Tartalom: Sam bezárta a
Pokol Kapuját, de most haldoklik. Castiel nem tudta megakadályozni az angyalok
bukását és ő is emberré vált, akárcsak a démonlétből kigyógyított Crowley. Dean
megpróbálja egyenesbe hozni a dolgokat, de korántsem biztos, hogy ez sikerül is
neki. Az egyetlen esély az lehet, ha együtt, közösen próbálják elsimítani a
helyzetet.
Páros: Destiel,
Mooseley
Fandom: Supernatural
Műfaj: hurt/comfort
Korhatár: 16+
Figyelmeztetés: slash, vér,
kínzás, durva beszéd, nem veszi figyelembe a kilencedik évadot, headcanonok, még
mindig van magázódás
Zene: Persze, hogy
van! Fejezetenként egy-vagy két dal, így a teljes lista csak a végére áll össze.
Íme, az első
Megjegyzés: Én ezt
novellának akartam. Ehhez képest a történet úgy döntött, hogy ő kisregény akar
lenni. Mivel tapasztalatból tudom, hogy a nagyobb lélegzetvételű dolgokat
nehezen, vagy sehogy sem fejezem be, ezért csak remélni tudom, hogy most
megtöröm ezt az átkot. Ahogy azt is, hogy sikerül annyira lekötnöm titeket,
hogy rugdossatok a folytatásért. Minden fejezet külön fel lesz címkézve, ez
viszont még ilyen átfogó leírás, szóval senki ne lepődjön meg a változásokon. A kép ugyan menőbb, mint a sztorim, de talán ez utóbbi is olvasható. Fogalmam sincs mi baja a bloggernek a betűtipussal, ugyanúgy Times New Roman 12-es gépeltem, mint eddig, ha valaki tud megoldást a problémára jelezze kérem.
Dean
összeszorított foggal ült a volán mögött, előrehajolva, mintha a benne tomboló
türelmetlenség gyorsabb tempóra ösztökélhetné az így is padlógázzal süvítő
autót. Sem a rádió, sem a lejátszó nem volt bekapcsolva, semmi nem nyomta el a
kocsiban uralkodó fájdalomtól terhes csendet. Dean nem akarta, hogy akár
egyetlenegy kósza dallam elterelje a figyelmét a haldokló öccséről. Néha vetett
rá egy aggodalmas pillantást, de ennél többet nem tehetett érte. Kórházba
kellett jutnia a lehető leghamarabb, s ezúttal nem ért rá a közúti rendőrséggel
való játszadozásra. Szerencséjére aznap éjszaka máshol járőrözhettek, s az
embereknek se nagyon akaródzott igénybe venni az utakat. Dean nem is kímélte a
pedált, de úgy tűnt, hogy még ez sem lesz elég.
-
Tarts ki Sam! – kérte a testvérét. A visszafojtott könnyektől rekedt volt a
hangja, de nem érdekelte. Egyedül Sam számított. Sam, aki úgy hevert az
anyósülésen, mintha máris meghalt volna. Viaszfehér bőrén még fel-felizzottak a
varázslat utolsó energiacseppjei, lázas vörösbe borítva a kezét, a mellkasa
alig emelkedett meg néha, a haja csatakosan tapadt a homlokára, épp, hogy csak
élt. Dean minden meggyőződése ellenére imádkozott azért, hogy bírja még egy
kicsit. Maga se tudta volna megmondani, hogy mit vár az orvosoktól, de bízott
abban, hogy a ketyeréik legalább időt nyernek addig, amíg ki nem találja,
hogyan hozza helyre.
-
Sajnálom – szólalt meg Castiel a hátsó ülésen.
- Ne most Cas! – torkollta le azonnal Dean. Castiel nem ezt a hangnemet érdemelte volna, de úgy érezte, ha még egy problémával foglalkoznia kell, egyszerűen összeroppan. Cas nem tehetett arról, hogy Metatron emberré tette, ám ez most nem segített. Miért van az, hogy pont, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá, akkor hagyja cserben?
Káromkodva vette be az újabb kanyart, az éjszaka erdőhangon zúgott el mellettük, de a percek korántsem akarták követni a példáját, anyatetű módjára vánszorogtak csak tovább.
- Ne most Cas! – torkollta le azonnal Dean. Castiel nem ezt a hangnemet érdemelte volna, de úgy érezte, ha még egy problémával foglalkoznia kell, egyszerűen összeroppan. Cas nem tehetett arról, hogy Metatron emberré tette, ám ez most nem segített. Miért van az, hogy pont, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá, akkor hagyja cserben?
Káromkodva vette be az újabb kanyart, az éjszaka erdőhangon zúgott el mellettük, de a percek korántsem akarták követni a példáját, anyatetű módjára vánszorogtak csak tovább.
Dean
józanabbik, s kisebbik, énje tisztában volt azzal, hogy az angyal nem tehet
semmiről, de túlságosan dühös és kétségbeesett volt ahhoz, hogy együtt tudjon
érezni vele. Szerencsére Castiel kivételesen értett a szóból és csendben
maradt, bár ez nem jelentette azt, hogy le is szállt volna a témáról. Dean
komolyan elgondolkozott azon, hogy esetleg odaszól neki, hogy csukja már be a
szemét, mielőtt lyukat éget a tarkójába.
Végül persze nem mondott semmit, csak vezetett tovább.
Végül persze nem mondott semmit, csak vezetett tovább.
Kiértek a mellékutakról, ezt mi sem
bizonyította jobban, mint a mellettük elszáguldó autók egyre gyarapodó száma. A
reflektoraik élesen vágtak be az ablakon, Sam mindegyikre összerezzent, mintha
a fájna neki a fény. Talán tényleg fájt neki.
Dean
egyik kezével elengedte a kormányt, s végigsimított az öccse homlokán. Nyirkos
bőre alól a láz forrósága sütötte a tenyerét, s ez még jobban megrémisztette.
Megpróbált még gyorsabban menni, de az Impala elérte a teljesítőképessége
határát. Dean az ajkába harapott, s nem igazán vett tudomást az egyre sokasodó
lámpákról. Lakott területre ért, és úgy tűnt, hogy a szerencse kivételesen
mellé szegődik, mert egy rendes városban kötött ki, ahol könnyedén találhatott
egy kórházat, nem pedig a kisvárosnak csúfolt, néhány ezres lélekszámú
települések egyikén.
Normális esetben megkérte volna Samet,
hogy valahogy oldja meg a navigációt, de most más módszerekkel kellett
kiigazodnia az ismeretlen helyen.
Hirtelen
ötlettől vezéreltetve áthajtott a piroson, hogy aztán engedelmesen lassítson a
mögötte felhangzó szirénázásra.
- Hova-hova ily nagy svunggal? –
kérdezte tőle a rendőr. Tagbaszakadt fickó volt, egy medve orgánumával s Dean
csak remélte, hogy nincs kötekedő kedve. Nem mintha nem gyűrte volna le, csak
se ideje, se ereje nem volt a felesleges csatározáshoz.
-
A kórházba. Meg tudná mondani hol van? Az öcsém… - nem tudta befejezni a
mondatot. Nem tudta kimondani, hogy „haldoklik”. Csak a fejével intett az anyósülés
irányába. A rendőr közelebb hajolt, szuszogása bepárásította az üveget.
Alaposan végigmérte az ájultan heverő Samet, majd vetett egy kósza pillantást a
hátsó ülésre is.
- Na és az urak? – kérdezte.
Dean egyrészt ordítani tudott volna a felesleges időhúzástól, másrészt meghökkent. Urak?
De hiszen csak Castiel ül ott!
Vagyis nem!
A kurva életbe.
Crowley. Teljesen kiesett a fejéből, hogy őt is bepaterolta a kocsiba, azzal a feltétellel, hogyha összevérzi a kárpitot darabokra szedi. Villámgyorsan hátrafordult és fenyegetően nézett az összevert férfira, de persze, hogy csak egy vigyor volt a válasz. Castiel is beszállt a néma fenyegetésbe, de Crowley nem zavartatta magát.
- Jó estét biztos úr! – kezdte a legbehízelgőbb hangján – Sajnálatos módon történt egy kis baleset és a barátomnak – itt Sam felé intett, - nagy szüksége lenne szakértői segítségre.
- Na és az urak? – kérdezte.
Dean egyrészt ordítani tudott volna a felesleges időhúzástól, másrészt meghökkent. Urak?
De hiszen csak Castiel ül ott!
Vagyis nem!
A kurva életbe.
Crowley. Teljesen kiesett a fejéből, hogy őt is bepaterolta a kocsiba, azzal a feltétellel, hogyha összevérzi a kárpitot darabokra szedi. Villámgyorsan hátrafordult és fenyegetően nézett az összevert férfira, de persze, hogy csak egy vigyor volt a válasz. Castiel is beszállt a néma fenyegetésbe, de Crowley nem zavartatta magát.
- Jó estét biztos úr! – kezdte a legbehízelgőbb hangján – Sajnálatos módon történt egy kis baleset és a barátomnak – itt Sam felé intett, - nagy szüksége lenne szakértői segítségre.
-
Nem a barátod – szólt közbe azonnal Dean. Teljesen hátrafordult, keze
türelmetlenül dobogott az ülés háttámláján, de ez nem hatotta meg Crowleyt,
ugyanúgy mondta tovább:
-
Ritka betegségben szenved, s ha nem veszi be a gyógyszereit még agresszívvá is
válik. A roham után azonban elvesztette az eszméletét, de a gyógyszereit még
tönkre tudta tenni. Ha nem jut be a kórházba akár meg is halhat. Azt pedig maga
sem akarhatja.
Dean komolyan nem értette, hogy mégis miért segít neki, de abban biztos volt, hogyha kudarcot vall, a csomagtartóban fog tovább utazni.
- Átmentek a piroson – kapaszkodott a rendőr a hivatali szabályzatba. Gyanúsnak találta a kompániát, de hát annyi furcsaságot hall az ember, hogy akár még igaz is lehet a történetük.
- Mert reméltük, hogy így hamarabb megkapjuk az útbaigazítást. Óh és ha elfelejtettem volna, akkor most mondom, a betegsége fertőző.
Ez hatott. A rendőr úgy ugrott hátrébb, mintha páncélököllel tessékelték volna arrébb, s máris nem érdekelte annyira. A srác valóban úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban feldobhatja a talpát, és ha tényleg fertőző, akkor köszöni szépen, esze ágában sincs elkapni.
- Itt forduljanak be balra, egyenesen előre három utcát és ott be jobbra. Aztán már látni fogják.
Dean komolyan nem értette, hogy mégis miért segít neki, de abban biztos volt, hogyha kudarcot vall, a csomagtartóban fog tovább utazni.
- Átmentek a piroson – kapaszkodott a rendőr a hivatali szabályzatba. Gyanúsnak találta a kompániát, de hát annyi furcsaságot hall az ember, hogy akár még igaz is lehet a történetük.
- Mert reméltük, hogy így hamarabb megkapjuk az útbaigazítást. Óh és ha elfelejtettem volna, akkor most mondom, a betegsége fertőző.
Ez hatott. A rendőr úgy ugrott hátrébb, mintha páncélököllel tessékelték volna arrébb, s máris nem érdekelte annyira. A srác valóban úgy néz ki, mint aki bármelyik pillanatban feldobhatja a talpát, és ha tényleg fertőző, akkor köszöni szépen, esze ágában sincs elkapni.
- Itt forduljanak be balra, egyenesen előre három utcát és ott be jobbra. Aztán már látni fogják.
-
Köszönjük – mondta Crowley. Deantől csak egy kurta biccentésre futotta.
- A rendszámukat felírtam, ha bármi rosszban sántikálnának.
- Nem, természetesen nem. További kellemes szolgálatot!
Crowley még be sem fejezte a mondatot, Dean máris kilőtt a jelzett irányba.
- Mégis, mi a fene volt ez? – kérdezte ingerülten.
- Kimagyaráztam magunkat, ha ez nem lett volna eléggé nyilvánvaló. Mellesleg meg nekem is pokolian fáj az állkapcsom.
- A rendszámukat felírtam, ha bármi rosszban sántikálnának.
- Nem, természetesen nem. További kellemes szolgálatot!
Crowley még be sem fejezte a mondatot, Dean máris kilőtt a jelzett irányba.
- Mégis, mi a fene volt ez? – kérdezte ingerülten.
- Kimagyaráztam magunkat, ha ez nem lett volna eléggé nyilvánvaló. Mellesleg meg nekem is pokolian fáj az állkapcsom.
Dean
kivételesen nem állt le veszekedni. Hamar letudta a maradék utat s egy része
megkönnyebbült, mikor felbukkant a kórház ismerős vöröskeresztje. Csikorgó
gumikkal állt be egy szabad helyre, kitépte az ajtót, Castielt is kirángatta az
ülésről, egy „Segíts!” felkiáltással. Dean óvatosan kinyitotta az anyósülés
ajtaját, Castielnek csak tartania kellett Samet, nehogy kiessen. A súlya
felkészületlenül érte, hisz csak pár órája volt ember, így még nem szokta meg,
hogy mostantól rá is vonatkoznak a fizika törvényei. Szerencsére azonban meg
tudta állítani a zuhanást, mielőtt Sam beverte volna a fejét a betonba, majd
Dean mellé lépett és ketten húzták-cibálták ki az ülésből. Crowley érdeklődve
figyelte, ahogy lábra állítják és két oldalról támogatva szabályosan vonszolni
kezdték a bejárat felé.
- Hé! És velem mi lesz? – kiabált utánuk.
- Kopj le! – üvöltött vissza Dean. Az nem igazán fordult meg a fejében, hogy Crowley elviszi a kocsit, egyrészt mert teljesen lekötötte, hogy Samet biztonságban tudhassa, másrészt meg le merte volna fogadni, hogy az ex-démon nem is tud vezetni.
Crowley nézte, ahogy fehérköpenyes ápolók olvadnak ki az aszfaltból és a semmiből elővarázsolt hordágyra fektetik Samet, majd eltűnnek vele az épületben. Tetszett neki az olajozott rutin, amivel zökkenőmentesen fogadták a váratlan helyzetet, s elmosolyodott, hogy az ő alattvalói is pontosan ugyanilyen csiszoltsággal teszik a munkájukat.
- Hé! És velem mi lesz? – kiabált utánuk.
- Kopj le! – üvöltött vissza Dean. Az nem igazán fordult meg a fejében, hogy Crowley elviszi a kocsit, egyrészt mert teljesen lekötötte, hogy Samet biztonságban tudhassa, másrészt meg le merte volna fogadni, hogy az ex-démon nem is tud vezetni.
Crowley nézte, ahogy fehérköpenyes ápolók olvadnak ki az aszfaltból és a semmiből elővarázsolt hordágyra fektetik Samet, majd eltűnnek vele az épületben. Tetszett neki az olajozott rutin, amivel zökkenőmentesen fogadták a váratlan helyzetet, s elmosolyodott, hogy az ő alattvalói is pontosan ugyanilyen csiszoltsággal teszik a munkájukat.
Ezzel
le is hervadt a mosoly az arcáról.
Nincsenek
már alattvalói.
Az
igazat megvallva semmije sincs, csak a lestrapált öltönye, meg az összevert
teste, s a lelkében izzó, kegyetlen ragyogás, ami kíméletlenül perzseli le a
véréről a ként. Egész eddig remekül kárpótolta a tudat, hogy Castiel sem úszta
meg olcsóbban, de most, hogy egyedül maradt az autóban semmi sem vonta el a
figyelmét a saját szenvedéséről. Eljátszott a gondolattal, hogy megpróbálkozik
az Impala elkötésével, de nem igazán volt hova mennie, így hát kiszállt és
besétált a kórházba. Ha mástól nem, legalább a fizikai fájdalomtól szabaduljon
meg valahogy.
A
várttal ellentétben a recepciós kisasszony keményebb diónak bizonyult, mint a
rendőr, s sehogy sem akart engedni Crowley először szelíd, majd egyre
türelmetlenebb rábeszélésének. A fertőtlenítő – és fájdalomszagú váróteremben,
kényelmetlen, narancssárga székeken ücsörgő betegek növekvő érdeklődéssel
figyelték az összevert üzletember és a jégkirálynő attitűddel rendelkező nő
vitáját, és jónéhányan már előre örültek a férfi hoppon maradásának.
- Sajnálom uram, de nem engedhetjük be soron kívül. Kérem, fáradjon a röntgenhez és ott majd megmondják hova kell mennie. Itt csak a legszükségesebb eseteket fogadhatjuk s láthatjuk el – darálta el vagy ötödszörre a nő. Még a szőke, divatjamúlt, kontyából is sütött az unalom, de egy pillanatra sem ingott meg. Crowleynak viszont már az elviselhetőnél jóval erősebben sajogtak a sebei, de ő sem szándékozott feladni.
- Nézze… - elolvasta a névtáblát, - Helen. Az állam…
- Csak ugrál. Menjen a röntgenbe.
- Jól van akkor ugrál, de vérzek s a szemem alatt is egy jókora monokli növekszik. engedjen be kérem!
- Sajnálom uram, de nem engedhetjük be soron kívül. Kérem, fáradjon a röntgenhez és ott majd megmondják hova kell mennie. Itt csak a legszükségesebb eseteket fogadhatjuk s láthatjuk el – darálta el vagy ötödszörre a nő. Még a szőke, divatjamúlt, kontyából is sütött az unalom, de egy pillanatra sem ingott meg. Crowleynak viszont már az elviselhetőnél jóval erősebben sajogtak a sebei, de ő sem szándékozott feladni.
- Nézze… - elolvasta a névtáblát, - Helen. Az állam…
- Csak ugrál. Menjen a röntgenbe.
- Jól van akkor ugrál, de vérzek s a szemem alatt is egy jókora monokli növekszik. engedjen be kérem!
-
Sajnálom, de nem lehet. Huszonkettes!
A
huszonkettes egy fancsali képű, pattanásos arcú srác volt, aki könyöktől lefelé
leforrázta a kezéről a bőrt. Crowley belátta, hogy itt nincs esélye, és kaján
vigyoroktól kisérve átsétált a röntgenhez, engedve, hogy elkapja a kórház
aprólékosan kidolgozott rendszere. Olyanon, hogy a kezelést ki kell fizetnie,
nem aggódott. Egyáltalán nem állt szándékában.
Egy
órával, meg egy lélekerősítőnek szánt, pocsék kávéval később viszonylag jobb
formában rótta a kórház folyosóit. Az érzéstelenítőnek hála az álla alig
sajgott, s a tiszta embervér sem kínozta annyira. Ha még egy rendes öltönyt is
talált volna valahol egész elviselhetnek titulálta volna a helyzetet.
A
Winchester- Castiel triót kereste, kíváncsi volt, mihez kezdtek a bocival, meg
arra, hogy mit mondott Dean az orvosoknak, mi érte. Ha a vadászok nem hülyék
minden nagyobb kórházba beépítenek egy embert, pontosan az ilyen helyzetekre,
de Crowley eddigi tapasztalatai alapján, a vadászok nem a szervezettségről
voltak híresek, így csak remélte, hogy nem valami kapitális baromsággal állt
elő Dean.
Találomra sétált végig a nyomasztó zöldre mázolt, steril fehér műanyag padlójú folyosókon, olyan arcot vágva, mint akinek sürgős találkoznivalója van, így senki nem szólította meg, hogy mégis mit keres. A kutya sem törődött vele, a betegek a nyavalyájuk, az orvosokat a kezelés és egyéb teendők, míg a látogatókat az általános sápítozás foglalta le.
Találomra sétált végig a nyomasztó zöldre mázolt, steril fehér műanyag padlójú folyosókon, olyan arcot vágva, mint akinek sürgős találkoznivalója van, így senki nem szólította meg, hogy mégis mit keres. A kutya sem törődött vele, a betegek a nyavalyájuk, az orvosokat a kezelés és egyéb teendők, míg a látogatókat az általános sápítozás foglalta le.
A
teste persze tiltakozott az igénybevétel ellen, de Crowley magasról fütyült rá.
Mivel valaha ember volt nem okozott nagy gondot a visszaállás a sejtek
szintjén, mintha szünetre tették volna néhány évszáda, majd egyszerűen
megnyomták az újraindítás gombot. Azonban mentálisan már nem ment ilyen könnyen
a visszaállás, igaz még Crowley is csak annyit fogott fel az egészből, hogy
nincsenek már démoni képességei, de amúgy még mindig úgy tekintett magára, mint
a Pokol Királyára.
Végül
sikerült megtalálnia a vészhelyzeti osztályt, innen meg viszonylag egyszerű
volt fellelni a bociékat. A kérdő tekintetű orvosnak csak annyit rebegett, hogy
közeli barát, mire zokszó nélkül beengedték.
A
redőnytől nem lehetett belátni a szobába, így Crowleyt erősen felkészületlenül
érte a látvány. Sam az ágyon hevert, egészségtelenül fehér egybeolvadt a
klórszín ágyhuzattal, barna haja rossz parókaként fogta körbe beesett arcát. A
takaró alá csövek futottak, életet szállítva a haldokló sejteknek s egy maszk
biztosította a levegőt. A testére kötött gépek monoton tájékoztatták a
hozzáértő szemeket a beteg állapotáról, a halk pityegés pedig az élet puszta
tényét közölték.
Mellette
Dean ült, arcát torz maszkba gyűrték a gond ráncai, kivörösödött szemében még
ott rezgett egy könnycsepp. A megfáradt, de a frontra visszahívott katona
elszántságával nézte Samet, s valószínűleg tudomást sem vett arról, hogy
Crowley is megérkezett. Castiel, aki fél lépéssel állt Dean széke mögött,
azonnal észrevette s arcán ősi gyűlölet suhant át. Crowleynak úgy tűnt, pusztán
csak azzal, hogy ember lett sokkal erőteljesebben tudta közölni az érzéseit.
Mert eddig is érzett, ezt mindenki más és saját maga elől is rejtegethette, de
Crowley elől nem. Hiszen démon volt. A gyengeségek s a kiaknázható pontok
felderítése és kihasználása volt az egyik specialitása.
- Csak nyugi tigris. Nem harap a bácsi.
- Csak nyugi tigris. Nem harap a bácsi.
-
Tűnj el! – morrant rá Dean. – Nem fogom
még egyszer mondani.
A nyomaték kedvéért félrehúzta a dzsekijét, láthatóvá téve Crowley számára a démonölő pengét.
- Nem is nézhetem meg, hogy van a boci? – kérdezte, újra végignézve Samen. – Mint akit elütött egy kamion. Csoda, hogy még mozog.
A nyomaték kedvéért félrehúzta a dzsekijét, láthatóvá téve Crowley számára a démonölő pengét.
- Nem is nézhetem meg, hogy van a boci? – kérdezte, újra végignézve Samen. – Mint akit elütött egy kamion. Csoda, hogy még mozog.
Dean
előhúzta a pengét, Castiel mellé lépett, biztosítva a támogatásáról.
- Ne olyan hevesen fiúkák! – tartotta fel a kezét Crowley. Kezdett kimenni belőle a nyugtató hatása s már nem is érezte magát olyan fényesen. – Nem akarok zűrt.
- Ne olyan hevesen fiúkák! – tartotta fel a kezét Crowley. Kezdett kimenni belőle a nyugtató hatása s már nem is érezte magát olyan fényesen. – Nem akarok zűrt.
-
Az ittléted nem kívánt s felesleges – jegyezte meg Castiel, Crowley számára
túlságosan is igazan. Tényleg nem tud semmihez kezdeni, maximum csak a boci
kezét szorongatni, vagy még azt sem, mert Dean még azelőtt kibelezné, hogy akár
egy ujjal is hozzáérhetne.
-
Csak kíváncsi vagyok, milyen módszerrel akarod visszahozni hőn imádott
öcsikédet a halál széléről – bökte ki végül az igazságot. Sikerült fájó pontra
tapintani, mert Dean tekintete még jobban elsötétült, s úgy szorította meg
Castiel kezét, mintha az élete múlott volna rajta. Úgy tűnt a családi tragédia
kibuktatta belőlük az egymáshoz fűződő érzelmeiket. Bár ez még mindig nem
magyarázta meg, hogy miért nem vágta ki Crowleyt az ajtón. Talán arra sem
tartotta érdemesnek, hogy ennyi energiát fektessen az eltávolításába.
Crowleynak volt annyi esze, hogy nem kommentálta a jelenetet, épp csak a szemöldökét húzta fel érdeklődve. S még ez is fájt.
Crowleynak volt annyi esze, hogy nem kommentálta a jelenetet, épp csak a szemöldökét húzta fel érdeklődve. S még ez is fájt.
-
Semmi közöd hozzá! – dörrent rá Dean. Úgy tűnt, hogy más hangsúllyal képtelen
kommunikálni. Crowley belátta, hogy ennél többet még harapófogóval se tudna
kihúzni belőle, már csak azért sem, mert Deannek se volt elképzelése arról,
hogy mit is tehetne Samért.
- Hát akkor én megyek is!
- Hát akkor én megyek is!
Nem
szívesen fordított hátat egy pattanásig feszült idegzetű vadásznak, s az érte
bármire képes házikedvencének, de nem volt más választása. Abban bízott, hogyha
eddig nem ölték meg, tán ezután se fogják.
Épségben
kijutott a szobából, de ez korántsem jelentett egyet a fellélegzéssel. Igazából
eléggé zavart a tény, hogy Sam haldoklik, de nem tudta okát adni, hogy miért. A
saját szemével látta, ahogy minden erejét megfeszítve zárta be a Pokol Kapuját,
látta ellenállni az Odalentről zúgó kárhozat szelének s egyetlen parancsszóval
visszazárni minden démont, majd rájuk zárni az ajtót, s a hatalomtól eltelt Sam
egész egyszerűen nem lehetett azonos ezzel a végét járó Sammel.
Nonszensz.
Nonszensz.
Megrázta
a fejét. Máris kezdte átvenni az emberek azon ostoba szokását, hogy képtelenek
meglátni a valóságot. Ez a Sam ugyanaz a Sam és pont. Csak épp alaposan
megviselte a varázslat. Deannek igencsak össze kell kapnia magát, ha egyszer
meg akarja gyógyítani, úgy, hogy Castielre nem számíthat. Erre a történetre is
kíváncsi volt. Mégis mit művelhetett az az ostoba szárnyas?
Gondolkodás
közben tett egy kétbetűs kitérőt, mert nemcsak az elméje, de a teste is
mozgásban volt. A férfivécé pontosan olyan volt, mint amilyenre számított.
Sokszemélyes, összefirkált falakkal, behatározhatatlan eredetű foltokkal és
átható tisztítószerszaggal. A teljes összkép érdekében az egyik lámpa pár
másodpercenként pislogott. Crowleyt nyugtalanította a rendetlenkedő izzó, a
lehető leghamarabb végzett, kezet mosott, s úgy lesett ki a folyosóra, mintha
ostrom alá vették volna az épületet.
Nem
is tévedett nagyot.
A
folyosón egy öltönyös férfi és egy kiskosztümös nő sétált végig nyugodtan,
mindent aprólékosan felmértek s úgy tűnt, hogy keresnek valamit vagy valakit.
Crowleynak lett rá tippje, hogy kiket kutathatnak, de esze ágában se volt, hogy
közölje velük. Az angyalok még mindig nem tartoztak a kedvenc csapatai közé.
Megvárta,
míg a lépteik elhalkulnak, csak akkor merészkedett elő a rejtekéből. Pontosan
az ellenkező irányba indult el, mint a páros, elvégre nem volt hülye, nem
akarta megöletni magát, viszont érdekelte hogyan kerültek ide. Mert amíg
körbekoslatta a kórházat eggyel sem találkozott, ebben biztos volt. Az
angyalokat rendkívül könnyű kiszúrni a tömegben is, mert amíg még a
legunalmasabb képű embernek is van valami érzelem az arcán, addig az angyalok
egy próbababát megszégyenítő rezzenetlenséggel képesek viselkedni. Az
érzelmeket, érzéseket úgy viselik, mint valami ruhát, s Crowley nem tartotta
teljesen kizártnak, hogy a porhüvellyel együtt tesznek szert rájuk. Nem csoda,
hogy az emberek addig nem veszik észre a démont, míg túl késő nem lesz, hiszen
valamikor közéjük tartoztak, s ezt egyik démon se tudja teljesen elfelejteni.
Ennek szellemében vizsgálta Crowley a szembejövők arcát, s ha valami igazán gyanúsat észlelt elfordult, kinézett az ablakon, esetleg benyitott az első kézre eső ajtón, s úgy nézett be rajta, mintha valami sürgős s csak ott elvégezhető feladata lett volna. Vagy egyszerűen elsétált mellettük, remélve, hogy hevesen dobogó szíve nem leplezi le. Határozottan utálta az emberi reakciókat, mert amit máskor a legnagyobb hidegvérrel el tudott végezni, most a félelem nevezetű akadályba ütközött, bár most sem vonta magára a kéretlen figyelmet. Gondolatban megdicsérte magát, hogy annak ellenére, hogy igencsak rég kellett helyszíni munkát végeznie, nem esett ki a gyakorlatból.
Ennek szellemében vizsgálta Crowley a szembejövők arcát, s ha valami igazán gyanúsat észlelt elfordult, kinézett az ablakon, esetleg benyitott az első kézre eső ajtón, s úgy nézett be rajta, mintha valami sürgős s csak ott elvégezhető feladata lett volna. Vagy egyszerűen elsétált mellettük, remélve, hogy hevesen dobogó szíve nem leplezi le. Határozottan utálta az emberi reakciókat, mert amit máskor a legnagyobb hidegvérrel el tudott végezni, most a félelem nevezetű akadályba ütközött, bár most sem vonta magára a kéretlen figyelmet. Gondolatban megdicsérte magát, hogy annak ellenére, hogy igencsak rég kellett helyszíni munkát végeznie, nem esett ki a gyakorlatból.
Rövid,
alig negyedórás sétája alatt cirka tíz angyalt sikerült összeszámolnia, azzal a
kellemetlen szájízzel, hogy ez még korántsem az összes. Nem ringatta magát
illúziókba, tudta, hogy a boci-mókus-tollfosztott trióra fáj a foguk, de azt is
jó lett volna tudni, hogy ezúttal miért. Visszamehetett volna, és kérdőre
vonhatta volna őket, de továbbra is féltette a bőrét. No meg jobb ötlete
támadt.
-
Elnézést! – szólított le egy arra járó orvost.
-
Mondja – vetette oda kelletlenül a férfi. Nagyon sietett volna már a dolgára, a
csipogója egyfolytában pityegett a köpenyzsebében, bizonyára egész nap hívják,
s ezért korlátozódott a kommunikációja a szavak szintjére.
- Van itt valahol az épületben kápolna, templom vagy megszentelt föld? – kérdezte. Igyekezett egyszerre tiszteletteljes, de csüggedt hangot megütni, bár nem igazán figyelt oda, hogy megfelelő legyen a hangszíne.
- Van itt valahol az épületben kápolna, templom vagy megszentelt föld? – kérdezte. Igyekezett egyszerre tiszteletteljes, de csüggedt hangot megütni, bár nem igazán figyelt oda, hogy megfelelő legyen a hangszíne.
-
Igen – bólintott rá a doktor. Ezzel ment is volna tovább, de Crowley a karjánál
fogva visszatartotta.
-
Egész pontosan hol is van?
-
Lépcsőn le, hátsó ajtón ki és jobbra – darálta, majd kitépte a kezét és
elrobogott. Crowley enyhén zokon vette a modortalanságot, de nem érdekelte
különösebben, sietve elindult a megadott információk alapján. Akárki is
szólította az angyalokat, az pontosan tudta, hogy a templom, a kápolna, vagy
bármi, ami Isten nevében van felszentelve, úgy működik, mint egy tévétorony.
Minden hívás, minden ima, minden angyalhoz azonnal elér, anélkül, hogy
fennakadna azokon a hálókon, amit az emberek pusztán a gondolatukkal hoznak
létre. Ahogy azt is, hogy mit kell mondania, ha egyszer ennyien itt lebzselnek
a kórházban. Crowley még nem döntötte el, hogy betársuljon-e a vakmerő
egyénhez, vagy inkább figyelmeztesse a triót, de ez attól is függött, hogy
mennyire életképes az illető. A kamikáze figuráktól ösztönösen irtózott.
A
kápolna úgy csücsült a kórház sarkában, mint akinek komoly problémát okoz
megindokolni az ottlétét. Ettől függetlenül takaros kis épület volt, mozaikablakokkal,
tölgybarna, de huzamosabb üldögélésre alkalmatlan, térdeplőkkel ellátott
padokkal, kifakult szőnyeggel s az elmaradhatatlan bibliai témájú freskókkal,
szobrokkal. Nem sokan tartózkodtak benn, s ők is teljesen elmerültek a saját
tragédiájukban, így Crowley úgy vélte, egyszerű dolog lesz megtalálnia az
emberét.
Egyetlen
pillanatig hezitált, mielőtt átlépte volna a küszöböt és olyannyira meglepte a
fájdalom hiánya, hogy teljesen összezavarodott, tanácstalanul bámulva az
elhunytakért égő gyertyák lángját. Végül egy idős asszony pisszegése térítette
magához, aki némi nehezteléssel pantomimezte el a további teendőit.
Persze,
szenteltvízbe kell mártania az ujját s keresztet kell vetnie.
Jó
vicc.
Tetetett
hálával rámosolygott az anyóra, akinek megvolt a maga rendíthetetlen véleménye
bizonyos pogányokról, de visszafordult az olvasójához, így Crowley kéretlen
tekintetek nélkül dughatta bele az ujját a szenteltvíztartóba. Elfordította a
fejét, behunyta az egyik szemét, felkészült a fájdalomra, ami természetesen
elmaradt. Csak a víz langyosát érezte s a kölcsönkapott vér diadalmas
száguldását, ami csak a keresztvetéskor csillapodott le.
Hát így múlik el a világ dicsősége.
Hát így múlik el a világ dicsősége.
Crowley
fanyar vigyorra húzta a száját, a keserűség égette a torkát, felkúszott a
szeméig, és kénytelen volt a zakója ujjába dörgölni. A monoklija újra elkezdett
lüktetni, Crowley biztosra vette, hogy mostanra már fekete, de legalábbis lila
színben pompázik. Igazán előnytelen külső egy lehetséges alkukötéshez. Nem
mintha démon lenne, de a berögzült szokásokat a legnehezebb elhagyni.
Lassan
végigsétált a sorok között, alaposan szemügyre véve az embereket, akadt
közöttük fiatal, öreg, asszony és férfi, különböző életkorokban, de a gond-és
bánatterhelt arcuk semmiben sem különbözött. Mind irgalomért könyörögtek s
Crowley nem tudta, hogy kigúnyolja-e őket, amiért képesek hinni, vagy irigyelje
őket, amiért képesek hinni.
Már
majdnem végigért, amikor az egyik sorban ismerős alakot vett észre. Hezitálás,
meg előzetes figyelmeztetés nélkül mászott be mellé.
-
Megtudhatnám, hogy mi a fenét csinálsz?
- kérdezte Crowley maga elé nézve, mintha csak imádkozna.
-
Hányszor kell még elmondanom, hogy felfogd végre látni sem akarunk? – dobta
vissza a labdát Dean.
-
Tucatnyi angyal flangál kint a folyosókon s nem úgy néztek ki, mint akik csak
egy beteglátogatóra ugrottak be. Nem hiszem, hogy jelen pillanatban én lennék a
legnagyobb problémád.
-
Jó gyorsak voltak – jegyezte meg Dean. Crowleynál ez a rosszul eljátszott
lazaság kicsapta a biztosítékot. A hangját nem emelete fel, tekintettel lévén a
többi itt tartózkodóra, de ez nem akadályozta meg abban, hogy belesűrítse az
ingerültségét.
-
Ne szórakozz velem Winchester! Akármi is folyik itt azok a tollas barmok csak
rontanak a helyzeten! Valahányszor felbukkantak a vége mindig sírás lett! Neked
kéne ezt a legjobban tudnod! Erre te idehívod őket, tálcán kínálva
mindannyiunkat s azt hiszed, hogy épségben megússzuk? Nem egy, vagy kettő jött,
hanem legalább húsz és ez csak azok, amiket én láttam! Legalább mondd, hogy nem
hagytad ott Samet azzal az infantilis Columbóval!
Dean
nem válaszolt. A másik felől kikászálódott a padból s a kijárat felé indult,
lehorgasztott fejjel, megroggyant vállakkal. Crowley egyetlen pillanatot
vesztegetett a sajnálatára aztán rohant utána, de így is csak a lépcsőn érte
utol.
- Ha már egyszer voltál olyan hülye, hogy jószerével védtelenül hagytad az öcsikédet, miközben magadra uszítottad a mennyei seregeket, akkor azt is megmagyarázhatnád, hogy miért!
Dean megállt, visszafordult és úgy kente neki Crowleyt a falnak, hogy belenyekkent.
- Az öcsém haldoklik! Nem fogok a megmentése helyett egy magadfajta szarrágóval foglalkozni!
- Ha már egyszer voltál olyan hülye, hogy jószerével védtelenül hagytad az öcsikédet, miközben magadra uszítottad a mennyei seregeket, akkor azt is megmagyarázhatnád, hogy miért!
Dean megállt, visszafordult és úgy kente neki Crowleyt a falnak, hogy belenyekkent.
- Az öcsém haldoklik! Nem fogok a megmentése helyett egy magadfajta szarrágóval foglalkozni!
-
Alkut akarsz velük kötni! – nyögte Crowley. Alig kapott levegőt, de ezt
sikerült kipréselni magából. A megvilágosodás pontosan olyan hatással volt rá,
mint a gerincére a fallal való találka.
Dean
elengedte, a beletörölte a nadrágjába a kezét, és rohant tovább felfelé. A
részéről ennyivel le volt rendezve az ügy, de Crowley nem adta fel ilyen
könnyen, és követte Deant.
-
Azzal tisztában voltam, hogy ti Winchesterek minden ostobaságra vevők vagytok,
de nem számítottam ekkora eszementségre. Egy angyallal alkut kötni! Mintha
arról lennének híresek, hogy betartják! Persze ha nem zárjátok be a Pokol
Kapuját most nem lennétek ilyen helyzetben. S mégis miből gondolod, hogy
egyáltalán lesz olyan közöttük, aki hajlandó üzletelni veled? Hiszen maga
lehetsz a fertő számukra, azok után, hogy sikeresen megdöntötted az
angyalkádat.
-
Pofádat befogod! Ne keverd bele még Cast is!
- Belekeveredett nélkülem is. Azért vesztette el a szárnyait, mert hemperegetek egy jót?
A felelet egy Crowley felé repülő kés alakjában manifesztálódott. Crowley elhajolt előle, de az öltönyének végleg búcsút mondhatott.
- Ezek szerint a válasz nem. Ettől függetlenül is átgondolatlan lépés volt, bár te nem igazán szoktál tanulni a hibáidból. Mi van?
Dean bevágta a satuféket, Crowley meg nekiütközött a kinyújtott karjának. Nem mérhette fel a terepet, mert Dean azonnal maga után húzta az egyik fordulóba és a szájára tapasztotta a tenyerét. Crowley nem ficánkolt, csak fülelt, hátha kiderül, mire volt ez jó. Dean óvatosan kinézett s suttogva közvetített Crowleynak is.
- Belekeveredett nélkülem is. Azért vesztette el a szárnyait, mert hemperegetek egy jót?
A felelet egy Crowley felé repülő kés alakjában manifesztálódott. Crowley elhajolt előle, de az öltönyének végleg búcsút mondhatott.
- Ezek szerint a válasz nem. Ettől függetlenül is átgondolatlan lépés volt, bár te nem igazán szoktál tanulni a hibáidból. Mi van?
Dean bevágta a satuféket, Crowley meg nekiütközött a kinyújtott karjának. Nem mérhette fel a terepet, mert Dean azonnal maga után húzta az egyik fordulóba és a szájára tapasztotta a tenyerét. Crowley nem ficánkolt, csak fülelt, hátha kiderül, mire volt ez jó. Dean óvatosan kinézett s suttogva közvetített Crowleynak is.
-
Három angyal. Be akarják törni az ajtót. Lerohanjuk őket.
-
Lerohanjuk? Mármint te meg én?
-
Igen. Dolgozz meg a türelmemért.
-
Csapda.
-
Persze, hogy az. Nesze itt van ez. Majd tőlük szerzel pengét.
-
Remek. Konyhakéssel a vaddisznóra.
-
Kuss és kövess!
Dean
egy tigris kecsességével perdült ki a mellékfolyosóról s rontott az angyalokra.
A meglepetés az ő javára billentette a mérleget, egyet hátba tudott szúrni, de
a másik kettő azonnal ellentámadásba lendült. Crowley sem hezitált tovább, épp
időben csatlakozott Deanhez, fel tudott fogni egy neki szánt csapást. Azonnal
oldalra fordult, így Dean térhez jutott, s míg Crowley hasba döfte a másik
angyalt, addig Dean megölte az egyiket. A pengéjét átdobta Crowleynak, aki
kitért az újabb roham elől, térdhajlaton rúgta az angyalt, majd leszúrta. Ezzel
vége is lett a harcnak.
Crowley letörölte a pengét, majd jobb ötlete nem lévén a nadrágjába dugta.
Crowley letörölte a pengét, majd jobb ötlete nem lévén a nadrágjába dugta.
-
Ezek nem harcosok voltak – jegyezte meg Crowley, míg Dean az ajtóval vacakolt.
– De akadnak olyanok is. Az ajtóknál, ablakoknál, liftnél, csupa stratégiailag
fontos helyen. Nekik csak az üzletet kellett volna lebonyolítaniuk, vagy
rikkantani a lovasságnak.
-
Megöltük őket.
-
Feltűnt. Vagyis sikeresen magunkra zártuk a csapdát.
Dean
erre nem reagált, kinyitotta az ajtót, majd bezárta Crowley mögött. Crowley a
felmázolt jeleket vizsgálta meg először, majd elismerően füttyentett. Aztán
Castielre pillantott, a befáslizott kezéről rögtön tudta, hogy mivel festették
fel.
-
Van egy kis baj – közölte Dean Castiellel.
-
Látom – mondta Castiel. Ha képes lett volna még ölni a tekintetével Crowley már
holtan terült volna el a földön.
- Nem ő – legyintett Dean – Az angyalok.
- Nem ő – legyintett Dean – Az angyalok.
-
Megmondtam, hogy nem jó ötlet a testvéreim segítségét kérni. Nagyon sok bűnt
követtem el ellenük, s a mostani egyszerűen túl nagy ahhoz, hogy szívességet
kérhetnék tőlük.
-
Metatron alkalmazta a varázslatot, ő vezetett meg téged, tehát minden az ő
hibája.
-
Az én kegyemet használta. Én pedig túlságosan megbíztam benne, azt hittem, hogy
ugyanazok az érdekeink, de tévedtem. A tévedéseim árát pedig bátyáim és a
nővéreim fizetik.
-
Ez mind szép és jó – vágott közbe Crowley, - de korántsem oldja meg a
problémánkat. Lehetséges lenne, hogy azzal foglalkozzunk és nem a másik
lelkének pátyolgatásával?
-
A testvéred élete valóban fontosabb – értett egyet vele Castiel. Crowley
hálásan biccentett felé, de Castiel nemes egyszerűséggel ignorálta, s végig
Deant figyelte. Dean csüggedten felsóhajtott, egyáltalán nem élvezte, hogy ő
van a középpontban, de nem bújhatott ki a felelősség alól. Sem most, sem
máskor. A helyzet adott, neki már csak meg kéne oldania valahogy.
Samre
nézett, óvatosan végigsimított a homlokán, pont úgy, mint amikor kicsik voltak
és Sam láztól elgyengülten hevert az ágyon. Sokat nem adott volna azért, ha csak
gyógyszert kellett volna szereznie, s nem egy olyan angyalt kerítenie, akibe
még szorult elég irgalom ahhoz, hogy segítsen rajta.
-
Van egyáltalán olyan közöttük, aki legalább feleannyira normális, mint te? –
kérdezte Castieltől. Castiel töprengett egy sort, majd válaszolt.
-
Esetleg Ezékiel segíthet. Őt személyesen is ismerem, jó angyal.
-
Fasza. Van rá egy szemernyi esély, hogy itt van valahol?
-
Emellett, hogy ismered fel? – vetette fel Crowley. Az ablaknál ácsorgott, fél
szemmel az udvart, fél szemmel Deant és Castielt figyelte. Samet igyekezett
kihagyni, nem igazán tetszett neki a látványa, bár sejtette, hogy a szobában
ezzel mindenki így van. Elsősorban a boci érdeke volt, hogy minél hamarabb
szerezzenek segítséget, mert rohamosan romlottak az életjelei. Akármi is
történt vele, akármi is zajlott a testében és a fejében, az egész biztos, hogy
nem a javulását szolgálta.
-
Ha minden angyalhoz szóltál, akkor egészen biztos, hogy ő is közöttük van –
mondta mély meggyőződéssel Castiel.
-
Akkor nincs más dolgom, mint körbekérdezgetni mindenkit, hogy nem ő véletlenül
Ezékiel s reménykedni abban, hogy nem hazudnak. Cas, erre nem érek rá. A
segítség most kell. Azonnal. S lehet, hogy már így is elkéstem – Dean kezdett
kiakadni.
-
Szólítsd csak őt és hívd ide – tanácsolta Castiel. Crowley fölhorkantott, de
másképpen nem kommentálta az ötletet. Jobbat ő sem tudott volna kitalálni, és
ez nem hangzott teljeséggel reménytelennek, de azért kirakta maga elé az
ablakpárkányra az angyalpengét, minden eshetőségre készen. Bár jobb szeretette
volna ha sikerül tárgyalásokkal elsimítani ezt az egészet, mert végül is
üzletember volt nem katona.
Dean
lehunyta a szemét, megköszörülte a torkát, s szólította az angyalt.
- Ezékiel! Ha hallasz engem Ezékiel, akkor gyere a vészhelyzeti osztályra, kétszázhatos szoba. Még mindig áll az ajánlatom, azt kérsz cserébe, amit csak akarsz, csak gyógyítsd meg az öcsémet!
- Ezékiel! Ha hallasz engem Ezékiel, akkor gyere a vészhelyzeti osztályra, kétszázhatos szoba. Még mindig áll az ajánlatom, azt kérsz cserébe, amit csak akarsz, csak gyógyítsd meg az öcsémet!
Dean
elhallgatott, leült a székre, majd rezzenéstelen arccal bámult az ajtóra, s
igyekezett elleplezni mennyi energiájába kerül, hogy ne pattanjon fel és ne
verje ki az első angyalból az ígéretet, hogy meggyógyítsa az öccsét. Ez volt a
legokosabb, amit tehetett, de ez nem jelentette azt, hogy könnyű is. Úgy
érezte, hogy minden egyes másodperccel, amit üldögéléssel tölt, bever egy
szeget az öccse koporsójába, ám azt is tudta, hogyha most elkezd őrült módjára
fel-alá rohangálni, csak még nagyobb bajba keveri magukat. Az angyaloknak
valóban akadt elszámolnivalójuk Castiellel, és esetleg egy részét rajta is
behajtották volna.
Crowley
figyelte, ahogy Dean megfeszül ültében, de úgy tűnt számára, hogy nem készül
semmi ostobaságra. Gondolatban ezért megdicsérte az idősebbik Winchestert, bár
ez nem jelentett egyet azzal, hogy meg is nyugodott volna. Továbbra is egy
csapda kellős közepén helyezkedtek el, s éppen arra vártak, hogy az egyik
készítő megjelenjen és kegyeskedjen megkönnyíteni a helyzetüket. Crowley, ha
történetesen kívülállóként kísérte volna figyelemmel az eseményeket, nem sokat
tett volna a túlélésükre, de mivel résztvevőként volt jelen, ezért aztán
minden erejével azon volt, hogy épségben megússzák. Ismételten úgy
gondolkozott, mint egy király és haditerveket állított fel, bár ehhez kapóra
jött volna egy térkép is, meg valaki, aki ki tudja fürkészni az ellenség
mozgását, de ezek nélkül kellett kezdenie valamit a helyzettel. Haditerveket
állított fel, majd vetett el ugyanazzal a mozdulattal, pusztán azért, mert túl
sok volt bennük a ha, meg a talán, ráadásul Sam jelenlegi állapota egész
egyszerűen lehetetlenné tett bármiféle kitörést.
Savanyú
képpel ült le az egyetlen, még szabadon álló székre, térdén pihentetve az
angyalpengét, mintegy figyelmeztetésül, hogy azért meg tudja védeni magát.
Castiel ugyan nem szándékozta megtámadni Crowleyt, de nem nyűgözte le a tudat,
hogy ő is ott van a szobában. Azt sem értette, hogy Dean miért nem hagyta
meghalni a templomban, miért hozta magukkal, és most miért nem adja át az
angyaloknak. Talán őt akarja használni alkualapnak? Castielt ez a lehetséges
megoldás, és Dean iránt érzett bizalma megnyugtatta annyira, hogy ne idegesítse
tovább a többieket a folyamatos fel s alá sétálással. Elfoglalta a helyét Dean
mellett, komoran fixírozva az ajtót.
Hosszú
perceken át nem hallatszott más, csak az óra kattogása és a gépek zúgása,
egyiküknek se akadt mondanivalója a másik számára, mert amit akartak, azt már
elmondták, a többinek pedig nem most jött el az ideje. Ezt a feszült csendet
törte szét az erőszakos dörömbölés. Dean azonnal felugrott, Castiel is előkapta
a pengéjét, egyedül Crowley maradt ülve, csak a pengére markolt rá. Elvégre nem
lehetnek biztosak benne, hogy ki érkezett: barát vagy ellenség.
Dean
intett Castielnek, hogy óvatosan nyissa ki az ajtót, ő maga úgy helyezkedett,
hogy a lehető legtöbbet takarjon Samből. A megviselt nyílászáró csak nagy
recsegések árán volt hajlandó kitárulni, de végül szabad utat engedett az
érkezőnek.
Férfi
volt, szögletes arcú, magas, s valamiért a homloka ki akarta sajátítani a
szemöldök szerepét. Egyszerű, zöld pólót viselt, könnyű kabátot, farmert,
bakancsot és gyanakvó, fekete tekintetet.
-
Ezékiel vagyok – mutatkozott be, kellemes, mély hangon.
Castiel becsukta mögötte az ajtót, s lassan letekerte a fáslit a kezéről, előkészülve ezzel arra, hogy a legkisebb gyanús jelre azonnal elűzze az angyalt.
Castiel becsukta mögötte az ajtót, s lassan letekerte a fáslit a kezéről, előkészülve ezzel arra, hogy a legkisebb gyanús jelre azonnal elűzze az angyalt.
Dean
Ezékiel elé lépett, alaposan felmérte, de nem ítélte veszélyesebbnek az
alapvetőnél. Ha pedig mégis pattogni kezdene, hárman könnyedén legyűrnék, de
ilyesmire még gondolni sem akart. Ez az egy esélye volt, remélte, hogy nem
baltázta el.
-
Te pedig Dean Winchester – mondta Deannek – Te hívtál.
-
Igen – bólintott rá Dean. – Tudsz segíteni az öcsémen?
-
Hohó, lassítsunk! – szólt közbe Crowley a hátuk mögül. – Nem ártana előbb
megbizonyosodni arról, hogy az-e akinek mondja magát?
Dean szeretett volna valami gorombaságot vágni a fejéhez, de be kellett látnia, hogy igaza van.
- Nincs okom hazudni nektek – vonta meg a vállát Ezékiel. Castiel továbbra is némán figyelte a társalgást, az angyali ereje híján, nem tudta megerősíteni vagy cáfolni a kilétét, de felkészült egy lehetséges összecsapásra.
Dean szeretett volna valami gorombaságot vágni a fejéhez, de be kellett látnia, hogy igaza van.
- Nincs okom hazudni nektek – vonta meg a vállát Ezékiel. Castiel továbbra is némán figyelte a társalgást, az angyali ereje híján, nem tudta megerősíteni vagy cáfolni a kilétét, de felkészült egy lehetséges összecsapásra.
-
Attól tartok be kell érnünk ennyivel! – sóhajtott fel Dean. – De ne feledd.
Egyetlen rossz mozdulat és átmetszem a gigádat.
- Felesleges fenyegetőznöd. Mint már mondtam: nincs okom hazudni nektek. Megnézhetném az öcsédet?
- Felesleges fenyegetőznöd. Mint már mondtam: nincs okom hazudni nektek. Megnézhetném az öcsédet?
Dean
kénytelen-kelletlen félreállt az útból. Ezékiel közelebb sétált az ágyhoz,
kinyújtotta a kezét és fél méterrel Sam teste felett végighúzta. A szemei kéken
felparázslottak, majd azonnal ki is hunytak, ahogy leengedte a kezét.
-
Haldoklik – mondta végül. Dean arcán keserűség, csalódottság, önvád,
kétségbeesés suhant át gyors egymásutánban, Castiel hallani vélte, hogy
zuhannak össze a lelkében a tartóoszlopok, de nem tudott neki segíteni. Ezer
örömmel átvállalta volna a felismerés kínját, ha ezzel egyben tarthatja Deant,
de az egyetlen, amit tenni tudott, hogy megérintette a vállát. Dean hálás volt
ezért a mozdulatért Castielnek, eszébe jutatta, hogy nincs egyedül, hogy még
nincs vége a játszmának, s annyi erőt adott, hogy talpon tudjon maradni.
Crowley
nem szólt semmit, de őt se hagyta hidegen a diagnózis. Felállt a székből, s
jobb híján legurított a torkán egy pohár vizet, hogy elfedje a remegését. Ez
nagyon nem hangzott jól! Sam halála egyet jelent az ő halálával is, hiszen az ő
meggyógyítása volt az utolsó próba, tehát tulajdonképpen miatta van ilyen
helyzetben a boci, s ha meghal, akkor ő lesz az első, akit Dean dühében,
bánatában fel fog koncolni. Amit a legkisebb porcikája se kívánt. Tehát
valahogy meg kell mentenie a bocit, hogy megmentse saját magát is.
-
Akkor gyógyítsd meg! – vetették oda mindhárman egyszerre. Különböző indokok, de
ugyanaz a cél vezérelte őket: életben tudni Samet.
-
Nem tudom. A sérülései… még sosem láttam ilyet. Nem egyszerűen arról van szó,
hogy eltört, vagy megsérült valamije, hanem a molekulái esnek szét atomokra,
folyamatosan energiát veszít, ahelyett, hogy felvenné. Ezt kívülről rendbe
hozni lehethetetlenség.
Dean
a szájába harapott. Mégis miért kell ennek így történnie? Miért kell folyton
valamelyiküknek életveszélyben forognia? Még hányszor kell kilátástalan helyzetbe
kerülniük ahhoz, hogy a Sors végre valami jót is hozzon eléjük? Behunyta a
szemét, semmit nem akart látni, sem Crowley számító pofáját, sem Ezékiel
semleges arcát, sem Castiel részvéttel teli tekintetét, de legfőképpen a
haldokló öccsét nem akarta látni. Mint amikor a kisgyerekek becsukják a
szemüket s azt hiszik, ha kinyitják a világon újra minden rendben lesz. Deant
nem érdekelte, hogy ez mennyire ostobaság, szüksége volt egy kis időre egyedül.
Jólesett volna, ha Cas átöleli, de félt attól, hogy a közelsége csak még jobban
összetöri. Nem, bőven elég a keze a vállán.
-
Ha megszállom, belülről meg tudom gyógyítani – mondta Ezékiel. Crowley
leejtette a poharat megdöbbenésében, Deannek kipattantak a szemei, Castiel
pedig kis híján megmártotta benne az angyalpengét. Egyedül Dean tartotta
vissza. Mégiscsak az egyetlen esélyük volt.
-
Hol van a kisbetűs rész? – kérdezte Crowley, majd Ezékiel értetlen tekintetét
látva, gyorsan megmagyarázta. – Hol van a csapda?
- Nincs csapda. Megszállom, s végig a háttérben maradok egészen addig, amíg szükség van rám, de semmilyen módon nem avatkozom bele Sam életébe. Ha hívsz, természetesen megjelenek, de ennyi az egész.
- Erre szokták azt mondani: túl szép, hogy igaz legyen – mondta Crowley. Nem volt ostoba, értett az üzlethez, s most érezte, hogy valami nincs rendben, csak azt nem tudta, hogy mi. Valami meglapult a háttérben, amit nem tud észrevenni, s ez rendesen bosszantotta.
- Nincs csapda. Megszállom, s végig a háttérben maradok egészen addig, amíg szükség van rám, de semmilyen módon nem avatkozom bele Sam életébe. Ha hívsz, természetesen megjelenek, de ennyi az egész.
- Erre szokták azt mondani: túl szép, hogy igaz legyen – mondta Crowley. Nem volt ostoba, értett az üzlethez, s most érezte, hogy valami nincs rendben, csak azt nem tudta, hogy mi. Valami meglapult a háttérben, amit nem tud észrevenni, s ez rendesen bosszantotta.
-
Meg tudod csinálni? – kérdezte Dean. Neki sem nyerte el teljesen a tetszését az
ötlet, hogy egy angyalt engedjen be Sambe, de egész egyszerűen nem látott más
kiutat.
- Dean, ne csináld – győzködte Castiel is. – Még mindig fogalmunk sincs arról, hogy tényleg az-e akinek mondja magát, s nem bízhatunk a szándékaiban sem.
- Dean, ne csináld – győzködte Castiel is. – Még mindig fogalmunk sincs arról, hogy tényleg az-e akinek mondja magát, s nem bízhatunk a szándékaiban sem.
-
Nekem teljesen mindegy. Ez a ti választásotok, de siessetek. Sam már készen
áll. Hamarosan távozik – mondta Ezékiel.
-
Legyen! – kiáltott Dean. Egész biztosan alaposan ki fog kapni még ezért, de
most csak az számított, hogy Sam túlélje.
- Te teljesen meghibbantál – nyögte Crowley. Meg kellett kapaszkodnia a szék karfájában, mert beleszédült ekkora felelőtlenségbe.
- Te teljesen meghibbantál – nyögte Crowley. Meg kellett kapaszkodnia a szék karfájában, mert beleszédült ekkora felelőtlenségbe.
-
Dean! – szólt rá Castiel is, de hiába. Dean már döntött.
-
Akkor rá kell venned, hogy igent mondjon. A nélkül tehetetlen vagyok.
Dean
bólintott, s néhány mondatban vázolta a tervét. Crowley már a másodiknál
távozott, egyszerűen képtelen volt végignézni egy ilyen akciót. Ami tényező
ismeretlen lehetett, az ismeretlen volt, ráadásul Ezékiel nem kért semmit.
Semmit! Crowleyt ez bántotta a legjobban. Azoknak az üzleteknek a vége, ahol az
egyik fél semmit nem akart a másiktól, katasztrofálisak lettek, kivétel nélkül.
Egy üzlet a kölcsönös adok-kapokról szólt, ahol mind a két fél igyekezett a
lehető legtöbb hasznot húzni, s ez végül létrehozott egy egyensúlyi helyzetet,
amiből mind a ketten profitálhattak. Ez volt az alap. De ez most más volt. Nem
üzlet. Nem is alku, hiszen bár annál egyetlenebbek az eloszlások, de mégis van
nyereség, mind a két fél részére. Ez egy látszatra egyoldalú szívességnek tűnt,
de az angyalnak egész egyszerűen nem állt érdekében, hogy szívességet tegyen
nekik! Akkor meg miért nem dobta fel őket? Mi a franc folyik itt?
Crowley
csupa kérdőjelet látott s ez nagyon nem jelentett jót. Az egész helyzet
legalább olyan zavaros volt, mint a kórházi kávéautomatából jövő lötty, amit
kirugdosott magának a gépből, hogy el ne aludjon. Épp, hogy pirkadt s ő
rettenetesen fáradtnak érezte magát, de még korántsem pihenhetett. Még mindig
veszélyben forognak, nem engedheti meg magának a lazítást.
Ásított,
magába döntötte a kávénak csúfolt mocsárlét, majd visszasétált a szobába. Már
hajnalodott, de a világosságot nem az ablakon besütő Nap okozta, hanem Ezékiel,
ahogy megszállta Samet. Crowley, akárcsak Dean és Castiel félrefordította a
fejét, nehogy kiégesse őket az angyal fénye, s csak aztán fordultak vissza.
Ezékiel eltűnt, de Sam életjelei máris erősebbek lettek egy fokkal.
- Jó nagy barom vagy te Dean Winchester! – sóhajtotta Crowley.
- Meggondolatlanul cselekedtél – értett vele egyet Castiel is. Dühösen nézett Dean arcába, s látszott rajta, hogy csak azért nem üti meg, mert nem akar még jobban fájdalmat okozni neki. Az nem igazán fordult meg a fejében, hogy a szavaival akkora, vagy nagyobb sebet ejt rajta.
- Mégis mi mást tehettem volna? – fakadt ki Dean. – Néztem volna végig, ahogy az öcsém meghal? Ültem volna mellette, szorítottam volna a kezét, míg ki nem hűl? Nekem ő a családom a kurva életbe! Nem tehettem mást!
Lerogyott a székre, kezébe hajtotta a fejét és mélyeket lélegzett. A legszívesebben sírva fakadt volna, de más sem hiányzott neki, hogy Crowley még azon is élcelődjön.
Castiel mellé lépett, és a vállára tette a kezét. Úgy vette észre, hogy ez a mozdulata nyugtatóan hat Deanre, és ő szerette volna, ha valahogy sikerül lecsillapítania. Dean háta mögött vetett egy figyelmeztető pillantást Crowleyra, de Crowley nem óhajtott kötözködni.
- Még várunk néhány órát – mondta Dean, de nem nézett fel – Aztán elindulunk, visszamegyünk a bunkerbe. A többit meg majd meglátjuk.
Crowley is ettől tartott.
- Jó nagy barom vagy te Dean Winchester! – sóhajtotta Crowley.
- Meggondolatlanul cselekedtél – értett vele egyet Castiel is. Dühösen nézett Dean arcába, s látszott rajta, hogy csak azért nem üti meg, mert nem akar még jobban fájdalmat okozni neki. Az nem igazán fordult meg a fejében, hogy a szavaival akkora, vagy nagyobb sebet ejt rajta.
- Mégis mi mást tehettem volna? – fakadt ki Dean. – Néztem volna végig, ahogy az öcsém meghal? Ültem volna mellette, szorítottam volna a kezét, míg ki nem hűl? Nekem ő a családom a kurva életbe! Nem tehettem mást!
Lerogyott a székre, kezébe hajtotta a fejét és mélyeket lélegzett. A legszívesebben sírva fakadt volna, de más sem hiányzott neki, hogy Crowley még azon is élcelődjön.
Castiel mellé lépett, és a vállára tette a kezét. Úgy vette észre, hogy ez a mozdulata nyugtatóan hat Deanre, és ő szerette volna, ha valahogy sikerül lecsillapítania. Dean háta mögött vetett egy figyelmeztető pillantást Crowleyra, de Crowley nem óhajtott kötözködni.
- Még várunk néhány órát – mondta Dean, de nem nézett fel – Aztán elindulunk, visszamegyünk a bunkerbe. A többit meg majd meglátjuk.
Crowley is ettől tartott.
Hogy
meglátják.
Uramatyám.
VálaszTörlésEz jobb, mint 9x01!
Hálás vagyok Moosley-ért, komolyan. Már azt hittem, hogy csak én shippelem őket. :D
Kitártam az ablakod, derékig kihajoltam és kiüvöltöttem a nagy őszi semminek, hogy: "Ez jobb, mint 9x01!"
TörlésValamint EKKORA széles nagy vigyorral odamentem random emeberekhez és közöltem velük. Szerint enyhén zakkantnak néztek, de ami azt illetti tényleg megzakkantam ettől a mondatodtól.
Tudod te egyáltalán, hogy mit mondtál? Felfogtad? Úristen, én nem, nem tudok napirendre térni efelett. Úristen. Oké, mély levegő és csendben zokogok tovább az örömtől.
Pacsi! Még egy shippelő! Amúgy tudom micsoda öröm és boldogság találni egy ficet azzal a párossal, amiről azt hiszed, hogy rajtad kívül senki sem shippel. Happy, dizsi, napszemüveg és szeretet.
A Moosley is hálás neked :D
Szia! ^^
VálaszTörlésAhogy délután megígértem itt vagyok, hogy dicsőítsem írásod. :) Huh,azt hiszem ez az első komim a blogodon, de hát ez is eljött.
Amint azt mondtam, maga a történet már akkor megfogott amikor a leírást és a rövid ismertetőt olvastam. Őszintén eddig nem is tudtam, hogy létezik ilyen, hogy Moosley...de neked köszönhetően megismerhetek egy új párosítást, és ezt köszönöm. Imádom(na meg néha irigylem is) benned, hogy olyan sokat és tökéletes leírással tudsz írni. *-*
Amikor elkezdtem nem igazán tudtam mi lesz, csak azt hogy tetszeni fog, és így is lett. Talán azért mert életemben először olvasok olyan történetet amiben Crowley is szerepel, mint elég kulcsfontosságú figura. Ez még új nekem de szeretem az új dolgokat. :)
Remélem sikerül majd befejezned mert kíváncsivá tettél! Éppenséggel fogalmam sincs hogyan kéne aláírnom. Nienor oldalán 'Dean'-ként szignálom a komijaimat szóval itt is lehet.
Tehát,köszönöm hogy olvashattam.
Dean(vagy 'a lány a facebookról', esetleg Lotus,amelyik jobban tetszik :D)
Ui.: remélem nem gond ha szólok de azt hiszem találtam egy elgépelést. Van egy rész ahol ezt írtad: "Crowley, ha történetesen kívülállóként kísérte volna figyelemmel az eseményeket, nem sokat tett volna a túlélésükre, de mivel résztvevőként volt jelent, ezért aztán minden erejével azon volt, hogy épségben megússzák." Na és hogyha jól látom, akkor ebben van egy plusz t-betű a 'jelen' szó után. :)
Nos, nekem tökéletesen meg fog felelni, ha itt is Deanként szignózod, akkor legalább tudom, hogy te vagy az, mert ezt szoktam meg tőled.
TörlésA helyesírási hibát meg köszönöm, hogy kiszúrtad, mindjárt javítom.
Én is be akarom fejezni, megvan a vége. vagyis van pár verzióm, kérdés a srácok melyikre szavaznak. A sztorinak van szabad akarata, és ez nem mindig egyezik az én elképzeléseimmel, de azt hiszem, hogy így is jó lesz. Ha eljutunk odáig, ugye.
Igen, igen, Moosley létezik bár azt hiszem helyesen Mooseley, bár akkor már rontsuk el direkte és csakazértis. Reméelma későbbiekben sem bánod meg ezta párosítást, kisérőnek ott van a Destiel :) AMi meg Crowleyt illeti, szerintem mindenkit az őrületbe kergetek azzal, hogy MArk Sheppard így, Crowley úgy, szóval mindenki érdekében a rajongásomat kisregénybe fojtom :D
Arról inkább ne beszéljünk, hogy hogyan irok, én mindig sirógörcsöt kapok valahányszor Nienor közli, hogy hány oldalt tud irni. Szóval most teperek, hogy felhozzam magam. Nagyon jól motivál amúgy :D És nektek is jó, mert tovább tart.
Tényleg ez volt az első komid! Gyere, erre iszunk!
Ahgw! Jajistenem! Hüh! Ide valami értelmeset kellene írni, de nem megy... Nem megy!
VálaszTörlésEz... már alig várom a folytatást! Mos... én... le vagyok sokkolódva, de annyira örülök, hogy ebbe így belekezdtél! Egy új perspektíva, és mindez Destiel+Moosley-val, hát WOW!
NAGYON OTT VAN a szeren! Hajrá!
És akkor én mit szóljak, he? Nekem se sikerül semmi értelmeset kinyögnöm. Mármint az örömkönnyeken kívül, de azt meg úgyis postázom :D
TörlésAlaposan sziven ütött, a lehető legjobb értelemben, hogy ennyire sikert arattam, és minél hamarabb igyekszem frissíteni, és szinten tartani mindent és mindenkit.
Köszönöm, köszönöm, köszönöm és ha most megbocsátasz pörgök tovább a padlón boldfogságomban.
Szia!
VálaszTörlésImádom, hogy bár az elején Cas rossz szemmel nézett Crowleyre, a történet végén mégis egyetértettek azzal, hogy Dean lehethogy idiótán döntött.
Szóval Dean megfektette Cast? :D Nem semmi :D Crowley meg... Nost kíváncsi vagyok az ó reakcióira is. Remélem a kövi részben Crowley velük mehet a bunkerbe. Jó lenne. Mikor lesz a kövi rész?
üdv: crucio
Sajnálom, hogy így az elején ki kell ábrándítsalak, de még nem történt semmi közöttük. A hangsúly a mégen van, Crowley szimplán csak szúrkálódott. Meg nem hiszem, hogy Dean olyan, hogy a haldokló öccse mellett fektesse meg Cast.
TörlésBocsi :(
Castiel és Crowley egy érdekes páros, remélem a későbbiekben sem fogtok csalódni bennük.
Hát ezt most spoilerezzem el? A következő, remélem minél hamarabb, érkező fejezetben úgyis kiderül :)
Akkor az csak piszkálódás volt, h. megfektette :P A nyavalyás, én meg már hittem neki :O
TörlésAkkor most már még kíváncsibb vok :D
pussz crucio
Nyugi, ami késik az nem jön időben. Úgyhogy lesz itt még minden, ami szem-szájnak ingere :)
TörlésRemélem nem okozok majd csalódást! És puszi neked is!
Hali! :)
VálaszTörlésNah, én is megérkeztem. Éljen Crowley! Éljen a Mooseley! Meg persze a Destiel. De na. Most az előbbi páros korszakát élem, hagyj kiteljesedni :'D
Szóóval, eddig imádom. Crowley is aggódik Samért, olyan cuki. Tényleg foghatta volna a kezét :D Mindegy, mikor fejezed be (de ha engem kérdezel, meg sok másik embert, mindenki rávágná, hogy minél előbb, esetleg most), csak ne hagyd abba. Könyörgöm neked, hogy ne hagyd abba.
Olívia voltam :P
Hát üdv itt!
TörlésSzívemből szóltál nővérem, "Éljen Crowley! Éljen a Mooseley!" s zászlónk alatt egyesül majd minden ember! Tehát hagylak kiteljesedni ne aggódj, már csak azért is, mert én is ezt a korszakomat élem, a Destiel pedig kapunk még eleget, most hadd ínyenckedjünk!
Crowley sajnos, nem sajnos, nagyon cuki tud lenni, a tizedik évadban meg főleg, ebben egyet kell értünk, de nem kell félteni ki fogja majd mutatni a foga fehérjét! (Már van egy olyan jó jelenetem, de az még sokkal később fog következni) Ha érdekel, van egy másik ficcem, az Doctor Who croosover, de a végén fogja Sam kezét. :) És itt se lesz intimitásból majd hiány.
Nem, nem fogom abbahagyni, de szilárd időpontokat se tudok igérni sajnos. Persze azért még elnézem, ahogy könyörögsz, Kifejezetten szép látvány 3:D
Ahogy mondani szokás: a lehetetlent azonnal teljesítem, de a csodára kicsit várni kell.
Várlak a következő fejezetnél!
ISTENEM.
VálaszTörléshát erre volt szükségem, amúgy is SPN, és most újra óriási fankorszakomat élem ezzel kapcsolatban, és és.
ez.
Nevettem, és sírtam is egy kicsit, és most csillogó szemekkel, elakadt szavakkal imádom, mert egyszerre pörgős, lassú, izgalmas, fájdalmas, és iszonyatosan könnyekkelnevetős, és a karakterek.
Annyira rémkarakterhűek, hogy hű. (haha) Egy-egy apró, szinte észrevehetetlen árnyékolással, mondattal, és szóval annyira valóssá tetted a gondolataikat, hogy a falat kaparásztam örömömben, meg sírhatnékomban, és még azt is elérted, hogy elfogadjam Moosley-ékat, pedig nem igazán szívem csücsökkéje a páros.
De jajj.
Oké.
Kimondom.
Kedveltem őket.
Jajj.
Destielék pedig hrm, nagyon husik továbbra is (crowley reakció. szerintem crowley nagyon shippeli őket. headcanon.), és ez tényleg jobb, mint a 9x01. Sőt, nagyjából az egész kilencedik évadnál is jobb, és minden.
A stílusod meg veszett szórakoztató, és tetszik, ahogy kidomborítottad mindenki érdekét, mert én eleve képtelen vagyok bárkinek is érdeket írni, szóval így csodálatos vagy.
És muszáj kiemelnem, hogy izé, ezt:
"Az nem igazán fordult meg a fejében, hogy a szavaival akkora, vagy nagyobb sebet ejt rajta." Indokolatlan rajongással viseltetem eme rövid szívroham felé, meg még egy tucat másik felé is, csak nem lenne elég egy komment, hogy kimásolgassam az összeset.
Amúgy meg sosem olvastam olyan SPN regényt, ami ilyesmi lett volna, legalább egy kicsit is. Mármint, eleve, hogy nem AU, amúgy meg úristen, Crowley. Fontos szereplőként. Meg akarlak ölelni, és rád zúdítani a virágkoszorúmról lepotyogott műgerberák szirmait.
[találkozunk a következő fejezetnél.]
Nálam is tombol a rajongás a fandomban és iránt, szóval gyere, csüccsenj le és sírd, illetve kacagd ki magad a vállamon. Én meg a tiéden, mert ez a hsz könnyeket csalt a szemembe.
TörlésMi az, hogy csak meg akarsz ölelni? Hát meg is fogsz! Vagyis én foglak előbb, mert Szocsit meg kell ölelgetni, Szocsit szorosan kell megölelgetni, mert megérdemli. Odaolvadtam a rám szórt művirágszirmok közé, és bazsalygok, és azt mondogatom magamban, hogy: szereti, szereti, szereti :3
Még mindig nem tudok napirendre térni, hogy hogyan mondhattok ekkora egonövelő dolgokat, hogy jobb, int a sori, sem felfogni, csak bámulok és lesek, és boldog vagyok és elégedett és halálra rémült, hogy úristen mi van ha a többi fejezet nem lesz ilyen jó?
Óóóóóh yeaaah! Elfogadtad őket! Komolyan, azt hiszem lassan arra fogok specializálódni, hogy reklámozom a nem annyira népszerű, nem annyira elfogadott párosokat, mert ha a Shenderson után most a Mosseley is sikert aratott, akkor az jelent valamit. Azt egész biztosan, hogy rózsaszín ködben létezem attól, hogy kimondtad. Hálám a végtelenig üldözni fog.
Tudod, ha már drámai nem tudok lenni, legalább a szórakoztatás legyen meg :D
Pedig én úúúúgy élvezem mikor kiemeltek egy-egy részt, annak ellenére, hogy képtelen vagyok rendesen lereagálni. Én meg a te édességed flett kapok szívrohamot újra és újra.
Őszintén: Őket ki nem shippelni? Úgyhogy nem kérdés, hogy Crowley is, és majd tesz is az ügy érdekében :D
Crowley Fontos Szereplő. Legalábbis én mindig indokolatlanul sivitozom, és rajongók, és nyáladzok mikor feltűnik, és annyira imádom, és ideje volt már, hogy valahogy ezt kifejezzem. Szóval az újdonság varázsát kihasználva a nyakadba borulok és intenzíven imádlak.
"Mind irgalomért könyörögtek s Crowley nem tudta, hogy kigúnyolja-e őket, amiért képesek hinni, vagy irigyelje őket, amiért képesek hinni." Ez a mondat volt az, ami biztossá tette, hogy nekem állatira tetszik ez a történet. Tényleg, tisztára analfabéta vagyok a fandomban és nem teljesen értettem bizonyos részeket/dolgokat, de ezt csak a fandom ismeretlensége okozza, amúgy a történet egyszerűen tökéletes, és Crowley karaktere nagyon-nagyon tetszik, mármint ahogy ábrázolod ♥ És a testvéri szeretet Dean és Sam között.. gyengéim a tesók és ezek nagyon édesek és tesók *-* Nyuff, tudom hogy a kommentem egy rakás szerencsétlenség, a lényeg, hogy nagyon nagyon tetszett :)
VálaszTörlésKöszönöm az élményt! ♥
Huh, végre idejutottam, pedig esküszöm, hogy más akkor olvastam, mikor a gmail jelezte, hogy új véleményem érkezett, de hát ami nem jön időbe az késik. Úgyhogy inkább válaszolok, ahogy erőmből és tehetségemből futja
TörlésSzerintem simán játszhatnánk olyat, hogy "Találd ki az író kedvenc mondatait" mert azok ááltalában azok, amiket ti is kiemeltek.
Dicsérem a bátorságod, hogy egy teljesen ismeretlen fandomba olvasgatsz, mindezt azért, mert megelőgezted a bizalmat felém, hogy jót hozok nektek. Hát eszem megáll tőletek.
Biztos vagyok benne, hogy csak azért nem volt tiszta, eléggé erősen a sorozatra épül, de ha valami nem tiszta csak kérdezz oszt mindent elspoilerezek neked :D
Megnyertelek Crowleynak! Látatlanban! Háh! Komolyan, most annyira rohadtul büszke vagyok magamra! Nyertem egy hódolót a Pokol Királyának! Előléptetést szeretnék :D Crowleyt megéri megnézni, és most mindenki érdekében nem kezdek rá arra, hogy Mark Sheppard is egy utolsó zseni és szeretem, és meg akarom ölelgetni és hazahozni a böröndömben... nem, ez még nem volt rákezdés.
Ók a Winchesterek. ők mozgatják a sorit. és igen, ismerem a vonzódásod a testvéri kapcsolatok iránt, szóval szerintem miattuk érdemes lenne vetned egy pillantást a sorira. Szerintem valami szivmelengetőek a tesós jeleneteik, annak ellenére, hogy lélvezettel tapicskolnak bele az összes szarba, amibe csak lehet.
Nem, nem volt ez egy szerencsétlenség, sőt kifejezetten megtisztelő volt olvasni, hogy fandomhiány ellenére is elolvastad és tetszett. Én köszönöm neked!
Pofám leszakad, de végre itt vagyok :) Szóval SZIAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!! :) remélem elhallatszott odáig :D Ha nem, szólj, megisméltem :)
VálaszTörlésÉs akkor most itt is megpróbálom azt, amit anno c6ben mindig megkaptál tőlem :) Nem ígérem, hogy most végigérek mind a 4 fejezeten, meg valamikor aludnom is kell, de hát igyekszek :)
Szóval a story. IMÁDOOOOOOOOOOOOOOM! Még ha eddig kussoltam is, a véleményem nem változott :) Imádom :) Crowley mindig nagy kedvencem volt, persze shippelni nem tudom meg minden, de imádom, ahogy te a fejébe mászol, imádom, ahogy szenved itt emberként, ahogy próbál megbirkózni az emberi érzésekkel, meg a beszólásai :D igazán Crowley-sak :D és igen, ott motoszkál már a Moosley is, és jaj, azok a beszólások Deanék felé, meg hogy ő is kristálytiszán látja, hogy Dean meg Cas fülig egymásbaaaaaaaaaaaaaaa vannak esve :) jaj, na meg hogy ezt mind szépen elhintetted. Szépen viszed a Destiel szálat és a Moosleyt is egyszerre :) Ott van mind a mélyben és én imádom ezt :) A sok sok subtextet :)
Kedvenceim Crowley velős beszólásai, amik mind egytől egyik igazak, egyfajta tükröt mutat ezáltal a vadász felé :) Helyes, tökéletes :) Szeretem a szenvedő négyesüket :D
A story? Szeretem, no és jó kiindulási alap és jól megalapoztad a hangulatot :) Szóval repülök is tovább a kövire, hogy folytassam a nyáladzásomat itt neked :)
Ui: imádtam a rendőrös afférjukat :D az nagyon kellett :D
Te
TörlésÉdes
Jó
Istenem!
Hallod úúúúgy meglepődtem a hszeiden! És egyből négy! Tök véletlenül jöttem fel gmailra, és láttam, hogy jééé! Egy Nienor! Hát asszony, én most csak meredek előre, hogy te aztán szépen végigfutottál ezen a pár fejin! Fú, mennyire jól estek el se tudod képzelni! Annyira örülök neked, most és mindig és nyunyunyunyunyu "ölelget"
Amúgy aludtál végül? Mert kéne :D
Jaj, hát na, izé kapcsolatunk nyílt titok, szóval most kicsi örömtüzeket gyújtok, hogy sikerül hitelesen visszaadnom! Hát szorongassalak már halálra! :3 :3 :3
És még a sztori is tetszik, komolyan most könnyezek,. hogy tetszik és azért olvasod és... úúúúúú itt pörgök körbe-körbe, hogy tetszik és imádod és a subtext is érzékelhető és nyahahahaha! Igen, már csak ilyenekre futja. A hszeid elvették az eszemet :D
A beszólások kellenek, beszólások nélkül nem lenne az igazi, helyesen látod. :D És elhiheted a szenvedő négyesük is szeret téged, én meg pláne!
Úristen hirtelen nem is tudok mit mondani, csak köszönöm, örülök, hogy minden firlefranc ellenére ide tudtál érni, és hogy nem változott a véleményed és hát szeretlek asszony, szeretem, hogy elmondtad felvillanyoztad a maradék keddemet, meg a szerdámat!
Nézem is a többit, de válaszolni valszeg nem tudok egyből :(
De láttam, és szeretlek, és aaaaaahhhhhhwwww
Megtiszteltél.