Öcsém és a Sherlock

Ma reggel sikeresen elcsíptem valamelyik adón a Sherlock első évad harmadik részét. Tesóm közelebb volt a tévéhez, így már rá akartam szólni, hogy ne hajtsa tovább, mert megelőzött és szó szerint ezt mondta, mivelhogy én kezeltem a távirányítót. Meghökkentem, hogy vajon ő honnan ismeri ezt, de aztán rájöttem, hogy egy ideje már megy a tévébe. Persze szinkronosan, ami nem is lett annyira rossz, bár Moriartynak vékonyabb hang kellett volna. Halkan súgom, hogy Járai Máté, mert az ő hangszine tökéletesen paszolna hozzá. Akinek volt már szerencséje látni színházban, az tudja miről beszélek. Na de vissza a Sherlockhoz.
A gyerekkel (így hívom öcsémet), nem szeretek filmet nézni, mert mindig a nagymonológ, szívszorító jelenet és a történések boncolgatás közebn nyög be valami idétlenséget.
Ezúttal azonban meglepően ritkán tett valamiféle megjegyzést, szóval őt is lebilincselték az események. ezt támasztja alá, hogy a végén úgy káromkodott akár a jégeső (mellesleg én is, mikor először láttam), tehát sikerült elérni azt, hogy valóban érdekeljék a történések.
Nem láttuk az elejétől, csak attól amikor az autóssal kínlódnak, de ez csak apró folt, jelentéktelen semmiség.
A végén megkérdeztem tőle, hogy szerinte, hogy fog folytatódni. Nagyon sok szerepet jutatott a bombának, mondván, hogy ő a C4-nek drukkol. Csak tudnám honnan szedte, hogy pont az! Túl sok lövöldözős filmet néz. Sebaj már rászoktatam a Sherlockra, meg a Doctor Who-ra, szóval próbálom valami kevésbé vérengzősök felé fordítani a figyelmét.
Ma délután a kezébe nyomon a Sátán kutyáját, hogy kultúrálódjon. Sajnos nincs meg a Sherlock összes.
Ha már Doctor Who. Aki látta a hetedik évad tizenegyes, tizenkettes, mit tudom én melyik részét, szóval a cybermanest, az tudja, hogy miről beszélek. Mellesleg elég spoileresen.
 Ha ezt előbb dobják be én megszeretem Matt Smith Doktorát. Amit abban a részben művelt, ahogy épp magával küzdött, az szenzációs volt. Én alapból is vonzódom az ilyen meghasonlásos dolgokhoz, Jekyll és Hyde, hogy csak egy példát említsek, és mindig goflalkoztatott az emberi természet ez a kettősége. Ugye ez az Időlordunknál tizenkétszeresen hasadt személyiségről beszélünk. Vagy nem hasadt, de az összes ott él benne, még ha lelakatolva is, és lehetetlen, hogy ne ütközzön saját magával. Itt meg, hála a cyber vezérnek (Mr. Clever? Nem tudom biztosra. A  nevekbe mindig belezavarodom) Az ahogy saját magával küzdött saját magáért, amit letett az asztalra színészileg abban az epizódban, hát az gyönyörű volt. Brilliáns. Fantasztikus. Én megtapsoltam érte.
Aztán pár rész és BAMM! Kiirják. Mikor megszerettem. Azt hiszem még megnézem párszor, mert egész egyszerűen imádom. Hatalmas húzás volt a forgatókönyvírók részéről, de hálám hozzájuk száll. A kedvencem az egész évadból, de tulajdonképpen az egész Tizenegyes Doktorral történtek közül ez a pálma és a fődíj. Persze az utolsó rész se volt semmi, de ehhez képest!
Huh, abbahagyom, mert már megint rózsaszín nyáladzok.
Amúgy meglátszik, hogy a gyereknek is ömlegek, mert azt mondta, hogy mi lenne ha a Doktor és Sherlock megküzdene egymással. Valami pzsichológiai küzdelemre gondolhatott, de ez csak kósza felvetés volt a részéről. Lám, lánm egy kezdő rajongó.
Különben nem szeretek neki ömlengeni, mert mindig megkérdezi, hogy szerelmes vagyok beléjük. És nem fogja fel a különbséget szerelem és csodálat között. Talán majd egyszer. :)
Igazából ezt csak úgy elmondtam.