2015. március 8., vasárnap

Díjszagra feltámad a blogger


Nincs semmi mentségem arra, hogy ilyen csúnyán, és ilyen hosszú időre eltűntem, csak kifogásaim. Színház, szülinap, vendégek, Pest, írótanfolyam, munkahely váltás, meg, hát a lustaságom. Azonban úgy érzem, hogy most már ideje magam előkaparni, megújulni, hamvaimból feltámadni és ilyenek. Ehhez, most két díjat szeretnék igénybe venni, mert blueeyesgirl, és Olora Baltoh voltak oly drágák, kedvesek, marcipánvirág szívűek, hogy megajándékoztak, én pedig kihasználom és 22 pontban végigpofázom, hogy mit is csináltam, amíg nem láttatok. Kíváncsi leszek, ki lesz, aki végig fogja olvasni.

22 dolog magamról

1) Pár hónapja rendesen beszippantott a fész. Egész konkrétan egy csoportcset, ahol SPN-es szerepjáték megy. Meg ne kérdezzétek, hogy indult, egyszer csak az tűnt fel, hogy itt mindenki választott magának egy karaktert, és úgy beszélt, viselkedett, míg a civil beszélgetés zárójelben folytatódott. Nagyon vicces, és szórakoztató játék, de mellette nagyon komoly is tud lenni, meg szívszorító, és igazán érdekes megfigyelni, hogy a legtöbbször aztán teljesen spontán lesz a hétköznapi társalgásból szerep. Ez nem jelent mást, csak azt, hogy mindenki nagyon ráérzett a saját szerepére. Négyen játszunk, van Dean, Sam, Gabe, és Crowley, viszont nincs Castiel. Illetve egy ideig volt, de a lány, aki őt alakitotta, kiszállt, mert túl kemény neki a suli, és nem tudott ott lenni. Dean szerepében Olora Baltoh (civil nevén Fruzsi), blueeyesgirl ( vagyis Gabi), mint Sam tetszeleg, és ők ketten tényleg nagyon testvérek, mármint rettenet sok dologban egyeznek, és ez lassan már odáig fajul, hogy akkor vagyok meglepve, ha valamiben nem egyeznek. Gabe-ként Zakuro (amúgy Oliv), megy bárki idegeire, és persze, hogy tombol a Sabriel is szerény bunkerünkben. Én meg, hát Crowleyként boldogtalanítok mindenkit, és sikerült Fruzsival elfogadtatnunk a jónéppel a Deanley létjogusultságát.

2) A Deanley, vagy Drowley, márpedig igenis van, és canon, és amúgy rohadt fájdalmas szerelmi háromszög. Castiel miatt. Aki nem hiszi, annak ajánlom a tizedik évad első pár epizódját, meg még van pár, ahol ez csodálatosan kiütközik, de ne várjátok, hogy most konkrét címeket mondok nektek. Inkább néhány novellával dobállak meg titeket, (ezzel és ezzel) amiket érdemes elolvasni, mert azért egy fanfic néha jobban el tudja fogadtatni az ilyeneket, mint maga a sorozat. A lényeg az, hogy kifejezetten boldog vagyok, hogy a szerepben nincs Castiel, és Fruzst rá tudtam venni erre, hogy vigyük be a szerepbe, és senki nem égetett meg minket érte. Mondjuk addigra összetörtük a szívüket, úgyhogy nem sok esélyük volt. Bár az még nekem is fura, hogy a fő visszatartó erő a Destiel volt, de már túljutottam rajta, mert hát mi az, hogy egy páros miatt, nem tudok rendesen rajongani a másikért, szóval osztottam, szoroztam, és kijött a Dean/Castiel/Crowley háromszög, meg az, hogy én multishipper volnék, és ha én Deanleyt akarok, akkor Deanley lesz. 

3) Mint említettem, voltam színházban és a Jézus Krisztus Szupersztárt néztük anyámmal. Mivel benne van bérletben is, ezért már kétszer láttam, de harmadszorra is meg fogom, mert egész egyszerűen L E N Y Ű G Ö Z Ő. Nos, tudni kell, hogy én egész eddig, amíg meg nem hallottam, és nem láttam a győri színészek előadásában és ezt a darabot ki nem állhattam. Nagyon erős előítélet munkált bennem, mert anyám egyszer megpróbálta megnézetni velem, de nagyon nem voltam még akkor befogadó, és oltárira kiakadtam azon, hogy mi az, hogy a római katonák rózsaszín pólót viselnek. Nem is néztem tovább, hagytam, de utáltam és megvetettem. Azóta rengeteget változtam, de ebből nem tudtam engedni, talán el is felejtettem, hogy van, egészen addig, amíg meg nem hallottam, és nem láttam, mert az első két percben ez az előítéletem fogta magát és sutty! Eltűnt. A helyét pedig átvette a féktelen imádat. Hogy mennyire féktelen? 

4) Azt ebben a pontban fogom kifejteni. Páran szerintem már tudják, hogy mi fog következni, ők már előre fogják a fejüket, vagy csak legyintenek. A többiek meg kezdhetnek remegni, vagy leiratkozni a blogról :"D Csak kinomba röhögök, nyugi. Szóval az oké, hogy bárkit, bárkivel tudok shippelni, ezt már megszoktam, de ez most még mindig annyira új, és kissé rémisztő, hogy muszáj elmondanom. Meg fogom írni, sőt már elkezdtem, csak hát jobb beharangozni, hogy még mindenki el tudjon menekülni. Na de miért is? Hát azért, mert miközben ültem a saját mennyországomban, és próbáltam nem nyáladzani az egész darabra, elkezdtem shippelni Júdást és Jézust.

5) Van itt még valaki? Sikerült feldolgozni? Nem bántásból, nem provokációból akarom én ezt megirni, és nem is akarok vele senki hitébe, nem hitébe szándékosan, páros lábbal belerúgni, csak egyszerűen meg fogok őrülni, hogyha nem írhatom meg. Ráadásul én vissza is akartam fogni ezt az egész őrületemet, de nem sikerült. Sőt, azóta csak rosszabbodott, mert a film pár részletéhez is volt szerencsém. Mondjuk a templom még nem dőlt rám, és remélem, hogy azért majd sikerül úgy megalkotnom, hogy emészthető legyen.

6) Nagyon más, extrém ötletem most nincs ezen kívül, de az már kicsit kezd sokkolni, hogy nem tudok megnézni úgy egy filmet, sorozatot megnézni, hogy ne kezdjek el shippelni valakit. Ez történt a Majd a komornyik! cimezetű sorozatnál is, ami P. G. Wodehouse méltán népszerű történetei alapján készült, és az éleseszű, a végletekig tökéletes komornyik Jeeves, és az aranyifjú Bertie kalandjait mutatja be. Nagyon vidám, könnyed és ki lehet találni, hogy kiket shippelek. 

7) Mikor ezt fészen elmeséltem, kitört a káosz és lett egy olyan shippünk, hogy Cusó. Cukor és Só. Igen, a fűszersó és a cukor cukorra kéretik gondolni. Amúgy minden rendben van.

8) Lugiától szülinapomra kaptam egy gyönyörű, csodálatos, vörös régies kialakitású noteszt, ami a Catrina nevet kapta, és Gabival eldöntöttük, hogy shippeljük a noteszainkat, mert neki is van egy, és hát lett egy femslashunk. Mondjuk Candyvel meg a mobiljainkat hoztuk össze, jah és lett egy RP shipp is, ami sokaknak nem fog semmit mondani, de nekünk mindent, és nagyon megzizzentünk belé. Én egy jó darabig nem is megyek színház közelébe az tuti.

9) Nah, de akkor már maradjon meg ez a tizenegyes etap a párosoknak és fandomoknak, szóval akarok egy egyetemista AU-t. Mindig akartam egy ilyet, és most lesz, Deanley, meg Sabirel, meg Megstiel. Jé egy heteró páros! Jé de fura! Nah mindegy, gyanítom, hogy a nagyközönség (jó vicc, haha, még hogy "nagy"! ) úgy sem ezen fog kiakadni, hanem a Deanleyn. De a Deanley jóóóó, és cukik együtt. Bár kik nem?

10) Ha már igy Deanley, akkor elmondom, hogy akarok velük egy PWP-t, de tök lassan haladok vele, mert egyrészt a Szupersztár foglal le, másrészt, meg még sose irtam úgy nagyon PWP-t, csak lirában, és azért egy próza mégis más.

11) Emlékszem ám, hogy Sherlock ficeket is vártok, de azzal meg aztán marhára állok. Bár magamat ismereve, Shenderson lesz a vége. Mert cukik. Vagy John/Moriarty. Vagy nem is! Mystrade lesz. A Mystrade jó dolog.

12) Roppant fontos információ, hogy mind az irányítószámom, mind a mobilszámom 69-re végződik. Sok mindent elárul ez rólam.

13) Voltam egy Íróképzőn, és őszinte meglepetésemre, nagyon hasznos és nagyon kézzelfogható volt. Meg nem is volt túl drága, és most aztán a rend van a fejemben. Jó volt végre hallani, hogy hogyan érdemes egyáltalán nekiülni ennek az egésznek, mire kell figyelni, mit érdemes betartani, hogy mit kerüljön az ember, és estébé. Három napos volt, de igazán sajnáltam, hogy pont három napos, mert amikor már kezdett összemelegedni a társaság, akkor váltunk szét. Viszont csak ismételni tudom magamat, hogy piszok hasznos volt, és még sokat fogok belőle profitálni. Remélem majd ti is látni fogjátok ennek az eredményét.

14)  Az oktatónkat Zsiga Henriknek hívták, és mindig fenemód jól öltözött. Komolyan, nagyon tetszettek az ingjei, nem tudtam nem kielemezni őket. Első nap akáclilába volt, de nem az a harsány, hanem a szép, halványabb, második nap akvamarinkéket viselt, fehér hajtókával, és fekete alapon fehér nonfigurativ mintával ellátott csuklórészt. Haramdik nap egyszerű fehéret választott, kicsit csalódtam is, de ennek se gombolta be a felső két gombját. De azért az is megmaradt, amit mondott, mert nagyon jó tanár volt, másrészt, meg mert jegyzeteltem.

15) Én eddig azt hittem, hogy rutinos bejáró vagyok. Pest fogta és röhögve megcáfolta ezt a tévképzetemet. Három nap alatt, három különféle módon tévedtem el. Ugye a helyszin miatt, nekem meg kellett kérni Candyt, hogy ugyan már, hadd csövezzek nála, ami persze minden gond nélkül össze is jött, szóval vonatoztam, metróztam, buszoztam mielőtt kijutottam volna a helyszínre, és érdekes módon odafele nem volt balhé. Csak visszafele. Először én balga azt hittem, hogy a másik oldalon, mint ahol leszálltam, felszállok ugyanarra a buszra, és az majd visszavisz Kelenföldre. Aha. Nem. Úgyhogy Budaörsöt sikerült megutálnom első nap. Második nap jó volt a busz, csak a vonaton eggyel később szálltam le, mint ahogy kellett volna, de végül ebből se lett gebasz, csak kicsit többet kellett gyalogolnunk. A harmadik nap meg sikerült olyat megcsinálnom, hogy jó buszra szálltam, csak rossz helyen szálltam le, de még időben vissza tudtam kapaszkodni, és a sofőr is rendes volt, mert nem kért jegyet, bár szerintem otthon tuti elmesélte, hogy hülyét fogott :"D

16) Nem igazán csináltam belőle problémát, hogy elmondjam, hogyha az én regényembe lesz szerelem, akkor az nők között fog születni. Bár eddig ott tartok, hogy van heterom is, de az később jött, ez meg csak úgy...megtörtént. Viszont nem kezdtek el megégetni. 

17) Candynél iszonyatosan jól éreztem magam, kár, hogy nem maradhattam tovább, de lebeszéltük, hogy szervezünk egy olyan hétvégét, ami legalább három napos, és neki sincs leckéje. Bár igy is annyit hülyültünk, hogy kifolyt az agyunk a fülünkön keresztül, és huh...de sok állatság volt ott kéremszépen! És minden egyes percét  i m á d t a m! Jah, amúgy megjegyezném, hogy Candyt is felvettem ebbe a csoportcsetbe, s ő lett Rowena. A lelkitársam lett az anyám, ez mi vicces máááár? :D

18) Nektek még nem meséltem, vagy nem tudom, hogy meséltem e már, szóval elmondom még egyszer, hogy az őszi conra sikerült összeszervezni egy közös, Supnatos cp-t, ahol lesz Dean, Sam, Castiel, Gabe, Crowley és Rowena is. Castiel Fruzsi barátnője lesz, mig Rowena Candy, akit rá tudtam beszélni, hogy ugyan jöjjön már el! És a paróka sem kell neki, a karakter nagyon badass, úgyhogy remek kis connak nézünk elébe! 

19) Mondjuk Candy majd a színházi nyilt napra is jönni fog, mert ő is talpig szerelmes lett Járaiba, szóval nem hiába volt az a sok fangörlködés, meg az előadás, amit nagy nehezen meg tudtunk oldani! A Hajmeresztőt néztük és annyira, de annyira jó volt, és Candy is élvezte, és még azt az irdatlan rajongást, amit levágtunk! Istenem de jó volt!

20) Mint emlitettem munkahelyet váltottam, igaz ott is közhasznú leszek, de legalább valami új, valami mást, valami hasznosat fogok csinálni. A kórházban, a patológián fogok zárójelentéseket gépelni. A multifandom énem oda meg vissza van érte.

21) Már voltam bent, bemutattak a munkatársnőknek, remélem sikerül jól kijönnünk, és a munka is olyan lesz, hogy érdekes, meg ilyenek. Hát, gépelni tudok, az fix :)

22) Jah és lett új telóm is! Lucy a neve, Lucifer után szabadon, ennek ellenére Crowley a háttérképe. Amúgy nem tudom, de szintet lépett a rajongásom, mert a múltkor végignéztem a képeket, és vagy a fele Sheppardhoz köthető, vagy Crowleyhoz. Szóval meglepődtem, mert azért eddig tudtam tartani az arányt. Hát, asszem meg kell, hogy barátkozzak ezzel, pedig én azt hittem, hogy vannak határaim. De kiderült, hogy nincsenek.

Birjátok még? Mert most jönnek a kérdések. Elsőnek Oloráé, majd blueeyesgirlé, remélem nem haragszanak meg ezért a sorrendért.

Olora Baltoh kérdései (Bocsánat, de nem tudtam kiszedni a fekete hátteret, szóval remélem nem haragszol, ha csak maga a kérdés szerepel.)

1) Ha választhatnál, melyik könyv világában élnél leginkább?
Ez nagyon egyértelmű.
Galaxis Útikalauz stopposoknak.
Utaznék az Arany Szív űrhajón, bulizni mennék Ford Perfecktel, felkeresném Asgardot és lepacsiznék Lokival, mindenféle őrült és logikától teljesen mentes dolgokat csinálnék, mint az Útikalauz utazó ügynöke, és lehet, hogy kinyirnának az első héten, de nagyon megérné. Egyszerűen abban az őrült, felfordult, mindennek fricskát adó világ vonz a legjobban, és különben is mindig akartam inni egy Pángalaktikus Gégepukkasztót. 

2) Mi az az öt tulajdonság, amely szerinted a legjobban meghatároz téged?
Lusta, extrovertált, lelkes, démoni, lázadó

3) Inkább a szivárvány, vagy a sötétség? 
A sötétség. Hiszen a csillagok is éjszaka ragyognak, és a tűz is a sötétségben adja a legtöbb meleget és fényt, a tűzijáték is éjfélkor a legszebb.

4) Fontosnak tartod-e az álmokat, vagy miután álmodtál, nem törődsz velük többet?
Olyan szempontból fontosnak, hogy szeretem őket átélni, mert izgalmasak, veszélyesek, és olyan dolgokat tehetek meg, amit a valóságban sose. És mert ébredés után inspirálnak, esetleg át tudom őket tenni a novelláimba, de ennyi. Az, hogy most a rézfaszú bagoly megjelenése azt jelenti, hogy holnapután rám esik egy kiló alma, számomra nem releváns, vagyis nem hiszek ezekben az álmoskönyvekben, meg álomfejtésekben.

5) Melyik az a kitalált, vagy élő személy, aki téged a legjobban inspirál?
Háááát....jó lenne tudni. Böszörményi miatt kezdtem el írni. Stephen King miatt tanultam meg értékelni a leirásokat. Terry Pratchett mutatta meg, hogyan lehet kifordítani a világot a sarkából. P. G. Wodehouse avatott be abba, hogy a nevetés gyógyír. Douglas Adams pedig, hát ő valahogy egyszerűen csak lenyügözött, bevezetett egy olyan világba, ahol tökéletesen önmagam lehettem, és egyszerre abszurd, vicces, szomorú, tragikomédikus, megosztó, szóval minden, amit csak kívánhattam, és nem véletlenül érezhető az ő hatása erősen az első Johnlock ficemen.
Kitalált személyek közül nincs senki ilyen.

6) Mit tennél, ha egy nap a kedvenc karakteredként ébrednél fel?
Először is kideríteném, hogy ki is vagyok éppen, mert sok kedvenc karakterem van, aztán meg alaposan meglepődnék és körberöhögném magamat. Nos, per pillanat Crowley a legesélyesebb, szóval az első pár nap tuti, hogy alaposan kirúgnék a hámból, kiélvezném a hatalmam minden egyes cseppjét. Nos azt nem tudom, hogy ezzel most átkerülnék abba a világba, vagy az a világ kerülne ide, esetleg csak így hirtelen démonná válnék, miközben mind maradna a régiben, de maradjunk a második verziónál, mert az szimpatikus. Szóval miután alaposan kimulattam magam, elkezdeném felmérni, hogy pontosan mi van a Pokollal, majd összeszedném, gatyába ráznám, majd háborút inditanák az angyalok ellen. Nagy buli lenne a Winchestereket két tűz közé szorítani :"D Megmutatnám, hogy azért a Pokol Királyával mégsem lehet szórakozni! (Végre kiélhetném a megalomán hajlamaim :3 )

7) Hol élnél a legszivesebben? ( ez lehet létező, vagy kitalált hely is)
Skócia.
Egyértelműen Skócia.
De a TARDIS se lenne rossz.

8) Mit gondolsz a cosplay világáról?
Imádom. Csodálattal tekintek olyan elszánt, pénzt, időt, energiát nem sajnáló emberekre, akik megszólalásig sorozat/könyv/film/manga/animehű ruházatot képesek összerakni. Lenyügöz a kreativitásuk, az elszántságuk, amiben ezekben a ruhákban akár egy egész napot is végijárnak, és türelmesen engedik, hogy minden hülye lefényképezze őket. Például tavaly volt egy ember aki Predatornak öltözött. Semmi hibát nem lehetett találni abban a jelmezben. Kitartással párosult őrültsége egy életre nyomott hagyott bennem. 
Amúgy én soha nem leszek profi cosplayes, de imádok egy-egy kedvenc karakterem bőrébe belebújni.

9) Ha egyetlen fanfictiont valósággá tehetnél, melyik lenne az?
HardCandytól a Lights off! 
El akarok menni a Cashmirba, nyálat csorgatni XD

10) Az OTP-d meghivott az esküvőjükre. Hogyan viselkednél a helyszinen?
Sehogyan. Nincs OTP-m :"D
De komolyan nincs. Csak időszakos kedvenc párosaim vannak, amiket mindig felvált más. 
Viszont azért megpróbálok a kérdésre is válaszolni, így maradjon a Deanley. Nos, először is közölném a szuperangyalbiztos helyre elzárt, lekötözött Cassel - akit pont emiatt távolítottam el az útjukból -a jó hírt, majd dalolászva elmennék ruhát venni, meg nászajándékot. Pitét és whiskeyt, ugyan mi mást? Természetesen csak polgári esküvő lenne, de én ennek is hogy örülnék! Aztán a nyakukba borulnék, ezerwattos vigyorral közölném velük, hogy mennyire örülök a boldogságuknak, meg hogy milyen fessek, meg még egy csomó bókot összehordanék. És azért normálisan viselkednék, meg nagyon boldogan, és táncolnék mind a két férjjel, mert hát az úgy jó, és whiskyt innék, mert az tuti lenne az esküvőn, és nem is tudom. Összességében nagyon jól érezném magam. Ja és a sütiből vinnék haza Casnek is :"D 

11) Mennyire tartod fontosnak, hogy segíts másokon?
Nagyban függ attól, hogy ki az a más. Mert ha a barátom, akkor nagyon fontosnak, minden mást felülbírálóan annak tartom, de azért a sarki utcazenésznek is szoktam aprót adni. Mondjuk pont tegnap adtam egy srácnak némi aprót, mert szintén Győrbe jött, és az automata nem fogadta el a papírpénzét, szóval kisegítettem.
De ha döntenem kell egy sérült, bajbajutott ember és valamelyik barátom között, aki szintén nehéz helyzetben van, akkor mindenképp a barátomat választom, és nem fog érdekelni, ha az a másik meghal. Ez kegyetlenség, de nekem fontosabb a barátom, mint egy idegen.


blueeyesgirl kérdései

1) Van kedvenc zenei stílusod? Milyen dalokat hallgatsz íráshoz?
Huuuh...mostanában nincs, vagyis én nem tudom, hogy minek hívják. Inkább kedvenc zenekaraim vannak, és inkább a pop, poprock, punkrock műfajban mozoghatnak, mert kinőttem már a hörgősmetál korszakomat. ez nem azt jelenti, hogy nem hallgatok mondjuk Lordit, de nem ez a fő. Magyarok közül a Kowalsky meg a Vega - Republic - Zanzibár mesterhármas vezet, külföldről pedig a Thirty second of Mars, Of Monsters and Men, Amaranthe, Skillet, Shinedown és társaik. Iráshoz epdig mindig megpróbálok olyat keresni, ami visszaadja az adott hangulatot. Ez egy hálátlan feladat olyat keresni, ami stimmel, és itt aztán van minden.

2) Mennyire vagy jó fekete-fehér igen-nem játékban?
Én győztem.

3) Időutazhatsz, de csak két lehetőség áll előtted: a világ születését, vagy a világ végét néznéd meg? Miért?
Először az ugrott be, hogy a világ születését, de minél többet gondolkodtam ezen a kérdésen, annál biztosabb lettem benne, hogy én bizony a világ végét. Ha olyan lenne, akkor beszállnék, harcolnék az elkerülhetetlen ellen, összefognám az embereket és együtt próbálnánk meg megállítani és roppant hősiesen buknánk el, hogy minden egyes csepp, kiontott vérünk vádirat lenne az ellenünk törő erőkkel szemben. Vagy én magam is pusztítanám, felgyújtanám és vigyorogva nézném, ahogy minden a lángok martalékává válik, és széttárt karokkal, lehunyt szemmel, hátravetett fejjel várnám magam is a pusztulást. A harmadik variáció az lenne, hogy leülnék az utolsó bolygó kellős közepére, és hallgatnám, hogy fal fel mindent az üresség.
Mindegyik variáció kedvemre való lenne.

4) Melyik nép mitológiája fog meg a legjobban és miért?
A skótoké. Oké, kiszámítható vagyok, de nem érdekel, mert tessék skót mondákat olvasni! Egyszerűen csodálatos, az a rengeteg tündér, manó, lidérc, azok a sejtelmes, köddel burkolt hangulatuk, nem is tudom engem pontosan ugyanannyira megfogott, mint a keleti mitológia istenei. De vannak benne ártó tündérek, jó szándékúak, lidércfények és lápok. Kellemesen hátborzongató, és nem olyan rideg nekem, mint a keleti.

5) A legutóbb írt slash fanfictionod egyik férfi főszereplője beállítana hozzád azzal a hírrel, hogy gyermeket vár. Hogyan reagálnál a helyzetre?
Nos, nem jelezted konkrétan, hogy már megirt fanfic játszhat, vagy az is, amit most irok, mert akkor én az utóbbival élnék.
Óh....! Júdás....! Izé....mit keresel itt? És mi történt, hogy így megh... Mi van? Micsoda? Hahahahahahaha! "gátlástalanul és nagyon, nagyon, nagyon csúnyán körberöhögi Júdást, és nem érdekli, hogy az említett személy pontosan ugyanennyire néz rá csúnyán. Letörölgeti a könnyeit és folytatja, de nem tud nem vigyorogni." Gratulálok, megy tovább a vérvonal! És szűz fogantatás volt? Esetleg nem köpted ki időben? "rátör egy újabb röhögőgörcs, folyik a könnye és meg kell kapaszkodnia valamiben. Végül azért tudja folytatni" Mária-Magdolna mit szólt? Na és az Apa? Lesz ugye esküvő is? Polgári vagy egyházi is? És fiú vagy lány? Hé, ne menj! Hallani akarom az egész sztorit! Ugyan már! Júdás ne csináld! "csalódottan legyint egyet, iszik egy pohár vizet, hogy lehiggadjon, majd megtörli a szemét és még mindig vigyorogva megjegyzi" Asszem rám fog omlani egy egész templom.

6) Mi volt a legfurcsább párosítás amivel találkoztál/ amit magadnak találtál ki?
Hááát az úgy volt, hogy bár a Harry/Csikócsört nem tudom lekörözni, de azt hiszem akad pár dolog a tarsolyomban nekem is.
Shenderson - Sherlock/Anderson. Számomra nekik létjogosultságuk van, és imádom Anderson semmilyenségét párhuzamba állítani Sherlock géniuszával. 
Deanley - Dean/Crowley. Őket érdekes módon nem kifejezetten a sori miatt kezdtem el shippelni, hanem a szerep miatt, meg egy nagyon jól összevágott videó miatt, és azóta meg vagyok véve kilóra. Dinamikus páros az övék, tán tán olyan, mint a MorMor.
Sastiel - Sam/Castiel. Hát őket, még nem igazán értem, de hajlandó vagyok elfogadni a létjogosultságokat, már csak azért is, mert szabaddá teszik a pályát a Deanleynek.
John/Moriarty - Azt hittem őket csak én találtam ki, de nem van róluk fanvid, és bár még nem tudom mi az, ami megfog bennük, de valami biztos. Azt hiszem szintén a robbanásveszély, ami vonz.
Jézus/Júdás - Nincs. Semmi. Mentségem. csak az, hogy egyszer nézzétek végig slasher szemmel a Jézus Krisztus Szupersztárt.

7) Szuperhős vagy. Mi lenne a képességed és mit kezdenél vele?
Nos nagyon szeretném a vihart irányítani, esővel, villámmal, és széllel együtt irányítani. De azért ehhez még a tűz manipulálása se jönne rosszul. Fogalmam sincs mihez kezdenék vele, biztos, hogy félig csak a szórakozás vezetne.

8) Milyen napszak és hely felel meg neked legjobban az íráshoz?
A délután háromtól este nyolcig, egy sarokba tolt asztalnál. 
De sajna ez ritkán van így.

9) Pedáns vagy vagy rumlis? Mennyire zavar, ha nincs rend körülötted?
Én magam vagyok a káosz.
Oké, ez nem igaz, de tény, hogy nem szokott zavarni a barátságos rendetlenség, és ki nem állhatom ha bárki is az én szisztémámat kupinak titulálja és összerakodja, mert az úgy volt kialakítva, és akkor nem találok meg semmit. Amúgy azért elpakolok, meg ilyenek, de inkább a rumliság felé hajlok.

10) Van egy zenekarod. Milyen stílusban játszanátok, mi lenne a neve a bandának?
Punkrockban utaznánk, mert a punkok menők, a rockerek is, szóval a legjobb összemosni a kettőt. Azért a hörgést hanyagolnánk, mert azt nem nagyon szeretem. Jó az, ha érteni lehet a szöveget. A bandánk neve pedig Van Hellsing lenne. :3

11) Megszállott e vagy?
Igen. 
De kérek mindenkit a saját lelkemet ne akarják már kipiszkálni a saját testemből. Már egész jól kibékültem ezzel.


Huuuuh... végére értünk. Én nagyon élveztem a válaszadást, remélem azért az olvasók, ha maradtak, se unták magukat halálra. Most pedig következzenek azok, akiknek én küldöm tovább!

Olorah Baltoh: Mert egy csodálatos lány, aki rengeteget segített, nem egyszer mentette meg az ötleteimet, játszotta el Johnt, miközben én Sherlockként, összevissza gesztikulálva magyaráztam neki virtuálisan, akivel fogalmunk sincs, hogy ismerkedtünk meg, de azóta rendesen jelen van az életemben. Hagyta, sőt lelkesen részt vett abban, hogy megmutassuk a Deanley szépségeit, és aki azóta az én Deanemmé nőtte ki magát, és őt az ég összes angyala, vagy a pokol összes ördöge sem veheti el tőlem. Rengeteg mindennel tartozom neki, és ezzel a kis semmiséggel talán kicsit egyenlíthetem a számlát.

blueeyesgirl: Szintén fantasztikus egyéniség, akinek a rajzkészségével és képszerkesztői tudományával nem tudok betelni, valamint a versei olyanok, hogy két mondat után búcsút mondok szívemnek. Az egypercesei pedig életmentőek, valamint az egyik legszebb szülinapi ajándékomat neki köszönhetem, valamint az Operaház Fantomját is ő ismertette meg velem, amiért egyszer még halni fog. Moosem, téged is kedvellek, szóval engedd meg, hogy a szarvadra akasszam a kérdéseim virágcsokrát, és remélem örömed telik majd a lelegelésükben.

Zakuro: Neki nincs blogja, de remélem egyszer készíteni fog, hogy megfelelő formában letámadhassam őt is. Na nem mintha eddig nem folyamatosan nem valami hasonlót csinálnánk a bunkerben, amikor kölcsönösen egymás idegeire megyünk. Merthogy ő Gabe, személyesen az arkangyal, és néha igazán meg tudnám fojtani egy kanál cukros vízben, de hát néha nincs is jobb, mint egy alaposat veszekedni. Conon meg úgy is én fogok győzni. Na, nesze, vidd, és légy boldog a kérdésekkel. 

HardCandy: Az én legcsodálatosabb, legfantasztikusabb, leg-leg-legebb lelkitársamnak, barátnőmnek anyámnak, akit csak kívánhatok. Remélem még sokkal több, és hosszabb együttlétekben lehet részünk, mert bizony a perverzségünk teljes kibontakoztatásához ez kicsit kevésnek bizonyult. Bár tudom, hogy igy is eléggé fájt mindkettőnknek :"D Még egyszer köszönök mindent, kosztot, kvártélyt és persze téged, hogy az életem része vagy. Fogadd el ezeket a kérdéseket, és mellé még az ölelésemet, mert nem tudom eléggé elmondani, hogy mennyire fontos vagy nekem.

Valamint mindenkinek, akit érdekel!

Az én 11 kérdésem:

1) Milyen képzeletbeli lény lennél és miért? Humanoid formák nem játszanak!
2) Hogyha hirtelen híres lennél, mi lenne az első dolog, amit tennél?
3) Melyik kedvenc karaktereddel mennél el bulizni, és ez hogyan történne?
4) Kitől szeretnél legjobban szerenádot hallani?
5) Szerinted hogy tűnik el a mosógépből a fél pár zokni?
6) Melyik párostól ráz ki a hideg?
7) Szörny van a szobádban. Mit teszel?
8) Mit gondolsz, ha azt hallod, hogy steampunk?
9) Melyik nap lennél a hétben és miért?
10) Hányas a cipőméreted?
11) Unalmas, tudom, de melyik házba osztanának be és része lennél e a kviddicscsapatnak? Ha igen melyik pozicióban? Ha nem miért nem?


8 megjegyzés:

  1. Nnna, ehhez meg írtam a múltkor, de nem küldte el, zseniális.
    Szóval megint elmondom: imádlak, és annyira nagyon köszönöm *_* komolyan, miért fojtasz mindig a könnyeimbe????? *_* szóval csak... köszönöm!

    a terhes júdáshoz pedig.... hát ahhoz csak gratulálni tudok!!! :D
    loptam a kérdéseket, hamarosan kint fognak függeni a blogomon :3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Blogspot egy hülye, és lehet, hogy egyszer rituálisan feláldozom péntek tizenharmadikán, pontban éjfélkor a telihold fényénél.
      Én is imádlak, de ezt nem lehet elégszer sem hallani, sem mondani. Nem tudom, szeretek embereket a könnyeikbe fojtani. Tőled tanultam, hogy ez jó dolog.

      Jóvanna, hát most valamit ki kellett találnom. :"D De köszönöm, és amig nem szakad rám a templom, addig nincs semmi baj! Bár vasárnap eléggé nehezen jutottam be. Lehet, hogy félnem kellenne? XD

      Oké, majd megyek és megnézem!

      Törlés
  2. Khm... Sose hittem volna, hogy nemcsak én, a net sötét mélységeiben bujkáló névtelenke látja a Jézus Krisztus Szupersztárban, amit látni kell, de most... megnyugodtam. A 2000-es filmet nézd meg, azt a filmet, és aki utána azt mondja, hogy nem canon, az... az... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És most akkor lelkesen felüvöltöttem, hogy Nem vagyok egyedül!
      Örülök, hogy megnyugodtál, látod, vannak még rajtad kívül mások is, akik látják ott a dolgokat :D
      A tippet köszönöm, lehet, hogy azt fogom megnézni, mert az eredeti filmnél kicsit kiakasztottak a jelmezek, mert ugye nekem a színházi élmény előbb volt meg, és ott korhűbb jelmeztárral dolgoztak, és ezek után nehéz volt legyűrnöm az ingert, hogy ne vágjak az eredeti verziósokhoz egy jelmeztervezőt :"D Viszont Jézus valami elképesztően jóképű benne, én nem is értem, hogy miért csinálnak az ember lányával ilyet, ráadásul, mihelyt letudtam ezt a késztetést, ott is olyan subtext volt!
      Megnézem ezt a filmet, mert érdekel, mindenképp, és remélem, hogy most már a novella is érkezik. kiváncsi vagyok nagyon a véleményetekre.

      Törlés
    2. *tudja hogy még nem válaszolt a kérdésekre de hamarosan itt az ideje annak is, de most sikítófrászt kapva megdob egy lazaccal mert egy fan és ez a dolga* Nem bántjuk az eredeti film megoldásának zsenialitását! Nyem!
      A J2 ficire pedig mind várunk, és együtt nézzük, miképp dőlnek romba sorra a templomok igénk terjedése nyomán~

      Törlés
    3. Naaaaa! A lazac étel, és ne játszunk az étellel! Meg nyálkás és bleeeee......Különben se bántottam, csak megjegyeztem, hogy tőlem távol ell ez a fajta jelmezmegoldás.
      Öhm az készül, erőteljesen, csak nehéz a téma, és nem akarom, hogy valami félremenjen.
      A templommal, mint épülettel nincs bajom, de persze nézhetjük az összedölésüket!

      Törlés
  3. Boldogabb lennék, ha hozzácsaptál volna néhány darab cukorkát, de ez van. Legközelebb ne hagyd ki. Igen, lesz legközelebb, mert megérdemlem (Oliv ordít a háttérben: köszi, nagyon cuki vagy! Gabe, köszönd meg rendesen, vagy szeretnéd, ha elbeszélgetnék Sammel?) Jól van már! Köszönöm. De akkor már tőled kérem a nyalókát. (Menj Samhez, hátha van neki.) (Amúgy normális vagyok. Oké, hazudtam)

    1) Milyen képzeletbeli lény lennél és miért? Humanoid formák nem játszanak!

    Hátizé. Tudod, nem segítettél azzal, hogy ezeket kiiktattad. Őszintén, nem tudom. Unikornis. Sárkány. Griffmadár. Főnix. A főnix az jó? Mert akkor az. Ha nem, akkor válassz tetszés szerint az előbbi három közül.

    2) Hogyha hirtelen híres lennél, mi lenne az első dolog, amit tennél?
    Neeeem tudooom. Vigyorognék? Az ellenségem orra alá dörgölném? Nem, ez nem az én stílusom. De azt sem tudom, hogy mi az.

    3) Melyik kedvenc karaktereddel mennél el bulizni, és ez hogyan történne?

    Gabriel! Egyáltalán nem kiszámítható, áh, dehogy. És rosszakat kérdezel. :’) Nem tudom. Hogyan történne… Hát. Elrepülne hozzám, felkapna, mert repülni akarok, azt megyünk a csillagokig és tovább. Mondjuk, azt kinézem, hogy szívatásból „véletlen” leejtene, én meg hadd zuhanjak halálfélelmemben, aztán egyszer csak elkapna. Remélem. Pár ilyen eset után megyünk a bunkerba, ahol ott vannak a többiek, akár csak a Supernatural fandomból, akár több fandomból is, és szórakoznánk. Most nekiállnék mondani tovább mindent kis részletet, de megkíméllek tőle.

    4) Kitől szeretnél legjobban szerenádot hallani?

    Gabe. Vagy Sam. Lehet duett szerenád? Akkor beleviszem a Sabrielt is.

    5) Szerinted hogy tűnik el a mosógépből a fél pár zokni?

    Két elméletem van. Az egyik, hogy ugye amikor kinyitod, látod azokat a kis lyukakat, amik beszipolyozzák, elviszik seholseföldjén át a varázsmezőkön túlra, oda, ahol már a malac helyett is kurta farkú mókus túr, a jávorszarvas meg legel mellette. Karácsonyra meg kell a dísz. Fa helyett meg ott az agancsa. És ott nincsenek olyan kis bizbaszok, gömbök, égők, hanem a lopott zoknik. Szóval az agancson vannak, már jó előre, na meg a mókuska is kap. A másik, hogy a mosógép egyszerűen éhes.
    Ne. Ne kérdezz rá.

    6) Melyik párostól ráz ki a hideg?

    Hm-hm. Ez furán fog hangzani, de valójában én annyira nem szeretem a hetero párosokat. Jó, elfogadom, mert persze, ők vannak többségben, és van köztük egész aranyos is, de ha választanom kéne, inkább a meleg shipek vonzanak. Mondjuk, speciel most egyetlen páros se jut eszembe, amire azt mondom, hogy fúj, ez már nem (még arra a Csikócsőr/Harryre sem xD).

    7) Szörny van a szobádban. Mit teszel?

    Attól is függ, hogy milyen szörny. Mivel nem akarok senkivel sem előítéletes lenni, köszönnék, kérdezgetném, megpróbálnák beszélni vele. Ha pedig olyan, hogy nagyon látszik rajta, nem jó szándékkal van itt, sikítva rohannék.

    8) Mit gondolsz, ha azt hallod, hogy steampunk?

    Igazából, mielőtt te mondtad volna, nem ismertem, így tulajdonképpen te. Aztán mindig Cas steampunk formája, mert mintha mondtál volna ilyen képet, és Dean javítaná. Vagy fordítva.

    9) Melyik nap lennél a hétben és miért?

    Szombat, mert szeretem. Mondjuk, most csak azért vagyok oda érte, mert az egy tök jó szabadnap, de ha nem így lenne, nem tudom.

    10) Hányas a cipőméreted?

    Azt elárulom, hogy mindig két méretem van, mert az egyik lábam egy számmal nagyobb, mint a másik. Azt hiszem a jobb 38, a bal 37. Általában 38-ast veszünk.

    11) Unalmas, tudom, de melyik házba osztanának be és része lennél e a kviddicscsapatnak? Ha igen melyik pozicióban? Ha nem miért nem?

    Annnnyira szeretnék a Griffendélbe vagy a Mardekárba kerülni! De szerintem a Hugrabugba kerülnék be. A kviddics, az meg kérdéses. Mindenki tudja, hogy utálom a tesit, de mondjuk ha floorballozunk, azt szeretem is, meg állítólag nem vagyok olyan rossz belőle. Jó, floorball kontra kviddics, haha. Talán terelő. Talán nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer adok valamit önzetlenül, önként, boldogan és dalolva, erre jössz és kifogásolod. Csótányt érdemelnél, nem még cukorkát! Na szépen vagyunk.
      Amúgy nincs mit, szivesen, és szolidan szólok, hogy kezdesz nagyon összemosódni Gabe-el, tehát a normalitásnak még a látszatát is hajítsd ki nyugodt szívvel a kukába. Jobban jársz :)
      A válaszaidat pedig imádtam olvasni, feldobták a napomat, úgyhogy kapsz nyalókát. Lásd kivel van dolgod.

      A főnix tökéletes válasz, maradhat nyugodtan. (Amúgy azon vidulok, hogy mindenki, hogy kétségbe esett azon, hogy nem lehet humanoid :D )

      "Az ellenségem orra alá dörgölném? Nem, ez nem az én stílusom. " Tényleg nem? Na most néztem egy nagyot. Nah mindegy, legyél minél előbb híres, hogy ez kiderüljön.

      Mi az, hogy rosszakat kérdezek? Tessék blogot csinálni, aztán kérdéseket feltenni, és majd utána beszélhetünk erről. Azon pedig még külön meg is sértődök, hogy "megkiméltél" a részletektől, holott pont azokra voltam igazán kíváncsi!
      Mindenesetre jól hangzott, és én is remélem, hogy Gabriel elkap, vagy kitépkedem a tollait. Egyesével.
      Éljen a bunkerbuli!

      Lehet duett szerenád nyugodtan! :3 A lényeg, hogy neked tessen :)

      A mosógépes válaszodra meg csak annyit reagálnék, hogy WTF? OMG! És elvonulok sírva röhögni a sarokba. Ez zseniális. :"D :"D :"D

      Nem hangzott furán! És megértelek, mert a hetero szerelmet annyira értelmetlenül, nyálasan, indokolatlanul tudják ábrázolni, hogy arra nincs elég erőteljes szó. Amúgy meg szia, örülök, hogy te is a mindenkit/mindenkivel elvet vallod. :D

      Nos reméljük, békés szörnyekkel fogsz találkozni,és szombaton. A szombat egy jó nap :)

      Akkor te is kis lábakon élsz :) De furi egy picit, hogy az egyik lábad nagyobb, mint a másik.

      És remélem nem kerülsz a Mardekárba. (Kushadj Crow, de jöhet, benne lenne a csapatban, segítene lemosni a Griffendélt). Veszítenénk. (Mondom! Kushadj.)
      Amúgy lehetnénk ketten terelők.
      Az baj, ha erről fic jutott eszembe? Bár mondjuk miről nem.

      Köszönöm, hogy kitöltötted, én jól szórakoztam, és remélem te is!




      Törlés