Életjel

Nyugaton a helyzet változatlan. Ugye így van az a mondás? Fogalmam sincs, hogy hol hallottam, így aztán nem is tudom előpiszkálni a forrást, hogy a segítségével kijavítsam az esetleges hibákat.
Különben csak azért kezdem így a mondanivalómat, mert semmi különös nem történik velem, leszámítva persze az utolsó félévi dilihoppokat, de azokhoz meg lassan hozzászokok. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy ne találnék valami újabb pánikolnivalót, de összességében mégiscsak rendben megy a szekér. Nah jó ez túlzás, mert inkább csak az Idő tolja maga előtt, de hát az  is valami. Az állandóság a közhiedelemmel ellenben pokolian rossz dolog. Mint a tökéletesség. Ezt most annyira nem fejteném ki, mert egy készülő novellában szeretném, ami még nagyon képlékeny állapotban van. Vagyis csak a fejemben létezik, még ott sincs kikristályosodva, csak egy adag gondolat-és képzelethalmaz a szándék apró gombostűivel összetűzve.
Figyelitek micsoda költői képeket használok, ráadásul tök spontán? Tényleg, most találtam ki őket, lehet, hogy azért, hogy kitöltsem valamivel a helyet. De ha jók akkor meg akár máshol is felhasználhatom őket. Vagyis fel fogom, mihelyt túljutok azon, hogy írói válság. Rohadt egy dolog, mert lenne mit írnom, de mégsem megy. Persze lehet, hogy csak szimplán lusta vagyok, de az meg már az én hibám. Pedig még egy-két fanfic ötletem is van! Fanfic! Nekem! Ez már akkor is hírérték ha senki nem olvassa a blogot. Ez csak enyhe célzás volt, semmi komoly.
Az egyik Sherlock BBC-s lenne, és ahogy elnézem a hasonló irodalmat, egészen szokatlan kompozíciót sikerült kitalálnom. Jó, csak a magyarokat böngésztem át, meg a fordításokat, mert a nyelvismeretem nulla, de akkor is, nem találtam ilyenből olyan hűha de sokat. Ez rendkívül dícséretes, de akkor lenne tényleg igazam ha végre leírnám és feltenném, hadd olvassa a nép. De ha egyszer válság van! Mint a gazdaságban nagyjából, csak ez kevésbé feltűnő.
A másik mű egy Egyszer volt hol nem volt második évados novella akar lenni, cselekmény nélkül, jó néhány spoilerrel. mert én nem tudom megállni. A könyvek végét is mindig előre elolvasom. És persze nem értem, mert fogalmam sincs, hogy jutottak el odáig, de én ilyen vagyok. És imádom hosszan ecsetelni a fontosabb fordulatokat, márpedig mi lenne erre a legmegfelelőbb eszköz ha nem egy fanfic? Persze a csevegés, de akkor is. Értsétek na.
Amúgy mindkettőhöz szükségem lenne egy olyanra, hogy karakterhűség, de miután a saját szereplők is azt csinálnak amit akarnak, hogy is tudnék kezelni ilyen befutott alakokat! Ha pedig még cselekmény sincs mellette csak az érzelmek végtelenítése, akkor igazán nem értem, hogy miért is akarom megmutatni. Ez hülye mondat, mert persze, hogy meg akarom mutatni, és teljességgel ostobaság amit művelek, már hogy előre lejáratom magam.
Remélem pszichomókus nem olvassa ezen sorokat, mert könnyedén kiszűrheti, hogy magammal beszélek, mint kezdő skizofrén, aztán bevinne a diliházba. De ha egyszer én így tudok gondolkozni!
Látom már, hogy ennek a bejegyzésnek se lesz füle, farka, de még teste sem, amiről hiányozhatnának, de nem baj, elkönyvelem dadaista impresszáriónak, mert az jól hangzik, és sürgősen abbahagyom, még mielőtt a maradék olvasót is elriasztom.