Már megint te?!

Szerzőpáros: Kiddy and Reyklani

Tartalom: Vannak olyan napok, amikor mindegy mit csinálsz, ugyanabba az emberbe botlasz bele, ami egy idő után már nagyon dühítő. Mindkettőtöknek.

Páros: Jim/Loki
Fandom: Sherlock BBC + Avengers
Műfaj: humoros crossover
Korhatár: 14+

Figyelmeztetés: enyhe slash
Megjegyzés: Büszkén prezentálom a Kiddyvel való együttműködés lehengerlően humoros gyümölcsét. Kiddy plecsnit érdemel, amiért hajlandó volt erre az áldozatra, így neki köszönhetőek a jobb részek. A többi az én merényletem, ahogy a patchworkos jelleg is. A képért bocsi, később lesz normálisabb is. 

Jim minden erejével azon ügyködik, hogy ne harapja le tőből a szabó kezét, aki hosszú ujjaival olyan helyeken tapogatja, ahol eddig csak Seb ért hozzá.

Ahelyett, hogy az agresszív megnyilvánulásának adna teret, inkább elégedetlenül hümmög párat és körbenéz a helyiségben. Aztán vissza a szabóra. Az apró szoba, ami mintha a „Hogyan kell kinéznie egy profi szabó apró szobájának, ha halálra akar untatni egy köz és önveszélyes pszichopatát?” című könyv egyik lapja lenne, untatja Jimet és ezzel el is érte a célját.

A szabó úgyszintén. Egyetlen remény talán a tapintható félelme, ami egyúttal ízlelhető és felfalható (nem, Jim, a félelmet nem lehet megenni, Sebastian mondta, az más, az a sajtos pite) és homlokról legördülő verejtékcseppek meg remegő lábak formájában érkezik.

- Öhm… uram...- A szabó kis híján a nyelvébe szúrja a tűt, amikor elkezd idegesen hadonászni, három percen belül ötödszörre és Jim fejében megfordul, hogy talán fel kellene vennie a bérgyilkosai sorába, ugyanis ilyenkor kellőképpen veszélyesnek tűnik.

- Uram…kérem, megfordulna? Csak egy egészen kicsit, hogy…

- Nem.

- De anélkül én..

- Nem.

Moriarty még egy mosolyt is csatol az elutasító válaszhoz, a szabó pedig az arcából ítélve épp azon tűnődik, hogyan fojthatná meg magát feltűnésmentesen a mérőszalaggal.

Jim egyetlen szempillarebbenéssel adja a tudtára, hogyha nem halad a munkájával, lenyomja a kisollóját a torkán.

Csodálatos dolog a mimika.

Moriarty felsóhajt. Úgy sóhajt fel. Látványosan. Ha Seb itt lenne, azonnal venné az adást, hogy a főnöke épp halálosan unatkozik és lenyomna egy rögtönzött sztriptízshowt. Vagy fogpiszkálóval vésne egy pentagrammát a bőrébe.

De ő odakint szívja a cigiket, issza a kóláját (még nem tudja, hogy Jim beletett pár cukinak kinéző dolgot, amit egy – az életéért könyörgő – drogbárótól vett el) és fogalma sincs róla, hogy a főnöke unatkozik.

Persze ebben valahol Jim is hibás; elvégre ki reagálná le nyugtató cigi és kóla nélkül, ha a főnöke bejelenti, hogy tizenkét perc múlva már egy teljesen ismeretlen, ötven kilométerrel arrébb székelő szabónál akar lenni, (Akinek mellesleg két tündéri lánya van, jelenleg bombákkal a fejükön, így a szabó lemondott egy kancellárt. Jim mindig is szeretett biztosra menni.)

- Felemelné.

- Nem.

- De…

- Nem.

A dialógusok tömörsége az irodalomban komoly, elsöprő hatást vált ki. Elgondolkoztat.

- Uram, sírhatok?

- Nem.

- De a lányaim… és ez a helyzet…

- Nem.

Az élet mélységei csakis arra jók, hogy gondolkodjunk rajtuk. Semmi másra. Semmire.

Moriarty megint felsóhajt, próbálja szórakoztatni magát:

Westwood, fekete Ar- ma – ni,

Szűzfiút meg fogom gyil- kol- ni.

Jogár, trónszék és ko- ro – na,

Seb ma egy…. Komorna?

                         Mormota?

                         Antiszociális, pszichoanalízist javasoltan kerülő, középkorú férfi.

Jim teljesen biztos benne, hogy most érte el ama történelmi pillanatot, amikor Yeats szintjére emelkedik, géppuskás angyalokkal körülvéve, akik a stayin’ alive- ot éneklik. Ezt a tökéletes, idilli és nem mellesleg abszolút megismételhetetlen momentumot a belépő férfi megjelenése töri meg.

Jim végigméri.

Haj? Csapzott, de a színe hasonlít az abszolút tökélyre, az övére. ( Képzeletben megtapsolja magát az ismételt rímért)

Ruha? Minőségi, fekete kabát és öltöny, fura sál.

Szemek? Tökéletesek a vetkőző tekintet gond nélküli elsajátításához és gyakorlásához.

Orr? Öhm.

Száj? Sebé jobb.

Járomcsont? Totál olyan, mint Szűzfiúé. Ezek a britek… valószínűleg közös járomcsont polírozó esteket tartanak néha- néha.

- Uram, gyorsan, kifelé!- A szabó az érkezett férfi elé veti magát és hevesen hadonászik, mint egy mosógépbe került százlábú- Kérem… ha kedves az élete menjen, túsz vagyok!

A férfi megdöbbentő eleganciával illeszti a sétapálcája végét a szabó nyakához:

- Valóban az, milyen kitűnő és gyors megfigyelés. Be kell valljam, lenyűgözött.

A szabó először rá bámul. Aztán Moriartyra. Aztán zokogva kirohan a szobából, valamit ordítva az ideiglenesen szabadlábra helyezett pszichopaták nemzetközi konferenciájáról és a vérnyomásáról.

Most, hogy a zavaró harmadik lelépett, a két ott maradt kényelmesen tudja vizsgálni egymást.

- Ó- mondja Loki, amikor tudatosul benne, hogy nem ő az első túszejtő.

- Ó mondja Jim, amikor tudatosul benne, hogy bajban van és nincs kész az öltönye. És úgy bajba kerülni, hogy nem néz ki tökéletesen, nem sok jót ígér.

- Ó- mondják mindketten egyszerre és ez megadja a kapcsolatuk alapját.

- Helloka, Jim Moriarty vagyok.

- Üdv, Loki Odins… Laufeys… mindegy. Loki.

- Loki?- Jim szemöldöke kicsit feljebb szalad, ahogy a név iskolai emlékeket indít el benne- Valami dereng ezzel kapcsolatban egy nyolclábú lóról.

Loki fülig vörösödik.

- Tudom… velem reklámozták a védekezés fontosságát a gimnáziumokban. Baleset volt…

- Aham. És? Öltönyért jöttél?

- Igen- Loki arca felderül, ahogy ismét elemében érzi magát- A bátyám esküvőjére kell. Elegáns akarok lenni, amikor tönkreteszem.

- Szimpi vagy- Jim rákacsint- De most húzz el, az enyémet készítik, én voltam itt előbb.

Loki arcát olyan gyorsan beteríti a töretlen optimizmus fekete felhője, hogy még a szokott sápadtsága is a szoknyáját felkapva rohan el.

- Én vagyok Loki és azt teszem, amit akarok- mennydörgi, a szem alatti karikái pedig a polkát járják közben.

- Wow- ad hangot Jim a tetszésének, elégedett félmosollyal- Tudod, ha nem lenne ott nekem Sebastian és nem ismerném a nyolclábú ló történetét…. semmit nem akarok összeszedni.

- Pff. Akkor sem kezdenék egy olyan halandóval, mint te, ha nem lenne ennyire jóképű.

- Ennek a megjegyzésnek a logikai…

- Állj félre, nekem is kell az öltöny.

Moriarty megigazgatta az ingét, ujjaival ügyesen elsimítva a ráncokat és lelépett a dobogóról, amin eddig állt, azzal a céllal, hogy így egy szemmagasságba kerüljön az idegennel A terve azonban nem vált be; a padlón toporogva lényegesen alacsonyabb, mint Loki.

Ezt gúnyos hangnemmel kompenzálja:

- Ha tényleg kell az öltöny… tépd le.

Még a világ egyetlen konzultáns bűnözőjének is lehetnek rossz ötletei.

× × × × × × ×

Loki nem igazán szereti a fegyverboltokat. Nem arról van szó, hogy nem nyűgözik le az emberek által feltalált gyilkolószerszámok, amivel, az ő legnagyobb gyönyörűségére, egymást irtják. Sokkal inkább arról, hogy azt akarják, vegye meg a fegyvert.
Isten, a fenébe is, neki nem kell színes papírlapokat magával hurcolnia ahhoz, hogy megszerezze, amit akar.
- Kérem… Uram… Családom van – az alacsony, kopasz, kövér férfi könyörgése csak még jobban bosszantja.
Nem elég, hogy odalett az a gyönyörű öltöny, de még ez a szánalom se képes férfihoz méltón viselkedni.
- Na és? – néz rá Loki. Tényleg nem érti, mire fel ez a nagy ragaszkodás azokhoz, akik nem tesznek mást, csak megkeserítik az életet.
Ami őt illeti, szívesen megölné a bátyját.
- Enni kell nekik adnom és gondoskodnom kell róluk!
- Jó – von vállat Loki. A fegyverét továbbra is a torkának nyomja, ahogy unottan körülnéz.
Az a néhány vásárló, aki megérkezésekor a boltban volt, most csendben bámulja a jelenetet.
Máskor örömmel elszórakozna velük, de még mindig fáj neki, hogy egy jóképű, ám felettébb pszichopatának tűnő férfi miatt cafatokban kellett megkapnia az öltönyét.
- Pocsék itt a kiszolgálás! – sóhajtja. Leengedi a fegyvert, de mikor az eladó remegő térdekkel feláll, egyetlen mozdulattal a lágyékához teszi.
A boltos sóbálvánnyá mered, kiguvadó szemeivel és rémült hápogásával egész élethűen hasonlít egy parton haldokló kövér pontyra.
Loki rámosolyog, amitől a szívinfarktus is megkörnyékezi agyvérzéssel karöltve. A páni félelem eddig is jelen volt, de most kiteljesedett.
- Rossz napom van. Először Moriarty elhappolja az öltönyöm…
- Hukk! – a boltos félelmében felcsuklik.
-… aztán, azt mondja, tépjem le róla.
- Hukk!
- Persze megtettem, de ha most még egyet csuklik, búcsút mondhat a golyóinak!
A férfi simán csuklik tovább, csak az ádámcsutkájának mozgásából lehettet látni.
Loki végigsimít a haján és fúj egyet.
Ezek az emberek olyan idióták!
- Itt pedig közlik velem, hogy nem adnak nekem fegyvert, mert nincs engedélyem! – rácsap az asztalra. A zajtól a suttyomban távozni készülők megtorpannak, és egy helyben maradnak.
- Azonban hajlandó vagyok elnézni a tudatlanságotokat, úgyis mind hülyék vagytok, egy feltétellel – a boltosra néz. – Életben marad és a férfiasságát sem nyisszantom le, ha most hazamegy és lelövi a feleségét.
Loki szavait néma, döbbent csend fogadja.
- De… én… szeretem – hebegi a boltos.
Loki egy picit feljebb emeli a fegyverét, mire a boltos lábujjhegyre emelkedik és a hangja is kórusi szintre emelkedik.
- Megcsalja. Míg maga dolgozik - a szót úgy köpi ki, mintha egy undorító bogár lenne – addig ő vígan hempereg egy másik férfival? Nos? – újabb fenyegető nyomás a lágyék környékén.
A férfi kapkodva bólogat, mire Loki elveszi a fegyverét. A férfi kezébe kap egyet a pulton heverő pisztolyok közül, majd kirohan a boltból.
Ekkor toppan be Moriarty, aki rosszallóan néz a sietve távozó boltos után.
Aztán az ugyancsak meglepett Lokira téved a tekintete.
- Ó!
- Ó!
A társalgás megismétlődni látszik, de Jim ezúttal átugorja ezt a részt.
- Hova rohant a boltos? – kérdezi. Lustán végigtekint a még mindig a földön heverő és remegő embereken.
- Lelőni a feleségét – válaszolta Loki.
- Hát az nem fog menni! – sajnálkozott Jim. Szórakozottan felkap egy Berettát és szerelmes tekintettel végigsimít rajta.
A túszok közül többen abbahagyják az imádkozást.
Az arra járó néhány őrangyal lenéz, de miután látják, kikről van szó, inkább rövid úton eltűnnek. Viszont a Halál premier plánba élvezi az előadást.
- És miért is? – kérdezi Loki lezserül a pultnak támaszkodva.
- Mert már lelövettem. A múltkor rossz töltényt adott – magyarázta Jim.
- Kezdem azt hinni, hogy direkt teszel keresztbe nekem – jegyzi meg Loki. – Hé, tedd azt le!
Jim ugyanis tévedhetetlenül kiválasztotta a kecses, nőies pisztolyt, amit magának nézett ki. Ha már nem tud kiöltözni, ahogy szeretne, akkor legalább valami játékszer legyen nála.
- Csaknem kell neked?
- De. Valamivel le kell lőnöm a mennyasszonyt!
- Nincs ilyen szuperhatalmad vagy mid? Elég röhejes isten vagy. Persze amelyik lefekszik egy lóval! – Jim ekkor már cápavigyorral mosolygott. Loki pontosan tudta, hogy csak fel akarja húzni, de ennek ellenére sikerülni fog neki.
- Az egyik násznagyra akarom kenni.
- Nem vagy reménytelen eset. Akarsz nekem dolgozni? – kérdezi Jim teljesen komolyan.
- Melyik részt nem értetted annak, hogy isten vagyok? – firtatja Loki ingerülten. Egyetlen kézmozdulattal létrehoz néhány alakmást az egyre zavarodottabb túszok mellé.
- Jó kis trükk – bólint Jim. A zsebéből előhúz egy almát, majd nekidobja az egyik alakmásnak. Az megrezeg, majd fotonokra bomlik szét.
Az almát egy gizda, úgy húszéves gyerek kaparintja meg, majd mohón magába tömi.
Ezt rögvest megbánja.
A gyümölcsbe rejtett borotvapengék belülről vágják el a torkát, és a srác görcsös köhögések között elvérzik. Így beteljesült édesanyja jóslata, miszerint a belei fogják a sírba vinni. Bár kétséges, hogy a derék asszony valóban így értette-e.
Jim szomorú tekintettel nézegeti a hullát.
- Franc, ezt Morannak szántam.
Lokinak itt lesz elege az egészből. Ellöki magát a pulttól és nemes egyszerűséggel elveszi a pisztolyt Jimtől.
Jim felháborodásában pofon vágja Lokit, majd kissé csodálkozva mered a kezére.
- Ha hegyesebb lenne a pofacsontod, már vérezne a kezem. Azt hiszem, Szűzfiút se pofozom fel, kár lenne ezért a selymes bőrért.
Loki lassan, nagyon lassan kifújja a levegőt és egy ördögi önfegyelmet tanúsító kibiztosított gránát türelmével kisétál az ajtón.
Csak az utcán veszi észre, hogy Jim ellopta a sálját.

× × × × × × ×

Jim vonzódik a mélyfeketéhez; a fekete lyukak árnyalatához, a szembogara tompa fényéhez, a szekrényében sorakozó végtelen számú öltönyökhöz és a hajához. Amikor kisfiú volt, egy vele egykorú lány sem játszott vele, mert megijesztette a sötét szemű és hajú „kisördög”, ahogy őt nevezték. Ha rossz fát tett a tűzre, a szülei mindig így hívták; ezt aggatta rá a kis Jamesre. A fiúnak persze rosszul esett (az viszont már más tészta, hogy később idomult a névhez, sőt továbbfejlesztette azt)

Az idő múlása és a Sebbyvel való együttélése miatt azonban kezdtek megjelenni az első ősz tincsei. Csinos, ezüstös szálak, a mesterlövész persze jól a képébe röhögött miatta. Így szégyenszemre fodrászhoz járt, hogy festesse a centire beállított büszkeségét a fején.

Most is így történik; otthonosan helyezkedik el a fodrászszékben és önelégülten nézz körbe a gondosan kiürített szalonban. Sehol senki, csak  csattogó ollójú (természetesen megfenyegetett) fodrász, aki kissé elavult eszközeiből merít biztonságot és persze ott volt a boldogító tudat, hogyha elszúr valamit még mindig megölheti magát.

Gondosan kikeveri a megfelelő árnyalatot: sötét éjszakában táncoló fekete macska, kizárólag Jim Moriarty részére. Óvatosan közelebb lép, szinte már csúszik a férfihoz.

- Nem eszem meg, ne féljen - jelenti ki a kliens vigyorogva és csak a bizalom kedvéért megspékeli a mondatot egy halk kuncogással.

A fodrász (férfi egyébként, egy nyolcvan magas, vállig érő hajjal és abnormálisan remegő lábakkal) magára varázsol egy erőltetett mosolyt és megigazgatja Jim haját, hogy lássa mennyit kell levágni belőle. Nem sokat. Bár a fejét is hozzácsaphatná a listához és akkor… És akkor két perc múlva halott lenne. Még jól emlékezett arra a korábbi esetre, amikor hajmosás után csak megszokásból elkezdte masszírozni a férfi halántékát. A berobbant ablaküveg, a leselejtezett kommandósként a padlón végigguruló férfi és a kezében villanó pisztoly mind-mind gondoskodtak róla, hogy soha többet ne tegyen felesleges mozdulatokat. Akkor tudta meg a végig nyugodt Jimtől, hogyha egy bizonyos irányba, meghatározott ideig masszírozzák a halántékát valakinek, akkor infarktust is előidézhetünk. A fodrász persze nem vágott vissza azzal, hogy ő kapott kis híján szívinfarktust a támadás miatt.

Szóval éppen készült vágni egy keveset a hajából, amikor…

- Nyavalygó férgek, villámlásnyi életidejű legyek!

Az a szerencsétlen ablak megint berobban, és a férfi elgondolkozik, hogy miért nem használja senki az ajtót, amikor nincs is bezárva? Olyan nehéz lenne egyszer az életben az ajtón bejönni?

A belépő, magabiztos, öltönyös, fura botos pasi öntudatosan állt fel és rázza le magáról az üveg szilánkjait. A mosolya csak addig tart, amíg meg nem látja a székben ülő férfit.

- Te!

- Én. Névjegykártyát?- Jim elvigyorodik és kisimít az arcából egy tincset. - A horoszkópom nem írta, hogy ma megtalálom a lelki társamat. A másikat. Apropó, mi lett Sebbyvel?

Loki megigazgatja a ruháját, hátha sikerül egy méltóságteljesebb kinézetet magára varázsolnia. Nem sikerül.

- Ha a sebhelyes arcú öngyilkosjelöltre gondolsz, egy kuka mellett fekszik.

- Meghalt?

- Amikor megpróbáltam lelopni azt a fénylő fémet a nyak… mármint, amikor legutóbb láttam, még élt. Ami azért fura…

- Szívós a kiscicám, mindig az volt.

Loki tekintete a kikevert festékre vándorol. A szemei mohón csillannak fel.

- Azt akarom.

Jim arca elfelhősödik. Leoldja nyakáról a törölközőt, megnyalja a száját és feláll. Ha valamit komolyan vesz, akkor az a külseje, és keményen hárít el minden ellene intézett támadást. Megropogtatja az ujjait, Sebby mellett felszedett egy-két hasznos mozdulatot, már csak önvédelmi célokból is. Féloldalas, kihívó vigyort ölt, olyan természetességgel mintha csak egy nyakkendőt kötne.

-  Lássuk mire mész a botod nélkül.

× × × × × × ×

Thornak általában kétféle ötlete volt: a rossz és az indokolatlanul nagy baromság.

Ez az ötlet határozottan az indokolatlanul nagy baromság kategóriába tartozott.
Loki a kezébe temeti az arcát, majd, hogy elűzze ingerültségét, laza mozdulattal felgyújtja az utolsó virágvázát.
A tűzjelző már akkor bejelzett, mikor még csak a magazinok hamuvá porladásában gyönyörködött, de aztán Loki egyetlen, jól irányzott ütéssel kiiktatta. A kiérkező tűzoltókat bezárta az autójukba, aztán a járművet elindította valamerre az úton. Persze az irányítást is megfosztotta tőlük.
Ha szerencséje van, legalább egy tömegbalesetet okoz, ha nincs, akkor határozottan rossz napja van, és a derék tűzoltók megússzak egy szimpla ütközéssel.
A biztos pusztulás gondolata kicsit javít a nulla és mínusz egy között stagnáló hangulatán, ami nem pusztán azért mászkált várárok mélységekben, mert a drága bátyja beparancsolta egy pszichiátriára, hanem azért is, mert Jim lesmárolta.
Őt.
Lokit.
Megcsókolta egy hátrazselézett hajú, eszelős tekintetű, már-már a giccsesség határait súroló férfi.
Aki először az öltönyét tette használhatatlanná, aztán ellopta a sálját, és lesmárolta.
És volt olyan pofátlan, hogy piszkosul jól csinálta.
- Loki Lauson! – szól ki egy kellemes férfihang az irodából
Loki vet egy megsemmisítő pillantást az ajtó felé, és úgy ítélte meg, hogyha még a nevét se tudják, akkor a lelki mizériái között se tud kiigazodni.
Nem mintha lettek volna lelki mizériái.
Ő, Loki, tökéletes volt.

Búcsúzóul felgyújtja a pipacsvörös fotelt, amiben eddig üldögélt és hosszú léptekkel a kijárat felé indult.
- Ugyan szivi ne játszd meg magad! Mind tudjuk, hogy akarod! – kiáltja egy éles és túlzottan ismerős hang. Loki megtorpan, izmait befeszítve várja, hogy az utolsó betű is abbahagyja koponyájának tíz körömmel való kínzását, és csak aztán fordul meg.
A látvány felér egy elektrosokkal.
Jim áll az iroda ajtajában, öltönyben és olyan tekintettel, amiben egyenes arányban keveredik a szexi-vagy-nem-fekszünk-le csillogás a nem-tűröm-a-konkurenciát figyelmeztetéssel.
Loki úgy dönt, hogy nem pocsékolja a varázserejét.
Puszta kézzel szorítja ki belőle a lelket.
Vagy bármit, ami hasonlít rá.
Elindul fenyegető léptekkel és a szokott ragadozóvigyorával. A testében felgyorsul a vér, szíve harci dobok ritmusát dobolja, az érzékei kiélesednek, vagyis felkészül a harcra egy méltó ellenfél ellen.
Egy aprócska része fennakad azon, hogy Jimet, mint méltó ellenfelet aposztrofálja, de aztán nem törődik vele tovább.
Már előre érzi a győzelem édes ízét a szájában.
Kezdésnek egy jobbhorgot indít el és aztán teljesen ledöbben.
Jim egyetlen mozdulattal elkapja a csuklóját, majd elvezeti maga mellett, Lokit vitte a saját lendülete, így Jimnek nem okoz gondot, hogy Loki karját kicsavarja, míg a másikkal nyomja lefelé a, feltehetően norvégül, átkozódó férfi testét.
- Tudod, szivi csak Tigristől viselem el az erőszakot! – figyelmezteti szelíden Jim.
Loki megrázza a fejét, mert az összes vér beleszalad, másrészt, hogy elűzze a szavak pókhálószerű selymességét a füléből.
Ha ő farkas, akkor Jim pók.
De nem fogja hagyni, hogy behálózza.
Szándékosan úgy tesz, mintha elesne, és amikor gyengül a karján a nyomás, megfordul és hason rúgja.
Jim hátratántorodik, de az arcáról süt az elégedettség.
- Miért követsz folyton? – kérdezi szemrehányóan Loki, miközben feltápászkodik.
- Követ téged a botrány, de nem én – feleli Jim. – Én csak beugrottam Mr. Lecterhez, egy kis beszélgetésre és egy kései ebédre. A húsételei pontosan annyira különlegesek, mint finomak. Úgyhogy te követsz.
- Én, sem követlek, sőt mindent elkövetek azért, hogy ne találkozzunk.
- Nem jött be.
- Hát nem. A bátyám, kitalálta, hogy csak akkor vehetek részt az esküvőn, ha beszélek egy pszichológussal.
- Várj a bátyád, nem Thor véletlenül?
- Sajnos. Mi van, nyomozol utánam?
- Csak szeretem tudni az alkalmazottaim hátterét.
- Nem fogok neked dolgozni! – ezt meg is erősíti egy jobbegyenessel. Ami ezúttal betalál, így Jim kénytelen helyrereccsenteni az orrát.
- Azért csak gondolkozz rajta. Tudod, szívesen verekednék még veled, de az a nagy helyzet, hogy Tigris biztos dühöng, amiért nem találja a kocsikulcsait – mondja Jim és megpörgeti az ujjai között a kulcsokat.
- Most az egyszer elengedlek, de legközelebb nem leszek ilyen kegyes – jelenti ki Loki fensőbbségesen.
Jim ránevet, beleborzol a hajába, amihez lábujjhegyre kell állnia, majd szökdécselve távozik.
Loki újfent a tenyerébe temeti az arcát és csüggedten felsóhajt.
Ha a közmegbecsülésnek örvendő pszichológus vacsorát ad egy olyan hisztériás közveszélynek, mint Jim, akkor minimum egy kannibál.
Amúgy se hajlandó betenni a lábát egy olyan helyre, ahonnan Jim tette ki az övét.
Megigazgatja a ruháját, végigsimít a haján, kizárja az elméjéből Jim hűvös kezének érintését, felgyújtja az asztalt is és a lángok között, roppant hatásvadászóan, távozik.

× × × × × × ×

London egyik legkedveltebb, leghíresebb és legfelkapottabb kocsmája épp üresen tátong, a főszezon kellős közepén.
Az erős életösztönnel rendelkezők már akkor távoztak mikor Jim megérkezett, míg a kötekedők (értsd: törzsvendégek), a saját bőrükön tanulták meg, hogy a bátorság nem mindig kifizetődő.
A szerencsétlen tulaj, aki egyébként ősei között számon tartott egy kalózkapitányt és ő maga többször vett részt kocsmai verekedéseken, mint ahány nap van az évben, most sírva szolgálja fel a whiskyt.
Azért arra vigyáz, hogy egy könnycsepp se essen az italba.
Magában fohászkodva fordítja meg a „Nyitva” táblát, amilyen gyorsan csak meri, majd visszaslisszolt a pult mögé. Sápadt arccal törölgeti a pultot és reméli, hogy az ő kocsmája megússza azt a vihart, ami ma a két férfi képében sújtotta a balszerencsés londoni kereskedőket.
Nem az ő hibája volt, hogy a remény átmenetileg öngyilkosságot követett el.
Loki bizalmatlanul méregeti az eléje tett borostyánszín italt, megemeli, hallgatja a jégkockák csilingelését, majd az ajkához emeli.
- És a koccintás hol marad? – nyávogja sértődötten Jim. Loki felsóhajt, nagyon bosszantotta már ez a figura, de engedelmesen hozzákoccintja a saját poharát Jiméhez.
- A további eredményes együttműködésre! – trillázza Jim, majd egy mozdulattal lehúzza az alkoholt.
Loki hasonlóan tesz, aztán a háta mögé vágja a poharat.
A csapos összerezzen és úgy bámulja az üvegcserepeket, mintha tulajdon unokája holtteste lenne.
- Ezt muszáj volt? – kérdezi Jim. Loki válla felett pislogva a maradványokra. A tekintetét rajtafelejti Loki hószín nyakán, űrsötét fürtjein és elgondolkozik azon, hogy Tigris miként reagálna, ha szerelmi kettősük hirtelen háromra bővülne.
- Megszokás – von vállat Loki. A maga részéről annak a lehetőségét vizsgálgatja, hogy Jim hajlandó lenne-e elrabolni a menyasszonyt.
Egy külső ember, pláne ha profi, sokkal, kevesebb rizikóval tehetné meg ezt, mint ő. És az se lenne baj, ha lebukna, Thor megölné, és így nem kéne folyton versengenie vele.
Megnyugtató kilátás.
- Ha mindig ezt csinálod, talán mégsem veszlek be társnak. A játékaimat csak én törhetem össze.
- Nem vagyok a játékod.
- Nem, tényleg nem. Te a bátyád játéka vagy. És meg kell hagyni, ahhoz képest, hogy fogalma se volt róla, mit művel, egész szép munkát végzett.
Loki élesen beszívja, majd kifújja a levegőt.
Az asztalokra kitett, dekoratív célokat szolgáló, gyertyák kigyulladnak, lángjaik apró tűzkígyóként sziszegnek és tekeregnek.
A kocsmáros keresztet vet és kikapkodja a drágább márkákat a polcról, és elrejteti az üvegeket.
- Megspóroljam neked a kérdéseket vagy szeretnéd végigfutni a köröket? Általában ezt a kérdést nem szoktam feltenni, úgyhogy érezd magad megtisztelve.
Loki inkább dühösnek érezi magát. Megmarkolja a sétabotját, a lángok magasabbra csapnak.
- Még mielőtt lesújtasz rám isteni haragoddal – itt kacarászgat egy kicsit – vedd számba, hogy kint egy igen zaklatott mesterlövész figyeli az épületet és a legkisebb gyanús mozdulatra tüzelni kezd.
- Halhatatlan vagyok – jelenteti ki Loki magabiztosan, bár a gyertyák kialszanak.

- Felőlem! – legyint Jim, majd ő a földhöz vágja a poharát. – Továbbra sem értem – vonja le a tapasztalatot.
- Nem mintha a lövészed sokat érne. Rám is vigyáz a…
-… a szeretőd. Egen. Valószínűleg egymás cigijét szívják, amivel csak Seb jár jól. Hacsak a kis amerikaid sem szív valami mást a nikotinon kívül. Ezen kívül kibeszélnek minket – vigyorog Jim és kényelmesen elnyújtózkodik. – Mi is tehetnénk ugyanígy!

- Nem fogom veled megbeszélni a magánéletemet.
- Felőlem csinálhatjuk is.

A híradók a nap végén rendkívüli káresetről számoltak be. A tűzoltók, a mentősök és a rendőrség több tucat kocsival képviseltették magukat London egyik leghíresebb pubjánál, amit több feltételezés szerint két férfi tett a földdel egyenlővé.
Néhány szemtanú szerint, az öltönyt viselő arcát karmolás nyomok tarkították, míg a másik, a szakadt ruhás unalommal vegyes dühvel lődözött a kordon mögött ácsorgó újságírókra.
Ezeknek a szemtanúknak még életveszélyes az állapota, és hallucinálnak is, mert szerintük Vasember is a kocsmánál tartózkodott. Valamint egy másik öltönyös férfi, aki egyszerűen eltűnt a helyszínről.
Az eseményeket még vizsgálják, de a magyarázat megtalálásához nem fűznek nagy reményeket.