ácsorogtak azután, pontosan az ajtó előtt. Még maradt negyed órájuk a kezdésig, de Ella nem tudott lecsitulni. A késedelem feletti ijedelmet átvette a várakozás türelmetlensége, és Réka meg, mert volna esküdni rá, hogy apró szikrákat izzad ki magából. A levegő megtelt elektromossággal, bár gyanította, hogy ez csak az általános izgatottság velejárója, elvégre ő is pontosan ugyanúgy várja már a filmet, mint a barátnője. Mint az összes többi néző, bár ezt a világért el nem ismerte volna. Elvégre büszkeség is van a világon.
Hogy elterelje a figyelmét az embereket vette szemügyre, felhívva Ella figyelmét is egy-egy érdekesebb fazonra.
- Nézd csak azokat! – mutatott egy három srácból álló klikkre. Mindegyikük az aktuális divatnak megfelelően öltözködtek, tehát a nadrágjuk úgy nézett ki, mintha belecsináltak volna. – Szerinted mit szólnának, ha normálisan felhúznám nekik?
- Valószínűleg nem kedvelnének. Tudod ez direkt így van kialakítva – magyarázta Ella. Most nem volt sok kedve a játékhoz, ezt Réka tudomására is hozta. Réka megvonta a vállát, de azért tovább nézelődött. Sok érdekes figurával találkozik az ember lánya, ha nyitva tartja a szemét és nem fél attól, hogy esetleg néhányan megorrolnak rá ezért.
Ahogy felmérte inkább fiatalok jöttek el, baráti körök, de akadt néhány párocska, meg egy nagycsalád is. Egymással beszélgettek, szavaik halk morajjá olvadtak, belevesztek az étel ropogtatásába, ruhasuhogásba, meg a büfé zajai közé. Néhányan a jegyüket gyúrogatták, majd észbe kaptak és gyorsan kisimították. Réka a barátnőjére pillantott, de az éppen a száját rágta és az ajtót fixírozta. A homlokára nagybetűkkel írta ki, hogy nagyon be akar menni, és, hogy valaki nyissa már ki végre.
- Ne rúgd be kérlek, nincs pénzünk a megjavíttatására – jegyezte meg Réka és tréfásan oldalba bökte barátnőjét. Ella szúrósan ránézett, majd legyintett.
- Nem fogom, de akkor engedjenek már be minket!
- Már csak pár perc! Tudod, hogy mindig kezdés előtt tíz perccel engedik be a jónépet. Addig meg van még kettő. Mit gondolsz, kibírod addig?
- Fel fogok robbanni – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Réka megcsóválta a fejét, majd tovább figyelte a tömeget. Hirtelen kiszúrt egy magas férfit, aki az előbb még egész biztosan nem volt ott. Felmerült benne a gyanú, hogy esetleg szellemet lát, de a most érkezők gondosan kikerülték, ergo nem túlvilági lény, és biztos az utolsók között érkezett, azért nem tűnt föl neki.
Elhessegette magától a kezdődő paranoiát, majd tovább folytatta a megfigyelést. Magas volt, nagyon magas, legalább egy fejjel a tömeg felé emelkedett. Kicsit görnyedten tartotta magát, mintha túl sokszor verte volna be a fejét az ajtófélfába, a haja rettentően fekete és kusza volt, bár azért a fésűt egyszer-kétszer bemutatta volna neki. Fehér inget, barna felöltőt viselt, és ami a legfurcsább volt, hogy csokornyakkendőt is. Pirosat.
- Ki hord manapság piros csokornyakkendőt? – kérdezte hangosan. Ella ránézet, de nem kérhetett bővebb tájékoztatást, mert végre nyílt az ajtó, és bemehettek a terembe. Ella azonnal a középső sor két középső székére ültette magukat, kiváló stratégiai érzékről téve tanúságot, mert onnan nyújt a legjobb rálátás a filmre.

- Bocs, mit is kérdeztél? – nézett rá Ella, miután mindketten biztonságos, feldőlésbiztos és elérhető közelségbe tették a rágcsákat és üdítőket.
- Hogy ki visel manapság csokornyakkendőt – ismételte meg, majd körülnézett. A terembe még elég nagy volt a mozgás, mindenki a legjobb helyekre vadászott, vagy azokra, akik elfoglalták a legjobb helyeket. Hogy nem fojt vér, az csak annak volt köszönhető, hogy felcsendül az első reklám, jelezve, hogy hamarosan kezdődik a film.
Erre, mint egy varázsütésre, mindenki megtalálta a helyét és elhelyezkedett, így Réka ki tudta venni a csokornyakkendős hapekot. Ott állt az ajtóban és valami lézerkard-kezdeménnyel babrált. Elég dühösnek tűnt, legalábbis erre következetett abból, hogy erősen ráncolta a homlokát és a szája szélét rágta.
- Aha, már látom – szólalt meg Ella is. – Elég fura egy alak. Szerinted mi az a kezében?
- Fogalmam sincs. Biztos egy elkötelezet Star Trek rajongó, akinek csődöt mondott a lézerpisztolya – tételezte fel Réka.
- Gondolod, hogy ő is be akart segíteni Kirk kapitánynak? – kuncogott fel Ella.
- Lehet. Képzeld csak el, amint felpattan és pittyogva elkezdi lőni a vásznat!
Erre mindketten elnevették magukat, de a körülöttük ülők lepisszegték őket. Réka visszapisszegett, de azért halkabbra vette a hangerőt.
- Szerintem segíteni kéne neki – jegyezte meg Ella.
- Valóban elveszettnek tűnik – bólintott rá Réka.
Sűrű bocsánatkérések és elnézések közepette kikászálódtak a sorból. A fényeket már lekapcsolták, de a széksorok melletti jelzőfények még égtek, így egyikőjük sem esett hasra, míg a férfihoz értek.
- Elnézést a zavarásért, de segíthetünk valamiben? – kérdezte roppant udvariasan Ella. Réka igyekezett illedelmes képet vágni, és száműzni a gondolataiból az őrült rajongó képét, amint bőszen lövi a vásznon száguldozó ellenséges űrhajókat.
- Ami azt illeti igen – mondta. Rájuk nézett, szemében igazi aggodalom tükröződött. Réka nagyot nyelt és őszintén remélte, hogy nem valami elfuserált merénylő karjaiba futottak. Nem úgy néz ki, mint egy terrorista, de hát az ember lánya sose lehet elég óvatos.
- Menjetek ki innen, olyan gyorsan, amilyen gyorsan tudtok, és ne nézzetek hátra.
Ella Rékára nézett. Barátnője arcára is ugyanaz a gondolat ült ki, mint ami az övében is megfordult. Lehet, hogy egy őrülttel van dolguk?
- Nehéz elmagyarázni, hogy miért, de higgyetek nekem! – valósággal könyörgött. Rékában feltámadt a gyanú, hogy tényleg valami gikszerbe keveredtek, de már tudni akarta, hogy mi is az.
- Miért? – tette fel a kérdést. – Semmi okunk hinni magának! Mi van, ha éppen ezzel csal csapdába minket? Ilyen kinézettel lehet akár emberrabló is, vagy valami perverz állat!
- Mi? – nyögte a férfi.
- Réka! Nem a Gyilkos elmékben szerepelsz! – bökte oldalba Ella. Azt nem tette hozzá, hogy egy ponton egyetért bele, feleslegesnek látta bátorítani a paranoiáját. A férfi felé fordult – Sajnálom, a barátnőm nagyon óvatos természet.
Réka felhorkantott, de csendbe maradt.
- Azonban valóban többet kéne tudnunk magáról ahhoz, hogy tudjuk, nem hazudik.
- Rendben van. Én vagyok a Doktor – mutatkozott be olyan hanglejtéssel, amit Nagy Sándor a Hódító, vagy Atilla, Isten ostora használhatott, ha meg kellett mondania a nevét.
Réka és Ella ellenben nem mutatott megértést. Egymásra pillantottak, majd megvonták a vállukat. Most már biztosra vették, hogy a hapek nem egészen normális.
Közben elsötétültek a fények és felharsant a film kezdő taktusa. Réka megfordult, hogy ne szalasszon el egyetlen pillanatot sem, Ella viszont még bemutatkozott, majd bocsánatot kért, de Réka ezt már nem hallotta.
Szeme előtt elsötétült a világ, és valami nagy-nagy nyugalom telepedett a lelkére. Egész tudatát betöltötte a béke és a csend, mintha minden zavaró tényezőt kiszűrtek volna. elfeledte mi is az a gond, félelem, fájdalom, és úgy érezte magát, mintha egy kellemes, nyári alkonyon, egy tó partján üldögélne. A lebukó nap fénye aranyhidat vert a lágyan fodrozódó tó felszínére, melege kellemesen simogatta Réka arcát. Szél támadt a mögötte húzódó erdőből, hallotta kedves susogását, ahogy altatódalt dúdolt a madaraknak.
Kezét belelógatta a vízbe, a kellemes hűvös elringatta. Kis tétovázás után besétált a vízbe, hátára feküdt és csak lebegett. Nézte, ahogy az azúrkék égre tintaszín fátyolt von az éjszaka, majd a hasára fordult. A tó mélyén, simára mosott kavicsok, és tekergőző hínárok között gyors, ezüstösen csillanó pikkelyű halak cikáztak, mozgásuk a szél sodrását jutatta az eszébe. Szerette volna az egyiküket megérinteni, vagy ő maga is hallá válni, hogy örökkön-örökké itt maradhasson ebben a nyugodt, vízi édenkertben. Lassan süllyedni kezdett és nem zavarta, hogy orra és szája tele lesz vízzel, hogy nem tud lélegzetet venni a víz alatt. Mindezt jelentéktelennek tűnt, a bensőjét elárasztó nyugalomhoz képest.
Egy pofon csattant az arcán, mire prüszkölve, lihegve ébredt fel. egy pillanatig bambán bámult Ellára, majd a tudata, fizikai fájdalom kíséretében, visszazökkent a helyére, és a világ újra a megszokott képét mutatta. Ő ott volt a vetítőteremben, a jobb arca pirosan égett az ütés nyomán, és két aggódó szempár figyelte. Ezek közül az egyik Elláé volt, a másik meg a Doktoré.
- Mi történt? – kérdezte az arcát dörzsölgetve. – Ajánlom, hogy alapos okod legyen – fenyegette meg Ellát.
- Hipnózisba estél – felelte tömören és kissé tartózkodóan. Réka elégedetten állapította meg, hogy azért van benne némi bűntudat. Igencsak idegesítette volna, ha azt látja Ellán, hogy a pofon nem okozott benne is valamiféle fájdalmat. Nem jó, ha az ember barátnője nem mutat megbánást, miután arcul csapta, legyen bármilyen alapos indoka is erre.
- Aha. Minden világos. Teljesen érthető – mondta és várakozva tekintett Ellára és a Doktorra.
Visszafogta magát és nem kérte üvöltve a magyarázatot, pedig úgy érezte, minden oka megvan rá.
Aztán feltűnt neki a csend.
Túl nagy volt.
Elpárolgott a dühe és helyébe zavar költözött, mert határozottan nem stimmelt valami. Itt vannak, a Star Trek premierjén, legalább negyven emberrel és mégis csend van.
Végre leesett neki.
Nem ment a vetítés, és az emberek nem hőbörögtek, kezdést, igazgatót követelve.
- Ismétlem: mi történt? – kérdezte, ezúttal suttogva.  A gyomra kavics méretűvé zsugorodott és a kezdődő rossz érzete félelemmé dagadt. Érezte, ahogy a szíve hevesebben kezd verni, pedig még semmit nem tudott. Az ösztönei azonban már megfújták a riadót és neki semmi oka nem volt arra, hogy azzal hitegesse magát, hogy minden rendben van. Nyilvánvalóan nincs rendben, csak még azt nem tudja, hogy miért. Ráadásul, mind Ella, mind a Doktor gondosan elkerüli tekintetével a vásznat.
- Vegyél egy nagy levegőt és nyugodj meg – kérte Ella. Réka felismerte a mindjárt-valami-nagyon-rossz-hírt-fogok-közölni hangsúlyát, és ez cseppet sem segített abban, hogy lecsillapodjon, inkább még idegesebb lett. – Valami nagy bajba keveredtünk bele és a Doktor biztonságos helyre akar minket vinni, ahol meghúzhatjuk magunkat, addig, amíg ő rendbe teszi a dolgokat. Nagyon kérlek, ne ellenkezz, ne vitázz és tedd azt, amit kér. Majd mindent meg fogsz tudni, mihelyt biztonságba kerültünk.
Réka nyelt egyet, visszafogta az összes tiltakozását, majd rábólintott. A Doctor diadalmasan összedörzsölte a kezét, elegánsan megfordult a saját tengelye körül, csak úgy lebegett a kabátja. Nem kinyitotta, sokkal inkább kilökte az ajtót, kidugta a fejét, körülnézett, majd biztonságosnak találva a folyosót, intett, hogy kövessék.
Hosszú, ruganyos léptekkel haladt, már-már suhanni látszott, és mind Ellának, mind Rékának kétszer annyit kellett lépnie ahhoz, hogy egyáltalán tartani tudják az iramot.
Elég gyorsan haladtak, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy ne szúrják ki a csendet, ami úgy látszott, az egész épületre rátelepedett, és az ajtók alól kinyúló, nyálkás, undorító rózsaszín színű csápokat, amik a lábuk után kapdostak. Elegendő levegő híján azonban nem kérdeztek rá a dolgokra.
Alighogy kiértek a büféhez a Doktor lefékezett majd Ella és Réka, kisebb forgalmi dugót imitálva, szintén megállt.
- Mi az már megint? – morgott Réka. Lett volna egyéb mondanivalója is, de a látvány a torkára forrasztotta a szavakat.
- Jesszusom! – nyögte Ella.
A büfé előtt emberek ácsorogtak, előre-hátra billegtek a sarkukon, karjukat szorosan maguk mellé zárták, fejüket pedig a plafon felé fordították, mintha valami nagyon érdekeset néznének, amit csak ők láthatnak. A lábukon, végig a törzsükön majd körbe a fejükön és a fülükbe hatolva ugyanaz a rózsaszín izé tekergett, amit az ajtók alatt láttak kikúszni. Úgy festettek, mintha valaminek a gyökerei lennének, de sehol nem láttak olyan növényt, amihez tartoznának.
Ahogy figyelték észrevették, hogy az emberek egyáltalán nem lélegeznek, a mellkasuk mozdulatlan maradt, helyettük viszont azok a csápok lüktettek, akárha ők szállítanák az oxigént a szervezetbe. Ella megerőltette a szemét és döbbenten konstatálta, hogy a gyökérfélék burka enyhén áttetsző és valami folyadékot is szállítanak, szintén belepumpálva a gyanútlan áldozatokba.
- Gyorsabban terjeszkedik, mint gondoltam. Ez így nem lesz jó! – jelentette ki a Doktor, és ezúttal mindkét lány egyetértett vele.
A Doktor kezét a vállukra tette, háta mögé terelte őket, majd ő is megfordult.
- Nagyon óvatosnak kell lennünk. A TARDIS a hátsó folyosókon vár minket, de nem lesz könnyű az odaút. Nagyon óvatosnak kell lennünk, és nem szabad hozzáérni sem emberhez sem nyúlványhoz. Menni fog?
- Hogyne, gond nélkül – húzta el a száját Réka. Hangjából sütött a cinikusság, de Ella nem engedte kibontakozni.
- Persze, sikerülni fog – vágta közbe gyorsan. Bólintott is hozzá, majd jelentőségteljesen a barátnőjére nézett. Réka csak a szemeit forgatta a kioktató tekintet láttán, de nem szólt vissza. Megtanulta már, hogy ilyenkor nem érdemes Ellával vitatkoznia és amúgy sem érezte magában a kedvet az eszmecseréhez.
Doktor érdeklődve figyelte néma párbeszédüket, de nem avatkozott közbe.
- Én megyek előre, mutatom az utat. Kövessetek! – megfordult, és óvatosan haladni kezdett az emberek között.
- Tuti biztos, hogy tánctanár – nyögte Réka. – Hol máshol tanult volna meg így járni?
- Gyerekjáték – bíztatta Ella, majd ő is nekivágott.
- Nekem ez nem fog menni – csóválta meg a fejét Réka, de azért követte barátnőjét.
- Ugyan már, dehogynem. Gondolj arra, hogy ez egy buszmegálló és a legelső helyért startoltál.
- Jó, jó, de a busznál lehet használni a könyököt is, itt meg nem.
- Akkor vedd úgy, mint egy fordított flippert, te vagy a golyó és nem mehetsz neki semminek – zárta le Ella. Nem tudott egyszerre kétfelé figyelni, és az, hogy mindenkit és mindent kikerüljön teljes összpontosításra volt szükség.
Nem volt egyszerű mutatvány. A csápok érzékelhették az ottlétüket, mert amelyik mellett elhaladtak, annak felgyorsult a pumpáló mozgása, és mintha a színe is elsötétedett volna. Ráadásul a kómába, vagy bármibe is, esett emberek sem hintázgattak békésen egy helyben. Lassan, de szemmel láthatóan a saját tengelyük körül forogtak, és mindig abba az irányba, amerre a Doktorékat sejtették.
Réka is észrevette, ezért aztán abbahagyta a magában való mormogást, és azon volt, hogy a lehető leghamarabb kijusson ebből a környezetből. Nem akadt soha baja a tömeggel, de a jelenlegi állapotban nem tömegnek, hanem egy zombifilmből előkapott fertőzött gócnak tekintette, és mint ilyent, szívből rühellte.
Végül bántatlanul kijutottak közöttük, de a veszély még korántsem szűnt meg. A bejárati csarnokot és a kasszákat teljesen átszőtték a gyökérfélék. A falakon és végig a plafonon derékvastagságúak kúsztak végig, akárha a gerendákat akarnák helyettesíteni, belőlük kígyóztak a vékonyabbak, pókhálóként csüngve le róluk.
- Ajaj! – nyögték egyszerre, nagy egyetértésben.
- Van valamelyiketeknél öngyújtó? – kérdezte a Doktor. – A szónikus csavarhúzóm sajnos nem rendelkezik ilyen funkcióval.
- A szónikus mi…? – csapott le a kifejezésre Réka. Örült, hogy valami eltereli a figyelmét az undorító micsodákról.
A Doktor elővette azt a tárgyat, amit még az események eldurvulása előtt.
- A lézerkard kezdemény! – állapította meg Réka. Ella elvigyorodott, mert eszébe jutott a beszélgetésük, de fékezte magát, nyíltan nem röhögte szembe a Doktort. Mégiscsak segített nekik.
- Ez egy szónikus csavarhúzó és nem lézerkard kezdemény! – szögezte le sértődötten a Doktor, és elrejtette a zsebében. Látszott rajta, hogy őszintén megbántódott, így Réka nem feszegette tovább a dolgot. Pedig viccesnek találta volna a lézerbicska megnevezést, de hát, ha az ember lánya rózsaszín, lüktető, gyökerek közé keveredik, nem sérti vérig az egyetlen illetőt, aki tisztában van a helyzettel.
- Nálam van – mondta Ella, belekotorva a kistáskájába. Réka egy pillanatig úgy érezte, mint akit fejbe vágtak.
- Mit keres nálad egy öngyújtó? Ugye nem dohányzol? – kérdezett rá a legrosszabbra.
Ella döbbenten meredt rá, majd megrázta a fejét és felkuncogott.
- Jaj, dehogy is! Csak az érettségi óta hordom magamnál, mint szerencsetalizmánt.
- Jó kis talizmán, nagyon praktikus – kapott utána a Doktor. Alaposan szemügyre vette, majd lángot csiholt elő belőle – Ez egy nagyon-nagyon jó öngyújtó – erősítette meg magát. Az egyik lecsüngő gyökérhez lépett és meggyújtotta.
Halk sikoly kélt, majd halt el, azt a kellemetlen benyomást hagyva, hogy ezt valaki olyan hallotta, akinek nem kellett volna.
- Riadójelzés. Nem túl erős, ez még adhat a reményre némi okot. Sajnos ez az állomány vette, tehát ha jól számolom, van kerek három percünk, hogy átjussunk a gyökérzeten, átszáguldjunk a fél folyosón és bejussunk a TARDIS-ba. Örülök, hogy ez egy viszonylag kifejletlen példány, és nincs semmilyen specializálódásra utaló jel – a válla mögött hátranézett a lassan falfehérre sápadó lányokra. – Nyugalom meg fogjuk úszni.
Félkörben lengette a lángot, hogy kaput vágjon maguknak a folyosóhoz. Ahogy tágult a nyílás, úgy erősödött a sivítás, és Réka nyugtalanul forgott körbe. Ella azonban mégis előbb kiszúrta a közelgő bajt, mert ő egyfolytában a büfé előtt ácsorgó embereket tartotta szemmel.
- Megmozdultak! Erre jönnek! – tájékoztatta őket – Doktor, siessen!
- Már kész vagyok – válaszolt. Megfordult, belökdöste őket a rögtönzött kapun, majd újból elővette a szónikus csavarhúzót. Az öngyújtót automatikusan zsebre tette, Ella meg nem kérte vissza, túlságosan lefoglalta a zombik bámulása. Mozgásukban nem fedezett fel semmi darabosságot, egyenletesen sétáltak feléjük, a karjukat továbbra is a törzsükhöz szorították, csak azok a gyökerek szuttyogtak undorítóan minden egyes lépésüknél, mintha arra szolgáltak volna, hogy egy helyben tartsák az embereket és nem arra, hogy mozgásra bírják őket.
A Doktor feléjük irányította a zöldes színben izzó csavarhúzót, amitől azok lelassultak.
- Ez most feltartja őket egy ideig, de változatlanul az a legjobb, ha futunk – maga járt elöl a jó példával.
Réka és Ella szó nélkül követték. Egyaránt le kellett hajolniuk, hogy elkerüljék a folyosót teljesen befedő csápokat, de nem is ez volt a legkülönösebb látvány. Alig öt méterrel előttük ott állt egy kék, rendőrségi fülke, amit nem szőttek be a rózsaszín gyökerek. Réka biztos volt benne, hogy ez a fülke bárhol szokatlanul mutatna, talán még abban a korszakban is, amelyiket idézi.
- Ügyes lány vagy, megvédted magad! Nézd csak vendégeket hoztam! - kiáltotta, majd kinyitotta az ajtót.
- Ugye szerinted is ahhoz a… dobozhoz beszélt? – kérdezte Réka, lihegve a futástól.
- Aha – erősítette meg Ella.
Egyszerre fékeztek le fülke előtt, egyikkőjüknek se akaródzott belépnie, hiszen úgyse férnének el, akkor meg mi értelme?
- Gyertek már be! – szólt ki a Doktor.
A két barátnő összenézett, vállat vontak, majd beléptek a fülkébe.
A látvány mindkettőjüknek felért egy kisebb sokkal.
Sokkal, de sokkal hatalmasabb volt belül, mint kívül.
A Doktor figyelmesen becsukta mögöttük az ajtót, és az orra alatt somolyogva figyelte, ahogy szemügyre veszik az irányítótermet.
Tágra nyílt szemmel bámulták a csupa fém belső teret, a korlátokat, a lépcsőket, a hatszögletű irányítópultot és a középen magasodó, pulzáló fénnyel teli hengert. Körbesétálták, egymással ellentétes irányban, szemügyre vették a gombokat, karokat, kallantyúkat, monitorokat és egyéb kütyüket, majd egyszerre támaszkodtak neki az egyik korlátnak.
Réka hirtelen ellökte magát, majd kirohant a járműből. Ügyet sem vetett a bokája felé kapkodó csápokra, körbefutotta a kék fülkét, majd berohant, és az ajtónak támaszkodott.
- Ez belül sokkal nagyobb – jelentette ki. Ella némán bólogatott, és mélyeket lélegzett, hogy feldolgozza a látványt.
A Doktor elégedetten vigyorgott, mint a bűvész, ha jól sikerül a trükkje.
Felszaladt a lépcsőn, tárt karokkal körbeforogta az irányítópanelt és úgy vigyorgott, hogy félő volt szétszakad az állkapcsa.
- Hadd mutassalak be titeket a TARDIS-nak! Ez a gyönyörűség elvisz bárhová térben és időben, ahová csak akarom.
- Térben… - lehelte Ella
-… és időben – fejezte be Réka.
Odasétált Ella mellé, mert úgy érezte, hogy az az egyetlen biztos pont a feje tetejére állt világban. Két karjával megtámasztotta magát, majd felült a korlátra és a lábaival harangozott. Ella nem követte a példáját, de nem szólt rá barátnőjére, lévén ő sem tudta mi számít illetlen viselkedésnek egy ilyen helyzetben.
- Pontosan! Ráadásul tudja, hol kell lennem és odavisz. A legszebb, legokosabb szerkezet az egész világon, ez a TARDIS – megsimogatta az egyik képernyőt.
- De mégis: mi maga? – tette fel óvatosan a kérdést Ella.
- Nem „mi” hanem „ki” – javította ki a Doktor. – Én Idő Lord vagyok, és ha most megbocsátotok, el kell intéznem a tudatrablót, még mielőtt végképp kifejlődik – megnyomott pár gombot, lehúzott néhány kallantyút, majd felnézett a monitorra.
- Idő Lord. Na, ne – nyögte Réka, és leszökkent a korlátról. A világ enyhén forgott vele, ahogy megpróbált belegondolni, hogy mit is jelent ez az egész. Persze nem sikerült felfognia, és hirtelen szükségét érezte valami erős alkoholtartalmú italnak, de legalábbis egy kávénak.
Ella észrevette, hogy barátnője enyhén szédeleg, és megkopogtatta a Doktor vállát. Nem volt könnyű mutatvány, tekintve, hogy milyen langaléta fickó volt, de csak sikerült. Közben végre tudatosította magában, hogy az a mozi alaprajzát tanulmányozta.
- Tessék! – fordult meg, majd ő is észrevette a falfehérre sápadt lányt. – Jól van? Mi a baja? Hozzak egy pohár vizet?
- Inkább a saját lábamon mennék – vetette fel Réka. – A séta majd jót tesz. Van itt valahol mosdó?
- Hát, hogyne! Felmész azon a lépcsőn, egyenesen előre, a második kanyarnál jobbra és már ott is vagy – adta meg a tájékoztatást a Doktor. Réka rábólintott, majd a kapott utasításokat ismételgetve, felbotorkált a lépcsőn és eltűnt a folyosón.
- Rendben lesz? – kérdezte Ellától.
- Persze. Csak megviselték az események. Az ember lánya nem mindennap találkozik egy Idő Lorddal. Apropó, erről jut eszembe, azt mondta a neve Doktor. Milyen Doktor?
- A Doktor – válaszolt diadalmasan. Ella kezdte pedzeni, hogy igen büszke saját magára, de ez, figyelembe véve az eddigieket, teljesen ésszerű. Csak a hanglejtését találta furcsának, mert úgy válaszolt, mint aki már nagyon várta ezt a kérdést.
- Oké, rendben van. Szóval mit is csinál az épület alaprajzával?
- Hát felismerted? Figyelemre méltó megfigyelőképesség, nagyon okos. Beállítottam a TARDIS-t, hogy készítsen hőkamerás felvételt az egész moziról. A tudatrabló folyamatosan növekvő lény, nagyjából úgy fest, mint egy rózsaszín, óriásira dagadt pióca, éles csáprágókkal. Ez csak a ragadozók elijesztésére szolgál, mert nincs se szája, se szeme, se füle. Hanghullámokat bocsát ki és az egész testén érzékeli azokat, így nagyon nehéz meglepni. Azok a gyökerek, amiket láttunk, belőle nőttek ki, illetve azokból az ideggócokból, amiket gondosan szétszór a kiválasztott területen. Azok kapják el helyette a zsákmányt. Hallucinogén anyagot bocsátanak ki, amitől a préda megbénul, majd körbefonják, behatolnak az agyba és szép lassan kiszippantják a benne található tudást, emlékeket, egyszóval mindazt, amit tudat alatt értünk. Őt magát elég nehéz megtalálni, mert kifejlett állapotban sem nagyobb egy vizslánál, most pedig nagyjából egy tacskót közelíthet meg. Viszont nagy a testhőmérséklete, hiszen mozgásban kell tartania az egészet. Tehát ahol a legvörösebb a képernyő, ott bujkál.
Mindezt széles karlejtésekkel adta elő, a tekintete élénken csillogott, boldogan attól, hogy mással is megoszthatja ezt a tudását, majd a végén megigazította a csokornyakkendőjét.
- Aha – bólintott rá Ella. Nem tudta, hogy örüljön-e amiért választ kapott, vagy búslakodjon-e amiért választ kapott. – Szóval űrparazitát kaptunk és maga azért van itt, hogy elpusztítsa. Ezt Rékának is hallania kellett volna. Tényleg, hol van ilyen sokáig?
A válasz sikítás formájában érkezett. Mindketten összerezzentek, majd a Doktor megkerülte az egész panelt, fölrohant a lépcsőn és Ella már csak a padlón kopogó cipőinek ritmusát hallotta.
Felsóhajtott, majd utánaeredt, hogy felvilágosítsa, barátnője könyvet, de legalábbis egy egész polcot találhatott, figyelembe véve a hangerősséget.
A folyosó ugyanolyan színű volt, mint a vezérlőterem, félköríves átjárók nyíltak, és az egész nagyjából egy sci-fi labirintusra hasonlított.
Szerencséjére a Doktor bevárta az első kanyarban, így mégsem tévedt el.
- A TARDIS teljesen biztonságos, leszámítva egy-két balesetet, amire most nem térnék ki, de általában nyugodt hely.
- Réka nem félelemből sikított – magyarázta Ella. – Hanem általa eddig még nem olvasott könyvet talált.
- Akkor már inkább a könyvtárat – igazította ki a Doktor. Ella nem szólt semmit. Valahogy kezdte megszokni, hogy ez egy ilyen nap, amikor UFO-k szállják meg a helyi mozit, egy csokornyakkendős fazonról kiderül, hogy Idő Lord, ráadásul az űrhajójában könyvtárat rejteget.
Persze nem mintha nem találná rokonszenvesnek a Doktort, nagyon barátságos és kedves a tekintete is, de ez azért kicsit sok.
Az utat nem is figyelte, már a második kanyarnál elveszett, de legalább rájött, hogy miért görbe egy kicsit. Ha egyenesen járna, folyton beleütné a fejét a folyosó plafonjába.
Végre csak odaértek. A Doktor kinyitott egy faajtót, és udvariasan előre engedte Ellát. A lány úgy érezte, hogy jogos a sikoltás.
Amennyire fel tudta mérni két futballpályányi területű volt az egész, fehérre csiszolt márványoszlopok tartották a további két emeletet, a padlón puha, a piros különféle színárnyalataiban játszó szőnyeg terült el, és széles lépcső kötötte össze az emeleteket. Ameddig a szem ellátott, könyvespolcok sorakoztak végig, tömve könyvekkel, amik között Réka úgy ugrándozott, mint egy szédült, rocker molylepke.
Nem messze tőlük lelkendezett, nyilvánvaló volt, hogy a tizedéig sem jutott el.
- Ez egy valóra vált álom! – kiáltotta, de Ella nem mert volna megesküdni rá, hogy nekik szólt oda. Valószínűleg észre sem vette, hogy bejöttek és csupán elraggattatását fejezte ki ily módon.
Megállt, óvatosan végigsimította egy könyv gerincét, majd közelebb hajolt és kibetűzte. Roppant óvatosan lehajolt és kivette a helyéről. Úgy tartotta a kezében, mint egy ezeréves ereklyét, és hasonló áhítat ült ki az arcára. A régészek nézhettek hasonlóan, mikor rábukkantak a Királyok Völgyére.
- Egy eredeti Shakespeare! – nyögte. Finom mozdulatokkal lapozott bele, aztán visszatette a helyére és megkapaszkodott a polcban. Mikor visszanyerte egyensúlyát továbblépett, és hasonlóképpen járt el egy másik kötettel.
A hang, amit kiadott magából, mikor kinyitotta, nem egészen volt emberi. A szemei kigúvadtak, a lélegzet sípolva tört ki a tüdejéből és félő volt, hogy rögvest elájul.
- Egy dedikált, első kiadású Galaxis Útikalauz! – sipította a szívére szorította. Megérezhette, hogy nincs egyedül, mert rájuk nézett, szemében egyszerre tükröződött az irigy féltékenység és mélységes tisztelet.
- Lehet, hogy leüti és elszalad a zsákmánnyal – súgta Ella a Doktornak. Kinézte Rékából, hogy képes erre, a körülmények ellenére. Ment már vele könyvesboltba, ahova később ki kihívták a rendőrséget. Igaz, téves riasztás volt, de csak kevéssel kerülték el a katasztrófát.
A Doktor összeráncolta a homlokát, összeszorította a száját és szúrósan nézett Rékára. Nincs azzal semmi baja, ha valaki a gyűjteményét csodálja, de a fosztogatást nem tűri el.
- Jól van, jól van, visszateszem. De akkor is fenntartom, hogy maga egy nyomorult mázlista és a fél életem odaadnám, ha egy hetet itt tölthetnék – jegyezte meg Réka, miközben visszacsúsztatta a többi kötet közé.
- Feltételezem ez egy dicséret akart lenni, bár érdekesen fejezed ki a csodálatodat. Ahogy elnézem jobban vagy, szóval nem kell attól tartanom, hogy valami bajod lesz, míg én a tudatrablóval bajlódom.
- Mi van? Én még mindig nem tudok semmit! És miért érzem úgy, hogy ki akar hagyni minket?
- Befészkelte magát a moziba egy tudatrabló, ami emberi elmén hizlalja fel magát, a rózsaszín izék az ő tartozékai és a Doktor egy hőkamerás felvétel segítségével ki akarja szúrni a központi férget, hogy eltaposhassa – vázolta fel a helyzetet Ella.
- Ez még mindig nem indok, hogy itt hagyjon minket porosodni – kötötte az ebet a karóhoz Réka. Csípőre vágta a kezét és felszegte a fejét. Ella látta, hogy ez nem lesz könnyű menet. Részéről azon az állásponton volt, hogy érdemes egy Idő Lordra hallgatni, aki minden bizonnyal nem először kerül ilyen helyzetbe és tudja, mit kell csinálnia. Ők csak útban és veszélyben lennének. De hát ezt Réka nem értené meg, tekintve, hogy túlságosan vonzódik a hősies dolgokhoz.
- Dehogyisnem. Fogalmad sincs mivel állunk szemben és csak feleslegesen hátráltatnál. Az első pillanatban, mihelyt kiteszed a TARDIS-ból a lábad, csapdába ejtenének az ideggócok. nem lenne nehéz dolguk, tekintve, hogy egyszer már sikerült.
- Szóval az volt az a tavas jelenet! Na végre, hogy valaki kibökte! – szögezte le magának. – Azonban ez még mindig nem elég erős érve. Megmutatta nekünk ezt a fantasztikus szerkezetet, tudomásunkra hozta, hogy, mik azok az izék és ezek után azt várja tőlünk, hogy maradjunk nyugton, mintha mi sem történt volna! Azt már nem! Lehet, maga akármilyen Idő Lord engem akkor se tud távol tartani egy kalandtól sem!
- Csakhogy én nem akármilyen Idő Lord vagyok, hanem az utolsó – nem kiabált, mégis mély csend ült a könyvtárra. A hangsúly, a benne tükröződő visszafogott erő, a keserűség hagyott mély nyomott a lányokban.
Ella komolyan elgondolkozott azon, hogy elrángatja és bezárja barátnőjét egy szekrénybe, ő maga meg az ágy alá bújik, mert ha ilyen mikor jelentőségteljesen figyelmeztetet, nem akarja megvárni, hogy milyen, amikor dühös.
Réka nyelt egy nagyot, behúzta a nyakát, de egy tapodtat sem mozdult. Ella kezébe temette az arcát és csak az ujjai között leselkedett. Megpróbálta figyelmeztetni Rékát, hogy ne csináljon ostobaságot, de túl jól ismerte ahhoz, hogy tudja, elővette a makacsabbik énjét és egy centit sem fog engedni.
Sajnos rosszkor akarja bizonyítani a rettenthetetlenségét.   
- Sajnálom – kezdte és a hangja remegett. Ella figyelmeztetően rázta a fejét, de a barátnője vagy nem látta, vagy nem akarta látni. Ella ez utóbbira tippelt. – Bár gondolom ez magának vajmi keveset jelent. Lehet, hogy tudunk magának segíteni és három szempár még mindig többet lát, mint egy, bár belátom, hogy ez nem egy erős érv. Igazából térden állva könyörögnék, hogy hadd tartsunk magával, de az a helyzet, hogy ehhez túl büszke vagyok.
A Doktor ökölbe szorította a jobb kezét, kinyújtotta a mutatóujját és maga elé tartotta, figyelmeztetésül. Az arca enyhén felpuffadt, ahogy visszatartotta a levegőt. A tekintetén látszott, hogy valamit nagyon ki akar mondani, csak éppen nem találta a megfelelő szavakat.
Egy végtelen percig farkasszemet néztek és mikor Ella attól tartott, hogy a levegő felrobban a felgyülemlett feszültségtől a Doktor elnevette magát. Kicsit olyan felhangja volt, mint amikor a jószívű nemes megbocsát az inasának, mert a hibát kíváncsiságból és nem rosszindulatból követte el.
- Jól van, jöhettek! De aztán nem bajba kerülni! – tette hozzá, majd intett, hogy kövessék, visszavezeti őket az irányítóterembe.
- Te ostoba, csökönyös idióta! – sziszegte Ella és egy orvosi szike élességével nézett Rékára. – Egyáltalán felfogtad, hogy kis híján magadra haragítottad az utolsó Idő Lordot?!
- Nem hiszem, hogy ilyen mélységig képes lenne a csökött agyam lemerülni – jegyezte meg sértett cinizmussal Réka.
- Ne játszd a tudatlant, bármikor felismerem, ha ezt az álarcodat viseled! Válaszolj egyenesen, mire volt ez jó? – megragadta a vállát és maga mellé rántotta. Így egymás mellett sétáltak a Doktor mögött, aki ha hallott valamit is a fojtott vitatkozásukból, nem adta tanújelét.
Csak ment előre, kissé görnyedten, hosszúkat lépve.
Réka tőle szokatlan komolysággal Ellára nézett, majd ennyit mondott:
- Felmértem az esélyeimet.
Ella csak hápogott és végképp nem értette az egészet.
- Nah, akkor hol is tartottunk? Óh, igen a térképnél! – kiáltotta a Doktor, összecsapta a tenyerét és a monitor elé futott.
Ella és Réka a két oldalára sétált, onnan figyelték, ahogy végigfuttatja az ujját a vörös, zöld és sárga különböző árnyalataiban játszó pontok között, majd elégedetten megkocogtatta az egyiket.
- Hát itt bujkálsz!
- Ez az irányítószoba – ismerte fel Ella.
- Itt megtalál mindent, amire csak szüksége van: áramot, hűtést és magányt.
- Legalább beléphetünk oda, ahova, mint idegennek nincs bejárásunk – mondta Réka

- Akkor mehetünk is. Csak csendben és óvatosan! – figyelmeztette őket a Doktor, ahogy kisorjáztak a folyosóra.
A rózsaszín szövevény teljesen belepte az egészet, esélyük sem volt két lépésnél többet megtenni anélkül, hogy nem gabalyodtak volna bele.
A Doktor villámgyorsan felmérte a távolságot, felidézte magában, hogy mit tud a kharixi tudatrablóról, majd két kézzel megigazította a csokornyakkendőjét. Végül mégiscsak hasznát veszi kéretlen csapattársainak.
- Ella – fordult oda a lányhoz a Doktor. – Nyújtsd a tenyered!
Ella engedelmeskedett, a Doktor belekotort a zsebébe, majd előhúzta az öngyújtót, a tenyerébe tette és ráhajtogatta az ujjait.
- Nagyon fontos feladatom van a számodra. A tudatrabló által elszórt ideggócok a vetítőtermekben vannak, valahol a vászon mögött, alatt, benne. Gyújtsd fel őket egytől-egyig, ha pedig végeztél gyere az irányítószobába.
- De az emberek! Nem fogok ezzel ártani nekik? – kérdezte, nem csekély rémülettel a hangjában.
- Egyáltalán nem, csak az ideggóc akarja majd, hogy ezt hidd. De amint elégetted, megszűnik az irányítása és az áldozatok kómába esnek. Ebből fel fognak ébredni, mihelyt a tudatrabló is elpusztul. Ezt pedig könnyebb úgy kivitelezni, hogy nem kap segítséget a lovasságától.
- Nem fog menni! – tiltakozott Ella. A Doktor megfogta a két vállát és mélyen a szemébe nézett.
- De igen. Okos vagy, higgadt és összeszedett. Biztos vagyok benne, hogy nem veszted el a fejed. Sikerülni fog, higgy nekem. Közel ezer éve figyelem az embereket, volt időm hát, hogy megtanuljam felismerni, hogy kiben mi lapul és mire képes. Te képes vagy erre – mondta lágy, szinte hipnotizáló hangnemben. Gyengéden mosolygott és szemeiből a bizalom áradt.
- Hát, rendben van! – sóhajtotta Ella. Erre a Doktor szélesen elvigyorodott és puszit nyomott az arcára. Erre Ella elpirult és hihetetlenül zavart arckifejezést öltött, Réka pedig megpróbálta visszatartani a nevetést, de végül mindketten lenyugodtak.
- Mi elvonjuk a figyelmét, így te nyugodtan bejuthatsz. Geronimo! – kiáltotta, karon ragadta Rékát és maga után húzta. A lányban felderengett, hogy egy kicsit túl sokszor rángatják ma, de aztán hagyta az egészet. Inkább arra ügyelt, hogy ne keveredjen bele a földöntúli szövevénybe.
Ez viszonylag egyszerűen ment, mert a Doktor előre tartotta a szónikus csavarhúzót, mint lovag a lándzsáját és ettől a gyökerek szétnyíltak előttük. Sajnos, amiket elhagytak annál vehemensebben vetették utánuk magukat.
Réka megtapasztalta, hogy a félelem nagy motiváló erő, mert úgy futott, ahogy soha életében, és a bakancsa se szekálta.
- Mit… művelt velük? – kérdezte, két levegővétel között.
- Megzavartam a neuronjaik között fennálló feszültséget, így kiütöttem őket, de csak egy-két másodpercre – hangzott a válasz.
Ekkor kiértek a folyosóról, egyenesen bele a még mindig zombisat játszó tömegbe.
- Na és most? – kíváncsiskodott Réka
- Most? Utánam! – kiáltotta a Doktor, majd egyenesen az Idegeneknek Belépni Szigorúan Tilos! feliratú ajtóhoz futott.
A zárra irányította a csavarhúzót, ami határozottan zümmögött, mire a zár kattant egyet és az ajtó kinyílt. A Doktor belökte rajta Rékát, majd ugyanazzal a trükkel bezárta. Pont jókor, mert a tömeg felébredt a katatóniából és úgy dübörögtek az ajtón, hogy kétséget sem hagytak bejutási szándékukról, valamint a súlyos testi sérülések okozásáról.
- Jézusom! – lehelte Réka és a levegőbe markolászott, kapaszkodót keresve. A Doktor segítőkészen odanyújtottaz egyik kezét, míg a másikkal tett egy széles mozdulatot.
- Íme, egy kifejlett kharixi tudatrabló! – mutatta be a Doktor.

× × × × × × × × × × ×

Ellának fogalma se volt arról, hogy mit művelt a Doktor, de határozottan tetszett neki. A rózsaszín gyökerek ugyanis békén hagyták, bár így sem szívesen ért hozzájuk, mert roppant kellemetlennek találta a bőrüket. Vagy bárminek is nevezzék azt, ami befedte őket, mindenesetre olyan tapintásuk volt, mint a nyálkával leöntött, dudoros, fröccsöntött műanyagnak.
Végül megtalálta a megoldást, egész egyszerűen berúgta az ajtót. A sikert nem annyira saját erőnlétének, hanem az ajtó nyitva levésének tudta be.
Halk léptekkel, lábujjhegyen sétált be a teremben. Nagyjából egy tucat ember darvadozott az ülésekben, pontosan ugyanolyan tünetek között, mint akikkel a büfé előtt találkoztak. Fennakadt szem, hátrabillent fej, nyitott száj és mindegyiküket teljesen befonták a gyökerek.
A vászonhoz lépett és valami támpontot keresett, hogy mégis merre bujkálhat az ideggóc.
Felsóhajtott és igyekezett nem pánikba esni. Ha az ember lánya logikus, higgadt és összeszedett marad, könnyedén rájöhet a megoldásra. Félig-meddig ugyan érdekelte az is, hogy miért nem akarja őt is letámadni, de ezt letudta azzal, hogy biztos nem éhes. Ez megeshet, még egy ilyen kozmikus rondasággal is.
Visszatért a fősodorba és megpróbálkozott valami okosat kitalálni. Amikor először megpillantotta ezeket az izéket arra gondolt, hogy gyökerek és ezzel talán nem is járt olyan messze az igazságtól.
Biológiaóráról derengett, hogy a gyökerek elvezetnek a fához, az idegek pedig az agyhoz, ha jól von párhuzamot. Kissé nehéz úgy gondolkodni, hogyha a szervezet felajzott íjként tartja a testet, minden ugrásra készen és minden apró zajra akkorát ugrik, mint egy kenguru. De nem engedheti meg magának, hogy elkalandozzon a figyelme, elvégre számítanak rá.
Tehát ott tartott, hogyha követi a szálakat eljuthat a gócig.
Rögvest nekilátott az elmélet gyakorlatba való átültetésének, csakhogy ez nem ment zökkenő nélkül.
A legtöbb egy másikba csatlakozott, az a másik megint egy másikba és végül visszatért oda ahonnan elindult. Néhány meg egész egyszerűen nem vezetett sehova, csak függött, mint az utolsó őszi levél.
Pár perc hiábavaló száguldozás után kénytelen volt belátni, hogy ez így nem fog működni.
Ha nem települt volna rá nyomasztóan a kísérteties csend, amit a gyökerekben áramló folyadék surrogása csak még jobban elmélyített, elkáromkodta volna magát. Így azonban ráharapott az öklére és szemöldökét ráncolva körbenézett. Az egyértelmű volt számára, hogy nem kopogtathatja végig az egész vásznat idő – és magassághiány miatt, de csak van valami módja, hogy megtalálja.
Ekkor beugrott. Elég, ha kiválasztja a legvastagabbat és azt követ. Lehet, hogy egy UFO felépítése nem egyezik a fák gyökérzetével, de nem volt más ötlete.
Felszaladt a leghátsó sorig, mint a legmagasabb pontra a teremben és megpróbálta kiszúrni a legvastagabbat. Örömteli sikkantással konstatálta az eredményt, majd elindult mellette. Fél percen belül már a vászon közepe felé járt, ahol a kiszemelt gyökér eltűnt a burkolat mögött.
Felcsillant benne a remény, hogy esetleg mégis sikerülhet és ez érzés elfeledtette vele a félelmet.
Letérdelt és megtapogatta a részt. Enyhén kidudorodott és egy kicsit mozgott is. Kifejezetten örült, hogy deszkák takarják el a kábeleket, vagy bármit, amit egy vetítőteremben el kell takarni, mert megvolt az esélye, hogy ki tudja szedni a helyéről.
A következő megoldandó feladat ez: mivel feszegesse ki? Moziba menet az ember élményekre számít és nem arra, hogy betörőmunkára fogják.
A Szerencse azonban rámosolygott, mert alig kellett meghúznia máris lepattant a helyéről. Maga mellé tette, hogy kéznél legyen, ha szükség lenne rá, majd a feltárult üreget vette szemügyre.
Nem volt hosszabb, sem mélyebb, mint fél méter, de a ronda mivolta kárpótolta nagysági problémáit. Tojásdad alakú, zöldesszürke színű dolog volt, enyhén lüktetett és ugyanaz a dolog borította, ami a belőle kinövő gyökerekét. A legborzalmasabb azonban a szaga volt, záptojással megdobált ázott kutyaszaga, aki véletlenül beleesett a pöcegödörbe.
Történetesen, ha fogalma sincs róla, hogy mi a frász az, ezt a bűzforrást akkor is ösztönösen kiiktatta volna.
Elővette az öngyújtót, lángot csiholt, majd a borzalomhoz tartotta. Az ideggóc meglepően könnyen kapott lángra, úgy égett, min száraz rőzse egy forró nyári napon.
Éktelen sivítás hallatszott, emberek üvöltöttek és orrfacsaró bűz áradt. Ella végül is az orrát fogta be, mert nem akarta összerondítani sem magát, sem a padlót.
Véletlenül se nézett hátra addig, amíg a góc egy bűzölgő pocsolyává nem olvadt, és meg nem szűnt az üvöltés. Elszámolt magában húszig, majd megfordult. A kár kevesebb volt, mint amire számított. A gyökerek visszahúzódtak, összezsugorodtak és cérnavékonyságúvá töppedtek. Próbaképp megfogott egyet, de az csak csüngött a két ujja között, szemmel láthatóan ártalmatlanul
- Egy-null ide baby! – szögezte le és harciasan meglengette a deszkát. Az emberek nem reagáltak kitörésére, csukott szemmel, előrebillent fejjel aludtak, lélegzésük nesze betöltötte a termet.
Ella azért odaintet nekik, majd vágtatott a következő terembe. Összesen még öt volt, ebből négy maradt, tehát nem ünnepelheti magát, csak úgy. Ellenőrizte, hogy megvan-e még a fegyvere, majd nagy levegőt vett és berúgta a következő ajtót.

× × × × × × × × × × ×

A szobát keresztül-kasul szőtték a rózsaszín gyökerek, pontosan úgy, ahogy a pók szövi be az üresen hagyott helyeket
Ebbe is beleragadtak legyek, méghozzá emberek. Legalábbis Réka erre következtetet abból, ami megmaradt belőlük és kilátszott a hálóból. Bármelyik biológiai szertárba elmehettek volna kiállítási tárgynak, amilyen simára pucolták őket. De előbb le kell szedni a gyökereket és a mutatóba maradt ruhafoszlányokat.
Velük szemben pedig ott terpeszkedett a lény, ocsmány zöldesszürkén, mocsárszín rágója folyamatosan csattogott. Négy pár ízelt láb nőtt ki a testéből, meg rengeteg gyökér, amik teljesen elfoglalták a termet. Kétség sem maradt a felől, hogy megtalálták a bűnöst.
Ráadásul bűzlött is, amitől azt a csekély tisztelet is elvesztette, amit Réka, mint földönkívülinek, előre odaítélt.
- Ritka ronda egy dög – szögezte le. Már nem is tűnt annyira jó bulinak ez az egész, de hát már késő visszakozni.
- És veszélyes – tette hozzá a Doktor. Körbe-körbeforgott, a szónikus csavarhúzót még mindig maga előtt tartva, majd megállt és szemügyre vette. Rékának halványlila elképzelése se volt arról, hogy mit olvashatott le róla, de akármit is, nem telt öröme benne.
- Ezzel nem tudja azt megjátszani, amit a csápokkal? – érdeklődött önkéntelenül is suttogva. Bár a rém nem rendelkezett hallószervvel, mégis az a kényelmetlen érzése támadt, hogy tudja, ott vannak.
- Sajnos nem – rázta meg a fejét a Doktor. Megvakarta a tarkóját, majd nyugtatónak szánt arckifejezésével Rékára nézett. – De azért van pár trükk a tarsolyomban.
- Fogalma sincs róla, hogy mit kezdhetne vele igaz? – sóhajtotta Réka.
- Azt azért nem mondanám. Inkább úgy fogalmaznék, hogy több baj van vele, mint amire számítottam.
- A berregő vacakjával nem tudja feljebb srófolni a hőmérsékletet? Azt mondta, hogy az segít! – vetette fel. Körbenézett, majd egy reménytelen sóhaj kíséretében zsebre vágta a kezét.
- Ez egy szónikus csavarhúzó – szótagolta ingerülten a Doktor és dühösen legyintett. Réka vette a jelzést és csendben maradt. Szíve szerint nekitámaszkodott volna a falnak, de mindent beborított a gyökérháló.
A fejében homályosan derengő terv határozott körvonalat kezdett ölteni, de ahhoz, hogy kialakuljon, még kellett némi információ, valamint egy kis laza agymunkának. Igyekezett gyengéden tartani az elméjében, minden erőszaktól mentesen. Ezt a trükköt Lyra Belacqua-tól leste el és még sosem hagyta cserben.
- Pontosan hogyan táplálkozik? – érdeklődött. A Doktor éppen azon ügyködött, hogy szabaddá tegye az egyik pultot, ahol, legalábbis feltehetőleg a hőmérséklet-szabályozó is meglapult. Ráirányította a csavarhúzóját és a gyökerek visszahúzódtak.
- Behatol az áldozat koponyájába, leblokkolja az összes funkciót, afféle mentális zárat hoz létre, majd elkezdi felemészteni. Úgy két órán keresztül életben tartja az áldozatot, így tudja irányítani, ha esetleg szükségessé válik, meg a halott élőlényekből nem is tud táplálkozni – válaszolta a pult fölé hajolva. Találomra megnyomott néhány gombot, lehúzott pár kallantyút, de egyik sem hozta meg a kívánt eredményt.
Réka az orra alatt somolyogva figyelte, ahogy ide-oda kapkod, összeráncolt homlokkal, összepréselt szájjal és a lány hallani vélte, ahogy kattognak a fejében a kerekek.
- Azt a mentális zárat fel lehet törni valamilyen ráhatással? Esetleg el is lehet így pusztítani? – mélázott el Réka. Már kezdte látni, hogy mit fog lépni, de még mindig szüksége volt némi megerősítésre.
- Egy erős, intenzív, érzelmi löket képes lehet erre. Így ni! Most már nem érezheti olyan kellemesen magát! – összecsapta a tenyerét, majd megfordult. Az ajtóhoz szökellt, mert arra a mozdulatra, amit tett nincs jobb szó, ellenőrizte, hogy kitart-e a zár, majd a tudatrablóra nézett. A csavarhúzót rávillantotta, majd leolvasta, aztán Rékára nézett.
- Bármilyen ostobaságot forgatsz is a fejedben, jobb, ha sürgősen elfelejted.
- Nem hiszem, hogy menni fog! – sóhajtotta némileg melodramatikusan Réka.
A Doktor levegőt vett, nyilván, hogy valami roppant tudományos bölcsességet mondjon, de egy sikoltás beléfojtotta a szót.
- Ella! – kiáltotta Réka. Az ajtóhoz rohant, a Doktor Ne nyisd ki! utasításának fittyet hányva feltépte, majd a dühtől paprikavörös képpel legyökerezett a küszöbön.
Annyit érzékelt, hogy hogy Ellát körülveszik a zombik és egyáltalán nem kímélik, majd a Doktor nekilökte az ajtófélfának. Nyelt egy nagyot, megfordult és a tudatrabló elé sétált.
A terve készen állt a megvalósításra.
Komoran elmosolyodott és arra gondolt, hogy ezért nagyon csúnyán meg fog fizetni.

× × × × × × × × × × ×

Ella viszonylag gyorsan haladt az ideggócok megsemmisítésével. A tudatrabló nem igazán állította nagy kihívás elé, az összest ugyanoda szórta el.
Nem tudta, hogy lustaságból, a fantázia hiányából, vagy csak óvatlanságból fakadt-e ez a tette, de nem is érdekelte igazán. Inkább örült annak, hogy nem veszít el értékes perceket a keresgéléssel.
A harmadik teremnél az orra feladta a szolgálatot és bedugult, így a rettenetes bűz sem zavarta. Ugyan aggódott amiatt, hogy soha semmit nem fog már érezni, de nem vitte túlzásba. Biztosra vette, hogy a Doktornak erre is van valami megoldása.
Az emberek fokozódó aktivizálódása azonban már jobban aggasztotta. Már a második teremnél észrevette, hogy feléje fordulnak a fejükkel, és ha szükségesnek ítélték a törzsüket is mozgásba hozták, hogy követni tudják a mozgását. A kezüket is emelgették, mintha rosszul automatizált bábuk lennének egy sci-fi sorozatból.
Bár nem nézte rá Ella mégis tudta, hogy őt figyelik. A tarkója csak úgy égett a pillantásuktól és ez kimondhatatlanul idegesítette. Lassan kezdte pedzeni, hogy mit érezhet egy B-kategóriás film főhősnője, mikor a pincében mászkál.
Amilyen gyorsan csak tudta elégette a gócot, ezzel megszüntetve az érzést is.
Ez a felfedezés egyrészt örömmel töltötte el, mert tényleg megszűnt a hatalma az emberek fölött, másrészt meg a frászt hozta rá, mert ez az is jelentette, hogy tudják, hogy mikor hol van. Ez pedig nem zárja ki, hogy a többi ocsmányság is tudja és a hátralévő két teremben kellemetlen meglepetések várhatják.
Megnyalta kiszáradt ajkát, ellenőrizte, hogy helyén van-e a szíve, nem esett-e ki még a heves dobogásban, majd rohant a következő teremhez.
A csurig telt vetítőben azonnal mindenki felé fordult és olyan mozdulatot tettek, mintha fel akarnának állni.
Ella nem várta meg, míg sikerül nekik, lefeszegette a deszkát és lángra lobbantotta az ideggócot.
Hálát adott az égnek, amiért ezt megúszta, de nem élvezhette sokáig a biztonságot. Hátra volt még egy, ahol, ha a lassú, de biztos információáramlással számol, már mozgásra készen fogadják.
Arról, hogy a büfé előtt is várja még egy rakat, nem akart még belegondolni. Egyelőre ezen legyen túl, aztán majd azt is elintézi valahogy.
Megállt az ajtó előtt és valami tervfélét próbált kicsiholni a félelemtől leblokkolt agyából.
 Azt sejtette, hogy készenlétben állva várják, tehát ki kel cselezni őket. De hogy?
Belekotort a táskájába és ráakadt egy töltőtollra. Bánta, hogy nem született McGgrayvernek, mert akkor kést, géppisztolyt, föld-levegő rakétát hajtogathatna a mozijegyéből. De ő Ella, így be kell érnie azzal, ami van.
Úgy vélte az lesz a legjobb, ha nem nagyon tér el az eddigi ütemétől, mert ezzel többet árt, mint használ. Berúgta hát az ajtót is, majd a falnak simulva leste, ahogy az első zombi kivánszorgott a folyosóra. Nem várta meg, míg felfedezi, eldobta az ellenkező irányba a tollat. Gyermeteg trükk volt, de bevált, mert az összes arra kezdett el csoszogni.
Ella megvárta, míg viszonylag távol érnek tőle, majd besurrant, letépte a deszkát és felgyújtotta a förtelmet.
Nekitámaszkodott a vászonnak, hogy kifújja magát, és pihenjen egy sort.
Csak hajszálnyival késett el majdnem, mert az egyik zombi visszatért, bizonyára a góc figyelmeztette, de nem tudott kárt tenni benne, a küszöbön összeesett. A morajból ítélve pedig az összes többi a folyosón kómázott be.
Keze-lába reszketett az átélt feszültség miatt, szaporán szedte a levegőt és megpróbálta összeszedni magát. A feladatát sikerrel elvégezte, de még csatlakoznia kell Rékához és a Doktorhoz, valamint még át kel verekednie magát még egy csoporton.
Felmerült benne az az eshetőség, hogy azokat is ártalmatlanította valahogy, de elhessegette magától. Azok nem ültek egyik teremben sem mikor elkapta őket, tehát a tudatrabló személyesen tartja őket fogva. És nincs olyan szerencséje, hogy ennyi idő alatt sikerült elintézniük.
Vett egy mély levegőt, lehunyta a szemét és magában számolva lecsillapította pánikoló szervezetét. Fél sikert ért csak el, mert bár a végtagjai nem remegtek úgy, mint Levender kezében a gyümölcszselé, de a gyomra továbbra is kavicsot játszott.
- Ezt már keresztbe lenyeljük! – bátorította magát és kilódult az ajtón. A hősies haladást hátráltatta, hogy az öntudatlan testek felett kellett átbotorkálnia. Az elpusztított gyökérzet is bosszúra szomjazhatott, mert meglepően síkosnak bizonyultak, ahogy Ella lendületből rájuk lépett.
Miután a fal is megadta a másikat, lassabbra vette a tempót. A folyosó végére érve a látvány szíven ütötte. A zombik egyik fele az ajtón készült betörni, míg a maradék a falat próbálta lebontani.
- Hát ez remek! – húzta el a száját. Most mit csináljon? A tollát nem találta meg, igaz nem is kereste, a deszkáját valamelyik teremben hagyta. Valamit pedig mindenképpen ki kell találnia, vagy a barátai csúfos véget érnek.
Esetleg felgyújthatná az egyik gyökérrészt, de hát abba egy ember is belehalhatna, a többiek meg ugyanott folytatnák a vandálkodást. Arról nem is beszélve, hogy a spontán futótűz nem egy nyerő dolog.
Kezdte hiányolni a Doktort. Rövid ideje tartó ismeretségük során úgy vette észre, hogy minden helyzetre tud valami megoldást.
Csalódottan beleöklözött a falba. A mozdulattól felragyogott, mert eszébe jutott egy terv. Ugyan eléggé merész, de ettől függetlenül még beválhat. Ha az ember lánya öt éve küzdősportolt, akkor csak van némi esélye!
A hozzá legközelebb állóhoz sétált, megrúgta a térdhajlatát, majd amikor a fickó összezuhant alaposan fejbe vágta. Azt nem tudta, hogy most sikerült-e ártalmatlanítania, de úgy vélte, hogy igen, mert nem moccant. Felmerült benne, hogy leszaggatja a gyökereket, de nem merte megkockáztatni, hátha ő is beáll a falbontók sorába. De még az is lehet, hogy ezzel megölné.
Abban maradt magával, hogy amennyit tud kivon a forgalomból, aztán kivárja míg Rékáék elintézik a tudatrablót.
Nekifogott, hogy a másodikat is eltávolítsa a brigádból és nagy könnyebbségére a módszerén nem kellett változtatnia. Úgy tűnt, hogy az UFO nem tudja olyan hatékonyan befolyásolni, irányítani az embereket.
Az ötödiknél azonban feltűnhetett neki, hogy valami nincs rendben, mert akik az ajtót igyekeztek kidönteni elindultak felé.
Ella határozottan érezte, hogy forró lett a talaj és óvatosan hátrálni kezdett. A zombik körülvették és egyre kisebb teret hagytak neki a mozgásra. Az egyetlen jó pont az volt, hogy legalább a gyökerek nem akartak átmászni rá. Ezt betudta annak, hogy sikerült úgy fölpiszkálnia őket, hogy meg akarják lincselni. Vagy csak nem tud kétfelé figyelni, vagy zabál, vagy harcol.

Megpróbált kitörni a gyűrűből, de az emberek élő falat alkottak, és ahhoz, hogy át tudjon hatolni rajta, komolyan meg kellett volna sebeznie őket. Csak hát még mindig emberek voltak valahol.
Az egyik lekevert neki egy pofont, mire fölhagyott a filozofálással és a túlélő ösztönére hallgatott inkább. Rögtön kiosztott pár ütést. A túlerő azonban összecsapódott a feje felett és, ellentétben Ellával, nem fogták vissza magukat.
Ella akármennyire is védekezett, kezdett komolyan kétségbe esni, és felsikoltott.
Aztán kivágódott egy ajtó, majd ismerős zümmögést hallott.
A tér megnövekedett körülötte, így már fel tudott lélegezni. A Doktor elegánsan átcsusszant az élő blokádon és aggódva vette szemügyre Ellát.
- Azt hiszem holnapra lesz egy monoklid és vérzik a vállad? Mondd, nagyon fáj?
- Doktor! Én még életemben nem örültem így senkinek! – sóhajtott fel. _ Nem fáj, de majd fog. Akármit is csinál azzal a csavarhúzóval, ne hagyja abba!
A Doktor komolyan bólintott, és tovább kapcsolgatta ki-be.
Ella most, hogy egy szuszaszásnyi időhöz jutott, mert a zombik nem jöttek közelebb, tekintetével Rékát kereste. Sikerült kiszúrnia, de nem tetszett neki. Réka kihúzta magát, keze ökölbe szorult, fejét büszkén felszegte és Ella tudta, hogy most valami nagy-nagy őrültséget készül elkövetni.
Megrántotta a Doktor kabátujját és barátnője felé mutatott.
- Meg tudja akadályozni? – kérdezte aggódva. A Doktor megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs, mit akar csinálni és a tények ismerete nélkül nem várható el tőlem, hogy megfelelően intézkedje. Idő Lord vagyok nem jövőbelátó.
- Biztos vagyok benne, hogy valami irtózatos baromságot, amit ő rendkívüli hősiesnek gondol – tájékoztatta savanyún Ella.
Közben a zombik is kezdték kiheverni a Doktor machinációját, mert újfent szoros gyűrűbe vonták őket.
- Hé, te ostoba, dagadt, semmirekellő, ocsmány pióca! – hallatszott Réka hangja. Jókora adag gyűlölet és harag érződött benne. – Emlékszel rám te túlméretezett bélféreg? Én vagyok az, aki meglógott előled, és most kihívlak egy párbajra! Küzdj meg velem, ha van merszed hozzá!
Ella homlokon csapta magát és felnyögött. Ennyire még Réka sem lehet ostoba! De a jelek szerint mégis.
- Látja, erre céloztam. Csináljon valamit még mielőtt elköveti a legbizarrabb öngyilkosságot a Föld történelmében! – könyörgött Ella.
A Doktor a kezét tördelte és nagyon aggódva nézett, de még mielőtt bármi is az eszébe juthatott volna, egy mályvaszín, karvastagságú, erekkel dúsan átszőtt gyökér vágódott ki a tudatrabló két csáprágója közül és egyenesen Réka homlokába fúródott.
Ellába bennszorult a levegő és elsötétült előtte a világ. Ha nincs ott mellette a Doktor, hogy megtartsa, biztos, hogy beütötte volna a fejét a padlóba.
Csak hápogott, mint a kacsa, mikor félrenyeli a nokedlit és próbálta feldolgozni a látványt.
Az egyik zombi kezdeményező készségről tett tanúságot és Ella felé kapott.
A lány egy pillanat alatt magához tért, a bensőjében tomboló dühsárkányokat szabadon engedte és egy ökölcsapással jutalmazta a zombi bátorságát.
- Tisztuljatok az utamból! – rikoltotta és állkapocsrengető pofonokat osztogatva Réka felé haladt.
A Doktor, ugyan nem volt híve az erőszaknak, de el kellett ismernie, hogy ez is egy hatékony módszer.

× × × × × × × × × × ×

Azt még látta, hogy egy vastag gyökér suhan felé a tudatrabló csáprágói közül, majd egy éles és kifejezetten fájdalmas villanás utána a tónál találta magát.
A hely még mindig ugyanolyan csendes és békés volt, a szél még mindig lágyan borzolta a tó vizét és a Nap se nyugodott le teljesen.
Azonban egy lényeges változás mégiscsak történt.
Ezúttal önként landolt a nyugalom szigetén és esze ágában sem volt, hogy megint bedőljön neki.
Felmarkolt egy jó adag kavicsot, majd a vízbe szórta.
- Ez már unalmas! – közölte. – Mutass valami újat, mert kezdem azt hinni, hogy csak ennyi telik tőled! Végül is csak egy bűzlő daganat vagy.
Újból bedobált néhány kavicsot. Bár Réka tudta jól, hogy nem különösebben szép, vagy okos, de rengeteget olvasott és nagymértékű empátiával rendelkezett, valamint kifejlesztett egy képességet is. Biztos könnyedséggel tapintott rá mások gyenge pontjaira.
Sosem gondolkozott azon, hogy hogy csinálja, nem vezette le, igaz nem is tudta volna, pontosan levezetni, hogy milyen jelek alapján vonja le következtetéseit, de maradéktalanul megbízott benne. Ennél sem fogja cserben hagyni, de meglehet, többet kell ütnie a vasat ahhoz, hogy eredményhez jusson.
- Felesleges ez a színjáték, mindketten tudjuk, hogy itt bujkálsz valahol! Csak nem félsz tőlem? Megrettentél és most gyáván meglapulsz? Nem szégyen beismerned, hogy jobb vagyok nálad, elvégre ez az én elmém és én irányítok!
- Bah! – gúnyos horkantás hallatszott a háta mögül. Réka megfordult, majd felvonta a szemöldökét és fitymálóan lebiggyesztette az ajkát.
- Tényleg ennyire futotta? Mekkora klisé, te jó ég! Öreg, ráncos arc, karvalyorr, viktoriánus ruha, cilinder és sétabot? Ha már főgonoszt akar játszani, ne Mr. Scrooget alakítsa! Lejárt lemez - fűzte hozzá és legyintett.
- Az emlékek szerint ez a legridegebb személy. Nehéz dolgod lesz, ha azt hiszed, hogy meg tudod törni - heherészett. Jókedvében megpörgette a botot, Réka pedig hálát adott az emberek beskatulyázási szokásáért, mert így a tudatrabló nincs tisztában saját szerepével. Scrooge ugyanis a "mindenki lehet jobb" elméletét testesíti meg, ezért aztán rá lehet bírni a változásra. Mindenesetre nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne vágja pofán, annyira idegesítőnek találta.
- Az a baj veled, mármint a puszta létezéseden kívül, ami már önmagában is megbocsáthatatlan bűn, hogy azt hiszed, mindent mindenkinél jobban tudsz, pusztán azért, mert magadba olvasztottál néhány elmét. Csakhogy ettől még nem válsz azokká, akiket elemésztettél. Tudni és felhasználni, az egy dolog, de érteni és felhasználni, nos az egészen más.
- Most megfenyegettél? Juj, de megijedtem! Ahányszor már hallottam ezt a szöveget, mióta itt vagyok, pontosan annyiszor lettem én a győztes. Az egyetlen ok, amiért nem pusztítottalak el, az az, hogy roppant mulatságosnak találom a vergődéseteket.
- Jaj, ne már, megint ezek a klisék! – nyögött fel Réka, majd a kezébe temette az arcát. Aztán felsóhajtott és komolyan magyarázni kezdett. – Én megértem, hogy önálló fantázia híján kénytelen vagy az elmékre támaszkodni, de ez már ezeréves szöveg. El nem hiszem, hogy nincs egy Batman-rajongó valahol, aki felvilágosítana arról, hogy hol kezdődik az igazán veszélyes bűnöző. Úgy Jokernél. Ahogy azonban elnézlek ebben a ruhában, hogy meg tudnál birkózni egy olyan kaliberrel. De mit is várhatok egy sarokban pöffeszkedő ocsmány gumótól! – az ég felé emelte a kezét, mint aki megértésért könyörög, majd leengedte.
- Nem igazán tudom, hogy mit akarsz elérni ezzel az egésszel, de gondoskodom róla, hogy a barátaid ne láthassák a végeredményt! – sziszegte és a botjával a vízre csapott – Öljétek meg a férfit és a lányt! – adta ki az utasítást. Aztán elégedetten vigyorogva Rékára nézett.
- Óh, szóval innen tudod irányítani a kis csatlósaidat? Igazán szép húzás. Nos, hogy megtudtam ezt a jelentéktelen kis részletet is, akcióba léphetek – összedörzsölte a tenyerét és az öregemberre kacsintott.
- Mégis mit akarsz csinálni? – kérdezte. Réka elégedetten hallotta ki belőle az aggodalmat.
- Megmentem azokat, akik fontosak nekem – válaszolta. Erősen megmarkolta a vállát és lehunyta a szemét.
Nem igazán tudta, hogy mire számítson, így aztán nem is lepte meg az a sötét hely, ahova kerültek. Körös-körül soványra fogyott emberi torzók nyújtogatták ki a kezüket a rácson és könyörögtek kegyelemért. Az egész egy középkori várbörtönre emlékeztetett, amiből rengeteg kijárat nyílt, akár egy katakombából. Jó néhány ezek közül már beomlott, Ella hathatós munkájának köszönhetően.
Rékában fellobbant a düh, ahogy végigjártatta a szemét a szerencsétleneken és szívesen apró darabokra szaggatta volna a tudatrablót, már csak emiatt is. De még nem tehette, mert ki kellett húznia belőle, hogy melyik járat vezet az Ellát és a Doktort ostromlókhoz.
- Melyik út vezet a barátaimhoz? – kérdezte. A tudatrabló, aki még mindig meg volt hökkenve, hogy így bejutott egy ember a legtitkosabb helyére.
Réka hálát adott az égnek, amiért ilyen tapasztalatlan példánnyal hozta össze a Sors. Persze annak jobban örült volna, ha ezzel sem találkozik, de hát ezen már nem lehetett változtatni.
- Nincs a birtokodban semmilyen érv, ami rávehetne arra, hogy elmondjam – jelentette ki az öreg.
- Nekem nincs, de neked van – ravaszul elmosolyodott. Ellától tanult mozdulattal hátrafeszítette a karját és nekilökte az egyik rácsnak. Történetesen annak, ami mögül egy vad, gyűlölettől izzó, keménykötésű srác guggolt. Kapva-kapott az alkalmon és a rácson kinyúlva elkapta a gigáját.
- Nos, feltételezem, hogyha ezt a roppant kellemetlen manifesztációdat megöli ez a kedves fiatalúr, akkor te meghalsz, tényleg és igazából. Ellenben ha elárulod, hogy melyik a jó járat, csak néhány percre vonunk ki a forgalomból. És nem ajánlom, hogy átverj, mert lassú és fájdalmas kínhalálban lesz részed. Tehát, merre induljak? – nézett rezzenéstelenül a másik szemébe. Az kezdte a fulladásos halál jeleit mutatni, mert a fiú egyre jobban szorította. Az életét mégis többre értékelte, mint az információt, mert kibökte:
- Balról a második ajtó.
- Nofene, akad itt egy Tankcsapda- rajongó is – állapította meg Réka, majd intett a srácnak. – Üsd le!
Nem kellett kétszer mondania, a srác rácsapott az öreg fejére, mire az eljátszotta a zsák krumplit. Réka hálásan odabiccentett, majd elrohant a megadott irányba.

× × × × × × × × × × ×

Ella harciasságot és küzdőszellemet tekintve játszva lekörözött egy anyatigrist. Bár barátnőjét egy utolsó bamba szamárnak, valamint más kategorizált és kategorizálatlan élőlénynek tartotta jelen pillanatban, mégis rendkívül aggódott érte. Ha történetesen a tudatrabló rendelkezik nyakkal, légcsővel és tüdővel Ella már réges-rég megfujtotta volna. Mindezek híján az elé kerülő embereken tombolta ki magát. Nem nézte, hogy mekkora és milyen sérüléseket okoz. Meg nem ölte őket, de jó néhány végtagot eltörött és tömérdek mennyiségű pofont és rúgást is kiosztott.
Kisebb forgószélként söpört végig azon a sávon, ami elválasztotta a büfét és a technikusi szobát.
Beérve elővette az öngyújtóját, működésbe hozta és egész biztosan a tudatrablóra dobta volna, ha a Doktor le nem fogja a kezét.
- Ha most megölöd, mindkettőjüket halálra ítéled – mondta nyugodtan.
- Akkor mondja meg maga, hogyan lehet kiszedni Rékából! A franc essen magába, hiszen Idő Lord! Mentse meg őt! – kitépte a karját. Az öngyújtót a zsebébe tette, majd dühös mozdulattal megfordult, egyenesen a Doktorra nézett. Könnyáztatta arcára a tehetetlenség ült ki, szemében a kétségbeesett reménykedés. A Doktor ismerte ezt a tekintetet, számtalanszor látta már, mégis mindig megrendítette.
- Mentse meg, ha már én nem tudtam! – a visszafojtott zokogástól fátyolossá vált a hangja. – Nem akarom, hogy olyan legyen, mint azok, nem akarom, hogy meghaljon, nem akarom, hogy itt hagyjon, nem akarom, nem akarom, nem akarom! – szavai tompa sírásba fulladtak.
A Doktor átölelte, magához vonta és lassan előre-hátra ringatta, hogy lenyugodjon.
Megszidta magát, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez túl sok lesz neki. De ki gondolta volna, hogy a barátnője ilyen ostobaságot csinál?
Ez a baj a téves landolásokkal, hogy sosem fog ki olyan társakat, akik mindenben hallgatnak rá. Ha ott maradtak volna a TARDIS-ban, akkor ez az egész meg sem történt volna.
Persze, most már mindegy.
- Nem lesz semmi baj – suttogta. – Vissza fogom hozni Rékát. Nem fog meghalni, megígérem. Nem lesz semmi baj. Az én védelmem alatt álltok. Nem engedem, hogy bármi bajotok legyen, rendben?
- Rendben? – hallatszott a válasz. A Doktor megnyugodott, Ella mégsem roppant össze. Csak egy kicsit le kellett vezetnie a feszültséget.
- Magának két szíve van. Halottam a dupla dobogást – jegyezte meg a lány, miután kibontakozott az ölelésből.
- Menő, mi? Legalább annyira, mint a csokornyakkendő – meg is igazította az említett ruhadarabot. Ella bátortalanul elvigyorodott, majd némi tétovázás után Rékához lépett. A fejét a mellkasához szorította, ujjaival kitapintotta a pulzusát. Így állt pár másodpercig, aztán ellépett, arcán bizakodó kifejezés ült.
- Szaporán ver a szíve, gyors a pulzusa és kapkodva szedi a levegőt, de ez minden. Úgy látszik, hogy küzd azzal a mocsokkal.
A Doktor is odalépett, a szónikus csavarhúzót a gyökér fölé irányította, majd Réka homloka fölé vezette. Aztán a tudatrabló felé vitte el, majd újból Rékához közelítette.
- Igen, valóban harcol – erősítette meg miután megnézte a csavarhúzót. – Sajnos ez a csáp túl mélyre fúrta be magát, nem tudom kihúzni úgy, hogy ne károsodjon valahogy.
- Azért tud tenni valamit érte? – kérdezte Ella
- Igen, de ahhoz kell még idő – mondta, majd az órájára nézett, amit valamilyen okból fordítva hordott a csuklóján.
- Esetleg arra is van esély, hogy közben megöli a szörnyet? Mármint Réka.
- Van, de nem sok. Egy kifejlett kharixi tudatrablóval én se szívesen mérném össze az elmém, de ez itt csak most fejlődött ki. Még nem tudja teljes mértékben kiaknázni a benne rejlő tudást és ezt Réka az előnyére fordíthatja. viszont nagyon gyorsnak és ügyesnek kell lennie.
- Hát akkor ezért mondta a TARDIS-ban, hogy felmérte az esélyeit! A galád végig erre készült! – Ella rosszallva megrázta a fejét, majd töprengve hozzátette. – Bár kétlem, hogy erről ő is tudott volna.
- Hogy érted ezt? – kérdezte a Doktor, miközben valamit bütykölt a csavarhúzón.
- Rékának nincsenek tervei, csak elképzelései és lecsap arra, amit épp jónak ítél. Az esze nem, de az ösztönei jól működnek és tudat alatt valahogy megérzi az összefüggéseket. Amikor úgy felhúzta magát a könyvtárban az nem igazán volt szándékos, de mindenféleképpen próba volt.
- Ha bírja egy dühös Idő Lord tekintetét. akkor el tud bánni egy tudatrablóval is! Emberek! – sóhajtotta. Befejezte az átállításokat és a sarokban gubbasztó lény felé irányította.
- Most mit csinál? – érdeklődött Ella.
- Áramszünetet. Az egészet nem tudom kiütni, mivel zseniális barátnőd gyakorlatilag hozzáláncolta magát, de egyes részeit le tudom állítani, ezzel gyengítve.
-  Miért van az az érzésem, hogy ezt el tudta volna mondani sokkal tudományosabban és érthetetlenebbül? – gondolkodott el Ella.
- Talán azért, mert így van. De abból egy szót sem értettél volna, és végül el kellett volna mondanom még egyszer. Megspóroltam magamnak a fáradságot.
- Hurrá. Nah én megyek, őrt állok az ajtónál – a keretéből kiszakadt, zsanérjain lógó deszkalapra nézett és helyesbített. – Vagyis a nyíláshoz, ami nem az ablak.
- Rendben – bólintott rá a Doktor.
Ella végignézett a csatatéren, de minden mozdulatlan maradt. Elég sokan a földön hevertek, feldőlt kuglibábukként, de néhányan még álldogáltak, mint amikor a gurítás nem sikerül tökéletesen. Az az érzése támadt, hogy ez nem marad sokáig így. Még mindig a gyökerek lélegeztek helyettük és csak idő kérdése volt, hogy mikor lendülnek újra támadásba.
Keserű büszkeséggel tudatosította magában, hogy a sérüléseik miatt lassabb lesz roham, tehát az erőszak mégiscsak lehet megoldás is. Réka egész biztos büszke lenne rá, de ő csak lusta émelygést érzett a gyomrában. Mindegy milyen jó oka volt rá, embereket bántott, ezt pedig nem fogja egykönnyen megbocsátani magának
- Csak azt tetted, amit tenned kellett – mondta a Doktor. Ella összerezzent, hogy így kitalálta a gondolatait, de nem fűzött hozzá megjegyzést.
- Én nem így érzem. Rékához akartam eljutni, ők meg akartak ebben akadályozni, és talán jogos volt a dühöm, de most már nem érzem annak.
- Egyiküket se ölted meg és ez a lényeg. Elég gyakran előfordul, hogy miközben a jóra törekszel, mások megsérülnek emiatt. Természetes, hogy ez felkavar, de gondolj arra, hogy már nemsokára minden rendben lesz.
- Ha maga mondja, én elhiszem! – sóhajtott fel Ella. Magában végigpörgette az eseményeket és nagyon szépeket gondolt arról a valakiről, aki így rendezte a dolgokat. Ők csak mozizni akartak és nem belekeveredni egy földönkívüli bonyodalomba! Persze Réka élvezheti ezt, mindig is imádta az extrém dolgokat, főleg ha produkálhatta is magát közben.
A végé persze úgyis neki kell ágyba cipelni, mert úgy kimeríti magát, hogy lépni is alig tud majd.
Az egyik ácsorgó alak ekkor megmozdult és felé indult.
- Doktor siessen, jön a következő hullám! – kiáltott figyelmeztetőleg. Készenlétbe helyezte magát, de az elszántságának csak a nyoma maradt. A teste igen, de az elméje még nem állt készen egy újabb összecsapásra. Azonban nem úgy tűnt, hogy akad választási lehetősége.
A földön fekvők is feltápászkodtak, bár nem heverték ki Ella tombolását, mert igencsak kelletlenül mozogtak.
- Hahó, Doktor! Veszély közeleg! – kiáltotta. Végül megfordult és a Doktorhoz rohant, hátha közelebbről jobban hallja.
- Tudom, tudom, már mondtad egyszer – intette le. Érdeklődve szemügyre vette a csavarhúzóját. – Nocsak! Ez igazán érdekes.
Ella a haját tépte.
A sajátját, természetesen.
A barátnője homlokába egy UFO tartozék fúródott, az emberek átmentek zombiba és ellenséges érzületet táplálva feléjük csoszogtak, ő kétségbe van esve a helyzet kilátástalanságától és a Doktor erre csak annyit tud mondani, hogy érdekes!
- mégis, felfogta, amit mondtam? – a szemrehányás és a pánik tökéletes kombinációja tükröződött a hangjában. – Ennyivel nem tudok még egyszer elbánni, nem vagyok sem Rambo, sem Superman!
- Kitűnő a hallásom, köszönöm szépen. Nos, amíg lassú barátaink elérnek, van négy percünk, ami rengeteg idő. Ami azonban fontosabb, hogy a tudatrablónk agyműködése új mintázatokat mutat. Mitől változott meg? – nézett kérdőn Ellára. A lány megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. Talán kétirányú az összeköttetés és Réka rájött, hogy hogyan aknázhatja ki.
- Eltaláltad. A lényeg az, hogy így már meg tudjuk oldani a problémánk egyik részét, bár arról még mindig nincs elképzelésem, hogy miként választjuk le Rékát. Ami furcsa, mert általában remek ötleteim vannak.
- Éljenek a zsenik! – jelentette ki Ella és a magasba emelte az öklét.
A Doktor rábólintott, abbahagyta a tudatrabló szonikozását és inkább az ajtót vette kezelésbe. Néhány mozdulattal visszarakta a helyére, becsukta, majd a csavarhúzójával bezárta.
- Ezzel kész is vagyunk. Kötve sem hiszem, hogy még egyszer átküzdik magukat rajta, pláne azok után, hogy elintézted őket. Most pedig foglalkozzunk Rékával, mit tudunk tenni az érdekében – összedörzsölte a kezeit. Megnézte a lányt egyik oldalról, aztán a másikról és aprólékosan megvizsgálta a gyökér körüli bőrt, aztán hátralépett úgy nézett Rékára.
- Kell lennie valamilyen megoldásnak. Mindig van megoldás.
- Ha Réka megöli a tudatrablót, akkor kiszabadul? – kérdezte Ella. Félredöntötte a fejét, jobb mutatóujját elgondolkozva az állára tette, másik kezét zsebre tette, úgy bámulta Rékát.
- Igen – felelte a Doktor. Majd valósággal felragyogott. – Ez az! Ha leállítom a szívét a tudatrabló elengedi, mert a halottakkal nem tud mit kezdeni! Aztán újraélesztjük, és minden rendben van!
- Mi? – Ella megbotránkozva meredt a doktorra. – Nem fogja megölni a barátnőmet!
- Nem ölöm meg – ellenkezett. – Csak tetszhalottat csinálok belőle.
- Ugyanaz. És ha nem válik be?
- Miért ne válna be?
- Mit tudom én! De én csak egy filmet akartam megnézni és erre zombikkal harcolok, meg gyújtogatok, szóval biztos közbejön valami!
- Ez az egyetlen megoldás!
- Nem! Ha egy ujjal is hozzá mer nyúlni, vagy csak egy pillanatra ráirányítja a csavarhúzót maga is fel lesz pofozva! Idő Lord ide vagy oda! – toppantott dühösen Ella, mindkét kezét csípőre téve.
A Doktor a szemét forgatta és üvöltött róla, hogy meg van a maga véleménye az emberekről, azon belül is a kamasz lányokról.
- Mi lenne, ha ráhagynánk Rékára? – tette hozzá békítőleg. – Kinézem belőle, hogy éppen tettleg inzultálja a tudatrablót.
- Bármilyen harcias is a barátnőd, nem sok esélye van – rázta meg a fejét a Doktor.
- Látszik, hogy maga nem ismeri. Értem a tíz centis acélfalnak is nekimenne, és a fal vesztene. Nagy lelke van és akármilyen hülye húzásai is vannak, én hiszek benne – elmosolyodott, majd megszorította barátnője kezét.
Erre, mintegy varázsütésre, Réka a szabad kezével a homlokához nyúlt, megmarkolta a gyökeret és üvöltve az erőfeszítéstől, mint fába szorult féreg, lassan kihúzta a fejéből. Az arca eltorzult a művelettel járó kíntól, de végül sikerült kitépnie. A seb azonnal beforrt, a gyökér pedig összeaszva a földre esett.
- Csak megmentettem a világot maga helyett Doktor! – jegyezte meg vigyorogva, majd elájult. Szerencsére Ella meg tudta tartani és miután a Doktor felocsúdott a döbbenetéből, segített neki.
A tudatrabló szövevénye visszahúzódott, beszürkült és összetöppedt. A csontvázak hátborzongató zörejjel értek földet, a tudatrabló pedig hűen tükrözte a zanzásítás folyamatát. Fél percen belül csak egy rossz szagú és színű pingponglabdának tűnt csupán.
Ella kérés nélkül is rádobta a működésbe helyezett öngyújtót, majd mikor égni kezdett, fellélegzett.
- Nem megmondtam, hogy képes rá! – hangjában tömény büszkeség érződött.
A Doktor csak legyintett, ügyesen kinyitotta az ajtót majd elindulta a TARDIS felé.

× × × × × × × × × × ×

Hosszú, sötét alagútban haladt, a falakat sem látta, de tudta, hogy ott vannak. Fullasztó hőség áradt belőlük, ütemes időközönként léghuzat söpört el mellette. Ebből arra következtetett, hogy az egyik gyökérben sétál, ez pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes.
Végül egy terembe ért.
Nem látta sem a végét, sem a falait, azt se tudta, hogy honnan jön az a lágyan derengő fény, ami megvilágította a tölgyfa asztalkát.
Réka odasétált és végigfutatta az ujjait. Erre egy képernyő és egy fura billentyűzet jelent meg. A képernyő nem mutatott semmit, csak hangyák futkároztak benne, így hát találomra lenyomott néhány gombot.
Az ismeretlen fényforrás több helyen is megjelent és Réka egyszerre érzett torokszorító szánalmat és felkavaró dühöt a láthatóvá vált igazságtalanságtól. Üvölteni akart, de nem jött ki hang a torkán.
A ketrecbe zárt lelkektől is elővette a tombolhatnék, de ettől végkép megszállta a vörös düh.
A büfé előtt látott emberek marionett bábuként csüngtek, és ahogy megnyomott egy billentyűt, megmozdult egy végtagjuk. Arcuk fájdalmas fintorba torzult, ahogy erőszakot tettek szabad akaratukon. Meg tudta számolni a bordáikat, koponyájukon a bőr pergamen vékonyan feszült, ahogy a tudatrabló fokozatosan magába olvasztotta őket, megfosztva egyéniségüktől.
Azonban a legrosszabb a tekintetük volt.
Megkopott, lemondással, halálvággyal telt szempárok néztek rá. Nem könyörögtek, talán nem is tudtak már beszélni, Réka mégis értette őket.
Egy mozdulattal összetörte a monitort, majd módszeresen szétverte a többi tartozékot is, addig ütve és rugdalva, míg mindegyik emberről el nem tűntek a madzagok és ők maguk is el nem halványultak.
Réka csak remélni tudta, hogy ezzel visszakerültek a testükbe. Hiába mondta ezt a Doktor, egészen mégsem lehetett biztos benne.
Réka rúgott még egy utolsót a szerkezetbe, majd elindult visszafelé.
Az öreg már összeszedte magát és épp a botját pörgette magában fütyörészve, mikor Réka minden előzetes figyelmeztetés nélkül akkora pofont kevert le neki, hogy megfordult a saját tengelye körül.
- Te űrbéli radioaktív hulladéklerakóból megszökött gennyláda! Mégis mi a francot képzelsz magadról, úgy őszintén? Azt hiszed, hogy bántatlanul ejthetsz csapdába, használhatsz ki és pusztíthatsz el embereket? Rossz hírem van számodra, most megdöglesz!
- ostoba liba! – sziszegte vérző száját törölgetve a tudatrabló. – Sokkal fejlettebb és intelligensebb vagyok, így egy pofonnal és pár dühös szóval nem tudsz elpusztítani!
- Igazán? – kegyetlen vigyor ült ki Réka arcára. – Attól, hogy embereket faltál fel, még nem válsz te magad is emberré! Fogalmad sincs róla, hogy mire képes a szó, ha értő kéz forgatja! Veszélyesebb minden seregnél, erősebb bármilyen fegyvernél, gyilkosabb bármilyen méregnél! Lassan öl, cseppenként árad szét a véredben és mire felismernéd, hogy mi történt veled, már mindennek vége! Mert a szó nem csupán néhány hang meghatározott sorrendben kiejtve, hanem a dolgok lényege, az igazi erő megtestesülése! Te képeket használtál arra, hogy csapdába ejts minket, de én szavakkal fogok mindenkit kiszabadítani, és te nem tehetsz, ellenne semmit sem! Mert nem hozzád fordulok, óh, nem! Hanem azokhoz a szerencsétlenekhez, akiket bebörtönöztél!
Réka megfordult, a hely közepére sétált, majd széttárt karokkal beszélni kezdett. Elemében érezte magát, mintha minden egyes könyv, amit elolvasott, erre készítette volna fel. Hát most megmutatja, mit tud!
- Ez a szörnyeteg, ez az idegen világból jött lény, átvert és elfogott minket! Elfogott és bebörtönzött, hogy saját, püffedt, undorító testét táplálja szent és szabad akaratotokkal, álmaitokkal, reményeitekkel, lelketek tüzével! Rácsokat gondolt körétek és elhitette veletek, hogy ez mindörökre zárva tart mindannyitokat! Ez nem igaz! Ez az alak nem más, mint egy kövér szélhámos, aki nincs tisztában az igazi tulajdonságaival az emberiségnek! Annyi szörnyűséget, borzalmat, háborút, katasztrófát túléltünk már az évezredek során, annyi mindent legyőztünk, igába fogtuk a természet erőit! Miért hagyjátok hát, hogy elhitesse veletek, hogy gyengék és erőtlenek vagytok? Bennetek ég a világ leghatalmasabb ereje, nálatok van minden idők legjobb fegyvere, használjátok hát! Mutassátok meg neki, hogy mit is jelent az emberi nagyság! Szegjétek fel a fejeteket és hirdessétek büszkén, hogy nem féltek a haláltól! Nem kaptunk mást Istentől, mint néhány évtizednyi létezést ezen a bolygón, miért így akarjátok hát leélni?  Álmodjatok, küzdjetek, harcoljatok!  Harcoljatok a szívetekkel, lelketekkel, mindazzal, amit meghagyott nektek, amit soha nem fog tudni elvenni tőletek! Az egyéniségeitekkel! Mutassátok meg neki reményeiteket, félelmeiteket, álmaitokat, vágyaitokat és meglátjátok, meg fog törni és újra szabadok lesztek!
Elhallgatott. Az emberek a rácsok közül közömbösen, ha nem éppen lenézően bámulták, néhányan hátat fordítottak neki.
Réka lenézően felhorkantott, de nem adta fel. Ha már egyszer itt van, akkor, ha törik, ha szakad, véghezviszi a feladatát. Akkor is, ha ezek az emberek már nem akarnak szabadok lenni, vagy küzdeni. Majd ő megküzd értük, kerül, amibe kerül.
- Nem hallgatnak rád, pedig igazán szépen beszélsz. Akár egy rossz ripacs – mondta a tudatrabló. Még lett volna némi hozzáfűznivalója, de benne rekedt, mert Réka olyan szemekkel nézett rá, hogy bölcsebbnek látta, ha elcsendesedik.
Réka mereven, hidegen, gyűlölettől és megvetéstől izzó tekintettel nézte, majd beszélni kezdett. Csendesen, de olyan erővel, hogy a tudatrabló önkéntelenül is hátrálni kezdett.
- Rossz színész és szónok vagyok, de te sokkal rosszabb vagy nálam. Mert én elhiszem, amit mondok, de te csak kiejted a szádon, anélkül, hogy tudnád, mit jelentenek. A szélvihar vadul tomboló szelet, a fájdalomtól sikoltó fákat jelent, ami végigdúl a házak között és letépi a házak tetejét, és ha kimondom, akkor téged is elrepít, egyenesen oda, ahonnan jöttél. Ha azt mondom, hogy egység, akkor arra a láthatatlan kötelékre gondolok, ami összeköt engem a többi emberrel, és ez lesz az, amivel majd felakasztalak a saját kivégzőkamrádban. Ha azt mondom, hogy tűz, akkor lángba borulnak az erdők, porig égnek a városok, és nem marad utánuk semmi más, csak por és hamu. Azért tudom, mindezt véghezvinni, mert én ember vagyok. Ember, aki játékból öl, tréfából pusztít és csekélységért gyújtja fel a világot. ember vagyok, aki porig rombolja maga mögött a hidakat, ember, aki élvezettel figyeli, ahogy a szemből kihuny a fény, ember, aki kacagva megöli az angyalokat és a sátán véréből iszik. Úgyhogy azt ajánlom, fontold meg jól, hogy mit mondasz, mert esetleg még fel találom vágni a torkodat, majd a nyelőcsöveden keresztül kitépem a tüdődet, felhasítom a mellkasodat, kitépem a még dobogó szívedet és felfalom.
Mindezt rezzenéstelen arccal adta elő, egyre lépve előre, míg neki nem szorította a skinhed külsejű srác rácsának. Az mereven figyelte Rékát, ahogy pislogás nélkül beszél, majd mikor felé villant a tekintete, tudta mi a dolga. Megfogta a két kezét és addig nem engedte el, amíg a lány át nem kutatta a zsebeit és meg nem találta a börtönkulcsait.
- De ne aggódj, nem teszem meg, még elrontanám a gyomromat. Csak a nyakadat töröm el – mondta és be is váltotta. A tudatrabló teste azon nyomban eltűnt és gyenge rengés suhant végig a börtönön.
Réka rekordgyorsasággal kinyitotta mindegyik ajtót, majd erősen koncentrálva a saját homlokához nyúlt. Egyetlen pillanatig egyszerre a fiktív és valós világot, megragadta a gyökeret, majd kitépte.
Iszonyú fejfájással küszködött, de büszkén rávigyorgott a Doktorra.
-  Csak megmentettem a világot maga helyett Doktor! – azzal elsötétült előtte a világ.

× × × × × × × × × × ×

Nem volt könnyű dolguk az ájult Rékát cipelve, átküzdeni magukat a kómázó emberek felett.
Meg-megbotlottak, és sokszor csak kevésen múlt, hogy nem ejtették le a lányt. Az elszáradt gyökerek is még mindig csúszósak voltak, de szerencsére ki tudták igazítani a lépésüket.
Igyekeztek nagyon gyorsak lenni, mert egyikőjük sem szándékozott itt maradni, hogy felvilágosítást adjon a dolgokról, vagy esetleg segítsen kitakarítani.
A Doktor határozottan kijelentette, hogy egy percnél tovább sem hajlandó itt maradni.
Ella ugyan feltételezte, hogy csak duzzog, amiért nem próbálhatta ki a szívleállítós-újraélesztős trükkjét, de nem mondta ki hangosan.
Elég fáradt volt már ő is és nem akart szócsatába keveredni a Doktorral.
Végül csak odaértek a TARDIS-hoz, aki még mindig ugyanolyan kéken, szilárdan és biztonságosan állt ott, mint amikor elhagyták.
A Doktor kinyitotta az ajtaját, majd segített Ellának becipelni a barátnőjét.
- Van valahol egy hálószoba ezen a csodajárgányon? - kérdezte, elnyomva egy ásítást. – Már amennyiben nem baj, hogy itt akarunk aludni.
- Nem mintha képesek lennétek hazamenni – jegyezte meg a Doktor. Majd minden útbaigazítás helyett megmutatta az utat. Azért segített vinni Rékát, aki holt teherként nyomta mindkettőjük vállát.
Nem kellett messze menniük, hamar megtalálták a megfelelő helységet. Óvatosan lefektették az ájultat az egyik ágyra, Ella levette a bakancsát, betakargatta, majd a másik ágyra feküdt. Körül sem nézett, de nem is igazán érdekelte, hogy hogyan nézhet ki. Volt benne két ágy és ez bőven elég volt számára.
- Köszönjük – mosolygott hálásan a Doktorra, majd mély álomba merült.
A Doktor nézte őket, majd lágyan elmosolyodott, ahogy a két barátnő keze öntudatlanul egymásba kulcsolódott. Azok után, amit átéltek, nem is csodálta, hogy nem akarják elveszíteni egymást.
Nekitámaszkodott az ajtófélfának, zsebre dugta a kezét és keresztbe tette a lábát, úgy nézte, ahogy alszanak.
Tulajdonképpen nem haragudott rájuk, még Rékára sem. Az emberek néha igazán bosszantóak, értetlenek és agresszívak, de az egymáshoz való mély ragaszkodásuk jóvátette minden bűnüket. Végül is ők is csak egymásért küzdöttek és ezért igazán nem hibáztathatja őket.
Ellökte magát, óvatosan megsimította a hajukat, majd csókot nyomott a homlokukra. Aztán sarkon fordult és az irányítóterembe ment. Elindította a TARDIS-t, egy békés, nyugodt helyet adva meg célpontul, ahol, majd ha felébrednek, átbeszélhetik az eseményeket, minden háborgatástól mentesen.
Lenyomott néhány kart, meghúzott pár másikat és észre sem vette, ahogy egy régi-régi gallifrey gyerekdalt dúdolgat magában.