Ideges vagyok, dühös, ingerült, és feszült és rohadtul fenékbe tudnék billenteni egy embert. De nem lehet, mert attól nem nő be neki a feje lágya, és még bírósági eljárás is lehet a dologból, és kétlem, hogy megérné. Meg aztán nem is tanulna belőle. Nah ilyenkor szeretnék egy képzett pszichomókus lenni, mert az ki tudná ötölni, hogy mégis hogyan forgassa úgy a szót, hogy a másik fél megértse, felfogja, és ne induljon be nála az ordítozós védekező mechanizmus. Az a legszebb az egészben, hogy ezzel nemcsak egyedül van bajban, hanem ránthatja az egyik nagymamámat is, aki ugyan rendesen ki tud borítani, és nem mindig jövünk ki jól, de szeretem, és nem nézhetem tétlenül, hogy mindez megtörténjen. Tudom, hogy a dolgokba általában jobb nem beleavatkozni, de szükségét érzem annak, hogy tudassam mellette állok, nem hagyom magára, és segítek Ha csak annyit e tudok érni, hogy a drágalátos nagynéném felfogja végre a dolog súlyát már jó vagyok. Mindezt pedig úgy, hogy nem üvöltöm le a fejét, nem töröm el semmilyen testrészét, ami nehéz dolog, mert erősen viszket a tenyerem a tettei miatt.
Gyönyörű egy helyzet. Tisztára, mint egy híradóban és egyáltalán nem örülök neki. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ma befut még a tesóm is, aki szintén tud karakán alkat, és nem fér meg igazán a nagynénémmel.
Mondjuk marha kíváncsi lennék, hogy mi volt ennek az egésznek a kiinduló pontja, de azt is tudom, hogy egyhamar ez nem fog kiderülni. Ha legalább akarná vagy jelezné a segítségkérést! de nem, homokba dugja a fejét és annyi, ez pedig nagyon dühítő. Még akkor is ha azzal, hogy leírom kiadom magamból, mert attól a probléma még ott van. Le kell győzni, hogyne, le is lehet, mert olyan nincs, hogy olyan nincs, de neki is akarnia kéne. De nem úgy tűnik, mint aki akarná. Ilyen emberrel meg pokoli nehéz őszintén beszélgetni, mert kerül, kerül, kerül. És nem vesz tudomást. Pedig mindenkinek jobb lenne, ha ezen változtatna, mert akkor már lenne egy kiindulópont.
Óh miért nem lettem pszichológus?
Mert ez jobban érdekelt, és most már a jelentkezésemet se változtathatom meg. Nah ez a téma lezárva.
Viszont a másik még nyitva tátong, és le merem fogadni, hogy összevissza gondoltok minden szörnyűségre, de a helyzet nagyon hétköznapi, és túlságosan is mindennapos probléma, a legőszintébb sajnálatomra. Viszont nem mondom el mi az, mert azért mégis meg kell őrizni az inkognitót, már amennyire lehetséges.
Oké, ez egy jó zűrzavaros bejegyzés lett, szokásomhoz híven, de ha egyszer valahogy ki kell adni magamból! Beszélni kell a problémákról, ezt mindenki tudja, na de megtenni! Előre félek, de hát én akarom megmenteni a világot, szóval mellet ki, hasat be, védő páncélt föl és essünk neki. Azaz majd csak akkor ha befut.
Hogy mi lesz ebből?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése