Kisiklott élet

Tartalom: Loki gondolatai a zuhanás előtt.
Páros: Loki/Thor
Fandom: Avangers annak ellenére, hogy ez a jelenet a Thor filmben volt látható
Műfaj: angst
Korhatár: 12+
Figyelmeztetés: no slash, no cselekmény, POV

Megjegyzés: És ez történik akkor, mikor unatkozom és nincs kedvem semmihez.

Nem tudom voltunk-e valaha igazán boldogok.
Már kölyökkorunkban is egyfolytában vitáztunk és veszekedtünk, bár azt mondják, hogy ez a normális.
De már akkor is féltékeny voltam rád.
Nem hiszem, hogy tudtál róla. Vagy ha mégis, akkor sem érthetted teljesen. Mindig te voltál a jobb, az erősebb, a bátrabb.
A kedvenc.
Emlékszel mikor vehetted kézbe a Mjölnirt? Két kézzel, minden erődet beleadva tudtad csak megemelni és alig pár centire volt csak a földtől. Mégis mindenki annyira büszke volt rád! Kis királynak szólítottak és aznap a szokásosnál is jobban lesték a kívánságaidat.
Én nem voltam ott csak az alakmásom, mert gyűlöltem az egész felhajtást a pöröly meg körülötted.
Este felajánlottad, hogy én is kipróbálhatom, ha akarom.
Nem mondtam.
Tudod miért?
Mert már megpróbáltam és nem sikerült. Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem én leszek az uralkodó.
Ennek ellenére, vagy éppen pont ezért, mindent megpróbáltam, hogy ne így legyen.
Nap, mint nap veletek együtt edzettem. Megtűrtetek, mint szükséges rosszat. Rám mosolyogtatok, megveregettétek a vállamat, de ez volt minden.
Nem adtatok többet.
Pedig bármennyit elfogadtam volna és nem lett volna nálam hálásabb az egész világon!
Féltetek tőlem?
Nem tartottatok harcosnak?
Vagy éreztétek, hogy nem vagyok igazi azgardi?
Esetleg mindegyik?
Igaz, nem úgy harcoltam, mint ti. A szemtől-szemben sosem volt az én asztalom, inkább cseleztek és trükköztem, és ha lehetett hátba szúrtam a másik felet.
Emlékszem apánk, vagyis csak a te apád, rengeteget prédikált a becsületről, én pedig bólogattam és úgy tetem, mint aki megpróbálja betartani.
Persze nem sikerült.
Így hát csaltam.
És jól csináltam, nagyon jól.
Mégsem dicsért meg senki.
Ragaszkodtatok, ugyanúgy, ahogy most is, a szánalmas elveitekhez és többnek tartjátok magatokat.
Egyikőtök se lépett be az árnyékba, hogy megkérdezze tőlem, ki vagyok.
Vagy, hogy elmondja.
Most már ez úgysem számít!
Volt idő, amikor mindent el lehetett volna fordítani egy másik irányba, de észrevétlenül elsiklottunk felette.
Mind hibásak vagyunk.
Nem mintha ez bármit is számítana.
Mindannyiunknak meg kell fizetnie érte, azért, hogy minden úgy történt, ahogy.
Én fizetem a legnagyobb árat.
Mindig is én fizettem.
Azonban egy percig se hidd el kedves bátyám, hogy nem térek vissza és nem hajtom be rajtad is!
Ha kell bejárom a legsötétebb helyeket, a legrosszabb, legfélelmetesebb világokat, ahova még a fény se jut el. Sereget toborzok, kegyetlen, szívtelen szörnyeket és ellened fogom vezetni őket bátyám! Ellened és a drágalátos Földed ellen. Nem számít mennyi időbe kerül, nem számít, hogy hova kell merülnöm, nem számít, hogy mivé kell válnom érte, mert az én hatalmam nem szűnik meg azzal, hogy most lezuhanok. Én leszek az akitől te is félsz majd a sötétben, és én leszek az, aki felkorbácsolja a szívek vérsötét hullámait, és én leszek az, aki a hegyszirten ülve kacag majd az egymásnak rontó seregeken.
De tudod, tényleg megtettem volna.
Egyszer, valamikor.
Mikor már túl késő.
De hisz most is az.
Igazán érdekes, hogy számomra mindig túl késő.
Mindegy ez sem számít.
Csak a bosszú.
Elengedem a Mjölnirt és végig titeket nézve eltűnök a sötétségben.
Volt egy bátyám, úgy hívták Thor.
Volt egy apám, úgy hívták Odin.
Volt egy árva fiú, úgy hívták Loki.
Lett egy büszke király, úgy hívják Thor.
Lett egy vén isten, úgy hívják Odin.
Lett egy szörnyeteg, úgy hívják Loki.