Csak egy éjszaka volt

Tartalom: Crowley iszik, Azirafael nem annyira, a tömeg verekszik és elcsattan egy csók is miért ne alapon.

Páros: Crowley/Azirafael

Fandom: Good Omens

Műfaj: humor, fluff
Korhatár: 12+

Figyelmeztetés: enyhe slash, némi csúnya beszéd és első novellám a fandomban, cselekmény?

Megjegyzés: Ha már csak negyedrészt sikerült visszaadnom a könyv hangulatát, már jó vagyok. Lehet, hogy a későbbiek során, ha jól sikerül ez a kis kezdő kör, elárasztalak titeket fluffokkal különböző korhatárokon belül, mert ez a két déli kis buzzancs egy életre megvett magának. Jó tanács másoknak: ha nem tudod, mit csináljanak a szereplők, vidd el őket kocsmázni.

Crowley már a sokadik whiskyét itta és semmi tanújelét nem adta annak, hogy távozni, vagy fizetni akarna.
Igazság szerint Crowley sosem fizetett, egyszerűen csak elhitette másokkal, hogy fizetett. Így legalább nem kellett az apróval vacakolnia, ami Crowley szerint a világ egyik legidegesítőbb szokásai közé tartozott.
Ami teljesen rendjén való volt, elvégre ő találta fel.
Persze ez nem jelentette azt, hogy rajongott volna érte.
Soha nem lehetett pontosan kiszámolni az összeget és az ilyenkor jelentkező ideges vigyor, zavart kotorászás egész egyszerűen kiborította.
Ugyan démon volt, de hát hol van az megírva, hogy egy démon nem utálhatja azt, amit ő hozott létre?
A Pokolban, Lucifer íróasztalának szélén heverő könyvben, ami a Démonok és Ördögök Útmutató Kézikönyve címet viselte.
Egyszer véletlenül belenézett.
Az emléktől megborzongott és elfelejtette whiskyvé változtatni a sört és egy mozdulattal lehúzta. A szervezete élénken tiltakozott az ilyen bánásmód ellen és egy tojásrántotta-kávé-marhasült-krumpli követséget indított útnak, amihez puszta heccből csatlakoztak az eleddig elfogyasztott italok és valami homályos oknál fogva a sárgarépa is. Céljukat soha nem érték el, mert Crowley kijózanította magát annyira, hogy elkerülje a nem kívánt jelenetet, és hogy érthetően adhassa elő a csaposnak a problémáját.

- Ez a lötty i-ha-tat-lan! – mondta Crowley ütemesen kopogtatva a mutatóujjával.
A csapos, unott tekintetű, szakállas, löttyedt testű fickó, csak ránézett és ennyit mondott lassan, vontatottan.
- Ha nem köll, ne igya – azzal elvette a poharat. Crowley két kézzel kapott utána, mert vissza akart részegedni és ehhez szüksége volt a pohárra, meg az alkoholra.
- Nem csöcs ez, hogy így kapkodjon utána! – szólt rá a csapos és elrakta a többi, mosogatásra váró pohár közé. Közben krákogva köhécselt a saját viccén.

- Még inni akartam! – kiáltotta Crowley. – Piát ide! Csak ne azt a poshadt förtelmet.
- Elősző’fizessen! – nyújtotta a markát a csapos. Crowleyt megcsapta a férfiból, vagy a koszlott, étel-italfoltos ruhájából áradó bűz és kezdett arra a belátásra térni, hogy talán nem a legjobb helyen van a világ megértéséhez.
Crowley ugyanis kitalálta azt az elméletet, hogy a világ mibenlétének és működésének megfejtéséhez be kell rúgni, vagy máskülönben megőrül az ember. Démon.
Ám ha magához vette a megfelelő mennyiségű italt, ami a túl sok és a töméntelen között állt valahol félúton, akkor az elméje sértetlen marad, miközben a kozmikus problémákat boncolgatja.

Persze ez nagyjából a spanyolviasz újrafelfedezésével volt egyenértékű, de Crowley nem zavartatta magát, legalább volt mivel lefoglalnia magát.
Azirafael nem hitt neki.
Olyannyira nem, hogy ahelyett, hogy csatlakozott volna az elmélet helytállóságát bizonygató Crowleyhoz, inkább jeges víz alá nyomta a fejét.
Azirafael két fontos dolgot tudott meg aznap. Először: a démonok részegen meg vannak győződve arról, hogy halandóak, pláne ha a fejüket a víz alá nyomják. Másodszor: egy erőszakkal kijózanított démon pocsék társaság.
Crowley dühöngött néhány napig, majd eldöntötte, hogy egyedül viszi végig az elméletét.
Megkereste a legeldugottabb, legrosszabb hírű késdobálót és erre tessék. itt veszekszik egy kocsmárossal, aki ahelyett, hogy tenné a dolgát, vagyis kiszolgálná őt, pénzt követel.
Crowley röpke szitok után úgy intézte, hogy ki legyen fizetve a számlája, de borravalót nem adott.
A csapos sem italt.

Crowleynak a felháborodás a torkára fagyasztotta a szavakat, és azon volt, hogy porig égeti az egész nyomorult helyet, amivel tudtán kívül egy fejlesztési és építői cég kezére játszotta volna a telket, de valaki egy üveg sört tolt elé.
Crowley a címke olvastán úgy vélte, hogy per pillanat ez is megteszi, és jót ivott belőle. A sörnek tényleg söríze volt, ami valamelyest javított a démon hangulatán és úgy döntött, hogy csak zárás után fogja felperzselni a kocsmát.
- Kösz – morogta a szívélyes idegennek.
- Nincs mit haver! – válaszolta a férfi széles vigyorral. –Mi alkeszek tartsunk össze! – és úgy hátba vágta Crowleyt, hogy az egyetlen pillanatra biztosra vette, hogy a tüdeje az orrán keresztül távozott, és a gerincének is búcsút mondhat.
A köhögése csillapultával azonban megnyugodott, mert minden testrésze a helyén maradt.
A levegőért való harc könnyeket csalt a szemébe és most ezeken meg egy zsebkendőn keresztül vette szemügyre újdonsült jóakaróját.
A férfi úgy festett, mint egy kétajtós szekrény, amit tetőtől talpig fekete bőrbe csomagoltak és csak a tetején hagytak némi helyet, ahol szabadon csilloghatott a gondosan kezelt fa.
Crowley úgy száztíz kilónak saccolta és legalább egy kilencven magasnak, de csak azért, mert a fickó ült. Bukósisakját, amit lángnyelvek és döglött bogarak egyvelege díszített pultra tette és újabb kört rendelt mindkettőjüknek.
Crowley le akart lépni.
A pasasról ordított, hogy puszta kézzel meg tudna fujtani egy medvét és ő a legkevésbé sem akarta tudni, hogy mire képes egy kocsmai verekedésben.
Mert verekedés az lesz, elvégre itt van ő is és egy démon puszta jelenléte is elég ahhoz, hogy láthatatlan katalizátorként beindítsa azt az érzelmi töltetet, ami úgy lebeg minden kocsma felett, mint egy puskaporos hordó, amibe csak a fáklyát kell belevágni.
jelen esetben Crowleyt.
- Ne is törődj Kripkével! – intett a fejével a csapos felé a motoros. – Mindig ilyen zabos a neve miatt.
- És utálja, ha ilyen seggdugók belepofáznak a dógába! – fűzte hozzá Kripke. Arckifejezése, vádló testtartása kétséget sem hagyott afelől, hogy Crowleyra gondolt. Crowley megmasszírozta az orrnyergét és csüggedten felsóhajtott.
Már megint itt tartottak.
Az összes verekedés, ami Crowley puszta jelenléte miatt robbant ki a nemiséggel és a szexuális beállítottsággal kezdődött. Crowley nagyon szerette volna tudni, hogy miért.
- ne bántsd a haveromat Kripke! – fenyegette meg a motoros.
- Crowley – mutatkozott be Crowley. Azt számolgatta, hogy a tűz mekkora mértékben terelné el az emberek figyelmét a verekedésről némi tűz. Arra jutott, hogy nem elég nagy mértékben.
- Részvétem öregem – sajnálkozott a motoros. – Én Pete vagyok. Tényleg buzi vagy?
Crowley vett egy mély levegőt, hogy elmagyarázza, hogy ő valójában démon és, mint ilyen androgün teremtmény, vagyis nemtelen, de Azirafael ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen az ajtón.
Crowley visszanyelte a mondókáját és igyekezett belesüllyedni a pult oldalába nulla eredménnyel.
Azirafael néhány percig elveszetten pislogott a szemüvege felett, ahogy sorra vette a kockás terítővel fedett asztalokat, a támla nélküli padokat, a téglafalt borító karcolásokat, firkákat, már amelyiket ki tudta venni a terembe gomolygó cigarettafüsttől és attól a néhány lámpától, amelyek nem megvilágították, hanem félhomályba vonták a helyet.
Aztán észrevette Crowleyt és az arcán átsuhanó örömből mindenki levonta a következtetést, hogy újabb buzzancsot sodort be az ajtón a szél. Bár nem lehettek többen tíznél, mindegyikük elérte azt a szintet, hogy bárminek nekimennek bármilyen indokkal, csak pofozkodhassanak.
Crowley, ha történetesen nem démon, és nem tartja abszolút hülyeségnek már belekezdett volna egy imába.
- már mindenütt kerestelek – jelentette ki Azirafael. –Aggódtam érted.
Crowley vetett egy figyelmeztető pillantást Azirafaelre, de az nem értette a célzást. Pete felnevetett és újabb csontropogtató, baráti hátbaverésben részesítette Crowleyt.
- Semmi gáz, az öcsém is az. Eleinte meg akartam verni, de a pasija megszerelte a motoromat, így részemről oké.
A törzsvendégek már rég félbehagyták az ivást és a beszélgetést és egyöntetű, bár kényelmetlen figyelemben részesítették Crowleyékat. Crowley még a bicskák kattanását is hallani vélte, ahogy kinyíltak a zsebekben.
Öt percet adott maguknak, még mielőtt kitörne a balhé.
- Rendben, akkor mi mennénk is – Crowley lepattant a bárszékről. Karon ragadta Azirafaelt és maga után húzva távozott a kocsmából.
Pete somolyogva nézett utánuk, de rögvest megbánta, mert egy bikacsök puffant a hátán egy különösen ingerlékeny és ittas vendég jóvoltából.
A verekedés kitört, de Crowley és Azirafael már biztonságban voltak a Bentleyben.
- Hát ezt megúsztuk! – sóhajtott fel Crowley. – Na, most mondd el szépen, hogy mégis miért kerestél.
- Mint már említettem aggódtam érted – mondta Azirafael higgadtan, de olyan hangon, amitől Crowleynak görcsbe rándult a gyomra.
- Te. Aggódtál. Értem – tagolta hitetlenkedve Crowley. – Az oké, hogy angyal vagy, meg vannak ilyen angyalos dolgaid, ahogy nekem is vannak démonos dolgaim, de nem túlzás ez egy kicsit?
- Ezt, hogy érted? – kérdezett vissza Azirafael csodálkozva. Álomkék szemeit csak kihangsúlyozták ezt a tényt, ballonkabátja, kötött pulóvere, félregombolt ingje, kopott nadrágja és cipője pedig végtelenül elesetté tették. Crowley határozottan elgondolkozott azon, hogyha egy démon elbukik, mint démon, akkor angyal lesz-e belőle.
Hogy elterelje a figyelmét inkább a társalgásra koncentrált.
- Csak úgy, hogy miután sikeresen elkerültük az Apokalipszist, nem is tudom, át kéne gondolnunk a helyzetünket és mondjuk tartani a távolságot. Különben is mi az, hogy egy angyal aggódik egy démonért?! Sárba tiporja az egész szabályzatot. Mindkettőét.
- Ó! – sóhajtotta Azirafael és Crowley ismételten nem hitt a fülének. Azirafael hangjában csalódottság bujkált és Crowleynak az a kényelmetlen benyomása támadt, hogy csöbörből került vödörbe.
- Már egy hónapja semmi hír, se Odafentről, se Odalentről, szóval arra gondoltam, hogy esetleg újraírhatnánk az Egyezséget és talán… - Azirafael végre felfogta, hogy mit is akar mondani és ettől teljesen elpirult, valamint belekeveredett a mondanivalójába.
- Folytasd csak! - intett nagyvonalúan Crowley.
- Tehát, ha már egyszer úgyis gyakorlatilag egy házban lakunk, akkor esetleg tovább mélyíthetnénk a kapcsolatunkat.
Crowley drámaian összezavarodott és csikorogva lefékezett.
- Mikor fordult akkorát a világ, hogy egy angyal csábítsszon bűnbe egy démont? Essz kicsit sszabályellenessz éssz mellesszleg nem vehetünk ssszemmit bissztosszra – sziszegte Crowley.  – Egyáltalán hogyan jutott ilyen az esszedbe?
- Te eltűntél én meg ott maradtam a növényeiddel és gondolkoztam ezen az egészen. Kettőnkön. Aztán nem jöttél és aggódtam érted – magyarázta Azirafael egyre zavartabban. A pulóverét húzogatta, a kabátja gombjait csavargatta, a szemüvegét tisztogatta és vörösebb volt, mint egy bozóttűz.
Crowley önkéntelenül is felkacagott, majd rácsapott a kormányra és izgatottságtól csillogó szemekkel Azirafaelre nézett.
- Tudod mit? Ha n4m dől ránk az ég és nem nyel el a föld, miután teszek egy próbát, felőlem rendben.
- Próba? Milyen… - Azirafael nem tudta befejezni a kérdést. Crowley a tarkójára csúsztatta a kezét, magához húzta Azirafaelt és megcsókolta.
Azirafaelnek átfutott a fején pár gondolat „helytelen”, meg „bűnbeesés” címszavak alatt, aztán egyszerűen elengedte magát és élvezte.
A csók jó.
Egyszerűen csak jó, minden sallangtól, utasításoktól, szabályoktól mentesen, tisztán, önmagában jó.
Crowley fél pillanatig élénken számított arra, hogy történik valami, de miután az összes, előre elképzelt opció elmaradt, belefeledkezett a csókba.
Levegőért kapkodva szakadt el Azirafaeltől, aki még mindig csukva tartotta a szemét.
- Nem mersz szembenézni a következményekkel? – kérdezte vigyorogva Crowley. Azirafael végre kinyitotta a szemét és Crowley kénytelen volt elismerni, hogy tényleg ragyog a boldogságtól.
- Még mindig angyal vagyok – jelentette ki büszkén.
- Én pedig démon és a világ is egyben maradt. Csak azt sajnálom, hogy mindjárt felébredek ebből az álomból és soha nem mondhatom el neked, mert hülyének néznél.
- Ez itt a valóság. Miért nem hiszed el, hogy valóban ilyen szép?
- Mert nem szokása.
- De akkor most mihez kezdünk?
Crowley elvigyorodott, feltette a napszemüvegét és rátaposott a gázra.
A szokottnál is jobban sietett, hiszen egy angyalt vitt szobára.