Szent László napok és minden másokk

Hát szar hetem volt.
Így konkrétan. Tudjátok amikor a sok hétköznapi bosszúság összeáll egy nagy bosszúsággá és az egész hetet képes úgy elrontani, hogy még. Kívülről, objektívan nézve tényleg nem jelentősek, csak mikor ott vagy benne és az egész a nyakadba szakad, na akkor kissé eleged lesz a világból, és azért imádkozol, hogy legyen már vége ennek az egésznek. Először is a gépem nem akart normálisan működni, bár alapból is olyan lassú, hogy az anyatetű álmában is beelőzi, ehhez jött az, hogy sok volt a munka, tehát tényleg tekernem kellett volna, aztán jött valami gebasz azzal, hogy nem dolgozunk rendesen, és az internetet is letiltották. No nem teljesen, mert kell ahhoz, hogy a program menjen. Aztán akkor még át is kellett pakolnunk az egyik irattárat, bár hely, na az nem igazán akadt. Úgyhogy az egész Hivatalban frusztrált légkör terjengett, az én maradék türelmemet is magával vitte a francba, és úgy voltam, hogy inkább nem szólalok meg, mert abból nagy sértődés lesz. Ezt kis híján szabotálta M. a kolléganőm, aki velem szemben ül és nyár végén már megy nyugdíjba. Na mármost ő nagyon nehéz személyiség, de kenyérre lehet kenni, mikor felhozod az unokáját, mert imád róla beszélni, viszont most rettenetesen idegesített, és mivel megbántani nem akartam, ezért inkább kerestem munkát valamelyik irattárban. A másik kolléganő, aki még friss, és energikus, mint egy Norbi UpDate szelet, eldöntötte, hogy nem hagy elkallódni. és folyton noszogat, hogy ide tanuljak tovább, oda menjek, amit szépen elhárítok, mert hát így is azt csinálok, amit akarok, de a héten hát úgy voltam vele, hogy így szolidan megkérdeztem volna tőle, hogy milyen jogon szól bele az életembe. Amit persze nem tettem, mert kedvelem őt is, csak ez ez volt bent mindenkiben, ez a feszültség.
Persze a melóhelyen kívül se akart szebb lenni a helyzet. Mivel közeledett a Szent László nap, sőt azóta már el is múlt, de engedtessék meg nekem az időrendi, ezért aztán bakancsot és parasztinget akartam szerezni. A régi, amit még a ciánkáliba vettem tönkrement, úgyhogy mindenképpen kell egy. Nem menőzésből, hanem mert miután betörted nagyon kényelmes, strapabiró lábbeli, és nem igazán lóg ki egy ilyen rendezvényen sem. Persze nem korhű, de nagyon annak tudja álcázni magát. Nos, ezzel a szent elhatározással megyünk le anyámmal, mert hát jófej és elkísért a RockPincébe. Nem volt nagy választék, de volt kettő ami tetszett, persze egyik se volt méretben, bár ez nem az igazi sztorit. Az igazi sztori, hogy a csajszi, aki ott dolgozott így odajött nagyon rendesen odajött, hogy segíthet-e. Mondom bakancsot szeretnék erre elkezdi nekem sorolni a márkákat, méreteket, meg mindenfélét, én meg csak nézek rá, nézek rá, és még mindig csak nézek rá, de ő nem fogta fel, hogy nézek rá, így kénytelen voltam közölni vele, hogy tényleg jó, hogy segíteni próbál, de nem tudná ezt magyarul tenni? Végül bakancs nem lett, viszont egy cipő igen, úgyhogy végül is az rendbe lett. Meg aztán paraszting. Három helyen lehetett kapni, ebből a harmadikban lett, mert az első egyéb okok miatt zárva tartott, a másodikban nem volt méretben
Végül hazaértem, aztán megpróbáltam aludni, de fáradt, ideges és feszült voltam, ráadásul a hetedik emeleten meleg van, szóval nem hiszem, hogy kipihentem volna magam, Hat órakor már így is fent voltam, összeszedtem magam és nekiindultam az Aranypartnak, ahol az egész volt. Igazából nem volt olyan jó, vagyis pörgős, mint két éve, de én most örültem ennek a nyuginak. Igazából képekkel meg egy videóval illusztrálom nektek, hogy mi is történt.
Anyám fényképezett és kamerázott, egész jók lettek.

Itt már be vagyunk öltözve, és meg ne kérdezzétek, hogy mi az a narancssárga cucc Réka nyakában, mert mondták ugyan a nevét, de nem jegyeztem meg. Viszont jól néz ki.

Még mindig csak várunk, valamelyik csoport nem ért ki időben, vagy valami.

Ő nem velünk van, viszont jól néz ki.

Volt egy teve is. Nem tudni miért. Nekem kicsit olyan háromkirályos feelingem lett tőle.

Nah azért csak elindult a csapat. Jó sok felvonuló volt, bár sajnos a Baross úton nem engedtek minket végigmenni, mert a lovak patája összekarcolta volna az újonnan letett köveket. Nem azért az egy húszért, de nem porcelán az, hogy ne lehessen járni rajta. Mondjuk olyan szempontból tényleg az, hogy amikor esik az eső, csúszik, mint a tükörjég, de azért könyörgöm: utca, emberek. Most nem értem miért fájt volna nekik, hogy végigmenjünk rajta. Grrr...

Talán itt jobban látni, hogy tömeg van

Roppant praktikus okok miatt fogom így azt a köpenyt: mert hosszú, és a lovak előttünk mentek...

Ez volt a sátrunk, ahol főleg a cuccaink voltak, de azért hajnalban aludtunk is benne.

Játszottunk párbajosdit is 

Ez pedig a bemutatónk volt. Igaz a videó minősége nem a legjobb, de a fiúk nagyon jók.  A nap hátralévő részében nem csináltunk sok mindent, pihentünk a fűben, jómagam úgy leégtem, hogy még most is vörös az orrom, viszont nagyon jól esett. Volt úgy, hogy lefeküdtem a fűre hassal, aztán rám telepedett a Réka, meg még csatlakozott hozzánk Tamás és András is, és ilyen jenga feelingben hevertünk. Este meg tábortüzeztünk ahogy azt illik, a csapat háromnegyed része elment fürödni a Dunába, csak azzal nem számoltak, hogy több az iszap, mint a víz, ezért élőben adták a Hanyistókot. Mondjuk nem voltam ott, de tudtam róla. Mi a Kottyán Petivel "közösültünk" a hálózsákján. mert hideg volt a fű, és kihozta, így ketten ültünk rajta és tök csöndbe bámultuk a tábortüzet. Megkérdeztem, hogy akar-e dumálni, de nemmel válaszolt, úgyhogy ennyiben maradtunk. Bár az este fénypontja akkor is az volt, mikor Hestencz Józsi késsel ette az öcsém által leszállított fagyit.

Bár az inkább tőr, mint kés.

A vasárnap hasonló jelleggel a semmitevés jegyében telt, bár én jól éreztem magam közöttük, velük voltam és csak ennyi kellett, hogy kicsit magam mögött hagyjam az egész ostoba valóságot. Jaj beszélgettünk a Csókakői hunokkal,sajnos mézsört már nem tudtam inni, viszont botozni botozhattam. Réka az ostort próbálgatta, de én maradtam a botnál. Néptáncosként is mindig botozni akartam, és most botozhattam. Meg kilimonádéztam magam egy hétre.

Így teltek el a Szent László napok, bár a valóság se lett normálisabb. Mondjuk azért angolon sikerült egy olyat alkotnom, amiért Loki biztos büszke rám. Elsőnek értem fel a terembe, és hát láttam, hogy össze-vissza vannak a padok, így fogtam magam és elrendeztem. Azt hittem, hogy ugyanúgy, ahogy voltak, de kiderült, hogy nem. Mindenki teljesen meg volt zavarodva, hogy mi történt itt. Káoszt vittem a rendszerbe :)
Úh, amit még mondani akarok, hogy mégsem megyek a nyári conra. Viszont az őszire igen és Arthur Dent leszek. Bocsi srácok, de ez így összejött. És a bloggertalira se tudok menni. Viszont a Barokk esküvőn itthon leszek, ez már fix.
Asszem akartam még valamit modani, de elfelejtettem. Mindegy majd eszembe jut.