Hatalomjáték

Tartalom: Loki. Stark. Éjszaka.
Páros: Loki/Stark
Fandom: Avangers
Műfaj: slash
Zene: Simon Curtis – Super Pscyho Love vagy Skillet – Sick of it

Korhatár: 18+

Figyelmeztetés: slash, POV, durva beszéd, kissé kísérleti írás
Megjegyzés: Hát ilyet nem hiszem, hogy olvastatok tőlem. Különben mostanában minden ficem, de legalábbis az alapötlet, éjszaka születik. Ez is. A zene inkább csak háttérzaj, semmi különös. Kiddynek ajánlva, aki egy zseni, és abszolút bátor, amiért velem dolgozik, pedig én nem vagyok könnyű eset. Jah és mert ez a novellája tett engem visszavonhatatlanul Loki rajongójává. Mindenki örömére/bánatára.

Megcsókolom.
Beleharapok az ajkaiba, a kicsorduló vér fémes íze régi emlékek visszhangjaként kering a számban.
A kezét a mellkasomnak támasztja, de nincs benne erő. Igazából nem akar ellökni.
Még dolgozik benne a kötelességtudat.
Körülöttünk romokban hever a szoba, üvegcserepek, pozdorjává törött bútorok és a feldöntött minibárból bánatosan elpárolgó alkohol teszi teljessé a csata utáni látképet. A kedvenc köpenyem is csíkokra szaggatva lóg a függöny helyén, de nem érdekel.
Az egyetlen dolog, ami érdekel, hogy megszerezzem magamnak Tonyt.
De azt akarom, hogy könyörögjön ezért.
Engedek az alig érezhető nyomásnak és hátratántorodok.
Tony liheg, szemében düh és undor, de nem mozdul.
Nem támad.
- Mit akarsz? – kérdezi rekedten.
- Sok mindent – felelem. Felállítom az egyetlen épen maradt fotelt és kényelmesen elhelyezkedem. – Például Azgard trónját. Meg hatalmat. De momentán csak téged – mérem végig vérforralóan lassan.
- Eltévesztetted a házszámot, ez nem a kupleráj – egyre idegesebb. –Tűnj el!
- Majd ha megkaptam, amit akartam – jelentem ki szemtelenül vigyorogva.
- Szórakozz mással én nem érek rá – az ajtóhoz lép, a kilincsre teszi a kezét.
Távozni akar.
Nem fogom elengedni.
- Ha kilépsz, azon az ajtón a kis titkárnőd meghal – figyelmeztetem.
Megtorpan.
Hátranéz a válla felett.
- Csak blöffölsz.
- Szoktam?
- Megállás nélkül.
- De lehet, hogy most mégsem. Csak úgy tudhatod meg, hogyha kilépsz az ajtón. Ha hazudtam nem lesz semmi baja. De ha igazat mondtam, akkor meghal – vázolom fel a helyzetet.
Elengedi a kilincset.
Jó fiú.
Megfordul, a belőle áradó gyűlölet már-már megdöbbent.
- Mit tegyek? – kérdezte. Beadja a derekát, nagyon helyes.
Valahol persze sajnálom, hogy ilyen könnyen csapdába csaltam, bár nem értem, hogy miért hittem, hogy egy ember átlát rajtam.
Határozottan kezdek emberi vonásokat felfedezni magamban, amit azonnal orvosolni kel.
Például ezzel.
- Vetkőzz! – parancsolom.
Nekem is kijár egy kis élvezet.
A zavar, döbbenet, harag elutasítás, gyors egymásutánban pörög át az arcán, míg végül dacosan felszegi az állát.
- Nem vagyok a ringyód.
- Helyesbítek: még nem. És csak, hogy tudd… - állok fel a fotelből és lépek elé -… nem szeretem, ha elutasítanak.
Egyetlen mozdulattal letépem róla a pólót.
 - Oké, lehet, hogy ki vagy éhezve, de inkább befizetlek egy kurvához, vagy kettőhöz, de én veled soha többé. És nem azért, mert pasi vagy, hanem isten, méghozzá az elbaszott fajtából.
- Túl sokat beszélsz – közlöm vele. Belemarkolok a hajába, hátrarántom a fejét, fölé magasodom, és újfent megcsókolom.
Felszisszen, ahogy a fogam rátalál a sebre és rámarkol a karomra, de még nem tudja, hogy miért. Közelebb akar rántani, vagy el akar taszítani?
Elengedem.
Most már eléggé dühös ahhoz, hogy bármire rávegyem.
Milyen ironikus!

Pontosan az fogja okozni a bukását, amibe belekapaszkodott, hogy ne zuhanjon le.
- Rohadék – közli. Megvonom a vállam, ezzel nem lehet megsérteni.
- Túlságosan kevés az önálló gondolatod Tony – szúrok vissza.
- Feltaláló vagyok, egy zseni. A szabadalmaim alapjában változtatják meg a világot. Fogalmad sincs, hogy hány emberen segítettek a gondolataim! – mondja, hogy helyreállítsa sértett büszkeségét.
- Attól, hogy van pár ügyes ketyeréd, még nem jelenti azt, hogy nem gondolkodsz másképpen, mint mások – vetem oda és hátat fordítok. – Ugyanazt hangoztatod, mint a szuperhős haverjaid, miközben fogalmad sincs arról, hogy ki vagyok! – óvatosan kezdem el adagolni a meg nem értettséget. Mellkasom előtt összekulcsolom a karom és féloldalasan lehajtom a fejem.
Az igazi vadász tudja, hogy néha, ha el akarja ejteni a vadat, gyengének és erőtlennek kell látszania.
- Nem fogom bevenni ezt a szöveget – jegyzi meg Tony, bár a hangjába bizonytalanság vegyül.
Óh, dehogyisnem!
- Különbnek tartod magad nálam? – kérdezem. Egyenesen előre nézek. – És mi a helyzet a fegyverekkel? Amiket azért gyártottál, hogy megőrizd a békét? Tudod egyáltalán hány ártatlan halt meg miattuk? Szörnyetegnek tartasz, holott te magad is az vagy. Csak éppen neked adtak még egy esélyt.
- Nagy árat fizettem azért az esélyért – kocogtatja meg a mellkasát.
Még nem tudja, hogy az a szilánk is én vagyok.
- Tőlem mindent elvettek! – megfordulok. Engedem, hogy a keserű csalódottság, a bánat kiüljön az arcomra.
- És jöttél leverni rajtam? – üvölti. – A rohadt életbe nem én tettem rád azt a kibaszott szájzárat! Csak szívódj fel és hagyj békén!
- De ott voltál! – kiáltom. – Mondhattál volna valamit, akármit, kiállhattál volna értem, ahogy a hősök szoktak! Te is hibás vagy! – halkabbra veszem a hangerőt.  – Persze könnyebb volt szörnyetegnek kikiáltani és elbújni a többiek háta mögött.
- Sajnálom, de nem tehettem mást – kér bocsánatot.
Gúnyosan elhúzom a szám és az ablakhoz lépek.
- Hát persze. Jobb, hogyha megyek – kirugdosom a maradék üveget és fellépek a párkányra. Már ugrani készülök, mikor Tony utánam szól.
- Várj! Gyere le.
Engedelmeskedem, de nem fordulok meg.
A vállamra teszi a kezét.
- Tudom, hogy mindketten követtünk el olyan dolgokat, amikre nincs mentség és nincs feloldozás. Mindketten megváltoztunk Loki, de ha ez segít, ha ez még számít neked, ha ezzel törleszthetek, akkor lehet ez az éjszaka olyan, mint rég. Csak a miénk.
Maga felé fordít, magához húz és megcsókol.
Kétségbeesett fuldoklás ez, semmi több.
De így megint az enyém lesz.
Nem a világé.
Nem a Bosszúállóké.
Az enyém.
Pillanatokra szakadunk csak el egymás ajkaitól, míg lecibálja rólam a felsőmet.
Mohó vággyal rángatom le róla a nadrágot, majd magamról is.
Elvesztem magam felett a kontrollt, ahogy végigsimítok meztelen testén és a vállába harapok. lüktető férfiassága az enyémhez nyomódik, ahogy eltűnik az a pár milliméternyi távolság.
Csókol és karmol, magához szorít, és én készséggel simulok bele minden apró érintésébe.
Az ágyra lököm és végigkóstolom minden egyes porcikáját, billogot szívok a nyakára, felkarcolom a bőrét.
Kéjes sóhajai belevesznek az ereimben száguldó vér dobolásába és csak még jobban felkorbácsolják a vágyamat.
Kérés nélkül is a hátára fordul.
A lepedőbe markol, ahogy beléhatolok.
Hátravetem a fejem, ahogy végighullámzik rajtam a vágy és egyre gyorsabb tempót diktálok.
Akarom, mindennél jobban, ennyi nem elég.
Teljesen a hátára simulok, ujjaimat az övébe kulcsolom, így egyszerre ér el minket a kielégülés.
Mos már újra az enyém.
Olyan szövetséget kötöttünk, aminek már megfizettük az árát.
Mellé hengeredek és átölelem. Jó így, egy pillanatig valóban elhiszem, hogy minden rendben van.
Aztán feláll és a fürdő felé veszi az irányt.
Követem.
Némán figyelem, ahogy megnyitja a csapot és lezuhanyozik.
- meg szeretnéd mosni a hátam? – kérdezi szétrombolva ezzel az illúziót.
- De csak ha te is az enyémet – válaszolom és beugrok mellé.
Tony abbahagyja a zuhanyozást és kiszáll a kádból. Megtörülközik és felöltözik.
Nem zavartatom magam, kényelemesen letusolok, bár nem vagyok vidám hangulatban.
Elértem, amit akartam.
Mégsem teljes a diadalom.
Letörölközöm és felöltözöm.
- Vége van – közli Tony.
- Soha nincs vége teljesen – mondom fanyarul és távozom.
Az égen vérkönnyeket sír a Hold.
Hajnalodik.