2013. november 3., vasárnap

Bezárva



Tartalom: Loki az üvegkalitkájában mereng a múltról. És szenved.
Páros: Loki/Stark
Fandom: Avengers
Műfaj: angst
Korhatár: 18+
Figyelmeztetés: vér, slash, POV
Megjegyzés: Szerintem ez ahhoz képest, hogy mit lehetett volna kihozni belőle elég virágnyelvesre sikeredett. Szerintem. Igazából elég sok mindent fel tudnék ide hozni, de az hosszabb lenne, mint maga a novella, szóval csak…


Lassan szilánkokra török.
A hús vérző csíkokban válik le a csontomról, két ujjammal összecsippentem és lassú mozdulatokkal húzom le.
Némán üvöltök a kíntól.
A vérem rubinszínű üveggé dermed a Hold betegesen sárga fényében és csilingelve törik szét a kövezeten.
Az inak hálózata, amik eddig egyben tartották a testemet, most elvágott zsinórként tekergőznek a lábam körül, bizarr csokrot alkotva a belső szerveimmel.
A márványfehér jéggé kövült szívem még most is lüktet.
Minden egyes dobbanással sosem teljesült álmok savanyú aromáját böffenti ki magából.
Bénán állok, magam mellé ejtett karokkal és csak nézek előre. Fejemben karmazsinvörös betűk kavarognak, szavakat formáznak, de jelentésüket már rég nem fogom fel.
Csak pörögnek körbe-körbe, a Kárhozat Körhintája, ami sosem mutatja, hogy mi lesz, csak azt, hogy mi lehetett volna.
Ha kitartóbb vagyok.
Ha ügyesebb vagyok.
Ha jobb vagyok.
Ha…
            Ha…
                        Ha…
Ismerős kacagás.
Ismerős hangszín.
A füleimet letépem és nekivágom az üvegfalnak, undorító toccsanásukat csak az agyam képzeli.
Belemarkolok a hajamba, tövestül tépem ki, a fájdalmat már csupán egyetlen pillanatig érzem, aztán tompa lüktetéssé változik a testemben.
A fekete tincsek lágyan lebegnek alá, szinte megnyugtatóan.
Egy köntösre emlékeztetnek, ami pont ugyanolyan lágyan, finom suhogással, a selyem jellegzetes érzékiségével tárja fel a meztelen testet.
Tíz körömmel lyukasztom ki a koponyámba, hogy kivájjam az emléket.
Minden.
            Egyes.
                        Emléket.
De nem tudom.
Újra és újra végigpereg a szemem előtt, pedig már rég megszabadultam mind a kettőtől. Rájuk is tapostam.
Már magamat se én rányitom.
Nyelek egyet és hagyom, hadd pörögjön végig az egész.
A köpeny a földön hever.
Tony teljesen meztelen, ahogy fölém mászik. Egész teste izzik és engem megrémiszt ez a hő. Attól félek, hogy megrepeszt, elolvaszt ez a forróság és tiltakoznék, de a számra teszi a mutatóujját.
Új fény csillog a tekintetében, még soha nem láttam ezt a mohó vágyakozást, ezt a szilaj örömet, ezt a végtelen bizalmat. Egyáltalán honnan tudja, hogy nem töröm el a nyakát a következő pillanatban?
Lassan csókol meg, fullasztóan édes, whisky-és veszélyízű, és rádöbbenek, hogy nem fogom bántani, bár fogalmam sincs, miért vagyok ebben a helyzetben, mármint azon a nyilvánvaló okon kívül, hogy kívánom.
Most már tudom a választ, de a képek peregnek tovább, nem kiálthatom oda magamnak, hogy ne cseszd el, legalább ezt ne cseszd el, csak figyelni tudom.
És újra átélni.
A csókja óvatos, gyengéden irányít, a borostája bök, de valahogy ez kellemes és a pánikom is szép lassan eltűnik.
A nyelve átfurakszik a fogaim között, keresi az enyémet és én ügyetlenül követem, míg át nem billenek egy ponton és meg nem találom a ritmust.
Tony elszakad tőlem, levegőért kapkod és vigyorog.
Ez a mosolya lágy, kedvesen fensőbbséges és ragyogó.
- Szeretkezz, ne háborúzz – mondja.
Kérdőn felhúzom a szemöldökömet.
- Van különbség a kettő között?
- Nem sok minden – válaszolja és újabb csókot váltunk.
Aztán megoldja a nadrágom övét és tudom, hogy amit művelünk az egyszerre tilos, mocskos és csábító.
Lehunyom a szeme, a gondolataim rég cseppfolyós mézgává olvadtak. A szívem őrült iramban dobog, a vérem tűzzé válik, és egy irányba áramlik. Rekedten zihálok, és a gyomrom összeszorul, ahogy Tony végighúzza az ujjait a férfiasságomon.
Megpróbálom felidézni, hogy mikor vetkőztetett le, de ezt a lényegtelen apróságot is elnyeli a fejemben tomboló káosz
Lustán felnyögök, ahogy az ajkai hozzáérnek a kezdődő merevedésemhez. A nyál borzongatóan hűvös, ahogy elpárolog a bőrömről. Elszakad tőlem, talán a reakciómra kíváncsi. Az azonnal érkezik és kedvére való, ahogy előre lököm a csípőm, folytatást követelve.
Tony ujjai fonódnak a farkam köré és játszani kezdenek vele. Hangosan nyögök a kéjtől, belemarkolok a lepedőbe, megnyalom kiszáradt számat, ahogy a kezeim óvatosan végigsimítanak izzadságtól síkos hátán, majd erősen belemarkolok, ahogy Tony végignyalja a csípőm körvonalát, és a combom belső oldalát, épp csak a nyelve hegyével. Még jobban izgalomba jövök és a testem íjként feszül meg, ahogy a szájába veszi a teljes férfiasságomat és végigízlelgeti. A kéj hullámokban söpör át rajtam, minden mást elmosva, csak a rekedt, lihegő, sóhajtó nyögéseinkre lüktető, pulzáló éj marad és a sürgető vágy.
Egyetlen pillanatra egész testem megfeszül, aztán felrobban a világmindenség és kielégülten lebegek a semmiben.
Az emlék széttépi önmagát, durván visszalökve ezzel a valóságba.
Még érzem Tony perzselő érintését, csókjainak tüzét, de mindez lassan felszívódik a rideg magányba.
Tudom, hogy már ezt is elveszítettem.
Ez a cella nemcsak fogva tart, de elvesz tőlem mindent, ami valaha számított.
Letépem a maszkot és üvöltök.
Nem akarok megváltozni.
Nem akarok mindent elveszíteni.
Nem akarok mindent újrakezdeni.
Kétségbeesett vadállatként rontok neki az üvegnek, majd zokogva lerogyok.
Az egész világot láthatom, és mégse érinthetem meg azt. Még azt sem, aki igazán számít.
Legenyhébb büntetés?
Inkább a lehető legrosszabb.
Vajon tudtad ezt drága bátyám?
Kígyóként összegömbölyödök.
A falakon beszűrődik a Hold gúnyos röhögése.

12 megjegyzés:

  1. Nem shippelem ezt a párost, de nagyon nem, úgyhogy először el se akartam olvasni. Aztán csak győzött a fránya kíváncsiságom és kitépted a szívemet. *átnyújtja ezüsttálcán*
    Kegyetlen, gyönyörű, szívszorító és helyenként kifejezetten hátborzongató.
    "A hús vérző csíkokban válik le a csontomról, két ujjammal összecsippentem és lassú mozdulatokkal húzom le."
    Illetve az utolsó mondat, az mindent visz. Annyira őrülten gyönyörű. "A falakon beszűrődik a Hold gúnyos röhögése."
    Nincs más hátra, mint e összefüggéstelen komment után csendesen fejet hajtani a tehetséged előtt és megköszönni, hogy írsz meg úgy általában, hogy vagy. (A hangos tapsvihar, azt hiszem, nem illik ehhez a fichez, csak a csendes főhajtás.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh egy szív! Tényleg egy szív! És ezüsttálcán! Ígérem főhelye lesz a polcomon, egyenesen a könnyek és rekeszizmok között.
      Boldog vagyok, hogy mégiscsak rávetted magad (hja a kiváncsiság nagy úr!) és még tetszett is! A főhajtást fülig pirulva fogadtam, a dícséret pedig egyenesen belém forrasztotta a szót.
      Köszönöm!

      Törlés
  2. Áááá tanácstalan vagyok. Az egyik felem ujjong, a másik meg azt kérdi, miért? Tény, hogy ennek a párosnak nélkülözhetetlen összetevője a bőkezűen adagolt angst, de nekem ez most annyira tömény volt, hogy már-már az ellentétébe csap át. (Lassan mindenki utálni fog, mert túl őszinte vagyok. Írok is erről egy bejegyzést.)

    Szóval, alapvetően ölni tudok egy jó kis szívbe markolászós-kitépős Tony/Loki ficért, de ugyanakkor úgy vagyok vele, hogy a puszta angst/kínzás nekem legtöbbször kevés. Kell, hogy történjen valami, vagy legalább legyen valami konfliktus. Oké, tudom, tudom: a konfliktus itt a Loki által elképzelt-teremtett képek és a valóság közt van, és hát gyakorlatilag én is lassan a kilencedik fejezetet posztolom objektív(?)/szubjektív valóság konfliktusa témakörben...
    ...

    ... azt hiszem, úgy lehordtam magam, hogy elfelejtettem, mit akartam írni. Kellemetlen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na megvan. Szóval. Az angst nagyon jó. Szépen megfogalmazod, leírod, hiteles Lokis önsajnálat és önkínzás, de valami még kellene mellé, amitől súlya lesz, mondjuk egy hosszabb történet részeként, vagy egy igazán erős cselekményhez/csattanóhoz kötve. Mert így gyönyörű szóvirágok csupán. Viszont annak tényleg gyönyörűek.

      (Most nagyon rosszul érzem magam, mert te mindig olyan szépeket írsz nekem, de azt hiszem, a legjobb, ha őszinte vagyok, ugye? Ugye?)

      Törlés
    2. Igen, mindig az a legjobb ha őszinte vagy.
      Nem is haragszom érte, sőt kifejezetten hálás vagyok, mert tanulni sosem késő. pláne olyanoktól, mint Te, aki mégis régebb óta gyűröd a szakmát.
      És nem utállak érte.
      Sőt igyekszem megfogadni és észben tartani, hogy őké, hogy úgy beleestem a szóvirágokba, mint vak ló a gödörbe, de nem árt ha van mellé cselekmény is. Megvan a Goriot apó? Nah abban irtak három-négy oldalakon keresztül tájleírásokat, meg ilyeneket és nem történt semmi és a hajamat téptem, hogy ez milyen unalmas már! Úgyhogy megvan, hogy nagyjából mit érezhettél. Hiányzott valami súly.
      Nem igérem, hogy ezt át tudom irni, általában csak helyesírásilag kupálom ki, de a következőkben megpróbálom szem elött tartani. És kirakom figyelmeztetésbe, hogyha nem történik semmi benne, mert tudom, hogy milyen amikor vársz valami cselekményt, aztán nincs semmi.
      Még egyszer köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmemet, mert a hibáiból tanul az ember, és az írói hibákat jobban látja egy szakavatott olvasó, mint az író.

      Törlés
    3. Örülök. :) Amúgy a "nem történik semmi" olyan sokértelmű tud lenni... valószínűleg akkor is elolvasom, ha kint van egy ilyen figyelmeztetés. Meg hát nyilván legtöbbünk szeret csak úgy leülni írni a kedvenceiről, pusztán magáért a tevékenységért, és szerintem ezzel nincs is semmi baj, sőt. De gondoltam, elmondom, hogy én, mint olvasó, milyen érzésekkel távoztam.

      Egyébként általában nincs bajom a hosszú leírásokkal, kivéve, ha csak hosszú leírások vannak. A rózsa nevét nem tudom, hogy olvastad-e, na ott Eco eléggé elmegy mindenféle teológiai fejtegetések felé, amik alapból nem annyira érdekelnek, a regényben mégsem zavartak, mert mindegyik szorosan hozzákapcsolódott a cselekményhez, és segített a megértésben.

      Viszont amikor a Nyomorultakban Hugo vagy ötven oldalon keresztül értekezik a párizsi csatornarendszerről, csak mert a hősök épp ott menekülnek egy jelenetben, na attól a falra másztam. Szerintem egyrészt az arányok, másrészt a szoros kapcsolat a fő cselekménnyel, amik igazán fontosak, ha leírásokról van szó.

      A nem-szól-semmiről meg annyira nehéz és bonyolult témakör, hogy inkább most nem folynék bele jobban... Sokszor azokban a művek ásnak a legmélyebbre, amikben a felszínen nem történik semmi - alig történik valami.

      Törlés
  3. végre volt időm elolvasni, de vonaton, szol mot írok kommentet, és már picit vesztettem abból az extázisból, ami akkor körülvett, szóval talán értelmesebb kommentet. iszonyúan hatásos kezdés, nagyon magába szippantott, és borzalmasan szépen megfogalmazott az egész írásod. tuti, h mellettem a srác zakkantnak nézett, mert ült egy furcsa kifejezés a fejemen (amit ő nyilván képtelen volt értelmezni). viszont Lidérckének is igazat adok egy picit, hiányzott egy kis súly, viszont nekem anélkül is jó volt, mert én szeretem a cselekmény nélküli szenvedést :)
    nem idézek kedvenc részt, mert az nincs, csak az egész egyben, nagyon nagyon nagyon tetszett. egyik legjobb Lokis írásod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiheted, hogy ez még mindig a jobbik verzió, mert erőszakot kellett tennem magamon, hogy legalább ennyi cselekmény legyen benne, szóval nem haragszom, tisztában vagyok vele.
      És az, hogy mégis az egyik legjobb Lokis irásomnak tartod, nos erre csak egy motorberregős dorombolással válaszolhatok.Lokinak szerintem jól áll a cél nélküli szenvedés és ha nem vigyáztok kaphattok valamit, ami csak arról fog szólni, hogy mered a távolba.
      Köszönöm, hogy végül ideértél és hidd el tömegközlekedési eszközön a legjobb olvasni! Egy élmény sasolni a többiek arckifejezését, amikor épp kiakadsz/felröhögsz/megsemmisülsz egy-egy jelenetnél.

      Törlés
  4. Hát, ez egy határozott hűha. Nem nagyon olvasok ezzel a párossal, és az angstot sem csípem, DE, levettél a lábamról. Teljesen beszippantott, és nem ereszt, még úgy sem, hogy körülbelül tíz perce próbálok egy értelmes mondatot összehozni. Azzal, hogy azt mondom rá, hogy jó, leminősítem. Ez nem jó, ez valami egészen más.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Loki tipusú találkozások.
      Egyelek meg drága szive, mennyire lehetetlenül magasztaló vagy már! Nem is tudok mit mondani erre, mert egy írónak mindig öröm ha valakit levesz a lábáról, ezután a csütörtök után, meg habostorta marcipánnal.
      Köszönöm szépen!

      Törlés
  5. *nem érdekli az Avengers*
    *valaki megnézeti vele*
    *nekiáll fanulni*
    *semmit nem tudván a fandomról, biztos benne, hogy szokás szerint egy nemlétező párost kezdett el shipelni*
    *elolvassa az összes ficedet, a fentebb láthatóval megkoronázva és ájultan esik össze*
    Ilyen fura kommentet meg még életemben nem írtam, és ne hari érte, csak most annyi minden kavarog bennem, és ők, ők... Ahwww. Most már csakazértis muszáj írnod velük még hogy mondhassak vmi értelmeset is ._.

    VálaszTörlés
  6. " Lenézi az Avangerst"
    " Poénból mégis megnézi"
    " Menthetetlenül fangörl lesz"
    " Agyonshippeli őket"
    " Összeír egy rakat ficcet és óceánná olvad ennyi tünemény kommenttől"
    Semmi gond, szerintem ez egy nagyon édes, nagyon aranyos és végtelenül Ahhww komment, amire nem lehet mást csinálni csak kismacskaként dorombolni.
    Lesz még, tervbe van véve, örülök, hogy itt jártál!

    VálaszTörlés