Eredetileg egy frappánsabb címet akartam, csak a végére az elavult. Így kaptok egy nem frappáns, viszont stimmelő címet.
Nos, vágjunk is bele.
Az egész úgy kezdődött, hogy sorozatot kerestem magamnak, mert hát néha megunom az épp aktuálisat is, vagy csak kell valami, amit még nem láttam, de az ízlésembe esik. Így akadtam rá az Amerikai horror storyra (csak azért is magyarosítom, amennyire lehet. A továbbiakban ez a rövidítése: AHR), és az első részből megnéztem kemény tíz percet. Na jó, volt az tizenegy is. Nem azért, mert nem tetszett, sőt kifejezetten érdekesnek találtam, valamint rémisztőnek is, bár lehet, hogy a későbbiekben elhúz majd a véres brutalitás fele, de ezt majd csak akkor, ha tovább néztem.
Szóval az ami igazán megfogott benne az a ház. Imádom a régi házakat, kastélyokat, és ha sok pénzem lenne, vennék is egyet. De így csak kívülről csodálom őket.
Erről pedig eszembe jutott az, hogy a házat sokszor a tudat jelképének tekintik, és nem tudok nem egyet érteni ezzel a megállapítással. Lehet, hogy ezt már sokan sokfélétől hallottátok, de hát akkor egy ide-vagy oda, már nem számít.
Nos, van ugye amit látunk. szerintem ez lehet akár a test is. A téglák, a gerendák, a habarcs, mind-mind megfeleltethető az izmoknak, csontoknak, inaknak és az összes többi dolognak amiből egy emberi test felépül. Ha ezt a nyomvonalat követem, akkor az egyes helységek az ember szerveinek felelnek meg, bár ez már kicsit macerásabb, és nem is biztos, hogy működőképes. Mindenesetre a hálószoba mindenképpen valami intim terület kell, hogy legyen. Belegondoltatok már abba, hogy valójában azért olyan rossz tízemeletesekbe/lakótömbbe élni, mert a háznak nincs semmilyen személyes jellege, nem idomul senkihez, tehát mindenkihez, és ez az egész olyan nyomasztó. Jó, persze, ott van az is, hogy össze vannak zsúfolva a lakók, mint kísérleti patkányok a laborban és nincs egy szemernyi életterük sem. Ettől aztán stresszesek lesznek, ami tényleg öl hosszútávon.
Visszatérve a házra. Egy egészséges emberi személynek a háza legalább három szintből kell, hogy álljon. Jó, Sherlocké palota, ő viszont nem közönséges ember, így most nem játszik.
Szóval van ugye a földszint. Itt játszódnak a hétköznapi gondok, problémák, örömök, bánatok, itt kerülnek megválaszolásra a mindennapi teendőkhöz köthető kérdések és válaszok, és ide kerülnek ki azok a kis cetlik, amiket nem kéne elfelejtened, de aztán richtig nem jön össze a dolog. Nekem legalábbis sűrűn kimegy a fejemből, így aztán nem is cetlizek. A fejembe. Csak papírra.
Aztán ott van az emelet. Ide jöhet minden ami a spiritualításhoz kötődik, a hit és hasonlovak. Mondanám, hogy a természetfeletti is, de az inkább a pince.
És el is érkeztünk agyunk egyik legrejtélyesebb területére, a tudatallatihoz, ahová befészkelték magukat a szörnyek és más paranormális dolgok. Ugyan a pince és a felső emelet nem áll annyira távol egymástól, lévén ellentétek, de hát mégis meg kell különböztetnünk őket.
Most pedig veszünk egy elegáns kanyart és visszamegyünk az AHR-hez. Ugyanis volt ott valami. Első, sőt sokadik ránézésre is úgy festett, mint egy nagyra nőt patkány, csakhogy át volt harapva a torka, viszont a mellkasa szabályosan emelkedett-süllyedt. Nagyon durva volt, határozottan Stephen Kingesnek éreztem. És tulajdonképpen ez volt az egésznek a kiindulópontja. Mert tulajdonképpen mindannyiunk tudatában ott van ez az élőhalott szörnyeteg, saját, gyerekkori rémünk, amiről azt hittük, hogy rég elpusztult, holott még mindig él, valami bizarr, elátkozott módon. Az igazi félelmeink soha nem pusztulnak el, csak visszavonulnak tudatunk mélyére, hét lakat mögé, annak a bizonyos pincének a legsötétebb sarkába, várva az alkalmat, hogy újra előtörjenek. És amikor nem tudjuk, hogy a sötétben pontosan mi is les ránk, vagy, hogy mi az, ami csak a szemünk sarkában látunk elsuhanni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy elfeledett lidérceink kísértenek bennünket.
Hogy ennek mi köze van még a házhoz?
Hát csak annyi, hogyha a tudat lehet ház, akkor a ház is lehet tudat. Ebben az esetben pedig Isten irgalmazzon annak, aki lemerészkedik a pincébe, mert sosem lehet tudni, hogy mi lappang a sötétben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése