Spojlermogyorók, meg hétköznapi csemegék

Igazából csak azt akarom a világ elé tárni, mert hát ez felerészben mégiscsak internetes napló is, szóval Supatot néztem és belefutottam az Éhinséges részbe. Kissé sokkolt a dolog, bár szerintem annyira aranyos volt, mikor hamburgert evett! Már maga a puszta tény is, hogy eszik(!) pontosan annyira szokatlan, hogy nem lehet mellette elsétálni. Én egészen a tolószékes öregúr felbukkanásáig bíztam benne, hogy ez most valami humánus dolog, mármint csak azért eszik, mert végre megszánta csóri Jimmy porhüvelyét, de nem. Francbele.
De segáz ficcben orvoslom ezt a problémát. Igen, belevágtam, mert na kell ez nekem, de leragadtam ott, hogy elveszett a koherencia és különben is csapnivaló lett Castiel belső alakja. mármint ahogy Jimmy látja őt a saját fejében. Mert valahogy úgy van, hogy ő is él, de csak valahol az elméje szélén és Castiel uralja a testét, de azért Castiel kinéz valahogy, hát nem? Na ez az, ami nem tetszik, így visszaolvasva.
Órákig el tudnék panaszkodni, de tényleg, anélkül, hogy egy sort is írnék. Ez lassan már valami sztárallűrré érik nálam. Elég ciki. Bár mondjuk ezen nem is kéne csodálkozni, amikor egész érdekesen tudok alapból is viselkedni. Csak kissé idegesítő, mikor tudom, hogy mindenki tanul, meg dolgozik, meg általában szenved, én meg erről csacsog, hogy ú ne már, nem tudok rendes ficcet írni! Köbö, mintha letörött volna a körmöm.
Ez olyan önző dolog.
Tudom, hogy mindenkinek betett az Élet, de nem tudok ezen segíteni. Nem mintha nem tudnék nagymonológot tartani, és nem mintha nem akarnék behúzni egyet a Sorsnak, de az a nagy helyzet, hogy nem akarok senki életébe így betolakodni és megmondani a tutit. Pedig tényleg írtam, na jó elkezdtem, egy novellát, nem titkolt tanulságot csempészve bele, de arra jutottam, hogy nincs ehhez jogom. Nem osztogathatok kéretlen tanácsokat és különben is ki vagyok én, hogy mindenáron jobban tudjam. Bár, ha szabad ilyet mondanom, soha nem akartam semmit jobban tudni. Csak annyit akarok mondani, hogy tudom, hogy mindenkinek szüksége van szünetre és ezt tiszteletben fogom tartani, és ígérem, hogy ilyen blogbejegyzéses kirohanásoknál tovább nem fog menni.
Az a novella meg majd max a készülő kötetemben fog helyet kapni.
Merthogy író akarok lenni.
Halálkomolyan.
Körülbelül annyira elszánt vagyok ebben a kérdésben, mint Lilith.
Most olvastam újra Bösztörményi Gyula trilogiáját, tudjátok a 10..9...8-at, pontosabban csak az utolsó részét, mert arra volt gusztusom. És két dologra jöttem rá, az angyalok ott is rohadékok tudnak lenni, csak befigyelt a Supnat, és arra, hogy az embernek nem szabadna szégyellnie azt, aki valójában. mármint egészséges határokon belül.
Ez egy bonyolult jelenség.
egyrészről ott van a társadalmi elvárás, másrészt a közeli közösségé, meg a te magadé is, hiszen valahogy csak elképzeled magad! No most a probléma ott kezdődik, ha te történetesen goth, dark, punk, művészlélek, visszahúzódó, de még a csinos, modell alkatúaknak is vannak problémái. Hiszen mindenki utálja őket a csinos alakjuk miatt és lehet, hogy csak védekezésképpen bunkók néha, mint a raklap. Érdekes lenne foglalkozni ezzel az oldallal is nemcsak a szegény, csúnyácska, meg nem értett részleggel. De ez most inkább a filmek és könyvek világára vonatkozott, mert mint tudjuk, minden általánosítás veszélyes. még ez is.
Amire ki akarok lyukadni az az, hogy fontos tudni, hogy te te vagy. és teljesen mindegy, hogy keresed az utat, meg nem látsz a reménytelenségtől, és mindenki téged szúrt ki és csesztet, mert ha tudod, hogy élsz és nemcsak sodródsz az árral, ha fel tudod fogni, hogy itt és most élsz, akkor nos, ki tudsz lábalni a legmélyebb gödörből is.
Persze ehhez idő kell.
És néha az is, hogy sírj, üvölts, ordítsd, földhöz vágd, összedönts, és haragudj, gyűlölj és igen, szenvedj is, mert amíg nem tomboltad ki magad, és nem adtál ki minden zavaró tényezőt, nem láthatod meg azt, ami igazán számít. Szerintem hazugság az, hogy a nyúlgödör közepéből a lehető leghamarabb ki kell mászni. Igen, ki kell jönni, de csak a te tempódban, és ha egyszer elkezdted a kikapaszkodást, akkor ahhoz ragaszkodj is. Legyél dühös, vagy csak ordíts, ahogy a torkodon kifér, de mindig tudd, ott a szíved legmélyén, hogy vannak akik várnak odakint. És nem fognak lenézni azért, mert nem voltál olyan, mint mindig. Csőstül akadnak, majd olyanok, akik ezt megteszik, de ők nem számítanak. Csak azok, akik békén hagynak ha kell, de mindig ott vannak a háttérben és közbelépnek, ha szükséges.
//Bolygó kapitányát a kedvesnővérek most lesegítik az emelvényről és szépen beadják, neki a nyugtatót. Gyengéden leültetik egy székbe és lábbujhegyen távoznak, míg az ápolt Lalaföldön játszik//
Oké, lehiggadtam. Abbahagytam, de az a nagy helyzet, hogy túlteng bennem a megmentői hajlam. Nem tudom, de nagy tétben fogadok rá, hogy az előző, vagy a következő életem során lázadó lehettem/leszek.
Na de visszatérve a Nagy Álmomhoz.
Író akarok lenni.
Már mindent elrendeztem, fejben legalábbis. novelláskötetet akarok írni elsősorban, a címe az lenne, hogy Milennehák, avagy Nézőpontok Abszurd Sokkjai.
Csak éppen rájöttem, hogy piszok sok háttérmunka és kutatás igényeltetik hozzá, és kalapom emelem Merle előtt. olvastátok már tőle a Védett férfiakat? Érdemes.
Én is valami olyanban gondolkodok, hogy fogom a szép, megszokott kliséket és csavarok egyet rajtuk. Személyes kedvencem a Rémtörténetek, amiben a szörnyek még kamaszok és táboroznak. És a tábortűz természetesen fényes nappal van és a rémmese egy tökéletesen nyálas és rózsaszín és boldog sztori. Szerintem vicces oké?
Felváltva akarok komolyabb és lazább hangvételű novellákat, mert kell az egyensúly. És úgyse bírnám megállni.
Viszont amihez főleg kell az a kutatómunka az a Diszkrimináció. A sztori egy teljesen átlagos szerelmi novella, benne a szerelmet ellenző szülők, az el nem fogadás, a kirekesztettség, megvetés, csakhogy mindezt egy olyan világban ahol a meleg-és leszbikus házasság az engedélyezett és elfogadott. És nem tudom, hogyan oldjam meg! "sírva fakad, lefejeli az asztalt, majd rendbeszedi magát". Mert ugye lehetne ez valami törvény a túlnépesedés ellen, és akkor kapnák valami posztapokaliptikus világképet, de teljesen bizonytalan vagyok. pedig ez egy jó ötlet és nem hiszem, hogy ki tudnék találni másikat, ha van egy olyan, ami működőképesnek néz ki, de szeretném, ha ennek valami olyan szaga is lenne, mint aki tudja mit csinál. És nekem ezzel az a célom, hogy megmutassam, hogy a kirekesztés a diszkrimináció csak olyan valami, ami teljesen felesleges és szükségtelen és valójában csak nézőpont kérdése.
És sajnos polgárt is akarok pukkasztani.
Javíthatatlan vagyok.
Nem mintha meg akarnék javulni.
Erről is van ám novellám! A sztori annyi, hogy van egy angyal, akit elfog egy kozmetikai cég és a véréből előállít egy krémet, ami tökéletessé teszi az embereket. A szó legszorosabb értelmében. Aki használja, az fiatal és egészséges lesz, de aztán eltűnik az árnyéka és azzal együtt a szívekben lakó sötétség is. Minden happy, dizsi, napszemüveg egészen addig, amíg nem válik mindenki önkéntes hittérítővé és nem kezd öldöklésbe. merthogy aki nem tér meg, azt meg kell ölni, vagy csak úgy tisztítható meg, ezt még nem döntöttem el végleg. Na egy szó, mint száz csak egy velejéig romlott, már-már démoni ember vére fordíthatja vissza, és ez történetesen egy sorozatgyilkos. Aki hát mégsem segíthet csak úgy, hiszen a hivatalos szervek is ott vannak, mert még nem mindenkit ért el, az időközben vírusként továbbfejlődő tökéletesség, és csak az örsön végbemenő mészárlást követően szabadíthatják ki. Namármost ugye, ez egy sorozatgyilkos, de azáltal, hogy a vére  visszaadja a sötétséget az árnyéktalanoknak, vagyis meggyógyítja őket, jó emberré válik-e?
Vagy még ugyanolyan szörny és megérdemli a halált? El lehet-e fogadni véglelegesen a bennünk élő kettőséget, és azt, hogy az ember nem lehet tökéletes?
Nah tudok én ám ilyet is, nemcsak indokolatlan marhaságot!
Meg van egy, amivel tulajdonképpen az egész kezdődött, a Pavlov kutyái. Az egész sztori ától zettig megvan, de ott is jobban kéne tanulmányoznom a rendőri munkát.
Meg ugye az is nagy kérdés, hogy magyar vagy angol neveket adjak-e nekik? Én még a fiktív nevekkel is megszenvedek, tehát ez duplán fontos. Mert ha az egyik ilyen, a másik miért legyen olyan? Értitek, kell a rendszeresség.
Akárhogy is jólesett ez a kis ötletelés. Segít ha leírom mit és hogyan, meg merre.
Persze a ficceimet se hanyagolom el. Vettem magamnak egy kétszáz oldalas vonalas füzetet, a telefonom feltöltöttem a kedvenc zenéimet 8hogy van az, hogy Simon Curtis számairól mindig MorMor jut  eszembe), tehát munkára készen állok. Tudom, hogy nekem ott van az egész nap, de én még mindig úgy dolgozom, hogy kell az a kis löket, hogy na most márpedig írok, mert ha nincs akkor leggyakrabban csak a leír áthúz játék lesz belőle. De kárpótlásul mindjárt dobok fel egy kis MorMor SMS-t. Csak előbb megszenvedek a végével, mert ő folyton szomorút akar, de én meg lazát és vidámat. Addig tessék elképzelni, Jimet meg Sebet egy meglehetősen intim pillanatban a bealtatózott Falatka mellett (Kiddy, te vagy a tigris keresztanyja, csak hogy tudd) Khm.... Az egészet fogjuk rá az elvonási tünetekre, mert nem igaz, hogy nem áttolták jövő évre a Sherlock harmadik évadát! NEM LEHET IGAZ!
De legalább a DW-s ötvenedik évfordulós rész előbb jön.
Meg ott lesz belőle a karácsonyi epizód is, óh jeah!
Addig mindenkinek ajánlom a Dilizsarukat.
Sajnos, nem találtam meg azt a részletet, amit külön küldenék a többi fangörlnek, de azt elárulom, hogy az emlgetett rész 16:45-től tart 18:42-ig.
Ki is linkeltem a bejegyzés elejére, jó szórakozást hozzá! Vigyázat, angol humor!