Nyílt nap a kulisszák mögött V. - Megkésett beszámoló

Végre ideértem, megirtam, posztoltam, úgyhogy mindenkit figyelmeztetek ez egy hosszú, zsizsegős, botrányosan lelkes poszt lesz, tehát mindenki csak saját felelősségre olvassa. Óh és képek. Rengeteg kép.
Akárki is találta ki ezt a nyílt napot, a hálám, pici, édibédi puttók manifesztálódásában fogja őt üldözi, mint a jószerencse, mert a magamfajta megátalkodott színházbuzival nagyobb jót nem is tehetett volna. És mivel ez még mindig az én blogom és arról beszélek, amiről akarok, ezért aztán most kilométerhosszan, fényképekkel illusztrálva fogom elmesélni azt a szombati napot. Kezdjük tán a legelején, hogy fogalmam se volt róla, hogyan jutok be, és nem csak azért mert három(!) másik program is arra datálta magát, hanem a menetrend milyenléte miatt. Gyerekek, akárki akármit mondd a Volánbuszról, ne higgyjétek el, az igazság mindig rosszabb, és szinte csodálom, hogy senki nem irt még pszichothrillert a buszról. Pedig én mondom teljesen jól meg lehetne csinálni, érdekes egy hangulata lenne, talán egy kicsit oroszos, és ezt most azért mondom, mert még mindig bele vagyok szerelmesedve a Nappali őrségbe, bár csak a filmet láttam.
Szóval anyáék elmentek a horgászós napra, én ignoráltam kolléganő esküvőjét, míg apám egy másik haverja sütögetéséről mondott le.
Nem, nem a havert kellett volna megsütni, ez nem az a műfaj. Cserébe legalább Laci haverja vele tartott a horgászós napra, de csak azzal a feltétellel ha apám elkiséri, így férfiúi szülémnek fel kellett kelnie hajnali nagyonkorán, bemenni Győrbe, hogy onnét a Lacival leutazzon. Mert a Laci nem jön egyedül. És még nekünk mondják azt, hogy micsoda hülyeség kettesével WC-re járni. Pasik.
A másik akadályozó tényező a saját pólóm volt, ami szombat hajnal fél kettőkor kész is lett, hála anyám segítőkészségének. A minta nagyon egyszerűnek tűnik, és nem úgy bonyolult, hogy bonyolult, hanem ...szottul sokáig tartott a végére érni. Arról nem is beszélve, hogy nálam az összes fonal behisztizik és olyan csomókat kötnek magukra, hogy Nagy Sándor legyen a talpán, aki kisimítja a szálakat. Viszont csak meg lett csinálva, bár feltünt, hogyha nagyon koncentrálok nem pislogok, és a levegőt is ritkábban veszek. Ez egy kicsit ijesztő. De csak a végeredmény számít.

Igen, én ebben mentem, és a legnagyobb megnyugvásomra, semmi hacaccáré nem volt körülötte, páran megdicsértek, egy megkérdezte, hogyan csináltam és ennyi. A hátulja pedig ilyen lett, és vérzik a szivem, hogy nem tudtam többet kérni, de mindenki úgy eltűnt a pörkölt után, mint az aranyóra, így csak hat darab lett, de az is valami.

Vissza az ídőrendhez. Bevittek hát Győrbe és közben esett az eső. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Thor van még mindig berágva rám, pedig vele nincs is bajom. Vagy valami Esőisten kóricál errefelé, nem is tudom melyik a rosszabb eshetőség. Nos, kitettek a Lapos környékén, ahonnan én becaplattam a városba, egy padon kényelmesen megreggeliztem és magamba döntöttem egy energiaitalt is, mert bár a kávét preferálom, de van az az állapot, mikor egyszerűen nem elég, és ha nem jutok hozzá valami ütősebbhez én lefordulok a székről. Meg azért mert tudtam, hogy én éjfél előtt nem jutok ágyba és addig rengeteg élményben lesz részem. Jólesett reggel ülni a szemerkélő esőben, fujtós szendvicset majszolva, Abney Parkot hallgatva azon filózni, hogy vajon milyen lesz, akad-e társaságom, látok-e valami nagyon vicceset, meg ilyenek, de azt tudtam, hogy unatkozni nem fogok. Elvégre ez Színház! Karaktert se nagyon hurculásztam magammal, hagytam, hadd lebegjenek a tudatom szélén, nem volt konkrétan szükségem rájuk, csak hát ők is hozzám tartoznak, viszont most se nem irtam, se nem elbújtam, hanem színházat látogattam, tehát ők csak max. mint megfigyelők vehettek részt.
Viszont míg ezen elmélkedtem eleredt az eső, meg a kajám is elfogyott és még mindig volt hátra egy óra a programok kezdetéig és mit csinál egy magamfajta, hogy elüsse valahogy? Bemegy a könyvesboltba.
Egyet fizet ötöt vihet akció kacsingatott velem szembe és csak azért nem zsákoltam be a könyveket, mert nem birtam volna olyan nehéz táskával a napot. Viszont hétfőn visszamentem és azóta van öt új könyvem, csak most már helyet is kéne nekik varázsolni. Örülnék egy bizonyos Időlord segítségének ebben a témában. Azonban aznap egy másik akció keretében elhoztam a Dr. Csont alapjául szolgáló egyik regényt, beleolvasgattam, és bevallom, még nem igazán tudtam összeegyeztetni a kettőt. Nah kidugtam az orrom, még mielőtt sírógörcsöt kapok a sok, kidolgozott férfi felsőtesttől, ami a kötetek háromnegyedén parádézott, és nem azért, mert olyan hűhadeszexik lennének. Az egyiknek elolvastam a fülszövegét is, és inkább a zivatart választottam.
Elbaggyogtam a szinházig ahol tán csak tucatnyi emberke lődörgött, a kitett asztalok között újságot böngészve.

A tömeg

 Én kicsit elveszettnek éreztem magam, mert hiába a lelkesedés, jobban érzem magam a tömegben, mikor a tömeg is jól érzi magát, olyan fesztiválozós feelingben, engem is feltölt, de ez a pont csak később jött el. Egyelőre ott ácsorogtam elveszetten, mikor egy orchideaszínű pólóban feszítő lány odajött hozzám, aminek az elejére a Jézus Krisztus szupersztár felirat volt festve, a hátuljára meg az idei előadások címei, tehát minden színházi személy ilyenbe feszített, a férfiak feketébe ugye. Nos ő odajött, kedvesen mosolygott a hátamra tette a kezét, ezzel már megnyert bárminek is, mert nagyon tudom értékelni az ilyen kis gesztusokat, a homlokpuszival együtt. A mondandójánál pedig biztosra vettem, hogy meg lettem szánva az égi hatalmak által, vagy csak Cas volt rendes, azt mondtam háttéren voltak nem azt, hogy otthon(!), mert ezt kérdezte: Van kedved jönni az improvizációs játékra? Nézek rá, de hát mondom arra előzetesen kellett volna regisztrálni és különben is van pogácsám, azzal mi legyen?, de hát ez csak félig-meddig volt ellenkezés. Csajszi csak legyintett, hogy ezen ne agódjak, a pogácsából ott is megkinálhatom a színészeket, és mondjam a nevemet, felirja papírra.

Csak a póló a fontos

Így hát üdvözült vigyorral mentem a művészbejáróhoz, ami a Kisfaludy terem bejáratával egyenlő, ahol már álldogáltak páran, aztán jöttek még páran, színészek és egyéb segédkezek rohangáltak ki-be, mi meg néztünk egymásra, hogy addig rendben van, hogy valaki majd jön értünk, de mikor? Így aztán valaki kitalálta, hogy ugyan menjünk már fel, hátha ott vannak a Kisfaludy-teremnél. Vesztenivalónk nem volt, így fellépcsőztünk, az élelmesebbek lifteztek, mire kiderült, hogy fent sincs senki. Várunk, beszélgetünk, többnyire arról, hogy már megint milyen frappáns volt a szervezés, mert rajtam kívül más is hitte azt, hogy erre a programra regisztrálni kellett volna.
Azért csak befutott a színész, és igen, még mindig nem tudom a nevét, továbbiakban szpíkerként lesz aposztrofálva, pedig be is mutatkozott, nah mindegy. A lányos zavar ugyebár.
Itt derült ki, hogy a próbateremben lennénk, csakhogy nem volt nyitva, akárhogy is rángatta a kilincset. Szegény fószer komolyan beidegesedett, mert elméletileg nyitva kellett volna lennie, és már ott tartott, hogy berúgja, de inkább elment átöltözni meg pótkulcsot keresni. Részemről elrikkantottam magam, hogy nincs-e valakinél szónikus csavarhúzó, de senki nem vette a lapot, sőt még a Doktor sem materializálódott, pedig azt hinné, hogy az ember lánya, ennyi ingyenreklám után, azért már járna valamiféle ellenszolgáltatás, még akkor is, ha az csak egy ajtó kinyitása.
Az egyik vállalkozó kedvű nőszemély, úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a dolgok irányítását, vagy legalábbis besegít, mert bement a szomszédos terembe, majd azonnal vissza is fordult, sűrű bocsánatkérések közepette. Nézünk rá, hogy mi történt, ő meg szolidan pirulva kibökte: öltöztek. :D
Miután csak meglett a pótkulcs, bejutottunk a próbaterembe, lepakoluk a kaját, táskákat, majd leültünk félkörbe, volt egy egyetemes köszöntést, meg mondták, hogy nyugodtan tegezhetünk mindenkit, és következett egy rövid fejtágító, hogy mi is az az improvizáció (űristen majdnem steampunkot irtam), aztán Pingiczer Csaba, továbbiakban Pingi, vezetésével belecsaptunk a játékba. Hiszen az improvizáció játék, s mint játékot nem lehet rosszkedvűen csinálni, s ha hibázunk, sebaj, nevetünk azon is.
Gondolhatjátok, hogy mennyire jól éreztem magam, pláne, mert ott volt az a fiatal srác, aki mint László király jeleskedett a Szentlacinapokon, és Járai Máté is. Nyugi, ezúttal mérsékelten fogok ömlengeni róla, mert néha már én is kinosnak érzem, amit művelek.
Az egészet Pingi vezette, akin meglátszik, hogy szokott volt amatör csoportokkal is foglalkozni, mert első látásra kicsit félelmetesnek tűnik, de valójában nagyon jófej ember és nagyon korrektül levezete az egészet, elhihetitek.

Ollan szípek vagyunk!

Tehát, körbeálltunk, majd elcsendesedtünk. A feladat viszonylag egyszerű volt, számolni kellett. Egy ember csak egy számot mondhatott, s nem mondhatták többen egyszerre ugyanazt a számot. Sokkal nehezebb, mint amilyennek tűnik, de eljutottunk a végén tizenötig, többször is játszottuk, random időpontokban.
Aztán jöhetett egy kis bemelegítés. Ugyan én felkészültem a fekvőtámaszokra, de semmi ilyesmiről nem volt szó. Maradt a kör felállás, s semmi mást nem kellett csinálni, mint továbbadni egy mozdulatot "Wuss" hang kíséretében. Komolyan duplavével hallottam ezt a hangot. A mozdulat csak egy karlendítés volt, és úgy adtad tovább, ahogy a "hullámot" szokás. Aztán mikor ez már szépen ment, bonyolítottuk azzal, hogyha úgy gondoltad, akkor egyszerűen csak mikor hozzád ért a "Wuss" akkor másik irányba adtad tovább. Fokoztuk még azzal, hogyha úgy gondoltad, megijedtél tőle, valahogy úgy, mikor valaki mondjuk egy pisztolyt szegez a mellednek, s ezzel visszafordítottad az egészet. Hogy senki ne maradjon ki a jóból a "Wuss"-t nemcsak tőszomszédnak, de a kör másik felén álldogáló akárkinek is oda lehetett dobni egy "Páó" hang kiséretében. Afféle színházi változata a kamehamenának. Ennél is elő lehetett adni a megijedős trükköt, így ilyenkor visszaküldted a feladónak. Ez a játék ott érte el a csúcspontját, mikor mindezt lassítva kellett előadni.
A következő játék már csavarosabb volt, mert itt a vállalkozó szellemű hölgynek jobban oda kellett figyelnie, nehogy azt mondja, amit lát. Pingi ugyanis rámutatott a cipőjére, itt a hölgynek még nem kellett mondania semmit, majd mikor a haj következett, neki cipőt kellett mondani, tehát mindig azt, amit eggyel előtte mutatott, aztán a következőben meg mondhatott bármit, ami az eszébe jutott, de figyelnie kellett, hogy ne csak állatokat, ne csak növényeket, szóval ne ugyanazon halmazba jutó dolgokat mondjon. Asszociációs gyakorlat, és szerintem otthon is érdemes kipróbálni, talán még új ötletet is merít belőle az ember lánya. Vagy felhúzza vele a testvérét, ami szintén nem elhanyagolható előny.
Ezek után megint léptünk egy szintet, de még mindig ugyanúgy tartottuk a kör alakzatot. Na ez most kicsit furán hangzott, de sebaj.
Most sorba mentünk és mindenki mondott egy szót, ami először az eszébe jutott. Ha nem ugrott be semmi, mert az ember le tud blokkolni, akkor csak annyit kellett mondanod, hogy passz. A lényeg az lett volna, hogy ebből egy értelmes sztori kerekedjen ki, de hát persze nem igazán jött össze, viszont ezen is nevettünk, főleg mikor valami olyasmi jött ki, hogy egy páncélos biciklizett az erdőben, mikor találkozott valakivel, és ettől a páncélos úgy megijedt, hogy telebőgte a zsebkendőjét. Ez így leirva, meg megkésve nem oly hatásos, pedig ott és akkor nagyon vicces volt. A bicikli meg még előjött párszor, nem tudni miért.
Még mindig maradtunk körbe, ám a feladat megint változott. Bement egy mer, majd bement egy másik és ők ketten előadtak egy pár soros "jelenetet", ahol a végén az, aki először bejött az ki is ment, átadva a helyét a következő delikvensnek. Persze hogy én mentem be elsőnek, Pingi mellé, a szitu annyi volt, hogy randi egy kávéházban, és ott lettem hagyva azzal az indokkal, hogy ő majd hoz kávét. :) Én bennmaradtam tehát, és na ki jött következőnek, na ki jött? Járai. Sikeresen hoztam a rettenetesen zavart amatőr újságírót, mert hiába a rutinos színházjárás, azért ez mégiscsak személyesebb, közvetlenebb élmény volt, de végül is simán ment minden. Aztán láthattunk még vonatra várakozókat, dílereket, eltévedt túristát is. Sajnos nem mindegyikre emlékszem, és a képek sincsenek még fent a honlapon, bár a fészt is meg kéne nézni.
Innentől kezdve főleg ilyen szituációs játékok uralkodtak, meg néha azért számoltunk is. Volt olyan, hogy valaki bent ült a székben, egy másik odaszaladt hozzá, és valamilyen indokkal fel kellett állítani, pl: "Süket vagy, sír a gyerek!" vagy, hogy ég a ház. Nagyon lelkesek, meg kreatívak voltunk, bár én lefagytam, de segáz, hisz játék, és jókedv kell hozzá. Volt egy másik székes játék, hogy valaki ült a székben, és neki nem kellett csinálni semmit, csak mozdulatlanul ülni. Na most ez nagyon nehéz, ha az ember körül még vagy tizenkét ember kacarászik, vihog, mosolyog és nevetgél, bár ezt csak, mint külső szemlélő állíthatom. Innentől kezdve nem nagyon vettem részt a dolgokban, úgyis csak ez, meg egy másik játék volt hátra, de mindvégig nagyon jól éreztem magam. Az utolsó játékban szintén két emberke vett részt, akiknek mi adtunk "karaktert" pl: diák és tanár. Először még csak számokat mondhattak, de a gesztikulálásból nagyon sok minden le tud jönni, így ez volt a történetecske alapja. Aztán már beszélhettek is, így kiderült, hogy mi is történt. Nagy meglepetést nem okozott, épp csak finomodott, legvégül pedig megkapták az utolsó kis ecsetvonást, amivel a karakterek jellemvonást is kaptak, így lett egy szigorú tanárunk, meg egy kicsit ostoba diák. Ezeken is röhögtünk akkorákat!
Másfél óra úgy elrepült, mint a sicc, a végén meg beszélgetünk, vagyis hát a színészek beszélgettek, mert itt is előállt az a jelenség, miszerint, ha valaki megkérdezi, hogy van-e kérdés, akkor mindenki megkukul. Mondjuk így utólag lehet, hogy tudtam volna mit kérdezni, de valahogy odakeveredtem Járai mellé, innentől kezdve meg teljesen lefoglalt az úriember feltűnésmentes figyelése. Rémesen aranyosan tud nevetni. Jól van, abbahagytam, pedig még nem is estem túlzásba. Ugye Candy?
Beszélgetés után kajáltunk is, mert valaki egy egész kosár ételt hozott a'la Piroska, bár próbateremben nem egészen illendő enni, de amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. Megjegyeztem a szpíkernek, hogy mennyire jó érzés már, hogy láthatjuk, hogy a színész is csak ember, és nem csak az van, hogy fent a színpadon, hogy lehetsz már ilyen zseniális rohadj meg. Szpíker rám néz, majd ennyit szól: Köszi szépen. Mire én azonnal mentegetőzni kezdtem, hogy nem úgy gondoltam,mire elvigyorodott, úgyhogy segíthettem a maradék élelmet bevinni a büfébe, ahol kölcsönösen búcsút intettünk a másiknak, ő még jó szórakozást is kivánt nekem. Mondtam már, hogy mennyire szeretem a színészeket?
Ezután startoltam a nagyszinpad felé, ahol a színpadtechnikai bemutatót élvezte a tisztelt közönség. Lámpák, forgószínpad, füstgép, függöny, zenei árok, no meg lézershow alkották a dolgok velejét.

Függyönyök

És íme a vetítővászon

A műszaki gárda és az árok

A zongora felemelkedése

Mozog, kering, zongorál

Mondjuk a lézershownál történt egy kis gebasz, mert a hang eltűnt valahol a színpad és a hangtechnikai stúdió között félúton. Harmadjára azért csak megtalálták, így végül tényleg élvezhettük a cikázó fényeket. Őszintén bevallom, nekem akkor is az marad a kedvencem, amit a Jekyll és Hyde egyik dalára állítottak össze, de természetesen az idei is lenyűgözött. Ugyan már lassan jómagam is kívülről fogom fújni a világítás rejtelmeit, de ez nem akadályoz meg abban, hogy jövőre is beüljek rá, hiszen mindig mutatnak valami újat. Idén például a mozgó zongorán zongorázó férfiút.
Ezek után következett volna a kulisszajárás, de nem mentem el, ahogy a nyilvános ballettórát is kihagytam reggel. Mentségemre szóljon, hogy a divatbemutató kicsit jobban érdekelt. Tépelődtem rendesen, mert hát TARDIS-élmény az egész, de aztán elsétált mellettem egy egyiptomi fáraó, így fájó szívvel búcsút intettem a csoportnak és mentem a színház előtti térre. Ott volt egy T kialakítású színpad, pontosan úgy festett, mint egy kifutó, s rengeteg ember gyűlt már köré. Persze ezzel engem nem tudtak meghatni, így előkaptam a fényképezőgépet, amit elvittem magammal, s néha még használtam is, majd sűrű bocsánatkérések közepette, meg a gépet lengetve előreverekedtem magam. Így most következzen ménkü sok kép a színházi divatbemutatóról, szerintem már csak a napsütés miatt is megéri végignézegetni.

A szpíker :)

Egy pár a "János Vitézből"

A "Salemi boszorkák" bírája Posonyi Takács László alakításában

De a kalapot kéri vissza :)

A francia király lánya

És a francia király

Két sakkfigura a "Sakk"-ból

"János Vitéz"

És az ő Iluskája

Speciel nem jut eszembe, hogy ki ő, de nagyon ott van a szeren

Tündérkirálynő Iluska

Két huszár a "János Vitézből"

Nah őt se tudom ki volt

Elsőnek Bolond Kalaposnak tippelném, de nem az. Viszont szép

Egy nőszemély a "Hotel Menthol"-ból

Egyiptomi fáraó

Feltűnt egy Sherlock Holmes. Csak kicsit sivalkodtam a tömegben :)

" Mi újság kedves Watson?"

Ha jól dereng egy Szív Királynő. 

Amiben biztos vagyok, hogy ő Agócs Judit

Jól van, többnyire csak fényképeztem mindent és mindenkit ész nélkül. De az ő jelmeze is tetszik

Két udvarhölgy a francia király udvarából

Vagy "Hotel Menthol" vagy valami más

A kánkán örök

És íme egy Tücsök

Aki nem teljesen komplett :)

Nem Ivy, de már majdnem 

Ő viszont tuti, hogy Mr. Twelvetrees

Sirvaröhögtem

Ő ilyen Kung-fu Pandába tolta

Öreg néne, az őzikéje nélkül

Hölgyeim íme Járai Máté,  mint Billy " A Kripli" főszereplője. (Hazahozomegyszerúgyis) <3

 Csoportkép

Nah ha még mindig van itt valaki, annak megnyugtatásul közlöm, hogy a felén már túl van :) Még mindig a kültéri színpad környékén kóricáltam, megnézegettem a vásárfiát, amihez gyakorlatilag le-he-tet-len volt hozzáférni, mert annyian vették körbe. Csengőhangom ugyan nem lett, viszont kulcsörzőm igen. Kulcstartó, ezt akartam mondani, kulcstartó.
Következett a gyorsöltözést, amit meglehet, hogy inkább videóznom kellett volna, de hát már mindegy. Forgács Péter narrálta az eseményeket, valahogy úgy, miként a Fomra-1-et szokás, de higyjétek el, nagyon jópofa volt. De egyáltalán nem irigylem szegényeket. Viszont érdemes otthon kipróbálni, hogy ti milyen gyorsan tudtok átöltözni, mondjuk egy kényelmes otthoniból egy ünnepibe. Nah, nekik ezt hússzor gyorsabban kell véghezvinniük. Íme, néhány kép, hogy lássátok, mit is takar egy gyorsöltözés.

Kezdő felállás

És elkezdődött!

A látvány magáért beszél :)

Lesz a fából másik jelmez!

De elkésett. Nagyon.

Az igazi dzsigoló neccharisnyát visel. Mert ők hirtelen dívákká vedlik majd át magukat

És fogynak a ruhák, és csak fogynak...

Előkerült a másik jelmez

Készül a smink is

Minden és mindenki tökéletes

Ennek örömére dalolnak is egy jót

A koreográfia se utolsó ;)

Igen, most már kicsit gyorsabban mesélek, mert egyrészt felejtek is, másrészt meg azért senkit nem akarok halálra untatni. Meg a programok is rövidültek, vagy gyorsabban következtek, esetleg mindkettő. A súgóprodukció inkább vicces volt, semmint szakmai, de végre kiderült, hogy miért nem láttam én soha súgólyukat a győri színházba! Mert nem építettek bele. Így kénytelenek a díszlethez hozzácsapni valahogy. Főleg a színészek sztorizgattak, nekem a legjobban az tetszett, ami a baletthoz kapcsolódott. Volt valami nagy produkció még anno, amire eljött egy nagyon híres táncos. No most kevés ideje volt betanulni a lépéseket, így hát súgni kellett neki. Előadáskor egy súgó állt a bal oldalon, egy súgó a jobb oldalon, és mikor jobbra ment a táncos jobbról súgták neki a lépéseket, ha balra, akkor balról és a táncos minden fennakadás nélkül végigcsinálta a produkciót :)
A következő napirend a kvíz volt, vagy a pörkölt. De inkább a kvíz. A pörkölt a dedikációvadászat után volt. Úgyhogy kvíz jött, amin nem nyertem, de még csak tollat se adtak, ami érthető, hiszen nem tudták hány főre számíthatnak, ám ez nem akadályozott meg abban, hogy egy kicsit bemurculjak. Ám akadt ilyen hóbortos alak, akivel szelfizhettem.

Jah a Tücsök :) Aki egyébként szikronhang is, hogy csak egyet mondjak, ami az eszembe jut, Timon. Na?

A kvízhez hozzátartozott az Örökös Néző megválasztása, aki a legrégibb vagy legrégibb bérletét fel tudta mutatni. Most hirtelen nem tudom mennyi volt a legtöbb, vagy a legrégibb, de biztos kicsivel több, mint amit most gondoltok.
Aztán kicsit random üvöltöztünk, vagyis hujjogtunk, tapsoltunk, mintha valami igazán izgalmas dolog történne, holott csak azért csináltuk, hogy felfigyeljenek ránk.
Mihelyt elcsitultunk következett a karaoke! Amit rettenetesen vártam már, és gyerekek, akkora feelingje volt! Tulajdonképpen ha semmi más, csak az imprós játék, meg ez történt volna, már akkor is bőségesen megérte volna.
Nagyon egyszerűen oldották meg az egészet, Hungária dalokból lehetett választani, kezedbe nyomták a szöveget, meg a mikrofont, megmondhattad, hogy kivel akarsz énekelni, aztán hajrá. Elsőnek egy kissrác ment fel, nagyon cukrok voltak együtt. Mivel elég sok képet sikerült erről a programpontról csinálnom, ezért tényleg csak azokat tettem fel, amik jól sikerültek.

Mondom, hogy aranyosak

Másodiknak én mentem, és hát a Csavard fel a szőnyeget választottam. Innentől kezdve úgy estem fel a színpadra, belekeveredtem a papir-mikrofonkábel duóba, elfelejtettem a színész nevét, akit szerettem volna, sőt hirtelenjében talán még a szezont is kevertem tücsökbogárral, de végül is nagyon jól szórakoztam. A srác nevét elfelejtettem persze, de higgyétek el nagyon egy aranyos hapek volt, rettenetesen élveztem.
Aztán mások is lassan felbátorodtak, bár szegény srácnak mindig a Csókkirály jutott, de persze akadtak ott még más dalok is. Meg egy férfiú, aki tisztára úgy festett, mint egy dzsigoló, de olyan szenzációsan csapatta a Hotel Mentholt, meg később a Multimilliomos dzsesszdobost, hogy csak lestem, mint a moziba. Jó mozgása is volt, meg hangja is hozzá, szóval nagyot alakítottak a színpadon a színésszel.

Csak rájuk kell nézni

 Ezt sem videóztam, úgyse adná vissza, meg elmondani sem tudom, mert ezt látni kellett. Olyan hangulatot teremtettek pikk-pakk, hogy a következő Limbo-hintó nevezetű dalba, már fent limbóztunk a színpadon. Színészek, nézők, és lelkesen danoltunk is. Eszméletlenül hatalmas partit csapattunk, már-már spontán utcabál is kialakulhatott volna nyugodtan.

Még mindig édesek

Vonatozás

 Limbo hintó!

És a tömeg

Van abban valami felemelő, mikor olyanokkal énekelsz együtt, akikre felnézel, meg tényleg lenyűgöznek, és olyan munkát raknak le az asztalra, hogy szemed, szád tátva marad, és akkor felmész, és énekelsz, és bár tudod, hogy ők ezzel foglalkoznak huszonnégy per hét, de momentán pont nem foglalkozik senki vele, mert jól érzitek magatokat. Tulajdonképpen ennyi az egésznek a titka: érezd jól magad.
A végén még elénekeltük a Made in Hungáriát, majd jól megérdemelten megtapsoltuk magunkat. Sajnálom, hogy többet nem tudok róla mondani, de tényleg ez olyasvalami, amit át kell élni.
Ezután gyorsan levadásztam a színészeket autogrammügyben, többen csodálkoztak, hogy de biztos, hogy a pólóra kéred? Mire én, hogy igen, biztos. Szerintem díjazták a kreativitást :)
Beálltam a ménkü hosszú sorba pörkölt és fröccs miatt, részint azért, mert akkora már nagyon éhes voltam, szendvics ide vagy oda, részben azért, mert Forgács osztogatta. Tényleg ott állt a kondér mögött és merte az adagokat, a balettigazgató meg a fröccsöket osztogatta. Igaz a vége felé eltűnt, de csak azért, mert mégis igazgató, és készülnie kellett a koncertre.
Merthogy koncert is volt, méghozzá az idei évad szuperprodukciójából a Jézus Krisztus Szupersztárból. Természetesen jelen voltam, bár mikor beültem egy kicsit elbólintottam, mert hát egész nap pörögtem, mint a robokacsa, meg mászkáltam, és hát elringatott a nép zsongása. Aztán felriadtam arra, hogy elsötétül a nézőtér, és felhangzott a zene. Innentől kezdve esélyem nem volt aludni, mert annyira hangos volt. A dalok a szemgolyómon meg a fülemen törek be és a tarkómon távoztak.
Nagyon tetszett és már alig várom, hogy az egész produkciót láthassam. Eddig ugyanis utáltam, mert anyám elkövette azt a hibát, hogy mindenáron meg akarta nézetni velem, amikor még nyilvánvalóan nem álltam készen rá, és mikor sikerült leültetnie első látásra meggyűlöltem, mert nem értettem és nem értem meg rá. Szerintem ugyanis tényleg vannak olyan művek, amik ha életkorhoz nem is, de egy bizonyos szintű tapasztalathoz, nyitottsághoz és tudáshoz kötve vannak a Jézus Krisztus Szupersztár pedig pontosan ilyen. Bennem volt ugyan a régi nemszereteménezt hangulat lenyomata, de hála a fantasztikus színészeknek, a légkörnek, meg annak az útnak, amit azóta megtettem, amióta láttam, sikerült levetkőznöm az ellenszenvemet, és maradéktalanul élvezni az előadást. A helyzetre apró árnyékot vetett a fanficista énem, akit kénytelen voltam kikötözni jó szorosan egy acéloszlophoz, mert shippelni kezdte Jézust és Júdást.
Ez nekem is WTF? volt, megnyugodhattok.
Ettől a kis intermezzótól, és a tőle fellépő heveny fejfájástól eltekintve remekül éreztem magam. Az esőnek ugyan muszáj volt megerednie, mikor hazafelé tartottam az éjféli busszal, mert miért is ne? Ráadásul az a ruhafilc, amivel irtak a pólómra víz hatására oldódni kezd, míg nincs vasalóval ráfixálva az anyagra, így az esernyőt végig a jaj-csak-a-pólóm-hátára-ne pozicióban tartottam, minek következtében elől vizesebb voltam, mint a Titanic mikor elsüllyedt. De biztonságban hazaért.
Csodálatos napom volt, rengeteg pozitiv élménnyel, és ismét megbizonyosodtam arról, hogy a győri szinészek valóban páratlanok. Én meg teljességgel elfogult irántuk, és remélem, hogy még rengeteg nyílt napon részt vehetek még.
Ha idáig elverekedted magad, akkor Te egy hős vagy, és megérdemled, hogy nyakra-főre agyonpuszilgassalak, meg telehintsem a kertedet rózsavirágszálakkal.