Péntekem avagy Úgy tűnik, megy ez nekem!

Mármint az angolul tanulás.
Tegnap volt az első óra, teljesen kezdő, de minimum újrakezdő, így aztán alapozás megy ezerrel.
És tetszett.
Jó érzés úgy tanulni, hogy csak modulvizsgák vannak, nincs hajsza, hajtás, viszont van motivációm. No, de kezdem az elején.
Egykor véget ért a munka, viszont csütörtökön hatig vagyunk, nem kell vigyorogni, és három órám volt még a tanfolyás kezdetéig. Anyámmal beültünk egy kávézóba, átbeszéltük a napot, megerősítettük, hogy mindkettőnk sokkot kapott a Valentin-naptól. Felderengett bennem, hogy én is pontosan ilyen nyálas szoktam lenni, és hogy ez meg nektek lehet csömör, de lelőttem magam azzal, hogy én legalább jól megindokolt okból teszem. (Sebezhetővé olvasztott lelketek felett átveszem a hatalmat és eladom jó pénzért Crowleynak. A keresztutak királyának)
Aztán a könyvtár felé vettem az utamat, hogy lecsendesítsem a lassan fejlődő pánikot a gyomromban, meg elüssem az időmet.
Szeretem ezt a könyvtárat, és a könyvtár is szeret engem. Aki sokat jár könyvtárba, az tudja miről beszélek. A falak óvón borulnak föléd, akár egy fehérre (vagy valamilyen más színűre mázolt) barlang falai, az ablakon beáradó napfény lesimogatja a mindennapok terhét a válladról, és a levegő tele van a lehetőség és a könyvek illatával, ami szinte egy és ugyanaz.
A könyvtár ismer téged és tudja mire van szükséged, így anélkül, hogy fizikailag elmozdulna, vagy megjelennének a könyvtár lidércei, ahhoz a könyvhöz vezet, amire szükséged van. Rosszabb napjain, meg csak vezet körbe-körbe az orrodnál fogva.
Nekem pont egy ifjúsági regény, a Gubancrom akadt a kezembe. Elvonultam vele az olvasószobába, kényelmesen elhelyezkedtem a karosszékben és olvasni kezdtem. korántsem engedhettem meg magamnak hogy, úgy alaposan belefeledkezzem és így elkéssek, hát csak kivülről szómoziztam, de be kell valljam nagyon tetszett.
A történet ezúttal a mentsük-meg-az-időt témára épített, könnyed ám elragadó stílusban. Silver, a föhőskislány feladata, hogy előkerítse az Időmérőt, azt a nagyon értékes tárgyat, amit az apja, a kalózból nemesemberré vedlett férfi bízott rá, majd alaposan elrejtett. Silver gonosz gyámjával, meg annak rengeteg nyulával él együtt és persze az élete korántsem arany. Aztán felbukkan egy titokzatos ember, aki magukkal viszi őket Londonba, ahol szintén időviharok dúlnak.
A férfi is az Időmérőre pályázik, míg a gyám meggazdagodni szeretne, tehát szövetkeznek a kislány ellen.  Silver menekül, összebarátkozik a retroemberekkel, főként Gabriellel, kiesik az időből és utazik is benne. Ám tettei nem maradnak figyelő szem nélkül, mert még egy veszélyes és nagyhatalmú nő is figyeli. Aki minden évszázad legnagyobb üzletét akarja megkaparintani, méghozzá az időt. Hiszen már eladta a nyersanyagokat, a nap-szél energiát, a vizet, így nem csoda ha az időt is szeretné kiporciózni.
Mikor ez kiderült nemcsak az én elszörnyedő sóhajom hallatszott, hanem még valakié is, ugyancsak a hátam mögül. Kettőt tippelhettek ki volt az.
A Doktor, nyertetek.
Ezúttal mint Tizenegyes olvasott velem együtt.
- Erre bezzeg kibújt az odújából, mi? - kérdeztem.
- TARDIS - javított ki automatikusan. - Na, lapozz már!
- Ezt a könyvet én olvasom - jelentettem ki.
- Légyszíves! Tudni akarom mi történt Gubancromban! - és felcsillantotta a kettes számú Könyörgő Kiskutya arckifejezését.
- Rendben! - sóhajtottam fel megadóan. - De csak ha elvisz a középkorba.
- Nem lehet.
- Nem tud, vagy nem akar?
- Nem tudlak.
- Akkor nem is olvashatod! - csaptam le a könyvet. Aztán rögvest rájöttem, hogy így én se, és mivel engem is érdekelt a folytatás, meg úgy általában az egész, újra felvettem és olvastam tovább. Ő meg a hátam mögött állva silabizálta a szöveget. Bosszúból ott hagytam abba, mikor Silver megpróbálta kimenteni Gabrielt a fekete lyukból.
Fél négy felé járt, ideje volt elindulnom. Útközben Paddy and the Rats zúgott a fülemben, így nem hallottam a belelkesült Doktort, amint az Idő természetéről tart kiselőadást, amiből úgyse értettem volna egy árva szót sem.
Szerencsémre elsőre megtaláltam a termet és kivételesen bejött az a mondat, hogy: Majd egyenesen neki fogsz menni.
Csodálkoztam is, mert általában ez nem szokott így lenni, de az univerzum megkönyörült rajtam.
Az elsők között érkeztem, így nyugodtan felmérhettem a később érkezőket. A Doktor elugrott, hogy találkozzon Schöndringerrel, de nagy a gyanúm, hogy csak a macskát akarta megsimogatni (Igazam volt.)
Viszont a helyét átvette Sherlock, aki szintén szónokolós kedvében leledzett és alaposan kigúnyolt amiért nem vagyok képes leolvasni a befutók teljes életét.
Ez úgy nem segített rajtam, de persze ez fikarcnyit sem érdekelte. John bezzeg hallgatott, amolyan semmi-közöm-hozzá módon, viszont legalább a jószerencse a pártomra állt, mert még azelőtt megkezdődött az óra, még mielőtt Jim is csatlakozhatott volna hozzá.
Bemutatkoztunk, mindenki elmondta, hogy miért akar angolul tanulni, és tanult-e valaha egyáltalán angolt. Mikor én következtem elmondtam, hogy hívnak, hogy tanultam már négy évet a gimiben, de nem ez volt a fő nyelv. Aztán a motivációhoz elárultam, hogy az angol irodalmat eredetiben akarom élvezni, majd benyögtem, hogy ki akarok jutni Londonba és autogrammot kérhessek a kedvenc színészeimtől. Döbbent csend, a tanár udvarias mosoly kíséretében megkérdezte, hogy kik lennének azok. Mire én: Benedict Cumberbatch, Martin Freeman, David Tennant...
A mellettem ülő csaj, erre megpaskolta a combomat és kijelentette, hogy jó helyre ültem.
Kicsi a világ emberek, kicsi a világ.
A szünetben, mert hát négytől negyed nyolcig még se lehet egyhuzamban bírni, mutatott egy képet a telefonján Sherlockról, én meg visszavágtam a Mycroftos háttérképemre és határozottan éreztem egy elégedett mosolyt az agyam hátsó szegletében.
Az oktatás nagyon jól telt, szótáraztunk, beszéltünk, gyakoroltuk a kiejtést, és szörnyölküdtünk egy sort a másképp-ejti-mint-ahogy-írja dolog felett.
Kellemesen, pozitívan csalódtam és úgy érzem közelebb kerültem az angol nyelvhez. Alig várom, hogy rászabadulhassak arra, hogy tumblr, meg twitter!
Jah és még valami, mielőtt elköszönnék.
Vettem magamnak egy maszkot, vívómaszkot, tudjátok azt ami szűri meg a főzeléket meg a levegőt. Nyolcezerbe fájt, használt, de passzol a fejemre, és arra jó lesz, hogy védje a fejemet. Le fogom fényképezni, aztán öcsémet ráveszem arra, hogy szálljon be és néhány messer-meg birkózótechnikát is mutatunk.  Ha már lúd, legyen kövér.
Ennyit mára, találkozunk a következő véleményemnél, vagy bejegyzésemnél!